|
|||||||||
Boér Jenő:
Magyar-lengyel barátság
Beszélgetés Adameczyk Bogdan minorita atyával
Az aradi minorita rendház egyik irodájában ültünk le beszélgetni a Lengyelországból származó Adamczyk Bogdan atyával, aki az Arad-belvárosi templom plébánosa immár két esztendeje. Az első dolog, ami meglepett, az a mindenki által Bogdan atyának szólított lelkipásztor fiatalsága volt, míg a második dolog komoly felkészültsége és jártassága volt az egyházi kérdésekben. A magyar nyelvet tökéletesen elsajátította, csak itt-ott jelentkezik beszédében egy-egy, a szláv nyelvekre jellemző érdesebb hangsúly. A beszélgetés elején születési helyéről és családjáról kérdeztem. – 1965. július 13-án születtem a Krakkótól 70 km-re délre fekvő Limanowában, ebben a 35 ezer lakosú városban. Szüleim a környékről származnak. Édesapám földműves családból származik. A Krakkói Kohászati Kombinátban dolgozott munkásként. Édesanyám háziasszonyként nevelt engem és két fiútestvéremet. Később, amikor mi felnőttünk, édesanyám varrónőként helyezkedett el. Két évvel idősebb Jerzy bátyámból (akinek neve magyarul György) szintén lelkipásztor lett. A 13 évvel fiatalabb öcsém, Pál szerelőként dolgozik, két éve nősült, még nincsenek gyermekei. Érdekességként említeném meg, hogy bátyámmal egyszerre szenteltek fel, egyszerre volt prímiciánk is. – Hol végezte iskoláit és hol szerezte teológiai képzését? – Az első nyolc osztályt Krakkóban végeztem, utána hároméves szakmunkásképző iskola következett (az építőiparban használt gépek szerelője lettem). Középiskolai tanulmányaimat estiben folytattam, ez Lengyelországban a szakképzés után mindössze három évet jelent. Délelőtt dolgoztam, délután (háromszor hetente) órákra jártam. A középiskola befejezése és a sikeres érettségi vizsga után jelentkeztem Krakkóban a minorita rendbe, ezt az egyéves noviciátus követte. Ennek letelte után 1987–1991 között végeztem el Krakkóban a teológiát. – Hogyan és mikor került át Magyarországra? – 1991. július 15-én jöttem át Magyarországra, ugyanis a rend magyarországi tartományfőnöke kérte a lengyel tartományfőnöktől, hogy segítsen újraéleszteni a magyarországi minorita rendet. Mi ebből a célból érkeztünk, két társammal együtt Miskolcra, ahol a minoriták már 1990-ben visszakapták rendházukat. Az ottani magyar rendtársak nagy-nagy örömmel és szeretettel fogadtak. Innen, még abban az évben, az egri szemináriumba mentünk, ahol előbb magyar nyelvtanfolyamon vettünk részt, majd folytattuk teológiai tanulmányainkat további két éven keresztül, egészen 1993 júniusáig. Még abban a hónapban, 20-án került sor Miskolcon felszentelésünkre (ezt az egri érsek, Seregély István végezte el). A felszentelés után Nyírbátorba kerültem, abba a kb. 15 ezer lakosú városba, ahol a lakosság egyharmada katolikus vallású. Nyolc miséző helyünk volt. Ketten szolgáltunk, a plébános úr és én, káplánként. Principálisommal jól megértettük egymást, és megosztoztunk az elvégzendő feladatokon. – Mennyi ideig szolgált Nyírbátorban, és hol teljesített ezen kívül szolgálatot? – Másfél évig szolgáltam Nyírbátorban, 1995 januárjáig, amikor újból Miskolcra helyeztek. Előbb káplán voltam, majd plébánosnak neveztek ki. Eddigi pályafutásom során abban a városban szolgáltam a legtöbb ideig: öt és fél évig. Szolgálatom alatt indítottuk be a plébánia újságját, amely kezdetben csak az egyházközség életét és híreit mutatta be, később ez a lap kinőtte magát, a minorita plébániák lapja lett, hiszen Miskolcon kívül Nyírbátorban és Egerben is olvassák. Arra egyáltalán nem számítottam, hogy újságot fogok írni és szerkeszteni, mégpedig magyar nyelven, de azt sem hittem volna, hogy valaha is könyveket fogok kiadni. – Milyen könyvekről van szó? – Két fontosabb könyvemet említeném, mindkettő a magyarországi periódusom alatt látott napvilágot. Az elsőnek, amely Miskolcon jelent meg 2002-ben, a címe Ferences lelkiség, és mint ilyen, ferences mivoltomat tükrözi. A második szintén Miskolcon jelent meg, egy évvel később, Pap vagy te címmel, és azokat az írásaimat gyűjti össze, amelyek az ottani kiadványokban – Miskolci Értesítő, Hírlevél, Egri Levél – láttak napvilágot. Ez is aláhúzza, hogy az ottani tíz esztendő milyen fontos volt számomra. – Fellapozva az ön második könyvét, benne három – számomra – igen érdekes anyagot találtam. Címük: Szent Hedvig (Jadwiga) tisztelete, A Wawel lilioma, valamint A magyar–lengyel barátság ezeréves története. Milyen meggondolásból írta ezt a három elemzést? – Odahaza, Lengyelországban – krakkói lévén – én már korán megtanultam Szent Hedvig (Nagy Lajos király második leánya) királynét tisztelni és becsülni. Ez a fiatal magyar királylány, a későbbi lengyel királyné, akit hazámban szentként tisztelnek, volt az egyik kapocs a magyar és a lengyel nép közötti barátságban. És szinte természetes, hogy Magyarországra kerülve kutatni kezdtem ennek a kapcsolatnak a sajátos vetületeit. Eddig önök bizonyára mindig magyar szemszögből látták, közelítették meg ezt a kérdéskört. Most, íme, egy lengyel ember vallomásait hallgathatják meg: így látom én a két nemzet közötti barátságot. – Folytassuk az életpályájával. Mi következett Miskolc után? – Miskolcról 2000 augusztusában helyeztek át Egerbe, ahol a híres műemléktemplom plébánosa, majd a minoriták házfőnöke lettem. Eger igencsak elnyerte a tetszésemet, hisz itt is a hívek végtelen szeretete vett körül. A kötelesség innen szólított el Aradra, ahova 2001. október 22-én érkeztem, hogy az itteni minorita rend házfőnöke legyek, és hogy elsimítsak minden létező ellentétet, meg nem értést. Három hónap múlva, 2002 januárjában az Arad-belvárosi templom plébánosa is én lettem, és azóta itt teljesítek szolgálatot. (A házfőnöki teendőktől a minorita rend Választó Káptalanja 2004. március 1-től felmentett.) – Hogyan oldotta meg itteni feladatait, és milyen megoldást talált a régi ellentétekre? – A béke embereként jöttem ide, hisz a ferencesek köszöntése is ez: Béke és áldás. Kezdettől fogva igyekeztem kiiktatni az ellentéteket kiváltó okokat, ezzel megszűnt maga az ellentét is. Ugyanakkor nem hagyhatom figyelmen kívül azt a tényt, hogy én a minorita rend tagja és papja vagyok, engem ez a dolog kötelez. Erre egy példával szolgálhatok: 1993-ban 10 évre szegődtem el, hogy szolgálni fogom a rend érdekeit Magyarországon. Azóta, bár többször említettem, hogy ez a periódus letelt, feletteseim úgy döntöttek, hogy továbbra is maradnom kell. Bár nagyon vágyódom haza, Lengyelországba, engem kötelez az engedelmesség és rendem irányítóinak döntése. Ezért tehát maradok, és igyekszem a Jóisten és a hívek egyszerű, szerény és hűséges szolgája lenni... – Úgy értesültem, hogy még sokáig nem mehet haza, hisz az aradiak nem akarják elengedni. Ezért (és nemcsak ezért!) kérték fel önt, hogy a helyi Csiky Gergely Líceumban a 2004/2005-ös tanévtől kezdve ön tanítsa a diákoknak a hittant. Hogyan viszonyulnak a diákok önhöz és a hittanoktatáshoz? – Valóban így igaz, az elmenetelem a jövő titka, és mint mondottam: feletteseimtől függ. Ami a diákok hittanoktatását illeti, úgy tűnik, megnőtt az érdeklődés e „tantárgy” iránt. Én bizonyára érdekes ember vagyok a tanítványok szemében, egy külföldi, egy lengyel, aki nekik magyar nyelven tart órákat, és aki arról a földről jön, Lengyelországból, ahonnan a pápa is származik. Kinevezésemet a Csiky Gergely Líceumba szerencsés dolognak tartom, a bizalom és a tisztelet jeleként fogom fel. vissza a kiadáshoz minden cikke ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke |
|||||||||
|