magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Szabó Emília: Vita Zsigmond, az ember


„Ki­csi or­szág és még­is na­gyok ben­ne a tá­vol­sá­gok, ma­guk­ra ha­gyat­va, se­gít­ség nél­kül dol­goz­nak ben­ne a tu­dós, író emberek”– ír­ja Vi­ta Zsig­mond Bod Péterről, de mint­ha ön­ma­gá­ról szól­na.

Vi­ta Zsig­mond (Nagyenyed, 1906. jún. 16. – 1998. jan. 1.): iro­da­lom­tör­té­nész, bib­li­og­rá­fus. Szülőváro­sában, 1924-ben érett­sé­gi­zett. A ta­ná­rá­nak, Áprily La­jos­nak irá­nyí­tá­sá­val működő iro­dal­mi kör el­nö­ke lett. A ko­lozs­vá­ri egye­te­men 1928-ban szer­zett ma­gyar–román–francia sza­kos ta­ná­ri dip­lo­mát. Egy évig Pá­rizs­ban és Grenoble-ban egé­szí­tet­te ki ta­nul­má­nya­it. 1928-tól a Beth­len Gá­bor Kol­lé­gi­um ta­ná­ra 1956-tól a Beth­len Könyv­tár mun­ka­tár­sa volt. 1968-ban ment nyug­díj­ba. Szülővárosának mű­ve­lő­dés­­történeti em­lé­ke­it ku­tat­ta” – csu­pán ennyit ol­vas­ha­tunk a 2000-ben ki­adott Új ma­gyar iro­dal­mi le­xi­kon­ban. En­nél jó­val töb­bet tud­ha­tunk meg ró­la a Nagy­e­nye­den ta­lál­ha­tó könyvekből és újságcikkekből, de en­gem a köny­vek mö­gött rejtőzködő em­ber ér­de­kelt, ezért össze­ál­lí­tot­tam egy kérdőívet, amellyel fel­ke­res­tem azo­kat, akik kö­zel áll­tak Zsi­ga bá­csi­hoz. Kö­zel egy tu­cat segítőkész adatközlő vá­la­sza­i­ból pró­bál­tam el­kép­zel­ni, mi­lyen le­he­tett az az em­ber, akit ed­dig csak mű­vei alap­ján is­mer­tem.

A kér­dé­sek és vá­la­szok kö­zül most csak rész­le­te­ket mu­ta­tok be.

Mi­lyen kap­cso­lat­ban állt ön, Vi­ta Zsig­mond­dal?

Ahány em­ber, annyi ér­de­kes­ség­re hív­ta fel fi­gyel­me­met. A ro­ko­ni, ba­rá­ti, mun­ka­tár­si, ta­nár-di­ák vi­szo­nyok más-más as­pek­tu­sát emel­ték ki a hí­res iro­da­lom­tör­té­nész­nek. „Ben­nem a ma­gas, szál­fa­egye­nes és min­dig gyors­já­rá­sú ta­nár úr nagy tisz­te­le­tet éb­resz­tett, amit még nö­velt a szú­rós te­kin­tet sok­di­opt­ri­ás szem­üve­ge mö­gül. Be­val­lom, na­gyon res­pek­tál­tam. En­gem az is­ko­lá­ban nem ta­ní­tott, de az élet­ben an­nál többet…” A vá­la­szok­ból egy­ér­tel­mű­en su­gár­zik, hogy si­ke­rült ki­vív­nia em­ber­tár­sai tisz­te­le­tét. Im­re Mi­hály és Imréné B. Edit el­me­sél­ték, hogy „Két­szer vé­gig­ke­rül­tük a di­ák­em­lék­mű kör­nyé­két, mielőtt a tu­dós ta­nár­hoz be­ko­pog­tunk.”

Mi­lyen idős ko­rá­ban is­mer­te meg őt?

Itt a kor­kü­lönb­ség szin­te alig szá­mí­tott. Füg­get­le­nül, az is­me­ret­ség időbeni terjedelmétől, min­den adatközlő egye­di pél­da­ér­té­kű élményekről me­sélt.

Mit tud gye­rek­ko­rá­ról?

Gyer­mek­ko­rát Gyu­la­fe­hér­vá­ron, Di­ó­don, a csa­lá­di ház­ban és bir­to­kon, va­la­mint Nagyenyeden töl­töt­te. Gyu­la­fe­hér­vá­ri tar­tóz­ko­dá­sa alatt édes­ap­ja ka­to­nai tá­bor­pa­rancs­nok volt előbb őrnagyi, majd al­ez­re­de­si rang­ban. Köz­ben ele­mi is­ko­lá­it Pes­ten, a Vö­rös­mar­ty ut­cai is­ko­lá­ban kezd­te el, majd a III–IV. ele­mit Gyu­la­fe­hér­vá­ron ma­gán­ta­nu­ló­ként vé­gez­te el. 1916-ban ke­rült a Majláth Fő­gim­názium I. osz­tá­lyá­ba. A vár­fa­lak kö­zött csa­tan­golt ját­szó­tár­sa­i­val, két cso­port­ra oszol­va, nyi­lak­kal fel­fegy­ver­kez­ve had­gya­kor­la­to­kat vé­gez­tek, ba­ran­gol­tak a tisz­ti kert­ben, a vár­fa­lak fö­lött lö­völ­döz­tek, majd fel­fe­dez­ték és meg­is­mer­ték a Batthyaneum könyv­tá­rat. Val­lo­má­sa sze­rint itt kap­ta az első in­dít­ta­tást ar­ra, hogy könyv­tá­ros le­gyen. Köz­ben ki­rán­dul­tak a kö­ze­li he­gyek­be, a Ma­mut­ra, az Új Vi­lág­ba, a nya­ra­kat pe­dig Di­ó­don töl­töt­te. […] egy kis da­rab­ka föl­det kap­tak a gye­re­kek, s azt mű­vel­get­ték. A szom­széd­be­li ját­szó­tár­sa­i­tól meg­ta­nul­ta a leg­szük­sé­ge­sebb ro­mán sza­va­kat. Gyu­la­fe­hér­vá­ron né­met be­szé­det, ka­to­nai in­­du­ló­kat és né­met ve­zény­sza­vak­at is­mer­t meg. Később az enyedi burgban a fran­cia nyel­vet igye­ke­zett el­sa­já­tí­ta­ni.”

Diódi emlékeiről Vi­ta Zsig­mond így ír: „Ott volt a mi ho­mok­vá­runk, ott ját­szot­tunk nap­es­tig. Vá­rat épí­tet­tünk Sán­dor bá­tyám­mal a ho­mok­ból, pál­ci­kák­ból ka­to­ná­kat, to­bo­zok­ból ko­csi­kat, al­má­ból te­he­ne­ket, ök­rö­ket va­rá­zsol­tunk. Ez volt a mi bi­ro­dal­munk, ahol az ál­ma­ink meg­va­ló­sul­tak. […] Vissza is tér­tünk ide min­dig, amíg le­he­tett, és vissza­té­rünk gon­do­lat­ban ma is, a szülőföldünkre. A vá­lasz­tott szülőföldre, amelytől nem sza­kít­ha­tott el az élet…

A tisztviselői pá­lyák nem biz­tat­tak sem­mi­vel. Gaz­dál­ko­dás­ra egyi­künk­nek sem volt haj­la­ma saj­nos. Egy ide­ig az or­vo­si pá­lyá­ra gon­dol­tam, de ami­kor a lo­vunk vé­re­sen fel­tört há­tá­nak gyó­gyí­tá­sa köz­ben és egy fog­hú­zás­nál rosz­szul let­tem, azt mond­ták, nem ne­kem va­ló pá­lya. Le­gyek te­hát ta­nár!

Ro­ko­nai kö­zül ki­hez ra­gasz­ko­dott kü­lö­nö­sen?

Min­den­ki­hez ra­gasz­ko­dott: tisz­tel­te elődeit, sze­re­tet­tel övez­te kö­rül csa­lád­tag­ja­it. Idős ko­rá­ban Sán­dor báty­já­val tar­tot­ta a kap­cso­la­tot és nővérével, Ma­tild­dal, aki na­gyon is anyás­ko­dott fe­let­te. „Ezt azért ál­lí­tom, mert főleg már idős ko­rá­ban, Zsi­ga bá­csi sok­szor hi­vat­ko­zott be­széd köz­ben, hogy »Matild ezt mondta«, vagy »Matild azt mondta«.

Mi­lyen vi­szony­ban állt a ré­gi arisz­tok­ra­ta csa­lá­dok­kal?

A szel­le­mi arisz­tok­rá­ci­át ki­emelt po­zí­ci­ó­ba he­lyez­te, az em­be­re­ket pe­dig nem szár­ma­zá­suk, sok­kal in­kább ge­rin­ces­sé­gük, em­ber­sé­gük alap­ján be­csül­te. „Ha le­het­ne ilyen minősítést ad­ni, ak­kor a bá­ró­kat, gró­fo­kat ne­ki Áprily La­jos, Kuncz Ala­dár, Ka­csó Sán­dor, később Sütő And­rás je­len­tet­ték, ki­vé­ve az egyet­len iga­zi bá­rót, Ke­mény Jánost…

Me­lyek vol­tak ked­venc el­fog­lalt­sá­gai?

Sza­bad ­ide­jé­ben sé­tált, ki­rán­dult, ol­va­sott, tár­sal­gott, de ilyen­kor is gyak­ran írt vagy nép­raj­zi gyűj­tést foly­ta­tott.

Tar­tott-e há­zi­ál­la­tot, vol­tak ked­venc ál­la­tai?

Az ál­la­to­kat sa­ját ott­ho­nuk­ban, a ter­mé­szet­ben sze­ret­te lát­ni, ezért nem tar­tott há­zi ked­ven­cet.

Sze­re­tett-e ki­rán­dul­ni, spor­tol­ni?

Uno­ká­ja így em­lék­szik: „fi­a­tal ko­rá­ban nagy métapartikban vett részt a Kol­lé­gi­um­ban, il­let­ve a Beth­len ut­cá­ban jól le­he­tett szán­kóz­ni, ugyan­ak­kor síz­ni is sze­re­tett. Fi­zi­kai ere­jé­vel még ti­né­dzser ko­rom­ban is meg­le­pett, ugyan­ak­kor 80 éves ko­rá­ban is na­gyon gyor­san tu­dott szaladni. (Egy al­ka­lom­mal együtt sé­tál­tunk, meg­eredt egy nyá­ri zá­por, amely elől ha­za kel­lett me­ne­kül­nünk – meg­le­pő­en könnyen tar­tot­ta a lé­pést ve­lem, 15 éves ka­masszal)”. Emel­lett sze­re­tett úsz­ni és ren­ge­te­get ki­rán­dult. Fi­a­tal ko­rá­ban di­ák­jai, ba­rá­tai, csa­lád­tag­jai tár­sa­sá­gá­ban tett meg ki­sebb-na­gyobb tú­rá­kat. Ked­venc ki­rán­du­ló­he­lyei: Szabaderdő, Kőköz, Csák­ja, Intre­gáld. Egy ér­de­kes ki­rán­du­lás­ról szá­mol be Markó Gá­bor: „Ve­lünk volt 1933-ban, Szász Ár­pád rajz­ta­ná­runk szer­ve­zé­sé­ben 10 na­pos cser­kész­ki­rán­du­lá­sun­kon a Radnai-ha­va­sok­ban. Tu­taj­jal men­tünk az Ara­nyos-Besz­ter­cén. A Csalhó érin­té­sé­vel, a Bé­ká­si-szo­ro­son, Gyergyó­szent­miklóson, Tus­ná­don át Nagyenyedre.”

Később, ahogy tel­tek az évek, a tú­rák rö­vi­dül­tek, de nem mon­dott le ró­luk, ezen al­kal­mak több célt szol­gál­tak: ilyen­kor pi­hent, a vi­lág za­já­ból ki­sza­ba­dul­tan rend­sze­rez­te gon­do­la­ta­it.

Több fü­ze­tet írt te­le ki­rán­du­lá­sai élményeiről, az út­vo­nal konk­rét le­írá­sá­ról. Idős ko­rá­ban ezt előszeretettel ol­vas­gat­ta, és ami­kor én is meg­in­dul­tam első ko­mo­lyabb tú­rá­im­ra fel­ele­ve­ní­tet­te szá­mom­ra ezen le­jegy­zé­se­it. Ta­ná­csai több év­ti­zed táv­la­tá­ból is hasz­no­sak vol­tak […] az­óta is él­ve­zet­tel ol­va­som ki­rán­du­ló­nap­ló­ját. Nagyenyed kör­nyé­ke mel­lett vé­gig­jár­ta a Kár­pá­tok jelentősebb hegy­e­it (Ke­­le­men, Retyezát), fran­cia­or­szá­gi tar­tóz­ko­dá­sa alatt pe­dig az Al­po­kat is be­jár­ta (Grenoble és Genf környékén)…

Hol érez­te iga­zán jól ma­gát?

Vi­ta Zsig­mond min­dig meg­ta­lál­ta a ma­ga he­lyét, a ta­ná­ri ka­ted­rá­tól a könyv­tár­ho­má­lyig, a termé­szet­től a csa­lá­di fé­szek csen­des­sé­gé­ig, min­den­hol jól érez­te ma­gát. Ta­nár­ként di­ák­jai si­ke­rét iga­zán át­él­te, elő­rehaladásukban, pá­lya­vá­lasz­tá­suk­ban se­gí­tet­te őket.

Mit ol­va­sott leg­szí­ve­seb­ben?

Elsősorban a ma­gyar és fran­cia iro­da­lom gyöngy­sze­me­it ol­vas­ta. Áprily, Reményik ver­se­it, Illyés Gyu­la mű­ve­it ked­vel­te, emel­lett na­pon­ta kéz­be vet­te a Szent­írást is. Szí­ve­sen la­po­zott iro­da­lom­tör­té­ne­ti al­ko­tá­so­kat, főleg a nagy elődök írá­sa­it vagy a Beth­len Gá­bor­ról és ko­rá­ról szó­ló ta­nul­má­nyo­kat, ame­lye­ket írá­sa­i­ba is be­épí­tett. Ör­ven­dett a pon­tos és szép mun­ká­nak, a pon­tat­lan­sá­got és az el­írá­so­kat pe­dig ke­mé­nyen bí­rál­ta.

Mi szol­gált ki­fe­je­zet­ten örö­mé­re és mi hoz­ta ki a béketűréséből?

A pon­tos mun­ká­nak, a meg­bíz­ha­tó ba­rát­nak ör­ven­dett, fel­há­bo­rí­tot­ta a pon­tat­lan adat­köz­lés, a ge­rinc­te­len­ség. Meg­bo­csá­tó kész­sé­gét pél­dáz­za, hogy az őt feljelentővel is szó­ba állt, és nem ne­hez­telt rá. Na­gyon bol­dog­gá tet­te, ha ku­ta­tá­sai so­rán olyan anyag­ra buk­kant, amelyről a köz­vé­le­mény ad­dig nem tu­dott. Kun Jó­zsef, volt di­ák­ja így em­lé­ke­zik: „Vi­ta Zsig­mond ta­nár úr volt az osztályfőnököm. Ma­gyart és fran­ci­át ta­ní­tott. Tőle ta­nul­tam meg fe­lejt­he­tet­le­nül, hogy a speisz élés­kam­ra, a cug hu­zat, és nem un­szim­pa­ti­kus va­la­ki, ha­nem el­len­szen­ves. Meg­kö­ve­tel­te, hogy le­gyen min­den­ki­nek he­lyes­írá­si fü­ze­te, amely­be órán­ként be­ve­zet­tük he­lyes­írá­si és nyelv­he­lyes­sé­gi hi­bá­in­kat.” Gát­lá­sa­i­ra vi­lá­gít rá a következő meg­jegy­zés: „Em­lé­ke­zé­sem sze­rint a di­á­kok fe­gyel­me­zet­len­sé­ge hoz­ta ki a sod­rá­ból. Raccso­ló be­szé­dé­vel, né­ha eset­len moz­gá­sa­i­val nem tu­dott az osz­tály­ban kellőképpen fe­gyel­mez­ni.”

Mit tud jelleméről? Mi­lyen po­zi­tív/ne­ga­tív jel­lem­vo­ná­sai vol­tak?

A szi­go­rú Vi­ta Zsig­mond ta­nár úr­ból egy na­gyon ked­ves, fi­nom hu­mo­rú Zsi­ga bá­csi lett, aki, ha nem is túl gyak­ran, de be­le­szólt és részt vett a be­szél­ge­té­sek­ben, s ilyen­kor min­den­ki el­csen­de­se­dett, mert amit mon­dott olyan ér­de­kes, szin­te tu­do­má­nyos volt, hogy él­ve­zet­tel hall­gat­tuk.”

Mi­lyen em­ber­tí­pust ked­velt, me­lyi­ket ke­rül­te?

A han­gya­szor­gal­mú tu­dós na­gyon is sze­re­tett vizs­gáz­tat­ni, fel­mér­ni em­ber­tár­sa­it. Ezt egy­részt kí­ván­csi­sá­ga ál­tal ser­kent­ve tet­te, más­részt, mert min­den­ki­vel a sa­ját szint­jén sze­re­tett tár­sa­log­ni. A fa­lu­si pa­raszt­asszony­tól a tu­dó­sig bár­ki­vel szí­ve­sen tár­sal­gott. Azon­ban ke­rül­te a kép­mu­ta­tó, nem to­le­ráns em­ber tí­pu­sát.

Vol­tak-e rossz szo­ká­sai, szen­ve­dé­lyei?

Szen­ve­dé­lyei nem vol­tak, vi­szont jó enyedi szo­kás sze­rint min­den ebéd köz­ben, le­ves után meg­ivott negy­ven csepp bort. Ez is hoz­zá­tar­to­zott egész­sé­ges élet­mód­já­hoz, akár­csak a rend­sze­res reg­ge­li tor­na, amely­nek kiegészítője volt egy fagörgős szer­ke­zet­tel vég­zett masszázs. Ez­zel bi­zony si­ke­rült ki­vív­nia a szom­széd­ság bosszan­ko­dá­sát is, akik mai na­pig fel­em­le­ge­tik Zsi­ga bá­csi ébresztő tor­ná­it.

Hitéletéről mit tud?

Na­pon­ta ol­vas­ta a Szent­írást, gyer­me­ke­it is hit­ben ne­vel­te. „El­kö­te­le­zet­ten re­for­má­tus volt, so­kat be­szélt en­nek tör­té­nel­mi tar­tal­má­ról, de spi­ri­tu­á­lis ak­tu­a­li­tá­sá­ról is.”

Mi­lyen kö­zös té­mát ta­lált ve­le, miről be­szél­get­tek leg­in­kább ta­lál­ko­zá­sa­ik al­kal­má­val?

Bár­ki­vel szí­ve­sen el­be­szél­ge­tett és pró­bál­ta át­ad­ni a hu­mán mű­velt­sé­get, il­let­ve a he­lyes ma­gyar be­szé­det. Ta­lán ne­ga­tí­vum­ként említhető, hogy időnként ki­zá­ró­la­gos­nak tar­tot­ta a hu­mán mű­velt­ség fon­tos­sá­gát (ilyen ér­te­lem­ben szak­bar­bár­nak nevezhető), il­let­ve azt, hogy be­szél­ge­té­se ele­jén min­dig rá­kér­dez­ve pró­bál­ta meg­is­mer­ni be­szél­gető part­ne­re tu­dás­szint­jét, érdeklődési körét… Ilyen mó­don akar­ta meg­tud­ni, hogy mi­lyen szin­ten le­het be­szél­ni az ál­ta­la ki­vá­lasz­tott témáról…

Mi az, ami ki­emel­te kor­tár­sai kö­zül?

Ki­tar­tá­sa, em­ber­tár­sa­i­ra rá­irá­nyu­ló gon­dos­ko­dó fi­gyel­me, kö­vet­ke­ze­tes­sé­ge. Sütő And­rás sze­rint: „Aki év­ti­ze­dek bú­vár­lá­sa­i­ból szü­le­tett köny­ve­it ol­vas­sa: mind­járt tá­ga­sabb időben ér­zi ma­gát a szel­lem ég­bolt­ja alatt […] Ha új­ból az a kis­di­ák le­het­nék, aki­nek dol­go­za­tát 1943-ban Zsi­ga bá­tyám el­be­szé­lés­ként kö­zöl­tet­te egy nagy­enyedi új­ság­ban, ön­ként ha­jol­nék a te­nye­re alá egy is­te­nes nyak­le­ves vé­gett az írás zsen­ge­sé­ge mi­att, ám az első köz­lés fe­lejt­he­tet­len, gyer­me­ki örö­mét ugyan­csak ve­le osz­ta­nám meg…

Me­lyik mű­ve áll ön­höz leg­kö­ze­lebb és mi­ért?

A vá­la­szok is alá­tá­maszt­ják, hogy az íz­lé­sek ál­ta­lá­ban különbözőek: Enyedi sé­ták, Áprily-mo­no­grá­fia, Ke­re­kecs­ke-dom­bocs­ka, Enyedi évek, enyedi em­be­rek, Tu­do­mánnyal és cse­le­ke­det­tel, Jó­kai Er­dély­ben.

Ho­gyan mu­tat­ná be Vi­ta Zsig­mon­dot há­rom mon­dat­ban?

Örök­ké volt meg­ha­tá­ro­zott cél­ja: né­pét szol­gál­ni. Ezt a célt kö­vet­ke­ze­tes ki­tar­tás­sal szol­gál­ni a meg­aláz­ta­tá­sok, bün­te­té­sek árán is. Így ma­ra­dan­dót al­kot­ni!”

Nagy tu­dá­sú iro­dal­már, az enyedi művelődési élet szol­gá­ló­ja. El­hi­va­tott transzszilvanista, aki hitt min­den em­ber egyé­ni ér­té­ké­ben, nemzetiségtől füg­get­le­nül. Ke­dé­lyes.”

Ha­tal­mas tu­dá­sú em­ber. Kol­lé­gi­u­má­hoz őszintén ra­gasz­ko­dó, sor­sá­ért ag­gó­dó, jövőjét féltő. Bá­tor em­ber volt, mert nem ret­ten­tet­te meg a ha­ta­lom ál­lan­dó gya­nak­vá­sa, meg­fi­gye­lé­se sem.”

Ne­kem ő a leg­be­csü­le­te­sebb em­ber volt.”

Csen­des, vissza­fo­gott, de jó hu­mo­rú em­ber, na­gyon pon­tos, han­gya­szor­gal­mú tu­dós volt.”Az adatközlőkkel foly­ta­tott be­szél­ge­té­sek so­rán szá­mos ér­de­kes szo­kást, jó­ízű tör­té­ne­tet is­mer­het­tem meg Vi­ta Zsig­mond hét­köz­nap­ja­i­ból. Ér­de­kes ét­ke­zé­si szo­ká­sok­kal lep­te meg ven­dé­ge­it, ilyen volt az al­más csir­ke, a mé­zes tú­ró, ame­lyet ap­ró fa­la­tok­ban csi­pe­ge­tett, a pil­la­nat, ami­kor Ró­zsi­ka né­ni érez­te, hogy fel ké­ne szol­gál­ni a nél­kü­löz­he­tet­len men­ta­te­át. Gyen­ge lá­tá­sa mi­att, ami­kor ven­dé­ge­it vé­gig ka­la­u­zol­ta Nagy­e­nyed kör­nyé­kén, távcsővel ke­res­te ki a fon­to­sabb lát­ni­va­ló­kat, sőt az is­ko­lá­ban is né­ha távcsővel für­kész­te a táb­lát. Na­gyon tet­szett a következő ki­je­len­té­se, ami­kor ked­ves ven­dé­gei meg­lá­to­gat­ták: „Szed­je­tek szil­vát, mert énelőlem már az utób­bi időben el­bú­jik”. Ked­ves­ke­dé­sé­ben gyen­ge sze­me és előrehaladott ko­ra aka­dályozta.

Ilyen volt az em­ber, akitől „nem­ze­dé­kek ta­nul­hat­ták meg […], köz­vet­ve és köz­vet­le­nül a mód­sze­res, cél­tu­da­tos, az örök­ké ta­nu­ló ol­va­sást, az önál­ló és időtálló kutatómunkát…

Utol­já­ra a rend­szer­vál­tás után szólt a csengők alól az if­jú­ság­hoz, és idéz­te Áprily La­jos A Fe­je­de­lem­hez  cí­mű ódá­já­nak aláb­bi so­ra­it:

Az új­ra­kez­dés vakmerő re­mé­nye

legyőzte itt az ost­rom­ló ha­lált,

s dac­cal vá­gott a min­dig új jövőnek-

Fe­je­de­lem, a fun­da­men­tum állt!…

Hoz­zá pe­dig ked­ves di­ák­ja, Sütő And­rás szólt utol­já­ra az őrhegyi temetőben: „A hol­nap tud­ni fog­ja, ki vol­tál mi­ne­künk teg­nap, Zsi­ga bá­tyám. […] Le­szünk, míg Beth­len Gá­bor vára áll, míg fenn­ma­ra­dá­sunk szel­lem­őr­ségében olyan fér­fi­ak, har­co­sok lesz­nek, ami­lyen Te vol­tál, te, szí­vünk­ben és em­lé­ke­ze­tünk­ben örök­kön meg­ma­ra­dó Vi­ta Zsig­mond bá­tyám!

 

 

Adatközlők: Adamovits Sán­dor, író, Ma­ros­vá­sár­hely; Csávossy György, ta­nár, Nagyenyed; Im­re Mi­hály, egye­te­mi ta­nár, Deb­re­cen; Im­re Mihályné Barta Edit, ta­nár, Deb­re­cen; Józsa Mik­lós, ta­nár, Nagy­e­nyed; Ki­rály Lász­ló, ta­nár, Nagyenyed (a Vi­ta csa­lád ba­rá­tai); Ma­jor Etel, Ma­ros­vá­sár­hely (VZs lá­nya); Tö­rök Gás­pár, Ma­ros­vá­sár­hely (VZs ro­ko­na); Ve­ress Ist­ván, egye­te­mi ta­nár, Ko­lozs­vár (VZs só­go­ra); Vö­rös Alpár, ta­nár, Ko­lozs­vár (VZs uno­ká­ja); Markó Gá­bor, Nagy­bá­nya (VZs di­ák­ja); Győrfi Dé­nes, Nagy­enyed (VZs munkatársa).

Dolgozatirányitó tanár: Dvorácsek Ágoston.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008