Művelődés

A je­len írás el­len­pont­ja­it a Ko­lozs­vá­ri Te­le­ví­zió ma­gyar szer­kesz­tőségének Pont és el­len­pont kul­tu­rá­lis-kri­ti­kai mű­so­rai ér­lel­ték: egy ré­szük az adá­sok­ban el­hang­zott, más ré­szük pe­dig az ál­ta­luk ih­le­tett kri­ti­kai ész­re­vé­te­lek meg­fo­gal­ma­zá­sa. A pont a kö­zép-er­dé­lyi nyelv­já­rás­ok sa­já­tos ze­nei és tánc­ter­mi­no­ló­gi­á­ja, ame­lyik a fér­fi­tán­cok nyolc­üte­mes ze­nei, il­let­ve tánc­sza­ka­sza­it, így pél­dá­ul a le­gé­nyes tánc fi­gu­rá­it je­lö­li. A pon­tok­ból tánc­sza­ka­szo­kat, tánc­fo­lya­ma­to­kat le­het szer­kesz­te­ni. Az el­len­pont­ok­ból?

Bekezdő

– el­tán­colt (köz)pén­zek?

Tán­cos, pon­to­sab­ban nép­tán­cos kö­zös­ség az er­dé­lyi ma­gyar, leg­alább­is úgy tű­nik a különböző ha­zai és ma­gyar­or­szá­gi ál­la­mi, köz­ala­pít­vá­nyi és ön­kor­mány­za­ti tá­mo­ga­tá­sok alap­ján. És ezt akár ör­ven­de­tes tény­ál­lás­nak, vagy a ha­gyo­má­nyos ér­té­ke­in­ket mél­tá­nyo­san tá­mo­ga­tó kul­túr­po­li­ti­ka ha­té­kony mű­kö­dé­sé­nek is te­kint­het­nénk: lám, a tra­di­ci­o­ná­lis né­pi tánc­kul­tú­ra tel­jes kö­rű fel­bom­lá­sa el­le­né­re egy­re töb­ben és egy­re töb­bet „néptáncolhatnak”. Hi­szen az im­már öt hi­va­tá­sos tánc­együt­te­sünk (és az őket tá­mo­ga­tó ci­vil hát­tér­in­téz­mé­nyek) éves költ­ség­ve­té­se (és pá­lyá­za­tai), az egy­re bővülő műkedvelő nép­tán­cos kö­ze­get (az­az a hagyományőrző és ha­gyo­­mány­ápo­ló nép­tánc­cso­por­to­kat) fenn­tar­tó, szer­ve­ző és tá­mo­ga­tó ala­pít­vá­nyok és egye­sü­le­tek pá­lyá­za­tai, va­la­mint az egy­re több néptáncfesztivál (és -találkozó), tánc­ház, tánc­tá­bor vagy akár fa­lu­nap, és nem utol­só sor­ban az ava­tó és emlékező, pánt­li­ka­el­vá­gó és ko­szo­rú­zó ün­ne­pi pil­la­na­tok nép­tán­cos hát­tér­mo­men­tu­mai éven­te kö­rül­be­lül öt­venmil­li­árd ré­gi, az­az ötmil­lió új, erős lej (be­csült adat).

Hogy ez sok vagy ke­vés, szem­pont kér­dé­se. De egy biz­tos: már elég­gé nagy összeg ah­hoz, hogy (köz­vet­le­nül) a tá­mo­ga­tá­sok­ról dön­tés­ho­zó szer­vek és (köz­vet­ve) a hi­va­ta­los dis­kur­zus, to­váb­bá a köz­vé­le­mény át­gon­dol­has­sa az er­dé­lyi ma­gyar (nép)­tánc­művészet hely­ze­tét, pon­to­san az em­lí­tett köz­pénz­be­li fi­nan­szí­ro­zás mér­té­ke mi­att.

Mert itt ko­moly gon­dok van­nak: a mér­ték nincs össz­hang­ban a minőséggel, va­gyis a mennyi­ség a szak­sze­rű­ség­gel, ma­gya­rán a fel­mu­ta­tott ered­mény igen ke­vés a je­len­le­gi tá­mo­ga­tott­ság­hoz ké­pest. A hely­zet azért is sú­lyos, mi­vel köz­éle­tünk egy­ál­ta­lán nem ren­del­ke­zik sem­mi­lyen át­fo­gó el­kép­ze­lés­sel az er­dé­lyi ma­gyar (nép)táncművészet lé­tét (je­le­nét és jövőjét) illetően. Így ke­rül­het ki- és el­osz­tás­ra éven­te a szó­ban for­gó jelentős összeg anél­kül, hogy egy­ál­ta­lán felvetődne pél­dá­ul a szak­kép­zés szin­te tel­jes kö­rű hi­á­nya.

Ge­rinc­mo­tí­vum – a szak­kép­zés hi­á­nya

Az er­dé­lyi ma­gyar (nép)tánc­művészet leg­na­gyobb gond­ja a szak­kép­zés, sőt mond­hat­ni az er­re irá­nyu­ló kon­cep­ci­ók szin­te tel­jes kö­rű hi­á­nya. Tu­laj­don­kép­pen 1990 óta fo­lya­ma­to­san háztetőket épí­tünk ala­pok nél­kül, s így könnyen pa­ra­dox hely­ze­tek adód­nak. Pél­dá­ul szem­ben a tíz­mil­liós la­kos­sá­gú Ma­gya­ror­szá­gon négy köz­pénzekből fenn­tar­tott hi­va­tá­sos (nép)táncegyüttesével, a mi más­fél­mil­li­ós kö­zös­sé­günk je­len­leg öt közpénzekből fenn­tar­tott hi­va­tá­sos (nép)táncegyüttessel ren­del­ke­zik, s mind­ez úgy, hogy ott mű­kö­dik tánc­mű­vé­sze­ti alap­kép­zés (szak­is­ko­lák, tan­fo­lyam­ok stb.), és van tánc­mű­vé­sze­ti főiskola is, míg ná­lunk? Le­szá­mít­va az utób­bi évek né­hány ci­vil kez­de­mé­nye­zé­sét – ame­lyek elsősorban a különböző szin­tű tánc­ok­ta­tó tan­fo­lyam­ok­ra vo­nat­koz­tak/vo­nat­koz­nak – egyelőre nem lé­te­zik in­téz­mé­nye­sí­tett tánc­mű­vé­sze­ti kép­­­zés. Ezért, ha na­gyon sar­kí­tot­tan fo­gal­ma­zunk, ak­kor a meg­felelő szak­kép­zés hi­á­nyá­ban ala­pí­tott hi­va­tá­sos együt­te­se­ink pro­fesszi­o­ná­lis mű­vé­sze­ti in­téz­mény­ként megkérdőjelez­he­tő­ek, mű­kö­dé­sük akár köz­pén­zek el­her­dá­lá­sá­nak is te­kint­hető! Hogy mit szól eh­hez a köz­vé­le­mény? Sem­mit, a je­len­le­gi köz­vé­le­ke­dés a ha­zai (nép)tánc­mű­vé­sze­tet (még) nem tart­ja el­fo­ga­dott mű­vé­sze­ti ág­nak, tár­sa­dal­mi­lag meg­be­csült élet­pá­lyá­nak (va­jon mitől mű­vész egy tán­cos?). Hogy mit szól eh­hez a hi­va­ta­los dis­kur­zus? Ke­ve­set, va­gyis annyit, hogy szük­sé­ges tá­mo­gat­ni a hagyományőrzést fel­vál­la­ló hi­va­tá­sos/önál­ló ma­gyar in­téz­mé­nye­in­ket, s kü­lön­ben is „örül­jünk an­nak, hogy lé­tez­nek ilyen in­téz­mé­nyek”. És hogy mit szól­nak eh­hez a nép­tán­co­lók, az érin­tett in­téz­mé­nyek, együt­te­sek, a szak­ma? Egy­sé­ge­sen (saj­nos) sem­mit vagy ke­ve­set: ál­ta­lá­ban ér­zé­ke­lik a mos­to­ha hely­ze­tet, s van­nak, akik meg­pró­bál­nak a hely­zet­hez al­kal­maz­kod­va épít­kez­ni, úgy gon­dol­va, hogy kitermelhető az után­pót­lás, a tán­cos szak­ma a létező ke­re­tek kö­zött is. (Ezért is nagy ná­lunk az át­jár­ha­tó­ság a hagyományőrző fa­lu­si tán­cos és a hi­va­tá­sos tánc­mű­vész szint­jei kö­zött, nem vi­lá­gos, hogy adott ese­tek­ben táncművészetről, hagyományőrzésről, műkedvelő táncikálásról vagy tánc­há­zas mu­lat­ság­ról be­szé­lünk.)

De az in­téz­mé­nye­sí­tett autodidaktizmus nem he­lyet­te­sít­he­ti a szak­kép­zést, és az sem le­het örök­ér­vé­nyű érv, hogy „örül­jünk, hogy van, mert ma­gyar”, mi­vel az et­ni­kum nem esz­té­ti­kai minőség, at­tól, hogy va­la­mi ma­gyar, még le­het rossz, sőt! És a hely­zet felelőssége egy­aránt érin­ti az er­dé­lyi dön­tés­ho­zó eli­tet (és po­li­ti­ku­mot) és a kul­tu­rá­lis kö­zös­sé­gün­ket: ha már in­téz­mé­nye­ket mű­köd­te­tünk és jelentős köz­pén­zek­kel tá­mo­gat­juk a ha­zai „nép­tán­co­lást”, ak­kor ide­je len­ne a szak­kép­zés hely­ze­tét is meg­ol­da­ni. Mert ad­dig nem be­szél­he­tünk er­dé­lyi ma­gyar tánc­művészetről, vi­szont meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy az er­dé­lyi tánc­élet hem­zseg a pszeudotáncosoktól…

A ge­rinc­mo­tí­vum vál­to­za­ta – a pszeudotáncos ese­te a nép­tánc­cal

A pszeudotáncos úgy gon­dol­ja, hogy tud. Na­gyon tud. Ma­ga­biz­tos, kis­uj­já­ban ér­zi a nép­tánc lé­nye­gét, pél­dá­ul már igen jól „mezőségizik”. Tu­dá­sát sze­re­ti fi­tog­tat­ni, pél­dá­ul tánc­ház­ban, tánc­tá­bor­ban min­dig min­dent el akar tán­col­ni, meg akar mu­tat­ni. Sze­re­ti a szín­pa­don is, hi­szen (főleg ha­zai kör­nye­zet­ben) szin­te biz­tos a meg- és vissza­tap­so­lás. Kül­de­tés­tu­da­ta ál­ta­lá­ban fej­lett, ha­tá­ro­zott el­kép­ze­lés­sel ren­del­ke­zik a tra­di­ci­o­ná­lis né­pi kul­tú­rá­ról, de legfőképpen a nép­tánc­ról. Ha vé­let­le­nül, nagy rit­kán egy-egy hagyományőrző vi­dé­ki kö­zös­ség­be vetődik, megle­pődve ta­pasz­tal­ja, hogy azok az em­be­rek bi­zony „rosszul” tud­ják, is­me­rik (sa­ját) tán­ca­i­kat, s gyor­san „se­gí­te­ni” akar raj­tuk. Mert a pszeudotáncos egy idő után már tánc­ok­ta­tó, majd „né­pi” tánc­cso­port vezetője, s rö­vi­de­sen ko­re­og­rá­fus, az­az a hi­á­tust ki­hasz­nál­va szak­em­ber, s mint ilyen, az egye­te­mes di­let­tan­tiz­mus dísz­pél­dá­nya. Mert ugyan nem ér­ti a „kar alat­ti for­ga­tás”, „lég­bo­ka” vagy „nagy­ha­rang” ter­mi­nu­so­kat, szak­mai szó­kin­cse a „mo­so­lyogj a szín­pa­don!” és „iga­zodj a töb­bi­hez!” ki­fe­je­zé­sek­ben ki­me­rül, de ki kér­he­ti tőle szá­mon tánc­el­mé­le­ti és tánc­tech­ni­kai hi­á­nyos­sá­ga­it? Szak­mai te­kin­té­lyé­nek egyet­len mér­ték­egy­sé­ge a ré­gi­ség han­goz­ta­tá­sa: „én már ak­kor tán­col­tam, ott vol­tam, lát­tam, tanultam…” Hogy mi­ó­ta és mit lá­tott vagy ta­nult lé­nyeg­te­len­nek tű­nik, hi­szen tánc­di­a­lek­tu­sok­ról, tánc­stí­lu­sok­ról, tánc­tí­pu­sok­ról so­ha éle­té­ben nem hal­lott (igaz, Mar­tin György­ről sem), stí­lus­ér­zé­ke, ugyan­úgy, mint tán­cos el­mé­le­ti, tár­gyi és tech­ni­kai tu­dá­sa fej­let­ten hoz­zá nem értő. Vi­szont mind­ez nem gá­tol­hat­ja te­vé­keny­sé­gét, s ál­ta­lá­ban pszeudotáncos kar­ri­er­je – töb­bek kö­zött a fenn­ál­ló pá­lyá­za­ti, tá­mo­ga­tá­si rend­sze­rek hi­á­nyos­sá­gai mi­att is – tö­ret­len ma­rad.

Lezáró – a fennálló pályázati rendszerek hiányosságairól...

Min­den nép­tán­cos ren­dez­vény, fesz­ti­vál vagy ta­lál­ko­zó kap­csán há­rom tényezőről le­het kri­ti­kai ész­re­vé­te­le­ket meg­fo­gal­maz­ni. Az első a szán­dék, amiről ál­ta­lá­ban il­lik fel­té­te­lez­ni a jó­hi­sze­mű­sé­get és a lel­ke­se­dést, ám­bár az utób­bi időben egy­re több ese­ményt szer­vez­nek ki­zá­ró­lag pá­lyá­za­ti tá­mo­ga­tá­sok el­szá­mol­ta­tá­sa mi­att. A má­so­dik a meg­va­ló­sí­tás, ami­hez megfelelő em­be­ri és tech­ni­kai hát­tér, inf­rast­ruk­tú­ra szük­sé­gel­te­tik, és ez igen sok eset­ben hi­ány­zik. A har­ma­dik pe­dig ma­ga a részvevő/fellépő együt­te­sek, cso­por­tok előadása, pro­duk­ci­ó­ja, s itt észlelhető – az em­lí­tett szak­em­ber­hi­ány mi­att – a leg­több prob­lé­ma.

A kri­ti­kai ész­re­vé­te­lek el­há­rí­tá­sa nagy­részt a pá­lyá­za­ti, tá­mo­ga­tá­si rend­sze­rek sza­pu­lá­sát von­ja ma­ga után. Ilyen­kor gyak­ran hall­hat­juk, hogy azért szer­vez­nek ilyen meg olyan ren­dez­vé­nye­ket, mert csak így jut­ha­tunk tá­mo­ga­tá­sok­hoz, vagy hogy azért rossz az inf­rast­ruk­tú­ra, mert ne­héz el­iga­zod­ni a bo­nyo­lult pá­lyá­za­ti rend­szer­ben, hogy azért nincs ren­des vi­se­let, ze­ne­kar, ko­re­og­rá­fia, mert sen­ki sem tá­mo­gat. De mi­ben se­gít­he­ti az er­dé­lyi ma­gyar (nép)táncművészetet, il­let­ve mi­ben ja­vít­ha­tó a fenn­ál­ló pá­lyá­za­ti, tá­mo­ga­tá­si rend­szer? Elsősorban át kel­le­ne he­lyez­ni a hang­súlyt az egy­sze­ri feszt­ív, ün­ne­pi al­kal­ma­kat tá­mo­ga­tá­sá­ról a mun­kás min­den­nap­ok­ra, a nor­ma­tív tá­mo­ga­tá­sok­ra. Sok­kal töb­bet ér­nénk el, ha pél­dá­ul az Er­dé­lyi Ma­gyar Nép­tánc Egye­sü­let, mint a ha­zai tánc­élet szak­mai ernyőszer­ve­zete, de­le­gál­hat­na a különböző köz­ala­pít­vány­ok ku­ra­tó­ri­u­ma­i­ba fel­ha­tal­ma­zott képviselőket, így köz­vet­le­nül biz­to­sít­va az ok­ta­tá­si, ok­ta­tói, va­la­mint koreográfusképző tan­fo­lyam­ok, vagy a fo­lya­ma­tos inf­rast­ruk­tu­rá­lis fejlődés anya­gi hát­te­rét, s tánc­együt­te­se­ink minő­sége is ja­vul­na a pró­ba­ter­mek szür­ke hét­köz­nap­ja­i­nak, az­az meg­ha­tá­ro­zott al­ko­tá­si fo­lya­ma­tok tá­mo­ga­tá­sá­val.