Művelődés

Közeledik az év vége, lassan számba kell vennünk eredményeinket, jövőre maradt feladatainkat, sikereinket, mulasztásainkat.

     Talán a legfontosabb: január 1-től Románia is belép az Európai Unióba, s előre láthatólag minden kerekebb évfordulón mérleget készítünk majd, ha élünk, arról, hogy hasznunk vagy kárunk származott belőle. Talán előbb-utóbb csakugyan szabadabban mozgunk a világban, ha van pénzünk rá, s ez sem semmi. Ha sokan dolgoznak még külföldön, talán a román gazdaság is stabilabb lesz, s az eurót is bevezetik közelesen, de azt valószínűleg alulírott már nem éri meg, hogy a fizetések is felzárkózzanak. Azt csak titokban reméljük, hogy nem önt el a világ, közelebbről Európa szemete. Hogy nem feltétlen jár a csatlakozás együtt nemzetiségi türelemmel, azt a szlovák példa mutatja. De hátha december 1-jén az évfordulókor eszébe jut majd az ünneplőknek, hogy Gyulafehérváron teljes önrendelkezést ígértek, s az erről szóló határozatokat ugyan becikkelyezték a modern Románia alkotmányába, de ezt sem tartották magukra nézve kötelezőnek.

December 5-e is évforduló, egy sikertelen népszavazásé, aminek tanulságait annak idején levontuk, kár rá több szót vesztegetni.   
A Művelődés szempontjából sokkal fontosabb a Korunk szervezésében nemrégen lezajlott centenáriumi emlékkonferencia Balogh Edgár születésének évfordulóján. Az emlékezők sok részletére kitértek a korszak történetének, hiszen a szebeni szász ősök örökségét is vállaló, Temesvárt született, Pozsonyban magyar környezetben felnövő, kisebbségiként eszmélkedő, Prágában tanuló ifjút huszonévesen kiutasítják a demokratikusnak vélt Csehszlovákiából. Hazakerül szülőföldjére, válik elkötelezett baloldali értelmiségivé, annak minden jó és rossz következményével a Kárpát-medencében. A forgandó szerencse szeszélyétől függően volt fenn és lenn, parolázott államelnökökkel és üldögélt siralomházban. Ott bábáskodott a Művelődés bölcsőjénél, a helytörténeti kutatásokra, a népi hagyományok tudatosítására, a közösségszervezésre, a cselekvő önművelésre vonatkozó tanácsait megfogadtuk. A hatvanas évek derekán sokunknak előadásokat tartott az egyetemen a romániai magyar sajtóról, neki köszönhetem, hogy sajtótörténeti kutatásokra adtam a fejem, és ő beszélt rá, hogy a Jóbaráthoz szegődjem. Jó tapasztalat volt, még ha kacskaringóssá is vált tőle életutam. Sok mindenben nem értettünk egyet, de sokat is tanultam tőle, amiért egy életre hálás vagyok.