Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Kovács Enikő: A Kolozsvári Református Leány-főgimnázium történetéből


    

Rövid történeti áttekintő: A leánynevelő intézet felállításának az eszméje már a 17. században jelentkezett. I. Rákóczi György (1630–1648), elrendelte, hogy magyar iskolákat állítsanak fel, amelyekben „leányi és asszonyi rendet tanítsanak az olvasásra és írásra”. Később igazi dajkálója az eszmének Kenessey Béla püspök volt, aki állami segítség nélkül óhajtotta létrehozni. Püspöksége utolsó éveiben, amikor a Reformáció 400. évfordulóját ünnepelték vált az ügy aktuálissá. Elhatározták, hogy létrehoznak egy leánynevelő intézetet, amelynek tagozatai lettek volna: gimnázium, tanítóképző, elemi iskola, diakónus képző, internátus, szanatórium, keresztény szálló, kertészeti és háztartási iskola, valamint egy árvaház. E célból megvásárolták a Magyar utcai 3½ holdnyi telektömböt (17–21. szám alatt), melyet majd a román kormány ellenszolgáltatás nélkül elvesz. Kenessey Béla utóda, Nagy Károly tovább érlelte az eszmét.

     Az iskola 1919. szeptember havában nyitotta meg kapuit, és biztosította a leánygyermekek vallásos szellemben való neveltetését. Az intézet 1919. szeptember 24-én nyílt meg Nagy Károly püspök elnöklete alatt. Az értekezletet a református kollégium dísztermében tartották, ahol jelen voltak a fiúgimnázium tanárai, a volt állami polgári leányiskola és a volt állami felső leányiskola és leánygimnázium tanári testületei. Az első évben a leány-középiskola 3 tagozatból állt: leánygimnáziumból, polgári leányiskolából és kereskedelmi leányiskolából, mely két évig működött. A polgári leányiskolát az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa 3638/1921 számú rendeletével beolvasztotta az Egyházkerület Leány-főgimnáziumába. Az 1921/1922-es iskolai évben csak a leány-főgimnázium nyílt meg.

     A Református Egyház kérést nyújtott be 1919-ben az akkori kolozsvári állami közoktatási hatósághoz (Directorul Regional), amelyben kérte az intézet működésének engedélyezését. A tankerületi főigazgató engedélyezte az iskola működését, és emellett a minisztérium 5740/1921 számú rendelkezése alapján az iskolának az 1919/1920 és 1920/1921-es tanévre nyilvánossági jogot adott. Az iskola 3 éves működése után megvonták tőle a nyilvánossági jogot. Így az iskola az 1922/1923-as tanévtől kezdve nyilvánossági jog nélkül működött, és növendékeit évről-évre egy állami bizottság vizsgáztatta.

     Az 1919/1920-as iskolai évben 250 rendes és 74 magántanuló iratkozott be (az izraelita vallású tanulókat magántanulóként vették fel). A tanulók vallási összetételét illetőleg 122 volt református, 8 evangélikus, 8 unitárius, 8 római katolikus, 2 görög katolikus és 74 izraelita. Egy osztályban maximum 50 tanuló lehetett. Az 1919/ 1920-as iskolai évben volt a legnagyobb a tanulók száma: a leánygimnáziumba 250-en iratkoztak be, a polgári leányiskolába 298-an, a kereskedelmi leányiskolába pedig 27-en. Az 1920/1921-es iskolai évben a létszám meghaladta az 500-at. Az 1922/1923-as iskolai évben a nyilvánossági jog megvonása miatt a tanulók létszáma leapadt 280-300-főre, ami megmaradt 1928-ig, majd 1931–1937 között a tanulók létszáma 360-ra emelkedett. A tanerő létszáma 34–40 között változott. Az intézetnek az 1919/1920-as iskolai évtől egészen az 1927/ 1928-as iskolai évig nincs külön elöljárósága, s így a református kollégium vezetősége az Igazgatótanács felkérésére elvállalta a leánynevelő intézet adminisztrálását. Az intézmény történetére hasznos források: a Kolozsvári Állami Levéltárban a Kolozsvári Református Leány-főgimnázium fondja (1028 Liceul Reformat de Fete Cluj, 63, 75, 75/A dossziék), az Erdélyi Református Egyházkerület Leány-főgimnáziumának Értesítője az 1933–1934. évekre, valamint a Kolozsvári Református Kollégium Értesítője az 1919–1928. évekre.

     Az Egyházkerület Közgyűlésén (1927. augusztus 12–14.) született határozat értelmében: az Erdélyi Refor-mátus Egyházkerület Leány-főgimnáziuma névvel véglegesen felállítja kolozsvári székhellyel, főgondnokává tíz évre  Bánffy Miklóst, gondokává Vékás Lajos vezérigazgatót (Minerva) választotta meg. Az iskola fenntartója az Erdélyi Református Egyházkerület, mely jogosult a fennálló törvények értelmében az intézet rendes tanárait megválasztani. E. T. 75§ alapján rendes tanárokká csak protestáns vallású tanárok, tanárnők választhatók.

     Az intézet működése során biztosította a leánygyermekek vallásos nevelését és továbbképzését. Az iskola legnemesebb feladatának tartotta a tanítványok vallásos és erkölcsi nevelését, amire a tanári testület tagjai is nagy gondot fordítottak. A tanterv az állami tanterv és szabályzat szerint folyt, úgy a tananyag, mint az óraszám tekintetében. Az iskola tanerői vizsgát kellett tegyenek román nyelvből, a románok történelméből, Románia földrajzából és közjogából. Az iskolába a román nyelvet a magyarral egyenlő óraszámban kellett tanítani (a román nyelvet I–II. osztályban heti 4, míg III–VII. osztályban heti 3 órában tanították), és csak olyan tankönyveket használhattak melyeket a közoktatásügyi miniszter jóváhagyott.

     Az intézet 1928-ban visszanyerte nyilvánossági jogát (a közoktatásügyi miniszter a magánoktatási törvény 62. §-a értelmében az Állandó Tanács 633/1928. sz. javaslatára megadta a leány-főgimnáziumnak a működési engedélyt nyilvánossági joggal, melyet a Hivatalos Lap 1928. május 6-án megjelent számában közölt), és az 1948-as tanügyi reformig az Erdélyi Egyházkerület tulajdonában maradt, amikor a 175-ös Dekrétum kimondta az iskolák államosítását (Monitorul Oficial, 1948. augusztus 3). Az iskolák államosítása Romániában az első jelentős lépés volt az önálló magyar iskolarendszer felszámolása felé, jóllehet az államosítást követően egyelőre még sem csökkent radikálisan és látványosan a magyar iskolák száma. Az államosítással azonban az állam bejutott a hajdani egyházi kezelésű magyar iskolák falai közé, amelyek pedig a két világháború között a nemzetiségi művelődés fellegvárainak számítottak.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008