Művelődés

A Művelődés fo­lyó­irat áp­ri­li­si szá­má­ban Könczei Cson­gor Tán­cos (ellen)pontok cí­mű cik­ké­ben az er­dé­lyi néptáncélet át­gon­do­lá­sá­ra szó­lít­ja fel a köz­vé­le­ményt. Írá­sá­ban elsősorban a hi­va­tá­sos néptáncegyüttesek gond­ja­it elem­zi. Vi­szont Könczei nem tér ki a tánc­há­zak hely­ze­té­re és sze­re­pé­re. Ezt pró­bá­lom pó­tol­ni a következő kér­dé­sek men­tén: mer­re ha­lad ma az er­dé­lyi néptáncélet? Va­ló­di ha­gyo­mány­ápo­ló mun­­ká­nak le­het-e te­kin­te­ni a nép­tánc­cso­port­ok te­vé­keny­sé­gét? Mi­re va­ló a nép­tánc?

Kal­lós Zol­tán, Kos­suth-dí­jas folk­lór­ku­ta­tó nyi­lat­koz­ta: „a ma­gyar tánc improvizatív, ren­ge­teg mo­tí­vu­mot, tánc­lé­pést va­ri­ál­hat a tán­cos sa­ját ked­vé­re”. Mar­tin György és Tí­már Sán­dor pe­dig az anya­nyel­vi szin­ten meg­ta­nul­ha­tó nép­tán­co­lás el­mé­le­tét dol­goz­ta ki, amit Tí­már gya­kor­lat­ba is ül­te­tett. A Tí­már-is­ko­la fi­lo­zó­fi­á­ja sze­rint a gyer­me­ket lehetőleg szü­le­té­sé­nek pil­la­na­tá­tól kezd­ve kö­rül kell ve­gye a ze­ne és a tánc. Így a tán­cos meg­nyi­lat­ko­zás ugyan­olyan ter­mé­sze­tes lesz szá­má­ra, mint a be­széd. Mind­há­rom folk­lór­ku­ta­tó a sza­ba­don tán­co­lás, az imp­ro­vi­zá­ció fon­tos­sá­gát hang­sú­lyoz­za, amely­nek lé­nye­ge az ön­ki­fe­je­zés.

Aki lá­tott adatközlőt élőben tán­col­ni, pon­to­san tud­ja, va­gyis in­kább ér­zi, hogy a moz­du­la­tok belső tar­tal­mak­ról árul­kod­nak, az­az lát­ha­tó­an mindenestől be­le­ad­ják ma­gu­kat a tán­co­lás­ba. őket te­kint­jük irány­adó­nak, pe­dig mi­lyen messze áll tőlük mind­az, ami ma­nap­ság a mo­dern hagyományőrzésben zaj­lik! A mai (nép­tánc­cso­port­ba já­ró) fi­a­ta­lok tánc­is­me­re­te sok­szor csu­pán ko­re­og­rá­fi­ák be­ta­nu­lá­sá­ig ter­jed. Kép­te­le­nek az ön­ki­fe­je­zés­re. El­len­tét hú­zó­dik te­hát a tánc­cso­port­ban, pró­bá­kon be­ta­nult és szín­pa­don elő­a­dott nép­tánc, va­la­mint a tánc­ház­ban, sa­ját kedv­re, improvizatív mó­don előadott tánc kö­zött. A mai kul­túr­po­li­ti­ka, az anya­gi hát­te­ret biz­to­sí­tó ala­pít­vá­nyok, de még a Nép­tánc Egye­sü­let is az előbbi fel­fo­gás­ban gon­dol­kod­nak, va­gyis tánc­cso­port­ok fej­lesz­té­sé­vel kép­ze­lik el a hagyományőrzést.

Az egy­ko­ri pa­rasz­ti vi­lág lehetőséget adott a ha­gyo­má­nyok ter­mé­sze­tes ter­je­dé­sé­re. A tánc apá­ról fi­ú­ra, idősről fiatalra öröklődött át, így több ge­ne­rá­ció ál­tal tö­ké­le­te­sí­tett és gaz­da­gí­tott for­ma­nyel­vet sa­já­tí­tott el a fi­a­tal, amit az­tán ő is to­vább csi­szol­ha­tott. A fa­lu zárt­sá­ga pe­dig in­ti­mi­tás­sal, benső­sé­gességgel töl­töt­te fel a tánc­al­kal­ma­kat. Ami ma a hagyo­mányőrzés szlo­gen­je alatt zaj­lik, már messze nem erről szól, igaz, nem is szól­hat erről. Vi­szont két­ség­te­len, hogy a tán­co­lás a cso­por­tok mű­he­lye­i­be szo­rult be, ahol a for­ma, a moz­du­la­tok el­sa­já­tí­tá­sa ke­rül előtérbe. Ke­vés­bé lé­nye­ges a tar­ta­lom, ami tu­laj­don­kép­pen az ér­zés, amit a tán­co­ló a tánc nyel­vén fo­gal­maz meg és ad ki ma­gá­ból. A tánc ere­de­ti funk­ci­ó­ja te­hát a szó­ra­ko­zá­son túl az, hogy je­lek és szim­bó­lu­mok fel­hasz­ná­lá­sá­val sa­já­tos, min­dig az adott hely­zet­re al­kal­maz­ha­tó, kom­mu­ni­ká­ci­ós kód­ként mű­köd­jön egy meg­ha­tá­ro­zott kö­zös­sé­gen be­lül. A szín­pa­don előadott nép­tánc, ahol kö­tött a moz­gás­so­ro­zat, nem ér­vé­nye­sül­het mind­ez, mi­vel tánc­cso­port-kö­zön­ség kö­zöt­ti kom­mu­ni­ká­ci­ós hely­zet áll fent, nem pe­dig tán­cos-tán­cos kö­zöt­ti és tán­cos-ze­nész kö­zöt­ti, aho­gyan a tánc­ház­ban. De ter­mé­sze­te­sen szük­ség van tánc­cso­port­ok­ra is. A kö­zön­ség gyö­nyör­kö­dik a lát­vány­ban és meg­tap­sol­ja a fellépőket. Ez rend­ben is van, csak­hogy nem áll­ha­tunk meg ezen a szin­ten. Tánc­ha­gyo­má­nya­ink nagy ré­szét át­men­tet­tük, de az em­be­rek életéből az át­ke­rült a szín­pad­ra. A tánc­ház ré­vén vi­szont a nép­tán­co­lás új­ra so­kak­nak le­het­ne hét­köz­na­pi szó­ra­ko­zá­si mód­ja. A tánc­ház­ban, ahol a kedv ala­kít­ja az ese­mé­nye­ket, a nép­tánc vissza­nyer va­la­mennyit ere­de­ti funk­ci­ó­já­ból.

A tánc­há­zak vissza­szo­ru­lá­sa egész Er­dély­ben meg­figyelhető. Szé­kely­föl­det le­szá­mít­va (ott sem túl gya­ko­ri) sok er­dé­lyi vá­ros­ban nincs iga­zi, rend­sze­res tánc­ház, pél­dá­ul Ko­lozs­vá­ron sem. Pe­dig ott há­rom nagy lét­szá­mú amatőr tánc­együt­tes és ren­ge­teg tán­col­ni vá­gyó egye­te­mis­ta van. Ha még­is tánc­há­zat szer­vez­nek Ko­lozs­vá­ron, meg le­het fi­gyel­ni, hogy a há­rom tánc­együt­tes tag­ja­i­nak több­sé­ge nem iga­zán je­les­ke­dik a sza­bad­tánc­ban. So­kan el sem jön­nek tánc­ház­ba, vagy ha el is jön­nek, leg­töb­ben fel sem áll­nak tán­col­ni. A nagy­vá­ra­di tánc­ház évek óta mű­kö­dik, de je­len­leg jobb eset­ben is csak 10-15 em­bert moz­gat meg he­ten­te. A Nagy­vá­rad Tánc­együt­tes az ener­gia nagy ré­szét fel­emész­ti. Egész Er­dély­re jellemző, hogy a tánc­cso­por­tok ke­rül­nek előtérbe. Ha hagyományőr­zésről van szó, min­den­ki a cso­por­tot hoz­za fel pél­da­ként. A tánc­ház­ra nem ma­rad sem idő, sem pénz. Ott lesz tánc­ház, ahol fel­buk­kan egy meg­szál­lott, aki sa­ját ide­jét és pén­zét ál­doz­za rá. A fal­vak­ban pe­dig, né­hány kivételtől el­te­kint­ve, már nem szo­kás ha­gyo­má­nyos tánc­mu­lat­sá­got szer­vez­ni. Köz­pon­ti aka­rat­tal és se­gít­ség­gel le­het­ne vál­toz­tat­ni a ten­den­ci­án. Bi­zo­nyá­ra tör­tén­ne va­la­mi a tánc­há­zak ér­de­ké­ben, ha pél­dá­ul a Ro­má­ni­ai Ma­gyar Nép­tánc Egye­sü­let (ami Könczei sze­rint a ha­zai tánc­élet szak­mai ernyőszervezete) fel­vál­lal­ná az er­dé­lyi táncházmozgalom új­já­szer­ve­zé­sé­nek a fel­ada­tát.

A tánc­há­zak han­gu­la­tát egye­dül a nyá­ri néptánctáborok idé­zik fel. Szin­te min­den jel­leg­ze­tes nép­tánc­cal rendelkező táj­egy­ség­nek van már önál­ló tá­bo­ra. De feltevődik a kér­dés, hol fog­ják a fi­a­ta­lok a tá­bor­ban meg­ta­nult anya­got ki­gya­ko­rol­ni, hol fog­ják ma­gu­ké­vá ten­ni? Egyéb hí­ján a néptáncegyüttesben. A cso­port vezetője vi­szont elsősorban nem az ön­ki­fe­je­zést vár­ja a tán­co­sok­tól, ha­nem, hogy meg­ta­nul­ják a ko­re­og­rá­fi­át.

A Művelődés fo­lyó­irat a Bogáncs–Zurboló Egye­sü­let­tel kö­zö­sen a VI­II. If­jú­sá­gi Néptánctalálkozó al­kal­má­ból ke­rek­asz­tal-be­szél­ge­tést szer­ve­zett Kolozs me­gyei együttesvezetőkkel, néptáncoktatókkal. Az esz­me­cse­rén a fa­lu­si hagyományőrző néptáncegyüt­te­sek prob­lé­má­it vi­tat­ták meg és azt, ho­gyan eny­hít­het­ne eze­ken pél­dá­ul a nép­tánc egye­sü­let. Ki­de­rült, ren­ge­teg gond­ja van a cso­por­tok­nak, so­kat a meg­szű­nés fe­nye­get. Nem cso­da, hogy ennyi ba­juk van, mert nem tel­je­sít­he­tik azt a sze­re­pet, ami­ért lét­re­jöt­tek. Egy nép­tánc­cso­port­tól nem vár­hat­juk el, hogy meg­ál­lít­sa a tánc­ha­gyo­má­nyok fel­szá­mo­ló­dá­sát vagy, hogy vissza­for­dít­sa ezt a fo­lya­ma­tot. A szer­ve­zett tánc­órák és a szín­pad ide­ge­nek a ha­gyo­má­nyos tán­co­lás rendjétől. A tánc­há­za­kat kell vissza­vin­ni a fal­vak­ba! Olyan tánc­al­kal­ma­kat kell szer­vez­ni, ahol a sza­bad­tán­con van a hang­súly. Így új­ra fel­fe­dez­het­nék a tán­co­lás él­mé­nyét, mint kü­lön­le­ges szép­sé­gű, egy­sze­rű szó­ra­ko­zá­si mó­dot. A fi­a­ta­lok biz­tos sok­kal na­gyobb kedv­vel jár­ná­nak tánc­ház­ba, mint pró­bá­ra.

Kal­lós Zol­tán, Mar­tin György és Tí­már Sán­dor meg­ál­la­pí­tá­sai más irány­ba mu­tat­nak, mint amit a mai er­dé­lyi nép­tánc-elit kö­vet. A hi­va­tá­sos tánc­együt­te­sek las­san be­il­lesz­ked­nek az eu­ró­pai mo­dern tánc­mű­vé­szet fo­lya­ma­ta­i­ba, vagy meg­ma­rad­nak a folk­lór­mű­so­rok szint­jén. Mun­ká­juk fon­tos és szük­sé­ges. Ez vi­szont még nem nyit­ja meg a nép­tán­co­lás lehe­tőségét a tá­gabb kö­zön­ség előtt.

Min­den bi­zonnyal a ré­gi nagy ge­ne­rá­ció is re­mény­ke­dik a tánc­ház fel­éle­dé­sé­ben. Fü­löp Haj­nal­ka, Kostyák Alpár, Könczei Ár­pád, Panek Ka­ti és még so­kan, akik már a 77-es ko­lozs­vá­ri kez­dés­kor vagy az­óta be­kap­cso­lód­tak, iga­zán ér­tik, mit je­lent tánc­ház­ba jár­ni, mit je­lent tánc­há­zas­nak len­ni.