magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Incze László: Az 1934. szeptemberi országos katolikus nagygyűlés Kézdivásárhelyen


Az év­for­du­lók min­dig al­kal­mat kí­nál­nak az em­lé­ke­zés­re. Előző lapszámunk­ban Kézdivásárhely múlt­já­nak tra­gi­kus ese­mé­nye­i­re, a 270 és a 170 év­vel ezelőtti két nagy tűz­eset­re em­lé­kez­tünk. Most egy 70 év­vel ezelőtti eseményről kí­vá­nunk be­szá­mol­ni, amely az előzőektől eltérően örö­met, lel­ki és anya­gi gya­ra­po­dást ho­zott vá­ro­sunk éle­té­be. Az 1934. au­gusz­tus vé­gé­re ter­ve­zett és szep­tem­ber ele­jén meg­tar­tott or­szá­gos ka­to­li­kus nagygyűlésről van szó, ami­kor a két­na­pos, nagy­sza­bá­sú ren­dez­vény ál­tal egész Er­dély ma­gyar­sá­gá­nak fi­gyel­me vá­ro­sunk­ra irá­nyult, Kézdivásárhely a ro­má­ni­ai ma­gya­rok szel­le­mi éle­té­nek köz­pont­já­vá vált.

A nagy­gyű­lé­sen ter­mé­sze­te­sen elsősorban ka­to­li­ku­sok vet­tek részt, de a ren­dez­vényt tá­mo­gat­ták és ma­gu­ké­nak érez­ték a más fe­le­ke­ze­tek­hez tar­to­zók is, mert ez al­ka­lom­mal nemcsak a ka­to­li­kus egy­ház, ha­nem ál­ta­lá­ban az egy­há­zak, a ma­gyar nyel­vű fe­le­ke­ze­ti ok­ta­tás, az er­dé­lyi ma­gyar­ság meg­ma­ra­dá­sá­nak legfőbb kér­dé­sei ke­rül­tek meg­tár­gya­lás­ra.

Egy ilyen ren­dez­vény jelentőségét ak­kor tud­juk fel­mér­ni iga­zán, ha is­mer­jük, hogy mi­lyen hely­zet­ben volt ál­ta­lá­ban a ma­gyar­ság és kü­lö­nö­sen a ma­gyar nyel­vű művelődés a két vi­lág­há­bo­rú köz­ti Ro­má­ni­á­ban, főleg az 1930-as évektől kezdődően.

Mint is­me­re­tes, az 1918-as uni­ót ki­mon­dó gyu­la­fe­hér­vá­ri ha­tá­ro­zat­ban az er­dé­lyi ro­mán­ság vezetői el­is­mer­ték az együtt élő nem­ze­ti­sé­gek jo­gát az anya­nyel­ven történő ok­ta­tás­hoz, köz­igaz­ga­tás­hoz, igaz­ság­szol­gál­ta­tás­hoz és ezek gya­kor­lá­sát min­den nem­ze­ti­ség­nek a sa­ját kebeléből va­ló egyé­nek ál­tal. Ro­má­nia 1919-ben nem­zet­kö­zi szerződésben vál­lal­ta a nem­ze­ti­sé­gek tel­jes jogegyenlőségét, sza­bad nyelv­hasz­ná­la­tát, a nem­ze­ti­sé­gi ok­ta­tást, a szé­ke­lyek­nek és szá­szok­nak pe­dig kul­tu­rá­lis au­to­nó­mi­át he­lye­zett ki­lá­tás­ba. Az 1923-as al­kot­mány a nem­ze­ti­sé­gek­hez tar­to­zó ál­lam­pol­gár­ok jogegyenlőségét ugyan elv­ben el­fo­gad­ta, de nem emel­te törvényerőre a gyu­la­fe­hér­vá­ri ha­tá­ro­zat­ban szereplő jo­go­kat. A nem­zet­ál­lam­má nyil­vá­ní­tott Ro­má­ni­á­ban a po­li­ti­kai gya­kor­lat nem egye­zett az al­kot­má­nyos ren­del­ke­zé­sek­kel. Az er­dé­lyi ma­gyar­sá­got ért sé­rel­mek mi­att 1918 után egy év­ti­zed le­for­gá­sa alatt több mint 200 ez­ren te­le­ped­tek ki az anya­or­szág­ba. A Szé­kely­föl­det súj­tó gaz­da­sá­gi diszk­ri­mi­ná­ció mi­att azon­ban na­gyon so­kan, az em­lí­tett időszakban kö­rül­be­lül 100 ez­ren te­le­ped­tek át a Regátba is. A Nyu­gat­ra, főleg az Egye­sült Ál­la­mok­ba ki­te­le­pe­det­tek szá­ma is 50 ezer­re tehető.

A ro­mán nyelv ural­ko­dó­vá té­te­lét min­den esz­köz­zel szor­gal­maz­ták. A hely és ut­ca­ne­ve­ket a ma­gyar több­sé­gű he­lye­ken sem le­he­tett ma­gya­rul ki­ír­ni. Így lett ak­kor a mi Zsig­mond ki­rály terünkből Piařa Re­gi­na Maria, a Szentkereszty Ste­fá­nia ut­cánk­ból Bulavardul Regele Carol, a Wes­se­lé­nyi ut­cánk­ból Bulevardul Regele Fer­di­nand stb. A ma­gyar nyel­vű pub­li­ká­ci­ók­ban sem sze­re­pel­he­tett a ma­gyar hely­ség­név. A Föl­di Ist­ván ál­tal szer­kesz­tett Szé­kely­föld és a Ko­vács J. Ist­ván ál­tal szer­kesz­tett Szé­kely Új­ság Târgu Săcuiesc-en je­lent meg, A két­nyel­vű cég­táb­lá­kat meg­adóz­tat­ták, vé­gül meg­szün­tet­ték. Nyil­vá­nos he­lye­ken meg­je­len­tek a fel­irat­ok: „Csak ro­má­nul sza­bad be­szél­ni.”

A ma­gyar­sá­got súj­tó in­téz­ke­dé­sek kö­zül azon­ban a leg­fáj­dal­ma­sab­bak azok vol­tak, ame­lyek az egy­há­za­kat és az is­ko­lá­kat érin­tet­ték. Az ál­la­mi ma­gyar nyel­vű is­ko­lá­kat fo­ko­za­to­san fel­szá­mol­ták, a ma­gyar nyel­vű ok­ta­tás 1919 után a fe­le­ke­ze­ti is­ko­lák­ba szo­rult vissza. Ezer­nél több ma­gyar tan­nyel­vű ál­la­mi nép­is­ko­la szűnt meg.

Az 1921-es föld­re­form vég­re­haj­tá­sá­ban ha­tá­ro­zott nem­ze­ti meg­kü­lön­böz­te­tés ér­vé­nye­sült. Gaz­da­sá­gi­lag elsősorban a ma­gyar nagy- és kö­zép­bir­to­kos ré­te­get súj­tot­ta, de az egy­há­za­kat és más ma­gyar kö­zös­sé­ge­ket is sú­lyo­san érin­tett. Míg a ro­mán egy­há­zak föld­te­rü­le­tei nö­ve­ked­tek, a ma­gyar egy­há­zak­tól több mint 314 ezer hold­nyi föl­det vet­tek el. Ezek jö­ve­del­mét az egy­há­zak főként kul­tu­rá­lis és ok­ta­tá­si cé­lok­ra  hasz­nál­ták fel. A meg­vál­to­zott kö­rül­mé­nyek közt az egy­há­zak nem tud­ták fenn­tar­ta­ni is­ko­lá­i­kat, a ma­gyar gyer­me­kek nagy ré­sze ro­mán tan­nyel­vű is­ko­lák­ba volt kény­te­len irat­koz­ni.

Az anya­nyel­vi ok­ta­tás kü­lö­nö­sen az 1930-as évek­­től ju­tott na­gyon ne­héz hely­zet­be a gaz­da­sá­gi vi­lág­vál­ság mi­att, amely Ro­má­ni­át is sú­lyo­san érin­tet­te. A fe­le­ke­ze­ti is­ko­lá­kat csak ak­kor le­he­tett vol­na fenn­tar­ta­ni, ha a szülők vál­lal­ni tud­ják a ma­gas tan­dí­jak fi­ze­té­sét. Ezért so­kan en­ged­tek a kényszerítő kö­rül­mé­nyek­nek és ál­la­mi is­ko­lák­ba íratták gyer­me­ke­i­ket. A ma­gyar­sá­got súj­tó hát­rá­nyos hely­zet ki­ha­tott az egész is­ko­la­há­ló­zat­ra, óvodától az egye­te­mig, de meg­ne­he­zí­tet­te a közművelődési in­téz­mé­nyek mű­kö­dé­sét is, ame­lye­ket nagy­részt szin­tén egy­há­zi tá­mo­ga­tás­sal tar­tot­tak fenn.

Az er­dé­lyi ma­gyar­ság prob­lé­má­i­nak meg­ol­dá­sá­ra csak az nyújt­ha­tott né­mi re­ményt, ha az egy­há­zak vezetői kö­zös erőfeszítéssel, jó együtt­mű­kö­dés­sel pró­bál­ják meg­ta­lál­ni a lehetőségeket az anya­nyel­vi kul­tú­ra fenn­tar­tá­sá­ra és a ha­gyo­má­nyok ápo­lá­sá­ra. Az er­dé­lyi ma­gyar­ság szel­le­mi köz­pont­já­ban, Ko­lozs­vá­ron in­dult moz­ga­lom e cé­lok meg­va­ló­sí­tá­sa ér­de­ké­ben az 1930-as évek ele­jén. Ek­kor az egye­te­mis­ták kö­zött nagy vi­lág­né­ze­ti vi­ták zaj­lot­tak. Venczel Jó­zsef egye­te­mi hall­ga­tó, a későbbi ki­vá­ló tu­dós ja­va­sol­ta, hogy tart­sa­nak előadássorozatot az if­jú­ság vi­lág­né­ze­ti prob­lé­má­i­ról. Az ő in­dít­vá­nyá­ra fel­kér­ték Már­ton Áront, aki ak­kor Gyu­la­fe­hér­vá­ron püs­pö­ki tit­kár volt, hogy tart­son előadást. Az esz­mék és irány­za­tok mér­le­ge cí­mű előadása olyan nagy tet­szést ara­tott, hogy az egye­te­mis­ták le­ve­let in­téz­tek a püs­pök­höz és kér­ték, ne­vez­ze ki Már­ton Áront főiskolai in­té­ze­ti ve­ze­tőnek. A ko­lozs­vá­ri főiskolai nevelőintézetben, a Bá­tho­ry Kol­lé­gi­um­ban Már­ton Áron így kezd­te meg mű­kö­dé­sét. Az egye­te­mi (pi­a­ris­ta) temp­lom­ban min­den vas­ár- és ün­nep­na­pon ő tar­tot­ta a szent­be­szé­det. Ak­tu­á­lis té­má­jú előadásaival annyi­ra ma­gá­ra von­ta a köz­vé­le­mény fi­gyel­mét, hogy Ko­lozs­vár ér­tel­mi­sé­ge, fe­le­ke­ze­ti ho­va­tar­to­zás­tól füg­get­le­nül, nagy szám­ban hall­gat­ta az előadásait. A ko­lozs­vá­ri if­jú­ság szel­le­mi ve­zé­re lett.

A ka­to­li­kus if­ja­kat tömörítő Majláth Kör­ben ki­fej­tett mun­kás­sá­ga ré­vén si­ke­rült kö­zös mun­kál­ko­dás­ra össze­fog­ni a töb­bi if­jú­sá­gi szer­ve­ze­tet, a re­for­má­tus főiskolások If­jú­sá­gi Ke­resz­tyén Egye­sü­le­tét és az uni­tá­ri­u­sok Dá­vid Fe­renc Egye­sü­le­tét.

1932. szep­tem­ber 1-től Már­ton Áron lett az Er­dé­lyi Ró­mai Ka­to­li­kus Nép­szö­vet­ség egye­te­mi szak­osz­tá­lyá­nak vezetője. 1933-ban lét­re­hoz­ta és György La­jos egye­te­mi ta­nár­ral kö­zö­sen szer­kesz­tet­te a nagy­ha­tá­sú Er­dé­lyi Is­ko­la cí­mű fo­lyó­ira­tot. 1934. már­ci­us 13-tól az Er­dé­lyi Ró­mai Ka­to­li­kus Nép­szö­vet­ség ki­ne­ve­zett or­szá­gos igaz­ga­tó­ja lett. Kézdivásárhelyre 1933 ja­nu­ár­já­ban lá­to­ga­tott el először. 1932 őszén Csík­sze­re­dá­ban If­jú­sá­gi Kon­fe­ren­ci­át szer­vez­tek, majd há­rom jog­hall­ga­tó­val vé­gig­lá­to­gat­ták az alcsíki fal­va­kat. Az egyik jog­hall­ga­tó a kézdivásárhelyi Laczkó Lász­ló volt. In­nen ér­ke­zett 1933 ele­jén Kézdiszentlélekre, majd Kézdivá­sár­hely­re, ahol Bo­ga Ala­jos gim­ná­zi­u­mi igaz­ga­tó lát­ta ven­dé­gül. Ek­kor is­mer­ke­dett meg Föl­di Ist­ván­nal és Vár­he­lyi Gyu­lá­val, akik Már­ton Áron népmű­ve­lő prog­ram­já­nak meg­va­ló­sí­tá­sán már ko­ráb­ban is fá­ra­doz­tak. Má­so­dik lá­to­ga­tá­sá­ra 1933. ok­tó­ber 22-én ke­rült sor, ami­kor Föl­di Ist­ván meg­hí­vá­sá­ra részt vett a Krisz­tus Ki­rály ün­ne­pén tar­tott nagy­si­ke­rű ren­dez­vé­nyen.

A következő év­ben az or­szá­gos ka­to­li­kus nagy­gyű­lés szín­he­lyé­ül Kézdivásárhelyt vá­lasz­tot­ták. Ak­kor a nevelők szá­má­ra 1934. au­gusz­tus 27-től 30-ig négy­na­pos szo­ci­á­lis-pe­da­gó­gi­ai tan­fo­lya­mot szer­vez­tek, majd ezt követően or­szá­gos ka­to­li­kus nagy­gyű­lést szán­dé­koz­tak tar­ta­ni. A Föl­di Ist­ván ál­tal szer­kesz­tett Szé­kely­föld cí­mű, he­ten­ként két­szer, csü­tör­tö­kön és va­sár­nap megjelenő lap már jú­li­us­ban hí­rül ad­ta, hogy vá­ro­sunk­ban ka­to­li­kus nagy­gyű­lés lesz, me­lyen részt vesz Már­ton Áron is. Jú­li­us 15-én rö­vid hír je­lent meg a lap­ban, mely­ben kö­zöl­ték, hogy a nagy­gyű­lés szep­tem­ber l-re és 2-ra ha­lasz­tó­dott, mert az Er­dé­lyi Mú­ze­um Egye­sü­let au­gusz­tus 25-én és 26-án ren­de­zi Bras­só­ban a ván­dor­gyű­lés­ét, s így a két nagy­sza­bá­sú ren­dez­vény egy­ide­jű meg­tar­tá­sa ron­ta­ná egy­más si­ke­rét.

Au­gusz­tus 26-án a lap köz­li a min­den­kit meg­döbbentő hírt, hogy a nagy­gyű­lés meg­tar­tá­sa aka­dá­lyok­ba üt­kö­zött. Az au­gusz­tus 30-i lap­szám­ban pe­dig a következőket ol­vas­hat­juk: „Az egész or­szág ka­to­li­kus­sá­ga nagy meg­döb­be­nés­sel ér­te­sült ar­ról, hogy a Kézdivásárhelyre szept. l–2-re hir­de­tett ka­to­li­kus nagy­gyű­lést és szo­ci­á­lis kur­zust a mi­nisz­té­ri­um nem en­ge­dé­lyez­te. A Ka­to­li­kus Nép­szö­vet­ség vá­ro­sunk­ban időző el­nö­ke azon­nal össze­köt­te­tést ke­re­sett a he­lyi és me­gyei ha­tó­sá­gok­kal és írás­ban is ki­kér­ve a til­tó ren­de­­le­tet, azon­nal in­téz­ke­dett, … egy­ben pe­dig te­le­fo­non Gyár­­fás Elem­ér sze­ná­tor­nak, az er­dé­lyi ka­to­li­kus­ság vi­lá­gi vezetőjének is je­len­tést tett és kér­te, hogy a va­ló­szí­nű­leg té­ve­sen vagy rossz­in­du­la­tú­an in­for­mált felsőbb kö­rö­ket pró­­bál­ja meg jobb be­lá­tás­ra bír­ni, an­nál is in­kább, mert az it­te­ni rendezőség olyan szé­les­kö­rű pro­pa­gan­dát fej­tett ki és annyi­ra lel­ki­is­me­re­te­sen vé­gez­te a mun­kát, hogy elő­re­láthatólag ez a nagy­gyű­lés szebb és im­po­zán­sabb lesz az ed­di­gi­ek­nél.

Gyár­fás Elem­ér Bu­ka­rest­be uta­zott, tud­juk meg a lap­ból. Te­le­fon­üze­net ér­ke­zett, hogy a mi­nisz­té­ri­um meg­ad­ta az en­ge­délyt, a kor­mány kép­vi­se­le­té­re Bi­du V. Valer pre­fek­tust bíz­ták meg. Gyár­fás Elem­ér hosszas és kö­rül­mé­nyes utá­na­já­rá­sa ré­vén az is ki­de­rült, mi okoz­ta a ­til­tó ren­del­ke­zést. Ar­ra hi­vat­koz­tak, hogy biz­tos for­rás­ból olyan in­for­má­ci­ó­kat kap­tak, mint­ha tün­te­tés­re ké­szül­né­nek a nagy­gyű­lé­sen megjelenő vezetők el­len, s mi­vel ilyen kel­le­met­len­ség­nek nem akar­ják őket ki­ten­ni, és itt nem elég nagy a kar­ha­ta­lom, ezért he­lye­sebb­nek lát­nák, ha a gyű­lést Er­dély va­la­me­lyik na­gyobb vá­ro­sá­ban tar­ta­nák meg. Gyár­fás Elem­ér ezek után sze­mé­lye­sen vál­lalt ga­ran­ci­át a ren­de­zé­sért és a ren­dért.

A lap köz­li: „A nép tud­ni fog­ja kö­te­les­sé­gét. Tud­ni fog­ja, hogy ilyen al­ka­lom­mal egy or­szág sze­me van raj­tunk, s mi sem ön­ma­gunk­ra, sem más­ra szé­gyent nem ho­zunk... A rendezőség kü­lön­ben már előre úgy szer­vez­te meg az egész ün­nep­sé­get, hogy min­den­re gon­dolt. Gon­dolt ar­ra, hogy kö­zel ezer tá­vol­vi­dé­ki és öt-hat ezer közelvidéki ven­dég je­le­nik meg it­ten ezen a na­pon, és va­la­mennyi­ük elhelyezéséről, a prog­ram­ról és a rend fenn­tar­tá­sá­ról is gondoskodott… A vá­ros­ban kék kar­sza­la­gos rendezők fog­nak cir­kál­ni, azon kí­vül az Ön­kén­tes Tűz­ol­tó Egye­sü­let em­be­rei is ál­lan­dó szol­gá­la­tot tel­je­sí­te­nek. Itt min­den­ki­nek az a legfőbb óha­ja, hogy va­la­mennyi­en, akik ide­jön­nek, jól és ott­ho­no­san érez­zék ma­gu­kat.

A Szé­kely­föld szep­tem­ber 2-i szá­ma már rész­ben be­szá­mol az eseményekről: „Gyö­nyö­rű idő ked­ves­ke­dett a IX. ka­to­li­kus nagy­gyű­lés első nap­já­ra. A vi­rá­gok­kal dí­szí­tett vá­ros ut­cá­in az idegenből érkezők ha­tal­mas tö­me­gei hul­lám­za­nak és a délelőtt 9 óra­kor kezdődő ün­ne­pé­lyes Ve­ni Sancte alatt zsú­fo­lá­sig meg­telt a mi­no­ri­ták tá­gas temp­lo­ma... Mi­se után a kö­zön­ség át­vo­nult a Vi­ga­dó nagy­ter­mé­be, ahol fél 11 óra­kor kez­de­tét vet­te a Ka­to­li­kus Nép­szö­vet­ség köz­gyű­lé­se. A köz­gyű­lés meg­nyi­tá­sa­kor fe­hér ru­hás kis­lány­ok vi­rág­csok­ro­kat nyúj­tot­tak át a ma­gas ran­gú ven­­dé­gek­nek, ott vol­tak Fiedler Ist­ván püs­pök, Széllyes Dé­­nes ka­no­nok, Bidu Valer me­gyei pre­fek­tus, dr. Gyár­fás Elem­ér sze­ná­tor, Már­ton Áron nép­szö­vet­sé­gi el­nök, And­rás­sy Al­bert és dr. Vár­he­lyi Ödön al­el­nö­kök. Meg­nyi­tó be­szé­det tar­tott Betegh Mik­lós a Nép­szö­vet­ség vi­lá­gi el­nö­ke. Az évi mun­ká­ról Már­ton Áron tett je­len­tést, akit nagy lel­ke­se­dés­sel a Nép­szö­vet­ség igaz­ga­tó­já­vá vá­lasz­tot­tak.

A Szé­kely­föld szep­tem­ber 6-i szá­má­ban a ve­zér­cikk cí­me: Mit je­len­tett a ka­to­li­kus nagy­gyű­lés ne­künk és így össze­gez: „Az ered­mény lel­ki­ek­ben ki­szá­mít­ha­tat­lan. Ha egye­bet nem ér­tünk vol­na el ezen a té­ren, csak azt, hogy lát­hat­tuk, részt ve­het­tünk hét­ezer-nyolc­száz szé­kely-ma­gyar ka­to­li­kus fel­vo­nu­lá­sán, már az is ön­ma­gá­ban erőt, a küz­de­lem­hez bá­tor­sá­got adó volt.” Föl­di Ist­ván ír­ja, hogy a nagy­gyű­lés anya­gi előnyökkel is járt a vá­ros szá­má­ra, de en­nél töb­bet je­len­tett az, hogy az em­be­rek ba­rát­ság­ban, test­vé­ri sze­re­tet­ben erő­söd­tek.

Ne­ve­ze­tes ese­mény volt Kézdivásárhely éle­té­ben a 70 év­vel ezelőtti ka­to­li­kus nagy­gyű­lés de még in­kább szá­mon tar­tás­ra ér­de­mes az, hogy épp eb­ben a vá­ros­ban vá­lasz­tot­ták Már­ton Áront az er­dé­lyi ka­to­li­kus Nép­szö­vet­ség igaz­ga­tó­já­vá. Az ő em­lé­két ápol­nunk becs­ület­be­li kö­te­les­sé­günk, az ál­ta­la meg­hir­de­tett esz­mék ma is időszerűek, kö­ve­té­sük ma is meg­lévő gond­ja­ink meg­ol­dá­sá­ban se­gít­sé­günk­re le­het­nek. Ezért volt mind­annyi­unk ál­tal helyeselhető ja­vas­la­ta Bodó Im­re főesperes úr­nak, hogy ut­cát ne­vez­zünk el Már­ton Áron­ról.

Kézdivásárhelynek a tá­gas pi­ac­te­rén kí­vül, a zsú­folt épít­ke­zés mi­att nem volt tér­nek kiképezhető sza­bad tere. Vetró And­rás szob­rász­mű­vész al­ko­tó­mun­ká­já­nak ered­mé­nye­ként szá­mos ne­ve­ze­tes sze­mé­lyi­ség szob­ra ké­szült el az el­múlt más­fél év­ti­zed­ben, a szob­rok pe­dig te­ret kö­ve­tel­tek és te­rem­tet­tek is ma­guk­nak. Így nyert te­ret Turóczi Mó­zes, Bem, Kos­suth La­jos, és most leg­utóbb, a he­lyi ta­nács gon­dos­ko­dá­sa ré­vén a Már­ton Áron szob­ra. Ez a szo­bor a mű­vész aján­dé­ka, ame­lyet az ado­má­nyok­ból le­he­tett bronz­ba ön­tet­ni. Az er­dé­lyi ma­gyar szel­le­mi élet egyik leg­je­le­sebb képviselőjének élet­hű meg­je­le­ní­té­se ma is kö­te­les­sé­ge­ink tel­je­sí­té­sé­re int.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008