Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Szentimrei Judit: Népművészet-kutatás – önismeret


Nap­ja­ink­ban ná­lunk is – mint vi­lág­szer­te – a né­pi kul­tú­ra szel­le­mi és tár­gyi al­ko­tá­sai, va­la­mint az egy­ko­ri népi ha­gyo­má­nyok iránt egy­re fo­ko­zó­dik az ér­dek­lő­dés. Egy­re töb­ben van­nak an­nak a tu­da­tá­ban, hogy az egy­ko­ri né­pi éle­tet tük­rö­ző mű­ve­lő­dé­si ha­gya­ték szám­ba­vé­tel­ét: a je­lent és a jö­vőt egy­más és ön­ma­gunk szak­te­rü­let­ének mi­nél ala­po­sabb meg­is­me­ré­sé­vel szol­gál­hat­juk.

Apám­tól ta­nul­tam, hogy egy­mást meg­is­mer­ni annyi, mint egy­mást meg­be­csül­ni, és egy­mást meg­be­csül­ni annyi, mint ön­ma­gun­kat meg­be­csül­ni. En­nek ér­tel­mé­ben a nem­ze­ti­sé­gi ön­is­me­re­tet szol­gá­ló bár­mely ku­ta­tás sík­ján mind­in­kább szük­sé­ges­nek lát­szik az egy­más­hoz kap­cso­ló­dó tu­do­mány­ágak szö­­vet­ke­zé­se egy-egy fel­adat meg­ol­dá­sá­ra.

Tár­sa­dal­munk gaz­da­sá­gi és szel­le­mi fej­lő­dé­se az utób­bi évek­ben, év­ti­ze­dek­ben ug­rás­sze­rű­en fel­gyor­sult, így a teg­nap még ál­ta­lá­no­san is­mert szel­le­mi és tár­gyi ha­gya­ték szin­te sze­münk lát­tá­ra évül el egyik nap­ról a má­sik­ra. Ezért igyek­szünk ezt a mű­ve­lő­dés anya­got mi­nél kö­rül­te­kin­tőb­ben, mi­nél több ol­dal­ról össze­gyűj­te­ni, és köz­kinccsé té­ve mi­nél szé­le­sebb ré­teg­nek vissza­ad­ni.

Ki-ki a ma­ga ol­da­lá­ról, le­gyen az né­ptánc, nép­ze­ne-, me­se- vagy bal­la­daku­ta­tó, et­nog­rá­fus, nyel­vész vagy ép­pen tör­té­nész, gyűj­té­sé­nek és fel­dol­go­zá­sá­nak so­rán a je­lent a múlt­ba ágya­zot­tan és a jö­vőt kém­lel­ve igyek­szik mi­nél szé­le­sebb ré­te­gek­hez szól­ni.

Így ala­kult meg a Szó­tör­té­ne­ti tár el­ső kö­te­tét még egye­dül fel­dol­go­zó és szer­kesz­tő Sza­bó T. At­ti­la mel­lett az egy­ko­ri mun­ka­tár­sa­i­nak és ta­nít­vá­nya­i­nak mun­ka­kö­zös­sé­ge. Vagy az Ezer­jó fű or­szá­gos if­jú­sá­gi pá­lyá­za­tá­nak a nyel­vész Pén­tek Já­nos és az etnobo­ta­ni­kus Sza­bó T. E. At­ti­la kö­zös mun­ká­ja­ként meg­előz­ve ez­zel a nyu­gat-eu­ró­pai ha­son­ló ku­ta­tá­so­kat egy jó év­ti­zed­del – Er­dély és Mold­va gyógy­nö­vé­nye­i­nek va­­la­mennyi táj­egy­ség­re ki­ter­jesz­tett rész­le­tes fel­dol­go­zá­sa.

Nem a tör­té­ne­lem ke­re­két kí­ván­juk vissza­for­dí­ta­ni, de mind­azt, ami a múlt­ból ér­ték, azt tu­da­to­sí­ta­ni sze­ret­nénk, és nép­da­la­ink, tán­ca­ink és hang­sze­res ze­nénk min­tá­já­ra má­so­dik út­já­ra el­in­dí­ta­ni.

Mert nem csak nyel­vé­ben él a nem­zet, de ze­né­jé­ben, tán­cá­ban és ál­ta­lá­nos kul­tu­rá­lis ha­gyo­má­nya­i­ban is. Va­la­mennyi egy-egy ki­fe­je­zé­si mód, csak él­ni kell ve­le.

St. Chatrienban lát­tam, hogy a ka­na­dai má­so­dik vagy har­ma­dik ge­ne­rá­ció, aki alig, vagy egy­ál­ta­lán nem be­szé­li a ma­gyar nyel­vet, mi­lyen öröm­mel jár­ja és mennyi­re ér­zi a ma­gyar rit­must, és mi­lyen szí­ve­sen ve­szi fel ma­gá­ra a szé­ki kék mel­lényt és ma­gas te­te­jű ka­la­pot, mi­lyen jól re­pül a ka­lo­ta­sze­gi fersing vagy a szé­kely ro­ko­lya, a tánc he­vé­ben for­gó, kisebb vagy na­gyobb lá­nyo­kon egy­aránt.

Szá­munk­ra is egy­re na­gyobb öröm, hogy az idő­sebb szak­em­be­rek mel­lett és nyo­má­ban egy­re fi­a­ta­labb nem­ze­dé­kek tűn­nek fel és ve­szik át a sta­fé­ta­bo­tot.

Er­dély­ben jó­for­mán a nép­rajz­ku­ta­tá­sunk kez­de­té­től, már több mint másfél év­szá­za­da meg­kü­lön­böz­te­tett fi­gye­lem­mel ta­nul­má­nyoz­ta: Kőváry Lász­ló, Or­bán Ba­lázs, Huszka Jó­zsef, Herman An­tal, Jan­kó Já­nos, Györffy Ist­ván, Viski Kár­oly, Szendrey Zsig­mond, Bar­tók, Kodály vagy Malonyay De­zső szel­le­mi vagy tár­gyi ha­gyo­má­nya­in­kat, mun­kás­sá­guk 80–100 év múl­tán is örök be­csű. A két vi­lág­há­bo­rú kö­zött Ke­le­men La­jos, Orosz End­re, Roska Már­ton, Haáz Re­zső, Vám­szer Gé­za, Sza­bó T. At­ti­la vagy Debreczeni Lász­ló más alap­fog­lal­ko­zá­suk mel­lett a ku­ta­tói ha­gyo­má­nyok foly­ta­tá­sá­ról sem fe­led­kez­tek meg.

A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után a Ro­mán Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia mű­vé­szet­tör­té­ne­ti in­té­ze­te mel­lett meg­ala­kult a ma­gyar és ro­mán nép­mű­vé­sze­tet ku­ta­tó cso­port is, és több tu­do­má­nyos in­té­ze­té­nél, mú­ze­u­má­nál a ma­gyar nyel­vé­szek, folk­lo­ris­ták, et­nog­rá­fu­sok mun­ká­ja is biz­to­sí­tott volt.

Így ke­rült sor töb­bek kö­zött az 1950-es évek­ben a ka­­lo­ta­sze­gi, kászoni, mold­vai csán­gó, szil­ágy­sá­gi, Kis-Küküllő men­ti torockói, majd a szé­ki nép­mű­vé­sze­ti ku­ta­tá­sok­ra. Én, mint a kép­ző­mű­vé­sze­ti in­té­zet tex­til- il­let­ve szö­vő és sző­nyeg osz­tá­lyá­nak ve­ze­tő­je ma­gyar nö­ven­dé­ke­im­mel kap­cso­lód­tam be­le eb­be a mun­ká­ba. Ro­mán és szász hall­ga­tó­im­mal az Er­dé­lyi- szi­gethegy­ség­ben, az Érc­hegy­ség­ben, a dé­li és ke­le­ti Kár­pá­tok két ol­da­lán, va­la­mint a Kár­pá­tok ka­nya­ru­la­tá­ban fek­vő Bar­ca­ság­ban ku­tat­tunk jó év­ti­ze­den ke­resz­tül. Az öt­ve­nes évek in­kább a folk­lórki­ad­vá­ny­ok­nak ked­vez­tek. Szá­mos nép­me­se-, nép­ze­ne- és bal­la­dakö­tet lá­tott nap­vi­lá­got Fa­ra­gó Jó­zsef, Jagamas Já­nos, Nagy Ol­ga, Szenik Ilo­na, Kal­lós Zol­tán, Al­má­si Ist­ván és má­sok szer­kesz­té­sé­ben. Tár­gyi nép­rajz és nép­mű­vé­sze­ti ki­ad­vány­ok a nem­ze­ti­sé­gi ki­adó, a Kri­terion meg­ala­ku­lá­sa után je­len­tek meg szép szám­mal. A 70-es évek­ben ki­adó­ink, fo­lyó­ira­ta­ink és lap­ja­ink mind na­gyobb mér­ték­ben tet­ték le­he­tő­vé a ku­ta­tá­sok ered­mé­nye­i­nek pub­li­ká­lá­sát. Sze­ren­csé­re ná­lunk a könyv­nek na­gyobb volt az éhe, mint a ke­nyér­nek. El­du­gott fal­vak ta­ní­tói, ér­tel­mi­sé­gi­ek és mun­ká­sok, meg fa­lu­si fi­a­ta­lok, öl­lel hoz­ták az író-ol­va­só ta­lál­ko­zók­ra köny­ve­in­ket de­di­kál­ni.

Az is­ko­lák­ban hely- és nép­is­me­re­ti, nép­vi­se­let, nép­me­se, mon­dó­ka, né­pi já­té­kok és gyógy­nö­vény­gyűj­tő ver­se­nye­ket ren­dez­tünk, va­la­mint a te­le­ví­zió ma­gyar szer­kesz­tő­i­vel vé­gig­ka­lá­káz­tuk Er­dély na­gyobb vá­ro­sa­it. Az if­jú­ság öröm­mel ve­tet­te be­le ma­gát a gyűj­tő-, fel­dol­go­zó moz­ga­lom­ba. Nyo­munk­ban egyik tánc­ház a má­sik után ala­kult. A nyolc­va­nas évek­re a len­dü­let lany­hul­ni kez­dett. Még meg­je­lent a Mold­vai csán­gó kö­tet 81-ben, 82-ben a Szé­ki ira­to­sok, Ke­szeg Vil­mos gon­doz­ta Se­res And­rás hétfalusi csán­gó gyűj­te­mé­nye, a Fá­bi­án Im­re szer­kesz­tet­te Bi­ha­ri mon­dó­kák, Pozsony Fe­renc fel­ső-há­rom­szé­ki nép­­bal­la­da­kö­te­te. A há­rom kö­tet­re ter­ve­zett Fel­ső-Ma­ros vi­dé­ki mo­nog­rá­fi­á­ból a Jagamas gyűj­töt­te és szer­kesz­tet­te ze­nei anyag, a Nép­is­me­re­ti Dol­go­za­tok ne­gye­dik, utol­só kö­te­te, Sza­bó T. At­ti­la csak a tár IV. kö­te­té­nek meg­je­le­né­sét ér­het­te meg, de pa­pír­hi­ány és ener­gia­ta­ka­ré­kos­ság cí­mén egy­re ki­sebb pél­dány­szám­ban. Az­tán egy ide­ig ide­ha­za mind ke­ve­sebb nép­raj­zi, köz­mű­ve­lő­dé­si ki­ad­ványt te­het­tünk le az ol­va­sók asz­ta­lá­ra.

De ez már más fe­je­zet, amely­ben az író­asz­tal­ok fi­ók­já­ban szunnya­dó kéz­irat­ok, ha kés­ve is, de nap­vi­lá­got lát­tak, meg­ala­kult a Kri­za Já­nos Nép­raj­zi Tár­sa­ság, a ko­lozs­vá­ri egye­te­men is­mét tan­szé­ket ka­pott a ma­gyar nép­rajz.

 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008