magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Péntek János: Az iskolateremtő Szabó T. Attila


1. Sza­bó T. At­ti­la, aki­nek szü­le­té­se szá­za­dik év­for­du­ló­ját ün­ne­pel­jük, az is­ko­lá­hoz, az egye­tem­hez nem mint hi­va­ta­los in­téz­mény­hez kötődött, ilye­ne­ket nem is te­rem­tett. Ta­ní­ta­ni és ne­vel­ni elsősorban a sa­ját pél­dá­já­val ta­ní­tott és ne­velt, és eb­ben ha­tá­sa ha­lá­la után sem szűnt meg. Tu­dós­ként pe­dig a be­ava­tás mes­te­re volt ab­ban az ér­te­lem­ben, ahogy Ham­vas Bé­la ír erről: „Be­avat­ni annyi, mint az em­bert a kor­sze­rű tör­té­ne­ti ma­ga­tar­tás­ról le­tép­ni, és az em­be­ri alap­ál­lás­ra vissza­he­lyez­ni. A be­ava­tás az a gene­rálművelet, amely az em­be­ri lé­tet a za­va­ros és ren­det­len és ho­má­lyos és tisz­tá­ta­lan légkörből ki­ránt­ja, és tö­ké­le­te­sen meg­tisz­tít­ja és át­vi­lá­gít­ja. A be­ava­tás esz­kö­ze csak har­mad­sor­ban is­me­ret, má­sod­sor­ban ön­meg­ta­ga­dás, elsősorban pe­dig va­la­mi el­mond­ha­tat­lan, ami­nek tu­dá­sa fö­lött csak a be­ava­tó mes­ter ren­del­ke­zik” (Ham­vas Bé­la: Püthagorasz. Kor­társ 47, 2003, 2: 5).

Tud­juk, hogy kik vol­tak az ő be­ava­tói: édes­any­ja, Bar­tók Ida, Ke­le­men La­jos, Csűry Bá­lint, György La­jos. Ne­ki ma­gá­nak, mi­u­tán te­o­ló­gi­ai és ta­ná­ri ok­le­ve­lét meg­sze­rez­te, rö­vid kö­zép­is­ko­lai ta­nár­ko­dá­sa ide­jén ilyes­mi­re nem volt lehetősége. An­nál in­kább fi­a­tal ku­ta­tó­ként a te­re­pen, ná­la fi­a­ta­lab­bak kö­ré­ben: Bábonyban, Ki­dé­ben, Mold­vá­ban. A Fe­renc Jó­zsef Tu­do­mány­egye­tem, amely­nek ta­ná­ra lett 1940-ben, az Er­dé­lyi Tu­do­má­nyos In­té­zet, a Bo­lyai, majd a Ba­beš–Bolyai Tu­do­mány­egye­tem nem hi­va­ta­los ok­ta­tá­si in­téz­mény­ként vol­tak szá­má­ra fon­to­sak – ilyen ér­te­lem­ben a ta­ná­ri mun­kát nem is sze­ret­te –, ha­nem a be­ava­tás le­het­sé­ges hely­szí­ne­i­ként.

Az is­ko­la leg­el­von­tabb és leg­igé­nye­sebb je­len­té­sé­ben tudományos irány­zatot je­löl. Ah­hoz azon­ban, hogy a ma­gyar nyel­vé­szet időben egy­mást kö­ve­tő és sze­mé­lyi össze­té­tel­ében vál­to­zó ko­lozs­vá­ri mű­he­lye­it is­ko­la­ként ha­tá­roz­has­suk meg, nem ke­rül­hető meg a fo­ga­lom bővebb ki­fej­té­se és az ál­lí­tás rész­le­te­sebb in­dok­lá­sa. An­nál is in­kább, mi­vel Sza­bó T. At­ti­la, aki­nek az is­ko­la meg­ala­po­zá­sá­ban döntő sze­re­pe volt, két­ke­dés­sel írt en­nek jo­go­sult­sá­gá­ról. Ezt azon­ban in­kább az iskolateremtő mes­ter sze­rény­sé­gé­nek kell tu­laj­do­ní­ta­nunk.

2. Az is­ko­la mint irány­zat olyan szak­mai mű­helyt fel­té­te­lez, amely­re köz­tu­dot­tan jellemző új ku­ta­tá­si irá­nyok kez­de­mé­nye­zé­se, új pa­ra­dig­mák be­ve­ze­té­se és ezek ha­tá­ro­zott kö­ve­té­se. Szin­tén jellemző rá a te­ma­ti­ká­ban, mód­szer­ben, szem­lé­let­ben meg­nyil­vá­nu­ló sa­já­tos ka­rak­ter, amely nem je­lent föl­tét­len egy­sé­get és egy­sí­kú­sá­got, s főképpen nem je­lent­het bel­ter­jes­sé­get, hi­szen ez ép­pen az új irány­ba va­ló ki­bon­ta­ko­zást aka­dá­lyoz­ná.

Mind­ez időben úgy ér­vé­nye­sül, hogy több, egy­mást követő nem­ze­dék foly­tat­ja az elődök ál­tal meg­kez­dett na­gyobb táv­la­tú mun­ká­la­to­kat, de az egyes nem­ze­dé­ke­ket nem csu­pán a kö­ve­tett pa­ra­dig­ma foly­to­nos­sá­ga kap­csol­ja össze, ha­nem a ta­ní­tó­mes­ter és ta­nít­vány vi­szo­nya is. Az is­ko­la így egy­ben a tu­do­má­nyos kép­zés, a be­ava­tás vir­tu­á­lis in­téz­mé­nye is. No­ha mind­eb­ben a meg­ha­tá­ro­zó kezdeményező és össze­fo­gó, pél­da­mu­ta­tó sze­mé­lyi­ség­nek döntő sze­re­pe van, a tu­do­má­nyos is­ko­la csak olyan in­téz­mé­nyi ke­ret­ben va­ló­sul­hat meg, amely­ben egy­szer­re van meg a kép­zés és a ku­ta­tás lehetősége. Sem az egy­sze­mé­lyes in­téz­mény, sem a po­li­hisz­tor nem vál­hat iskolateremtővé. Az egye­dül működő tu­dós­nak le­het­nek ugyan követői, akár­csak az írók­nak, mű­vé­szek­nek, de ez mű­kö­dé­sü­ket még nem te­szi is­ko­lá­vá. Az in­téz­mé­nyes­ség­hez hoz­zá­tar­to­zik a pub­li­ká­ci­ós fórum(ok) meg­lé­te is: a pub­li­ká­ció, a pub­li­ci­tás, a szak­mai vi­ták nyil­vá­nos­sá­ga és a ku­ta­tá­si ered­mé­nyek fo­lya­ma­tos köz­zé­té­te­le

3. Sok kedvező kö­rül­mény­nek kell te­hát egy­szer­re köz­re­ját­sza­nia ah­hoz, hogy va­la­mely te­rü­le­ten a szak­mai tö­rek­vé­sek is­ko­la­sze­rű­en ér­vé­nye­sül­je­nek. Ki­sebb­sé­gi hely­zet­ben igen rit­ka a kö­rül­mé­nyek ilyen sze­ren­csés össze­ját­szá­sa. Ko­lozs­vá­ron a 20. szá­zad 30-as éveitől leg­alább egy fél­év­szá­za­don át meg­íté­lé­sem sze­rint a ma­gyar nyel­vé­szet ilyen ki­vé­te­les hely­zet­be ke­rült. Ta­lán egye­te­me­sen is en­nek a kor­nak a jel­leg­ze­tes­sé­ge a pa­ra­dig­má­kon va­ló osz­toz­ko­dás, az új pa­ra­dig­mák be­ve­ze­té­se.

A ko­ráb­bi év­szá­zad­ok­ban, mint Sza­bó T. At­ti­la is nem egy­szer szám­ba vet­te (1942, 1979), a nyelv­vel va­ló tu­da­tos fog­lal­ko­zást – a nyel­vi kodifikációt, a szak­tu­do­mány­ok ter­mi­no­ló­gi­á­já­nak ki­ala­kí­tá­sát, a tu­do­má­nyos igé­nyű nyelv­le­írást, a nyelv ere­de­té­nek és tör­té­ne­té­nek vizs­gá­la­tát, a nyelv­újí­tás hul­lá­ma­it stb. – Er­dély­ben is ma­gá­nyos nagy tu­dó­sok so­ra fém­jel­zi: Heltai, Geleji, Apá­czai, Misztótfalusi, Pá­pai Páriz, Benkő Jó­zsef, Gyarmathi Sá­mu­el, Aran­ka, Baróti Sza­bó Dá­vid, Kőrösi Csoma. De még az EME és a Tu­do­mány­egye­tem meg­ala­ku­lá­sa után is a sa­ját út­ju­kat já­ró, nem­zet­kö­zi­leg is úttörő Brassai Sá­mu­e­len és Bá­lint Gá­bo­ron, va­la­mint a nép­rajz­tu­do­mányt szervező és elsőként ok­ta­tó Herrmann An­ta­lon kí­vül a töb­bi jelentős sze­mé­lyi­ség (Szinnyei Jó­zsef, Gombocz Zol­tán) túl­sá­go­san is a cent­rum­hoz, Bu­da­pest­hez és a bu­da­pes­ti is­ko­lá­hoz kap­cso­ló­dott.

A hely­zet Csűry Bá­lint fel­lé­pé­sé­vel vál­to­zik meg, az ő ko­lozs­vá­ri, majd deb­re­ce­ni mű­kö­dé­sé­vel. Ko­lozs­vá­ron ő ép­pen az in­téz­mény­hi­ány mi­att nem vál­ha­tott iskolateremtővé, de az lett Deb­re­cen­ben. Ko­lozs­vá­ron az iga­zi ala­po­zás, a ha­tá­ro­zot­tabb kez­de­mé­nye­zés és föl­lé­pés Sza­bó T. At­ti­lá­ra várt, aki előbb az EMÉ-be ka­pasz­kod­va, majd a Fe­renc Jó­zsef Tu­do­mány­egye­te­men és az Er­dé­lyi Tu­do­má­nyos In­té­zet­ben jelentős szak­mai vál­lal­ko­zá­so­kat in­dí­tott el. En­nek ha­tá­sa tar­tott két-há­rom nem­ze­dé­ken át, szin­te a szá­zad vé­gé­ig.

Az is­ko­lá­kat ko­ráb­ban a vi­szony­la­gos el­szi­ge­telt­ség is erősítette ka­rak­ter­ben. Nap­ja­ink­ban a tu­do­má­nyos is­ko­la las­san ér­tel­mét vesz­ti, mi­vel a kom­mu­ni­ká­ció új tech­ni­ká­ja ré­vén meg­vál­to­zott a tu­do­mány­szer­ve­zés és a nem­zet­kö­zi tu­do­má­nyos kap­cso­la­tok rend­sze­re. A mo­bi­li­tás, a tel­jes nyi­tás, a sze­mé­lyes és az in­téz­mé­nyes kap­cso­la­tok és kap­cso­ló­dá­sok új lehetősége más táv­la­to­kat nyi­tott a tu­do­má­nyos ku­ta­tás­ban. Ezért is óva­ko­dom an­nak megítélésétől, to­vább él-e a ko­lozs­vá­ri nyel­vé­sze­ti is­ko­la. El­szi­ge­telt­sé­gé­ben, re­mé­lem, nem él to­vább, ka­rak­ter­ben re­mél­hetőleg igen, vagy az­zá le­het, ha jó úton ha­lad. Irány­za­tok ter­mé­sze­te­sen ma is van­nak a nyelv­tu­do­mány­ban, a ko­lozs­vá­ri mű­hely­nek is meg­van a ma­ga sa­já­tos ka­rak­te­re, de hogy ez ho­gyan értékelhető, azt ma még nem le­het meg­mon­da­ni.

4. Az is­ko­lá­ra, mint az előbbiekben meg­ál­la­pí­tot­tuk, jellemző, hogy új ku­ta­tá­si irá­nyo­kat kez­de­mé­nyez, és hogy sa­já­tos ka­rak­tert kép­vi­sel te­ma­ti­ká­ban, mód­szer­ben és szem­lé­let­ben. A ku­ta­tá­si irány új­don­sá­ga per­sze le­het vi­szony­la­gos: nem föl­tét­le­nül egye­te­me­sen új, de ab­ban a szak­mai kör­nye­zet­ben igen, amely­ben a ku­ta­tó mű­kö­dik. A ma­gyar nyel­vé­szet­ben föl­tét­le­nül ilyen volt a 30-as évek­ben a tör­té­ne­ti és az élő föld­raj­zi ne­vek gyűj­té­se és vizs­gá­la­ta. En­nek kezdeményezője és pél­da­mu­ta­tó képviselője Sza­bó T. At­ti­la volt. 1933-ban je­len­tet­te meg a Ma­gyar Nyelv­ben A hely­név­gyűj­tés jelentősége és mód­sze­re cí­mű ta­nul­má­nyát (MNy. XXX. 160–180), négy év­vel később az ön­kén­tes gyűjtők szá­má­ra és hasz­nál­ha­tó nép­sze­rű mód­szer­ta­ni út­mu­ta­tó­ját az Er­dé­lyi Is­ko­lá­ban: Mi­ért és ho­gyan gyűjt­sük a hely­ne­ve­ket? (V. 1–8. sz., kü­lön­nyo­mat­ként is), 1943-ban pe­dig az Er­dé­lyi Tu­do­má­nyos In­té­zet Év­könyv­ében en­nek 19. szá­za­di előzményeit fog­lal­ta össze (A ma­gyar hely­név­ku­ta­tás a XIX. szá­zad­ban. I. 181–264). Köz­ben már fo­lya­ma­to­san gyűj­töt­te a le­vél­tár­ból a tör­té­ne­ti ada­to­kat, ta­nít­vá­nya­i­val el­kezd­te egyes er­dé­lyi kis­ré­gi­ók­ban az élő föld­raj­zi ne­vek mo­nog­ra­fi­kus gyűj­té­sét és fel­dol­go­zá­sát, és egy­re más­ra kö­zöl­te főképpen el­ho­má­lyo­sult mo­ti­vá­ci­ó­jú föld­raj­zi ne­vek szó­tör­té­ne­ti és eti­mo­ló­gi­ai meg­vi­lá­gí­tá­sát. Ez egy­ben olyan mód­szer­tan gya­kor­la­ti ki­dol­go­zá­sát is fel­té­te­lez­te, amely­hez a későbbiekben más ku­ta­tók is iga­zod­hat­tak.

Szin­tén Sza­bó T. At­ti­la kez­de­mé­nyez­te az első, mód­szer­ta­ni kí­sér­let­nek szánt ma­gyar nyelv­föld­raj­zi ku­ta­tást az Er­dé­lyi Tu­do­má­nyos In­té­zet­ben. A há­bo­rús kö­rül­mé­nyek nem tet­ték lehetővé a Ko­lozs­vár kör­nyé­ki ré­gió tel­jes nyelv­föld­raj­zi föl­vé­te­le­zé­sét, fel­dol­go­zá­sát és ki­adá­sát. Mu­tat­vány­nak szánt ered­mé­nye az Er­dé­lyi Mú­ze­um 49. év­fo­lya­má­ban és az ETF 181. szá­ma­ként je­lent meg: Hu­szon­öt lap „Ko­lozs­vár és vi­dé­ke nép­nyel­vi térképé”-ből, Sza­bó T. At­ti­la, Gálffy Mó­zes és Már­ton Gyu­la mun­ká­ja­ként. Később e kez­de­mé­nye­zés ta­pasz­ta­la­ta­i­ból, kérdőí­véből ki­in­dul­va le­he­tett meg­ter­vez­ni több hul­lám­ban és egy­re pon­to­sabb fel­bon­tás­ban az egész Er­dély­re kiterjedő nyelv­föld­raj­zi mun­ká­la­to­kat. Mód­szer­ta­ni ta­nul­sá­ga­it a Bu­da­pes­ten el­ké­szült A ma­gyar nyelv­já­rás­ok at­la­sza anya­gá­nak gyűj­té­sé­ben is hasz­no­sí­tot­ták.

A har­ma­dik té­ma a ma­gyar nyel­vé­szet­ben Csűry Bá­lint ál­tal kép­vi­selt „sza­vak és dol­gok” mód­sze­re, amely a di­a­lek­to­ló­gia és a nép­rajz in­ter­disz­cip­li­ná­ris ér­vé­nye­sí­té­sét ve­zet­te be a né­pi kul­tú­ra meg­ha­tá­ro­zott je­len­sé­ge­i­nek, tárgyegyütteseinek vizs­gá­la­tá­ban. Sza­bó T. At­ti­la ezt a szem­lé­le­tet in­kább szó­tör­té­ne­ti vizs­gá­la­ta­i­ban ér­vé­nye­sí­tet­te, Nagy Jenő, aki köz­vet­le­nül Csűry ta­nít­vá­nya volt, Már­ton Gyu­la és a nyo­muk­ba lépő következő nem­ze­dék vi­szont az er­dé­lyi ha­gyo­má­nyos fog­lal­ko­zá­sok és az élő né­pi kul­tú­ra etnolingvisztikai ku­ta­tá­sa­i­ban al­kal­maz­ta. Az interdiszciplinaritásnak ez az er­dé­lyi ha­gyo­má­nya kü­lö­nö­sen az öt­ve­nes évektől vált fon­tos­sá, ami­kor meg­szűnt a nép­rajz egye­te­mi ok­ta­tá­sa, a disz­cip­lí­na művelői – Csűry- és Gunda-tanítványok – pe­dig jelentős ré­szük­ben ki­szo­rul­tak az intézményekből. Ma­ga a di­a­lek­to­ló­gi­ai ku­ta­tás, amely­nek spe­ci­á­lis te­rü­le­te a nyelv­föld­rajz és az em­lí­tett né­pi­szó­kincs-vizs­gá­lat, a vizs­gált je­len­sé­gek és a vizs­gá­la­ti te­rep mi­att tekinthető csak sa­já­to­san er­dé­lyi­nek, szem­lé­le­té­ben és mód­szer­ta­ná­ban nem kü­lön­bö­zik az ál­ta­lá­nos eu­ró­pa­i­tól.

Er­dély sa­já­tos helyzetéből adó­dó­an már a 18. szá­zad végétől, majd az in­du­ló egye­te­men és az Er­dé­lyi Múzeum-Egyesületben is kü­lö­nös fi­gye­lem kí­sér­te a magyar–román– szász nyelv- és művelődéstörténeti kap­cso­la­to­kat. Ez a ha­gyo­mány to­vább élt a ko­lozs­vá­ri is­ko­la 20. szá­za­di mű­kö­dé­sé­ben is, né­mi egy­ol­da­lú­ság­gal vált in­ten­zív­vé a há­bo­rú utá­ni időszakban főképpen a ma­gyar nyelv ro­mán ele­me­i­nek, kon­­tak­tus­je­len­sé­ge­i­nek tör­té­ne­ti és je­len­ko­ri vizs­gá­la­ta.

Szin­tén a ki­sebb­sé­gi hely­zet­tel és a ma­gyar szem­pont­já­ból kedvezőtlen nyel­vi fo­lya­ma­tok ér­zé­ke­lé­sé­vel függ össze a nyelv­mű­ve­lés, a nyelvművelő moz­ga­lom előtérbe ke­rü­lé­se a 30-as évek­ben. Az EME 1930-as ma­ros­vá­sár­he­lyi ván­dor­gyű­lé­se ha­gyo­mányt te­rem­tett: ettől kezd­ve min­den ván­dor­gyű­lés­nek volt olyan előadása, amely a nyelv­ápo­lás, nyelv­vé­de­lem kér­dé­sé­vel fog­lal­ko­zott. Az Er­dé­lyi Mú­ze­um­ban 1935-től kü­lön ro­va­ta volt a nyelv­mű­ve­lés­nek, és ez a pél­da a töb­bi fo­lyó­irat­ra, lap­ra is ösz­tön­ző­leg ha­tott. Ro­va­tot in­dí­tott a Pász­tor­tűz­ben Csá­szár Kár­oly, a Ke­le­ti Új­ság­ban Dsida Jenő, a Bras­sói La­pok­ban Ka­csó Sán­dor, az Er­dé­lyi Is­ko­lá­ban György La­jos és Már­ton Áron. Sza­bó T. At­ti­la mun­kás­sá­gát szin­tén vé­gig­kí­sér­te a nyelv­hasz­ná­lat kér­dé­se­i­vel va­ló fog­lal­ko­zás. Nem le­het vé­let­len, hogy ta­nul­má­nyai, dol­go­za­tai gyűj­te­mé­nyes kö­te­te­i­ben min­dig első hely­re so­rol­ta nyelvművelő írá­sa­it. Bi­zo­nyá­ra a ma­gyar nyelv sa­já­tos er­dé­lyi hely­ze­te be­fo­lyá­sol­ta őt és ko­lozs­vá­ri mun­ka­tár­sa­it ab­ban, hogy a há­bo­rú utá­ni év­ti­ze­dek­ben a ma­gyar­or­szá­gi nyelv­mű­velőknél szi­go­rúb­bak vol­tak az ide­gen sza­vak és az új je­len­sé­gek meg­íté­lé­sé­ben.

A nyelv­tör­té­ne­ti, főképpen szó­tör­té­ne­ti ku­ta­tá­sok, ame­lyek vé­gül el­ve­zet­tek az Er­dé­lyi ma­gyar szó­­tör­té­ne­ti tár meg­szer­kesz­té­sé­hez, el­mé­le­ti és mód­szer­ta­ni te­kin­tet­ben az új­gram­ma­ti­kus­ként is­mert irány­zat­hoz, közelebbről a bu­da­pes­ti is­ko­lá­hoz kap­cso­lód­nak.

5. Mi az a sa­já­tos ka­rak­ter, amely a te­ma­ti­ká­ban, mód­szer­ben, szem­lé­let­ben jel­lem­zi ezt az is­ko­lát? Kö­zös vo­nás a ko­lozs­vá­ri­ak kez­de­mé­nye­zé­se­i­ben, és ezt prog­ram­sze­rű­en – elsősorban a ma­ga szá­má­ra – szin­tén Sza­bó T. At­ti­la fo­gal­maz­ta meg, hogy a fel­tárt nyel­vi anyag, a vizs­gált je­len­sé­gek elsődlegesen Er­dély múlt­já­ból és jelenéből va­lók: „... en­gem kora-kezdettől tu­da­tos, cél­ki­tű­zés­sze­rű ha­tá­ro­zott­ság­gal elsősorban a szülőföld és közelebbről a min­den­ko­ri köz­vet­len föld­raj­zi-tár­sa­dal­mi kör­nye­zet je­len­sé­gei ér­de­kel­tek és ér­de­kel­nek szen­ve­dé­lye­sen ma is” (1970. 12). A ma­gyar szem­pont­já­ból kedvezőtlen nyel­vi fo­lya­ma­tok érzékeléséből fa­kad a tu­do­má­nyon túl­mu­ta­tó misszi­ós sze­rep és el­kö­te­le­zett­ség a hal­vá­nyu­ló múlt hi­te­les nyel­vi ada­ta­i­nak fel­tá­rá­sá­ra és fel­dol­go­zá­sá­ra, a mú­lé­kony je­len nyel­vi ál­la­po­tá­nak rög­zí­té­sé­re, lehetőség sze­rint a nyelv­hasz­ná­lat és nyelv­meg­tar­tás bá­to­rí­tá­sá­ra. A mód­sze­rek a ku­ta­tá­si cé­lok­nak megfelelően vál­to­za­to­sak, ál­ta­lá­ban ada­ta­ik­ban po­zi­ti­vis­ta mó­don bőségesek és hi­te­le­sek, a ro­kon­te­rü­le­tek irá­nyá­ban nyi­tot­tak. Köz­is­mert, ho­gyan ala­kít­ha­tó az ada­tok és az el­mé­let vi­szo­nya a ku­ta­tás­ban: vagy az ada­tok sze­rint ala­kul az el­mé­let, vagy az el­mé­let­hez iga­zod­nak az ada­tok. Sza­bó T. At­ti­la kö­vet­ke­ze­te­sen az előbbi hí­ve volt.

6. Ku­ta­tá­si te­rü­le­tek, új pa­ra­dig­mák kez­de­mé­nye­zé­sé­ben a sze­mé­lyi­ség­nek van kulcs­sze­re­pe. A meg­va­ló­sí­tás­ban ta­nít­vá­nyok, mun­ka­tár­sak né­pes csa­pa­tá­nak és több nem­ze­dék ki­tar­tó mun­ká­já­nak. A ko­lozs­vá­ri is­ko­la ese­té­ben Csűry Bá­lint és főképpen Sza­bó T. At­ti­la volt ilyen kezdeményező, hosszú táv­ra prog­ra­mot adó sze­mé­lyi­ség. Szű­kebb környeze­téből Sza­bó T. At­ti­lát elsősorban Ke­le­men La­jos és György La­jos tá­mo­gat­ta és bá­to­rí­tot­ta. A második nem­ze­dé­ket azok a fi­a­ta­lok al­kot­ták, akik a há­bo­rú ide­jén és azt követően in­dul­tak el tu­do­má­nyos pá­lyá­ju­kon: Ár­vay Jó­zsef, Gálffy Mó­zes, Már­ton Gyu­la, rö­vid ide­ig Im­re Sa­mu, Nagy Jenő, majd Vám­szer Már­ta, Sza­bó Zol­tán, Murádin Lász­ló, B. Ger­gely Pi­ros­ka, J. Nagy Má­ria, Ba­logh Dezső, az­tán az öt­ve­nes-hat­va­nas évek­ben Kósa Fe­renc, Vöő Ist­ván, Zsem­lyei Já­nos.

A kép­zést, a ku­ta­tás­ba va­ló be­ve­ze­tést és be­ava­tást már Csűry el­kezd­te a re­for­má­tus kol­lé­gi­um­ban, Sza­bó T. At­ti­la foly­tat­ta ab­ban a ke­ret­ben, ame­lyet egy­há­zi meg­bí­zás­sal ta­nul­má­nyi igaz­ga­tó­ként György La­jos szer­ve­zett az egye­te­men ta­nu­ló ma­gyar böl­csé­szek­nek (erről rész­le­te­seb­ben l. An­tal 1992. 19–20). 1940-től már az egye­tem le­he­tett a kép­zés fő in­téz­mé­nye szin­tén előbb Sza­bó T. At­ti­la ve­ze­té­sé­vel, majd az öt­ve­nes évektől egy­re in­kább a Már­ton Gyu­lá­é­val.

7. Kü­lön is szól­nunk kell Sza­bó T. At­ti­la szere­péről az Er­dé­lyi Múzeum Egyesület mű­kö­dé­sé­ben. Az EME, mint köz­is­mert, 1859-ben, az ön­kény­ura­lom ide­jén jött lét­re, első biz­ta­tó je­le volt a le­het­sé­ges szel­le­mi, nyel­vi ocsú­dás­nak. Alap­in­téz­mé­nyek nél­kül egy nem­zet vagy egy nem­ze­ti kö­zös­ség lé­te ki­lá­tás­ta­lan­ná vá­lik. Az EMÉ-vel is a re­ményt nyer­te visz­sza az er­dé­lyi ma­gyar­ság. És a hoz­zá fű­zött re­mény nem volt alap­ta­lan: előkészítője le­he­tett a tu­do­mány­egye­tem­nek, egyéb szak­mai és művelődési in­téz­mé­nyek lét­re­jöt­té­nek. Ami­kor már mű­kö­dött az egye­tem, mint Sza­bó T. At­ti­la is ír­ja (1942), az egye­tem ok­­ta­tó­i­nak nem volt felhőtlen a vi­szo­nyuk az Egye­sü­let­hez. Fon­to­sak vol­tak szá­muk­ra az EME gyűj­te­mé­nyei, de már ke­vés­bé ma­ga az Egye­sü­let. A 20. szá­zad­ban az egye­tem el­vesz­té­se után, a 30-as évektől új­ra az EME vált fon­tos­sá. És ek­kor volt iga­zán fon­tos a sze­re­pe ab­ban is, hogy a ma­gyar nyel­vé­szet mű­ve­lé­se erőteljes irány­zat­ként erőre kap­ha­tott. Ki­vé­tel eb­ben – és ép­pen Sza­bó T. At­ti­lá­nak köszönhetően – az 1940 és 1948 kö­zöt­ti időszak volt, ami­kor az új­ra­in­dult egye­tem és egyéb in­téz­mé­nyek mel­lett is fon­tos­nak bi­zo­nyult az EME és ki­ad­vá­nyai. Ma­ga Sza­bó T. At­ti­la szak­osz­tá­lyi tit­kár volt, az Er­dé­lyi Mú­ze­um, az Er­dé­lyi Tu­do­má­nyos Fü­ze­tek és az Év­köny­vek szerkesztője.

8. A mint­egy hét év­ti­zed­del ezelőtt kez­de­mé­nye­zett ku­ta­tá­si irá­nyok és té­mák nem zá­rul­tak le tel­jes egé­szé­ben. A kez­de­ti ne­ki­len­dü­lés után az öt­ve­nes évektől jó­val sze­ré­nyebb tér és lehetőség nyí­lott a név­ta­ni, főképpen pe­dig a föld­raj­zi­név-ku­ta­tás­ra. Fo­lya­ma­to­san vol­tak és van­nak ilyen jel­le­gű ku­ta­tá­sok, vi­szony­lag sok a pub­li­ká­ció is, fo­lyik a még Sza­bó T. At­ti­la ál­tal gyűj­tött tör­té­ne­ti föld­raj­zi­név-anyag ki­adá­sa is (en­nek a so­ro­zat­nak a leg­újabb kö­te­tét mu­tat­ták be jan. 12-én Bu­da­pes­ten, az EL­TE és a Károli Gás­pár Ref. Egye­tem kö­zös ren­dez­vé­nyén). En­nek el­le­né­re még min­dig tá­vol ál­lunk at­tól, hogy Er­dély tör­té­ne­ti és nép­raj­zi tá­jai sze­rint tel­jes­sé vál­jon a kép. Eh­hez föl­tét­le­nül szük­sé­ges az ed­di­gi ku­ta­tá­sok ré­gi­ón­kén­ti ki­egé­szí­té­se, az ada­tok kor­sze­rű fel­dol­go­zá­sa, azok­nak az új, tár­sa­dal­mi és kog­ni­tív szem­pont­ok­nak az ér­vé­nye­sí­té­se, ame­lye­ket az ilyen jel­le­gű ku­ta­tá­sok­tól ma jog­gal vár­nak el.

A nyelv­föld­raj­zi mun­kák te­kin­te­té­ben a hely­zet sze­ren­csé­re el­len­té­te az előbbinek. A ro­má­ni­ai ma­gyar nyelv­já­rás­ok at­la­sza kezdeményezője és meg­ter­vezője szin­tén Sza­bó T. At­ti­la volt, kivitelezője a te­rep­mun­ká­ban Murádin Lász­ló, a ki­adás­ban Ju­hász Dezső. Közelebbről vár­ha­tó a 10. és 11. kö­tet meg­je­le­né­se. Az at­lasz át­fo­gó­an mu­tat­ja be a ke­le­ti ré­gió nyelv­föld­raj­zát, és mi­vel az at­lasz ki­adá­sa szá­mí­tó­gé­pes fel­dol­go­zás­sal tör­tént, lehetőség lesz a rend­kí­vül gaz­dag anyag to­váb­bi elem­zé­sé­re is. A mold­vai csán­gó, a hétfalusi és a Szil­ágy­ság nyelv­at­la­sza szin­tén meg­je­lent, pub­li­ká­lás­ra vár vi­szont a szé­kely, eset­leg a későbbiekben a Teiszler Pál ál­tal össze­gyűj­tött Sza­mos­hát nyelv­tér­ké­pe.

Az Er­dé­lyi ma­gyar szó­tör­té­ne­ti tár­nak ed­dig 12 kö­te­te je­lent meg. Ez a mo­nu­men­tá­lis mű is azt pél­dáz­za, hogy az, amit a ki­vé­te­les sze­mé­lyi­ség kez­de­mé­nyez, in­dít el, csak ak­kor va­ló­sul­hat meg, ha ki­ala­kít­ja a ma­ga mű­he­lyét. A lehetőséget er­re szin­tén a ko­lozs­vá­ri nyel­vé­szet több nem­ze­dé­ket át­fo­gó is­ko­lá­ja biz­to­sí­tot­ta. A Tár ma­ga is a be­ava­tás in­téz­mé­nyé­vé vált az I. kö­tet meg­je­le­né­se után: tan­szé­ki mun­ka­tár­sa­i­ból, ba­rá­ta­i­ból, ta­nít­vá­nya­i­ból, csa­lád­ja tag­ja­i­ból szer­ve­zett in­téz­mény nél­kü­li in­téz­ményt a pro­fesszor, olyan szótárszerkesztő sza­bad­csa­pa­tot, ami­lyen so­ha nem volt, és bi­zo­nyá­ra nem is lesz a ma­gyar tu­do­mány tör­té­ne­té­ben. A hely­zet és a kor kény­sze­ré­nek is sze­re­pe volt ab­ban, hogy idős mun­ka­tár­sak bár­mily sze­rény ho­no­rá­ri­um re­mé­nye nél­kül eb­ben a mun­ká­ban ta­lál­ták meg éle­tük ér­tel­mét, hogy fi­a­ta­labb nyelv­tör­té­né­szek ide­á­lis szak­mai mű­hely­re ta­lál­tak a mun­ka­kö­zös­ség­ben, és hogy töb­ben más te­rü­le­ten el­kez­dett szak­mai kar­ri­er­jü­ket mó­do­sí­tot­ták, ad­ták föl ön­zet­le­nül. A Tár mo­nu­men­ta­li­tá­sá­nál fog­va túl­ha­lad­ta az egyes em­be­ri éle­te­ket, sú­lyos örök­ség­ként és felelősségként ha­gyo­má­nyo­zó­dik az újabb nem­ze­dék­re. A mo­dern építőáldozat szo­mo­rú pél­dá­ja­ként: 11 volt mun­ka­társ, szerkesztő nem ér­het­te meg a 12. kö­tet meg­je­le­né­sét 2005-ben. A Tár ma is újabb és újabb nem­ze­dé­kek is­ko­lá­ja: fő­szer­kesztője a leg­fi­a­ta­labb nyelv­tör­té­nész, Fazakas Eme­se. Anya­gá­ból ed­dig hár­man ír­tak nyelv­tör­té­ne­ti té­má­jú dok­to­ri dol­go­za­tot.

A nyel­vi és kul­tu­rá­lis kap­cso­la­tok, köl­csön­ha­tá­sok vizs­gá­la­ta szem­lé­le­ti­leg és mód­szer­ta­ni­lag is át­ala­kult az el­múlt két-há­rom év­ti­zed­ben. A ko­ráb­bi össze­fog­la­ló mun­ká­kat jól hasz­no­sít­ja, de jelentős mér­ték­ben kor­ri­gál­ja és pon­to­sít­ja a mai szocio­ling­visz­tikai ku­ta­tás. A ko­lozs­vá­ri mű­hely­nek anyag­ban és ta­pasz­ta­lat­ban is előnyt je­lent az előző nem­ze­dék mun­ká­ja – az a tör­té­ne­ti anyag is, amely­nek fel­dol­go­zá­sát leg­alább két év­ti­ze­den át Sza­bó T. At­ti­la irá­nyí­tot­ta –, meg­könnyí­ti azt, hogy részt ve­gyen az egész Kár­pát-me­den­cé­re kiterjedő két­nyel­vű­ség-vizs­­gá­la­tok­ban. Nem vé­let­len, hogy a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia ál­tal kez­de­mé­nye­zett és 2001-ben lét­re­ho­zott nyel­vi ku­ta­tó­ál­lo­más-há­ló­zat er­dé­lyi mű­he­lye az ő ne­vét vet­te föl. Ez is jel­ké­pes ki­fe­je­zé­se an­nak, hogy az örök­ség nem csu­pán a foly­ta­tás fe­le­lős­sé­gét ró­ja a mai nem­ze­dék­re, de Sza­bó T. At­ti­la szak­mai és em­be­ri pél­dá­já­val is to­vább él.

 

 

Bib­li­og­rá­fia

An­tal Ár­pád 1992. György La­jos élet­mű­ve. ETF 210. Az EME ki­adá­sa, Ko­lozs­vár.

Balassa Iván 1996. Sza­bó T. At­ti­la (1906–1987). Er­dély nagy nyelv­tu­dó­sa. Püski, B­p.

Pén­tek Já­nos 1981. A ro­má­ni­ai ma­gyar nyelv­tu­do­má­nyi ku­ta­tá­sok. In: A ro­má­ni­ai ma­gyar nem­ze­ti­ség. Kriterion, Bu­ka­rest. 286–312.

Uő. 1993. Ma­gyar­ság­tu­do­mány és ma­gyar nyelv­tu­do­mány Ko­lozs­vá­ron. Ma­gyar Nyelv LXXXIX. 3: 288–296.

Uő. 2002. Örök­ség és ki­hí­vás. Az er­dé­lyi ma­gyar nyelv­tu­do­mány a szá­zad- és ez­red­for­du­lón. In: Tánczos Vil­mos – Tőkés Gyöngy­vér szerk.: Ti­zen­két év. Össze­fog­la­ló ta­nul­má­nyok az er­dé­lyi ma­gyar tu­do­má­nyos ku­ta­tá­sok 1990–2001 kö­zöt­ti eredményeiről. I. kö­tet. Scientia Ki­adó, Ko­lozs­vár. 15–50.

Sza­bó T. At­ti­la 1942. Az Er­dé­lyi Múzeum-Egyesület tör­té­ne­te és fel­ada­tai. Ko­lozs­vár, Az Er­dé­lyi Múzeum Egyesület ki­adá­sa.

Uő. 1970. Elöl­já­ró be­széd. In: Anya­nyel­vünk életéből. Vá­lo­ga­tott ta­nul­má­nyok, cik­kek I. Kriterion Könyv­ki­adó, Bukarest. 7–15.

 

 

El­hang­zott 2006. jan. 27-én Deb­re­cen­ben azon az em­lék­ülé­sen, ame­lyet a Deb­re­ce­ni Aka­dé­mi­ai Bi­zott­ság Nyelv­tu­do­má­nyi Mun­ka­bi­zott­sá­ga, a Ma­gyar Nyelv­tu­do­má­nyi Tár­sa­ság Deb­re­ce­ni Cso­­port­ja és a Deb­re­ce­ni Egye­tem Ma­gyar Nyelv­tu­do­má­nyi Tan­szé­ke kö­zö­sen ren­de­zett Sza­bó T. At­ti­la szü­le­té­sé­nek 100. év­for­du­ló­ja al­kal­má­ból.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008