Kötetlen beszélgetés életről, pályáról Kövesdy István rendezővel

Legutóbb a Hargita alatti városban, a Csíki Játékszínnél dolgozott vendégrendezőként. Ezt az alkalmat használtam ki, hogy pályájáról faggassam.

– Kezd­jük be­szél­ge­té­sün­ket egy szok­vá­nyos kér­dés­sel: ho­gyan, mi­kor ke­rült a pá­lyá­ra?

– Ne­he­zen. És na­gyon későre. Még is­ko­lás ko­rom­ban fog­lal­koz­ta­tott a pá­lya, úgy­is fo­gal­maz­hat­nánk, amo­lyan dé­del­ge­tett álom volt szá­mom­ra, de csak na­gyon hosszú kitérő után ju­tot­tam cél­hoz. Ko­lozs­vá­ron szü­let­tem, ott vé­gez­tem el a kö­zép­is­ko­lát. Nem si­ke­rült a pá­lyá­ra ke­rül­nöm, hi­szen 1974-ben érett­sé­giz­tem és ab­ban az év­ben Ro­má­ni­á­ban se­hol sem in­dult rendezői szak. Ma­gya­ror­szág­ra pe­dig nem en­ged­tek ki. 1976-ban fel­vé­te­liz­tem a bu­ka­res­ti Szín­mű­vé­sze­ti Főiskola rendezői sza­ká­ra, de nem ju­tot­tam be. Ezt követően hosszú ide­ig a le­mond­tam tervemről. Úgy ala­kult az éle­tem, hogy so­ká­ig csu­pán amatőrként fog­lal­koz­hat­tam egy­ko­ri vá­gyam­mal. 1990-ben, ami­kor új­ra in­dult Ma­ros­vá­sár­he­lyen (több mint har­minc év után) a rendezőképzés, je­lent­kez­tem és be­ju­tot­tam. 1995-ben vé­gez­tem.

– Ta­ná­rok, év­fo­lyam­tár­sak?

– Tom­pa Gá­bor volt az osztályvezető ta­ná­runk és Parászka Mik­lós is ta­ní­tott. Az év­fo­lyam­tár­sak: Bo­csárdi Lász­ló, Ba­ra­bás Ol­ga és Rusz Mó­ni­ka. Össze­sen né­gyen vol­tunk.

– Mi­kor tör­tént a mély víz­be ug­rás, az első ren­de­zé­se?

– Er­re már főiskolásként sor ke­rült. A szat­már­né­me­ti Észa­ki Szín­ház­nál, Spiró György: Csir­ke­fej cí­mű da­rab­ját ren­dez­tem.

– Hol és mi­lyen előadásokat ren­de­zett?

– Majd­nem min­den er­dé­lyi tár­su­lat­nál meg­for­dul­tam, sok olyan előadást si­ke­rült szín­re vin­nem, ame­lyek­re ma is sze­re­tet­tel em­lék­szem vissza. Hadd em­lít­sünk ezek kö­zül csu­pán né­há­nyat. Shakes­peare: Té­ve­dé­sek víg­já­té­ka (Ko­lozs­vár); Bul­ga­kov: Ku­tya­szív (Szat­már­né­me­ti); Feydeau: Bol­ha a fül­ben (Ko­lozs­vár és Sep­si­szent­györgy); Spiró György: Kvar­tett (Ko­lozs­vár); Par­ti Nagy La­jos: Ibusár (Ko­lozs­vár és Te­mes­vár); Carlo Gozzi: Szarvaskirály (Sep­si­szent­györgy); Shaffer: Amadeus (Szat­már­né­me­ti); Moliere: Nők is­ko­lá­ja (Sep­si­szent­györgy); Gyurkó Lász­ló: A bús­ké­pű (Sep­si­szent­györgy).

– És me­lyik volt a leg­em­lé­ke­ze­te­sebb?

– Moliere: Nők is­ko­lá­ja.

– Me­lyik tár­su­lat­tal sze­re­tett leg­in­kább dol­goz­ni?

– Leg­hosszabb ide­ig a ko­lozs­vá­ri tár­su­lat rendezőjeként dol­goz­tam (1995–2000), ahol egy na­gyon erős, igé­nyes és szín­vo­na­las tár­su­la­tot ta­lál­tam. In­nen Sep­si­szent­györgy­re szerződtem, ahol egy fi­a­ta­labb, de ta­lán di­na­mi­ku­sabb tár­su­lat­tal dol­goz­hat­tam. Van­nak olyan szí­né­szek, akik­re szin­tén sok sze­re­tet­tel gon­do­lok, akik­kel Szat­már­né­me­ti­ben, Te­mes­vá­ron ta­lál­koz­tam: Czintos Jó­zsef, Rappert Gá­bor, Se­bes­tyén Aba, Ba­lázs At­ti­la. Ta­lál­koz­tam rend­kí­vül mar­káns egyé­ni­sé­gek­kel is, ezt ki­vé­te­les sze­ren­csé­nek tar­tom: Senkálszky End­re vagy Ács Ala­jos és Nagy Dezső (két utóbbi saj­nos már nin­cs kö­zöt­tünk). Van ked­venc szí­né­szem is, aki­vel so­kat és iga­zán na­gyon jól dol­goz­tunk együtt: Pálffy Ti­bor.

– És mi­lyen volt a ta­lál­ko­zás a Csí­ki Já­ték­szín tár­su­la­tá­val?

– Ha a szín­ház­ról kell be­szél­ni, jó be­nyo­más­sal fo­gok vissza­gon­dol­ni; a tár­su­lat­ról be­szél­ve, egy fi­a­tal, erősödő csa­pat­tal ta­lál­koz­tam. Az a meggyőződésem, ha az ön­ér­té­ke­lés és az ön­bi­za­lom ar­ra sar­kal­ja őket, hogy egy­re igé­nye­seb­bek le­gye­nek ön­ma­guk­kal és a szín­pad­dal szem­ben, ak­kor egy iga­zán ütőképes tár­su­lat­tá vál­hat­nak, felnőve olyan tár­su­la­tok mel­lé, mint a ko­lozs­vá­ri és sep­si­szent­györ­gyi.

– Szól­junk a tervekről is.

– Leg­kö­ze­lebb szin­tén Har­gi­ta me­gyé­ben, a gyergyószentmiklósi tár­su­lat­nál fo­gok ren­dez­ni. Úgy­mond pre­mi­er­nek szá­mí­tó do­log, hogy a ma­ros­vá­sár­he­lyi főiskolán fo­gok ta­ní­ta­ni. Mi­vel tár­su­lat nél­kü­li, sza­bad­úszó rendező va­gyok, és mert ko­lozs­vá­ri­ként a kin­cses vá­ros­hoz kötődőm a leg­in­kább, egy ré­gi ter­vet sze­ret­nék meg­va­ló­sí­ta­ni Liviu Matei ba­rá­tom­mal (aki egyébként a csík­sze­re­dai előadás ko­re­og­rá­fu­sa), ne­ve­ze­te­sen egy olyan kul­tu­rá­lis egye­sü­le­tet sze­ret­nénk ala­pí­ta­ni, amely­nek ke­re­té­ben más­ként tu­dok a szín­ház­hoz vi­szo­nyul­ni.

– Kö­szö­nöm a be­szél­ge­tést és sok si­kert kí­vá­nok a ter­vei meg­va­ló­sí­tá­sá­hoz.