Művelődés

     Felidézve az elmúlt esztendőkben a Ferencz S. Apor által kiállított munkákat egy önálló, termékennyé vált képletes út is kirajzolódik előttünk. A tárgyegyüttesektől, míves installációktól, mágikus kisszobroktól kiindult érdekes kísérletei a „dobozba zárt” képeken át csapódtak le, értek be a grafikában, festészetben. Emlékszünk még a különleges képzettársítások eredményeiként létrejött istallációira, majd később a vonal csapdájával foglyul ejtett figuráira, marionettjeire, az akarat nélküli bábjaira, ikonszerű táblaképeire.

     Művészetének jelenlegi állomása az előzők szerves következménye, szoros stílusbeli kapcsolatban állnak egymással. Korábbi grafikai lapjainak, festményeinek játékosabb hangvétele, oldott formai kidolgozása után a közelmúltban készült munkáin fokozatos gondolati és formai letisztulást lehet megfigyelni. Felületein néhány kiérlelt, gyakran felbukkanó szimbólummal találkozunk, melyek tartalma nem mindig egyértelmű, konkrét jelentésük legtöbbször verbálisan nehezen megfogalmazható – ám erős hangulati, érzelmi töltéssel rendelkeznek. Egy egyéni képzeleti világ jegyei: együttes jelentkezésük egységes, zárt, megbonthatatlannak tűnő világot hoz létre.

     Tárgyai sok mindenre emlékeztetnek, mégis soha nem volt tárgyak ezek, szilárd körvonallal határoltak és néha pontozással, vonalkázással, kis karomszerű vonásokkal kitöltöttek. Felületein Ferencz S. Apor szinte új képírást teremtett, hiszen a motívumok sora jelentéssé rakódik össze. Komponálásmódja alakulásán, tárgyai, alakzatai növekedésén, ritkulásán túl munkásságában egy elvonatkoztató folyamat is tetten érhető. Vizuális nyelve kissé elvontabb, tárgyai többjelentésű, különböző alakzatokká tisztultak; a korábbi felületeinek történéseit izgalmas kompozíciók és különös formavariációk váltották fel.

     A szín-térben való mozgás, forgás, lebegés, elhatárolódás és kibontakozás érzékeltetése Ferencz S. Apor képeinek egyik legszembetűnőbb vonása. A legkü-lönfélébb alakú idomok, tárgyak, fogantyúk, pörgettyűkre emlékeztető dugók, színfonalak, színszalagok, az elmoz-dulások és elfordulások képzetét okozó egyenes vonalú és kanyargó szaggatott vonalak, felhőszerű képződmények, üstalakú palackok lebegnek, mozognak, kígyóznak ebben a szín-térben. A képfelület folytonosan változó erőtér, olykor „kartográfiai tér” benyomását kelti, amelyben a képelemek elhelyeződése révén szüntelen vonzások, kapcsolódások, kényes és pillanatnyi egyensúlyi helyzetek, átalakulások és átrendezőségek teremtődnek, s amely a nyugalmi állapotot kivételképpen ismeri csupán, akkor is jobbára lebegésszerű állapot formájában. E jellegzetes szürrealista térfogalom tovább gazdagszik azáltal, hogy nem egy esetben kozmikus térség benyomását is kelti.

Felületein az improvizációnak, a képi ötleteknek is teret ad, s így egy-egy képelem az intuíció, a megérzés nagy pillanatának terméke lehet. Elég mindennek példájaként csupán egy-két „ikerképet” figyelmesebben megtekinteni. Valójában egy figura árnyképéről lenne mondjuk szó. Az azonos alakú és méretű test különböző színvilágban jelenik meg, az egyik figura (a bajuszos) fejének körvonalában csupán egyetlen pörgettyű alakú dugó jelenik meg, a másik feje viszont telis-teli van ezekkel a dugókkal. (Ezek közül két dugónak a többitől eltérő színe pedig egyből megjelenteti előttünk az arcnélküli ember szempárját.) Mindkettőjük fölött, azonos pozícióban egy-egy enyhe fénykoszorús kör található, amely akár az ötlet megszületését kívánná velünk közölni. (Ez az aureolás kör még számos képén megjelenik.) Egyikük hátterében felhőszerű képződmények, különböző formák, vonalak; a bajuszos alak hátterében pedig rendezett sorokba szedett piktogramszerű jelek: van itt felismerhető talpas pohár, a már ismert pörgettyű, van itt valami műláb-szerű, üst vagy dob alakú – gondolom – palack, emberi szem és egyéb teljes biztonsággal nem azonosítható tárgy. E két kép számos részletében egymással van párbeszédben, egy-egy jól megválasztott, mintha vonalzóval lemért pozícióban néhány pötty, színeiben szembetűnő négyzet jelzi is ezt a párhuzamot. Ám szóba sem jöhet egyfajta szokványos egyneműség, sokkal inkább dinamikus sokrétűség élteti ezt a műegyüttest.

De nem valami széteső, zavaros műegyüttesről van itt szó. Szó sincs erről. Világos, hogy a szikár konstruktivizmus, a pop art-os lazaság és a csapongó szürrealizmus ugyancsak kizárja egymást. Miként a tűz és víz. Csakhogy Ferencz S. Apor intellektuális szemléletében, a mívességet, a tökéletességet kereső felfogásában bizonyos állandóságok érvényesülnek. Arról van szó: ő lépten-nyomon ragaszkodik a szerkesztő elvű térformákhoz. Még akkor is, amikor meglehetősen intim, szimbolikus és figurális képtípusokat teremt. Ezzel aztán egyféle alaki folyamatosságot biztosít műveinek, akár festményekről, akár grafikáról, de akár kerámiáról is legyen szó.

     Figurális-absztrakt/félabsztrakt művei stiláris és formai kettősségeket boncolgatnak. Ami a képek egy részén konkrétabb, érzéki és organikus emberi jelenlét, az a következőkben már beépül tárgyias és elvont szerkezetekbe. Ebből adódik, hogy itt a formai ellentétek korántsem csak tagadják egymást. Hanem szemlátomást együtt, egymásért is munkálkodnak. Mintha valami közeli jó barátok lennének.

     Hogy miről szólnak Ferencz S. Apor munkái? Természetesen sok mindenről. Csendről és féktelen zsivajról, aztán a zergelábon futó időről és a misztikus időtlenségről, egy egyszerű villásreggeliről, szobabelsőről, az ablakon inneni és túli világról.

Ferencz S. Apor amolyan szelíd, kifinomult szürrea-listának mutatkozik. Szereti ugyan a lüktető, áthatásos formákat, ám ő ilyenformán is józan, építkező művész marad. Annál is inkább, mivel egy technikás, artisztikus alkotóval állunk szemben. Aki az oldott, visszafogott tónusú előadást éppúgy kultiválja, mint az alázatos, részlet gazdag, már-már mikrovilágokat sejtető vonalas előadást. Szó, ami szó: itt a festői és grafikai nyelvezet sajátos ötvözetével szembesülünk. Egy újabb szakmai kettősséggel.

     Persze figurativitás ide, halmozott kettősség oda: a művek minőségét mégiscsak a formai energiák szűkszavú elevensége határozza meg. Így pedig kiderül: Ferencz S. Apor akkor a legerősebb, amikor műves, racionális, elvont és kutató hajlamait követi. Amikor nem akar érzelmesen nosztalgiázni. Amikor felvállalja a grafikus fegyelmű, tömör és tárgyszerű tolmácsolást.

     Amikor azt adja, ami ő maga.