magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Szabó Zsolt: Évfordulók


A nyolcvanéves Szabó T. AttilaA hatvanadik év küszöbén hajlamos az ember nem csak mind előre, hanem egyre gyakrabban hát­ra is nézni, figyelni arra, hogy kik is jártak előtte, olykor ugyanazon, vagy nagyon hasonló úton. Kik is voltak vér szerinti vagy szellemi elődei, példaképei, akik segítettek eligazódni a sok ismeretlennel tele­tűz­delt csapáson, oly­kor csöppet sem veszélytelen ka­nyarokban. Meg aztán követi-e valaki jó szán­dék­kal, nagyjából hasonló elgondolásokkal, vagy csak el­lenségek, netán ami még rosszabb: sehol semmi.

Májusi lapszámunk összeállításakor – ha kicsit megkésve is a dátum szerinti évfordulóhoz képest – az erdélyi magyar nyelv-, művelődés- és helytörté­net kiemelkedő alakjának, Szabó T. Attillának élet­pá­lyáját idézték születésének századik fordulóján. Ezekből az írásokból nyújtunk át egy csokorra valót, tisztelegve lapunk hajdani munkatársa előtt. De sza­bad­jon néhány személyes emléket is felidézni vele kapcsolatosan. Első emlékem, amikor még iskolába sem jártam, édesanyámmal a Farkas utca 8. szám alatt Ferenczy Júliánál jártunk, abban a házban, ahol a levéltár is volt. A kapu alatt találkoztunk egy ma­gas, szőke, lobogó hajú férfival, aki széles mozdulatokkal gesztikulálva, felháborodva szidta a nem­tö­rő­döm illetékes illetékteleneket, amiért a kapu alatt ha­lomba hányva tartottak értékes régi iratokat, ami­ket egy közeli kúriáról teherautóval behoztak. Aztán fő­leg a velem egyívású középső fiával, Ádámmal tar­tottam a kapcsolatot, akivel összekötött a hasonló ér­dek­lődés, közös diáksors, amiben benne volt a kö­zös hajnali tejkihordás is a Majális utcában az együtt ter­vezett kirándulások anyagi alapjának meg­szer­zése vé­gett. Talán, mert ismertem korábbról, nem tűnt számomra olyan félelmetesnek az egyetemen, mint amilyen híre volt nyelvtörténeti előadásainak a diáktársak között. Meg aztán érdekelt is a tantárgy, sokat hozzáolvastam, olyasmit is, ami nem volt kö­te­le­ző. Biztatott, hogy legyek nyelvész, de valahogy egy haj­szállal jobban érdekelt a sajtó, a sajtó tör­té­ne­te. 1975 őszén a nyomomba szegődött kopók jelentései nyomán kitiltottak a sajtóból, a megyei könyvtárban jelöltek ki számomra új munkahelyet, s abban a ne­héz időben jelent meg az Erdélyi magyar szó­tör­té­neti tár első kötete, előkészületben volt a második, s ke­restek munkatársakat a folytatáshoz. A nyugdíjas könyvtáros-nyelvész-művelődéstörténész kolléga, a tár szorgalmas munkatársa, Vígh Károly javaslatára és rövid felkészítője után a 4. kötettől kezdve dol­goz­tam a Szabó T. Attila keze alatt. Nyugodt lélekkel leírhatom, hogy a 12 év alatt a heti rendszerességgel tartott megbeszéléseken nemcsak tárgyi ismereteket, nyelv- és művelődéstörténeti fogódzókat szereztem magamnak egy életre, hanem a fáradhatatlan kutató, a legnehezebb helyetekből is mindig a munkában menedéket találó személyiség példája lett számomra. Ekként őrzöm emlékét, és a munkatársaknak adott, itt közölt fényképét.

Szerteágazó munkásságát akadémikusok, jóbarátok, munkatársak idézik, de ide iktattuk – dokumentum értéke miatt is – né­mi­leg rövidített-szerkesztett változatát a hagyo­má­nyos népi kultúra fel­tárásán fá­ra­dozó utóddal való be­szél­getésének, amely elhangzott a kolozsvári Vissz­hang Diákrádióban 1979-ben.

Szintén a kedves gyermekkori ismerősök között tartom számon az ugyancsak száz esztendeje szü­le­tett Vita Zsigmondot, akit közel félszázada keres­tünk fel bátyámmal, amikor nyakunkba vettük az országot, és két keréken a Kolozsvár–Nagyenyed– Gyu­la­fe­­hér­vár–Nagy­sze­­ben–Brassó–Kis­ba­con– Szé­kely­ud­var­hely útvonalon a szebbik felét bejártuk. Má­ig emlékszem az akkori enyedi irodalmi sétára, a kollégiumi könyvtárlátogatásra, arra az időutazásra, melyre ven­­dégül látta az odatoppant kamaszokat, akiket csak hallomásból ismert. Rögtön otthon érez­tük ma­gun­kat a nagy- és dédszülők sosemlátott föld­jén. Ahogyan ő tudta láttatni a város, a Bethlen Kollégium hajdani híres embereit, tanárait, diákjait, ami­lyen közvetlenséggel beszélt Áprily Lajosról, de Jókai erdélyi látogatásáról, ahhoz foghatóra csak a későbbi könyvtáros-történész utód, Borbáth Károly kalauzolására emlékszem.

Vita Zsigmond alakját a kolozsvári rádió egykori irodalmi szerkesztője és egy mai enyedi diák idézi fel, személyes emlékek és szemtanúk, ismerősök emlékeit gyűjtve össze.

Az e hónapban 85. születésnapját ünneplő mun­ka­társunk, Szentimrei Judit 50 esztendeje Szá­lán­var­rott hímzések címmel közölte első tanulmányát a Mű­velődésben. Örömmel adtunk helyet dél-ame­ri­kai feljegyzéseinek, amelyekben az ecuadori indián – moldvai csángó hímzések közötti hasonlóságokra hív­ja fel a figyelmet.

És végül még egy évforduló, kevésbé jeles, de ne­künk fontos: 15 éve Bukarestből Ko­lozs­várra köl­töz­tet­tük a szerkesztőséget.

 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008