Művelődés

A töb­bi ka­lo­ta­sze­gi fa­lu­hoz ké­pest az ol­va­só arány­lag ke­ve­set hal­lott Sztánáról, az Al­szeg ne­vű táj­egy­ség­ének leg­ki­sebb településéről. Elsősor­ban mé­re­te és jelentősége mi­att, de há­nya­tott tör­té­nel­mi és ad­mi­niszt­rá­ci­ós vál­to­zá­sok, he­lye­seb­ben az ön­ké­nyes ide-oda kap­cso­lá­sok hoz­zá­já­rul­tak jelentő­ség­vesz­téséhez. Mert kez­det­ben Bi­har vár­me­gyé­hez tar­to­zott, majd Kolozshoz ke­rült, vé­gül 1968 után leg­na­gyobb meg­le­pe­tés­re a lehető legkedvezőtlenebb dön­tés szü­le­tett. Ka­lo­ta­szeg vi­dé­két ket­té­vág­ták: fe­le ma­radt Kolozs me­gyé­ben és a má­sik fe­le pe­dig Szil­ágy­ság­hoz ke­rült. A gyat­ra vas­úti és köz­úti köz­le­ke­dés mi­att szin­te tel­je­sen el­zár­ták a vi­lág­tól és főleg a me­gye köz­pont­já­tól, Zilahtól. Még a köz­ség­köz­pont­ba, Vár­al­más­ra sem egy­sze­rű el­jut­ni a rossz út mi­att. Zilahra pe­dig me­het­nek vas­úton az ál­lo­más­tól Ko­lozs­vá­rig, s on­nan au­tó­busszal még 80 km-t kell meg­ten­ni Szil­ágy­ság köz­pont­já­ig. Aki­nek van sze­mély­gép­ko­csi­ja és nem fél a rossz út­tól, an­nak nem kell más­fél­száz ki­lo­mé­tert kö­rül­mé­nye­sen utaz­nia.

Az em­lí­tett ad­mi­niszt­rá­ci­ós dön­tés­kor, 1968-ban egy­ál­ta­lán nem vet­ték fi­gye­lem­be a la­kos­ság igé­nye­it, a köz­le­ke­dé­si vi­szo­nyo­kat, va­ló­szí­nű még térkép­ről sem is­mer­ték a több fa­lu sor­sát, sok száz és ezer em­ber min­den­na­pi éle­tét.

1989 után nemhogy ja­vult vol­na, ha­nem egye­ne­sen rom­lott a köz­ál­la­pot. Úgy tű­nik, hogy sen­ki föld­je ez a né­hány te­le­pü­lés. Ezek kö­zül a leg­ki­sebb Sztána: 1930-ban még kö­zel 600 la­ko­sa volt, amiből 352 ma­gyar és 218 ro­mán. 1941-ben 358 ma­gyar és 174 ro­mán nem­ze­ti­sé­gű la­kos élt itt. 2000-ben már csu­pán 180-an vol­tak, 133 ma­gyar és 35 ro­mán. Ez­után to­vább apadt a la­ko­sok szá­ma: 2005-ben 165-en él­tek itt, ebből ma­gyar 133 és ro­mán 25.

A far­san­gi mu­lat­ság­ról

A kis­te­le­pü­lés la­ko­sa­i­nak jelentős ez a ren­dez­vény­so­ro­zat. Öröm­mel vár­ják és fo­gad­ják a kül­föl­di­e­ket és a szom­szé­dos fal­vak­ból ide ér­ke­zett ven­dé­ge­ket. Mind­nyá­jan jól érez­ték ma­gu­kat. Körösfőről a pol­gár­mes­ter An­tal Já­nos ve­ze­té­sé­vel né­pes cso­port ér­ke­zett. Szentkirály-Zentelkéről az al­pol­gár­mes­ter is ott volt, s a szom­széd falusi re­for­má­tus lel­ki­pász­tor­ok egy ré­sze is meg­tisz­tel­te je­len­lé­té­vel a far­san­gi ün­nep­sé­get. A há­rom­na­pos prog­ram­ba sok min­den be­le­fért.

A leg­fon­to­sabb ter­mé­sze­te­sen a bál volt. A kis­pes­ti wekerlések (Nagy Ta­más, Romhányi And­rás és Tóth Pál) meg­nyi­tot­ták Kós Kár­oly há­zai. Sztánai és ko­lozs­vári épületek cí­mű ki­ál­lí­tá­sát a kul­túr­ház­ban, be­mu­tat­ták Janitsek Jenő Sztána tör­té­ne­te és név­anya­ga cí­mű köny­vecs­ké­jét, fel­lé­pett a mű­sor­ban a ko­lozs­vá­ri Szar­ka­láb együt­tes, a bu­da­pes­ti Ker­tész Tánc­egy­let. Az egy­be­gyűl­tek meg­te­kint­het­ték a he­lyi gyer­me­kek far­san­gi mű­so­rát is, sor ke­rült ka­lo­ta­sze­gi tánc- és ének­ta­ní­tás­ra, ren­dez­tek jel­mez­ver­senyt is a gyer­me­kek szá­má­ra, az inaktelki if­jú­ság is sze­re­pelt a kul­túr­mű­sor­ban, csengős-lovas szán­kás ki­rán­du­lást is szer­vez­tek a Var­jú­vár­hoz, a Szentimrei ház­hoz és a Csi­ga­domb­ra. A bu­da­pes­ti Valkó Ban­da reg­ge­lig húz­ta a talp­alá­va­lót a Cson­ka Er­zsi né­ni­nél be­ren­de­zett tánc­ház­ban.

A sok­szí­nű far­san­gi mu­lat­ság lel­ke és fő szer­ve­ző­je Papp Hu­nor volt, a he­lyi re­for­má­tus lel­ki­pász­tor, akit mun­ká­já­ban se­gí­tett a Szentimrei Ala­pít­vány, és kü­lön kö­szö­net il­le­ti a Sztánai Mű­helyt Budapestről. Szom­ba­ton dél­után több szom­széd ­fa­lu képviselője és a bu­da­pes­ti ven­dé­gek vezetői rész­vé­te­lé­vel ér­de­kes meg­be­szé­lést tar­tot­tak. Dön­tés szü­le­tett ar­ról, hogy már­ci­us vé­gén leg­alább 5-6 szom­szé­dos fa­lu meg­bí­zott­jai egy kul­tu­rá­lis-gaz­da­sá­gi ci­vil szer­ve­ze­tet hoz­nak lét­re, amely elsősorban a kis­tér­ség mű­ve­lődési te­vé­keny­sé­gét hi­va­tott majd össze­han­gol­ni. Ez al­ka­lom­mal fel­me­rült olyan igény is, hogy ide­je len­ne a fal­vak né­pét, elsősorban a még gaz­dál­kod­ni pró­bál­ko­zó­kat friss ér­té­kes szak­mai in­for­má­ci­ók­hoz jut­tat­ni. Er­re ma­nap­ság nagy szük­ség van, mert a nad­rág­szíj par­cel­lá­kon kín­ló­dó idős földművelők ugyan még fel­szánt­ják föld­jü­ket, de nem tud­ják, mit vet­nek be­le, amit még el­fo­gad­ha­tó áron ér­té­ke­sí­te­ni le­het. S ez nagy­já­ból ér­vé­nyes az ál­lat­te­nyész­tés­re is. Azt ma már sen­ki sem vi­tat­ja, hogy az EU-s csat­la­ko­zás­nak – füg­get­le­nül at­tól, hogy 2007-ben vagy később ke­rül sor – nem csak nyer­te­sei, ha­nem vesz­te­sei is lesz­nek. Per­sze erről nem sze­ret sen­ki sem be­szél­ni. A mai, ön­el­lá­tás­ra be­ren­dez­ke­dett, csu­pán a csa­lá­di szük­ség­let­re termelők nagy több­sé­ge az ilyen­sze­rű, ki­mon­dot­tan hát­rá­nyos hely­ze­tű, kedvezőtlen adott­sá­gú térségből ke­rül­nek ki. Ami­lyen az it­te­ni ka­lo­ta­sze­gi kis­tér­ség.

A sztánai nép­ün­nep­ség felemelő, lélekmelegítő volt va­la­mennyi részvevő szá­má­ra. Ez azon­ban édes­­ke­vés ah­hoz, hogy egyma­gá­ban elegendő erőt ad­jon a min­den­na­pi óri­á­si ne­héz­sé­gek legyőzéséhez. Az it­te­ni em­be­rek – jobb későn, mint so­ha – rá kell hogy jöj­je­nek: össze kell fog­ja­nak, mert egye­dül egy csa­lád vagy egyén – ma­gá­nyos far­kas­ként nem jut­hat messzi­re.

Sztána: ahogy Budapestről lát­ják

Fe­ke­te Al­bert, a Corvinus Egye­tem Kert- és Táj­épí­té­sze­ti Ka­rán ta­nít. A di­á­kok­kal vég­zett te­rep­gya­kor­la­ta­ik so­rán ke­rült kap­cso­lat­ba a vi­dék­kel s a ben­ne élőkkel hét év­vel ezelőtt.

– Két al­ka­lom­mal is szer­vez­tünk egy-egy ki­ál­lí­tást az itt vég­zett mun­ká­ink­ból, aho­va meg­hív­tuk a sztánai fi­a­ta­lo­kat is. So­kan jár­nak in­nen Ma­gya­ror­szág­ra, ami nagy­mér­ték­ben hoz­zá­já­rul, hogy re­á­li­sabb ké­pet al­kos­sa­nak a vi­lág­ról. Ez­zel nincs baj. Aki el akar men­ni, ma már könnyen el­jut­hat Bu­da­pest­re, bár ma­gyar­ság­tu­da­tot itt kell meg­ta­nul­ni s meg­él­ni, csak­is ki­sebb­ség­ben ér­zi, szen­ve­di meg iga­zá­ból az em­ber. Ezt a sor­sot kap­ta, eb­be szü­le­tett be­le a sztánai la­kos is. Má­sok hú­zo­gat­ták az ál­lam­ha­tárt a fe­jük fö­lött, és nem kér­dez­te meg őket az ég­vi­lá­gon sen­ki sem. Mint ahogy az it­te­ni pél­da is bi­zo­nyít­ja, a ka­lo­ta­sze­gi fal­va­kat ön­ké­nye­sen két rész­re osz­tot­ták. Azo­kat a több­ség­ben ma­gyar lak­ta te­le­pü­lé­se­ket, ame­lye­ket ka­lo­ta­sze­gi köz­tár­sa­ság­nak ter­ve­zett an­nak ide­jén Kós Kár­oly Bánffyhunyad köz­pont­tal.

– A sztánai far­san­gon több mint 90 év­vel ezelőtt jelentős sze­mé­lyi­sé­gek is részt vet­tek. Töb­bek kö­zött Kós Kár­oly és Mó­ricz Zsig­mond is. Vár­ha­tó a jö­vő­ben is­mét el­jön­nek majd ide is­mert köz­éle­ti sze­mé­lyi­sé­gek is?

– Ha er­re van igény a há­zi­gaz­dák részéről, mi meg­hív­ha­tunk bár­kit, de hogy ki fog el­jön­ni ide, az már nem tőlünk függ. Ed­dig mi a leg­fon­to­sabb­nak ezt tar­tot­tuk, hogy rend­sze­re­sen itt le­gyünk, mert ez már mond va­la­mit és nem is ke­ve­set, kü­lö­nö­sen, ha fi­gye­lem­be vesszük, hogy a két év­vel ezelőtti si­ker­te­len anya­or­szá­gi nép­sza­va­zás (de­cem­ber 5-én) nem kis mér­ték­ben meg­za­var­ta a ha­tá­ron tú­li nem­zet­ré­szek­kel ki­ala­kult kap­cso­la­tot. Sze­ren­csé­re kö­zöt­tünk nem oko­zott rö­vid­zár­la­tot. Mi sok­kal több­re tart­juk sze­mé­lyes és köz­vet­len kap­cso­la­ta­in­kat. Az ide­lá­to­ga­tók­nak több mint fe­le már sok éve rend­sze­re­sen jár ide. Ami nagy mér­ték­ben hoz­zá­já­rul ah­hoz, hogy mi­nél hi­te­le­sebb in­for­má­ció jus­son el Erdélyből az anya­or­szá­gi la­kos­ság­hoz, hogy ne etet­hes­sék őket alap­ta­lan félelemkeltő pro­pa­gan­dá­val, ahogy az két év­vel ezelőtt tör­tént.

A szo­ros együtt­mű­kö­dés ered­mé­nye az im­már ha­to­dik far­san­gi ren­dez­vény, ami las­san hagyo­mány­te­remtővé vált. Ide már úgy jön­nek, mint ha­za.

– Az első évek­ben a szer­ve­zés nagy ré­szét ma­gunk­ra vál­lal­tuk. Má­ra már a he­lyi­ek­re ma­rad, mi a ven­dé­gek utaz­ta­tá­sá­val fog­lal­ko­zunk – mond­ja a cso­port vezetője, Fe­ke­te Al­bert. Ma már kö­zel szá­zan jöt­tünk. Az első évek­ben 70-80 ven­dég ér­ke­zett, szá­muk évről-évre gya­ra­po­dott. En­nél több jelentkező volt most is, de té­li sze­zon­ban nem fo­gad­hat­nak, mert nincs több fű­tött szo­ba.

Biz­tos, hogy sok­kal ne­he­zebb itt, mint egy ma­gyar­or­szá­gi azo­nos la­kos­sá­gú te­le­pü­lé­sen. Ezt nem vi­tat­ja sen­ki sem. Ná­lunk azért ilyen fa­lu nincs, ahol a kor­nak megfelelő mi­ni­má­lis inf­rast­ruk­tú­ra tel­je­sen hi­ány­zik: nincs ve­ze­té­kes víz, föld­gáz sem, pos­ta­hi­va­tal, is­ko­la, óvo­da, a vas­út­ál­lo­más tá­vol, a köz­utak ál­la­po­ta si­ral­mas s a mí­nu­szo­kat to­vább so­rol­hat­nám. Ma­gya­ror­szá­gon is van­nak prob­lé­mák, de egé­szen más a hang­súly, mert ilyen inf­rast­ruk­tu­rá­lis el­lá­tott­ság hi­á­nyá­val nem ta­lál­koz­hat­nak ná­lunk. Ez a hely­zet, ami itt van, azt hi­szem nem ál­ta­lá­nos er­dé­lyi je­len­ség, még Felszegre sem jellemző. Ott is egé­szen má­sok az élet­vi­szo­nyok. Nem le­het össze­ha­son­lí­ta­ni a kö­ze­li Körösfőhöz, Ma­gyar­ka­pus­hoz vagy Tordaszentlászlóhoz. Hogy ne be­szél­jünk Székelyföld­ről vagy a partiumi és bán­sá­gi településekről. Az it­te­ni em­be­rek hi­he­tet­le­nül ne­héz kö­rül­mé­nyek kö­zött él­nek. Ne­künk még­is jó ide jön­ni, lát­ni, meggyőződni, hogy ra­gasz­ko­dik a sztánai em­ber há­zá­hoz, föld­jé­hez, temp­lo­má­hoz, anya­nyelv­éhez. Ez pél­da­ér­té­kű szá­munk­ra. Jó len­ne, ha mi­nél több pes­ti la­kos el­jut­na egy-egy ilyen vég­vá­ri fa­lu­ba, ahol jó­té­kony csend ho­nol és a mai ro­ha­nó vi­lág­ban nem sza­kad­tak szer­te­szét az em­be­ri kap­cso­la­tok a kis fa­lu­si kö­zös­sé­gek­ben. Csak itt tud­juk iga­zán fel­mér­ni, hogy mit is je­lent az egész­sé­ges fa­lu­si levegő, s főleg az, hogy az em­ber nem el­len­sé­get lát szom­széd­já­ban még ak­kor sem, ha ez tör­té­ne­te­sen nem ma­gyar em­ber.