magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Demény Piroska: A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium Collegium Gabrielense régizene- és táncegyüttese


     A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium régizene- és táncegyüttese 1992-ben alakult. A különböző adományokból származó anyagokat felhasználva iskolánk lelkes rajztanárnője – Erdőháti Katalin, valamint Tomai Gyöngyi tanítónő csodálatos korabeli ruhákat varrtak a csoport minden tagjának. A régizene-együttes hangszereinek megvásárlásához az Illyés Közalapítvány nyújtott anyagi támogatást.

     Tudásunkat sokáig a Corvineum Alapítvány égisze alatt működő Amaryllis klubtól kaptuk. Az enyedi csoport szakmai irányítója László Bakk Áron, Tóth Mária és Filip Ignác voltak, akik vállalták a zenés-táncos képzést, Nagyenyeden többször is tábort irányítottak, illetve elkísérték együttesünket a nyaranta Soltvadkerten megszervezett táborba.

     Több alkalommal utaztunk mi is Kolozsvárra, hogy ott részt vegyünk az Amaryllis klub által szervezett reneszánsz táncházban. Ilyen alkalmakkor az enyedi csoporttal külön is foglalkoztak, új táncokat tanítottak nekik.

     Az együttes alapító tagjai többségükben tanítóképzős fiatalok, akik vállalták az áldozatos, kemény munkát azért, hogy ismeretekben gazdagodjanak, s előadásaik alkalmával felemelő élményt nyújtsanak másoknak is. Ezek a fiatalok megszerették a reneszánsz zenét és táncot. Kellemes és hasznos kikapcsolódást jelentett mindannyiuknak a Tomai Gyöngyi és Demény Piroska által hetente megszervezett próba. Igazi kis közösséggé alakult a csoport, olyan közösséggé, amely ápolja a reneszánsz kultúra értékeit, s alkalomadtán továbbadja azt. A régi együttestagok közül ma már többen felnőttként játszanak, táncolnak valamelyik híres régizene-együttesben, illetve ők maguk vezetnek saját csoportot (Dobai Jutka – Barót, Demeter Tünde és Kiss Huba – Nagyváradon).

     Az együttes „öregedő” (érettségire készülő) tagjai minden tanévben külön foglalkoztak a fiatal utánpótlás biztosításával: rendkívüli próbákon, táborokon adták át a stafétát, tudásukat. Így tudott állandóan megújulni és megmaradni mindig fiatalnak együttesünk. Alaptagnak csak a két lelkes irányító maradt meg: Tomai Gyöngyi és Demény Piroska. Változtak időközben az együttes szakmai vezetői is. 2000 óta havi rendszerességgel Szabó Anikó – a kolozsvári Passamezzo együttes tagja látogat el hozzánk, s adja át tudását az enyedi lelkes kis csapatnak. Ruhatárunk is bővült az idők folyamán, így most már a kisebbeknek is jut korabeli viselet.

A nagyenyedei Collegium Gabrielense régizene- és táncegyüttes minden évben legalább két színvonalas műsorral szórakoztatta Nagyenyed lakosságát, a Kollégium tanári karát és diákjait. Külön színfoltot jelent az együttes Nagyenyed városának mindennapjaiban, hiszen minden meghívásnak eleget teszünk, ezzel is öregbítvén iskolánk hírnevét.

     Legsikeresebb előadások:

1. 1993-ban a Balassi-műsor,

2. 1994-ben a reneszánsz délután,

3. 1995-ben a reneszánsz karácsony,

4. 1996-ban az együttes néhány tagja Franciaországban szerepelt.

5. 1996. jún. 8-án a Vártemplom udvarán reneszánsz estét szerveztünk. Vendégeink voltak a nagykárolyi Collegium együttes (Deák Endre vezetésével) és a kolozsvári Amaryllis (László Bakk Anikó vezetésével).

6. 1996-tól az együttes minden nyáron Soltvadkerten a Zuglói Gyermektábor vendégei, ahol tíz napos ingyenes táborban készülhetnek a következő évre.

7. 1996 őszén együttesünk az ezeréves magyar iskola, illetve a honfoglalás évfordulóján Soltvadkerten vendégszerepelt.

8. 1997. okt. 18. a Bethlen Gábor Kollégium fennállásának 375. évfordulóját ünnepeltük. A Collegium Gabrielense régizene együttes ez alkalommal Jubileumi Vásárt szervezett a Vártemplom udvarán. A vásárt a régizene-együttes Intradaja (ünnepélyes bevonulása) nyitotta meg. A kapun való belépéskor érdekes felhívás várt a vendégekre: a vásár idején ezen a területen minden aktuális pénzérme érvényét veszti. A vásárban csak dukáttal (agyagból készült pénzérmével) lehet fizetni. Így aztán minden belépő előbb kereste a bejáratnál székelő pénzváltókat: 1 dukát—2000 lej. A vásárosok sok érdekességgel szolgáltak a látogatóknak: külön standon malacpecsenyét sütöttek, pogácsát, almalevet, gyümölcsöt, különféle csecsebecsét és virágot kínáltak a korabeli ruhákba öltözött diákok. Vásárunkon kitűnően szórakozott a vendég, hiszen minden pontos órában egyik bástyánál bábelőadás várta őket, félóránként iskolánk élsportolóiból alakult vásári cirkusz mutatványait tekinthették meg, szerencsekeréknél, nyíllövöldében, diótörőn, lovagi tornákon próbálhattak szerencsét. Ha kedvük kerekedett a jövőbe látni, felkereshették jövendőmondó cigányasszonyainkat. Rovásírónk és portréfestőnk késő estig szolgálta a vendégeket. Bethlen Gábort és korát a Várudvar alkalmi színpadán elevenítették fel a Collegium Gabrielense együttes tagjai. Vendégeink voltak ezen a napon a kolozsvári Amaryllis és a sepsiszentgyörgyi Codex együttesek. A három régizene-együttes közreműködésével a reneszánsz táncház is kitűnően sikerült. A reneszánsz napot korabeli vacsora zárta, ahol vadat s halat, s mi az ég alatt szem-szájnak ingere korabeli ruhákban szolgáltak fel diákjaink. Igazi csapatmunka volt!

9. 1998-ban együttesünk Medgyesen vendégszerepelt, ahol a Báthory István Általános Iskola névadó ünnepségén, a Schuller Ház olasz reneszánsz udvarában 14-16. századi táncokat mutattunk be.

10. 1998. március 15-ét együttesünk tagjai Soltvadkerten ünnepelték, ahol utcabálon mutatták be táncaikat.

11. 1999 őszén Bonyhán vendégszerepeltünk.

12. 2000 októberében a kollégiumi Millenniumi ünnepségsorozaton avattuk fiatal tagjainkat. Az idősebbek színvonalas műsorukkal például szolgáltak fiatalabb társaiknak, s ugyanakkor a közönséget is gyönyörködtették.

13. 2001. május 24–27. – először szervezünk Bethlen-napokat Nagyenyeden. A Collegium Gabrielense régizene- és táncegyüttes most sem maradt ki a rendezvényből. Kicsik és nagyok összevont csapata zenés-táncos műsorral teremtett jó hangulatot a vidám tavaszi vásár improvizált színpadán. Az együttes múltjáról, jelenéről és jövőbeli terveiről ez alkalommal a Kolozsvári Rádióban is beszámoltak.

14. 2001. július 10–20. Régizene-tábor Nagyenyeden, amely az Illyés Közalapítványhoz Demény Piroska által benyújtott pályázata által vált lehetségessé. Szakmai irányítók: Filip Ignác, Tóth Mari és Fülöp Csilla. A tábor ideje alatt részt vettünk a Kolozsváron megszervezett Millenniumi Sokadalomban.

15. 2002 májusában a budapesti Garabonciás Együttes vendégszerepelt Nagyenyeden Váradi István vezetésével. A Vártemplom udvarán megszervezett előadáson az enyediek is bizonyították tudásukat. Ez alkalommal ünnepeltük az együttes tízéves születésnapját.

16. 2003 tavaszán együttesünk a Garabonciás együttes meghívására Budapesten vendégszerepel.

17. 2004 márciusa Kolozsvár: táncversenyen veszünk részt, ahol a legjobb kontratáncos cím a mieinket illette.

18. 2005 februárja Gyula: együttesünk a kolozsváriakkal együtt részt vesz a gyulai reneszánsz farsangi felvonuláson, táncházat és játszóházat szervez.

19. 2004 novembere. Egyed Emese, a kolozsvári Babeš–Bolyai Tudományegyetem magyar irodalom tanszékének vezetője Balassi Bálint emlékét idézi. Az emlékidézésbe a régizene-együttes tagjai is besegítenek, táncaikkal elevenítik fel a reneszánsz kort.

20. 2005. május 13–15.: a Bethlen-napok külön színfoltja volt a Collegium Gabrielense együttes színvonalas előadása, melyet a X. D tanítóképzősök közreműködésével mutattak be. Reneszánsz táncokkal és bábokkal adták elő a Csipkerózsika meséjét. Lélekemelő előadásukkal, összehangolt játékukkal kiérdemelték a közönség vastapsát.

21. 2005. július 14–17. között Csíkszeredában rendezték meg a hagyományos Régizene-fesztivált. A kolozsvári Passamezzo historikus együttes közbenjárásával sikerült nekünk is eljutni erre a rendezvényre. Műsorunkat a Passamezzo együttessel közösen dolgoztuk ki, tanultuk be, és együtt is szerepeltünk. A Hamupipőke mesejáték alapján rendezett Egy csodálatos éjszaka című reneszánszkori táncos-zenés előadást muatttuk be, amellyel nagy sikert arattunk.

22. Tizedik alkalommal rendezték meg 2005. június 26. és július 5. között a vándorlelkek találkozását az anyaország szívében, Budapesten. A határon túli magyar fiatalok találkozójának fővédnöke Göncz Árpádné volt, és kb. 16 ország részvevőit gyűjtötte most egybe. Erre a jubileumi Vendégségben Budapesten évfordulóra kapott meghívást a Collegium Gabrielense együttes is. A kolozsvári Passamezzo historikus táncegyüttes tagjaival együtt vettünk részt a nagyméretű rendezvényen.

     Az együttes jelenlegi tagjai: irányítók: Tomai Gyöngyi és Demény Piroska, táncoktató: Szabó Anikó, táncosok: Kónya Mónika, Simon Katalin, Maxim Orsolya, Varga Gergő, Demény Zoltán, Tellár Izabella, Vernes Katalin, Varga Ágnes, Demény Ágnes, Szabó Katalin, Szabó Koppány, Tűri Attila, Katona Örs.

Hisszük, hogy azok a fiatalok, akik együttesünknek tagjai voltak vagy lesznek, mélyen érző, zene- és kultúra iránt fogékony emberekké válnak. őket sokasodva látván bízunk abban, hogy a kultúra rehabilitációja is megtörténik egyszer.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008