Művelődés

SZEREPLŐK

Fulda, orvos

Miniszter

Államtitkár

Szív Sándor, író

Kállay, a szabadalmi ügyek referense

Berta, az államtitkár felesége,

Dávid, szolga

Marci, szolga

Hordár

Géniusz

Történik az államtitkár hivatalos szobájában, délután. Jobbra, balra és középen ajtó. Balról kandalló. Délután, később este. Dávid bejön, felhúzza a redőnyt, délutáni napfény. Összeszedi az íróasztal előtt a papírokat.

Marci jön balról Már megint itt van.

Dávid Ki van itt?

Marci A feltaláló.

Dávid Fene egye meg. Mér nem mondja neki, hogy nincs hivatalos óra?

Marci Aszongya, be akar jönni.

Dávid Hát nem mondta meg neki, hogy nem jön be az államtitkár úr?

Marci Dehogynem. Aszongya, ő vár.

Dávid De ha egyszer nem jön be, hisz akkor hiába vár.

Marci Fenét vár hiába. Hiszen bejön.

Dávid Hát persze, hogy bejön.

Marci Nahát akkor.

Dávid De nem neki jön be. Ejnye, küldje csak be, majd én beszélek a fejével.

Marci kiszól az előszobába Izé... Hé... Tanár úr... Na, bújjon be, frissen... El.

Géniusz  hosszú hajú, hosszú szakállú különc, állandóan izgatott, a szemei égnek, mint egy látnoknak. Jó napot!

Dávid Jó napot, tanár úr. Hát mi baj?

Géniusz Az államtitkár úr nincs itt?

Dávid Nincs.

Géniusz Nem is jön be?

Dávid Nem. Bécsben van.

Géniusz Hm. Hát a szabadalmi ügyek referense... az talán itt van.

Dávid Mit akar tőle?

Géniusz Beszélni akarok vele.

Dávid Milyen ügyben?

Géniusz Szabadalmi ügyben.

Dávid Azt nem lehet. Szabadalmi ügyben nem fogad.

Géniusz Hát szabadalmi ügyben ki fogad?

Dávid Az államtitkár úr. De az nincs itt.

Géniusz egyre növekvő epével Nézze, kérem, nagyon jól tudom, hogy az államtitkár úr nem akar fogadni engem. Már tízszer voltam itt. Először, mikor a perpetuum mobilét találtam... Nem fogadott, egy ficsúr ment be hozzá, női kalaptűket meghosszabbító szabadalomról tárgyalt... Azt fogadta, az ajtóban hallottam, hogy nyájaskodtak... Másodszor, amikor repülőt találtam fel, amivel a holdba lehet repülni... nem fogadott. Spitz urat fogadta, aki a világító köpő ládát találta fel, hogy az ember éjszaka tudja, hová köpjön. Köp. Phű... Legutoljára tegnap, mint egy őrült rohantam ide, mert feltaláltam az embert, az örök élet problémáját... Nem fogadott. Valami Bergert fogadott, aki egy körömreszelőt talált fel, amivel csipkés szélűre lehet reszelni a körmöt...

Dávid bólint Erről tudok, erről nagy tárgyalás folyik.

Géniusz Hát tudja mit, én most nem találtam fel semmit.

Dávid Na látja. Feltalálta magát. Hehe, jó, nem?

Géniusz Igen. Kérem, menjen be a referens úrhoz, és jelentse, hogy az az úr van itt, akivel a múltkor beszélt – nem én.

Dávid Ugyan kérem.

Géniusz Csak menjen be, Dávid. Úgyis utoljára zaklatom magukat. Holnap utazom Amerikába.

Dávid Igaz ez?

Géniusz Becsületszavamra.

Dávid Na, jó... Akkor megnézem... El.

Géniusz gyorsan körülnéz, hirtelen az ajtóhoz fut, izgatottan suttogja. Grün bácsi!

Hordár az ajtóban. Na?

Géniusz Hozza be gyorsan... Hordár el az ajtóból, rögtön utána megjelenik, és egy karosszéket hoz be, amiből mindenféle drótok lógnak.

Géniusz izgatottan Úgy. Gyorsan. Várjon csak. Megfogja a széket. Ide... Nem, itt nem jó helyen lesz... Nézi alul a falat. Hol a vezeték?... Aha... Megvan... Segítsen csak... így... ide... A széket a hordár segítségével a kandalló mellé állítja. Várjon csak... fogja egy darabig... Gyorsan fogókat szed elő, a drótokat bekapcsolja a vezetékbe, csavarokat igazít. Így... A székbe kapcsolja észrevétlen módon a vezetéket alul. Beleül. Így... Rendben van... Azt hiszem, működik. Felugrik a székből. Grün bácsi... tudja, mit kell mondani?

Hordár Igenis... Hogy elhoztam a széket, amit az államtitkár úr őméltósága rendelt.

Géniusz Jól van. Pénzt ad neki. És engem nem ismer, érti? Sose látott.

Hordár Igenis.

Géniusz Vigyázzon – jönnek. Szóval – nem ismerjük egymást. Az ablakhoz ugrik.

Hordár Tessék rám bízni.

Dávid jön jobbról Mondom, hogy nincsen itt.

Géniusz dúdol. Hm... az baj...

Dávid észreveszi a hordárt. Mi az? Mit akar?

Hordár Elhoztam a széket, amit az államtitkár úr őméltósága rendelt.

Dávid nézi a széket. Biztosan ide küldték?

Hordár darab papírt néz Első emelet... államtitkár úr szobája...

Dávid Akkor jól van, hagyja itt.

Hordár Tessék ezt aláírni, hogy átvették.

Dávid aláírja Rendben van?

Hordár Alászolgája. El balra.

Dávid nézi a széket Jó darab. Tapogatja. Meglátja Géniuszt. Hja... a referens úr nincs itt.

Géniusz műzavarban Ejnye... ejnye!... igazán nincs itt?

Dávid Nincs.

Géniusz Nem is jön be?

Dávid Nem. Bécsben van.

Géniusz Az államtitkár úr sem jön be?

Dávid Nem. Mondtam már.

Géniusz Elutazott?

Dávid El.

Géniusz Holnap se lesz bent?

Dávid Holnap se.

Géniusz Hm. Hát akkor... ejnye, ejnye... Pedig még bútort is rendelt ide, csodálom. Mutatja a széket.

Dávid Az ám... Hm...

Géniusz nézi a széket, mintha először látná. Szép darab. De csak a szemnek. Nem praktikus.

Dávid Miért ne volna praktikus?

Géniusz Nem valami jó ülés eshetik benne.

Dávid vállat von Miért ne? Beleül a székbe. Egész jó ülés esik benne.

Géniusz csak ezt várta. Hirtelen eléje ugrik, gyorsan, energikusan Itt van a referens úr?

Dávid Persze, hogy itt van. Bent ül a szobájában.

Géniusz Nem utazott el Bécsbe?

Dávid Mi a fenét keresne Bécsben?

Géniusz egyre diadalmasabban. Az államtitkár úr bejön ma?

Dávid Persze, hogy bejön. Öt perc múlva itt lesz.

Géniusz meghajol Köszönöm, csak ezt akartam tudni. Félre. Rendben van. Öklét rázza. Meg fogtok fizetni. Dávidhoz. Mondja meg az államtitkár úrnak, hogy jó mulatást kívánok neki! – elmentem Amerikába. Alászolgája. Gúnyosan bókol. Gyorsan el.

Dávid feláll, megsimítja a homlokát Ejnye... de erős volt az a havanna, amit loptam... isten bizony... Megdörzsöli a szemét. Elstartolt az öreg? Körülnéz. Na gyerünk, rendre... Folytatja a takarítást. Ejnye... mit is mondott az öreg, mikor kiment?

Kállay jön jobbról. Az államtitkár úr még nincs itt?

Dávid Azonnal jön, tanácsos úr.

Kállay Brr, de hideg van. Még nem fűtenek?

Dávid Most gyújtottunk be éppen.

Államtitkár jön középről. Nagyképű gesztusai vannak, mesterkélt modor. Ejnye, de hűvös van...

Dávid Á, jó napot, tanácsos úr.

Kállay alázatosan kedélyes Jó reggelt, méltóságos uram. Ebben a szép délutánban, méltóságos uram.

Államtitkár Otthagytam őket, a pártelnök beszél. Dávidhoz Mi újság? Ki keresett?

Dávid Ezt a széket hozták, hogy a méltóságos úr rendelte.

Államtitkár Ja... ez az... nem én rendeltem, csak szóltam a múltkor, hogy kellene... Nem rossz, maradhat. Más nem volt itt?

Dávid Az a feltaláló is itt volt.

Államtitkár Ja... a Géniusz mester... Mit akar az tőlem?

Dávid Azt mondta, Amerikába megy.

Államtitkár Hála Istennek.

Kállay Engem is folyton zaklat.

Államtitkár Én igazán nem vagyok az az ember, aki nem hagyja érvényesülni a tehetséget... de mindig olyankor zavar, mikor nagyfontosságú dolgaim vannak.

Kállay Lehetetlen fráter. Már egy éve magyarázom neki, hogy ebben a pillanatban nem érek rá.

Államtitkár Én igazán nem az az ember vagyok.

Kállay A méltóságos úr igazán nem az az ember.

Államtitkár Mégiscsak illenék tudni, hogy mostanában sok a dolgom. Ez a szerződés például...

Kállay Ja, a reszelőszerződés... Amerikával... óriási!

Államtitkár Csinos munka. Olvasta?

Kállay Ó, méltóságos uram... kedvenc olvasmányom.

Államtitkár Hogy tetszik?

Kállay Istenem... mit mondjak... nagyszerű. ..

Államtitkár Azt hiszem, nem végeztünk fölösleges munkát, szerénytelenség nélkül mondhatom.

Kállay Méltóságos uram, a történelem még foglalkozni fog ezzel a reszelővel... és azzal, aki kireszelte... akarom mondani, kieszelte.

Államtitkár Ó, ön hízeleg, tanácsos úr.

Kállay lelkesen Csak őszinte vagyok, ez az igazság.

Államtitkár Hát igazán azt hiszi – meg van velem elégedve az ország?

Kállay nagy lélegzetet vesz Méltóságos uram – szilárd meggyőződésem, miszerint ez az egy év, mióta méltóságod az államtitkári széket betölteni szíveskedik, minden tisztességes embert meggyőzhetett arról, hogy bár a minisztérium ötvenéves története sok kitűnő férfit emelt föl a felelősségteljes állás magaslatára... Emeli a hangját, átmegy a színen, gesztikulál. De olyan... de olyan... Beül a bűvös székbe, lelkesen. De olyan címeres marha, mint te, még nem rontotta itt a levegőt.

Államtitkár megfordul, nem hisz a füleinek, tátva marad a szája Te... tessék?

Kállay természetes hangon, lábait lógatva. Általában, aki a székben ül és addig, amíg benne ül, minden konvencionális vagy modoros hanghordozást elhagyva, nyugodt, könnyed, természetes emberi hangon beszél úgy, ahogy saját magáról beszél az ember. Na, mit tátod a szádat, öregem? Hogy a fogaid feketék, azt anélkül is tudom.

Államtitkár levegő után kap Mi ez? Mit jelentsen ez?

Kállay Mondd, öregem, de egészen őszintén – meddig akarsz még élni?

Államtitkár ordítva Tanácsos úr!

Kállay a nagy hangra felugrik a székből Parancsoljon, méltóságos uram?

Államtitkár Megőrült?

Kállay ijedten Az Istenért... méltóságos úr... miért... mi történt?

Államtitkár lassanként visszanyeri önuralmát. Jéghidegen. Úgy látom, pillanatnyi elmezavar állt be önnél, tanácsos úr. Ami nem menti viselkedését, és én... én tudni fogom a kötelességem. Távozzék a szobájába.

Kállay rémülten Az Istenért... de hát miről van szó, méltóságos uram... fogalmam sincs róla... valaki megrágalmazott...

Államtitkár hangosan Távozzék.

Kállay ijedten hátrál az ajtó felé.

Államtitkár kimerülve, beveti magát a bűvös székbe. De ilyet... És még hozzá maga, Kállay... nem értem... hiszen én tudom... Rimánkodva. Én tudom, hogy marha vagyok... dehát muszáj ezt a szemembe mondani?... Ez nem szép magától.

Kállay Jézus Mária... Mutatja, hogy az államtitkár, úgy látszik, megőrült. Mi ez? Bocsánatot kérek... alászolgája... Elszalad.

Államtitkár feláll, járkál. Magában. Hallatlan... Ez valamit megtudott vagy megőrült?... Megáll, újra megindul. Nem értem! Az a telefon, amely a bűvös szék mellett álló asztalon áll, megszólal.

Államtitkár állva a telefonnál Halló... itt az államtitkár... halló... kegyelmes úr? Meghajol. Jó reggelt, kegyelmes uram... parancsolja, ja igen, igen persze... a szabadalmi szerződés Amerikával... a körömreszelő ügyben... amivel csipkés szélűre lehet... halló... hogy olvastam-e? Hát persze, hogy olvastam – ó, kegyelmes uram, mit mondjak... grandiózus!... tessék. Szünet. Hát persze, hogy észrevettem, már hogyne vettem volna észre... zseniális... a megokolás, tudtam én, hogy legjobb lesz, ha te magad személyesen csinálod, kegyelmes uram... halló, hogy általában, hogy vagyok megelégedve... hát kérlek alássan, kegyelmes uram... keresnem kell a szavakat... azt hiszem, nem túlzok, ha azt állítom, hogy ez a szerződés, bár első effajta fogalmazványod, kegyelmes uram... mégis... Beleül a székbe. Mégis a legbárgyúbb zagyvaság, amit valaha e nemben olvastam... halló... halló... hát persze, hogy jól értetted, kérlek, bárgyúbb... zagyvaság. Igen, bárgyúbb, úgy, mint Bálint, Ákos, Róza, Gyula, Ubul, Berta, Berta, igen, igen, édesem... égnek meredt a hajam, mikor elolvastam... hiszen blamírozzuk magunkat Amerika előtt... és ezt én írjam alá?... ezt a vacakot?... ezt a piszkot?... ezt az otromba disznóságot?... halló, halló... hát mondd csak, papa, de őszintén, nem sül le a képedről a bőr... halló... Hisz ez arra se jó, hogy kitörölje az ember... Feláll. Hogy azt a sort kitörölni?... dehogy, hisz az a legjobb benne... halló... halló... mi ez?... szétkapcsoltak... Halló... Vár. Aztán leteszi a kagylót, vállat von. Mi ez, úgy látszik, kikapcsoltak.

Dávid jön balról. Szív Sándor.

Államtitkár Á... persze, persze. Tessék!

Szív nagyon elegáns, affektáltan hanyag, kicsit raccsol is. Fáradt, modoros mozdulatok. Jó reggelt, Lajoskám...

Államtitkár mindkét kezét nyújtja Sándorkám, Isten hozott... költőm... Minek köszönhetem?

Szív Ó, semmi különös. Erre jártam, gondoltam, benézek... Valami halványlila érzésem volt, hogy egyedül leszel... és a házak olyan furcsán néztek rám.

Államtitkár Ó, te örök poéta. Szóval, csak egy hangulatnak köszönhetem. Foglalj helyet, kérlek.

Szív Nem zavarlak?

Államtitkár Dehogy, kérlek. Éppen most beszéltem a kegyelmes úrral.

Szív Idegesnek látszol. Leül az íróasztal elé.

Államtitkár Igen, egy kis kellemetlenségem volt az imént.

Szív Futólag az is eszembe jutott, hogy mindjárt beszélhetnénk arról a dologról.

Államtitkár Miről parancsolsz?

Szív Istenem. Homlokát simítja. Miről is van szó, olyan szórakozott vagyok, mintha egy zöld fátyol lebegne köztem és az ég között.

Államtitkár No – talán.

Szív Igen... a szerkesztő említett valamit – mit tudom én – én csak azt tudom, hogy a mandula illata oly forró néha, mint nyári estén az asszony csipkezsebkendője...

Államtitkár Hopp, sejtem már. Erről az amerikai szerződésről van szó, ugye, a reszelő-szabadalomról... Aha, értem. Szóval, téged bíztak meg a lapnál – kérlek, kérlek, rendelkezésedre állok. A dolog úgy áll, hogy a minisztériumnak kellemes volna, ha a lap vezércikkben foglalkozna vele... persze szimpátiával ugye, hogy így meg úgy... hogy a magyar körömreszelő-ipar, meg miegymás ... és természetesen, ha te vállalnád, nekem nagyon kellemes volna... ugye... és persze örülnék, ha a lap... hogy mondjam csak... ezért háláját valami módon kifejezné neked – és hát a minisztérium nem riadna vissza ugye... hogy bizonyos formában a lapnak megkönnyítse... hogy hálás legyen irántad...

Szív közbevág Ugyan kérlek... nem értek én az ilyesmihez... ilyen kereskedelmi dolgokhoz... mihez értek én?... Egy hajfürt... egy szép mondat... egy lágy Chopin-akkord... Feláll, járkál. Különben, mit tudom én...

Államtitkár zavartan Kérlek, hiszen nem erőltetlek... ha nem vállalod...

Szív Hogy vállalom-e... istenem. Beül a székbe, zsidós, száraz, kereskedősegéd-hangon, raccsolás nélkül. Naná, nem vállalom. Hogy majd én nem vállalom, ha arról van szó, hogy dohányt kapok. Arról van szó, tata, mennyi pénzt adtok, ha jó szaftosan megírom ezt a disznóságot!

Dávid jön A kegyelmes úr!

Államtitkár meglepetve felugrik Személyesen?

Dávid Igenis.

Államtitkár az ajtóhoz szalad Ó... parancsolj... kegyelmes uram...

Miniszter jön. Fel van dúlva, de leplezni igyekszik. Gyanakodva néz körül. Jó napot, államtitkár úr... Mereven nézi.

Államtitkár Minek köszönhetem, kegyelmes uram, ó, pardon... kegyelmes uram, örülök, hogy bemutathatom neked Szív Sándort, a nagy költőt... akit eddig csak hírből ismertél...

Szív feláll Boldog vagyok, hogy bemutatkozhatom, kegyelmes uram... Apolló egy szerény papjának hódolatát nyújtva át Themisz legméltóbb földi helytartója előtt.

Miniszter Nagyon örülök, miszerint megismerhetem, szerkesztő úr, nagyon szép volt, olvastam. Az államtitkárhoz Úgy látszik, tényleg nem tudsz róla.

Államtitkár Mi az, kegyelmes uram?

Miniszter Az imént... Gyanakodva nézi. Nagyon kellemetlen... Kitörve. Valaki egy igen esetlen tréfát csinált!

Államtitkár meglepetve Tréfát?

Miniszter Igen... örülök, hogy látom, miszerint nem tudsz róla semmit. Úgy látszik, miszerint kívülről kapcsoltak be valakit... valami arcátlan taknyost... valami újságírót talán...

Államtitkár De hát mit mondott?

Miniszter látván, hogy az államtitkár nem tud a dologról Semmiség... már rendben is van... nem is olyan nagy eset, miszerint baj volna,.. csak szeretném tudni... Tulajdonképpen nem is mondott semmit...

Államtitkár De mégis!

Miniszter könnyedén Semmi, mondom... inkább nagyon udvarias volt, mondhatnám... bizonyos... bizonyos felvilágosításokat kért, miszerint én... Áh, semmi. Beszéljünk másról.

Államtitkár Kérlek alássan, kegyelmes uram!

Miniszter E...e...e... tulajdonképpen nem is akartalak zavarni – a szerződés miatt szerettem volna még, miszerint egypár szót – de, ha el vagy foglalva...

Államtitkár Kegyelmes uram, azt hiszem, az író úr előtt beszélhetünk. Az előbb úgyis szétkapcsoltak bennünket... A dolog úgy áll, hogy Szív Sándor tulajdonképpen a lap megbízásából tisztelt meg látogatásával.

Miniszter A... a... e... e...

Államtitkár Az amerikai szabadalmi szerződés dolgában – a reszelő ügyben. Arról van szó, amit már a múltkor említettem, hogy a lap vezércikkben foglalkozna az esettel, ha bizonyos felvilágosításokat kapna.

Miniszter Ahá, miszerint felvilágosításokat.

Szív Minket nagyon érdekel a dolog, és tisztában vagyunk annak nemzetközi jelentőségével... és azzal az európai haszonnal...

Miniszter Igen... a haszon... az megvan. Kérem szépen. Örülök, miszerint rendelkezésére állhatok.

Szív noteszt vesz elő Tehát néhány kérdésem volna ez esetben.

Miniszter Tessék.

Szív Annyit körülbelül tudok, miről van szó. Egy nagy jövőjű találmány forog szóban, ugyebár.

Miniszter. Igen. Szavaló pózban. Szerény nézetem szerint, ha sikerül Amerikával megcsinálni ezt a szerződést, amit körültekintő munkával fogalmaztunk meg...

Államtitkár Nem foglalsz helyet, kegyelmes uram?

Miniszter körülnéz, aztán beszéd közben beleül a bűvös székbe E... e... s amitől mindenesetre elvárom, miszerint a nagyközönség is tudomásul vegye, ebben az esetben elvárható és remélhető miszerint... Leül a székbe. Miszerint kimászunk a slamasztikából, amit csináltunk.

Szív felnéz Slamasztikából?

Miniszter legyint Na ja, abból a disznóságból, amit a vasúttal csináltunk.

Szív Ha jól értem...

Államtitkár nagyra mereszti a szemet.

Szív Ah!... a vasúti szerződés...

Államtitkár nyugtalanul A kegyelmes úr

Miniszter legyint Ugyan, ne ugráljon, Lajos... A maga finom ötlete volt, hogy az a zsidó közvetítse a panamicseket.

Szív mohón A Fuchs báró?

Államtitkár erőltetve nevet, közbe jeleket ad; kétségbeesetten meresztgeti a szemeit. Hehehe... a kegyelmes úrnak tréfálni méltóztatik...

Miniszter legyint Az a!... nagy kedvem van tréfálni. A parlamentet becsaptuk, az rendben volna. Bánom is én, csak még egyszer fiatal lehetnék – fene az egész parlamentbe.

Államtitkár zölden Kegyelmes uram... erről a mostani szerződésről van szó.

Miniszter felfortyan Hagyj nekem békét a szerződéssel. .. Majd betömjük a pofáját egypár nagyszájúnak, ki ért az ilyesmihez? Én nem, Lajcsi se. Kedélyesen. A Lajcsit már régen rúgni szeretné az öreg, hehehe...

Államtitkár Ke... ke... kegyelmes uram...

Miniszter röhögve Hehehe... elpaccolta az egészet... ilyen marha... jaj, az oldalam. Oldalához kap.

Államtitkár Kegyelmes uram. talán rosszul van?...

Miniszter Rosszul a fenét. Öreg szamár vagyok, vén csataló. Mit bánom én, ha a kormányozható kolerát adom is el Amerikának – csak még egyszer meg tudnék ropogtatni egy női derekat.

Államtitkár Kegyelmes uram... az író úr... félre fogja érteni ezt a tréfát.

Miniszter. Hát mit akar tőlem?... Te a félmilliódat megkaptad a reszelőgyártól – amíg ez ki nem sül, addig semmi baj. Aztán megyünk mindketten a fenébe. Hehehe.

Államtitkár felordít, befogja a fülét.

Dávid jön A méltóságos asszony...

Államtitkár Ki?! Mi?!

Dávid Az államtitkárné őméltósága.

Miniszter Jöhet... jó bőr... jó bőr...

Államtitkár Jaj... a feleségem... nyilván azt hitte, egyedül vagyok.

Miniszter feláll Nem tesz semmit, miszerint itt van.

Államtitkár Dávidhoz Kéretem a feleségemet, várjon egy percig.

Dávid Igenis. El.

Államtitkár erős indulatban Tisztában van vele, kegyelmes uram, mit jelentsenek ezek a dolgok, amiket egy újságíró jelenlétében elmondott?

Miniszter ámulva Miféle dolgok?

Államtitkár magánkívül Jó. A kegyelmes úr azt állítja, hogy én egy félmilliót kaptam... Hát a kegyelmes úr mit kapott?

Miniszter lélegzet után kapkod Á... államtitkár úr... mit jelentsen ez?... Megbolondult?...

Államtitkár Én nem... De a többiek... Itt, úgy látszik, mindenki meg van őrülve... Leleplezni a kormányt... egy újságíró előtt...

Miniszter Államtitkár úr – önt teszem felelőssé ezekért az őrült szavakért! Hogy merészel!... Ezért felelni fog! Elrohan.

Államtitkár fejéhez kap. Hát mi ez? Én bolondultam meg!... Jaj... Rosszul vagyok... Az íróasztal előtti székbe roskad. Jaj... kitör a forradalom.. .

Szív Szent isten... rosszul van... Dávid... Dávid... Szaladjon gyorsan... Fulda őméltósága.. az orvos úr... Dávid be és el.

Berta a nyitott ajtón bejön, sietve Mi ez? Lajos rosszul van?

Szív Semmi baj...

Berta Lajoskám!...

Államtitkár Semmi, már jobban vagyok.

Berta De hát mi történt?

Államtitkár Elszédültem... ülj le, kérlek. Hallucinálok. Úgy látszik, az idegeim meg vannak támadva. De már elmúlt. A kegyelmes úr elment?

Szív Elment!

Államtitkár Akkor jó. Ülj le, kérlek. Pardon – ismered a feleségemet?

Szív meghajol. Még nem volt szerencsém.

Berta kezét nyújtja A képeiről ismerem csak és a műveiből... Szív Sándor, ha nem csalódom?

Szív kezet csókol Méltóságos asszonyom!

Berta megkönnyebbülve Igazán borzasztó, hogy éppen ilyenkor... Nem is akartalak zavarni. Azt hittem, ma egyedül leszel.

Államtitkár Honnan jössz?

Berta A szabónőmnél volt dolgom, sokat kellett várni – jobban vagy?

Államtitkár Már egészen jól vagyok. Maga elé mered. Foglalj helyet, szívem.

Berta Igazán örülök, hogy a nagy írót láthatom. A bűvös szék felé megy. Nagyon kíváncsi voltam rá, még soha nem láttam... Leül a székbe. Ilyen mulyán pislogni. Félóra előtt a lakásán egészen másképp bandzsított.

Államtitkár Tessék?

Szív Parancsol?

Berta Persze, hálóingben egészen másképp néz ki egy férfi.

Szív kínban Méltóságos asszonyom...

Berta Méltóságos asszonyom... méltóságos asszonyom... Milyen majom vagy. Egy félóra előtt még Pincsi voltam neki, most meg méltóságos asszony... Juj, de drága egy majom vagy... Csókot dob neki. Te... pfuj... te kis malac…

Államtitkár megrendül. Mi ez?

Berta kedélyesen Nézd már, Lajos, ezt a majmot... Nem is képzeled, milyen buta... hihi... gombostűvel kellett megtűzdelni a blúzomat... Tapogatja a blúzát. Letépte a kapcsot... hihihi... még blúzt se tud kapcsolni... a nagy donzsuán...

Államtitkár megfordul, aztán rárohan Szívre Gazember!

Szív szalad az asztal körül Jaj... nyugalom... ne merjen hozzám nyúlni... megbocsátok... emberek vagyunk... ne fusson előlem.

Berta felugrik, sikít Lajos... Mit csinálsz? Utánuk szalad. Hárman szaladnak az asztal körül.

Szív kimerülten a székbe roskad Jaj... ne bánts... jó leszek... ne bánts...

Berta sikít Elájulok! Egy székbe veti magát.

Államtitkár ijedten Berta!

Berta felnéz Hát mi történt veled, megőrültél?

Államtitkár Hiszen most vallottad be, hogy megcsaltál... vele.

Berta Én? Jézusom! Te csakugyan megőrültél.

Államtitkár fejéhez kap.

Berta Hiszen a szabónőmről beszéltem.

Államtitkár Dehát mi ez? Hallucinálok?

Szív lihegve Hát persze...

Dávid jön Fulda őméltósága. Előreengedi a doktort.

Fulda Jó napot, jó napot. Na, hol a beteg?

Államtitkár hozzárohan Jó napot, drága doktor úr... csakhogy itt van... maga megment engem... maga mindent rendbe hoz... maga megmondja ugye, mi ez itt... ez az őrült lidércnyomás... ez az őrület, ami itt tombol... bennem vagy másokban... már nem tudom...

Fulda jóságosan Na mi az? Mi az, méltóságos uram? Vállát veregeti.

Államtitkár Kedves jó tanár úr... Siránkozva. Valami baj van... minden összezavarodott... ma délután... segítsen rajtam... mondja meg... mi bajom van nekem. Igaz-e, hogy hallucinálok... hangokat hallok... Fejéhez kap. Rettenetes... Nem álom ez?

Fulda Nyugalom, nyugalom, kedves méltóságos uram. Semmi az egész. Egy kis pillanatnyi zavar, idegzavar. Nem kell félni. Itt vagyok már.

Államtitkár hálásan Igen... Fulda... a nagy Fulda... az orvostudomány gyöngye... csak Fulda segíthet rajtam...

Fulda fogja a kezét Hm, hm. Egy kis egzaltált neurovibráció. Semmi! Mindjárt elmúlik. Mindjárt felírok valamit. Noteszt vesz elő, beleül a székbe. Valami marhaságot, amitől jobban nem lesz ugyan, ellenben rosszabbul talán lesz, sőt esetleg felfordul, ugye, aminek mindenki őszintén örülni fog, ugye, ez az egyetlen mód, amivel szolgálatot tehetek a tudománynak, amihez különben annyit értek, mint a hajdú a harangöntéshez, és amit úgy utálok, mint a betegeimet, és mint téged, te vén szamár. Ír.

Államtitkár felordít, megragadja az orvost, felrántja a székről, nyakánál fogva hurcolja kifelé. Ki innen, gazember!

Fulda lihegve védekezik Mi ez?

Államtitkár ordít Ki innen! Most már elég! Ki innen!

Fulda Kikérem magamnak... elégtételt kérek... Megyek a miniszterhez... Ezért számolni fogunk...

Államtitkár Ki! Ki! Kituszkolja az ajtón, aztán visszajön, homlokát törli, maga elé mered.

Berta meghatva közeledik feléje Szegény barátom... te igazán beteg vagy... Beül a székbe. De végre ez az orvos nagyjában igazat mondott. Legjobb volna, ha nem törődnél mások dolgaival, örülnél, ha élnél, és nem állanál útjába a fiataloknak...

Államtitkár Ki innen! Megragadja és tuszkolja kifelé.

Berta Pfuj! Gyáva csirkefogó! Én jó vagyok hozzá, és ez a hála... Beadom a válópert. El.

Szív közeledik az államtitkárhoz Édes öregem... végtelenül sajnállak azokért, amik történtek veled... és ha ezek után még hinni tudsz benne, hogy van egy jó barátod, akkor azt mondom neked... Beül a székbe. Hogy tényleg legjobban teszed, ha távozol a balfenéken. Minek él az ilyen buta ember?

Államtitkár rárohan Ki innen! Tuszkolja.

Szív fenyegetőzve Kikérem magamnak! Disznóság! Mindent meg fogok írni a Nyestbe, amit itt hallottam! Törjön ki a forradalom! El.

Államtitkár visszajön, lihegve áll, közben egészen beesteledik.

Dávid jön A kegyelmes úrtól. Levelet ad át.

Államtitkár villanyt gyújt, feltépi a levelet, olvassa... Adja be lemondását... sürgősen... mielőtt a botrány kipattan... Kiejti kezéből a levelet. Eloltja a villanyt. Most már egészen sötét volna, de a kandallóban a tűz vörösen világítani kezd. Lassan jár fel és alá, hátravetett kezekkel. Körülnéz, mintha keresne valamit. A szék előtt egyszerre visszadöbben – a kandalló vörös fényében ott ül Géniusz.

Géniusz Én vagyok az.

Államtitkár suttogva Ki vagy?

Géniusz Nem ismer, államtitkár úr?

Államtitkár homlokát simogatja.

Géniusz Géniusz vagyok... a feltaláló.

Államtitkár suttogva Mit akar tőlem ?

Géniusz emelkedő hangon Most már csak azt, hogy vonja le a romba dőlt hazugságok konzekvenciáit.

Államtitkár suttogva Hogy érti ezt?

Géniusz Romba dőlt az a kártyavár, amit hazugságból és önzésből raktatok magatok köré... Itt áll a meztelen ember előttem, akit megfosztottak a hazugságtól, és nem maradt semmi belőle. Vallja be államtitkár úr – van-e még értelme az életének?

Államtitkár Jaj!

Géniusz Körömreszelő kellett nektek, a boldogság gépe helyett, amit én találtam fel... Emlékszik még reám?

Államtitkár Emlékszem.

Géniusz Tudta, hogy ki vagyok, de nem akarta tudni. Féltetek tőlem, hogy leleplezem kicsinyességeiteket és hazugságaitokat. Eszelős agyrémnek neveztétek ki a géniuszt, ami a lelkemben lángolt. Arra se adtatok módot, hogy bebizonyítsam, mit tudok, mit fedeztem fel... Én hát csellel éltem, hogy megbosszuljam magam önön, államtitkár úr.

Államtitkár Nem értem.

Géniusz Nem érti. Feláll a székből és rámutat. Ezt a széket én csempésztem be ide, egy óra előtt.

Államtitkár a székre mered. Ez a szék...

Géniusz Igen. Elkergettek, nem fogadtak – a körömreszelőt ünnepelték. Nem vette észre, államtitkár úr, hogy minden katasztrófa és szerencsétlenség, ami egy félóra óta éri, ebből a székből indul ki?

Államtitkár fejéhez kap Ah!... Igaza van... ebben ült mindegyik.

Géniusz Ez a szék az én legújabb találmányom. Aki ebben a székben ül – az hangosan kimondja, amit gondol. Kimondja az igazságot anélkül, hogy akarná.

Államtitkár Rettenetes! A székbe roskad.

Géniusz eléje áll. Síri hangon. Most már késő, az ön kis kártyavára, hazugságból, önzésből, haszon lesésből: összeomlott – hazug munkájáról lerántotta a leplet, és elsöpörte önt – meg vagyok bosszulva, államtitkár úr. Államtitkár úr, ön halott, tönkrement ember. Egyetlen kötelessége maradt még hátra... Az asztalhoz megy, revolvert hoz, a kezébe teszi. Államtitkár nézi a revolvert. Géniusz felemelt karokkal. A hazugság és igazságtalanság országa elpusztult – vége a ravasz és gonosz kicsinyeknek, akiket ravaszság és hazugság felemelt... jöjjenek az igaziak, az erősek, jöjjön el a tehetség és erő országa – jöjjön a forradalom! Államtitkár úr – ott a revolver a kezében... a felesége megcsalta és elhagyta... az ország elkergette... a barátja elárulta... államtitkár úr – vonja le a konzekvenciákat!

Államtitkár nyöszörögve Nincs menekvés! Nincs menekvés!

Géniusz Nincs. Nyújtja a revolvert.

Államtitkár nézegeti a revolvert Na jó, hadd abba az államtitkárral, Lajos (a Géniuszt játszó színész neve.)

Géniusz megütődve Mit beszél, államtitkár úr!

Államtitkár Ugyan kérlek, elég volt már. Nevezz a nevemen, V... -nek (az államtitkárt játszó színész neve.) Különben, elég is volt ebből a darabból. Feláll. Az ötlete nem rossz, de egy kicsit el van nyújtva. A közönség türelmetlenkedik.

Géniusz leszedi szakállát, törüli a festéket egy kendővel A fenét. Az ötlete se jó. Bűvös szék! Marhaság.

Államtitkár De röhögtek.

Géniusz Igen, de nem a szerzőnek. Nekünk, színészeknek. Mindig a színész érdeme, ha egy darab tetszik. Az írónak semmi érdeme sincs benne.

Államtitkár törülközik, szedi le a festéket Régi nóta. Szóval, a színész több, mint az író.

Géniusz szavalva Nem is kérdés! A színészet a magasabb művészet – az író elég, ha tehetséges – a színésznek zseninek kell lenni! Én ezen sokat gondolkodtam... énbelőlem húsz írót lehetne csinálni. Én ezt gyönyörűen meg tudnám í

vissza a kiadáshoz
Karinthy Frigyes minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke