Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Dáné Tibor Kálmán: Burus János laudációja


    

Burus János. Jó harmadfél évtizede már, hogy ismerem Burus Jánost. Ezzel a nem éppen hétköznapi kife-jezéssel – mármint azzal, hogy harmadfél – próbálom most áltatni magam, hogy hátha nem is olyan sok idő ez a hátunk mögött hagyott negyed évszázad, az a huszonöt év, amikortól ismeretségünk, majd későbbi barátságunk datálódik. Abban az időben Burus János a Hargita megyei Művelődési Bizottság szakirányítója volt, jómagam pedig matematika tanár, aki szabad idejében szabadegyetemet szervezett, és csillagászati ismereteket terjesztett az írott és elektronikus médiában, vagy éppen előadásokon keresztül itt a kincses városban. Mikor az első meghívót kaptam Csíkszeredába előadást tartani, zimankós február volt Kolozsváron, Székelyföldön pedig, különösen Csíkban, olyan hideg, hogy a medvék is csak szivatóval tudtak elindulni reggelente a Hargitán. Szóval, mi tagadás, nem volt kedvem menni, de ekkor rám szólt apám, aki íróemberként ugyancsak benne élt az erdélyi közélet sűrűjében, és azt mondta: „Ha Burus János hív, akkor menni kell. Először is azért, mert ő tudja, hogy mit akar veled, másodszor is azért, mert nagy megtiszteltetés, hogy egyáltalán felfigyelt közművelődési nyüstölésedre, tehát számít rád.” Máig is áldom az akkori meghívást, és azt is, hogy felnőtt fejjel komolyan vettem az atyai szigort, no meg persze azért a kíváncsiság is elindított Csíkország felé: ki lehet Burus János? Akkor még nem gondoltam, hogy negyed évszázad múlva, azaz most, engem ér majd az a megtiszteltetés, hogy összegezhetem a nyilvánosság előtt, szerény képességeim szerint, azt az életutat, azt a 40 év közszolgálatot, mely példaértékű lehet minden erdélyi értelmiségi számára.

     Az elmúlt négy évtized alatt Burus János volt: tanár, pionírparancsnok, falufelelős, művelődési szakirányító, művelődésszervező, tanügyi szakirányító, a Pedagógusok Háza igazgatója, megyei tanfelügyelő, iskolai múzeumalapító (két alkalommal is), főszerkesztő, névtanos, néprajzkutató és nem utolsó sorban KALOT-kutató. Vagyis volt fent és lent, mint ahogyan minden közösségét vállaló magyar értelmiségit megkörhintáztatott ez alatt az idő alatt a romániai közélet. Miközben irodalmi, művelődési, néprajzi, oktatási és helytörténeti témájú tanulmányokat közölt bel- és külföldi folyóiratokban, szaklapokban: a Hargitában, a Hargita Népében, a Művelődésben, a NyIrK-ben, a Kútfőben, a Keresztény Magvetőben, A Hétben, az Utunkban, a Csíki Lapokban, a Fórumban. Feldolgozta szülőfaluja, a ma már szórványok szórványának számító, Segesvár melletti Pipe helyneveit, és dolgozatot közölt Székelyvécke, Siklód, Rava helyneveiről is. Tíz évig volt szervezője, szellemi, lelki és időnként anyagi támogatója a Nagy-Homoród menti művelődési hétnek és képzőművészeti tábornak. Mint 18 évig a Hargita megyei Művelődési Bizottság szakirányítója, a Könyv embertől emberig kulturális program keretében több mint ezer író–olvasó találkozót szervezett, melyeknek során az erdélyi szellemi élet minden jelentős képviselője megfordult ennek a székely megyének számtalan kis és nagytelepülésén. Általában február hónap volt ennek a tevékenységnek a fő szezonja, amikor a székely faluközösségek a téli pihenő alatt várták és reménykedtek az esztendő jobb termésében. A 18 évből emeljük ki például 1985 februárját, amikor Burus János szervezésében 28 nap alatt 40 író, tudományos kutató, mezőgazdasági szakíró fordult meg Hargita megye különböző településein. De ő alapította, majd hét évig szervezője, irányítója és olykor anyagi főtámogatója volt az 50-60 erdélyi diákot befogadó korondi Hazanéző nemzetközi magyar irodalmi tábornak. A csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskolában létrehozta a diákság körében az ugyancsak népszerű Nagybükki Néprajzi Társaságot, melynek közössége csakhamar több száz tárgyat magába foglaló etnográfiai múzeumanyagot gyűjtött össze a tanintézetben. Alapítója és főszerkesztője a Kútfő – Kis magyar néprajz diákoknak című helytörténeti folyóiratnak.

     Közösségépítő, felnőttképző tevékenység szempontjából talán ennyi is elég lenne, hogy az EMKE és a Romániai Magyar Népfőiskolai Társaság nyugodt szívvel Burus Jánosnak adományozza az idei, népfőiskolai munkáért járó Balázs Ferenc-díjat. Azonban az elmúlt években, némi baráti bíztatásra, Burus János belevetette magát az 1940 és 1944 között Csíksomlyón felállított egykori KALOT népfőiskola történelmi emlékeinek a kutatásába, feltárásába. És historikusa lett annak a hajdani felnőttképző tanodának, melynek épületét egykor Kós Károly tervezte, s nem kisebb személyiség tanította a tehetséges székely parasztifjaknak a fafaragást, mint Szervátiusz Jenő. A kutatások eredményei is azt igazolják, hogy az egykori KALOT népfőiskola szellemisége félévszázad távlatából is meghatározó szerepet játszott mindazoknak az embereknek az életében, akik hajdan kijárták faluvezető, gazda- vagy gazdasszonyképző tanfolyamait. Nem is beszélve a fafaragó iskolájáról, melynek Szervátiusz-növendékei később, a kommunista diktatúra sötét éveiben, Erdélyt járva, számos magyar falu templomát ékítették szobor- vagy éppen bútorzat faragással, ékes belső faépítészettel. Burus János aprólékos kutatómunkával járta végig a székely falvakat, beszélgetett a népfőiskola egykori növendékeivel, számtalan tárgyi emléket: füzetet, tankönyvet, hajdani jegyzetet, fényképet gyűjtött össze tőlük. Páratlan részletességgel tárta fel az erdélyi népfőiskola történetnek egy nagyon fontos, valamikor egyedülálló intézménye históriáját. Erre a munkára még az egykori Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma is felfigyelt, s szerény anyagi támogatásban is részesítette.

     Kedves János! Mindezekért fogadd szeretettel az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Romániai Magyar Népfőiskolai Társaság 2006. évi, népfőiskolai tevékenységért járó, Balázs Ferencről elnevezett díját. Mondandómat Kányádi Sándor egy gondolatfoszlányával zárnám, melyről tudom, életed ars poeticája: „Be kell hordani mindent. /A szavakat is…/ Semmi sem fölösleges.”



vissza a kiadáshoz
minden cikke
EMKE-LAUDÁCIÓK rovat összes cikke

© Művelődés 2008