Művelődés

Kris­tó­fi Já­nos Zsig­mond éle­té­nek, fejlődésének meg­ha­tá­ro­zó­ja a csa­lád. Több te­kin­tet­ben és vo­nat­ko­zás­ban is. Zeneszerető és -művelő képzőművész csa­lád­ból szár­ma­zik, édes­ap­ja id. Kris­tó­fi Já­nos is­mert nagy­vá­ra­di festőművész, édes­any­ja köröstarjáni Hoványi Ju­dit szob­rász- és ke­rá­mia­mű­vész. Em­lí­tést kell ten­nünk ar­ról a fon­tos tényről is, hogy tíz­gyer­me­kes nagy­csa­lád he­te­dik gyer­me­ke­ként jött a vi­lág­ra. A fi­a­ta­lok a Kö­rös men­ti csa­lá­di ház­ban ren­dez­ked­tek be, eme­le­tes ágyak­kal ki­kép­zett kü­lön szo­bá­ban a lá­nyok, a má­sik­ban ugyan­úgy a fi­úk. Min­den­ki­nek meg­volt a maga-kialakította élet­vi­te­le. Ez az eme­le­tes­ágy-együt­tes össz­ha­tá­sá­ban egy kö­zép­ko­ri erődre em­lé­kez­te­tett, mely­nek ré­se­in azon­ban fenyegető, ba­rát­ság­ta­lan ha­di­szer­szá­mok, ágyú­csö­vek he­lyett mo­soly­gó, ba­rát­sá­gos gyer­mek­fe­jek kan­di­kál­tak ki. A nagy, kö­zös szo­bá­ban pe­dig zon­go­rán, he­ge­dűn le­he­tett gya­ko­rol­ni, mu­zsi­kál­ni. If­jabb Kris­tó­fi Já­nos­nak te­hát volt al­kal­ma eb­ben a kör­nye­zet­ben szé­pet, mű­vé­szit lát­ni-hal­la­ni. Élt is a lehetőséggel. Ki­pró­bál­ta mind­két hang­szert: a zon­go­rát és a he­ge­dűt is, vé­gül az előbbi mel­lett dön­tött.

Zon­go­ra­ta­nul­má­nya­it a ko­lozs­vá­ri ze­nei kö­zép­is­ko­lá­ban foly­tat­ta. Az itt el­töl­tött évek alatt szor­gos gya­kor­lás­sal az él­vo­nal­ba ke­rült. Több vá­ros­ban, köz­tük Ko­lozs­vá­ron, Nagy­vá­ra­don, Székelyudvar­he­lyen, Szászrégenben kon­cer­te­zett. Szó­lis­ta­ként elő­adta Arthur Honneger Concertinoját Guttman Mi­hály ve­zény­le­té­vel, a ko­lozs­vá­ri is­ko­lá­ja ze­ne­ka­rá­nak a köz­re­mű­kö­dé­sé­vel.

Az érett­sé­gi után a ko­lozs­vá­ri G. Dima Ze­ne­aka­dé­mia zon­go­ra sza­ká­ra fel­vé­te­li­zett, de a Ceaušescu-rendszer al­kot­ta ke­ret nem ked­ve­zett ne­ki. Ami fél­re­si­ke­rült Ko­lozs­vá­ron, meg­va­ló­sult Bu­da­pes­ten. Hang­szert vált­va, a ma­gyar fővárosban si­ke­re­sen fel­vé­te­li­zett a Liszt Fe­renc Ze­ne­aka­dé­mia or­go­na sza­ká­ra.

Ettől kezd­ve Kris­tó­fi ze­ne­mű­vé­szi fejlődése tö­ret­len. A Szathmári Lil­la út­mu­ta­tá­sa­i­val meg­kez­dett or­go­na­ta­nul­má­nya­it a Ze­ne­aka­dé­mi­án Ger­gely Fe­renc or­go­na­mű­vész-ta­nár osz­tá­lyá­ban foly­tat­ta és 1996-ban szer­tett dip­lo­mát. Vissza­tért szülővárosába, Nagy­vá­rad­ra, mely vá­rost tu­laj­don­kép­pen el sem hagy­ta, hi­szen Bu­da­pest­re úgy­mond in­gá­zott, mi­köz­ben 1987-től kezdődően a Kö­rös-par­ti vá­ros szé­kes­egy­há­zá­nak az or­go­nis­tá­ja volt. Itt­hon, rög­tön a ze­ne­aka­dé­mia el­vég­zé­se után, egye­te­mi ad­junk­tus lesz a Partiumi Ke­resz­tény Egye­te­men. Te­vé­keny­sé­ge egy­re bővül. Or­go­na­hang­ver­se­nye­ken lép fel bel­föld­ön és kül­föld­ön egy­aránt. Kül­föl­di si­ke­res kon­cert­jei kö­zül meg­em­lít­jük a Ma­gya­ror­szá­gon, Szlo­vá­ki­á­ban, Auszt­ri­á­ban, Né­me­tor­szág­ban, az Ame­ri­kai Egye­sült Ál­la­mok­ban, Ka­na­dá­ban tar­tot­ta­kat. Fel­lé­pé­se­i­vel pár­hu­za­mo­san a szé­kes­egy­há­zi or­go­nis­ta teendőit is ered­mé­nye­sen vég­zi, sőt fi­gyel­me ho­va­to­vább az egy­há­zi ze­ne ér­té­ke­i­re terelődik. E té­ma­kör te­vé­keny­sé­gé­nek irány­adó, fon­tos fe­je­ze­té­vé vá­lik. Tu­do­má­nyos ku­ta­tá­sa­i­nak ered­mé­nyei el­mé­le­ti mun­kák­ban jut­nak ki­fe­je­zés­re. Nap­vi­lá­got lát több ta­nul­má­nya, és­pe­dig: Le­vél­tá­ri ada­tok Nagy­vá­rad XVI­II. szá­za­di egy­ház­ze­nei éle­té­hez és Egy el­fe­le­dett áj­ta­tos­ság: a negyvenórai ima. Mind­két ta­nul­mány a Ma­gyar Egy­ház­ze­ne ha­sáb­ja­in je­lent meg. E ta­nul­má­nyok szo­ro­san össze­füg­ge­nek Kris­tó­fi azon tö­rek­vé­sé­vel, hogy az egy­há­zi ze­nét mi­nél job­ban meg­is­mer­je és meg­is­mer­tes­se, köz­kinccsé te­gye. Ezért is ha­lad rend­sze­re­sen to­vább a ma­ga szab­ta meg­kez­dett úton, pil­la­nat­nyi­lag doktorandusz a Liszt Fe­renc Ze­ne­mű­vé­sze­ti Egye­tem Egy­ház­ze­nei Tan­szé­kén.

Az ed­dig el­mon­dot­ta­kat ki­egé­szí­ti, Kris­tó­fi te­vé­keny­sé­gét új szín­nel gaz­da­gít­ja a Ze­ne Tan­szék mel­lett működő ka­ma­ra­kó­rus irá­nyí­tá­sa, ve­zény­lé­se. Idé­zünk a Michael Haydn ne­vét viselő ka­ma­ra­kó­rus célkitűzéseiből: „A ka­ma­ra-ének­kar 2002 ok­tó­be­ré­ben ala­kult meg. Az egy­ház­ze­ne-iro­da­lom gaz­dag kincs­tá­ra a mai em­ber szá­má­ra na­gyobb­részt is­me­ret­len. Ezen az ál­dat­lan ál­la­po­ton kí­ván a kó­rus, a ma­ga sze­rény esz­kö­ze­it és lehetőségeit fi­gye­lem­be vé­ve vál­toz­tat­ni. Az ének­kar, név­vá­lasz­tá­sá­val is sze­ret­ne em­lé­ket ál­lí­ta­ni a 18. szá­zad nagy egy­ház­ze­né­szé­nek, aki 1760-tól 1762-ig Nagy­vá­ra­don te­vé­keny­ke­dett.”

Összeg­zés­kép­pen el­mond­ha­tó, hogy Kris­tó­fi ki­vé­te­les te­het­sé­gű, jól fel­ké­szült, so­kat dol­go­zó és szé­les lá­tó­kö­rű egye­te­mi ad­junk­tus, Or­go­na­mű­vész, karvezető, egy­ház­ze­nész, aki több­szö­rö­sen is meg­ér­dem­li a ki­tün­te­tést. Sa­ját be­val­lá­sa sze­rint a ze­ne mel­lett ked­venc időtöltése a csa­lád­já­val va­ló együtt­lét, mert – hí­ven az ott­ho­ni, a ma­gá­val ho­zott nagy­csa­lá­dos ha­gyo­má­nyok­hoz – im­már ő is négy gyer­mek bol­dog ap­ja és re­mél­jük, a sor nem zá­rult le. Va­jon lesz-e ná­luk is szük­ség az eme­le­tes ágyak­ra?

Sok si­kert kí­vá­nunk Kris­tó­fi Já­nos Zsig­mond to­váb­bi mun­ká­já­hoz!