Művelődés

A Ju­bi­le­u­mi Rá­kó­czi Évek (2003–2011) ke­re­té­ben a Partiumi és Bán­sá­gi Mű­em­lék­vé­dő és Em­lék­hely Bi­zott­ság, kö­zö­sen a Királyhágómelléki Re­for­má­tus Egy­ház­ke­rü­let­tel, em­lék­ki­rán­du­lást szer­ve­zett szep­tem­ber 24–25. kö­zött Ónod–Eger út­vo­na­lon, II. Rá­kó­czi Fe­renc Ma­gyar­or­szág ve­zér­lő fe­je­del­mé­vé vá­lasz­tá­sá­nak 300. év­for­du­ló­ja tisz­te­le­té­re.

Szom­bat dél­előtt Óno­don az Óno­di Lorántffy Zsu­zsan­na Hon­is­me­re­ti Egye­sü­let tag­sá­ga, élén Ágos­­ton Ist­ván el­nök­kel, fo­gad­ta a tár­sa­sá­got. A prog­ram­nyi­tó áhí­tat­tal kez­dő­dött a re­for­má­tus temp­lom­ban, Victor An­na lel­ki­pász­tor szol­gá­la­tá­val, majd Ágos­ton Ist­ván üd­vö­zöl­te a partiumiakat, utá­na Dukrét Gé­za, a PBMEB el­nö­ke kö­szön­töt­te a hely­be­li­e­ket. Ez­után meg­te­kin­tet­ték az óno­di várt, ahol Tomka Gá­bor ré­gész is­mer­tet­te a vár tör­té­ne­tét és a most zaj­ló ré­gé­sze­ti ku­ta­tá­sok és res­ta­u­rá­lá­sok ered­mé­nye­it. Meg­tud­tuk, hogy a várt a Czudar csa­lád kezd­te épí­te­ni az 1390-es évek­ben. Az 1500-as évek­ben a Perényiek ke­zé­be ke­rül, majd Rá­kó­czi Zsig­mond vá­sá­rol­ta meg 1603-ban. Itt volt vár­ka­pi­tány I. Rá­kó­czi György, aki majd mint fe­je­de­lem to­vább épít­tet­te a vá­rat. 1639-ben a tö­rö­kök meg­ron­gál­ják, de Lorántffy Zsu­zsan­na, majd ké­sőbb Thö­köly Im­re ki­ja­vít­tat­ja. 1688-ban a krí­mi ta­tá­rok fel­gyújt­ják, s ez­zel ka­to­nai je­len­tő­sé­ge meg­szűnt. Az 1707-es óno­di or­szág­gyű­lést, amely ki­mond­ta a Habs­burg-ház trón­fosz­tá­sát, már a vár­fa­la­kon kí­vül tar­tot­ták. Az ása­tá­sok há­rom sa­rok­bás­tyát, vár­fa­la­kat és bel­ső épü­le­te­ket tárt fel. Ezek­ből ed­dig a dél­ke­le­ti sa­rok­bás­tyát res­ta­u­rál­ták.

Ez­után meg­lá­to­gat­tuk a he­lyi táj­ház gaz­dag gyűj­te­mé­nyét. A 12 órás ha­rang­szó el­hang­zá­sa­kor ün­ne­pé­lye­sen meg­ko­szo­rúz­tuk Lorántffy Zsu­zsan­na szob­rát. Em­lék­be­szé­det Ágos­ton Ist­ván egy­ház­tör­té­nész tar­tott. A ró­mai ka­to­li­kus temp­lom lá­to­ga­tá­sa után Ba­csó Sán­dor pol­gár­mes­ter dísz­ebéd­re hív­ta a tár­sa­sá­got, az egy­ko­ri Tö­rök-kas­tély­ba, ahol min­den­ki­nek át­ad­ta Ónod mo­nog­rá­fi­á­ját. Ebéd után el­in­dul­tunk Eger fe­lé.

Eger­ben Ká­dár Zsolt es­pe­res várt min­ket a Kál­vin Ház­ban. Rö­vi­den is­mer­tet­te a re­for­má­tus egy­ház hely­ze­tét a vá­ros­ban, az Egervölgyi Re­for­má­tus Egy­ház­me­gyét, va­la­mint a Kál­vin Ház tör­té­ne­tét és sze­re­pét. Ez­után vá­ros­né­zés­re vitt ben­nün­ket, be­mu­tat­va a vá­ros köz­pont­ját. Va­cso­ra és szál­lás a ró­mai ka­to­li­kus kol­lé­gi­um­ban volt.

Va­sár­nap 10 órá­tól ün­ne­pi is­ten­tisz­te­le­ten vet­tünk részt a re­for­má­tus temp­lom­ban. Ezen je­len vol­tak lel­ki­pász­tor­ok, a Szent György Lo­vag­rend tag­jai, fer­tály­mes­te­rek, cser­ké­szek, va­la­mint meg­hí­vott ven­dé­gek a Partiumból, Ónod­ról, Szécsényből és az Egye­sült Ál­la­mok­ból. A ven­dé­ge­ket Ká­dár Zsolt es­pe­res kö­szön­töt­te, igét ol­va­sott Csűry Ist­ván fő­jegy­ző. Az ige­hir­de­tés előt­ti ének után Tő­kés Lász­ló püs­pök hir­de­tett igét, ki­emel­ve a ve­zér­lő fe­je­de­lem, II. Rá­kó­czi Fe­renc ön­fel­ál­do­zó har­cát a sza­bad­sá­gért. Majd rá­mu­ta­tott ar­ra, hogy nem­ze­tünk ro­ha­mo­san fogy, az utób­bi idő­szak­ban egy­mil­li­ó­val csök­kent a ma­gyar­ság, töb­bel mint amennyi el­pusz­tult a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú­ban. Ezt meg kell ál­lí­ta­ni. A cser­ké­szek kö­szön­té­se után az ame­ri­kai ven­dé­gek ré­szé­ről Ce­cil Coulverhouse üd­vö­zöl­te a gyü­le­ke­ze­tet. Ré­ti Ár­pád szín­mű­vész sza­va­la­ta után a Him­nusz el­ének­lé­sé­vel zá­rult az ün­ne­pi is­ten­tisz­te­let.

12 óra­kor em­lék­táb­lát avat­tunk a Kál­vin Ház­ban. Ká­dár Zsolt es­pe­res és Tő­kés Lász­ló püs­pök be­ve­ze­tő­je után Dukrét Gé­za tar­tot­ta az ava­tó be­szé­det. Ének­lés köz­ben Tő­kés Lász­ló püs­pök lep­lez­te le II. Rá­kó­czi Fe­renc tűz­zo­mánc em­lék­táb­lá­ját, majd a partiumi kül­dött­ség ne­vé­ben Dukrét Gé­za he­lyez­te el a ke­gye­let ko­szo­rú­ját. Ez­után ál­ló­fo­ga­dás kö­vet­ke­zett a Kál­vin Ház nagy­ter­mé­ben, ahol Tő­kés Lász­ló püs­pök kö­szön­töt­te az egy­be­gyűl­te­ket.

15 órá­tól öku­me­ni­kus is­ten­tisz­te­let volt az eg­ri ba­zi­li­ká­ban. Se­re­gély Ist­ván eg­ri ér­sek és Tő­kés Lász­ló püs­pök szol­gál­tak. Mind­ket­ten ki­emel­ték a Rá­­kó­czi­-sza­bad­ság­harc je­len­tő­sé­gét, nem­ze­tünk mai prob­lé­má­it, az öku­me­niz­mus fon­tos­sá­gát, a ma­gyar nem­zet ha­tá­rok fe­letti egy­sé­gét. Majd kö­zö­sen el­éne­kel­tük a ma­gyar és a szé­kely him­nuszt. A rend­kí­vül ben­ső­sé­ges is­ten­tisz­te­le­tet az is mu­tat­ta, hogy a meg­je­len­tek nagy ré­sze sírt a meg­ha­tott­ság­tól. Rit­kán le­he­tünk szem­ta­núi egy ilyen meg­nyil­vá­nu­lás­nak a ma­gyar­or­szá­gi­ak és er­dé­lyi­ek kö­zös­sé­gé­ben, öku­me­ni­kus ke­re­tek kö­zött.

Ren­dez­vé­nyünk tu­do­má­nyos ülés­szak­kal foly­ta­tó­dott az eg­ri vár gó­ti­kus püs­pö­ki pa­lo­tá­já­ban. Az egy­be­gyűl­te­ket Petercsák Ti­va­dar, a Do­bó Ist­ván Vár­mú­ze­um igaz­ga­tó­ja üd­vö­zöl­te. Dukrét Gé­za, a PBMEB el­nö­ke be­ve­ze­tő­jé­ben is­mer­tet­te a Ju­bi­le­u­mi Rá­kó­czi Évek prog­ram­ját, s be­szá­molt az ed­di­gi ren­dez­vé­nyek­ről, majd a kö­vet­ke­ző elő­adá­sok hang­zot­tak el: Csohán Já­nos pro­fesszor: II. Rá­kó­czi Fe­renc val­lás­ügyi po­li­ti­ká­ja; Ágos­ton Ist­ván egy­ház­tör­té­nész: II. Rá­kó­czi Fe­renc val­lá­sos­sá­ga; Ku­pán Ár­pád tör­té­nész: Bi­har me­gye és Vá­rad a Rá­kó­czi­-sza­bad­ság­harc ide­jén.

Ez­után meg­néz­tük a gó­ti­kus pa­lo­ta eme­le­tén lé­vő vár­mú­ze­u­mot, ahol meg­is­mer­ked­tünk a vár, a vá­ros tör­té­ne­té­vel, mely­ből ki­emel­ke­dik az 1552-es tö­rök ost­rom­mal szem­be­ni hő­si­es el­len­ál­lás, Do­bó Ist­ván fő­ka­pi­tány ve­ze­té­sé­vel, az eg­ri nők hő­si­es har­ca, ame­lyet Gár­do­nyi Gé­za hí­res köny­vé­ből, az Eg­ri csil­la­gok­ból, már gyer­mek­ko­runk­ban meg­is­mer­tünk. Eger volt II. Rá­kó­czi Fe­renc sze­re­tett vá­ro­sa. 1705. ja­nu­ár 2-án nyi­tot­ta meg a vár ka­pu­it a ku­ru­cok előtt. A Nagy­sá­gos Fe­je­de­lem feb­ru­ár utol­ján ér­ke­zett a vá­ros­ba és ott tar­tóz­ko­dott jú­ni­us 28-ig. Fő­ha­di­szál­lá­sa lett a nagy múl­tú vár lá­bá­nál el­te­rü­lő püs­pö­ki szék­hely, ami­ként ő ne­vez­te: „az or­szág kö­ze­pe”. Itt ala­kult ki, mint­egy az or­szág nem­ze­ti ki­rály­sá­gá­nak ígé­re­te gya­nánt a ma­ga ko­rá­ban is fé­nyes fe­je­del­mi ud­va­ra. Itt fo­gad­ta XIV. La­jos fran­cia ki­rály kö­ve­tét, nagy re­mé­nye­ket fűz­ve a „leg­ke­resz­té­nyibb ki­rály” nyúj­tot­ta se­gít­ség­hez. 1708. má­jus 15. és jú­ni­us 14. kö­zött új­ra itt tar­tot­ta ud­va­rát, majd 1708. au­gusz­tus 11-től szep­tem­ber 26-ig tar­tóz­ko­dott a vá­ros­ban. Ek­kor fo­gad­ta I. Pé­ter orosz cár kö­ve­tét, mi­u­tán a fran­ci­ák se­gít­sé­gé­be ve­tett re­mé­nye vég­le­ge­sen meg­hi­ú­sult. A vár 1710. de­cem­ber 1-jén ka­pi­tu­lált a csá­szá­ri ha­dak előtt. Ez­után a vár hosszú em­ber­öl­tő­kön át om­la­do­zott. A vár meg­be­csü­lé­sé­nek leg­je­len­tő­sebb apos­to­la a szom­széd­ság­ban la­kó Gár­do­nyi Gé­za volt, aki az Eg­ri csil­la­gok cí­mű re­gé­nyé­vel a mil­len­ni­um­tól kezd­ve nap­ja­in­kig a leg­ele­ve­nebb ser­ken­tő­je a vár kul­tu­szá­nak. Sír­ja is itt ta­lál­ha­tó a vár­ban. A föld­szin­ten ta­lál­juk a Hő­sök ter­mét, itt he­lyez­ték el Do­bó Ist­ván vörösmárvány sír­em­lék­é­nek fe­dő­lap­ját, amely a pán­cél­ba öl­töz­te­tett hőst áb­rá­zol­ja. A sír­em­lé­ket két ol­dalt hat nagy­mé­re­tű szo­bor ve­szi kö­rül. Kiss Ist­ván szob­rász­mű­vész al­ko­tá­sai az 1552-es vár­vé­de­lem sze­rep­lő­it szim­bo­li­zál­ják: vég­vá­ri ka­to­ná­kat, tisz­te­ket, ko­vá­csot és az eg­ri nő­ket. Ma az eg­ri vár, Bu­da­pest után, a leg­lá­to­ga­tot­tabb tu­risz­ti­kai ob­jek­tum. Ma ta­lán nincs olyan ma­gyar em­ber, aki éle­té­ben leg­alább egy­szer nem za­rán­do­kolt vol­na el ide, a ha­za­sze­re­tet ke­gye­le­ti he­lyé­re.

Meg­em­lé­ke­ző utunk a vár­be­li ün­ne­pi fo­ga­dás­sal vég­ző­dött.

Em­lék­táb­la-ava­tó be­széd:

Tisz­telt püs­pök úr, tisz­telt em­lé­ke­ző gyü­le­ke­zet!

Két esz­ten­dő­vel ez­előtt volt há­rom­száz éve an­nak, hogy II. Rá­kó­czi Fe­renc szö­vet­sé­get kö­tött a ti­sza­há­ti fel­ke­lők­kel, ki­bon­tot­ta a sza­bad­ság zász­ló­ját „Cum Deo, pro pat­ria et li­ber­ta­te” jel­szó­val és el­kez­dő­dött Eu­ró­pa leg­hosszabb sza­bad­ság­har­ca.

A sza­bad­ság­harc ve­zér­lő fe­je­del­me új han­gon szó­lí­tot­ta meg a tár­sa­dal­mat, a ki­re­kesz­tet­tek, sze­gé­nyek so­ka­sá­gát. A sza­bad­ság­harc össze­fo­gott ne­mest és pol­gárt, fő­urat és egy­sze­rű vég­vá­ri vi­tézt, job­bá­gyot, ke­res­ke­dőt és írás­tu­dót, bár­mely val­lás hí­vei vol­tak és bár­mely nyel­ven be­szél­tek. És mi­ért pél­da­kép ma is szá­munk­ra? Mit ta­nul­hat­ná­nak tő­le mai ve­ze­tő­ink? Hu­szon­két éves volt, ami­kor vál­lá­ra vet­te egy or­szág gond­ja­it, és a sza­bad­ság­harc nyolc éve alatt mind­vé­gig a ma­gyar ál­la­mi­ság vé­del­me, kor­sze­rű­sí­té­se, ha­zá­ja jö­vő­je fog­lal­koz­tat­ta. Fel­is­mer­te az anya­nyel­vi mű­velt­ség, az is­ko­lá­zás és tu­do­mány­mű­ve­lés országformáló je­len­tő­sé­gét. Ál­lí­tot­ta, hogy az or­szág ve­ze­tői el­ső­sor­ban er­re kell hang­súlyt fek­tes­se­nek. Ren­de­let­tel biz­to­sí­tot­ta, hogy bár­ki, bár­mi­lyen egy­há­zi kö­zös­ség nyit­has­son is­ko­lá­kat, csak azt kí­ván­ta, hogy az if­jú­sá­got a ha­za irán­ti kö­te­les­ség­tu­dat szel­le­mé­ben ne­vel­jék. „Egész di­cső­sé­ge­met és gyö­nyö­rű­sé­ge­met ab­ban tu­dom, hogy az if­jú­sá­got ha­zám szol­gá­la­tá­ra ne­vel­hes­sem.” Rá­kó­czi azon ma­gyar tör­té­nel­mi sze­mé­lyi­sé­gek kö­zé tar­to­zik, aki­ket el­fo­ga­dott és ma­gá­é­nak te­kin­tett Eu­ró­pa. Ha­gyo­má­nya át­hat­ja a ma­gyar és más nem­ze­tek kul­tú­rá­ját. Pél­dá­ja így ma is ön­is­me­ret­re, esz­mél­ke­dés­re, ön­bi­za­lom­ra ser­kent. Az ön­zet­len ha­za­sze­re­tet tisz­ta és él­te­tő for­rá­sá­nak jel­kép­évé vált. Ma, ami­kor 300. év­for­du­ló­ját ün­ne­pel­jük a szécsényi or­szág­gyű­lés­nek, ahol II. Rá­kó­czi Fe­ren­cet Ma­gyar­or­szág ve­zér­lő fe­je­del­mé­vé vá­lasz­tot­ták, fe­jet haj­tunk nagy sze­mé­lyi­sé­ge előtt és mély tisz­te­let­tel és alá­zat­tal lep­lez­zük le e táb­lát.