magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


T. Tóth Sándor: Nicolae N. Mihăileanu, a matematikus (1912–1998)


     Nicolae Mihãileanu a román matematika kiemelkedő képviselője. Munkássága megismerésre érdemes, példaként állítható a jövő nemzedéke elé. Konstancán született, a Mircea cel Bãtrân líceumban végezte elemi és középiskolai tanulmányait, majd a bukaresti egyetemen szerzett 1935-ben diplomát matematikából. Már a középiskolában kitűnt matematikai tehetségével, a temesvári Revista Matematicã példáit egytől-egyig megoldotta. 1930-tól levelezője lett a bukaresti Gazeta Matematicãnak, ahol a szerkesztők érdekesebb megoldásait is közölték már, ami önbizalmat adott neki. Egyetemi évei alatt egyre több matematikai folyóirattal tartott kapcsolatot, eredeti feladatokat is küldött be közlésre. Később egy időben szerkesztője vagy főszerkesztője volt egyes szakfolyóiratoknak, mint a Gazeta Matematicã, Pitagora, Pozitiva és másoknak.

     N. Mihãileanu 1935-től különböző középiskolákban tanított, majd a bukaresti Műszaki Egyetem tanársegéde lett. 1949-ben doktorált, majd a temesvári Műszaki Egyetem és a Tanárképző Főiskola profeszszora lett, 1959-től 1973-as nyugdíjazásáig a Bukaresti Tudományegyetem geometria tanszékének vezető professzora. Életéről és munkásságáról több forrás áll rendelkezésre. Sajátkezűleg írt önéletrajzát a kezemben tartom. Egykori tanítványa, Ioan St. Muşat elemzi és összegzi a N. Mihãileanu: Teme de matematicã, alfa şi beta című posztumusz kiadott könyvének előszavában, de az érdeklődő bőven talál adatot a Román matematikatörténet 3. kötetében.

     Úgy kerültem kapcsolatba vele, hogy nagy érdeklődést tanúsított az országban folyó matematikai élet alakulása iránt, beleértve a középiskolákban és a kolozsvári egyetemen folyó tevékenységet, ahol én is tanítottam. 1966-tól kezdődően haláláig 43 levelet írt nekem, ezeket kegyelettel őrzöm. Személyesen is nem egyszer találkoztunk, ha Bukarestben jártam főleg az Egyetemiek Házában.

     Abban az időben a tanügy-minisztérium egy kollektívája anyagot kezdett gyűjteni az oktatás történetéről. Mihãileanu tudta, hogy nekem sok anyagom van a felekezeti iskolákról, s javasolta, hogy állítsak össze ezekről egy erdélyi vonatkozású monográfiát. A kollektíva három kötet tervét készítette el, engem arra buzdított, hogy másokat is szervezzek be. A három kötet függelékeként Mihãileanu javasolta, hogy szakonként csoportosított rövidebb lélegzetű tanulmányokból álló köteteket állítsunk össze Miscellanea címmel, melyet aztán időszaki közlönnyé szeretett volna fejleszteni a matematikaoktatás történetéről. „Az egész világ mintha aludnék, ha a matematikatörténetről hall” – panaszolja levelében. Panaszkodik aztán lusta kollégákra, nyomdára, mert a szekrényében hevernek a dolgozatok.

    1972-ben a Matematikai Társaság nevében meghívott Botoşani-ba az első matematikatörténeti tanácskozásra, amelyet ő szervezett, s az ott elhangzott előadásokat is sikerült megjelentetnie. Kedvesen írja, hogy 1975 nyarán hallotta, hogy matematikatörténeti könyvem jelent meg, de azt még pult alatt sem látta Bukarestben. „Kvittek vagyunk” – írja, mert ő is írt egy könyvet, amiről nem tudja, hogy eljutott-e Kolozsvárra, mert még a bukarestiek sem nagyon látták.

    1977 végén arra kért, hogy az I. Teodorescu akadémikussal együtt szerkesztett könyvéhez adatokat küldjek, mivel saját bevallása szerint nem ismeri az ország területén élt és tevékenykedett régi német és magyar kollégákat. Mihãileanu tudta, hogy az erdélyi felekezeti iskolák tanárairól készülök tanulmányt írni. Becsületbeli kérdésnek érezte, hogy hozzám fordulva felemlegesse egy professzortársa esetét, akinek a könyve hamarabb megjelent, mint akitől az adatokat kérte, s úgy nézett ki, mintha eltulajdonította volna, bár hivatkozott a forrásra. Én természetesen, mint korábban is, készséggel teljesítettem a kérését.

    Így jöttek és mentek a levelek, adatokat, dokumentumokat kért az erdélyi matematikaoktatásról, megjelent könyvekkel és neves tanárokkal kapcsolatban. Felrója a kiadóknak, hogy nem érdekli más csak a sport és az irodalom, az igazi szellemi munka elfecsérlődik, a matematikatörténetről kijelentik, hogy nincsen iránta érdeklődés.

    1980-ban szomorúan írja, hogy a matematika története második kötetének megjelenése nagyon elhúzódik. Azért érdeklődik a kolozsvári kollégák iránt, sajnálja, hogy csak késve tudta meg Radó halálát. Tépelődik, foglalkoztatja az összegyűjtött dokumentumok sorsa, mintha előre megérezte volna, hogy halála után senki sem fog törődni velük, a szemétbe kerülnek. Aminthogy úgy is történt, de ezt már a lányától tudtam meg.

    Az elmúlás gondolata foglalkoztatta, arról ír, hogy mindnyájunkkal kialszik egy egész világ. Közben azért kérdez, az érdeklődő tudós nem tagadja meg önmagát. Gh. Mihoc akadémikus megbízta, hogy A. Wald matematikussal kapcsolatban kiegészítő adatokért forduljon hozzám, aki könnyebben utána tud nézni Wald Kolozsvárt töltött éveinek, tanulmányainak. Szerencsémnek tekintem, hogy sikerült Abraham Wald életrajzát nagyon sok hiteles adattal kiegészíteni. Még életben találtam volt hegedűtanárát is, Lakatos Istvánt, aki bejáratos lévén Waldékhoz, több érdekes és megbízható leírással segített.

    Mihãileanu 1979-ben nyugdíjba ment, csalódása, keserűsége érződik, amikor arról panaszkodik, hogy a geometria és a matematikatörténet senkit sem érdekel. Az öregség velejárója a pénztelenség, nem tud megvenni egy újságot, egy könyvet, minden pénzét felemésztik a költségek, a drága élelem, s a kiadási lehetőségek is nagyon beszűkültek. Szerette volna kiadni kéziratainak bár egy részét, de pénz híján nagyon nehezen ment. A matematikaoktatás története Romániában 1948-ig című nagy kézirata megjelentetéséhez könyveit is kezdte eladogatni. Ehhez a munkájához kér erdélyi vonatkozású adatokat, kiegészítéseket, pontosításokat, örömmel és megelégedéssel nyugtázza, hogy kérésének eleget is tettem.

    1996-ban sikerült saját költségén kiadni Geometria című munkáját, amelyet élete nagy megvalósításának érzett, ám mint írja, kétmillióba került neki ez a szórakozás. Aztán panaszkodik, hogy sokat betegeskedett, nemsokára meg is halt.

    Mihãileanu minden évben március 21-én felköszöntött. Amikor 80 éves voltam akkor is, s kezdte számba venni a 80 éves matematikus kollégákat. „Mit szól hozzá, Tóth uram, amikor arra gondol, hogy milyen kevesen maradtunk? Engem szórakoztat. Nagyon érdekes arra gondolni, hogy pár év múlva már csak egy emlék vagy… Szeszélyes játék ez. Fáj nekem, amikor nálunknál fiatalabbak kidőlnek.”

Embernek és tudósnak is nagy volt Nicolae N. Mihãileanu. Odaadó, szenvedélyes munkaszeretete, melyet a matematikai tudományok művelésében élt ki, igen nagyra értékelhető szolgálatot jelentettek a román művelődéstörténetnek.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008