magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Neményi József Nándor: Magyar Mackensen Bukarestben


     Pontosan egy hónap választ el Románia európai integrációs nagy történelmi eseményéig, és honatyáink a nemzeti ünnepen, a törvényhozás két házának együttes ünnepi ülésén, a Hargita megyei magyar képviselő az RMDSZ nevében nem diplomáciából vizsgázott, hanem EU-integrációból és toleranciából vizsgáztatott. Azt tudjuk és tudják, hogy mi Európa peremén felzárkózni készülünk, és egy hónap múlva  minden szempontból az Unió nagyítója alatt meg kell méretkezzünk. Előreláthatóan javul a jogszolgáltatás s a törvények alkalmazása is, de az árak nőnek, míg újra elhelyezkednek s a kérdés az, hogy meddig, miért csökken az életszínvonal, és lesz-e valóban egy nyitott társadalom s egy olyan szívélyes állam és távlatokban gondolkodó elit, amelyik kidolgozza azokat a stratégiákat: ipar, mezőgazdaság, energetika, tanügy, társadalombiztosítás és egészségügy, amely biztosíthatja a de facto felzárkózást. Az élet fintora és történelmünk fricskája a román honatyáknak, hogy pont most 90 éve (1916. november 30.–2006. nov. 30.) vonult be Bukarestbe, és foglalta el a fővárost Mackensen tábornagy, majd megkötötték a szégyenletes és kínos Bukaresti békét. Kis túlzással állítjuk, Garda Dezső RMDSZ-es képviselő magyar Mackensenként viselkedett és áttört egy frontot. Igen, egy új Európában, útban a határok nélküli nyitott, demokratikus 21. században van jogunk kimondani azt, hogy nincs különösebb okunk ünnepelni, és el kell mondani jogos sérelmeinket és elvárásainkat, ha a nyitott közös Európa kül- és belpolitikájának alkotója akarunk lenni és folytatjuk a reformot minden áron, minden tekintetben. (Az Unió alkotmánya még nincs véglegesítve és elfogadva.) A ki nem mondott fájdalmas igazságok és álláspontok megváltoztatására nincs esély, ha nincsenek bátor politikusaink és vezetőink.

     Tény az, hogy a protokoll elvárásai szerint Garda nem volt diplomatikus, nem diplomáciából vizsgázott november 30-án a Román Parlamentben. A vizsgaeredmény viszont siralmas, európai integrációból (sajnos) megbuktatta a honatyák nagy részét, mert az empátia hiánya a kisebbségekkel szemben, akik 88 évet vesztesek voltak, semmiképp nem jó üzenet, és ez a barátságtalan gesztus a Parlamenttől nem volt véletlen, folytatódott a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektori tanácsának jogellenes tetteivel és közleményével. Megfélemlítésnek tűnik az európai tanulmányok karának alapítójától.

     Mi e fejlemények és történések gazdaságpolitikai vetületeivel szeretnénk foglalkozni, de ez még(!) nem megy, nem kerülhet rá sor, mert gátat szab nekünk a jelenlegi kormánykoalíció megroggyanása, és így csak az marad, hogy egyáltalán nem véletlen, hogy a hazafiatlannak minősített Garda képviselőt a románok kinézik, a magyarok egy új Mackensennek titulálhatják. Fogadjuk el e túlzásokat úgy, amilyen az életünk (ellentmondásos), és világunkat is úgy, ahogy Niccolo Machiavelli ajánlotta 510 évvel ezelőtt, mert a változáshoz és a változtatásokhoz hosszú időre, és mentalitásváltásra lenne szükség.

 

*

     Garda Dezső Hargita megyei képviselő beszédét a bukaresti rádióban egyenesben hallgattam pár percet. A Szenátus elnöke meggátolta, hogy elmondhassa december elsejei, a többségi nemzet képviselőinek szóló premiert, belefojtották a szót, pedig világosan, egyszerűen, közérthetően és őszintén fogalmazott egy másfélmilliós kisebbség nevében, de túl kemény volt. Egyelőre! A hatalom birtokosai 88 év után is zavarba jöttek hallgatva a bátor kiállást, ami nem talál a bukaresti mindenkori román pártok véleményével. És mégis! Nem véletlen az, hogy cinkos hallgatás kíséri a négy perces beszédet, amely meg kellett volna rengesse a roggyant koalíciót, amely eddig mindent megúszott. Jöhet az integráció, egy hónap múlva Európában vagyunk de iure, és reménykedünk, hogy mi, akik túl vagyunk a hatvanon, e nagy történelmi lépés után beáll a szemléletváltás, és a magyar–román, ill. román–magyar viszonyban megfordul a szél.

A kérdések kérdése az, hogy a teljes piacnyitás és általános piacosítás a gazdaság minden szegmentumában, de az egészségügyben, nyugdíjpolitikában és tanügyben, a versenyhelyzet kialakulása úgy általában és a tőke hatalma megoldhatja-e a Trianon utáni 88 éves nyavalyáinkat. Meg fog-e szabadulni a kormány és szekértolói attól a szereptől, ami el kell tűnjön a pártállami illúzióvesztés után. Az Európai Unió és az európai közös piac képlete pofon egyszerű: egy piac, egy ár. Következik ebből, hogy az öszszes ár kiegyenlítődik, már 2007 folyamán és a fizetések lemaradnak és a felzárkózás az életszínvonal tekintetében marad továbbra is a nagy hiánycikk. A reform halad, a böjt marad.

     A politikai harc új terepet kerít. A regionalizmus és az önkormányzatiság piacán, be kell szerezni ehhez az uniós forrásokat, mert a hazaiak  elégtelenek, ugyanakkor kezelni kellene a krónikus  munkaerőhiányt, és napirendre kell tűzni az ifjúság megszerzését. De 2007-ben többet fizetünk be, mint amit leosztanak nekünk és az energiafrontokon új bajok és botrányok kísértenek, mert nincs átlátható energiapolitika és fizetéspolitika sincs. De mi történik az állami támogatással, amit a lakosság nem tud nélkülözni a távfűtés, energiafogyasztás, vízszolgáltatás tekintetében, az a jövő titka. A drága energiahordozók piaci ára továbbra nő, globalizálódott világunkban a világpiaci árat mindenképpen mindenkinek meg kell fizetni, a szegény országoknak épp úgy, mint a gazdagoknak. Nekünk kelet-európaiaknak közvetlenül a saját zsebünkből, az életszínvonal rovására, amely nem változhat, amíg a mentalitással olyan borzasztó fenyegetések érnek, akárcsak Gardát a megszakítás pillanatában. És mégis!

     Van és erősödik egy olyan joganyag: acquise communitaire, 31 fejezettel, amit alkalmazni kell, keményen monitorizálnak és magyar anyaországi politikusok szerint védettebbek leszünk bizonyos támadásokkal szemben, amelyek megelőzik a szemléletváltást, és a civil szféra is elmozdul, hiszen a történelemkönyvek, amit itt írtak elvesztik aktualitásukat. A pánszlávizmus hetven év próbálkozás után megszűnt. A hidegháború eltűnt, a határok ellégiesednek, helyette jöhet a pénz diktatúrája és a mi képletünk: piac, verseny, tőke és új remények.

Befejezésképpen csak annyit, hogy Garda szenzációs próbálkozása, beadni a keserű orvosságot, a szemléletváltás kicsikarásához, bár nem sikerült, jó fegyvertény az új Európa megközelítéséhez, ha valóban akar még tetteket felmutatni a megroggyant koalíció és átalakulás előtt vergődő szociáldemokrácia. Ez utóbbi lebeg ég és föld között, akár Mohamed koporsója, a mi esetünkben a föld, a romániai valóság és az ég a tradicionális 88 éves nacionalizmus, amely minden pártban tetten érhető.

     Várjuk a 2007-es történéseket, mint az anarchisták a kálváriát, és várjuk azokat a választásokat 2007-ben, amelyek átrendezik a román politikai piacot, megfelelően azoknak az elvárásoknak, amelyekre nem készítettek fel  és lehetővé tették azt, hogy a magyar képviselőt leléptessék a dísztribünről mert vagy tíz  évvel megelőzte korát, amiről írja a történelmi leckéket a magyar diákjainak. Tény az, és mindenki látta, hogy a leirrendettázott Garda történelemprofesszor nem mondhatja el azt – egyelőre, hogy szükséges az autonómia, mindig is ígérték csak. A Bolyai egyetem kérdése örökzöld tabu téma, és a kétnyelvű feliratokat nem bírják elviselni, mert nem küzdöttünk eleget értük. Szoktatni kell a többségi nemzet képviselőit arra, hogyan juthatunk el Gyulafehérvárról Európába, és a romániai magyaroknak az 1918-as be nem tartott Gyulafehérvári határozat kiindulópont a jogorvoslat felé és 1921-es Román Alkotmány alapján kiemelt fontosságú elvárása volt. Kötelességünk tehát emlékezni és emlékeztetni az 1918. december elsejei nagygyűlésre és aggasztó nekünk erdélyi magyaroknak, hogy egy hónappal a várva várt integráció előtt, ha csak megpengetjük jogos elvárásainkat, milyen rossz román beidegződések kerülnek felszínre, meggátolva az esélyt, ami reálisnak tűnt, de várni és harcolni érte még biztosan nagyon sokat kell.

     A múltból átörökölt sok sérelemért néhány kulcsszó, amely még mindig időszerű: összefogás az autonómiáért, bátor kiállás, a történelem megismerése, a nemzeti bálványok ledöntése, vagy újraértékelése.

Addig is tudni kéne és ez most a kormányválság előestéjén nyílt titok, 2007. január után még mikor, miért és meddig nőnek az árak, ki stabilizálja a román nemzetgazdaságot, és hogyan javítható a felette szükséges versenyképesség ha nem költünk eleget tudományos kutatásra, fejlesztésre és mind kevesebb az adózó aktív állampolgár, aki a nyugdíjalapot elő kell teremtse 6,5 millió nyugdíjból élőnek, akinek az ún. működőképes piacgazdaság és parlamentáris demokrácia kevés jót hozott 17 év alatt. Bejárva a bukaresti piacokat nem lehet nem felismerni azt, hogy mekkora a gazdasági robbanás, és milyen óriási a fejlődés. A rengeteg új bank, csillogó üzletek, ügyvédi irodák, ingatlanügynökség, kávéház és cukrászda mind arra utal, hogy számítanak a növekvő fogyasztásra. A nagy szónoki kérdés megválaszolhatatlan: lehet-e tartós és egészséges gazdasági növekedés akkor, ha nem történt meg a lelkek megtisztítása a történelmi ballaszttól s a kommunizmus bűntetteitől. Lelki síkon a meditáció elmaradása s a fájdalmas elismerések, felismerések és beismerések a legmagasabb szinten több mint bűn, hiba mikor benn leszünk Európában. Jó példa erre a régi és az új Mackensen esete, Trianon, 1945–64, az orosz megszállás és pacifizálás periódusa, majd 1989 decembere és az öt bányászjárás Bukarestben. Várnunk kell még a megtisztulásra.

 

     Epilógus

     Közben nagy dolgok történtek Bukarestben. Az államelnök a román parlamentben elismerte azt, hogy 1945 és 89 között egy bűnös, illegitim kommunista rendszer uralkodott Romániában. Bocsánatot kért a román állam nevében a diktatúra miatt, s elismerte, hogy 1,2 millió ember vesztette életét e bűnös rendszer és diktatúra rémtettei miatt. Szerintünk ez jelentős haladás a múlttal való szembenézés és fájdalmas elismerések útján.

Mi, önkéntes száműzetésben élő bukaresti magyarok történelmi időket éltünk át itt 2006 decemberében: beismerték a 45 év közelmúlt kommunizmusának bűntetteit és rémtetteit (1), nevesítették a felelősök és kommunista gonosztevők egy részét (2), bocsánatot kértek a megalázott és megkárosított magyaroktól is (3), ígéretet tettek, hogy múzeumot és emlékművet állítanak az elszenvedett törvénysértésekért és szenvedésekért (4), de eltűrték Vadim Tudor hihetetlen durva, civilizálatlan viselkedését, és őt nem állították le, mint a mi Mackensenünket, Garda Dezsőt. És megfordult a szél?!



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008