Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Kósa László: Szabó T. Attila és a néprajztudomány


A Sza­bó T. At­ti­la mű­ve­it mél­ta­tó, majd a kitelje­se­dő élet­mű­vét értékelő írá­sok visszatérően han­goz­tat­ják, hogy a nyelv­tu­dóst – sok­fe­lé ága­zó mun­kás­sá­ga okán – föl­tét­le­nül a nép­rajz, az iro­da­lom­tör­té­net és a művelődéstörténet is szá­mon tart­ja, szá­mos cik­ke, ta­nul­má­nya, köny­ve alap­ján ma­gá­é­nak vall­hat­ja. ő ma­ga sok al­ka­lom­mal meg­fo­gal­maz­ta és in­ter­júk­ban megerősítette, hogy ku­ta­tá­sa­i­val nem­csak a nyelv­tu­do­mány ered­mé­nye­it, ha­nem más sza­ko­két is igyek­szik gya­ra­pí­ta­ni. Cen­te­ná­ri­u­mi em­lék­ülé­sünk prog­ram­ja szem­lé­le­te­sen ta­nús­ko­dik erről a tö­rek­vésről és a nyo­má­ban ki­ala­kult szé­les­kö­rű vé­le­mény­ről. Azon­ban mind­járt hoz­zá kell ten­nünk, hogy ami­kor az em­lék­ülé­sek kí­vá­nal­ma­i­hoz, egy­ál­ta­lán az élet­mű szám­ba vé­te­lé­nek gya­kor­la­ti for­má­i­hoz iga­zo­dunk, te­hát ré­szen­ként, tu­do­mány­te­rü­le­ten­ként te­kint­jük át az ün­ne­pelt mun­kás­sá­gát, egy pil­la­nat­ra sem sza­bad el­fe­led­kez­nünk ar­ról, hogy Sza­bó T. At­ti­la érdeklődésében – ta­lán né­hány if­jú­ko­ri évet ki­vé­ve – a sok­fe­lé ága­zás so­sem a tá­vo­lo­dás, ha­nem min­dig az egy­sé­ges egész fe­lé mu­ta­tott. Más sza­kok ne­vé­ben nem be­szél­he­tek, de amennyi­re Sza­bó T. At­ti­la mun­kás­sá­gát is­me­rem, jó okom van a nép­rajz­hoz va­ló kap­cso­ló­dás­hoz ha­son­lók­ra gon­dol­ni. Úgy írt nép­raj­zi cik­ke­ket, hogy so­sem ad­ta föl nyelv­tu­dós azo­nos­ság­tu­da­tát, sőt ép­pen ez ké­pe­zi a nép­raj­zi ér­de­kű írá­sok­ban a nép­rajz szá­má­ra a több­le­tet. So­sem gon­dol­ta ma­gát et­nog­rá­fus­nak vagy folk­lo­ris­tá­nak, jól­le­het szá­mos mű­vét fenn­tar­tás nél­kül nép­rajz­inak fo­gad­juk el. Előadásunkban elsősorban eze­ket te­kint­jük át, ter­mé­sze­te­sen nem fe­led­kez­ve el más mű­ve­i­nek nép­raj­zi szem­pon­tú szemléjéről sem.

Sza­bó T. At­ti­la nép­raj­zi kap­cso­la­ta­i­hoz el­vá­laszt­ha­tat­la­nul hoz­zá­tar­to­zik, hogy az első és mind­má­ig egyet­len, könyv­for­má­tu­mú élet­raj­za nép­raj­zos szer­ző tol­lá­ból szár­ma­zik (Balassa Iván: Sza­bó T. At­ti­la /1906–1987/. Er­dély nagy nyelv­tu­dó­sa. B­p. 1996). Balassa Iván írá­sá­nak emel­lett elsősorban a csak­nem fél­év­szá­za­dos sze­mé­lyes kap­cso­lat do­ku­men­tu­ma­i­nak föl­dol­go­zá­sa az ér­de­me. Sok fi­gye­lem­re mél­tó ada­lék­kal szol­gál, azon­ban nézeteitől előadásunk­ban leg­több­ször el­té­rünk.

Ne­héz meg­ál­la­pí­ta­ni, mi­lyen nép­raj­zi ol­vas­má­nyok­hoz ju­tott hoz­zá, egy­ál­ta­lán mi­lyen szak­is­me­re­tek­hez jut­ha­tott föl­ké­szü­lé­se éve­i­ben a fi­a­tal Sza­bó T. At­ti­la. Döntő len­ne tud­ni, mely nép­raj­zi ta­nul­má­nyok­ra hi­vat­ko­zott a nyelv­já­rás­ku­ta­tás és a nép­rajz kap­cso­la­tá­ra építő Csűry Bá­lint sze­mi­ná­ri­u­ma­in és mun­ka­tár­si kap­cso­la­tuk­ban. Azu­tán mi volt az a szak­iro­da­lom, amit Ko­lozs­vá­rott ta­nul­má­nyoz­ni le­he­tett. Ter­mé­sze­te­sen nem zár­juk ki a te­re­pen já­rás ta­pasz­ta­la­tát sem, ám eh­hez is kel­let­tek előtanulmányok. Ak­kor is ha tud­juk, hogy az er­dé­lyi nép­élet szí­nes­sé­gé­vel és ele­ven­sé­gé­vel a ko­ra­be­li er­dé­lyi vá­ros­la­kó nap mint nap szem­be­sült, hi­szen a je­len­sé­gek­nek tu­da­to­sul­ni­uk kel­lett és ér­tel­me­zést kel­lett kap­ni­uk. Gon­dol­ha­tunk az 1930 nya­rán Csűry tár­sa­sá­gá­ban Mold­vá­ban tett ku­ta­tó­út­ra, mely­nek so­rán olyan élet­mód­dal és szó­ha­gyo­mánnyal ta­lál­koz­tak, amely­nek föl­idé­zé­se egy mai szak­em­ber szá­má­ra időutazással föl­ér­het. A Lá­pos men­ti Do­mo­kos­ról kö­zölt cik­ket Ka­rá­cso­nyi nép­szo­kás­ok cím­mel (Er­dély 1938 (XXXV. 88–92), amely az 1932 nya­rán a ne­ve­zett köz­ség­ben töl­tött, „a nép­raj­zi vi­szo­nyok” ta­nul­má­nyo­zá­sá­ra szánt nyolc hét ter­mé­ke. Még­is tud­ni­va­ló, hogy eb­ben az időben az er­dé­lyi ma­gyar nép­rajz­ku­ta­tás a ko­ráb­bi év­ti­ze­dek­hez ké­pest mély­pon­ton volt, még gyűjtőmunka sem igen folyt, kép­zett­nek mond­ha­tó szak­em­ber nem dol­go­zott. Ma­gya­ror­szá­gon a nép­rajz­tu­do­mány igen ne­he­zen és las­san he­ver­te ki az első vi­lág­há­bo­rú és kö­vet­kez­mé­nyei okoz­ta vesz­te­sé­ge­ket. Az 1920-as évek­ben alig szü­let­tek, még rit­káb­ban lát­tak nap­vi­lá­got meg­ha­tá­ro­zó mű­vek, so­ká­ig hi­ány­zott a rég várt első szin­té­zis. Így tör­tén­he­tett, hogy Sza­bó T. At­ti­la nép­raj­zi is­me­re­te­it és szem­lé­le­tét A ma­gyar­ság nép­raj­za (B­p. 1933–1937) négy kö­te­te ala­poz­ta és ha­tá­roz­ta meg. 1937-ben ter­je­del­mes ismertetőt kö­zölt ró­la a Pász­tor­tűz­ben (396–398).

Az ismertetőből ki­de­rül, hogy igen rész­le­te­sen vé­gig­ol­vas­ta a ter­je­del­mes kö­te­te­ket és el­fo­gad­ta a Cza­kó Elem­ér ne­vé­vel jegy­zett, de gya­nít­ha­tó­an Vis­ki Kár­oly ál­tal írt aján­lás művelődéstörténeti fo­gan­ta­tá­sú nép­raj­zi alap­ve­tést. Ma­gá­é­vá tet­te az eu­ró­pai nép­rajz nagy­ha­gyo­má­nyú, a ma­gyar nép­rajz ad­di­gi tör­té­ne­té­ben köz­pon­ti sze­re­pű nézőpontot, azt, hogy a nép­rajz a kul­tú­ra leg­ko­ráb­bi ré­te­ge­it ku­tat­ja. (Sza­bó T. At­ti­lá­tól idéz­zük:) „A nép­rajz cél­ja... az, hogy az egyes né­pek, illetőleg az em­be­ri­ség egye­te­mé­nek bir­to­ká­ban lévő tár­gyi és szel­le­mi mű­velt­ség­ja­vak ke­let­ke­zé­sét és ere­de­tét vi­lá­gít­sa meg. E tu­do­mány művelőjét te­hát elsősorban olyan je­len­sé­gek, az olyan anya­gi és szel­le­mi vi­lág­gal összefüggő moz­za­na­tok ér­dek­lik, ame­lyek­nek ere­de­te az em­be­ri­ség leg­kez­det­le­ge­sebb ko­rá­ba nyú­lik vissza. A nép­rajz tu­laj­don­kép­pen tör­té­ne­ti jel­le­gű tu­do­mány, és cél­ját te­kint­ve a művelődéstörténethez áll leg­kö­ze­lebb” (i. m. 396). Sza­bó T. At­ti­la el­fo­gad­ta a két tu­do­mány­ág kö­zöt­ti A ma­gyar­ság nép­raj­za bevezető­jében meg­fo­gal­ma­zott kü­lönb­ség­té­telt is. Az­az a műve­lő­dés­tör­té­net a kul­tú­ra kez­det­le­ges ál­la­po­tá­tól a je­len fe­lé – mint­egy fejlődésvonalat kö­vet­ve – vizs­gá­ló­dik, míg a nép­rajz for­dít­va, a jelenből pró­bál ré­geb­bi ko­rok­ra kö­vet­kez­tet­ni. Ez a vé­le­ke­dés a je­len ál­la­po­tot a né­pi­nek mon­dott kul­tú­ra ha­nyat­lá­sá­nak te­kin­ti, a tör­té­ne­ti ada­to­kat pe­dig a re­konst­ruk­ció so­rán hasz­nál­ja föl. Sza­bó T. At­ti­la nép­raj­zi cik­ke­it és nép­raj­zi ér­té­kű mun­ká­it hoz­zá­já­ru­lás­ként ír­ta, azok­hoz a ku­ta­tá­sok­hoz, ame­lyek „azt a kü­lö­nös mű­velt­ség­öt­vö­ze­tet vizs­gál­ják, ame­lyet ma­gyar né­pi mű­velt­ség­nek ne­vez­he­tünk”. Egy­re erősödő, majd kiteljesedő mű­ve­lő­déstörténeti érdeklődésébe il­lesz­tet­te be a nép­raj­zot.

Az idé­zett könyv­is­mer­te­tés egyetértő jel­le­ge ma­gya­ráz­za, hogy míg Ma­gya­ror­szá­gon az ál­ta­lá­nos el­is­merő fo­gad­ta­tás mel­lett fon­tos meg­ál­la­pí­tá­so­kat tar­tal­ma­zó, szem­lé­let­vál­tást is fölvető szak­kri­ti­kák lát­tak nap­vi­lá­got, szerzőnk írá­sá­ban a mű sem­mi­faj­ta bí­rá­la­tá­val sem ta­lál­ko­zunk. A ma­gyar­ság nép­raj­zát nem le­zá­rás­nak, ha­nem prog­ram­adás­nak fog­ta föl. Kri­ti­ká­ja, mert a szö­veg egy vo­nat­ko­zás­ban még­is tar­tal­ma­zott kri­ti­kát, a fent em­lí­tett er­dé­lyi ál­la­po­tok­ra, a nép­raj­zi ku­ta­tá­sok hi­á­nyá­ra vo­nat­ko­zott: „e bér­ces ha­zá­ban nincs sen­ki, aki a nép­raj­zi ku­ta­tók egész éle­tet oda­ál­do­zó csa­pa­tá­hoz szegődött vol­na” (i. m. 398). (Nota bene: Er­délyt azért nem írt, mert ab­ban az időben a föld­raj­zi ne­ve­ket nyil­vá­no­san csak ro­má­nul le­he­tett hasz­nál­ni.)

A ma­gyar­ság nép­raj­za el­ol­va­sá­sá­nak – ta­lán nem túl­zás mon­da­ni – él­mé­nye élet­hosszig meg­ha­tá­roz­ta Sza­bó T. At­ti­la nép­rajz­ról al­ko­tott ké­pét és föl­fo­gá­sát. Mielőtt né­me­lyik mű­vét kis­sé közelebbről szem­ügy­re vesszük, még né­hány meg­jegy­zést kell ten­nünk. Az idé­zett ismertetésből ki­raj­zo­ló­dó szem­lé­let és an­nak tar­tós­sá­ga meg­ér­te­ti, mi­ért hasz­ta­lan az el­mé­le­tek iránt amúgy is vissza­fo­gott érdeklődést ta­nú­sí­tó Sza­bó T. At­ti­la mun­ká­i­ban a min­den­ko­ri nép­raj­zi irá­nyok be­fo­lyá­sát, kü­lö­nö­sen újabb el­mé­le­tek ha­tá­sát ke­res­ni.

Az 1930-as évek má­so­dik fe­lé­ben azon­ban volt éle­té­ben egy vi­szony­lag rö­vid és sze­rin­tünk em­lí­tet­le­nül nem hagy­ha­tó fon­tos sza­kasz, ami né­mi­leg el­lent­mond a fen­ti ál­lí­tás­nak. Csat­la­ko­zott a ro­má­ni­ai ma­gyar tár­sa­da­lom prob­lé­má­it föl­tár­ni, meg­ér­te­ni és táv­lat­ban or­vo­sol­ni szán­dé­ko­zó fi­a­tal ma­gyar ér­tel­mi­sé­gi­ek­hez. A ma­gyar­or­szá­gi és szlovenszkói szo­ci­og­rá­fi­ai moz­gal­mak­hoz ha­son­ló fa­lu­já­rá­so­kat Er­dély­ben Dimitrie Gusti mo­nog­ra­fi­kus ku­ta­tá­sai is ösz­tö­nöz­ték. 1936-ban a ko­lozs­vá­ri re­for­má­tus te­o­ló­gia kez­de­mé­nye­zé­sé­re az Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok ér­tel­mi­sé­gi cso­port a ka­lo­ta­sze­gi Bábonyban szer­ve­zett fa­lu­ku­ta­tó tá­bort. Az anya­gi ala­pot Kós Kár­oly és a re­for­má­tus egy­ház­me­gye te­rem­tet­te meg. A ha­tó­sá­gi en­ge­dély el­nye­ré­sé­re Gusti pro­fesszor köz­ben­já­rá­sára is szük­ség volt, és vé­gül ez se­gí­tett, ami­kor a he­lyi ha­ta­lom még­is föl­lé­pett a tá­bo­ro­zók el­len. A tá­bo­ro­zást 23 főiskolás rész­vé­te­lé­vel Sza­bó T. At­ti­la ve­zet­te. A résztvevők jelentős fi­zi­kai mun­kát is vál­lal­tak (utat épí­tet­tek, pa­ta­kot sza­bá­lyoz­tak), illetőleg el­ké­szí­tet­ték a köz­ség tör­té­ne­ti-de­mog­rá­fi­ai föl­mé­ré­sét, fel­tér­ké­pez­ték a te­le­pü­lést, fel­mér­ték a la­kás­vi­szo­nyo­kat, és ter­mé­sze­te­sen nép­raj­zi va­la­mint nép­nyel­vi gyűj­tést vé­gez­tek. Az el­len­sé­ges ha­tó­sá­gi kör­nye­zet mi­att ha­son­ló­ra azelőtt nem s ez­után is majd csak Észak-Er­dély vissza­csa­to­lá­sát követően ke­rült sor. Az utób­bi­ak elsősorban a kitűnő szo­ci­o­ló­gus Ven­czel Jó­zsef ne­vé­hez kap­cso­lód­tak, Sza­bó T. At­ti­la köz­vet­le­nül már nem vett részt ben­nük. A bábonyi mun­ká­ról azon­ban több írás­ban be­szá­molt: Az első mun­ka­tá­bor (Hi­tel II. 1937. 51–65); Bábony tör­té­ne­te és te­le­pü­lé­se (Er­dé­lyi Mú­ze­um 1939. XLIV. 35–62, kü­lön fü­zet­ben is); A bábonyi né­pi épít­ke­zés né­hány em­lé­ke (Er­dély 1938. XXXV. 19–22). En­nek a te­vé­keny­ség­nek a ke­re­té­ben író­dott átfogó-ismertető, mun­ká­ra serkentő ta­nul­má­nya is: A transylván ma­gyar tár­sa­da­lom­ku­ta­tás (Hi­tel 1938. III. 1–22, kü­lön fü­zet­ben is). Ezek az írá­sok, mint az egész er­dé­lyi ma­gyar fa­lu­ku­ta­tás ter­mé­sze­tes mó­don ké­pe­zik előz­ményét a ma­gyar tár­sa­da­lom­nép­rajz­nak.

1940 után Sza­bó T. At­ti­la mun­kás­sá­gá­ban a tör­té­ne­ti nyel­vé­szet­tel és a nyelv­já­rás­tan­nal fog­lal­ko­zó, igen sok­szor nép­raj­zi ér­de­kű mű­vek mel­lett nem ta­lál­unk te­rep­mun­ka ered­mé­nye­ként ké­szült nép­raj­zi cik­ke­ket. Ám vi­szony­lag rend­sze­re­sen, kü­lö­nö­sen éle­te má­so­dik fe­lé­nek egy sza­ka­szá­ban szí­ve­sen is­mer­te­tett nép­raj­zi köny­ve­ket. Azért a má­so­dik fe­lé­ben, mert több mint egy év­ti­ze­den át Ro­má­ni­á­ban ma­gyar nép­raj­zi kö­te­tek nem je­len­tek meg, ma­gyar­or­szá­gi­ak is­mer­te­té­sét pe­dig til­tot­ták. Te­gyük hoz­zá: egy ide­ig fó­rum sem volt, aho­vá ír­ni le­he­tett vol­na s ha lett vol­na, né­hány évig ne­ki ma­gá­nak is csu­pán el­vét­ve nyílt köz­lés­re sza­bad­sá­ga. Amint azon­ban ér­té­kes ki­ad­vány­ok je­len­tek meg, Sza­bó T. At­ti­la ter­je­del­mes is­mer­te­té­se­ket írt ró­luk, mint a ma már könyv­rit­ka­ság­nak szá­mí­tó, Fa­ra­gó Jó­zsef és Jagamas Já­nos ál­tal gon­do­zott Mold­vai csán­gó nép­dal­ok és népballadákról, va­la­mint Konsza Sa­mu Há­rom­szé­ki ma­gyar nép­köl­té­szet című gyűjteményéről, ugyan­így Nagy Jenő ka­lo­ta­sze­gi né­pi öltözetről szó­ló köny­vé­ről, és mint ma­gyar­or­szá­gi ki­ad­vány­ról társ­ta­la­nul Berze Nagy Já­nos ma­gyar nép­­me­se-ka­ta­ló­gu­sá­ról.

Ami­kor az 1960-as évek leg­vé­gén egy­né­hány esztendőre sza­ba­dabb lett a könyv­ki­adás, és egy sor rég­óta asz­tal­fi­ók­ban rejtőző nép­raj­zi mű nap­vi­lá­got lát­ha­tott, egész so­ro­zat is­mer­te­tést je­len­te­tett meg: Almási Ist­ván és Olosz Ka­ta­lin magyargyerőmonos­tori nép­köl­té­sze­ti kötetéről (Igaz Szó 1969. XVI­II. 871–878), Kurcsi Minya Fa­ra­gó Jó­zsef ál­tal köz­zé tett meséiről (Igaz Szó 1969. XVI­II. 704–710), később több íz­ben az et­nog­rá­fus Kós Kár­oly köteteiről. To­váb­bi föl­so­ro­lás he­lyett ér­de­mes két do­log­ra fi­gyel­nünk: nép­raj­zi érdeklődése meg­ma­radt, és ak­kor is tu­dott időt sza­kí­ta­ni nép­raj­zi mű­vek ol­va­sá­sá­ra meg ér­té­ke­lé­sé­re, ami­kor haj­lott ko­rá­ban egyelőre még egye­dül vé­gez­te az Er­dé­lyi ma­gyar szó­tör­té­ne­ti tár szer­kesz­té­sét. Szem­lé­le­ti meg­kö­ze­lí­té­se meg­ma­radt, és ez­út­tal sem akart oko­sabb len­ni a nép­raj­zo­sok­nál, nem osz­tott ta­ná­cso­kat, ha­nem szel­le­mi ener­gi­át nem kí­mél­ve, tu­dó­si te­kin­té­lyé­vel hang­sú­lyoz­ta e mű­vek jelentőségét. Tet­te ezt a nyel­vé­szet mel­lett más tu­do­mány­szak­ok­hoz tar­to­zó mű­vek­kel is, mint pél­dá­ul a Kriterion Könyv­ki­adó fe­hér köny­veknek em­le­ge­tett műve­lő­­déstörténeti so­ro­za­ta da­rab­ja­i­val, de leg­in­kább a nép­raj­zi kö­te­tek­kel.

Az utóbb szó­ba ho­zott, a ro­má­ni­ai ma­gyar könyv­ki­adás egy időre pezs­dül­tebb esz­ten­de­i­re es­nek az ün­ne­pelt­nek azok a mű­vei, ame­lye­ket a folk­lo­risz­ti­ká­hoz so­rol­ha­tunk, bár Balassa Iván Sza­bó T. At­ti­la élet­raj­zá­ban az iro­da­lom­tör­té­net fe­je­zet­ben em­lé­ke­zett meg ró­luk. Ve­lük kap­cso­lat­ban elöl­já­ró­ban uta­lunk rá, hogy Sza­bó T. At­ti­la szí­ve­sen mű­vel­te a ku­ta­tás- és tu­do­mány­tör­té­ne­tet. Ér­té­ke­sek mind az elődökről, az er­dé­lyi panteon alak­ja­i­ról ké­szí­tett írá­sai, mind azok­ról a kor­tár­sa­i­ról írt em­lé­ke­zé­sei, nek­ro­lóg­jai, akik­nek az er­dé­lyi pateonba ke­rü­lé­sét ily mó­don, hi­te­le­sen ma­ga is se­gí­tet­te.

Önál­ló ki­ad­vány­ban je­lent meg 1942-ben az ál­ta­la mint tisztségviselő és az Er­dé­lyi Mú­ze­um szerkesz­tője ál­tal írt Az Er­dé­lyi Múzeum-Egyesület tör­té­ne­te és fel­ada­tai (Ko­lozs­vár, 1942). Nem­csak nagy­lép­té­kű át­te­kin­té­se Er­dély aka­dé­mi­á­ja gaz­dag múlt­já­nak, ha­nem cí­mé­nek meg­fe­lel­ve, prog­ram­adás, a ten­ni­va­lók szám­ba vé­te­le, ma­gá­tól értetődően nép­raj­zi vo­nat­ko­zá­sok­kal is, mind­ez szi­lárd­nak iga­zán nem nevez­hető po­li­ti­kai hely­zet­ben a há­bo­rú alatt. Több dol­go­zat­ban köz­re ad­ta, amit a nyelv­tör­té­ne­ti és a nyelv­já­rás­ta­ni ku­ta­tá­sok történetéről tu­dott. Kö­zü­lük ez­út­tal most a nép­rajz­hoz leg­in­kább kötődőt em­lít­jük, a Fa­ra­gó Jó­zsef (folk­lór) és An­tal Ár­pád (iro­da­lom­tör­té­net) társszerzőségével al­ko­tott Kri­za Já­nos mo­nog­rá­fi­át, amely­ben har­ma­dik­ként az ő tol­lá­ból szü­le­tett meg Kri­za nép­nyel­vi érdeklődésének ér­té­ke­lé­se (Kri­za és a Vad­ró­zsák he­lye a nyelv­já­rás­ku­ta­tás­ban. Bu­ka­rest, 1965. 203–268), átdolgozott-bővített ki­a­dás: Ko­lozs­vár, 1971. 177–232). Kriza az egyik fősze­rep­lője A ha­zai ma­gyar nép­bal­la­da-gyűj­tés élet­út­ja cí­mű je­les ta­nul­má­nyá­nak. Kal­lós Zol­tán­nak az egész ma­gyar nyelv­te­rü­le­ten ha­tal­mas si­kert ara­tó gyűj­te­mé­nye ih­let­te (Bal­la­dák köny­ve. Élő ha­zai ma­gyar nép­bal­la­dák. Bu­ka­rest, 1970. 5–42), an­nak be­ve­ze­tőjeként je­lent meg. Sza­bó T. At­ti­la a kö­tet gon­do­zá­sát, jegy­ze­te­lé­sét is vál­lal­ta. Nem az az ér­de­me, hogy is­me­ri és al­kal­maz­za a bal­la­da­ku­ta­tás ko­ráb­bi és kor­társ el­mé­le­te­it, ezt hi­á­ba ke­res­nénk ben­ne, ha­nem a gyűj­tés­tör­té­net egy­sé­ges fo­lya­mat­ba fog­la­lá­sa, a ma­gyar nép­köl­té­sze­ti gyűj­tés­ben Er­dély ki­e­mel­kedő sze­re­pé­nek hang­sú­lyo­zá­sa, a fo­lya­ma­tos­ság föl­mu­ta­tá­sa, me­lyet Kal­lós köny­ve ko­ro­náz meg. A cím („ha­zai”) Ro­má­nia mai te­rü­le­té­re vo­nat­ko­zik, an­nak a kény­szer­nek a kö­vet­kez­mé­nye, hogy kul­túr­po­li­ti­ka ahol csak te­het­te, aka­dá­lyoz­ta az er­dé­lyi és más ma­gya­rok lak­ta te­rü­le­tek nyel­vi-mű­velt­ség­be­li össze­­tar­to­zá­sá­nak be­mu­ta­tá­sát. Sze­mé­lye­sen nem ol­vas­hat­ta föl a Ma­gyar Nép­raj­zi Tár­sa­ság tu­do­mány­tör­té­ne­ti ülés­szak­ára a ko­lozs­vá­ri nép­raj­zi tan­szék ala­pí­tó­já­ról ké­szí­tett előadását sem: Viski Ká­roly nyel­vé­sze­ti, fi­lo­ló­gi­ai és művelődéstörténeti mun­kás­sá­ga (Ethnographia 1974. LXXXV. 158–174).

Sza­bó T. At­ti­la ezek­ben az esztendőkben más vo­nat­ko­zás­ban is fog­lal­ko­zott folk­lo­risz­ti­ká­val. A Ha­ja, ha­ja vi­rá­gom cí­mű bib­li­o­fil kö­tet (Vi­rág­éne­kek. Bu­ka­rest 1969)  az ő mun­ká­ja­ként, bevezető ta­nul­má­nyá­val (5–19) kí­sér­ten a 15. szá­zad­tól a je­len­ko­rig tar­tal­maz vá­lo­ga­tást, csak­nem fél­év­ez­re­des ívet al­kot­va az első fenn­ma­radt virágénekektől a kor­társ ma­gyar lí­rai nép­dal­okig. Kü­lö­nös ér­té­ke, hogy ked­ves, kö­ze­li ba­rát­ja, Gy. Sza­bó Bé­la ere­de­ti dú­cok­ról nyo­mott fa­met­sze­tei il­luszt­rál­ják. Sza­bad­jon ide ik­tat­ni egy sze­mé­lyes, de közérdeklődésre szá­mot tar­tó em­lé­ket. A könyv nyom­dá­ba ke­rü­lé­se ide­jén mond­ta el ne­kem, hogy a cen­zú­ra egy ide­ig vissza­tar­tot­ta a kéz­ira­tot, mert a min­den­ko­ri ro­mán vi­rág­éne­kek­kel va­ló pár­hu­za­mot hi­á­nyol­ta belőle. Ami­kor el­fo­gad­ta, hogy ez nem le­het­sé­ges, ki kel­lett hagy­ni a szö­ve­gek föld­raj­zi lelőhelyeit, mert azok nagy ré­sze nem Ro­má­ni­á­ra vo­nat­ko­zott. Ez a szép könyv nem­csak a tu­dós ked­ves aján­dé­ka a könyvgyűjtőknek, ha­nem első fon­tos köz­le­mé­nye­i­nek ké­sei vissz­hang­ja is. A ko­ra­új­ko­ri kéz­ira­tos lí­rai ver­sek és epi­kus éne­kek is­me­re­té­ben hu­szon­éve­sen fi­gye­lem­re mél­tó tel­je­sít­ményt ért el: Az Er­dé­lyi Múze­um-Egylet XVI–XIX. szá­za­di kéz­ira­tos éne­kes­köny­vei (Er­dé­lyi Iro­dal­mi Szem­le 1929. VI. 1929. 284–304, kü­lön fü­zet­ben is – egyéb­ként ez volt az első nyom­da­fes­té­ket lá­tott ta­nul­má­nya) és Kéz­ira­tos éne­kes­köny­ve­ink és ver­ses kéz­ira­ta­ink a XVI–XIX. szá­zad­ban (Zilah, 1934). Utóbb még szá­mos, ál­ta­la le­vél­tá­rak­ban föl­lelt e kör­be tar­to­zó, főleg mű­köl­té­szet és nép­köl­té­szet ha­tár­vi­dé­kén elhelyezhető szö­ve­get tett köz­zé.

Nép­raj­zi cik­ke­i­nek leg­na­gyobb cso­port­ját a tör­té­ne­ti adat­köz­lé­sek és a tör­té­ne­ti adat­köz­lé­se­ken ala­pu­ló írá­sok al­kot­ják. Nem könnyű eze­ket a különböző nyelv­tör­té­ne­ti té­má­jú közleményektől ha­tá­ro­zot­tan el­vá­lasz­ta­ni, hi­szen a tör­té­ne­ti nép­raj­zi ku­ta­tá­sok­nak na­gyon fon­tos for­rá­sa az a ko­ra­új­ko­ri le­vél­tá­ri anyag, mely­re tá­masz­kod­va Sza­bó T. At­ti­la dol­go­zott. S ha nyelv­tör­té­ne­ti cik­ként ol­vas­suk a le­vél­tá­ri bú­vár­lat ered­mé­nyét, gyak­ran ak­kor is ha­mar rá­ta­lá­lunk nép­raj­zi vo­nat­ko­zá­sok­ra. Nem fe­led­kez­he­tünk meg a nagy­szá­mú tör­té­ne­ti helynévközlésről. Ezek so­rá­ban a leg­ter­je­del­me­sebb, a Ka­lo­ta­szeg hely­ne­ve­i­nek ha­tal­mas kor­pu­sza (Ko­lozs­vár, 1942) szin­te ki­fogy­ha­tat­lan nép­raj­zi adat­tár. Szem­pon­tunk­ból sem ma­rad­hat em­lí­tés nél­kül fon­tos te­le­pü­lés­tör­té­ne­ti ta­nul­má­nya: Ko­lozs­vár te­le­pü­lé­se a XIX. szá­za­dig (Ko­lozs­vár, 1946).

Leg­biz­to­sabb szem­pont ma­gá­nak a szerzőnek a dön­té­se. Ha nép­raj­zi fo­lyó­irat­ban (előbb a Nép­raj­zi Ér­tesítőben, majd az Ethnographiában) je­len­tet­te meg köz­le­mé­nyét, bi­zo­nyá­ra elsődlegesnek ítél­te a nép­rajz­tu­do­mány il­le­té­kes­sé­gét. Az Ethnogra­phi­á­ban nap­vi­lá­got lá­tott írá­sok zö­me kü­lön­ben az 1960-as, 1970-es évek­re esik, ami­kor a fo­lyó­ira­tot az a K. Ko­vács Lász­ló szer­kesz­tet­te, aki­vel an­nak ide­jén az Er­dé­lyi Tu­do­má­nyos In­té­zet­ben mun­ka­tár­sak vol­tak. ő vál­lal­ta az ak­kor iga­zán nem kedvező kö­rül­mé­nyek kö­zött más er­dé­lyi szerzők nem pos­tai úton kül­dött cik­ke­it is, bár ép­pen Sza­bó T. At­ti­la mes­te­ré­ről, Ke­le­men La­jos­ról ké­szí­tett nek­ro­lóg­ja – a szerző ké­ré­sé­re – ál­né­ven je­lent meg (He­gyi Mik­lós: Ke­le­men La­jos /1877–1963/ és tör­té­ne­ti nép­raj­zi mun­kás­sá­ga. Ethnographia 1964. LXXV. 617–624).

A tör­té­ne­ti nép­raj­zi írá­sok nagy ré­sze a tár­gyi vi­lág né­hány cso­port­já­val fog­lal­ko­zik: tex­tí­li­ák (hím­zé­sek, szőttesek), vi­se­let, ke­rá­mia, épít­ke­zés és la­kás­kul­tú­ra (ház, ka­pu, be­ren­de­zés). Szá­mos to­váb­bi írás szól az egy­ko­ri min­den­nap­ok egy-egy rész­le­té­ről. Mind­ezek­nek szin­te azo­nos a föl­épí­té­se. Több­nyi­re is­mert, ko­ráb­ban fölvetődött prob­lé­má­hoz tar­to­zó, ál­ta­la ki­jegy­ze­telt ada­tok­ra (rend­sze­rint na­gyobb szá­mú ada­lék­ra) épít­kez­ve fej­ti ki mon­dan­dó­ját a szerző. Ki­de­rül, va­jon az újabb is­me­re­tek fé­nyé­ben mi­ért mó­do­sul az ed­di­gi ál­lás­pont vagy ép­pen mi­ért erősíthető meg. A fa­ze­kas ké­szít­mé­nyek és a ka­puk, ga­lamb­bú­gos nagy­ka­puk kérdéséről ol­vas­ha­tó írá­sok szem­lé­le­tes pél­dái en­nek a mód­szer­nek. Má­sutt az adat­so­rok ki­egé­szí­té­se a cikk ér­té­ke, mint pél­dá­ul a fes­tett fa­mennye­ze­tek mo­nog­rá­fi­á­já­nak er­dé­lyi anya­gát bőségesen gya­ra­pí­tó köz­lés­ben. Szin­te min­dig óva­to­san kö­vet­kez­te­tett, ra­gasz­ko­dott az írá­sos ada­tok hi­te­les­sé­gé­hez, és nem kí­vánt az et­nog­rá­fu­sok he­lyett gon­dol­koz­ni, ha­nem föl­kí­nál­ta a mér­le­ge­lés lehetőségét. Mód­szer­ta­ni azo­nos­sá­guk mi­att nem rész­le­tez­zük ezek­nek a cik­kek­nek, ta­nul­má­nyok­nak a be­mu­ta­tá­sát. Szem­lé­le­tük­ben még föl­tét­le­nül kiemelendő, hogy nem tö­re­ked­nek min­den­á­ron kü­lönb­sé­get ten­ni „né­pi”, „úri”, „pa­rasz­ti” vagy „ne­me­si” kö­zött. Sza­bó T. At­ti­la pon­to­san ér­zé­kel­te, hogy az ál­ta­la leg­in­kább vizs­gált er­dé­lyi vi­lág kul­tú­rá­já­ban a tár­sa­dal­mi kü­lönb­sé­gek na­gyon gyak­ran el­mo­sód­tak, az át­me­ne­tek rend­sze­re­sek vol­tak. (Szer­zőjük ál­tal össze­ál­lí­tott gyűj­te­mé­nyük: Nép és nyelv. Vá­lo­ga­tott ta­nul­má­nyok, cik­kek IV. Bu­ka­rest, 1980. 276–501.)

Vé­gül nem aka­runk meg­fe­led­kez­ni az Er­dé­lyi ma­gyar szó­tör­té­ne­ti tár nép­raj­zi értékéről sem. Ám az élet­mű köz­pon­ti al­ko­tá­sá­val em­lék­ülé­sün­kön ön­ál­­ló előadás fog­lal­ko­zik. Balassa Iván élet­raj­za is bő­sé­gesen tár­gyal­ja. A tör­té­ne­ti nép­rajz­nak épp­oly ki­me­rít­he­tet­le­nül nagy for­rás­bá­zi­sa, mint több más múlt­ku­ta­tó tu­do­mány­nak. A Szó­tör­té­ne­ti tár­ról is­mé­tel­ten el­mond­ha­tó, amit fen­tebb a nyelv­tör­té­ne­ti írá­sok­ról ál­ta­lá­ban meg­ál­la­pí­tot­tunk, a szó­cik­kek nagy ré­szé­nek köz­vet­le­nül vagy köz­vet­ve meg­van a nép­raj­zi vo­nat­ko­zá­sa.

Leg­vé­gül a nép­rajz és Sza­bó T. At­ti­la kap­cso­la­tát be­mu­ta­tó előadásomban még egy sze­mé­lyes vo­nat­ko­zást kí­vá­nok meg­em­lí­te­ni. Az 1970-es évek első fe­lé­ben a Ma­gyar nép­raj­zi le­xi­kon mun­ká­la­tai csú­csán lehetőség nyí­lott, hogy a nép­raj­zi cso­por­tok és tá­jak szó­cik­kei önál­ló kö­tet­ben előtanulmányként meg­je­len­hes­se­nek. Így ad­ta ki az Aka­dé­mi­ai Ki­adó Filep An­tal­lal kö­zös köny­vün­ket: A ma­gyar nép tá­ji-tör­té­ne­ti ta­go­ló­dá­sát (B­p. 1975). A kéz­irat le­zá­rá­sa előtt si­ke­rült tit­kon egy má­so­la­tot az er­dé­lyi anyag­ból Ko­lozs­vár­ra jut­tat­ni, hogy töb­ben, elsősorban a tör­té­ne­ti név­anyag nagy tu­dó­sa, Sza­bó T. At­ti­la lek­to­rál­ják. Kész­sé­ge­sen meg­tet­te, ki­egé­szí­té­sek­kel el­lát­ta, majd aho­gyan kap­ta, ugyan­olyan mó­don visz­sza­küld­te. Nem sok­kal később a Le­xi­kon sze­mé­lyi szó­cik­ke­i­hez az élő er­dé­lyi nép­raj­zo­sok és nép­raj­zi ér­de­kű ku­ta­tá­sok­kal fog­lal­ko­zó szak­em­be­rek ada­ta­it kér­tük ha­son­ló úton. Sza­bó T. At­ti­la sze­mé­lye­sen vál­lal­ta, hogy utá­na­jár az ada­tok­nak, sőt aján­lott újabb, látókörünkből ki­ma­radt kol­lé­gá­kat. Leg­kö­ze­leb­bi uta­mon la­ká­sán föl­ke­res­ve kö­szön­tem meg ne­ki. Azon­ban írás­ban és kü­lö­nö­sen nyom­ta­tás­ban az ak­ko­ri po­li­ti­kai vi­szo­nyok mi­att nem fe­jez­het­tem ki a ma­gyar nép­rajz kö­szö­ne­tét. Há­lás szív­vel őrizzük em­lé­két ezért a szol­gá­la­tá­ért is. 

 

 

Elhangzott az MTA Sza­bó T. At­ti­la-em­lék­ülé­sén 2006. áp­ri­lis 27-én



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008