|
|||||||||
Sas Péter:
Veress Elemér (1876–1959)
1858. május 25-én feleségül vette a nevezetes kolozsvári könyvárus és nyomdatulajdonos, a Kelet című lap kiadója, Stein János leányát, Jozefát. Házasságukból négy gyermek született, akikből idővel szűkebb-tágabb körben elismert alkotók váltak. Ez nem csodálnivaló, akik olyan környezetben nevelődött, mint a Veress-leszármazottak, azokban ki kellett fejlődnie a művészi énnek is. Az egykori Fürdő utcai elegáns, emeletes műteremnek a Sétatér utca 15. szám alatt volt a bejárata. A ház körüli többholdas Veress-kert maga volt a kiűzetés Paradicsomának 19. század végi mása, egyholdas rózsaligete kerti lakának – a régi műteremnek – több évig volt lakója a tudós Brassai Sámuel. A kert szomszédos volt a római katolikus egyház Plébánia-kertjével és a Bánffy-kerttel, ahol egy kis barokk kastély állt, melyet tavacska és égerfasor tett még meseszerűbbé. (Helyére építették a De Gerandóként emlegetett Felsőbb Leányiskolát). A másik oldalon pedig a libucgáti malom árkáig húzódó Wesselényi-kert következett. Mesébe illő lehetett a tarka virágszőnyeg díszítette kertrészek közepén álló szobrok, kőképek látványa. A szobrok vezére Minerva volt, aki nem tudott parancsolni a kertben furulyázó Pánnak. A romantikus tornyocskákkal díszített műteremépületet kővázák, reliefek vették körül, előtte vízililiom uralta tó fodrozódott. A kert öblös zugában állt az egyetemistáknak kiadott svájci lak.
Veress Zoltán Kolozsvárt született 1868. január 29-én. Képzőművészeti tanulmányait Münchenben és Budapesten végezte. A német festőiskolában Knirr, az akadémián Gabriel Hackl, Liezenmayer Sándor és Höcker tanítványa volt. A festő mesteriskolán Lotz Károly és Székely Bertalan növendékeként fejlesztette tudását és 1899-ben elnyerte a gróf Károlyi-díjat. Egyik alapító tagja volt – másokkal és szülővárosával együtt – a Nemzeti Szalonnak. A székesfővárosba való felköltözése után nemcsak festőként, hanem restaurátorként is tevékenykedett, közreműködött többek között a pécsi és a győri székesegyház, valamint a budapesti Mátyás-templom freskóinak megújításában. Könyvet is írt, A képnézés és képalkotás művészete (Budapest, 1922) címmel. (A kötet jelentőségét mutatja, hogy Reményik Sándor ismertette a Pásztortűz 1923. évfolyamában.) Veress Elemér 1876. január 4-én született ugyancsak Kolozsvárt. Orvosi tanulmányait 1899-ben fejezte be a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen. A következő esztendőben az Udránszky László vezette Élettani Intézet tanársegéde, majd tanszéki oktató. A fiatal orvos-tanárnak hivatásán kívül volt legalább még egy nagy szerelme: a festészet. Míg az idősebb fiúgyermek, Zoltán elismert festőművész lett, Veress Elemért csak autodidakta festőként tartják számon. Ez nem lehet képzőművészeti munkássága színvonalának alacsonyabb fokú minősítésének tekinteni, mert egy orvosdoktor nem lehet élethivatású festőművész is egyszerre. Mindenesetre a művészeti lexikonok egyetlen sort sem szentelnek festői munkásságának.
Az elkövetkező két esztendőben – 1902–1903-ban – képzőművészeti kiállításokat szervezett a báró Wesselényi Miklós elnökölte Erdélyrészi Szépművészeti Társaság, melyeken Veress Elemér tájképeivel vett részt. Az 1902-es tárlatot a maga korában neves írónő, Fanghné Gyújtó Izabella – Pákey Lajos neves kolozsvári építész anyósa – ismertette. Az erdélyi festők alkotásai között szerepeltek „dr. Veress Elemér fiatal kezdő méltán hangulatos tájképei”. Bátyját, Zoltánt a „legtehetségesebbek” közzé sorolták, de egyben búcsúztak is tőle, mint olyan erdélyi festőtől, aki „nemsokára Budapestre költözik, és így a fővárosi művészek sorába lép”. A Magyar Polgár 1903-ból keltezett cikke melegen dicsérte a kiállító erdélyi művészeket, bár Gruzda Jánost igencsak megrótta, mert „felfogásban, rajzban, színezetben a szecesszió veszélyes lejtőjére tévedett”. Veress Elemér munkáiban nem látott ilyen „bűnös tévelygést”. „Kis, de szépen megfestett képei, melyek felette olcsó áruk miatt alkalmasak megvételre” – ajánlotta lelkesen a kiállított képzőművészeti portékát. 1906-tól a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem magántanára, 1911-től az élettan – akkori megjelöléssel – „nyilvános rendkívüli”, majd 1913-tól „rendes” tanára. Alapvető, sokáig A második bécsi döntés után a hazai környezetben megújult festőtevékenysége. Az 1940-es évek elején kalotaszegi akvarell-sorozatot készített, melynek ismert darabjai: A sztánai temető (1942), A kalotanádasi román fatemplom (1943). 1946-ban nyugállományba vonult. Eseménytelen, egyhangú esztendők után 1959. március 31-én hunyt el Szegeden. vissza a kiadáshoz minden cikke GALÉRIA rovat összes cikke |
|||||||||
|