magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


T. Veress Éva: Bodor Kálmán (1886–1960)


Bodor KálmánBo­dor Kál­mán éle­te és mun­kás­sá­gá­nak ér­ték­élé­se hát­tér­be szo­rult, vi­szony­lag ke­ve­set tud ró­la a mai em­ber, úgy érez­zük ezt a csor­bát kö­szö­rül­jük ki, ami­kor a múlt ködéből előhozzuk, köz­kin­csé tesszük és be­mu­tat­juk ne­héz és küz­del­mes éle­té­nek ta­nul­sá­ga­it.

Bo­dor Kál­mán a múlt szá­zad első fe­lé­ben élt mezőgazdasági szak­em­ber, éle­te és mun­kás­sá­ga pél­da ér­té­kű, utat mu­tat a mai vál­sá­gos időkben, ar­ra vo­nat­ko­zó­an, ho­gyan le­het tal­pon ma­rad­ni e mos­to­ha sor­sú nép­nek, a kis­em­ber­nek, az eu­ró­pai csat­la­ko­zás kü­szö­bén és az azt követő időszakban.

Bo­dor Kál­mán gaz­da­mér­nök­ként szol­gál­ta szű­kebb és tá­gabb pát­ri­á­já­nak né­pét és sa­ját csa­lád­ját. Meg nem je­lent ön­élet­raj­zi írá­sá­ban erről így vall: „So­ha nem po­li­ti­zál­tam, egy­részt mert nem ér­tet­tem hoz­zá, másrészről úgy érez­tem, hogy a sors en­gem ar­ra ren­delt ki, hogy tu­dá­som­mal és szor­gal­mam­mal a gaz­da­sá­gi lehe­tőségeket hasz­nál­jam ki a csa­lá­dom és a ma­gam bol­dog­sá­gá­ra, és ta­nít­sam a ta­pasz­ta­lat­la­no­kat a jobb élet­ní­vó el­éré­sé­re.”

Je­len írá­sunk­ban nem tu­dunk rész­le­te­sen be­szá­mol­ni a két vi­lág­há­bo­rút és négy rend­szer­vál­tást meg­élt Bo­dor Kál­mán küz­del­mes és ne­héz életéről, csu­pán fel­so­rol­juk mi min­den­hez fo­gott hoz­zá, hány­szor vál­toz­ta­tott an­nak ér­de­ké­ben, hogy meg tud­jon él­ni, ab­ban az ál­lan­dó­an vál­to­zó vi­lág­ban, amely­ben szü­le­tett. Ugyan­­ak­kor ki­ra­gad­juk a lo­vak­hoz va­ló kap­cso­la­tát és azt a pél­dát, hogy mennyi ta­lá­lé­kony­ság­ra, le­le­mé­nyes­ség­re volt szük­sé­ge ah­hoz, hogy a vi­lág­há­bo­rúk kö­zöt­ti, utá­ni ne­héz időkben a tönk szé­lé­re ke­rült gaz­da­sá­got talp­ra ál­lít­sa, jövedelme­zővé te­gye, és a csa­lád meg­él­he­té­sét biz­to­sí­ta­ni tud­ja. Sa­ját be­val­lá­sa sze­rint Bo­dor Kál­mán elsősorban gyógy­nö­vény-szakértő volt ép­pen ezért rész­le­tez­zük azt a sok­ol­da­lú te­vé­keny­sé­get, amely a gyógy­nö­vény szak­má­hoz fű­zi.

Bo­dor Kál­mán ré­gi gaz­dál­ko­dó csa­lád sar­ja­ként 1886. má­jus 17-én szü­le­tett a Szil­ágy me­gyei Ör­dög­kú­ton, anyai nagy­any­já­nak há­zá­ban. Bol­dog gyer­mek­ko­rát, szerető édes­any­ja védő szár­nyai alatt Ko­lozs­vá­ron töl­töt­te. Ügy­véd édes­ap­ja ko­rai ha­lá­la után a hat­gye­re­kes csa­lád ne­héz hely­zet­be ke­rült. A Far­kas ut­cai csa­lá­di ház­ban lak­tak és a csa­lád tu­laj­do­ná­ban levő la­ká­sok bér­le­ti dí­já­ból, majd azok el­ado­ga­tá­sá­ból ten­get­ték éle­tü­ket. A har­ma­dik gye­rek­ként szü­le­tett Bo­dor Kál­mán így lett 9 éve­sen a csa­lád ügyintézője, később el­tar­tó­ja.

Bo­dor Kál­mán nem tar­to­zott az emi­nens ta­nu­lók kö­zé, sőt ke­se­rű­sé­get is oko­zott édes­any­já­nak gyen­ge ta­nul­má­nyi előmenetele, va­la­mint is­ko­lai ma­ga­tar­tá­sa mi­att, de szor­gal­ma­san dol­go­zott a csa­lád tu­laj­do­ná­ban levő kert­ben. Ez a kert fel­té­te­le­zé­sünk sze­rint a házsongárdi temetőnek a felső ré­szén he­lyez­ke­dett el

A nyá­ri va­ká­ci­ó­kat Híd­al­má­son, ro­ko­ná­nál, Csá­szár Gá­bor­nál töl­töt­te, ahol ko­mo­lyan be­se­gí­tett a gaz­dál­ko­dás­ba és itt ha­tá­roz­ta el, hogy élet­hi­va­tá­sul vá­laszt­ja a mezőgazdasági tu­do­má­nyo­kat. Köz­ben el­vég­zi a Ke­res­ke­del­mi Is­ko­lát, de te­kin­tet­tel ar­ra, hogy az egye­te­mi ran­gú gaz­da­sá­gi aka­dé­mia a mai Mezőgazdasági és Ál­lat­or­vo­si Egye­tem elődje csak 1906-ban in­dult be, el­ke­rült Récsey End­ré­hez egy gaz­dag Szil­ágy me­gyei bérlőhöz Sülelmed köz­ség­be, aki­nek ap­ja vet­te bér­be az 1000 hol­das bir­to­kot gróf Kár­olyi Lász­ló­tól meglehetősen előnyös fel­té­te­lek mel­lett. En­nek mind­össze 300 hold­ja volt szán­tó­föld a töb­bi ősfüzes és töl­gyes. A ki­ir­tott ős­füzest át­ala­kí­tot­ták termőfölddé. Ezen a Sza­mos­hoz tar­to­zó ár­te­rü­le­ten igen szép volt a ku­ko­ri­ca­ter­més, emi­att a gaz­da­sá­got ele­in­te főleg ser­tés­te­nyész­tés­re ál­lí­tot­ták be. Man­ga­li­ca ser­té­se­ket te­nyész­tet­tek, zöm­mel ab­ban az időben, amikor a gaz­dák a 80-90 ki­ló­ra fel­híz­lalt süldőket négy-ötösével össze­állva 8-10 nap alatt gya­log el­haj­tot­ták Gyu­lá­ra a vá­sár­ba. Ide fel­jár­tak a bán­sá­gi svá­bok, va­la­mint a szer­bek, meg­vá­sá­rol­ták a se­té­se­ket, és szin­tén lá­bon haj­tot­ták ha­za. Ott­hon az­tán felhízlalták,  majd ha­jó­kon szál­lí­tot­ták Bu­da­pest­re, Bécs­be és ott ér­té­ke­sí­tet­ték.

Az if­jú gaz­da­je­lölt ha­mar be­le­ta­nult a gaz­dál­ko­dás­ba, meg­ked­vel­ték a gaz­da­ság­ban és a csa­lád­ban. Lá­tás­tól va­ku­lá­sig dol­go­zott, reg­gel 4 óra­kor már kint volt a gaz­da­ság­ban és csak késő es­te tért ha­za.

Húsz­éves ko­rá­ban be­irat­ko­zott a Ko­lozs­vá­ri Gaz­da­sá­gi Aka­dé­mi­á­ra, de min­den va­ká­ci­ó­ra meg­hí­vót ka­pott a sülelmedi bir­tok­ra. Az egy­ko­ri rossz ta­nu­ló­ból emi­nens ta­nu­ló lett, so­ha egyet­len előadást, gya­kor­la­tot, kol­lok­vi­u­mot el nem mu­lasz­tott. Ta­ná­rai meg­sze­ret­ték, az eu­ró­pai hí­rű nö­vény­tanta­ná­ra dr. Pá­ter Bé­la kü­lö­nö­sen ki­tün­tet­te bi­zal­má­val, és meg­bíz­ta az aka­dé­mia gyógy­nö­vényte­le­pé­nek ellenőrzésével, az itt szer­zett ta­pasz­ta­la­to­kat később igen jól hasz­no­sí­tot­ta.

Egye­te­mi évei alatt Bo­dor Kál­mán jó vi­szony­ban volt di­ák tár­sa­i­val, de iga­zi jó ba­rát­ja kettő akadt: Tö­rök Bá­lint és Kun Sán­dor, a későbbi nép­biz­tos, Kun Bé­la öccse, akit a töb­bi hall­ga­tó mellőzött zsi­dó volta mi­att. Erről ő ma­ga így vall „A gya­kor­la­to­kon min­dig Kun Sán­dor­ral le­het lát­ni, ami­ért a gaz­dag föld­bir­to­kos­ok fi­ai ve­lem nem­igen me­le­ged­tek fel. Kol­le­gi­á­lis vi­szony állt fent kö­zöt­tünk, de uraz­tuk egy­mást, a tegeződés szó­ba sem ke­rült. Mint sze­gény fiú nem is tart­hat­tam lé­pést a gaz­dá­szok­kal, akik majd­nem ki­vé­tel nél­kül va­gyo­no­sak vol­tak és szór­ták a pénzt.” Na­gyon ked­ves ba­rá­ti kört ala­kí­tott ki: Palágyi Jenő, Sa­jó La­jos, Bö­ször­mé­nyi Sán­dor, Frei Jó­zsef, Rucska Mik­lós or­vos­tan­hall­ga­tók­kal. Szín­ház­ba, hang­ver­seny­re, tu­do­má­nyos előadásokra jár­tak. Tré­fál­koz­tak, bo­lon­doz­tak, de leg­több­ször egész ko­moly tu­do­má­nyos vagy tár­sa­dal­mi prob­lé­má­kat vi­tat­tak meg.

A va­ká­ci­ók alatt Sülelmeden vég­zett mun­ká­já­ért Bo­dor Kál­mán min­dig ka­pott 100-200 ko­ro­nát, ez a zseb­pénz nem­csak a va­ká­ció kö­zöt­ti időre volt elég, ha­nem még ru­ház­ko­dás­ra is fu­tot­ta. Édes­any­já­tól pénzt so­ha nem kért, még se­gí­tett is a csa­lá­don di­ák ko­rá­ban és a későbbi ne­héz időkben.

Az egye­tem el­vég­zé­se után a sülelmedi bir­to­kon dol­go­zott, már az első év­ben újí­tá­so­kat ve­ze­tett be. Ele­in­te ezt a meg­ol­dást csak ug­ró­desz­ká­nak te­kin­tet­te, mert a fi­zet­ség ke­vés volt, ha­vi 20 ko­ro­na, de ő meg­sze­ret­te a vi­dé­ket, az em­be­re­ket, a csa­lá­dot és éle­te hátralévő ré­szét ott él­te le, előbb a gaz­da­ság intézőjeként, majd rend­re sza­bad ­ke­zet ka­pott a gaz­da­ság ügye­i­nek in­té­zé­sé­ben. Idő­közben ki­tört az első vi­lág­há­bo­rú, ne­héz idők jár­tak, egy­re ne­he­ze­dett a meg­él­he­tés, de Bo­dor Kál­mán sem­mi­lyen ké­tes üz­let­be nem ment be­le, so­kat küz­dött, hogy a bir­to­kon levő adós­sá­got ki tud­ja fi­zet­ni, a csa­lá­dot el tud­ja tar­ta­ni. Sok jót tett az em­be­rek­kel, min­dig se­gí­tett rá­szo­rul­ta­kon. Egy al­ka­lom­mal az egyik sok­gye­re­kes ro­mán csa­lád­nak, aki­nek az egyet­len te­he­ne meg­dög­lött, oda ad­ta sa­ját két te­he­ne kö­zül az egyi­ket. Az 1919-es for­ra­da­lom ide­jén is sok em­ber­ség­re, ügyes­ség­re volt szük­ség, nemzetőrséget szer­ve­zett, a rend­fenn­tar­tás­sal fog­lal­ko­zott, ne­ki köszönhetően a fa­lu­ban zökkenő nél­kül ment vég­be a rend­szer­vál­tás. A föld­osz­tás után se­gí­tet­te az új gaz­dá­kat, akik­nek nem volt mi­vel mű­vel­ni a föl­det, ök­rö­ket, lo­va­kat, gé­pe­ket bo­csá­tott a ren­del­ke­zé­sük­re

Ezekről az időkről így ír ön­élet­raj­zi írá­sá­ban. „Ne­héz időket él­tünk. Na­gyon meg kel­lett küz­de­ni a min­den­na­pi ke­nyé­rért, s na­gyon so­kan buk­tak el a min­den­na­pi küz­de­lem­ben. A baj ott volt, hogy a gaz­da­osz­tályt csak ar­ra ne­vel­ték, hogy túr­ja föl­det és ad­ja az urat, de sem­mi ke­res­ke­del­mi szel­le­met nem ol­tot­tak be­le, pe­dig most el­jött az idő, hogy csak az tud fel­szí­nen ma­rad­ni, aki al­kal­maz­ko­dik a ke­re­se­ti lehető­sé­gekhez, és nem kö­ti ma­gát a föld­höz. A mi meg­ma­radt 70 hol­dun­kat nagy ne­he­zen si­ke­rült meg­ven­ni gróf Kár­olyi Lász­ló­tól, és a bá­tyám és Irén­ke ne­vé­re írat­ni. Ezen mé­nest ren­dez­tünk be, amit nagy ne­he­zen le­he­tett csak fenn­tar­ta­ni, a gaz­da­ság el­adó­so­dott”. Bo­dor Kál­mán sza­bad ke­zet ka­pott an­nak irá­nyí­tá­sá­ra.

Ek­kor ha­tá­roz­ta el, hogy gyógy­­nö­vény­gyűj­tés­sel pró­bál­ko­zik.

Ami­kor be­mu­ta­tom Bo­dor Kál­mánt, a gyógy­nö­vény-szak­ér­tőt, tá­vol­ról sem aka­rom azt a lát­sza­tot kel­te­ni, hogy a gyógynö­vény­gyűjtésből és termesztésből ma­nap­ság meg le­het él­ni. Saj­nos az ér­té­ke­sí­tés okoz gon­dot, mint egyéb ter­mék­nél is, és eb­ben a bi­zony­ta­lan vi­lág­ban a kül­föl­di for­gal­ma­zó­ban sem le­het meg­bíz­ni, de van rá pél­da itt ná­lunk is, olyan vál­lal­ko­zó, aki el tud­ja lát­ni csa­lád­ját és nem is akár­ho­gyan a gyógynövény-üzletből.

A gyógy­nö­vény szak­má­ba az eu­ró­pai hí­rű nö­vény­tan ta­ná­ra dr. Pá­ter Bé­la ve­zet­te be.

Ön­élet­raj­zi írá­sa­i­ban erről a következőképpen vall. „Ál­lan­dó­an tör­tem a fe­jem, miből le­het pénzt csi­nál­ni. Ko­lozs­vá­ron fel­ke­res­tem dr. Pá­ter Bé­la volt ta­ná­ro­mat, az Ado­­­nisz gyógy­nö­vény szö­vet­ke­zet ve­ze­tőjét, és ta­ná­csot kér­tem mi­kép­pen kap­cso­lód­ha­tok be én is a szö­­vet­ke­zet­be és gyógy­nö­vény-üz­let­be”.

Ked­venc ta­ná­ra szí­ve­sen se­gí­tett, út­ba­i­ga­zí­tot­ta, meg­bíz­ta egy anya­rozs-kí­sér­let el­vég­zé­sé­vel, ami re­me­kül si­ke­rült, le is kö­zöl­te kül­föl­di la­pok­ban. De ne­ki jöve­delmezővé kel­lett ten­ni a bir­to­kot, ép­pen ezért több ro­má­ni­ai keres­kedővel kö­tött szerződést, és 1922-től már ő is gyógy­nö­vé­nyes lett, ami mel­lett éle­te vé­gé­ig ki is tar­tott. Így te­hát fe­jest ug­rott a gyógy­nö­vény-szak­má­ba. El­kezd­te a gyű­szű­vi­rág (Digitalis purpurea), fe­ke­te mály­va, kö­mény­mag (Carvum carvi), ánizs (Pim­pi­nella anason), édes­kö­mény (Foe­ni­­culum vulgare), kö­röm­vi­rág (Ca­len­dula officinális), le­ven­du­la (La­ven­dula angustifolia), nad­ra­gu­lya (Atropa belladonna), bo­lon­dí­tó be­lén­dek (Hyascyntus niger), or­vo­si zsá­lya (Salvia officinalis), bor­sos men­ta (Mentha piperita), macs­ka­gyö­kér (Valeriana officinalis) ter­mesz­té­sét.

Fel­ku­tat­ta a Máramarosi-havasok gyógy­nö­vény-fló­rá­ját, és gyűj­tött kék­si­sak­vi­rá­got (Aconitum na­pellas), sár­ga tár­ni­csot (Gen­tiana lutea), vid­ra­fü­vet (Me­ny­anthus tri­foliata), édes­gyö­ke­rű páf­rányt (Poli­podium vulgare) stb.

Ki­tar­tó mun­ká­val jó ke­re­se­ti lehetőséghez ju­tott, de vá­dol­ta a lel­ki­is­me­ret, hogy szét­for­gá­csol­ta ener­gi­á­ját, nem hasz­nál­ta ki kellőképpen a lehetőségeket. Vi­szont tisz­tá­ban volt az­zal, hogy nagy a koc­ká­zat, ha be­le­bu­kik, mi lesz a csa­lád­dal. 1939-ben fe­le­sé­gül ve­szi Rédey End­re öz­ve­gyét, So­mo­gyi Irén­két, és ő lett a gaz­da­ság, a már meg­vá­sá­rolt 70 hol­das bir­tok legfőbb irá­nyí­tó­ja, így felelőssége még in­kább megnőtt. Bo­dor Kál­mán Eu­ró­pa több or­szá­gá­ba (Fran­cia­or­szág, Auszt­ria, Né­met­or­szág, Ma­gyar­or­szág) szál­lí­tott gyógy­nö­vé­nye­ket. Fran­cia ren­de­lés­re 2000 kg kö­kény­ma­got for­gal­ma­zott, a kö­kény hú­sá­ból pe­dig fi­nom pá­lin­ka ké­szült.

Min­dent meg­ra­ga­dott, hogy fenn­tart­sa a bir­to­kon a gaz­dál­ko­dást. A fran­cia Uferom gyár ren­de­lé­sé­re 3000 li­ter kan­cavi­ze­le­tet szál­lí­tott, ebből dol­goz­ták ki a mai na­pig is hasz­nált ter­hes­sé­gi tesz­tet.

Bo­dor Kál­mán nem ma­radt meg a gyógy­nö­vény­gyűj­tés, -termesztés és -forgalmazás szint­jén, ko­moly népnevelő, szak­írói mun­kát foly­ta­tott. Szemléltető anya­got ké­szí­tett Ro­má­nia gyógy­nö­vény fló­rá­já­hoz, mely 160 szí­nes gyógy­nö­vény rajzá­ból állt, s mely­hez mel­lé­kel­te a dro­got (a nö­vény­nek az a ré­sze, amit fel­hasz­nál­nak a gyógy­nö­vény-te­rá­pi­á­ban) úgy, ahogy az a vi­lág­ke­res­ke­de­lem­be for­ga­lom­ba ke­rül. Ezt el­he­lyez­te 4 tetszetős több­re­ke­szes lá­dá­ba (40/láda) és több íz­ben ki­ál­lí­tot­ta. Ez­zel a mun­ká­já­val össze­sen 7 arany­ér­met nyert. Ha­lá­la után tu­do­má­sunk sze­rint ez a ma­ga ne­mé­ben egye­dül­ál­ló gyűj­te­ményt az örö­kö­sök a Ma­ros­vá­sár­he­lyi Or­vo­si és Gyógy­sze­ré­sze­ti  Egye­tem­nek aján­lot­ták fel.

Az I. vi­lág­há­bo­rú után a mesz­sze föl­dön hí­res mé­nes fenn­tar­tá­sa vesz­te­sé­ges­sé vált. Meggyőzte Récseyt ad­ják el, vá­sá­rol­ja­nak te­he­ne­ket és a sa­ját ma­guk ál­tal kö­pült és cso­ma­golt va­jat Ko­lozs­vá­ron, Bu­ka­rest­be ér­té­ke­sí­tet­ték.

A disz­nók ta­kar­má­nyo­zá­sá­ra ere­de­ti öt­le­te tá­madt, ló­hús­sal pró­bál­ko­zik. Ki­öre­ge­dett lo­va­kat vá­sá­rol a pi­a­co­kon, éven­te 200-at, da­rab­ját 500 le­jért, azt le­vág­ják, krump­li­val összefőzik, íz­le­tes táp­szer lesz belőle, ez­zel ete­tik a disz­nó­kat, amelyektől azok jól fejlődnek. Ezt a vál­lal­ko­zást is igyek­szik nye­re­sé­ges­sé ten­ni, hi­szen a lóbőrt 600 le­jért ér­té­ke­sí­ti, a bé­lért 150 lejt kap, a fa­rokszőrért 20 lejt fi­zet­nek. Így az­tán a disz­nó­táp nem­csak in­gyen jött, de még nyert is lo­van­ként 150 lejt Bo­dor Kál­mán örök­ké nyi­tott szem­mel járt gaz­da­sá­gá­ban. Ész­re vet­te, hogy a disz­nó ürü­lé­ket szí­ve­sen csi­pe­ge­ti a ma­jor­ság, vá­sá­rolt 200 kispuly­kát, azt az em­lí­tett „táp­szer­rel” etet­te, és víz he­lyett te­jet adott az ál­la­tok­nak, az utol­só hó­nap­ban felhízlalta, le­vág­ta és az ex­port kö­ve­tel­mé­nyei sze­rint cso­ma­gol­ta és Bu­ka­rest­ben, va­la­mint Bu­da­pes­ten érté­kesítette.

Bo­dor Kál­mán tu­do­má­nyos mun­ká­val is fog­lal­ko­zott. A ren­ge­teg le­vá­gott ló fo­gá­ból ta­nul­mányt ké­szí­tett, össze­ál­lí­tot­ta a ló élet­ko­rát 2 éves kor­tól 35 éves ko­rig. Gyűj­te­ményt ké­szí­tett: áll­ka­pocs cson­tok­ból (al­só, felső), ben­ne a fo­gak­kal, me­lyet fi­ó­kos la­pos lá­dák­ba he­lye­zett el. A gyűj­te­mé­nyért arany­ér­met nyert egyik ki­ál­lí­tá­son. Ezt a gyűj­te­ményt Bu­da­pes­ten a Ma­gyar Föld­mű­ve­lés­ügyi Mi­nisz­té­ri­um vet­te meg, messze föl­dön hí­res mú­ze­u­ma ré­szé­re.

A Ma­gyar Nép és az Er­dé­lyi Gaz­da ha­sáb­ja­in gaz­da­sá­gi ta­nács­adó ro­va­tot in­dí­tott, és több mint 200 ilyen irá­nyú cik­ket kö­zölt főleg a gyógynövényekről.

Az EMGE-n be­lül a létező szak­osz­tály­ok mel­lett (ismeretterjesztő, föld­mű­ve­lés­ügyi, gaz­da­sá­gi, borászat–gyümőlcsészet, ker­té­szet, ál­lat­te­nyész­tés, se­lyem­her­nyó-te­nyész­tés, er­dé­szet) meg­ala­kult a gyógy­nö­vény szak­osz­tály, mely­nek előadója Bo­dor Kál­mán, el­nö­ke pe­dig Gidófalvy Ist­ván volt. A gyógy­nö­vény­gyűj­tés fel­len­dí­té­se cél­já­ból fü­ze­te­ket ad­nak ki, össze­sen 4 je­lent meg az 1940-es évek­ben.

Köz­ben ki­tört a II. vi­lág­há­bo­rú. Sülelmed Észak-Er­dély­ben lé­vén, a bé­csi dön­tés­sel Ma­gya­ror­szág­hoz ke­rült. A há­bo­rús ne­héz időkben a zsi­dó gyógynövény-ke­res­ke­dők de­por­tá­lá­sá­val meg­csap­pant a gyógy­nö­vény-ke­res­ke­de­lem, új­ra vál­toz­tat­ni kel­lett. A gyógynövényből szár­ma­zó ha­szon­nal 110 kecs­két vá­sá­rolt, a kecs­ke­gi­da, a kecs­ke­sajt jó jö­ve­del­met ho­zott, a kecs­ke­hús­sal pe­dig a csa­lád át­vé­szel­te a ne­héz­sé­ge­ket, sőt még a há­bo­rús me­ne­kül­tek­nek is ju­tott.

A há­bo­rú után újabb rend­szer­vál­tás kö­vet­ke­zett. A ro­mán kor­mány ha­ma­ro­san fel­is­mer­te, hogy a gyógy­nö­vény jó üz­let, egy­re na­gyobb hang­súlyt fek­te­tett a gyógy­nö­vé­nyek gyűj­té­sé­re, ter­mesz­té­sé­re. Meg­ala­kul a Plafarm, ele­in­te sok a ne­héz­ség, mert ke­vés a szak­em­ber. Bo­dor Kál­mán­nak ál­la­mi ál­lást aján­la­nak, ele­in­te a köz­pont­ban, amit vissza­uta­sít: „ne­kem sza­bad­ság és mun­ka­tér kell a ter­mé­szet­ben, mert ná­lam nem­csak ke­nyér­ke­re­se­ti for­rás a gyógy­nö­vény, ha­nem va­ló­ság­gal sze­rel­mes va­gyok a mes­ter­sé­gem­be és gyö­nyör­kö­döm a mun­kám si­ke­ré­ben.”

Újabb ál­lás­aján­la­tot kap, Szi­l­ágy me­gye gyógynövény-szakértője lesz, ha­ma­ro­san be­szer­ve­zi a ré­gi gyógynövény-gyűjtőit, már az első év­ben tel­je­sí­ti ter­vét.

1947-ben fe­le­sé­ge meg­ma­radt 16 ha bir­to­ká­ból 5 ha föl­det át­ad­nak a Plafarmnak, ebből 2 ha bor­sos men­tá­val volt be­ül­tet­ve. Mi­vel a ha­zai pi­a­con nagy ke­res­let­nek ör­ven­dett a sza­po­rí­tó anyag, a Plafarm a men­tát gyökerestől ki­sze­de­ti, és így ér­té­ke­sí­tet­te. Az üz­let olyan jól si­ke­rül, hogy az árá­ból egy te­her­au­tót vá­sá­rolt a vál­la­lat.

Ki­ne­ve­zik Nagy­bá­nya tar­to­mány gyógy­nö­vény-re­fe­ren­sé­nek, itt is jó mun­kát vég­zett, ér­de­me­it el­is­mer­ték, még­sem volt ma­gá­val elé­ge­dett, hisz a két há­bo­rú kö­zött mint ma­gán­em­ber 20-22 va­gon gyógy­nö­vényt szál­lí­tott, most vi­szont mind­össze 10-12 va­gon gyűlt össze.

Bo­dor Kál­mán éle­té­nek utol­só éve­i­ben, gyógynövény-gyűjtői meg­se­gí­té­sé­re köny­vet adott ki Va­don termő gyógy­nö­vé­nyek cí­men, mely 1957-ben je­lent meg a Mezőgazdasági és Er­dé­sze­ti Könyv­ki­adó gon­do­zá­sá­ban, Bu­ka­rest­ben. A könyv 128 gyógy­nö­vény le­írá­sát tar­tal­maz­za, meg­ad­ja a gyógy­nö­vé­nyek la­tin ma­gyar, ro­mán ma­gyar be­tű­ren­des név­mu­ta­tó­ját, ezen kí­vül egy össze­fog­la­ló táb­lá­za­tot, mely­ben a nö­vényt, a ha­tó­anya­got, a gyűjtendő részt, a gyűj­tés ide­jét és a szá­ra­dá­si arányt tün­te­ti fel. A könyv ér­té­két eme­li, hogy dr. Nyárádi An­tal és Gidófalvy Ist­ván lek­to­rál­ták. Köny­ve 1960. feb­ru­ár 23-án be­kö­vet­ke­zett ha­lá­la után 1963-ban második ki­adást ért meg, az ál­ta­lá­nos részt Ró­zsa Im­re, a Plafarm későbbi igaz­ga­tó­ja bővíti ki.

Sok szó esett Bo­dor Kál­mán­ról, mint gyógynövény-szak­ér­tő­ről, mint sok­ol­da­lú gazda­mér­nökről. Pon­tos ada­ta­i­mat rész­ben kö­zel 200 gé­pelt ol­da­las ön­élet­raj­zi mun­ká­já­ból me­rí­tet­tem. Még­is úgy ér­zem, szól­nom kell Bo­dor Kál­mán­ról, mint emberről. Igaz­ság­szerető, dol­gos, mun­kás gaz­da­mér­nök volt. So­kat se­gí­tet­te a kis­em­be­re­ket, a fa­lu­si bé­re­se­ket, füg­get­le­nül at­tól, hogy me­lyik nem­zet­hez, nem­zet­ség­hez vagy fe­le­ke­zet­hez tar­toz­tak. Na­gyon egye­nes em­ber volt, so­ha sem­mi tör­vény­te­len­ség­be nem ment be­le. Nem tűr­te az igaz­ság­ta­lan­sá­got, min­dig meg­véd­te a gyen­géb­be­ket. Lá­tás­tól va­ku­lá­sig dol­go­zott, hogy elő tud­ja te­rem­te­ni nem­csak csa­lád­ja szá­má­ra a betevő fa­la­tot, ha­nem ab­ból a sze­gé­nyek­nek és me­ne­kül­tek­nek is jus­son. Szép pél­dá­ja volt az ön­fel­ál­do­zás­nak, hogy 39 oC-os láz­zal be­ug­rott a zaj­ló Sza­mos­ba, hogy éle­te koc­káz­ta­tá­sá­val ki­ment­se a meg­hi­bá­so­dott kom­pon ra­gadt em­be­re­ket.

Csa­lád­já­nak, édes­any­já­nak, test­vé­re­i­nek anya­gi és er­köl­csi tá­ma­sza volt. A nagy csa­lád és fe­le­sé­ge ro­kon­sá­gá­nak gyer­me­ke­it sor­­ra nya­ral­tat­ta Sülelmeden, ahol a gye­re­kek játsz­va szok­tak hoz­zá a ko­moly mun­ká­hoz, mi­köz­ben a pénz­be­li ju­ta­lom sem ma­radt el. Fe­le­sé­ge ár­ván ma­radt gyer­me­ke­it tá­mo­gat­ta, jó ap­juk volt mind­hár­muk­nak, ugyan­ak­kor uno­ká­it (fe­le­sé­ge gyer­me­ke­i­nek gyer­me­ke­it) a ra­jon­gá­sig sze­ret­te.

Bo­dor Kál­mán gyógynövénygyűjtő és -termesztő, előadó és szak­írói mun­ká­já­val ma­ra­dan­dót al­ko­tott, min­dig a föl­dön járt, pél­dát mu­ta­tott ar­ra, ho­gyan kell tal­pon ma­rad­ni, min­dig min­den­hol min­den időben.

Küz­del­mes éle­te alatt fog­lal­ko­zott szán­tó­föl­di nö­vény­ter­mesz­tés­sel, gyógy­nö­vény-gyűj­tés­sel,
-ter­mesz­tés­sel és -ér­té­ke­sí­tés­sel, ló­te­nyész­tés­sel, disz­nó­híz­la­lás­sal, kecs­ke­te­nyész­tés­sel, 50-es állo­má­nyú te­he­né­sze­tet tar­tott fenn, há­zi szár­nyas ne­ve­lés­sel, gom­ba­gyűj­tés­sel és ér­té­ke­sí­tés­sel. Több száz ál­la­tot gyó­gyí­tott. Köny­vet írt ar­ról, hogy gaz­dál­kod­jon a há­rom­hol­das kis­gaz­da, hogy fenn­tart­sa csa­lád­ját. Sok, sok népnevelő gaz­da­sá­gi vo­nat­ko­zás­ban sza­badelő­a­dást tar­tott Er­dély legkülönbö­zőbb fal­va­i­ban.

Bo­dor Kál­mán csa­lád­fá­ját ku­tat­va Lász­ló Mik­lós­sal ér­de­kes kö­vet­kez­te­tés­re ju­tot­tunk. őseit az 1300-as éve­kig le­het nyo­mon kö­vet­ni. A föld­bir­to­kos csa­lád a Sepsigidófalvárol szár­ma­zik hét­szil­vás ne­me­si ősöktől. Ha vé­gig la­poz­zuk a nem­rég meg­je­lent Ke­le­men La­jos dr. Gidófalvy Ist­ván­ról írt élet­raj­zi köny­vét, ab­ból ki­de­rül, hogy amint a név is mu­tat­ja a Gidófalvy csa­lád is Gidófalváról szár­ma­zik, mi­vel nem va­ló­szí­nű, hogy egy fa­lu­ban két föld­bir­to­kos csa­lád él­jen, ha­son­ló né­ven, fel­té­te­lez­zük, hogy mind­két kor­társ gyógy­nö­vény-szakértő kö­zös előd­től szár­ma­zik, a Gidófalvy N. név meg­je­le­nik a Bo­dor csa­lád­fá­ban, Ke­le­men La­jos vi­szont a dr. Gidófalvy Ist­ván csa­lád­ját csak az 1500-as éve­kig ve­ze­ti vissza, így fel­te­vé­se­ink iga­zo­lá­sá­ra to­váb­bi ada­tok­ra van szük­ség. Min­den eset­re a kér­dést fel­ve­tet­tük, re­mél­jük, hogy akad majd egy fi­a­tal tör­té­nész pa­lán­ta, aki e fel­te­vés iga­zo­lá­sá­ra vál­lal­ko­zik.

Íme né­hány pél­da, ar­ra hogy szor­gal­mas és ke­mény mun­ká­val, ál­lan­dó új­já­szer­ve­zés­sel, még a jég há­tán is meg le­het él­ni, a há­bo­rú előtt, alatt, és az azt követő rend­szer­vál­tás után is tal­pon le­het ma­rad­ni. Mind­eh­hez mi szük­sé­ges, ren­ge­teg mun­ka, sok öt­let, sok tu­dás, ki­tar­tás és szor­ga­lom, de mind­ezek­nek bővében volt Bo­dor Kál­mán, aki mind­nyá­juk pél­da­ké­pe le­het, jó utat mu­tat az egyelőre bi­zony­ta­lan jövő fe­lé, de re­mél­jük, hogy a vi­lág jó­ra for­dul.

Mun­kái: 1. A há­rom hol­das gaz­dá­nak is meg kell él­nie, Agisz  ki­adá­sa, Hasz­nos könyv­tár, Bras­só 1935 (két ki­adás), 2. Gyógy­nö­vény gyűj­tés és ér­té­ke­sí­tés, Er­dé­lyi  Re­for­má­tus Egy­ház­köz­ség ki­adá­sa, Ko­lozs­vár l938, 3. Vadon­ter­mő gyógy­nö­vé­nyek gyűj­té­se és ér­té­ke­sí­té­se, Az EMGE Gaz­da­sá­gi Könyv­tá­ra, Mi­ner­va Iro­dal­mi és Könyv­ki­adó Vál­la­lat, Ko­lozs­vár 1940  (két ki­adás), 4.Vadontermő  gyógy­nö­vé­nyek Mezőgazdasági és Er­dé­sze­ti  Könyv­ki­adó, Bu­ka­rest, 1957 (má­sod­szor Ró­zsa Im­re köz­re­mű­kö­dé­sé­vel 1963), 5. Az ezer­éves tölgy­fa alatt (élet­tör­té­net, kéz­irat).



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008