magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Sas Péter: Bágyuj Lajos műemlékfelújításai


     Az 1948 utáni romániai, ezen belül is az erdélyi magyar műemlékvédelem jelentős személyisége volt Bágyuj Lajos építőmester, az adott időszakban megvalósult helyreállítások irányítója.

     Kolozsvárt született, 1920. szeptember 20-án, az impériumváltozás utáni új helyzetbe jutott Erdélyben. Szülővárosában megkezdett tanulmányait Budapesten folytatta, ahol alapos és magas szintű szakmai képzésben részesült. Az építőipari szakiskolában elsajátított ismeretanyag jelentős segítséget nyújtott számára a későbbiekben végzett műemléki felmérések, restaurálási munkálatok elvégzéséhez.

     Az 1950-es évek közepétől országos szinten is jegyzett, jelentős műemlékek felújítására, helyreállítására kapott – ha úgy tetszik, komoly szakmai kihívásnak számító – feladatot, felelősségteljes munkát, amelyek egyúttal nagy lehetőséget is nyújtottak számára. Lehetőséget annak bizonyítására, hogy bár nem rendelkezett diplomával, nem folytatott felsőfokú tanulmányokat, szakmai ismeretei birtokában képes lesz megoldani az előtte álló feladatokat. Tulajdonképpen teljesen járatlan úton kellett elindulnia.

     Az 1920-as nagy történelmi és politikai változásig az erdélyi műemlékek is a budapesti székhelyű MOB-hoz, a Forster Gyula báró vezette Műemlékek Országos Bizottságához tartoztak. Egy-egy nagyobb jelentőségű erdélyi műemlék restauráláshoz vagy helyi – múzeumi vagy egyetemi – szakembert kértek fel, vagy a MOB központjából, Budapestről küldtek le egy-egy neves szakértőt, aki a munkálatokat irányította és a feladatokat, teendőket megszabta. Erre több kolozsvári példát is fel lehet sorolni. A Farkas utcai református templom 1910–11. évi belső felújításánál és a marosvásárhelyi református templom cinterme sírfeltárásainál igénybe vették az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtára igazgatója, Pósta Béla professzor szakértelmét. Az óvárbeli egykori domonkos, majd ferences kolostor és a vajdahunyadi vár 1907. esztendei restaurálásánál pedig a nagy tekintélyű Möller István irányításával zajlottak a munkálatok. 1920 után nagyon kevés olyan szakembert lehetett találni Erdélyben, aki megfelelően jártas lett volna a műemléki helyreállítás, restaurálás területén. Ha akadtak volna is, akkor sem tehettek volna túl sokat, hiszen ezt a területet is a román szakhatóságok, minisztériumok irányították, felügyelték, akiknek nem volt érdekük a magyar műemlékek megóvása és a következő évszázad(ok)ra való átörökítése. Jelentős és nagyon jó irányba való elmozdulást jelentett a második bécsi döntést követő négy esztendő Észak-Erdély műemlékei számára. Több évtizedes elmaradásokat sikerült pótolni ez alatt a pár esztendő alatt is, pedig a munkálatokat erősen beszűkítette, hátráltatta a háborús helyzet és az ebből adódó pénztelenség. Néhány kiragadott példa ezen időszak alatt végrehajtott felújításokból: a kolozsvári Szent Mihály templom restaurálása (1942), Mátyás király szülőházának visszaállítása eredeti állapotába (1943), a széki református templom (1944). A második világháború befejeződése után – ha lehetséges – még rosszabb lett a helyzet, még kevesebb a szakember. Biró József, a műemlékügyekben is jártas, jelentős életművet magáénak tudható erdélyi művészettörténész a nyilasterror áldozata lett Budapesten. Jószerével Kós Károly volt az egyetlen, akit be lehetett kapcsolni a felújító-helyreállító munkálatokba.

     Az 1950-es években Bágyuj Lajos fiatalos lendülettel foghatott hozzá feladataihoz. Ismerve lehetőségeit és szakmai tapasztalatait, igyekezett kikérni a véleményét neves művészettörténészeknek, műemlékes szakembereknek és mindazoknak, akiktől csak segítséget remélt munkája minél magasabb színvonalú elvégzéséhez. Jelenlegi ismereteink szerint ilyen tárgykörű és irányultságú levelezést folytatott Balogh Jolánnal, Entz Gézával, Herepei Jánossal, gyakran kikérte Kelemen Lajos ny. főlevéltáros és történetíró, Köpeczi Sebestyén József heraldikus, Biró Vencel ny. egyetemi tanár, volt piarista provinciális, P. Benedek Fidél, történelemből doktorált ferences tartományfőnök véleményét. Azt is megírta, ha valamilyen felfedezést tett, mert tudta, hogy bizonyos témával, korszakkal, stílussal melyik szakember foglalkozik és igyekezett tőle telhetően segíteni munkáját, felhívni a figyelmét.

     A helyrehozandó műemlékek között – a vajdahunyadi vár kivételével – egyházi jellegű, főleg római katolikus alapítású építmények szerepeltek. Nem várt, nagy segítséget jelentett számára Márton Áron püspök ilyen területen is megtapasztalható bölcsessége.

     Ez a segítség a Római Katolikus Egyházművészeti Bizottság felállítása volt, amely Kolozsvárt, a Szent Mihály plébánián működött. A bizottság összetétele önmagáért beszél. Elnök: Márton Áron püspök, alelnök: Baráth Béla kolozsvári kanonok-plébános, tagok: Bágyuj Lajos építőmester, Rátz Mihály műszaki tanácsos, Kelemen Lajos ny. levéltári főigazgató, Köpeczi Sebestyén József ny. egyetemi könyvtárnok, heraldikus, Bíró Vencel ny. egyetemi tanár, az 1948-ban államilag feloszlatott piarista rend egykori főnöke és Vámszer Géza középiskolai tanár. Titkár: gróf Teleki Ernő, az Erdélyrészi Gazdasági Tanács egykori alelnöke. A két főpap érdeme, hogy a rossz anyagi viszonyok és társadalmi megbecsültség nélkül tengődő neves szakembereket bevonták ebbe a munkába. A legfontosabb mégis az a tudat lehetett számukra, hogy ismeretükkel, tudásukkal még mindig tudnak és engedik őket szolgálni a közösség javára.

     Bágyuj Lajos az általa végzett restaurálási munkálatokról rendre írásban is beszámolt, tanulmányai szakkönyvekben és szakfolyóiratokban jelentek meg. Így kapta meg munkájának értékelését, megbecsülését, melyet a már említett főiskolai tanulmányok, illetve a diploma hiánya és ezzel párhuzamos autodidakta önművelés egyesek részéről történő – és a mai napig tartó – lesajnáló véleménye lerombolni igyekszik.

     A helyreállítás feladatát, megoldását, eredményességét és jelentőségét taglaló írásai a legfontosabb szakmunkáit idézik fel: a kolozsvári Szent Mihály templom külső és belső helyreállítási munkálatai (1956–57), a kolozsvári Farkas utcai templom (1958), a kolozsvári ferences templom (1959), a némai református templom (1961), a szászfenesi római katolikus templom és falfestményeinek helyrehozatala (1961–62), a vajdahunyadi vár (1965–68) és a gyulafehérvári székesegyház restaurálása (1967–73). Olyan, ugyancsak fontosnak minősíthető munkájáról, mint a kolozsvári volt piarista, most egyetemi templomban végzett műemléki tevékenységéről nem maradt fenn írásban rögzített beszámoló, vagy leírás.

     A Szent Mihály templom munkálatainál képzőművészek is részt vettek a helyreállítás munkálataiban: „A szentély renoválása után a helyreállítási munka a templom hajóiban folytatódott. A hiányzó zárókövek helyett Köpeczi Sebestyén József tervezésében Szervátiusz Tibor szobrászművésszel újakat készíttettünk. Mégpedig: a középhajóba a diadalívtől számított második boltmezőbe Szent Mihály arkangyalt, a negyedik boltmezőbe Szent Lászlót és az északi oldalhajó harmadik boltmezejébe Szent Istvánt faragtattuk ki.” A Farkas utcai református templom munkálatainál fontos felfedezésre jutott: „A restaurálási munkálatok során sikerült megtalálnom a szakirodalomban eddig csak feltételezett gótikus boltozatnak több szép bordadarabját és a gyámkövek egy részét.” A némai református templomon dolgozva jelentette, hogy „sikerült egy szentségtartó fülkét, valamint egy női szent képmását feltárnunk. A feltárt falfestmény-maradványok finoman megrajzolt alakjai, a mozdulatok és a ruházat ábrázolása, valamint az egész képsorozat háttere gótikus felfogású”. Gyulafehérváron nem remélt ráadásként megtalálta Martinuzzi Fráter György váradi püspök csontvázát, akinek így oly sok évszázad után végre sírhelyet emelhettek. Az egykori vajdahunyadi lovagvárban végzett munkálatok is maradandó értéket jelentettek. „A Mátyás-loggia helyreállítása a helyszíni vizsgálatok eredményeinek fölhasználásával készült. E rész eredeti jellegének visszaállítása révén Erdély legelső reneszánsz homlokzata tárult elénk.” Külön kiemelést és figyelmet érdemel Bágyuj Lajosnak a ferences templommal kapcsolatosan tett felfedezése és megállapítása, melynek ásatás útján való megerősítése erőteljesen befolyásolná Kolozsvár kialakulásával kapcsolatos eddigi vélekedéseket: „A templomban végzett mérések és kutatások öt építési karszakot látszanak igazolni. […] A templomszentély kriptájában folytatott mérések és kutatások eredményeképpen előkerültek az Árpád-kori – tatárjárás utáni – szentély padozatszinti falai és kőpadlója.”

     Összesítésül megállapíthatjuk, hogy helyet kell adni azoknak a véleményeknek, melyek szerint Bágyuj Lajos magas szintű végzettsége hiányában nem volt birtokában minden, a szakterületével kapcsolatos lexikális ismeretanyagnak. Ezt az elméleti hiányosságát igyekezett önműveléssel pótolni. Az adott feladat, a meghatározott építmény restaurálási munkálatainak megkezdése előtt tájékozódott annak történelmi hátteréről és a legjobb szakértők véleményének kikérésével igyekezett a legmegfelelőbb módszert alkalmazni. Az ő idejében sokkal behatároltabb volt azoknak az eszközöknek, anyagoknak és módszereknek a használata, mint ami jelenleg a szakember rendelkezésére állhat. Figyelembe véve saját korszakának technikai, anyagi és sokszor politikai megszorításait, elismeréssel kell adózzunk munkássága és teljesítménye előtt, mely nélkül nagyon nehezen tudnánk a 20. század ötvenes-hetvenes éveinek Romániájában műemléki helyreállításról és annak eredményeiről beszámolnunk. 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008