Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Boér Jenő: Magyar-lengyel barátság


Beszélgetés Adameczyk Bogdan minorita atyával

 

Az ara­di mi­no­ri­ta rend­ház egyik iro­dá­já­ban ül­tünk le be­szél­get­ni a Len­gye­lor­szág­ból szár­ma­zó Adamczyk Bogdan atyá­val, aki az Arad-bel­vá­ro­si temp­lom plé­bá­no­sa im­már két esz­ten­de­je.  Az első do­log, ami meg­le­pett, az a min­den­ki ál­tal Bogdan atyá­nak szó­lí­tott lel­ki­pász­tor fi­a­tal­sá­ga volt, míg a má­so­dik do­log ko­moly fel­ké­szült­sé­ge és jár­tas­sá­ga volt az egy­há­zi kér­dé­sek­ben. A ma­gyar nyel­vet tö­ké­le­te­sen el­sa­já­tí­tot­ta, csak itt-ott je­lent­ke­zik be­szé­dé­ben egy-egy, a szláv nyel­vek­re jellemző ér­de­sebb hang­súly. A be­szél­ge­tés ele­jén szü­le­té­si he­lyéről és csa­lád­já­ról kér­dez­tem.az aradi minorita templom

– 1965. jú­li­us 13-án szü­let­tem a Krak­kó­tól 70 km-re dél­re fekvő Limanowában, eb­ben a 35 ezer la­ko­sú vá­ros­ban. Szü­le­im a kör­nyék­ről szár­maz­nak. Édes­apám föld­mű­ves csa­lád­ból szár­ma­zik. A Krak­kói Ko­há­sza­ti Kom­bi­nát­ban dol­go­zott mun­kás­ként. Édes­anyám há­zi­asszony­ként ne­velt en­gem és két fiú­test­vé­re­met. Ké­sőbb, ami­kor mi felnőttünk, édes­anyám varrónőként he­lyez­ke­dett el. Két év­vel idősebb Jerzy bá­tyám­ból (aki­nek ne­ve ma­gya­rul György) szin­tén lel­ki­pász­tor lett. A 13 év­vel fi­a­ta­labb öcsém, Pál szerelőként dol­go­zik, két éve nő­sült, még nin­cse­nek gyer­me­kei. Ér­de­kes­ség­ként em­lí­te­ném meg, hogy bá­tyám­mal egy­szer­re szen­teltek fel, egy­szer­re volt prímiciánk is.

– Hol vé­gez­te is­ko­lá­it és hol szerezte te­o­ló­gi­ai kép­zé­sét?

– Az első nyolc osz­tályt Krak­kó­ban vé­gez­tem, utá­na há­rom­é­ves szakmunkásképző is­ko­la kö­­vet­ke­zett (az építőiparban hasz­nált gé­pek szerelője let­tem). Kö­zép­is­ko­lai ta­nul­má­nya­i­mat es­ti­ben foly­tat­tam, ez Len­gye­lor­szág­ban a szak­kép­zés után mind­össze há­rom évet je­lent. Délelőtt dol­goz­tam, dél­után (há­rom­szor he­ten­te) órák­ra jár­tam. A kö­zép­is­ko­la be­fe­je­zé­se és a si­ke­res érett­sé­gi vizs­ga után je­lent­kez­tem Krak­kó­ban a mi­no­ri­ta rend­be, ezt az egy­éves no­vi­ci­á­tus kö­vet­te. En­nek le­tel­te után 1987–1991 kö­zött vé­gez­tem el Krak­kó­ban a te­o­ló­gi­át.

– Ho­gyan és mi­kor ke­rült át Ma­gya­ror­szág­ra?

– 1991. jú­li­us 15-én jöt­tem át Ma­gya­ror­szág­ra, ugyan­is a rend ma­gyar­or­szá­gi tartományfőnöke kér­te a len­gyel tartományfőnöktől, hogy se­gít­sen új­ra­élesz­te­ni a ma­gyar­or­szá­gi mi­no­ri­ta ren­det. Mi ebből a cél­ból ér­kez­tünk, két tár­sam­mal együtt Mis­kolc­ra, ahol a mi­no­ri­ták már 1990-ben vissza­kap­ták rend­há­zu­kat. Az ot­ta­ni ma­gyar rend­tár­sak nagy-nagy öröm­mel és sze­re­tet­tel fo­gad­tak. In­nen, még ab­ban az év­ben, az eg­ri sze­mi­ná­ri­um­ba men­tünk, ahol előbb ma­gyar nyelv­tan­fo­lya­mon vet­tünk részt, majd foly­tat­tuk te­o­ló­gi­ai ta­nul­má­nya­in­kat to­váb­bi két éven ke­resz­tül, egé­szen 1993 jú­ni­u­sá­ig. Még ab­ban a hó­nap­ban, 20-án ke­rült sor Mis­kol­con fel­szen­te­lé­sünk­re (ezt az eg­ri ér­sek, Se­re­gély Ist­ván vé­gez­te el). A fel­szen­te­lés után Nyír­bá­tor­ba ke­rül­tem, ab­ba a kb. 15 ezer la­ko­sú vá­ros­ba, ahol a la­kos­ság egy­har­ma­da ka­to­li­kus val­lá­sú. Nyolc misé­ző he­lyünk volt. Ket­ten szol­gál­tunk, a plé­bá­nos úr és én, káp­lán­ként. Prin­ci­pá­li­som­mal jól meg­ér­tet­tük egy­mást, és meg­osz­toz­tunk az elvégzendő fel­ada­to­kon.

– Mennyi ide­ig szol­gált Nyír­bá­tor­ban, és hol tel­je­sí­tett ezen kí­vül szol­gá­la­tot?

– Más­fél évig szol­gál­tam Nyír­bá­tor­ban, 1995 ja­nu­ár­já­ig, ami­kor új­ból Mis­kolc­ra he­lyez­tek. Előbb káp­lán vol­tam, majd plé­bá­nos­nak ne­vez­tek ki. Ed­di­gi pá­lya­fu­tá­som so­rán ab­ban a vá­ros­ban szol­gál­tam a leg­több ide­ig: öt és fél évig. Szol­gá­la­tom alatt in­dí­tot­tuk be a plé­bá­nia új­ság­ját, amely kez­det­ben csak az egy­ház­köz­ség éle­tét és hí­re­it mu­tat­ta be, később ez a lap kinőtte ma­gát, a mi­no­ri­ta plé­bá­ni­ák lap­ja lett, hi­szen Mis­kol­con kí­vül Nyír­bá­tor­ban és Eger­ben is ol­vas­sák. Ar­ra egy­ál­ta­lán nem szá­mí­tot­tam, hogy új­sá­got fo­gok ír­ni és szer­kesz­te­ni, még­pe­dig ma­gyar nyel­ven, de azt sem hit­tem vol­na, hogy va­la­ha is köny­ve­ket fo­gok ki­ad­ni.

– Mi­lyen könyvekről van szó?

– Két fon­to­sabb köny­ve­met em­­lí­te­ném, mindkettő a ma­gyar­or­szá­gi pe­ri­ó­du­som alatt lá­tott nap­vi­lá­got. Az elsőnek, amely Mis­­kol­con je­lent meg 2002-ben, a cí­me Fe­ren­ces lel­ki­ség, és mint ilyen, fe­ren­ces mi­vol­to­mat tük­rö­zi. A má­so­dik szin­tén Mis­kol­con je­lent meg, egy év­vel később, Pap vagy te cím­mel, és azo­kat az írá­sa­i­mat gyűjti össze, ame­lyek az ot­ta­ni ki­ad­vány­ok­ban – Mis­kol­ci Értesítő, Hír­le­vél, Eg­ri Le­vél – lát­tak nap­vi­lá­got. Ez is alá­húz­za, hogy az ot­ta­ni tíz esztendő mi­lyen fon­tos volt szá­mom­ra.

– Fel­la­poz­va az ön má­so­dik köny­vét, ben­ne há­rom – szá­mom­ra – igen ér­de­kes anya­got ta­lál­tam. Cí­mük: Szent Hed­vig (Jadwiga) tisz­te­le­te, A Wawel li­li­o­ma, va­la­mint A magyar–lengyel ba­rát­ság ezer­éves tör­té­ne­te. Mi­lyen meg­gon­do­lás­ból ír­ta ezt a há­rom elem­zést?

– Oda­ha­za, Len­gye­lor­szág­ban – krak­kói lé­vén – én már ko­rán meg­ta­nul­tam Szent Hed­vig (Nagy La­jos ki­rály má­so­dik le­á­nya) királynét tisz­tel­ni és be­csül­ni. Ez a fi­a­tal ma­gyar ki­rály­lány, a későbbi len­gyel királyné, akit ha­zám­ban szent­ként tisz­tel­nek, volt az egyik ka­pocs a ma­gyar és a len­gyel nép kö­zöt­ti ba­rát­ság­ban. És szin­te ter­mé­sze­tes, hogy Ma­gya­ror­szág­ra ke­rül­ve ku­tat­ni kezd­tem en­nek a kap­cso­lat­nak a sa­já­tos ve­tü­le­te­it. Ed­dig önök bi­zo­nyá­ra min­dig ma­gyar szem­szög­ből lát­ták, kö­ze­lí­tet­ték meg ezt a kér­dés­kört. Most, íme, egy len­gyel em­ber val­lo­má­sa­it hall­gat­hat­ják meg: így lá­tom én a két nem­zet kö­zöt­ti ba­rát­sá­got.

– Foly­tas­suk az élet­pá­lyá­já­val. Mi kö­vet­ke­zett Mis­kolc után?

– Mis­kolc­ról 2000 au­gusz­tu­sá­ban he­lyez­tek át Eger­be, ahol a hí­res mű­em­lék­temp­lom plé­bá­no­sa, majd a mi­no­ri­ták házfőnöke let­tem. Eger igen­csak el­nyer­te a tet­szé­se­met, hisz itt is a hí­vek vég­te­len sze­re­te­te vett kö­rül. A kö­te­les­ség in­nen szó­lí­tott el Arad­ra, aho­va 2001. ok­tó­ber 22-én ér­kez­tem, hogy az it­te­ni mi­no­ri­ta rend ház­főnöke le­gyek, és hogy el­si­mít­sak min­den létező el­len­té­tet, meg nem ér­tést. Há­rom hó­nap múl­va, 2002 ja­nu­ár­já­ban az Arad-bel­vá­ro­si temp­lom plé­bá­no­sa is én let­tem, és az­óta itt tel­je­sí­tek szol­gá­la­tot. (A házfőnöki teen­dők­től a mi­no­ri­ta rend Vá­lasz­tó Káp­ta­lan­ja 2004. már­ci­us 1-től fel­men­tett.)

– Ho­gyan ol­dot­ta meg it­te­ni fel­ada­ta­it, és mi­lyen meg­ol­dást ta­lált a ré­gi el­len­té­tek­re?

– A bé­ke em­be­re­ként jöt­tem ide, hisz a fe­ren­ce­sek kö­szön­té­se is ez: Bé­ke és ál­dás. Kezdettől fog­va igye­kez­tem ki­ik­tat­ni az el­len­té­te­ket ki­vál­tó oko­kat, ez­zel meg­szűnt ma­ga az el­len­tét is. Ugyan­ak­kor nem hagy­ha­tom fi­gyel­men kí­vül azt a tényt, hogy én a mi­no­ri­ta rend tag­ja és pap­ja va­gyok, en­gem ez a do­log kö­te­lez. Er­re egy pél­dá­val szol­gál­ha­tok: 1993-ban 10 év­re szegődtem el, hogy szol­gál­ni fo­gom a rend ér­de­ke­it Ma­gya­ror­szá­gon. Az­óta, bár több­­ször em­lí­tet­tem, hogy ez a pe­ri­ó­dus le­telt, fe­let­te­se­im úgy dön­töt­tek, hogy to­vább­ra is ma­rad­nom kell. Bár na­gyon vá­gyó­dom ha­za, Len­gye­lor­szág­ba, en­gem kö­te­lez az en­ge­del­mes­ség és ren­dem irá­nyí­tó­i­nak dön­té­se. Ezért te­hát ma­ra­dok, és igyek­szem a Jó­is­ten és a hí­vek egy­sze­rű, sze­rény és hű­sé­ges szol­gá­ja len­ni...

– Úgy ér­te­sül­tem, hogy még so­ká­ig nem me­het ha­za, hisz az ara­di­ak nem akar­ják el­en­ged­ni. Ezért (és nem­csak ezért!) kér­ték fel önt, hogy a he­lyi Csiky Ger­gely Lí­ce­um­ban a 2004/2005-ös tanévtől kezd­ve ön ta­nít­sa a di­á­kok­nak a hit­tant. Ho­gyan vi­szo­nyul­nak a di­á­kok ön­höz és a hit­tan­ok­ta­tás­hoz?

– Va­ló­ban így igaz, az el­me­ne­te­lem a jövő tit­ka, és mint mon­dot­tam: feletteseimtől függ. Ami a di­á­kok hit­tan­ok­ta­tá­sát il­le­ti, úgy tű­nik, megnőtt az érdeklődés e „tan­tárgy” iránt. Én bi­zo­nyá­ra ér­de­kes em­ber va­gyok a ta­nít­vá­nyok sze­mé­ben, egy kül­föl­di, egy len­gyel, aki ne­kik ma­gyar nyel­ven tart órá­kat, és aki ar­ról a föld­ről jön, Len­gye­lor­szág­ból, ahon­nan a pá­pa is szár­ma­zik. Ki­ne­ve­zé­se­met a Csiky Ger­gely Lí­ce­um­ba sze­ren­csés do­log­nak tar­tom, a bi­za­lom és a tisz­te­let je­le­ként fo­gom fel.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008