Művelődés

    
Köllő Katalin. Nem tartozik a túlszeretett, túldíjazott szakmák közé az újságírás. Különösen igaz ez a napilapokra. Azok, akik a hírlapírás nagy kalandjára vállalkoznak, és elégtételre, sikerélményre vágynak, rendszerint be kell hogy érjék a jól elvégzett munka ritka örömével. Az EMKE sajtódíjának átadása egyike azoknak a kivételes pillanatoknak, amikor az erdélyi magyar újságíró kihúzhatja magát: ma nem kapunk ki! Jó alkalom ugyanakkor arra, hogy odafigyeljünk magunkra, egymásra, egymás munkájára is.

     Köllő Katalin munkája mindenképpen odafigyelést érdemel. Azt tapasztalhattuk, hogy a színházba járó közönség és a szakma fokozott igénye ellenére kevesen vannak, akik ma színi kritikára adják a fejüket. Vagy nem értenek hozzá, vagy nincs bátorságuk – vonták le egyesek summásan a következtetést. Köllő Katalin azok közé tartozik, akiknek lételeme a kritikai szemléletmód, amely ugyanakkor alapos tudással párosul – ez a szilárd alapja annak, hogy irigylésre méltó bátorsággal vállalja véleményét.

Schöpflin Aladár máig időszerű gondolatait idézném. Annyi kicsinyesség, a művészethez egyáltalán nem tartozó szempont figyelembevétele terheli a kritikust, hogy munkája becsületes elvégzéséhez szükséges függetlensége egészen odavész. Még az aránylag függetlenebb színházi kritikus sem tud ezektől a másodlagos szempontoktól menekülni, s kritikánk kénytelen valóságos tolvajnyelvet kitalálni a buknivaló színdarabok bukásának enyhí-tésére, s a kritikus igazi véleményét a legtöbb esetben csak a publikum tapasztalt és ravaszul olvasó része tudja a sok enyhítő körülmény közül kitalálni. A független és bátor kritika annyi önfeláldozással jár a mi szűkös viszonyaink között, amennyire csak ritka ember képes, és ritka kritikus tud a mi kritikára alkalmatlan talajunkban olyan biztos és független pozíciót teremteni magának, hogy a teljes függetlenség nemes luxusát megkockáztathassa.

     Túlzás nélkül merem állítani, hogy kollégánk, Köllő Katalin azon kevesek közé tartozik, akik nem csak megkockáztatják a függetlenség nemes luxusát, hanem maximálisan élnek is vele, anélkül azonban, hogy egy pillanatig is visszaélnének ezzel. Ehhez a függetlenség adta bátorsághoz ugyanis, ami valóban nagy luxus ma a médiában, szakmai igényesség, a színház iránti nagyfokú alázat, szeretet társul. És ez az összetétele az elismerésre érdemes színikritikának.

     Színházról szóló cikkeit a Szabadságon kívül A Hétben, a Székelyföldben, vagy a magyarországi szaklapokban, a Színház, a Zsöllye című folyóiratokban, a Kontextus, illetve a Litera internetes portálokon olvashatták. Nemrég jelent meg Orosz Lujzáról készült kötete, publicisztikái pedig külön színfoltja lapunknak. De bármihez is fogjon, könyvíráshoz vagy a kevésbé látványos szerkesztői munkához, magasra állítja a mércét. Mindig magasabbra, hiszen pontosan tudja, hogy a ráérzés, a talentum mit sem ér, ha nincs mögötte tájékozottság, kitartó kemény munkával megszerezhető tudás.

     Köllő Katalinnak, a Szabadság kulturális rovata vezetőjének a kitüntetésével az EMKE egyben megerősíti lapunk igyekezetét, hitét abban, hogy hasábjainkon továbbra is helye, kiemelten fontos helye van a kultúrának. Sajnos, kezd beigazolódni a szakemberek vészjóslata: a kulturális újságírás egyre inkább háttérbe szorul. A tömegkultúra fokozatosan átveszi a színház, a könyv, az elmélkedés – a gondolkodás helyét. Egyre nehezebb, egyre kevésbé kifizetődőbb kultúrát eladni, mint ahogy egyre nagyobb próbatétel igazi, minőségi kultúrát, kulturális újságírást művelni.

     Az immár Spectator-díjas Köllő Katalinnal osztjuk azt a hitet, hogy ebben az egyre inkább értékzavarral küszködő társadalomban az újságírás nem csak hírverseny, nem csupán nagybetűs szenzáció. Hogy az újságíró feladata továbbra is a közvetítő szerep a politika, a művészetek világa és az olvasók közt az igényesség, a tisztesség jegyében – ahogy azt a szakma kiemelkedő egyéniségei is vallják. Ehhez kívánunk Köllő Katinak további kedvet, kitartást!