Művelődés

Mikó Im­re, ami­kor ki­dob­ták egy­ko­ri is­ko­lá­já­ból, a Ko­lozs­vá­ri Uni­tá­ri­us Kol­lé­gi­um­ból és könyv­ki­hor­dó lett, járt egy­szer a Ko­lozs­vá­ri Rá­di­ó­nál – ahol én szerkesztő vol­tam és ép­pen Nagyenyedre ké­szül­tem –, ak­kor azt mond­ta ne­kem, fel­tét­le­nül ke­res­sem fel Vi­ta Zsig­mond ta­nár urat. ő jól is­me­ri, egyik könyvéről írt az Utunk­ban 1969-ben.

Meg­kö­szön­tem az in­for­má­ci­ót, és mi­vel ne­künk meg­volt az Utunk-kol­lek­ció, hát meg­ke­res­tem és meg is ta­lál­tam az ő cik­két: Tu­do­mánnyal és cse­le­ke­det­tel volt a cí­me, akár­csak a Vi­ta-könyv­nek.

„Há­rom év­szá­zad Nagyenyedhez kap­cso­ló­dó művelődési törekvésekről ka­punk nem össze­fog­la­ló át­te­kin­tést, ha­nem részletképeket… Vi­ta Zsig­mond év­ti­ze­de­ket töl­tött a Beth­len Könyv­tár­ban, s ott nem­csak idegenve­ze­tő volt, ha­nem a könyv­tár leg­szor­gal­ma­sabb ol­va­só­ja. (…) Jó vol­na, ha min­den Enyed mé­re­tű vá­ro­sunk­nak vol­na egy Vi­ta Zsig­mond­ja.”

Hát en­nek az aján­lás­nak az el­ol­va­sá­sá­val ke­res­tem fel Vi­ta Zsig­­mon­dot.

1973-ban ju­tot­tam vé­gül el Nagy­enyedre. Egy­ko­ri gim­ná­zi­u­mi osz­tály­tár­sam, Ki­rály La­ci, ma­gyar­ta­nár mu­ta­tott be Vi­ta Zsig­mond­nak, az a Ki­rály, aki 1973-ban Vi­tá­val együtt ír­ta meg a Gyer­mek- és if­jú­sá­gi iro­da­lom cí­mű tan­könyv­ét, és aki nyug­dí­jas ta­nár­ként ma is Nagyenyeden él.

Vi­ta Zsig­mond ked­ve­sen fo­ga­dott. Meg­aján­dé­ko­zott az 1972-ben a Kriterionnál meg­je­lent Áp­rily La­jos. Az em­ber és a költő cí­mű kö­te­té­vel. El­mond­tam ne­ki, hogy az iro­dal­mi ha­gya­té­kot ösz­sze­ál­lí­tó Ré­thy An­dor ked­ves ta­ná­rom volt a ko­lozs­vá­ri pi­a­ris­ták­nál. Könyvében leírja, hogy a költő a Jékely csa­lá­di né­v helyett Szentimrei Jenő tanácsára vá­lasz­tot­ta  Áprily, aki mi­u­tán Enyedről Ko­lozs­vár­ra köl­tö­zött, Reményik Sán­dor jó ba­rát­ja lett.

El­me­sél­te, hogy két nagy mun­kán dol­go­zik: már évek óta ku­tat­ja Jó­ka­i­nak Er­dély­ben tett lá­to­ga­tá­sa­it és a lá­to­ga­tá­sok­ból szü­le­tett írá­sa­it. Pél­dá­ul na­gyon ér­de­kes Jó­ka­i­nak a Móc­vi­dé­ken tett lá­to­ga­tá­sa, és e lá­to­ga­tás­ból meg­szü­le­tett Sze­gény gaz­da­gok cí­mű re­gé­nye. Emel­lett még kö­tet­be sze­ret­né gyűj­te­ni Nagyenyeddel és főleg a kol­lé­gi­um­mal kap­cso­la­tos munkáit…

Ennyit mon­dott ne­kem Vi­ta Zsig­mond. És el­telt az idő, az ő ide­je is.

Most pe­dig szü­le­té­sé­nek 100. év­for­du­ló­ján fel­la­po­zom könyv­tá­ram­ban Vi­ta Zsig­mond írá­sa­it és ezekből ki­raj­zo­ló­dó ar­cát sze­ret­ném be­mu­tat­ni.

Az­zal kell kez­de­nem, hogy Vi­ta Zsig­mond 1942-ben lett a He­li­kon tagja, ak­kor je­lent meg elő­ször a Marosvécsi Ta­lál­ko­zón, akár­csak Szabédi Lász­ló. De már jó­val előbb kö­zölt az Er­dé­lyi He­li­kon­ban, és le­ve­le­zett szer­kesz­tő­i­vel. Pél­dá­ul Kuncz Ala­dár 1930. no­vem­ber 22-én kelt leveléből íme né­hány rész­let:

„Ked­ves ba­rá­tom,

… a ren­ge­teg kéz­irat­ol­va­sás mel­lett a ma­gam részéről is nagy mun­ká­ba va­gyok elmerülve… Most ta­nul­má­nyo­zom a rak­tá­ron lévő kéz­ira­to­kat. Nem tu­dom, mi fog be­fér­ni a de­cem­ber 1-i szám­ba, de ar­ról egé­szen biz­to­san és fel­tét­le­nül biz­to­sít­hat­lak, hogy a január 1-jei ün­ne­pi szám­ban ok­vet­le­nül jön tőled va­la­mi. A Gide min­den­eset­re, s le­het, hogy még más is. Te­hát ad­dig légy tü­re­lem­mel. Su­rá­nyi-bírálatoddal le­ve­led ér­tel­mé­ben fo­gok el­jár­ni.

Ölel­lek igaz sze­re­tet­tel:

Kuncz Ala­dár”

André Gide, a fi­a­ta­lok bál­vá­nya meg is je­lent a He­li­kon­ban 1937-ben.

So­kat dol­go­zott Vi­ta Zsig­mond. És gyö­nyö­rű szép Áprily La­jos­ról és Jó­kai Mór er­dé­lyi kap­cso­la­ta­i­ról szó­ló mun­ká­ja. De fel­tét­le­nül ér­té­ke­sek az 1983-ban a Kriterionnál meg­je­lent Művelő­dés és nép­szol­gá­lat cí­mű köny­vé­ben fog­lalt írá­sai. E kö­tet első írá­sa Az enyedi ko­hó cí­met vi­se­li. Így kez­di:

„Először ko­csin át­utaz­va, kis­gyer­mek ko­rom­ban lát­tam meg a kol­lé­gi­u­mot. A sar­kon ál­lott sö­té­ten, csend­ben, ko­mo­ran. Ha­tal­mas és kis­sé fé­lel­me­tes volt ezen az őszbe haj­ló na­pon. Az­tán ro­bog­tunk, mert sür­ge­tett az idő. És ak­kor még nem sej­tet­tem, hogy vissza­té­rek ide, itt fo­gok ott­hont ta­lál­ni.”

Hát ott­hont ta­lált az enyedi kol­lé­gi­um­ban, mint ta­nár, és meg­­ír­ta Nagyenyed múlt­já­nak és je­le­né­nek tör­té­ne­tét. Az Enyedről szó­ló leg­szebb és leg­ér­té­ke­sebb írá­sai eb­ben a könyv­ben van­nak. És most, 2006-ban, ami­kor Nagy­e­nyedet és a kol­lé­gi­u­mot ün­ne­pel­jük, nem árt, ha be­le­né­zünk eb­be a kö­tet­be. Ol­vas­ha­tunk ben­ne Beth­len Gá­bor könyv­tá­rá­ról, és Bo­d Pé­ter könyv­tá­rá­ról is, Szász Kár­oly és Her­má­nyi Di­e­nes Jó­zsef it­te­ni tevékenysé­géről, Ber­de Má­ria enyedi éveiről és sok más enyedi vo­nat­ko­zá­sú írás­ról.

Vi­ta Zsig­mond meg­ér­te a mar­xis­ta kor­sza­kot, de meg­ér­het­te a fel­sza­ba­du­lást is. Idős volt ek­kor már, de még min­dig dol­go­zott. A He­li­kon egyik szá­má­ban na­gyon szép ta­nul­mányt írt Köl­csey Fe­renc em­lé­ke­ze­te cím­mel.

És mert a mos­ta­ni enyedi ün­nep­sé­ge­ket is em­lí­tet­tem, hadd fe­jez­zük be ezt a Vi­ta-em­lé­ke­zést az ő so­ra­i­val: „A há­rom­száz­öt­ven éves Beth­len Kol­lé­gi­um ko­hó­já­ban Apá­czai­tól Áprilyn át nap­ja­in­kig nem­ze­dé­kek hosszú so­rá­nak ta­ní­tá­sai ol­vad­nak egy­be, és ve­ze­tik a mai if­jú­sá­got az épí­tés, a vég­te­le­nül fu­tó jövő or­szág­út­ján”.