Művelődés

SZEREPLőK

Luca Fazio

Leopoldo Paroni

Az ügynök

Rosa Lavecchia

Első újságíró

Második újságíró

Harmadik újságíró

Negyedik újságíró

Ötödik újságíró

SZÍN Leopoldo Paroni, a costanovai Köztársasági Figyelő című lap főszerkesztőjének kopott és ósdi dolgozószobája. Paroni a Köztársasági Párt helyi vezetője, a szerkesztőség is az ő házában van. Mivel magányosan él és megveti a kényelmet meg a tisztaságot (ami nyomban észre is vehető), a sok ócska, ütött-kopott bútor, de még a padló is csupa piszok és rendetlenség. Az íróasztal roskadozik a halmokban álló irományok alatt, itt-ott néhány szék, ezek is könyvekkel és papírkötegekkel vannak megrakva. Mindenféle újságok hevernek, a könyvespolcokon egymás hegyén-hátán állnak a könyvek, egy ronda viharvert bőrdívány, rajta mocskos, szakadozott ágypárna, amelyből sok helyt kilóg a pihe. A bejárat – a színpad felől nézve – baloldalról nyílik. A háttérben nagy üveges ajtó, amely a szerkesztőségi szobába vezet. A jobboldali ajtó Paroni lakásával köti össze a színt.

IDő este. Amikor a függöny felgördül, a sötét dolgozószobát alig világítja meg a hátsó ajtó homályos üvegén átszivárgó fény. Luca Fazio mozdulatlanul maga alá húzott lábbal ül a díványon, hátát a párnának támasztva, vállát egészen elfödi egy szürke gyapjúsál, fején úti sapka, amelynek széles ellenzője az orrára csúszott. A sál alól kilátszó keze már csak csont és bőr, egyik markában csomóba gyűrt zsebkendő. 26 éves. Amikor a dolgozószoba később kivilágosodik, megmutatja sovány, sápadt, már-már halott arcát, amelyen itt-ott ritkás betegszakáll ütött ki hitvány, lecsüngő szőke bajusza alatt. Néha szájába tömi összegyűrt zsebkendőjét és igyekszik elfojtani a mellét tépő, hörgő köhögést. A megvilágított üveges ajtón át néhány percig behallatszik Paroni és az újságírók zűrzavaros kiabálása.

Paroni a háttérből Én csak annyit mondok, hogy most már végezni kell vele!

Hangok Igaz, igaz, helyes! Végezni kell vele! Igaza van! Itt az ideje! Ugyan már! Ugyan már! Mit beszéltek!

Első újságíró túlharsogja a többit Ez csak Cappadona malmára hajtaná a vizet!

Hangok Igaz, igaza van! A monarchisták húznának hasznot belőle! Miféle beszéd ez? Dehogyis! Ugyan!

Paroni dörgő hangon Meg kell fosztani minden hiteltől! A mi politikai vonalunk nem lehet más! Az elveink nevében támadunk! Eddig, és ne tovább! – Most pedig hagyjatok írni. Csönd. Luca Fazio nem mozdult. A baloldali ajtó kissé megnyílik, és egy hang hallatszik: „Szabad?” Luca nem válaszol. Rövid szünet után a hang megismétli: „Szabad?”, és lassan, tétován bejön Az ügynök. 40 éves, piemontei.

Az ügynök Nincs itt senki?

Luca meg se mozdul, síri hangon A másik szobában vannak...

Az ügynök kissé összerázkódik a hangra Ó, bocsánat, ön Paroni úr?

Luca m. f. Ott, ott! Az üveges ajtóra mutat.

Az ügynök Bemehetek?

Luca bosszúsan Tőlem kérdi? Menjen be, ha akar! Az ügynök a hátsó ajtó felé indul, de mielőtt odaérne, újabb hangorkán tör ki a szerkesztőségi szobában, amelyhez – mintegy visszhangként – egy távoli, zűrzavaros lárma társul, egy tömegtüntetésé, amely föltehetően a szomszédos téren vonul át. Az ügynök megrökönyödve megáll.

Hangok a szerkesztőségi szobából Halljátok, halljátok? Tüntetnek! Tüntetnek! A nyomorultak! Cappadona csőcseléke!

Első újságíró Azt kiabálják, hogy „Éljen Cappadona!” Nem megmondtam nektek?

Paroni öklével nagyot üt az asztalra, ordít Én pedig azt mondom, hogy halál Guido Mazzarini fejére! Mit törődöm én Cappadonával? A térről behallatszó lárma egy pillanatra elfojtja a hangokat a szerkesztőségi szobában. A tüntetők – akik sokan lehetnek – szaladva vonulnak el az ablak alatt, és kiabálnak: „Éljen Cappadona! Le a királyi biztossal!” Alig távolodik a lárma, a szerkesztőségben újra felcsapnak a hangok: „A disznók! Kutyák! Hazaárulók! Cappadona fizeti őket!”, és két újságíró – fejükön kalap, kezükben bot – dühösen kivágja az üvegajtót és a kijárat felé rohan; nyilván a tüntetőket akarják utolérni.

Második újságíró futtában, magán kívül A nyomorultak! A nyomorultak! El.

Harmadik újságíró szembetalálja magát Az ügynökkel, és az arcába üvölti Azt merik kiabálni, hogy „Éljen Cappadona!” El.

Paroni hangja Menjetek! Menjetek! Mind, mind! Én itt maradok, hogy megírjam ezt a cikket. Az üveges ajtó felől még három kalapos újságíró rohan át a színen, a kijárat felé, közben összevissza kiabálnak: „A kutyák! A nyomorultak! Fizetett árulók!”. Egyikük ismét Az ügynök képébe üvölti: „Éljen Cappadona! Érti ezt?” Mind el.

Az ügynök Egy szót se értek az egészből... Lucához. Bocsánat... Mondja kérem, mi történik itt?... Lucán ismét erőt vett a köhögés, betömi a száját. Az ügynök részvevő arccal föléje hajol, de félszegen és zavartan, mert képtelen palástolni az iszonyát.

Luca Micsoda pipabűzt hoztak be az átkozottak! Félre, félre... Levegőt! Nem tudok lélegzeni... Lassan lecsendesedik Maga nem costanovai?

Az ügynök Nem, átutazóban vagyok...

Luca Valamennyien csak átutazóban vagyunk, kedves uram...

Az ügynök A sangonci papírgyárat képviselem. Paroni úrral szerettem volna beszélni, a rendelés ügyében.

Luca Azt hiszem, nem a legalkalmasabb pillanatot választotta.

Az ügynök Látom. Tüntetnek...

Luca sötét iróniával Nyolc hónappal a képviselő választások után még pukkadásig tele vannak felháborodással Guido Mazzarini ellen.

Az ügynök Miért?

Luca Nem tudom. Itt mindenki ellene van, de a többi szavazótestületi körzet segítségével mégiscsak győzött. Összedörzsöli két ujját, amivel azt jelzi, hogy van pénze. Nagy ember! De a harag, amint látja, még nem oszlott el, mert Mazzarini bosszúból – az istenért, menjen arrébb egy kicsit, nem jutok levegőhöz – egy királyi biztost küldetett a costanovaiak nyakára. Köszönöm. Hát ez most a nagy esemény: a királyi biztos.

Az ügynök Azt kiabálják, hogy le vele!

Luca Persze. Nem kell nekik. Costanova nagy város ám, kedves uram. Gondolja csak el, hogy az egész világegyetem szőröstül-bőröstül körülötte kering. Menjen az ablakhoz és nézzen föl az égre. Tudja-e, hogy miért vannak rajta csillagok? Azért, hogy Costanova földjét bámulják! Ha valaki azt mondaná, hogy mosolyognak rajta, ne higgyen neki: minden csillagnak csak az a vágya, hogy egy olyan várost hordozzon a hátán, mint Costanova. És tudja-e, hogy kitől függ a mindenség sorsa? A costanovai városi tanácstól. A városi tanácsot pedig feloszlatták: ergo alapjaiban megrendült a világegyetem. Leolvashatja Paroni arcáról is. Nézzen csak át azon az ajtón!

Az ügynök közelebb lép az ajtóhoz, de megáll Csakhogy ez tejüveg...

Luca Persze, erre nem gondoltam.

Az ügynök Maga is a laphoz tartozik?

Luca Nem. Csak szimpatizálok vele. Jobban mondva, szimpatizáltam. Én már az utam vége felé járok, kedves uram. Tudja itt Costanovában sok ilyen beteg akad. Két bátyám, mielőtt örökre ellépett volna, szintén itt dolgozott a szerkesztőségben. Én a tegnapelőttig még orvostanhallgató voltam. Ma reggel jöttem vissza, hogy itthon haljak meg... Maga újságpapírt árul?

Az ügynök Igen, újságpapírt is. Versenyképes áron.

Luca Hogy még több újságot nyomhassanak?

Az ügynök Higgye el, hogy ami a papírárakat illeti, a mai piaci körülmények között...

Luca megállítja Meg vagyok róla győződve! És ha tudná, milyen vigasztaló számomra a gondolat, hogy maga még éveken át járni fogja a városokat, és versenyképes áron ajánlgatja a gyári papírját a vidéki hetilapocskáknak! Istenem, tíz év múlva talán ide is visszatér, éppen estefelé, mint most, és még mindig itt látja ezt az ócska díványt, csak éppen nélkülem; és a várost, amely addig talán megnyugszik... Hárman az újságírók közül, akik az előbb a tüntetők után iramodtak, most nagy sebbel-lobbal betörnek az ajtón. Összevissza kiabálnak.

Első újságíró Paroni! Paroni!

Második újságíró Rettenetes felfordulás van a piacon!

Harmadik újságíró Gyere, gyere már, Leopoldo! Az üveges ajtóban megjelenik Leopoldo Paroni, a rendíthetetlen republikánus, kezében mocskos petróleumlámpával, ötven éves, oroszlánsörényes férfi. Nagy orr, felfelé kunkorodó bajusz, kis Mefiszto-szakáll, vörös nyakkendő.

Paroni Mi az? Verekednek? Szétdobálja a papírokat az íróasztalon és leteszi a lámpát.

Második újságíró Mint a vakok!

Első újságíró Vidéki hordák törtek be a városba, és...

Paroni félbeszakítja Cappadona söpredékét verik?

Harmadik újságíró Dehogy! A mieinket!

Első újságíró Gyere már, siessünk! Szükségük van rád!

Paroni lerázza őket Várjatok! De hát az istenfáját neki, mit csinál a rendőrség?

Első újságíró A rendőrség? A királyi biztos ragyog a boldogságtól, hogy minket most jól elagyabugyálnak! Menjünk! Menjünk!

Paroni Helyes, menjünk! A harmadik újságíróhoz, aki rohanva engedelmeskedik. Hozd a kalapomat és a botomat! – Conti és Fabrizi hol van?

Második újságíró A piacon! Tartják a frontot, amíg bírják!

Első újságíró Védekeznek!

Paroni De hát Cappadonáék mégiscsak hívhatták volna a rendőrséget!

Első újságíró Úgy elillantak, mint a kámfor!

Paroni Ti meg mi a fenének jöttetek hárman? Elég lett volna egy, a többi meg maradt volna ott!

Harmadik újságíró visszatér Nem találom a botodat!

Paroni Ott van a sarokban, a fogas mellett!

Első újságíró Menjünk már, menjünk! Odaadom az enyémet...

Paroni És te mit csinálsz? Bot nélkül akarsz verekedni? Ebben a pillanatban lihegve, halálra vált arccal betámolyog Rosa Lavecchia kisasszony; 50 éves, sovány, vörös arcú, szemüveges és csaknem férfias öltözéket visel.

Rosa halálosan ki van merülve, alig lélegzik Ó Istenem... Ó édes Istenem...

Paroni és a többiek meglepődve, ijedten Mi az? Mi van? Mi történt?

Rosa Nem tudjátok?

Paroni Megöltek valakit?

Rosa mint aki a holdból pottyant le, úgy néz rájuk Nem. Hol?

Első újságíró Micsoda? Hát nem tudod, hogy tüntetnek a városban?

Rosa m. f. Tüntetnek. Nem, nem hallottam... Szegény Pulino lakásáról jövök...

Második újságíró No és?

Rosa Megölte magát!

Első újságíró Megölte magát?

Paroni Pulino?

Harmadik újságíró Julu Pulino öngyilkos lett?

Rosa Alig két órája. Ott találták a lakásán, a lámpatartón függött, a konyhában.

Első újságíró Felakasztotta magát?

Rosa Micsoda látvány! Elmentem és megnéztem... Az arca tiszta fekete, a szeme és a nyelve kifordult, az ujjai úgy összegörbültek, mint a karmok... Ott lóg egész hosszúságában, a szoba közepén...

Második újságíró Istenem, szegény Pulino!

Első újságíró Már nagyon odavolt, szegény feje. Nem bírta tovább.

Harmadik újságíró Mégis, micsoda vég!

Második újságíró Legalább megszabadult a szenvedéstől...

Első újságíró Már nem is állott a lábán...

Paroni Megbocsássatok, de nekem az a véleményem, hogy ha már valaki be akarja adni a kulcsot, ne legyen éppen tökfilkó...

Első újságíró Micsoda?

Második újságíró Mert megölte magát?

Harmadik újságíró Hogyhogy tökfilkó?

Első újságíró Meg voltak számlálva a napjai!

Második újságíró Milyen élet várt volna még reá?

Paroni Éppen ez az! Az istenfáját neki, fizettem volna az útját...

Harmadik újságíró Az útját?

Első újságíró Miről beszélsz?

Második újságíró A másvilágra?

Paroni Nem. Rómáig. Fizettem volna az útját Rómáig. Becsületszavamra! Ha valaki már nem tudja, hogy mihez kezdjen az életével és meg akar szabadulni tőle, akkor, mielőtt beadná a kulcsot, az istenfáját neki... Tyű, micsoda gyönyörűséget éreznék én... már csak azért is, hogy a halálom nem hiábavaló... Megbocsássatok, súlyos beteg vagyok, holnap meghalok, van egy ember, aki szégyent hoz a városomra, aki mindnyájunk szemében a megtestesült becstelenség, és ez Guido Mazzarini. Nos, megyek, megölöm azután pedig végzek magammal! Így kell ezt csinálni! Aki csak úgy eldobja az életét, az közönséges tökfilkó!

Harmadik újságíró Nem jutott eszébe szegénynek.

Paroni De miért nem? Két órája még itt élt közöttünk, érezte ennek a mérhetetlen szégyennek a súlyát, amely valósággal szétlapít bennünket, sárba fojtja egy egész város becsületét, és még a levegőt is elveszi előlünk! Én bizony a kezébe adtam volna a revolvert: öld meg, és csak azután végezz magaddal, te tökfilkó! A bejárat felől lihegve berohan a másik két újságíró is.

Negyedik újságíró Vége! Vége!

Ötödik újságíró Úgy szétkergettük őket, mint a juhokat, bottal!

Első újságíró hidegen Közbelépett a rendőrség is?

Negyedik újságíró Igen, de csak az utolsó pillanatban.

Ötödik újságíró Amikor már a mieink... Halálmegvető bátorsággal... Ha láttátok volna... Mint az oroszlánok, úgy marcangolták őket!

Negyedik újságíró Úgy zuhogtak a botok, mint a jégeső! Észreveszi, hogy senki sem osztja a lelkesedésüket. Mi van veletek?

Rosa Szegény Pulino...

Negyedik újságíró Mi köze ehhez Pulinónak?

Első újságíró Két órával ezelőtt felakasztotta magát!

Negyedik újságíró Micsoda? Julu Pulino? Felakasztotta magát?

Ötödik újságíró Szegény Julu! Egyszer nekem is mondta, hogy szeretne megszabadulni a szenvedéstől... Nem várta be az agóniát, jól tette!

Paroni De jobban is csinálhatta volna. Éppen erről beszéltünk itt, egymás között. Ha már meg akart halni, hogy jót tegyen magának, akkor előbb másoknak, a városának is tehetett volna egy szolgálatot! Miért nem ment el Rómába, hogy megölje egyes számú közellenségünket, Guido Mazzarinit? Semmibe se került volna neki, még az utazása sem. Fizettem volna a jegyét, becsületszavamra! De úgy pusztult el, mint egy közönséges tökfilkó!

Első újságíró No, elég mára, késő van...

Második újságíró A tüntetést majd megírjuk holnap.

Harmadik újságíró Vasárnapig úgyis van időnk...

Második újságíró részvevő sóhajjal Írnunk kell szegény Pulinóról is...

Rosa Paronihoz Ha gondolod, írhatnék én, hiszen láttam...

Negyedik újságíró Ó, mi is megnézhetjük most, úgyis arrafelé megyünk...

Rosa Talán még ott találjátok a vason. Addig nem vehetik le a holttestét, amíg a járásbíró meg nem nézi. De még csak most kell visszatérnie valamelyik faluból.

Paroni Milyen kár! Képzeljétek el, hogy az egész vasárnapi számot neki szentelhettük volna, ha eszébe jut megbosszulni a városát!

Első újságíró csak most veszi észre Lucát a díványon Nézzétek csak ki van itt! Luca Fazio! Mind Luca felé fordulnak.

Paroni Szervusz, Luca!

Második újságíró Mi van veled? Csak ülsz, és egy szót se szólsz?

Harmadik újságíró Mikor érkeztél?

Luca A nem mozdul, bosszúsan Ma reggel.

Negyedik újságíró Rosszul érzed magad?

Luca késlekedik a válasszal, előbb csak a kezével int, aztán szólal meg Éppen mint Pulinó.

Paroni meglátja az ügynököt Bocsánat, ön kicsoda?

Az ügynök A papírszállítás ügyében bátorkodtam felkeresni, Paroni úr.

Paroni Á, ön a sangonci papírgyár ügynöke? Legyen szíves, nézzen be holnap reggel. Most már késő van.

Az ügynök Igenis, kérem tisztelettel, holnap reggel. Ugyanis estig vissza kell utaznom.

Első újságíró No, menjünk. Jó éjszakát, Leopoldo. Valamennyien jó éjszakát kívánnak Paroninak, aki viszonozza a köszönéseket.

Negyedik újságíró Lucához Te nem jössz?

Luca tompán Nem. Volna egy szavam Paronihoz.

Paroni idegesen Hozzám?

Luca m. f. Két perc az egész. Mind megdöbbenve néznek rá, mert az előtte lefolyt beszélgetés alapján megsejtik a rettenetes összefüggést Luca reménytelen állapota és a Pulinóé között, aki „úgy halt meg, mint egy közönséges tökfilkó”.

Paroni És nem beszélhetnél most, a többiek előtt?

Luca Nem. Csak veled.

Paroni a többiekhez Hát akkor menjetek. Jó éjszakát, barátaim! Valamennyien újra elköszönnek.

Az ügynök Tíz órára itt leszek.

Paroni Korábban is jöhet! A viszontlátásra. Paroni és Luca kivételével mindnyájan el. Luca leereszti a lábát a díványról, és így ül, összegörbülve, szemét a földre szegezve. Paroni atyáskodva közelebb lép, a kezét mintha a vállára akarná tenni. Nos, Luca fiam... Kedves barátom...

Luca hirtelen felemeli egyik karját Ne, menj innen!

Paroni De miért?

Luca Köhögtetsz.

Paroni Nagyon rosszul vagy? Hát bizony, látszik is...

Luca igent int a fejével, azután Éppen kikaparhatom a gesztenyét.... Csukd be jól azt az ajtót. Fejével a bejárat felé int.

Paroni engedelmeskedik Hogyne, hogyne, azonnal.

Luca Húzd rá a reteszt is.

Paroni nevetve ezt is megteszi De hát miért? Úgyse jön már senki ilyenkor. Nyugodtan beszélhetsz. Minden szó közöttünk marad.

Luca Csukd be azt az ajtót is. Az üveges ajtó felé int.

Paroni m. f. Azt is? Hiszen tudod, hogy egyedül élek! Senki sincs odaát. Megyek és eloltom a lámpát. Indul.

Luca De aztán csukd be jól. Rémes ez a pipabűz. Paroni átmegy a szerkesztőségi szobába, eloltja az égve maradt lámpát, majd visszatér és becsukja maga mögött az ajtót. Közben Luca felemelkedik.

Paroni Kész. Nos, mit akarsz mondani?

Luca Arrébb... arrébb...

Paroni De miért, megbocsáss? Miattad vagy miattam?

Luca Miattad is.

Paroni De én nem félek!

Luca Várj... Lassabban a testtel!

Paroni Áruld már el, hogy mit akarsz tőlem. De ülj le, az istenért...

Luca Nem, állva maradok.

Paroni Rómából jössz?

Luca Rómából. Lepusztultam, amint látod; de volt még néhány ezer lírám. Ennek egyszerre a nyakára hágtam, csak annyit tettem félre, hogy megvehessem ezt a... a kabátja zsebébe nyúl és előhúz egy revolvert, revolvert.

Paroni amikor meglátja a fegyvert a kétségbeejtő állapotban lévő fiatalember kezében, elsápad és ösztönösen felemeli a két kezét Ó... mi ez? Meg van töltve? Mikor észreveszi, hogy Luca a fegyvert vizsgálgatja. Luca, mondd... Meg van töltve?

Luca hidegen Meg. Ránéz Paronira. Azt mondtad, hogy nem félsz.

Paroni Persze, de... ha Isten őrizz... Hozzá akar lépni, hogy elvegye a fegyvert.

Luca Menj arrébb, és hagyj beszélni. Rómában bezárkóztam a szobámba, hogy végezzek magammal.

Paroni Elment az eszed?

Luca El. Már-már meg is húztam a ravaszt... mint egy közönséges tökfilkó... ahogy te mondtad. És igazad van!

Paroni ránéz, aztán örömtől csillogó szemmel Talán csak nem?... Mondd, igazán megtennéd?

Luca hirtelen Várj! Mindjárt meglátod, hogy mit akarok!

Paroni m. f. Hallottad, hogy mit mondtam Pulinóról?

Luca Hallottam. Azért vagyok itt.

Paroni Megtennéd?

Luca Most rögtön.

Paroni lelkesen Nagyszerű!

Luca Idefigyelj. A revolver csöve már a halántékomon volt, amikor valaki kopogtatott az ajtómon...

Paroni Nálad, Rómában?

Luca Rómában. Kinyitom az ajtót. Mit gondolsz, ki állott a küszöbön? Guido Mazzarini!

Paroni Micsoda? Elment hozzád?

Luca Meglátta a revolvert a kezemben, de már az arcomról is leolvasta, hogy mire készülök. Hozzám rohant, megragadta a karomat, megrázott és rámkiáltott: „Mit csinálsz? Így akarsz meghalni? Ó, Luca, igazán nem hittem volna, hogy ilyen tökfilkó vagy! Hallgass rám... Ha már meg akarsz halni... Fizetem az útiköltségedet... Szaladj le Costanovába és öld meg Leopoldo Paronit!”

Paroni idáig feszült figyelemmel hallgatta Luca vészjósló és furcsa szavait, lélekben már felkészülve arra, hogy valami rettenetes hírt fog hallani; most egyszerre úgy érzi, hogy a két lába kezd megereszkedni alatta; kinyitja a száját, sápadt mosollyal Tréfálsz?...

Luca hátrál egy lépést; az orra körül görcsösen megrándul az arca; eltorzult szájjal Nem. Nem tréfálok. Mazzarini fizette az utamat.

Paroni Neked? Mit beszélsz?

Luca És most itt vagyok. Megöllek, és azután magammal is végzek. Felemeli a revolvert és céloz.

Paroni halálos félelmében eltakarja az arcát, ide-oda ugrál, hogy elkerülje a lövést, üvölt Megbolondultál? Luca, ne... Ne tréfálj!... Tisztára megbolondultál!...

Luca vészjósló hangon Ne mozdulj! Különben csakugyan beléd lövök, hallod-e?

Paroni dermedten megáll Itt vagyok... Itt vagyok...

Luca Megbolondultam, ugye? Azt mondod, hogy tisztára megbolondultam?... Persze, most bolondnak nézel, de az előbb nem átallottad tökfilkónak nevezni szegény Pulinót, amiért csak úgy felakasztotta magát, és nem rohant el Rómába, hogy megölje Mazzarinit?

Paroni igyekszik magához térni De mégiscsak van valami különbség, az ördögbe... Ne felejtsd el, hogy én nem vagyok Mazzarini!

Luca Különbség? Miféle különbség lehet közted és Mazzarini között egy olyan ember szemében, aki már köp erre az egész életre és a bohóckodásotokra! Pulinónak vagy nekem tiszta mindegy, hogy kit ölünk meg. Téged vagy a másikat, vagy egy jámbor járókelőt, aki elénk kerül az utcán!

Paroni Nem, nem, már megbocsáss, de nem mindegy! Ez csak hiábavaló és ostoba bűntény volna!

Luca Tehát azt akarnád, hogy még az utolsó pillanatban is, amikor már leszámoltunk az élettel, a gyűlölet és az intrika eszközeivé szegődjünk? És ha nem, akkor tökfilkók vagyunk? Hát én nem akarom, hogy tökfilkónak nevezz, mint Pulinót, és ezért megöllek! Ismét felemeli a revolvert és céloz.

Paroni könyörgve, miközben vonagló mozdulatokkal igyekszik elkerülni a fegyver csövét Az Istenért! Luca, ne... Mit csinálsz? Ne... Miért akarsz megölni? Mindig barátod voltam... Irgalmazz!

Luca szemében eszelősen csillog a kísértés, hogy meghúzza a ravaszt Állj! Állj! Térdre! Térdre!

Paroni térdreroskad Irgalmazz!... Istenre kérlek! Ne ölj meg!

Luca torz vigyorral Na látod... Ha valaki már nem tudja, hogy mihez kezdjen az életével... Pojáca! Ne izgulj, nem öllek meg. Állj fel, de maradj ott.

Paroni feltápászkodik Rossz tréfa volt, tudod-e? Csak azért engedhetted meg magadnak, mert fegyver van a kezedben.

Luca Természetesen. Te pedig azért félsz, mert tudod, hogy nyugodt lelkiismerettel megölhetnélek. Mint derék republikánus, bizonyára szabadgondolkozó vagy, mi? Ateista! Igaz? Különben nem nevezted volna tökfilkónak Pulinót.

Paroni Csak úgy mondtam... Csak úgy, mert... Te is tudod, hogy a város becsülete szent nekem...

Luca Jó, rendben van. De azt nem tagadhatod, hogy szabadgondolkodó vagy. B. újságodban is megírtad...

Paroni bizonytalanul Szabadgondolkodó... Feltételezem, hogy te sem vársz büntetést vagy jutalmat a másvilágon...

Luca Ó, nem! Számomra szörnyű volna a hit, hogy magammal kell vinnem a másvilágra is ennek a huszonhat esztendőnek a borzalmas súlyát...

Paroni Látod, neked is az a véleményed, hogy...

Luca félbeszakítja ...hogy éppen ezért bármikor megtehetném... Eltaposhatnálak, mint egy férget... Semmi sem tarthatna vissza... De nem öllek meg. És nem tartom magam tökfilkónak, amiért nem öllek meg. Megszántalak... Megszántalak, mert csak egy pojáca vagy. Ha tudnád, milyen messziről, milyen magasról nézek rád! Egészen kicsinek látlak, egy pici, kedves pojácának... Igen... Te szegény, veresképű emberke, a híres nyakkendőddel... De egyet tudj meg: erről az egész kisded játékról hiteles okiratot kérek!

Paroni annyira magábaroskadt, hogy nem hallotta jól Luca szavait Mit? Nem értem...

Luca Okiratot, ok-i-ra-tot. Jogom van hozzá, szent és sérthetetlen jogom, mert én már az élet és a halál határán járok... És te nem tiltakozhatsz ellene. Ülj le, oda és írjad! A revolverrel az íróasztalra mutat.

Paroni Én? Mit írjak? Komolyan beszélsz?

Luca A legkomolyabban. Ülj le, és írjad!

Paroni De hát mit akarsz tőlem?

Luca m. f., a revolvert a mellének szegezi Mozdulj már, ha mondom, ülj le és írjad!

Paroni a fenyegetésnek engedelmeskedve közelebb megy az íróasztalhoz Még?

Luca Ülj le és vedd a tollat... Vedd azonnal a tollat!...

Paroni engedelmeskedik Mit írjak?

Luca Amit diktálok. Most te vagy alul, de ismerlek, holnap, ha megtudod, hogy én is öngyilkos lettem, mint Pulino, újra felemeled a kakastaréjodat, és három órán át üvöltözöl itt, a kávéházban vagy akárhol, hogy micsoda tökfilkó voltam!

Paroni Ugyan, hová gondolsz! Tréfa volt az egész!

Luca Ismerlek. Meg akarom bosszulni Pulinót, nem magamért teszem... írjad!

Paroni az íróasztalt nézi De hát mire írjak?

Luca Jó lesz az a darab papír is...

Paroni És mit?

Luca Egy nyilatkozatot.

Paroni Egy nyilatkozatot! Kinek?

Luca Senkinek. De most már írjad, érted-e? Csak ezzel a feltétellel kíméltem meg az életedet. Vagy megírod, vagy agyonlőlek!

Paroni Jól van, jól van, írom... Diktáld.

Luca diktálja „Alulírott... mélységesen szánom és bánom...”

Paroni tiltakozva Mit szánjak-bánjak?... Mit tettem?

Luca alig észrevehető mosollyal, miközben – mintegy játékból – a halántékának szegezi a fegyvert Vagy úgy, még csak nem is bánod?

Paroni félre hajtja a fejét, belenéz a fegyver csövébe Halljuk, mit kell megbánnom?...

Luca újrakezdi a diktálást „Alulírott mélységesen szánom és bánom, hogy tökfilkónak neveztem Pulinót.”

Paroni Á, szóval ezt?

Luca Ezt írjad: „...a barátaim és kartársaim előtt, amiért az öngyilkossága előtt nem ment el Rómába, hogy megölje Mazzarinit.” Ez a tiszta igazság. Azt el is hagyom, hogy fizetted volna az útját. Leírtad?

Paroni rezignáltan Le... Tovább!

Luca tovább diktál „Luca Fazio, közvetlenül az öngyilkossága előtt...”

Paroni Dehát komolyan öngyilkos akarsz lenni?

Luca Ez az én dolgom, írjad: „...közvetlenül az öngyilkossága előtt beállított hozzám...” Hozzá akarod-e tenni, hogy „fegyverrel a kezében”?

Paroni most már kirobban De mennyire, de mennyire, ha megengeded!...

Luca Jó, írd hozzá, hogy „fegyverrel a kezében”. Úgysem büntethetnek meg tiltott fegyverviselésért. Tehát leírtad? Folytasd: „...fegyverrel a kezében, és kijelentette, hogy minek folytán nem akarja, hogy Mazzarini vagy akárki más őt is tökfilkónak nevezze, úgy lelő engem, mint egy kutyát.” Megvárja, hogy Paroni befejezze a mondatot, azután megkérdezi. Leírtad-e, hogy „mint egy kutyát”? Jól van. Új bekezdés: „Meg is tehette volna, de nem tette meg. Nem tette meg, mert megundorodott tőlem.” Paroni felemeli a fejét, mire Luca szigorúan. Nem, írjad csak: „megundorodott tőlem”, és tedd hozzá: „de meg is szánt”, így: „meg is szánt a gyávaságomért.”

Paroni Ami azt illeti, ez már...

Luca Ez a tiszta igazság... Mert fegyver van a kezemben, természetesen!

Paroni Nem, kedves barátom. Én most engedek neked.

Luca Rendben van, engedj. Leírtad?

Paroni Le. De azt hiszem, ez elég is!

Luca Nem. Várj. Fejezzük be. Még csak két szót, befejezésül.

Paroni Mit kell ezen befejezni? Mit akarsz még?

Luca Írjad ezt „Luca Fazio megelégedett a beismerésemmel, hogy az igazi tökfilkó én vagyok”!

Paroni ellöki maga elől a papírt Nem, ez már túl sok, ne haragudj!

Luca kérlelhetetlenül, szótagolva „Hogy az i-ga-zi tök-fil-kó én va-gyok”. Jobban megőrződ a méltóságodat, barátocskám, ha a papírt nézed, és nem bámulsz a revolver csövébe! Mondtam, hogy meg akarom bosszulni Pulinót. Most pedig írd alá.

Paroni Tessék, aláírtam. Akarsz még valamit?

Luca Add ide.

Paroni odanyújtja neki a papírt Nesze... De mit érsz vele? Ha csakugyan elhatároztad, hogy...

Luca nem válaszol, elolvassa, amit Paroni írt, azután Rendben van... Hogy mit érek vele? Semmit. Holnap majd megtalálják a zsebemben. Négybe hajtja a papírt és a zsebébe csúsztatja. Vigasztalásul gondolj arra, Leopoldo, hogy a te szereped befejeződött. Az enyém csak most kezdődik, és valamicskével nehezebb. Nyisd ki az ajtót. Paroni engedelmeskedik. Jó éjszakát.

FÜGGÖNY