Művelődés

Szob­rok, emlékművek… Ha nyi­tott szem­mel já­runk, elsősorban mi, a képzőművészeteket kedvelő és értő em­be­rek meg­ta­pasz­tal­hat­juk, hogy a köz­té­ri szob­rok, em­lék­mű­vek új­ra re­ne­szán­szu­kat élik. És eh­hez tá­vol­ról sem szük­sé­ges Eu­ró­pa va­la­me­lyik fővárosába lá­to­gat­nunk, szű­kebb pát­ri­ánk­ban, Er­dély­ben is észlelhető a je­len­ség. Hogy élvezői le­he­tünk e sze­met gyönyörködtető so­ka­so­dás­nak, az rész­ben egyik kor­társ képzőművészünknek, a Csík­sze­re­dá­ban élő és al­ko­tó szob­rász­nak, Nagy Ödön­nek is köszönhető.

Nagy Ödön 1984-ben vég­zett a ko­lozs­vá­ri Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola üveg- és ke­rá­mia sza­kán. 1985-ben ke­rült Csík­sze­re­dá­ba, 1991-től a he­lyi Nagy Ist­ván Ze­ne- és Képzőművészeti Kö­zép­is­ko­la ta­ná­ra. Legelső ta­lál­ko­zá­sa a nyil­vá­nos­ság­gal még főiskolai évei ide­jén tör­tént, a ko­lozs­vá­ri Ko­runk Ga­lé­ri­á­ban ren­dez­te meg egyé­ni ki­ál­lí­tá­sát, hi­deg­tű tech­ni­ká­val ké­szí­tett gra­fi­ká­it mu­tat­ta be. Már a főiskolai évei alatt előszeretettel ka­csin­gat a szob­rá­szat fe­lé.

– Mi­kor kap­tad az első fel­ké­rést köz­té­ri szo­bor el­ké­szí­té­sé­re?

– Az első meg­ren­de­lést még 1990-ben kap­tam a ma­gyar­or­szá­gi, Za­la me­gyei Keménfa köz­ség ön­kor­mány­za­tá­tól egy há­bo­rús em­lék­mű el­ké­szí­té­sé­re. Ezt Ercsei Fe­renc szob­rász­mű­vész ba­rá­tom­mal ké­szí­tet­tük el.

– Ez­zel tu­laj­don­kép­pen egy ör­ven­de­tes fo­lya­mat in­dult el al­ko­tói pá­lyá­don.

– Így igaz, hi­szen az első meg­ren­de­lést követően szin­te éven­te ér­kez­tek az újabb fel­ké­ré­sek Za­la me­gye különböző helységeiből. Ezen mun­kák nagy ré­sze al­ko­tó­tá­bo­rok ke­re­té­ben ké­szült el.

– So­rolj fel né­há­nyat.

– Szent Ist­ván-szo­bor (Rédicsen és Bázakeretyén), a Hold­le­ány (Alsópáhokon), szo­bor­cso­port (14 szo­bor) a zalabaksai ró­mai ka­to­li­kus temp­lom­ban, An­gyal és a stá­ci­ók szo­bor­cso­port (Hé­ví­zen), Corpus Christi (Alsópáhokon és Bázakeretyén). Ezek a mun­kák mind tölgy­fá­ból ké­szül­tek, hi­szen Za­la me­gye köz­tu­dot­tam gaz­dag erdőkben.

– És az itt­ho­ni fel­ké­ré­sek?

– Az első fel­ké­rés az 1848–49-es for­ra­da­lom és sza­bad­ság­harc kiemelkedő alak­já­nak, Gál Sán­dor­nak meg­min­tá­zá­sá­ra szólt, mell­szo­bor for­má­já­ban. Ezt kö­vet­te a vá­ros köz­is­mert és sze­re­tett, fi­a­ta­lon el­hunyt zeneszerzőjének, Gál Ár­pád­nak a bronz em­lék­pla­kett­je, a vá­ro­si művelődési ház fa­lán. A Petőfi Sán­dor-szo­bor (bronz) a csík­sze­re­dai, a költő ne­vét viselő ál­ta­lá­nos is­ko­la ud­va­rán ta­lál­ha­tó; az Ady End­re-em­lék­mű az Ady End­re ál­ta­lá­nos is­ko­lá­ban; a Nagy Ist­ván-em­lék­pla­kett a festő ne­vét viselő ze­ne és képzőművészeti kö­zép­is­ko­la hom­lok­za­tán. Az új Ta­ka­rék­pénz­tár előtti For­rás cí­mű tér­plasz­ti­kát (he­gesz­tett réz­le­mez) Bot­ár Lász­ló képzőművésszel kö­zö­sen ké­szí­tet­tem el, a dr. Nagy And­rást áb­rá­zo­ló em­lék­pla­kett a volt szülőháza fa­lán ta­lál­ha­tó, a Szent Ist­ván-szo­bor (he­gesz­tett réz) Csíkszentkirályon. Csík­szentmárton szá­má­ra Tivai Nagy Im­re em­lék­pla­kett­jét, a Má­tyás Jó­zsef-em­lék­pla­ket­tet ké­szí­tet­tem el. A csík­sze­re­dai mil­len­ni­u­mi temp­lom ku­po­lá­ját díszítő an­gyal­cso­por­tot (négy ark­an­gyal) a köze­l­múlt­ban ké­szí­tet­tem, a temp­lom ol­tá­rá­nak Jé­zus-szob­rát Kosz­ti Ist­ván képzőművésszel kö­zö­sen al­kot­tuk. Csíkmadéfalván tekinthető meg a Zöld Pé­ter-szo­bor (Oláh Ilo­na, Mün­chen­ben élő írónő, a fa­lu szü­lött­jé­nek anya­gi tá­mo­ga­tá­sá­val ké­szült el); Csík­rá­ko­son a Cse­rei Mi­hály-szo­bor; Csíkcsatószegen az I. és II vi­lág­há­bo­rús em­lék­mű; is­mét Csík­sze­re­dá­ban az Olim­pi­ko­nok em­lék­mű­ve.

– Mi­ként, mi­lyen kö­rül­mé­nyek kö­zött si­ke­rült eze­ket az al­ko­tá­so­kat meg­va­ló­sí­ta­ni?

– Az­zal kez­de­ném, hogy nagy meg­tisz­tel­te­tést je­len­tet­tek szá­mom­ra ezek a fel­ké­ré­sek. És ki­mond­ha­tat­lan öröm­mel töl­tött el, hogy az em­be­rek bíz­tak ben­nem, hit­tek e mun­kák meg­va­ló­sí­tá­sá­ban. És itt kell kö­szö­ne­tet mon­da­nom csa­lá­dom­nak, messzemenő tü­rel­mük, meg­ér­té­sük és se­gít­sé­gük nél­kül nem szü­let­het­tek vol­na meg ezek a szob­rok, em­lék­mű­vek. Ar­ról is szól­nom kell, hogy a meg­ren­de­lé­sek leg­több­je rész­ben ado­mány­ként ké­szült el.

– Mű­vé­szi, ér­zel­mi szem­pont­ból a fel­so­rolt mun­ká­id kö­zül me­lyik áll leg­kö­ze­lebb hoz­zád?

– Min­den­kép­pen a csík­sze­re­dai mil­len­ni­u­mi temp­lom szá­má­ra ké­szí­tett al­ko­tá­sa­im.

– Mi­lyen ter­vek­kel te­kin­tesz a jövőbe?

– Már ne­ki­fog­tam a Jé­zus szí­ve szo­bor­kom­po­zí­ci­ó­nak, amely szin­tén Madéfalvának ké­szül és ugyan­csak Oláh Ilo­na anya­gi tá­mo­ga­tá­sá­nak köszönhe­tően lesz fel­ál­lít­va. Ezt követően Lászlóffy Pál, a Ro­má­ni­ai Ma­gyar Pe­da­gó­gu­sok Szö­vet­sé­gé­nek el­nö­ke fel­ké­ré­sé­re sze­ret­ném el­ké­szí­te­ni a Már­ton Áron Gim­­ná­zi­um hom­lok­za­tát díszítő Szent csa­lád kom­po­zí­ci­ót. Mit is mond­hat­nék még, ta­lán, hogy amíg egész­sé­gem és erőm en­ge­di, sze­ret­ném foly­tat­ni. És ami en­nél is fon­to­sabb, hogy szak­mai tu­dá­so­mat, az évek so­rán szer­zett ta­pasz­ta­la­ta­i­mat sze­ret­ném át­ad­ni ta­nít­vá­nya­im­nak, a felnövekvő nem­ze­dék­nek.