Művelődés

 Személyek

Popova Jelena Ivanovna, földbirtokos özvegye, gödröcske az arcán

Szmirnov Grigorij Sztyepánovics még nem öreg földbirtokos

Luka, Popova öreg lakája

Színhely: Popova udvarházának fogadószobája.

I. jelenet

Popova mély gyászban, a kezében fénykép, le nem veszi róla a szemét és Luka

Luka Nem jól van ez így, naccságos asszony. Hát már egészen elemészti magát... Szobalány, szakácsné elmentek szamócát szedni, minden élő lélek örül az életnek, még a macska, még az is a maga élvezetét hajhássza: ott sétálgat az udvaron, madarat fogdos, az én naccságám meg csak itt ül naphosszat a szobában, akárcsak valami kolostorban, soha semmi élvezete. Engem uccse!... Idestova már egy éve, hogy ki se mozdul a házbul.

Popova Nem is fogok soha, sehova. Minek? Az én életemnek már vége. Az uram a sírban, én meg a négy fal közé temetkeztem. Mind a ketten halottak vagyunk.

Luka Hát nem mondom? Hallgatni is rossz. Nyikoláj Mihájlovics meghalt – Isten nyugosztalja. Fényeskedjék néki a mennyei világosság! Meg tetszett gyászolni annak rendje és módja szerint. De hát egyszer a gyásznak is végét kell vetni. Nem lehet örökké sírdogálni, meg gyászruhát viselni... Nekem is elhalálozott annak idején az anyjukom. Megsirattam, elkeseregtem egy hónapig, kettőig, azzal aztán elég volt. Csak nem fogok egész életemre Lázár módjára nyöszörögni egy vénasszony miatt! Sóhajt. El tetszett feledkezni a szomszédokról. Se maga nem megy sehova, se másokat ide be nem ereszt. Úgy élünk itt, engedelmet a szóért, mint a pók, elbújunk a napvilág elől. A libériámon egerek lakmároznak... Még ha nem lennének jóravaló emberek a közelben, érteném. De hisz az egész járás teli van úriemberrel. Riblovban egész ezred állomásozik, a tisztjeik – mintha skatulyából húzták volna ki őket. A táborban minden pénteken bált rendeznek, a katonazene pedig minden áldott nap játszik ott... Ej, ej naccságácskám, hát szabad lemondani minden élvezetről annak, aki ilyen szép és fiatal? Hiszen a szépség se örökkévaló, drága lelkem naccságám! Elröpül vagy tíz esztendő – aztán maga is szívesen elpáváskodna majd egy kicsit, szívesen csavargatná a tiszt urak fejét, de akkor már késő lesz.

Popova határozott hangon Mondtam már neked, ilyesmiről nekem ne beszélj! Tudod jól, az én számomra, azóta, hogy Nyikoláj Mihájlovics meghalt, az életnek semmi értéke. Te úgy tekintesz, mintha én még élnék. De ez puszta látszat. Megesküdtem rá, hogy ezt a gyászruhát a sírig le nem vetem és a világtól félrevonulva élem le napjaimat... Érted, mit beszélek? Hadd lássa a megboldogult szelleme, mennyire szeretem... Tudom, te előtted nem titok, hogy a megboldogult nem ritkán igazságtalan, kegyetlen, sőt... olykor még hűtlen is volt hozzám. De én hű leszek hozzá mind a sírig, megmutatom neki, hogy én hogy tudok szeretni. Azt akarom, onnan a síron túlról is olyannak lásson, amilyen életében voltam...

Luka Ahelyett, hogy ilyeneket beszél, menne ki inkább a kertbe sétálni, vagy fogatná be a Tóbit vagy az Óriást, menne egy kicsit vendégségbe a szomszédokhoz.

Popova Ah! Sír.

Luka Naccsága! Lelkecském. Ne sírjon, áldja meg a Krisztus!

Popova Szegény boldogult, hogy szerette Tóbit! Mindig vele kocsikázott át Korcságinékhoz vagy Vlaszovékhoz. Hogy tudott hajtani! Milyen szép volt a lelkem, mikor teljes erővel rövidre fogta a gyeplőt! Emlékszel? Hej, Tóbi, Tóbi! Eridj, mondd meg, adjanak neki ma dupla porció zabot.

Luka Parancsára! Éles csengetés.

Popova összerázkódik Ki lehet az? Mondd meg, senkit se fogadok!

Luka Parancsára! El.

II. jelenet

Popova egyedül

Popova a fényképet nézegetve Meg fogod látni Nicolas, hogy én hogy tudok szeretni és megbocsátani... Az én szerelmem örökre szóló, el nem alszik mindaddig, míg majd valamikor a szegény árva szívem verése is el nem áll. Könnyein át mosolyog. Hát nem bánt a lelkiismeret? Én, a te jó, hű kis feleséged, lakat alá zárkóztam, és hű maradok hozzád mind a sírig, te meg... Hát nem szégyelled magad, pofikám? Megcsaltál, jeleneteket rendeztél itt nekem, hétszámra magamra hagytál...

III. jelenet

Popova és Luka

Luka belép izgatottan Valaki a naccságát keresi. Látni szeretné...

Popova Remélem, megmondtad, hogy az uram halála óta senkit se fogadok?

Luka Mondtam én, kérem, mondtam, de az az úr oda se hallgat, azt mondja, nagyon fontos dologban jár.

Popova Nem fo-ga-dok!

Luka Mondtam neki, de... az ördög tudja, miféle ember ez az úr... Káromkodik és erővel betör a szobába... Már az ebédlőben van...

Popova bosszúsan Hát jó, vezesd be... Milyen neveletlen emberek vannak a világon! Luka el.  Nehéz az emberek között élni! Mit akarnak tőlem? Miért nem hagynak békén? Sóhajt Nem, már látom, csakugyan kolostorba kell vonulnom... Elgondolkozva Igen, kolostorba...

IV. jelenet

Popova, Luka, Szmirnov

Szmirnov miközben belép, Lukához Mit jár annyit a szád, te füles! Popovát megpillantva, méltóságteljesen Nagyságos asszonyom! Engedje meg, hogy bemutatkozzam: Szmirnov Grigorij Sztyepánovics, földbirtokos, nyugalmazott tüzérfőhadnagy! Fontos ügyben vagyok kénytelen nyugtalanítani nagyságodat...

Popova anélkül, hogy kezet nyújtana Miről van szó?

Szmirnov Az ön boldogult férje, akit szerencsém volt személyesen ismerni, két váltó alapján adósom maradt ezerkétszáz rubellel. Minthogy holnap kamatokat kell fizetnem a Földhitelbanknak, az a kérésem önhöz asszonyom, szíveskednék ezt az összeget nekem még ma megfizetni.

Popova Ezerkétszáz rubel... És honnan ered az uramnak ez a tartozása?

Szmirnov Zabot vett tőlem.

Popova sóhajt, Lukához Luka, ne felejtsd el megmondani, hogy Tóbinak ma dupla porció zabot adjanak! Luka el, Szmirnovhoz. Ha Nyikoláj Mihájlovics önnek ezzel az összeggel adósa maradt, én természetesen megfizetem, de megbocsásson, mai napon ez az öszszeg nem áll rendelkezésemre. Holnapután visszaérkezik a városból az intézőm, azonnal utasítani fogom, hogy fizesse ki önnek, ami jár, de pillanatnyilag nem tudom teljesíteni a kívánságát... Méghozzá éppen ma hét hónapja, hogy az uram meghalt, és ezért egyáltalán nem vagyok abban a hangulatban, hogy pénzügyekkel foglalkozzam.

Szmirnov Én pedig abban a hangulatban vagyok, hogy ha holnap nem fizetem be a kamatokat, akkor úgy kirepülök a birtokomból, hogy a lábam se éri a földet. Jön a végrehajtó és lefoglalja a birtokot.

Popova Holnapután megkapja a pénzét.

Szmirnov Nekem a pénzre nem holnapután, hanem ma van szükségem.

Popova Megbocsásson, ma nem tudok fizetni.

Szmirnov Én pedig holnap utánig nem várhatok.

Popova De hát mit tegyek, ha most nincs itthon pénzem?

Szmirnov Egyszóval: nem tud fizetni?

Popova Nem tudok...

Szmirnov Hm!... Ez az utolsó szava?

Popova Igen.

Szmirnov Visszavonhatatlanul?

PopovaVisszavonhatatlanul.

Szmirnov Alázatos köszönet! Most már tudom, mihez tartsam magam. Vállat von. És még azt akarják, hogy az ember megőrizze a hidegvérét! Az úton éppen az adószedővel találkoztam. Azt kérdi tőlem: „Miért dühös maga mindig, Grigorij Sztyepánovics?” Hát én meg kérdezem: lehet az ember nem dühös? Halálosan szükségem van pénzre... Útnak indultam még tegnap reggel, alig pitymallott, végigjártam az összes adósaimat – de hogy akár csak egy is közülük megfizesse az adósságát. Kínlódom, mint a kivert kutya, az éjszakát a zsidó kocsmárosnál töltöttem, a pálinkáshordó mellé heveredve... Végül most itt vagyok, 70 versztnyire hazulról, ide jöttem abban a reményben, hogy itt végre kapok pénzt, és pénz helyett most hangulattal traktálnak! Hát ne dühöngjön az ember ezek után!

Popova Megmondtam önnek világosan: amint megjön az intézőm, megkapja a pénzét.

Szmirnov Én nem az intézőhöz jöttem, hanem magához. Mi a fenének kell nekem – bocsánat a kifejezésért! – a maga intézője?

Popova Engedelmet kérek, tisztelt úr, de az ilyen furcsa kifejezésekhez és ehhez a hanghoz én nem vagyok hozzászokva, és nem is vagyok hajlandó ezt tovább hallgatni. Gyorsan el.

V. jelenet

Szmirnov egyedül

Szmirnov Nesze neked! Hangulat... Hét hónappal ezelőtt meghalt az ura! Dehát kamatot fizetnem – kell, vagy nem kell? Feleletet kérek: kell-e kamatot fizetnem, vagy nem? Meghalt az ura, érthető – hangulat és egyéb mindenféle hókusz-pókusz... Az intézője, hogy az ördög bújt volna belé, valahova elutazott. De hát én mit csináljak? Hol szerezzek valami léghajót, amin elröpülhetnék a hitelezőim elől? Vagy egyszerűen rugaszkodjam neki és verjem a fejemet a falba? Gruzgyevet nem találtam otthon, Jarosevics otthon volt, de elbújt előlem, Kuricinnel életre-halálra összekaptam, kicsi híja, hogy le nem dobtam az ablakon át az emeletről, Mazutovra rájött valami koleraféle, ennek a hölgynek meg itt hangulatai vannak. Egy se fizet. A disznók! És mindez azért van, mert túlságosan elkényeztettem őket, mert afféle nyálas, ringy-rongy asszonyember vagyok! Finomkodok velük! Na de várjatok csak! Megmutatom nektek! Nem fogtok velem kukoricázni, ördög bújjék belétek! Itt maradok, nem mozdulok egy tapodtat se, míg csak ki nem fizet! Brr!... Még ilyen dühös nem voltam! Még az ereim is reszketnek a dühtől, még a lélegzetem is eláll... Istenuccse, kezd forogni velem a világ! Kiált. Hé! Lakáj!

VI. jelenet

Szmirnov, Luka

Luka belép Mi tetszik?

Szmirnov Inni akarok. Hozzál kvaszt, vagy vizet! Luka el.

Szmirnov Ez aztán a logika! Az embernek halálos szüksége van pénzre, már azon gondolkozik, ne akassza-e fel magát, és akkor őnagysága nem fizet, mivelhogy, tetszik tudni, a hangulata nem engedi meg, hogy pénzügyekkel foglalkozzék!... Valódi női, valódi szoknyalogika! Ezért nem szerettem soha és nem szeretek asszonyokkal beszélni. Lőporos hordó tetején ülni nem olyan ijesztő számomra, mint asszonnyal beszélni. Brr... A hideg kiráz, úgy feldühösített ez a szoknyás angyal! Ha csak messziről megpillantok egy-egy ilyen költői teremtést, a dühtől máris görcs áll a lábikrámba. Isten őrizzen meg valamennyitől.

VII. jelenet

Szmirnov, Luka

Luka belép, vizet hoz Szmirnovnak A nagyságos asszony gyöngélkedik és nem fogad.

Szmirnov Eridj a fenébe! Luka el. Gyöngélkedik és nem fogad! Hát ne fogadj! Itt fogok ülni, míg csak ki nem fizetsz! Ha egy hétig gyöngélkedsz, egy hétig fogok itt ülni... Ha egy évig fog tartani a betegséged – én is itt leszek egy évig... Majd meglátjuk: ki bírja tovább! Engem angyalom, se a gyászruháddal, se az arcod gödröcskéivel le nem veszel a lábamról... Ismerjük már az ilyen gödröcskéket!... Kikiált az ablakon. Szemjon! Kifogni! Vissza egyhamar nem indulunk. Egyelőre itt maradok. Mondd meg az istállóban, adjanak zabot a lovaknak! Ördögfattya, már megint bele hagytad gabalyodni az ostorhegyest a gyeplőbe! Oldod ki mindjárt, te disznó! A kocsist utánozva „Rögvest”... Majd adok én neked olyan rögvest, hogy arról koldulsz. Elmegy az ablaktól. Undorító helyzet... a hőség kibírhatatlan, senkise fizet, éjszaka rosszul aludtam, ráadásul még ez a gyász-szoknya jön itt nekem a hangulataival... Fáj a fejem... Talán egy kis vodkát ha innék... csakugyan, inni kéne. Kiált. Lakáj!

Luka belép Mi tetszik?

Szmirnov Pohárka vodkát! Luka el. Hű! Leül és a külsejét vizsgálgatja. Jól festek, mondhatom! Csupa por a ruhám, a csizmám sáros, nem mosdottam, nem is fésülködtem, a mellényemen szalmaszálak... Nem csoda, hogy az asszonyka úgy nézett rám, mint valami haramiafőnökre. Ásít. Nem valami illendő dolog így állítani be úri házhoz... No de nem tesz semmit... Én itt nem vendég vagyok, hanem hitelező, hitelezők számára pedig nincs előírva az öltözék...

Luka belép, vodkát hoz Sokat megenged magának az úr.

Szmirnov haragosan Hogy mondtad?

Luka Én, kérem... Nem szólok én...

Szmirnov Kivel beszélsz te? Fogd be a szád!

Luka félre Az ördög hozta ide a nyakunkra... Luka el.

Szmirnov, Jaj de dühös vagyok! Szétmorzsolnám az egész világot! Az embernek a feje is belefájdul. Kiált Hé! Lakáj!

VIII. jelenet

Popova, Szmirnov

Popova belép, szemét lesüti Tisztelt uram! Én itt, magányomban, elszoktam a hangos beszédtől, nem bírom elviselni a kiabálást. Nagyon kérem, ne zavarja nyugalmamat!

Szmirnov Fizessen ki, és máris megyek.

Popova Érthetően megmondtam önnek: jelenleg nincs itthon pénzem. Várjon holnap utánig.

Szmirnov Nekem is érthetően volt szerencsém kijelenteni, hogy a pénzre nem holnapután, hanem ma van szükségem. Ha ma nem kapom meg magától a pénzt, holnap fel kell akasztanom magamat.

Popova Dehát mit tegyek, ha nincs nálam pénz? Furcsa követelés!

Szmirnov Szóval nem fizet most mindjárt?

Popova Nincs módomban...

Szmirnov Ez esetben itt maradok, és addig fogok itt ülni, míg meg nem kapom a pénzt... Leül. Holnapután fog fizetni? Rendben van. Akkor itt fogok ülni holnap utánig. Így fogok itt ülni... Fölugrik. Kérdem magát: kell nekem holnap kamatot fizetnem, vagy nem?... Vagy azt hiszi talán, hogy tréfálok?

Popova Kérem az urat, ne kiabáljon! Ez itt nem istálló!

Szmirnov Én nem azt kérdezem magától, hogy istálló-e ez itt, vagy nem, hanem azt, hogy kell-e vagy nem kell holnap kamatot fizetnem?

Popova Ön, úgy látszik, nem tudja, hogy kell viselkedni nőkkel szemben!

Szmirnov Téved, én igenis tudom, hogy kell viselkedni nőkkel szemben.

Popova Nem, nem tudja! Ön neveletlen, goromba fráter! Rendes ember nem beszél így nőkkel.

Szmirnov Mit nem mond! És hogy gondolja, hogy beszéljek én magával? Talán franciául parancsolja? Dühösen, selypítve. Madame, je vous prie... mily boldog vagyok, hogy nem méltóztatik fizetni. Ezer bocsánat, hogy zavarni bátorkodom! Milyen nagyszerű ma az időjárás! És milyen jól fest kegyeden ez a gyászruha! Összeüti a bokáját és meghajtja magát.

Popova Viselkedése ostoba és durva.

Szmirnov utánozva „Ostoba és durva!” Én nem tudom, hogy kell viselkedni nőkkel szemben! Több nőt láttam én életemben, asszonyom, mint maga verebet. Háromszor volt nők miatt pisztolypárbajom, tizenkét nővel én szakítottam, kilenc velem szakított! Úgy bizony! Volt idő, mikor én is olyan jó bolond voltam: hajlongtam, kedveskedtem, édelegtem... Én is szerettem, szenvedtem, sóhajtoztam a holdvilágnál, izzadtam és fáztam, hol olvadoztam, hol savanyodtam... Szerettem szenvedélyesen és őrülten, az összes létező minták szerint, mint akibe belebújt az ördög; csörögtem, mint a szarka, a nőemancipációról, fél vagyonomat föláldoztam a gyöngéd érzelem oltárán, de ma – nem, köszönöm! Ma engem ugyan ilyesmire már kötéllel se lehet befogni! Nekem elég volt! Égő szemek, fekete szemek, piros ajkak, gödröcskék az arcon, suttogás, holdfény, visszafojtott lélegzet – mindezért, asszonyom, ma már én egy lyukas fityinget se adnék! A jelenlevőkről nem beszélek, de ahány nő csak van a világon, apraja-nagyja, mind egytől-egyig tettető, képmutató, pletykázó, gyűlölködő, ízig-vérig hazug, hiú, kicsinyes és könyörtelen, a logikája felháborító, ami pedig ezt illeti itten... homlokát kopogtatja – bocsásson meg nyíltságomért, de ebből még egy verébnek is több van, mint egy ilyen szoknyás filozófusnak. Ha kívülről nézi az ember az ilyen költői teremtést, finom, mint a lehelet, csupa báj, csupa szellem, félig angyal, félig istennő, de csak egyszer pillants a lelkébe: mi van ott? A legközönségesebb krokodilus! Megragadja a szék támláját, a szék recsegve összetörik. De ami a legfelháborítóbb, ez a krokodilus, nem tudom miért, még azt képzeli, hogy az ő speciális kiváltsága és erénye – a gyöngéd érzelem! De hát ördögbe is, itt akasszanak fel engem fejjel lefelé arra a szegre, ha egyetlenegy nő is képes szeretni mást, mint az ölebecskéjét! A nő a szerelemben csak sopánkodni és nyöszörögni tud! A férfi szenved és egyik áldozatot a másik után hozza, a nő csak illegeti-billegeti a szoknyáját és igyekszik minél szorosabban behálózni a szerelmes férfit. Ön is azok közé a szerencsétlenek közé tartozik, akik nőknek születtek, úgyhogy a maga személye alapján van módjában megítélni a női természetet. Mondja meg hát nekem igaz lelkére: látott már valaha is életében olyan nőt, aki őszinte, hű és állhatatos lett volna? Nem látott. Hűség, állhatatosság egyedül csak öreg asszonyokban és nyomorék nőkben lakozik. Fehér hollót, vagy kétfejű bárányt könnyebben lehet találni, mint állhatatos nőt!

Popova Engedelmet! Ha szabad kérdenem: ki a hű és állhatatos hát az ön véleménye szerint a szerelemben? Talán bizony a férfi?

Szmirnov Úgy van, a férfi.

Popova A férfi! Gúnyosan nevet. Még hogy a férfi hű és állhatatos a szerelemben! Ez aztán az újság! Hevesen. Honnan veszi magának a jogot, hogy ilyeneket mondjon? Még hogy a férfi hű és állhatatos! Hát ha már erről van szó, meg kell mondanom magának: az összes férfiak között, akiket valaha is ismertem, legkiválóbb volt a boldogult uram!... Szenvedélyesen szerettem őt, minden porcikámmal, a lelkem legmélyéből, ahogy csak egy rajongó fiatal nő szeretni tud. Odaajándékoztam neki az ifjúságomat, boldogságomat, életemet, vagyonomat, minden gondolatom, minden leheletem az övé volt, imádtam, mint valami istent... És mi volt a jutalmam? Ez a minden férfiak közt a legkiválóbb lépten-nyomon a legarcátlanabb módon megcsalt. Halála után rátaláltam az íróasztalában egy fiókra, tele volt szerelmes levéllel! És amíg élt – visszagondolnom is rettenetes! – heteken át magamra hagyott, szemem láttára csapta a szelet más nőknek, megcsalt, eltékozolta a pénzemet, csúfot űzött az érzelmeimből... És én mindezek ellenére is szerettem és hű voltam hozzá... Sőt, mi több, meghalt és én még azután is, tovább is hű maradtam hozzá. Állhatatos maradtam a szerelemben. Örökre eltemetkeztem négy fal közé és ezt a gyászruhát mind a sírig le nem vetem...

Szmirnov megvető nevetéssel Gyászruha!... Nem értem, kinek néz maga engem. Azt hiszi, nem tudom, miért bújt ebbe a fekete jelmezbe? És miért temette magát négy fal közé? Ismerjük ezt a nótát! Micsoda titokzatosság! Micsoda költőiesség! Elutazik a kastély mellett holmi tisztecske, vagy költőcske, felnéz az ablakokra, és azt gondolja magában: „Itt él a rejtélyes Tamara, aki az ura iránti szerelmében négy fal közé temetkezett!” Ismerjük már ezt a hókusz-pókuszt!

Popova fölpattan Hogy merészel így beszélni velem?

Szmirnov Élve eltemette magát – de az arcát nem felejtette el bepúderezni!

Popova Hogy merészel ilyen hangon beszélni velem?

Szmirnov Ne tessék kiabálni rám! Nem vagyok a maga intézője. Megbocsásson, de nevén szoktam nevezni a dolgokat. Nem vagyok nő és hozzászoktam, hogy őszintén kimondjam a véleményemet! Ne tessék hát kiabálni rám!

Popova Nem én kiabálok, hanem maga! Kérem, hagyjon engem békében!

Szmirnov Fizessen ki és elmegyek.

Popova Nem fizetek!

Szmirnov De igenis fizet!

Popova Azért se fizetek. Egy árva kopeket se. Jobban teszi, ha békén hagy.

Szmirnov Nincs szerencsém se az ön férjének, se az ön vőlegényének lenni, ne tessék hát nekem itt jeleneteket csinálni. Leül. Én az ilyesmit nem szeretem.

Popova alig lélegzik a dühtől Maga leült?

Szmirnov Leültem.

Popova Kérem, azonnal távozzék!

Szmirnov Számolja ki a pénzt... Félre Jaj, de dühös vagyok! Jaj, de dühös vagyok!

Popova Ilyen szemtelen alakkal, mint maga, nem tárgyalok! Azonnal hordja el magát! Szünet. Nem megy el?

Szmirnov Nem.

Popova Nem?

Szmirnov Nem.

Popova No jó! Csenget.

IX. jelenet

Előbbiek, Luka

Popova Luka, vezesd ki ezt az urat.

Luka Szmirnovhoz lép Hallotta az úr, mit mondtak, tessék elmenni. Eleget volt már itt...

Szmirnov felugrik Fogd be a szád, te! Kivel van dolgod? Mindjárt salátát aprítok belőled!

Luka szívéhez kap Uramisten!... És minden szentjei!... Egy karosszékbe dől. Jaj de rosszul vagyok! Levegőt!

Popova Hol van Dása? Dása! Kiált. Dása, Pelagéja! Dása! Csenget.

Luka Jaj... Mind elmentek szamócát szedni... Egy lélek sincs itthon... Jaj de rosszul vagyok... Vizet!...

Popova Takarodjék!

Szmirnov Méltóztatnék talán kissé udvariasabban beszélni?

Popova kezét ökölbe szorítva és toporzékolva Goromba paraszt! Medve! Szörnyeteg!

Szmirnov Hogy mondta?

Popova Azt mondtam, hogy maga – goromba medve! Szörnyeteg! Fenevad!

Szmirnov feléje megy Engedelmet, milyen jogon sérteget maga itt engem?

Popova Igenis, sértegetem... Talán nem tetszik?... Azt hiszi, megijedek magától?

Szmirnov Maga meg talán azt hiszi, hogy mint gyöngéd, költői teremtésnek, joga van büntetlenül sértegetni? Mi? Fegyvert ide! Porondra!

Luka Uramisten... és minden szentjei!... Vizet!...

Szmirnov Pisztolyt!

Popova Azt hiszi, megijedek a mázsás öklétől, meg a bivalynyakától? Mi? Maga útonálló!

Szmirnov Porondra! Nem hagyom magam senkitől se sértegetni és fütyülök rá, hogy maga gyöngéd női teremtés!

Popova igyekszik túlkiabálni Medve! Medve! Medve!

Szmirnov Ideje már szakítani azzal az előítélettel, hogy csak a férfi tartozik elégtétellel a sértésért! Ördögbe is, ha egyenjogúság, hát legyen egyenjogúság. Porondra!

Popova Párbajozni akar? Nagyon szívesen!

Szmirnov Még pedig azonnal!

Popova Úgy van, azonnal! Az uram után maradt néhány pisztolyom... Mindjárt idehozom... Gyorsan az ajtó felé megy, hátrafordul és néhány lépést tesz visszafelé. Micsoda élvezettel fogok golyót röpíteni abba a sátáni fejébe! El.

Szmirnov Lelövöm, mint a csirkét! Most nem holmi szentimentális iskolás gyerekkel van dolga! Az én számomra nem léteznek gyöngéd női teremtések!

Luka Drága lelkem-uram! Térdre hull előtte. Légy irgalmas, szánj meg engem, vén embert, eridj el innét! Úgyis már halálra ijesztettél, most meg még itt lövöldözni akarsz...

Szmirnov nem is hallgat rá Párbajozni! Igen! Ezt nevezem egyenjogúságnak! Ezt nevezem emancipációnak! Itt mind a két nem egyenjogú! Elvből agyon fogom lőni! De micsoda egy nő! Utánozza. „Golyót röpítek a sátáni fejébe!...” Kipirult az arca, a szeme csak úgy ragyog... És elfogadta a kihívást! Szavamra, először látok ilyen nőt életemben...

Luka Eridj el innen, lelkem-uracskám! Egész életemen át imádkozni fogok érted!

Szmirnov Ez aztán a nő! Ez már beszéd! Igazi nő! Nem holmi savanyú tutyi-mutyi! De csupa tűz... lőpor... rakéta... Szinte sajnálom lelőni!

Luka sír Lelkem-uracskám... eridj el innét...

Szmirnov Határozottan tetszik nekem ez a nő! Határozottan! Még ha gödröcskék vannak is az arcán, mégis tetszik! Még az adósságot is kész volnék neki elengedni... Már a dühöm is elpárolgott... Csudálatos egy asszony.

X. jelenet

Előbbiek, Popova

Popova jön a pisztolyokkal Itt vannak a pisztolyok!... De mielőtt elkezdenénk a párbajt, meg kell mutatnia nekem, hogy kell lőni... Soha életemben nem volt még pisztoly a kezemben.

Luka Isten legyen nekünk irgalmas!... Megyek, megkeresem a kertészt, meg a kocsist... Honnan a pokolból jött a nyakunkra ez az istenátka... El.

Szmirnov megtekinti a pisztolyokat A pisztoly, tetszik tudni, többféle. Külön párbajpisztoly is van, a Mortimer-féle. Ezek itt háromlövetű Smith-Wesson-pisztolyok... Nagyszerű fegyver! Párja legalább 90 rubelbe kerül. Megmutatom, hogy kell tartani, idenézzen. Félre. Micsoda szemek! Micsoda tüzes asszonyka!

Popova Látom, értem.

Szmirnov Úgy ni... Aztán felhúzza az ember a kakast... aztán céloz, a fejét kissé hátra... a karját kinyújtja, amennyire csak tudja... úgy... aztán ezzel az ujjával itt megnyomja a ravaszt... és kész az egész. Főszabály: nem izgulni és nem elsietni a célzást... igyekezni, hogy a kéz ne reszkessen...

Popova Rendben van... A szoba nem alkalmas a lövöldözésre, gyerünk ki a kertbe.

Szmirnov Gyerünk. Figyelmeztetem azonban, hogy én a levegőbe fogok lőni.

Popova Még csak az hiányzik! Miért?

Szmirnov Azért, mert... mert... az az én dolgom, hogy miért!

Popova Begyulladt uraságod? Mi? Nem, tisztelt úr, itt nincs kitérés! Tessék csak utánam jönni!... Nem nyugszom addig, míg át nem lövöm a homlokát... Ezt a homlokot itt ni..., amit úgy gyűlölök... Begyulladt urasága?...

Szmirnov Igen, bevallom, félek.

Popova Hazudik! Vallja be, miért nem akar megverekedni?

Szmirnov Mert... mert... mert... maga tetszik nekem.

Popova dühösen nevet Tetszem neki! Azt meri mondani, hogy tetszem neki! Az ajtóra mutat. Szabad az út!

Szmirnov szó nélkül leteszi a pisztolyt, fogja a sapkáját és megy az ajtó felé, az ajtóban megáll, vagy fél percig némán néznek egymásra, aztán bátortalanul Popova felé megy és megszólal Hallgasson meg... Maga még mindig haragszik?... Én is pokolian dühös vagyok, de... tetszik tudni... hogy is mondjam csak... A dolog úgy áll, hogy... amint látni tetszik... szóval... hogy úgy mondjam... a dolog úgy történt... Kiabál Hát tehetek én arról, hogy maga tetszik nekem? Megragadja a szék támláját, a szék recsegve összetörik. Ördögbe, milyen törékeny bútora van magának! Igenis, maga tetszik nekem! Érti? Én... én... majdnem hogy magába szerettem!

Popova Menjen innen! Gyűlölöm magát!

Szmirnov Istenem, micsoda nő! Soha életemben ehhez hasonlót még nem láttam! Végem van! Csapdába estem, mint az egér!

Popova Elmenjen innen, vagy lövök!

Szmirnov Lőjön! El se képzeli, milyen boldogság meghalni ezeknek a csodálatos szemeknek a pillantásai alatt, meghalni annak a pisztolynak a golyójától, amit a maga bársonyos kis kacsója tart... Megőrültem!... Gondolja meg és határozzon azonnal, mert ha én innen most elmegyek, soha többé mi ketten ebben az életben nem találkozunk! Határozzon! Nemes ember vagyok, tisztességes ember vagyok, évi jövedelmem felmegy tízezerre... Úgy tudok célozni, hogy beletalálok a feldobott pénzdarabba... pompás lovaim vannak... Akar a feleségem lenni?

Popova fölháborodva a pisztolyát rázza Lelövöm! Lelövöm! Porondra!

Szmirnov Megőrültem... Nem értem az egészet... Kiált Lakáj, vizet!

Popova kiabálva Porondra!

Szmirnov Megőrültem... szerelmes vagyok, mint valami iskolásfiú! Megragadja Popova kezét, Popova felsikolt a fájdalomtól. Szeretem magát! Térdre ereszkedik. Szeretem, ahogy még soha senkit sem szerettem! Tizenkét nővel én szakítottam, kilenc velem szakított, egyet se szerettem úgy, mint magát... Szétmállok, elolvadok, szétfoszlok, mint a pára... Térden állok itt, mint a bolond és felajánlom a kezemet... Szégyen gyalázat! Öt év óta nem voltam szerelmes, szavamat adtam, hogy soha többé nem is leszek és most – nesze neked, becsületszó! – úgy belehabarodtam magába, hogy a fülem se látszik ki! Jöjjön hozzám feleségül! Igen, vagy nem? Nem akar? Hát nem kell! Felkel és gyors léptekkel az ajtó felé megy.

Popova Megálljon...

Szmirnov megáll Nos?

Popova Semmi, semmi! Csak menjen... De nem, várjon... Nem, nem, menjen, menjen! Gyűlölöm! Vagy nem... Ne menjen el! Jaj, ha tudná, milyen rettentő dühös vagyok! A pisztolyt az asztalra dobja. Megmeredtek az ujjaim ettől az utálatos szerszámtól... Dühében zsebkendőjét tépegeti. Mit áll itt? Miért nem megy már?

Szmirnov Isten vele!

Popova Igen, igen menjen!... Kiabálva Hova megy? Várjon!... Különben, csak menjen. Jaj, de dühös vagyok! Ne jöjjön közel! Ne jöjjön közel!

Szmirnov odalép hozzá Jaj, hogy haragszom magamra! Beleszerettem, mint valami gimnazista, térden álltam előtte... Hideg fut végig a hátamon... Durván Szeretem magát! Csak ez hiányzott nekem, hogy beleszeressek! Holnap kamatokat kell fizetnem, megkezdtük a kaszálást, és akkor jön itt maga... Átfogja a derekát. Sose bocsátom meg ezt magamnak.

Popova Menjen tőlem! Vegye el a kezét... Gyűlölöm magát... Rá se tudok nézni... Porondra! Po... Hosszú csók.

XI. jelenet

Előbbiek, Luka fejszével, kertész gereblyével, kocsis vasvillával, munkások falécekkel

Luka megpillantva a csókolódzó párocskát Úristen!... és minden szentjei!... Szünet.

Popova szemét lesütve Luka, mondd meg az istállóban, hogy Tóbinak ma egyáltalán ne adjanak zabot.

Függöny