Művelődés

Ara­don, az egy­ko­ri Neu­mann­-fé­le cu­kor­gyár kör­nyé­kén ta­lál­ha­tó az a ne­gyed, amely­nek ne­ve egy­­sze­rű­en csak Gáj. A cu­kor­gyár egy­ko­ri al­kal­ma­zot­ta­i­nak le­szár­ma­zot­tai lak­nak itt a kör­nyé­ken ala­csony, kis há­za­ik­ban. Ka­to­li­kus, re­for­má­tus és uni­tá­ri­us em­be­rek, főként ma­gya­rok, hisz a né­me­tek már leg­alább 10–15 éve ki­ván­do­rol­tak in­nen. He­lyük­be egy­re több ro­mán ház­vá­sár­ló jött, akik je­len­lét­ük­kel nagy mér­ték­ben be­fo­lyá­sol­ják az it­te­ni la­kos­ság nem­ze­ti­sé­gi össze­té­tel­ét. Ter­mé­sze­te­sen, hogy már ők van­nak túl­súly­ban és ez meg­lát­szik ma­gán a ne­gye­den is. Már nem ad­nak annyit az ut­cák rend­jé­re és tisz­ta­sá­gá­ra. A ne­gyed ró­mai ka­to­li­kus plé­bá­no­sa ft. Sán­dor Ti­va­dar, aki egy­ben a Caritas vezetője, büsz­kén ve­ze­tett vé­gig meg­va­ló­sí­tott ál­mán, és mi­köz­ben min­dent meg­mu­ta­tott, el­ma­gya­ráz­ta an­nak cél­ját. A Caritas szer­ve­zet sok­ol­da­lú tevékenységéről is­mert. Lel­kes, ön­fel­ál­do­zó vezetője so­ha sem ül mun­ka nél­kül, tét­le­nül. Több­ször is ke­res­ni kell, amed­dig si­ke­rül ve­le a ta­lál­ko­zás. Ami­kor vég­re le­ül­tünk a plé­bá­nia iro­dá­já­ban, ar­ra kér­tem, mu­tat­koz­zon be az ol­va­sók­nak.

– Ara­don szü­let­tem, egy ti­zen­egy gye­re­kes csa­lád­ban, én vol­tam a ki­len­ce­dik. Édes­apám adó­tiszt­viselő volt, édes­anyám há­zi­asszony. Is­ko­lá­i­mat I–VII. osz­­tá­lyig szülővárosomban vé­gez­tem, utá­na a Gyu­la­fe­hér­vá­ri Kán­tor­is­ko­la kö­vet­ke­zett. En­nek be­fe­je­zé­se után vé­gez­tem el a te­o­ló­gi­át 1965–1971 kö­zött. Még ab­ban az év­ben, áp­ri­lis 18-án Gyu­la­fe­hér­vá­ron Már­ton Áron püs­pök szen­telt fel.

– A te­o­ló­gia el­vég­zé­se óta, me­lyek vol­tak pá­lyá­já­nak ál­lo­má­sai?

– Először Te­mes­vár­ra, a Jó­zsef­vá­ros­ba he­lyez­tek 8 hó­nap­ra helyet­tesítő káp­lán­ként, 1972. már­ci­us 1-ig. In­nen újabb 8 hó­nap­ra Arad­ra, a Bel­vá­ros­ba ne­vez­tek ki. Október–novemberben Resicabányán voltam, majd de­cem­ber 1-től arad-gáji káp­lán let­tem, de te­vé­keny­sé­gem csak Kis­szent­pálra kor­lá­to­zó­dott. 1975-ben, ami­kor a gáji plé­bá­ni­át szét­vá­lasz­tot­ták Szentpáltól, a szentpáli plé­bá­nia élé­re en­gem ne­vez­tek ki. Hoz­zám tar­to­zott még filiaként Sof­ronya, majd később Kür­tös is. 1985. már­ci­us 20-tól let­tem arad-gáji plé­bá­nos, az­óta itt te­vé­keny­ke­dem.

– Ho­gyan kap­cso­ló­dott be a ka­ri­ta­tív te­vé­keny­ség­be, a Caritas it­te­ni mun­ká­já­ba?

– Lel­kész­ként már igen ré­gen vég­zek ka­ri­ta­tív te­vé­keny­sé­get, hisz hi­tünk, hit­val­lá­sunk is előírja ezt. A Caritas-munkába 1991-ben kap­cso­lód­tam be, ami­kor Kó­bor György, a Caritas ak­ko­ri vezetője fel­kért er­re. Első lé­pés­ként meg kel­lett te­rem­te­ni az anya­gi hát­te­ret, amely a későbbiek so­rán biz­to­sít­ja majd a Caritas szer­ve­zet szo­ci­á­lis te­vé­keny­sé­gét. Ezért hoz­­­tuk lét­re az Agrocaritas egy­sé­ge­it Szentpálon. Az ott működő Agrocaritason be­lül asz­ta­los-, la­ka­tos- és esz­ter­ga­mű­he­lye­ink mű­köd­nek, se­gít­sé­gük­kel különböző ja­ví­tá­so­kat és kar­ban­tar­tá­so­kat tu­dunk meg­va­ló­sí­ta­ni. Itt ál­lí­tot­tuk mun­ká­ba a fa­vá­gó fű­rész­te­le­pet, amellyel az ál­ta­lunk meg­vá­sá­rolt rön­kö­ket dol­goz­zuk fel (hisz egy gaz­da­ság­ban min­dig szük­­ség van fa­anyag­ra), sa­ját szük­ség­let­re, il­let­ve bér­mun­ká­ban má­sok­nak is. Itt ál­lo­má­soz­nak te­her­au­tó­ink, trak­to­ra­ink és itt sze­rel­tük fel az esz­ter­ga­pad­ja­in­kat is.

– Az el­hang­zot­ta­kon kí­vül mi­lyen más te­vé­keny­sé­get mond­hat ma­gá­é­nak az ara­di Caritas?

– Ru­ha­se­gé­lyek­kel igyek­szünk se­gí­te­ni vi­dé­kün­kön a rá­szo­ru­ló­kon, az év fo­lya­mán ka­pott se­gély­szál­lít­má­nyok­ból, ál­lan­dó jel­leg­gel. Egy ru­ha­üz­le­tünk is van, a plé­bá­ni­á­val pár­hu­za­mos ut­cá­ban, nem messze a Caritas Komp­le­xum­tól, ahol hozzáférhető ára­kon jó minőségű ru­há­kat áru­sí­tunk. A Caritas Komp­le­xum­ban má­jus óta már mű­kö­dik egy nővérrel a Szo­ci­á­lis Köz­pont, amely az ott­ho­ni be­teg­ápo­lás­ra sza­ko­so­dott. Ami­lyen gyor­san le­het­sé­ges, itt fog­juk be­in­dí­ta­ni a sze­gé­nyek kony­há­ját, amely me­leg étel­lel fog könnyí­te­ni igen ne­héz sor­sú egyé­ne­ken. Mind­ezt a te­vé­keny­sé­get pár al­kal­ma­zot­tal tud­tuk ed­dig meg­va­ló­sí­ta­ni, de csak las­san, lépésről-lépésre, ahogy anya­gi hely­ze­tünk en­ged­te.

– Tu­do­má­som sze­rint Ön egy­há­zi em­ber­ként az is­ko­la­tá­mo­ga­tó Ara­di Al­ma Ma­ter Egye­sü­let tag­ja. Mi­ó­ta lett tag, ho­gyan és mi­vel fog­lal­ko­zik az egye­sü­le­ten be­lül?

– Így igaz, ala­pí­tó tag­ja va­gyok az egye­sü­let­nek, és már har­ma­dik éve vá­lasz­tot­tak új­ra. Az egye­sü­le­ten be­lül a vi­dé­ki gye­re­kek fel­zár­kó­zá­sát se­gí­tem elő a ma­te­ma­ti­ka te­rü­le­tén. Tu­dott do­log, hogy a vi­dé­ki is­ko­lák­ból érkező gye­re­kek ered­mé­nyei gyen­géb­bek, mint a vá­ro­si­a­ké. A Csiky Ger­gely Gim­ná­zi­um­ban ta­nu­ló vi­dé­ki di­á­kok szá­má­ra egy ta­nárt fi­ze­tek, aki pót­órá­kat tart dél­utá­non­ként ne­kik. Ezt Caritas-ala­pokból tu­dom meg­va­ló­sí­ta­ni, az anya­gi hoz­zá­já­ru­lás kül­föld­ről szár­ma­zik.

Itt sze­ret­ném meg­em­lí­te­ni, hogy 1999-ben szin­tén mi, a Caritas mun­ka­cso­port­ja vál­lal­ta el a Csiky Ger­gely Gim­ná­zi­um bent­la­ká­sá­nak át­épí­té­sét és a tetőtér be­épí­té­sét, hogy ez az épü­let 120 férőhelyes le­gyen, és hogy a vi­dé­ki di­á­ko­kat be­fo­gad­ja, szál­lás­hoz és ét­kez­te­tés­hez jut­tas­sa. Ezen az épü­le­ten 3 éven és 4 hó­na­pon ke­resz­tül dol­go­zott a 12 fős mun­ka­cso­port irá­nyí­tá­som­mal. Az ak­ko­ri vá­ro­si főépítész, lát­va ezt a mun­kát, meg­je­gyez­te, hogy ilyen ko­moly kon­szo­li­dá­ci­ós mun­kát ak­kor, ab­ban az év­ben, se­hol sem vé­gez­tek Ara­don. De va­ló­ban így is volt, mert mi be­le­ad­tunk min­dent, hogy jó mun­kát vé­gez­zünk. A ré­gi ala­pot ki­ás­tuk és mé­te­ren­ként új­ra­ön­töt­tük, újraerősítettük. 1,20 mé­ter mély­ség­be le­men­tünk, hogy azt új­ra­önt­sük. Így ki­ala­kít­hat­tunk az alag­sor­ban egy ebéd­lőt, egy kony­hát és egy konditermet, va­la­mint rak­tár­he­lyi­sé­ge­ket. Szin­tén az Ara­di Caritas fo­gad­ta be a Gyöngy­vi­rág Ala­pít­vánnyal együtt a már két éve Gyorokon meg­szűnt is­ko­la ma­gyar ta­go­za­tá­nak di­ák­ja­it, akik­nek el­lá­tá­sá­ról (szál­lás, ét­kez­te­tés va­la­mint dél­utá­ni kon­zul­tá­ció) mi gon­dos­ko­dunk. Ezek­kel a di­á­kok­kal, aki­ket ide, a Caritas-székházba fo­gad­tunk be, meg­ment­jük az arad-gáji is­ko­la ma­gyar ta­go­za­tát a meg­szű­néstől. Ta­valy 8, idén 12 di­ák ta­nul­ha­tott se­gít­sé­günk­kel itt anya­nyel­vén.

Emel­lett sze­mély sze­rint min­den kul­tu­rá­lis ak­ci­ót tá­mo­ga­tok; könyv­ki­adást, meg­em­lé­ke­zést, a di­á­kok ver­se­nyek­re va­ló szál­lí­tá­sát, ki­rán­du­lá­sok meg­szer­ve­zé­sét stb. 1996 óta az it­te­ni fi­a­tal­ja­ink min­den év­ben részt vesz­nek a hil­des­heimi (Né­met­or­szág) Josef Hoo­meyer püs­pök atya ál­tal ala­pí­tott moz­ga­lom, a Friedensgrund (Bé­ke alap­jai) sá­to­ros, nyá­ri össze­jö­ve­te­le­in. Eze­ken két hé­tig több (10-12) nem­zet if­jú­sá­ga vesz részt, éven­te más-más or­szág­ban tart­ják. Az össze­jö­ve­te­le­ken to­le­ran­ci­á­ra, egy­más meg­be­csü­lé­sé­re, egy­más ér­té­ke­i­nek el­is­me­ré­sé­re ta­nít­ják a fi­a­ta­lo­kat. Az első össze­jö­ve­telt itt ná­lunk, az Arad me­gyei Szentpálon szer­vez­tük meg 100 fi­a­tal­nak a hildesheimi Mál­tai Se­gély­szol­gá­lat­tal együtt. Az­óta fi­a­tal­ja­ink el­ju­tot­tak Fran­ci­a­or­szág­ba, Uk­raj­ná­ba, Lit­vá­ni­á­ba, Né­me­tor­szág­ba, Hor­vá­t­or­­szág­ba, Szer­bi­á­ba, Fehérorosz­or­szágba, Len­gye­lor­szág­ba, ta­valy pe­dig Né­me­tor­szág­ba, Köln­be, az If­jú­sá­gi Ta­lál­ko­zó­ra. Az idén a bosz­ni­ai tá­bo­ro­zá­son is je­len le­szünk.

– Ön tu­do­má­som sze­rint nem­csak a fi­a­ta­lo­kat igyek­szik össze­fog­ni, ha­nem a kö­zép­ko­rú­a­kat és az időseket is. Mon­da­na erről is né­hány szót?

– A Caritas Ház­ban több tu­cat­nyi kö­zép­ko­rú és idősebb fér­fi és nő vesz részt azo­kon az ének­pró­bá­kon, ame­lyek első fe­lé­ben temp­­­­lo­mi éne­ke­ket éne­ke­lünk, má­so­dik fe­lé­ben pe­dig né­pi éne­ke­ket szó­lal­ta­tunk meg, és pró­bál­juk ez­ál­tal megőrizni őket az utó­kor szá­má­ra. A részvevők nem­csak gáji hí­vek, ha­nem a kör­nyék­be­li ka­to­li­ku­so­kon kí­vül re­for­má­tus, uni­tá­ri­us ma­gyar em­be­rek. Itt név­na­po­kat, szü­le­tés­na­po­kat is meg szok­tunk ün­ne­pel­ni, hogy az em­be­re­ket össze­tart­suk. Egy­faj­ta kö­zös­ség­al­ko­tó cél­ból ren­dez­zük mind­ezt meg, hogy az itteniekből egy össze­tar­tó kö­zös­sé­get ko­vá­csol­junk.

– Kö­szö­nöm a be­szél­ge­tést. Kí­vá­nok a sok­ol­da­lú te­vé­keny­sé­gé­hez sok si­kert, mély hi­tet, erőt és egész­sé­get.