Művelődés

SZEMÉLYEK

Göde Fercse

Veron, özvegy menye

Andriska

Cuca Palkó

Minya bá, a halottkém

Bugyiné

Asztalos

Inas

I. vénasszony

II. vénasszony

Márinén

Katanén

Gábor

Kis Penzsi

Cigányprímás

Öreg, magános, falusi ember háza a Maros mentén. A sarokban ott áll a mázas cserepes, a fenék falon – két ablak közt – a rúdra akasztott kancsók, a tálak és virágos tányérok. A jobb hátsó sarokban magasra felvetett ágy, bal elöl öreg tulipános láda, majd ajtó a pitarba. Jobb falon kijárat az udvarra. Középen asztal, megette fiókos pad. Az egyik ablakban kalickában mátyásmadár. A szoba rideg, kietlen benyomást tegyen, mint ahol nincs asszony a háznál. Este.

I. jelenet

Kis Penzsi tizenkétéves forma, fejletlen leányka Jaaaj, istenem, jaaj... jaaj istenem, jaaj... Meghót az én jó gazdám a határba. Jaaj istenem, jaaj... Ezt még a színfalak megett ordította, most bukik be az ajtón. Kezében kenderkötéllel felkantározott nagy fazék. Jaj istenem, jaj... A szívéhez kap, megtörli a homlokát, körülnéz. Lámpát gyújt. Az asztalra csapja a fazekat, hirtelen gúnyáskosarat húz elő az ágy alól s hányni kezdi bele, amit maga körül lát.

A mátyás Tolváj... Tolváj...

Kis Penzsi Megtántorodik, rémülten néz körül.

A mátyás Toolváj... Toolváj...

Kis Penzsi Meglátja a hang forrását. A fene egye meg a csőrödet, Matyi. Mit ijesztgeted az embert? Újult erővel nekilát a pakolásnak. Behányja az ágyterítőt, néhány párnáról lecibálja a huzatot, tányérokat akaszt le a falról. A mátyás elé áll. Hát tégedet itt hagyjalak-e?

A mátyás Toolváj... Tolváj...

Kis Penzsi Hogy a fenébe ne! Hogy végigkiabálj a falun. Azétt se viszlek. Fene a csőrödet. Aztán lásd, ki ád enned ezentúl. A fejére teszi a kosarat, meggondolja, leteszi, kisuvad körülnézni, visszarohan, újra felszedelőzködik, s még visszaszól. Na szervusz, Matyi!

A mátyás Tolváj... Tolváj...

II. jelenet

Hosszabb szünet, aztán egyenként maszatos utcagyerekek óvakodnak be, de mindjárt a nyomukban Cuca Palkó, mögötte Veron, aki kézen vezeti hatévesforma fiát, Andrist.

Palkó Táguljatok innen, azt mondom. Ez nem kétkrajcáros komédia.

Egyik gyerek Hát mikó hozzák haza Fercsebát?

Palkó mérgesen Ha hozzák, hozzák s ha nem, annyi! Mi közötök hozzá. Na egy-kettő! Tereli kifelé.

Veron körülnéz, látja a dúlt szobát, kiszól a gyerekek után Visszajertek, de rögtön! Az első érkezőhöz. Keresztes Palcsi, neked látni kellett a szomszédból, ki járt ma itt a házban?

A mátyás Toolváj... Toolváj...

Veron Halljátok? Ez nem hazudik, ez a madár. Megmondjátok, mert kettőbe hasítom a fejeteket.

A gyerekek Én nem. Én nem. Én nem.

Veron Hát akkor ki? Egész nap itt lebzseltek az utcán. Kit láttatok erre?

Egy nagyobbacska Csak kis Penzsi vót, a Fercsebá kicsi szolgálója. Csak az elébb vót.

Veron kikiált az ajtón Penzsi! Kis Penzsi!

A gyerekek Azt ugyan kiálthassa. Úgy sirült azon le a kertek alatt, mint valami nyúl. Kosarat is vitt a fejin.

Veron összecsapja a kezét Ideláss világ. Engem bezzeg kimart innen, hogy a háta megett eladom a búzát. S most egy tízesztendős léánka is meglopja.

Palkó Úgy kellett a vén latornak.

Veron Neki úgy, de most már nem tőle lopnak. Most már az én Andriskámat lopják meg. Hisztérikusan öleli Andrist. Tégedet, egyetlen édességöm. Átmenet nélkül a gyermekekre rivall. Takarodjatok innen, azt mondom. Gyerekek el.

III. jelenet

Voltak a gyerekek nélkül, majd I. és II. vénasszony.

Veron miután magukra maradtak, Andrishoz Minden a tiéd itt immár, kicsi Andriskám, lelkem. A ház, a csűr, a pajta, a kaszálók, a nagykert, a kiskert, a fődek...

Andris A mátyásmadár is?

Veron Az is, aranyom. A mátyásmadár is. S ne félj, hoz még Palkó bátyád az erdőről tengericét, veresbegyet, amit akarsz. Palkóhoz simul. Ugye Palkó, jó leszel ehhez a szegény árvához?

Palkó eddig csak jártatta a szemét köröskörül, mint az új gazda, aki számba veszi a holmit. Ami igaz, igaz. Szépen maradt a vén zsobrák után.

Veron Most már jó lesz minden. Megeskühetünk, ideköltözünk, a mienk lesz minden.

Andris Hát nem az enyim?

Veron öle1i Hogyne, gyöngyöm, hogyne. Persze, hogy a tiéd. A mienk, hármunké.

Palkó komoran Hacsak külön gyámot nem rendelt a vén semmirevaló. Látni kéne az írást.

Veron Azt ű záros helyen tartotta. Az ágy alatt. A kis ládában.

Palkó Pedig látni kéne. Hátha elváltoztatta tavaly óta?

Veron Nem változtatta. Mondta mindenkinek: mindenem, amim van, az unokámé. Mondta mindenkinek.

Palkó De azt is mondta: a menyem, az a cifra, bé nem teszi a lábát az életre. ő fogadta így.

Veron De én nem úgy fogadtam. Én úgy fogadtam, hogy az ő élettyibe. Hogy amíg ő él, addig nem teszem be ide a lábam

Palkó És ha ő hótta után is így látta jónak? Látni kéne az írást, mondom.

Veron Andrishoz Eredj, gyöngyöm, játszani. Kis boci vagyon az istállóban. Andris el. De a kócsot sose hagyta el magától. Próbáld, feszítsd fel a ládát. Könnyen jár.

Palkó előhúzza a kisládát az ágy alól. Próbálgatja a fedelét. Semmi szerszám nincs hozzá.

Veron Ó, elég a bicsok. Én is avval szoktam vót.

Palkó nekiesik a bicskával, de hozzá sem foghat jóformán, mert jönnek I. és II. vénasszony. Mint tetten kapott gyermek, felegyenesedik s a foga közt mondja. Ezeknek is éppen most kellett...

I. vénasszony öreg, fogatlan, szipog Adjon isten. Hát csak meghót az a drága jó ember.

II. vénasszony öreg, fogatlan, szipog Az a jóságos jó ember.

Veron kurtán Meg.

I. Igaz, hogy szél?

II. A gutta...

Palkó dühvel A lapos gutta.

I. Istenem, pedig milyen fiatal vót...

II. Hatvan se vót...

Veron Hetvenkettő vót. Eljött nekije az ideje.

I. Hallod Máli, hallod? Eljött az ideje. A saját édes menye mondja.

II. Igaza van lelkem, igaza van. Ha hetvenkettő vót, eljött. Én hetvenöt vagyok. Ó, ó, ó, mért nem tud eljönni az enyém is?

Palkó nem tudja türtőztetni magát Mer az ilyen vénasszony a halálnak se kell.

II. Hallod, Rebi, hallod? A halálnak se kellünk? Hogy kellenénk az élőknek, menjünk innen.

I. Ráförmed Hogy mennénk? Még halottat se látánk. Újra sírósan. Ó, szegény Göde Fercse. Milyen táncos vót, ezelőtt ötven esztendővel.

Veron csendesre veszi a hangját Hónap is nap lesz Rebi nén. A halott csak kinyújtóztatva szép. Menjenek most szépen haza. Még vele álmodnak, ha meglátják.

II. Igaz, fiam, igaz. Csak kiállunk a ház elé. Csak meglássuk, mikor hozzák. Na gyere Rebi. Istenem, istenem...

I. Vigasztalást a fennvalótól. Kifelé totyognak.

Palkó Ne féljen, nyanya, meglesz. Istennek ajánljuk.

IV. jelenet

Szekérzörgés. Palkó a ládával foglalatoskodik. Künn csálézás, hahózás. Megérkezik a szekéren a halott.

Veron Kelj fel Palkó, jönnek. Megnézzük hónap.

Palkó De hónap már hónap lesz, essék bele a jóféle fene.

Veron Megállj. Elvesszük tőle szerivel a kócsot.

Gábor szolgalegény, jön jobbról. Tisztességtudással leveszi a kalapját. Adjon isten jó estét. Úgy látom, már tudják.

Veron Tudjuk. Hazahoztátok szegényt?

Gábor Itt van a saroglyában. Jó friss szénát tettünk alája. Nem rázkódott. Férfiak, asszonyok, gyerekek következnek be, dícsértessékkel.

Veron Mindörökké! Hát hazahoztátok szegényt?

Katanén cserfes, korosabb asszony szaporázza a szót. Az úgy vót lelkem, hogy hozott fel a kicsi szolgáló ebédet. Aszmondja Fercsebá, most hát együnk emberek, hát leülünk a petrence mellé. S még elmondta, hogy hogy vót mikor ű Hercegovinában szógált, a furvézereknél...

Márinén ugyanaz, mint Katanén, makkban. Félretolja a másikat. Nem is úgy. Csak éppen kezdte, hogy vót Hercegovinában. Hát egyszer csak, te áldott Isten, azt mondja: de kutyáliter érzem magam te Mári. Hát nézem, hát kék, mint az a szilva a fán, s csak kifordul a kezéből a kalány s eldől, mint egy darab fa.

Katanén félrehúzza a másikat. S akkor mondom: nézz te oda, te Gábor, hogy oda van a gazdád. Tőccs vizet a mejjire. Én is tőtöttem.

Hangok Én is. Én is.

Veron S nem tudták ketek hamarébb hazahozni?

Katanén Ebbe a nagy dologidőbe?

Márinén Úgy elnyugodott őkelme ott a petrence árnyékában, mint egy király. A gyerekek ügyeltek, hogy ne dongják a legyek.

Veron Hát köszönjük szépen a szíves segítséget. Aztán a torra szívesen látjuk jóembereinket.

Palkó S most menjenek ketek szépen haza. Dolog van ilyenkor a halottal.

Katanén Hát a halottat ugyanbiza ki mossa el? Majd tán Cuca Palkó fogja kiódni a gatyamadzagját. Veronhoz. Hol kapunk lelkem galambom egy kis szappanyt, meleg vizet?

Veron Jaj, Kata nén lelkem, azt sem tudom, hol a fejem. Tégy tüzet Palkó a pitvarba, tegyenek oda vizet nénémék s ami kell. Segítsenek nekem, szegény tudatlan özvegynek.

Katanén Így lelkem, így. Így kell beszélni a valódi gyászosházbeli asszonynak. El Palkóval balra.

Márinén Az eresz alatt eisze megmoshassuk?

Veron Ó, hogyne moshatnák. Addig legalább itt elkészülhet a ravatal. Indulj Gábor asztalosért. Szép diófakoporsót hozzon. Szép ravatalt rakjon. Ne mondja a megboldogult, hogy valamit elspóroltam a temetésiből. Kikiált. Andriska, Andriska lelkem. Tudod te hol lakik Bugyi nén? A templomon innen, balra a sikátorban. Harmadik ház. Hogy jönne siratni. Én izentetem.

Márinén A halottkémelőt el ne felejtsd fiam. Anélkül megbüntetnek.

Katanén nagy vizes fazékkal át a színen.

Palkó Na, gyerekek, upré, hazafelé. Mondtam már, ez nem kétkrajcáros komédia.

Veron ezalatt kívül kiabál. Gábor, Gábor fiam! Szólj bé jövet a községibe Csonka Minyabának. Jöjjön halottkémelni. Beszalad Mári nénhez. Jaj, áldja meg az Isten, hogy mondta. A népek kifelé húzódnak.

Palkó szintén, de az ajtóból visszafordul, félrevonja Veront. A kócsokat előre elvedd tőle. Nehogy a halottmosók kezet tegyenek rá. El.

Katanén visszajön Valami világot, gyöngyöm. Az ember az ujját se látja.

Veron tettetett kapkodással Jaj, Katanén lelkem, úgy vagyok, lássa, idegen házban, mint a vak. Itt tartotta vót a gyertyát a ládában. De hol lehet a kóccsa?

Katanén A nyakában fiam. Az inge alatt. Hálni se tette vóna le. El.

Veron ugrik s már be is jött a kulccsal Abiza, ott vót ezen a reves madzagon. Adom már, Kata nén, adom. Kiadja, Kata el.

V. jelenet

Veron egyedül marad, majd Palkó s Bugyiné

Veron kasmatol a láda fenekén, nemsokára megkapja az írást, megnézi, keblibe rejti s kiszól Palkó. Gyere egy cseppet.

Palkó bedugja a fejét Megvan?

Veron Meg.

Palkó Mit ír benne? Ki legyen a gyám?

Veron Nem állhatunk neki, hogy itt megolvassuk. Majd, ha elcsendesedik az udvar.

Palkó Akkó megyek, ellátom az állatokat. Jó? El.

Bugyiné már odakinn az udvaron sivalkodik Jaaj, te jóságos Jézusom. Hát csakugyan meg kellett halni egy ilyen kedves jó embernek? Beérkezik, mellette Andris, a kötőjébe fogózva. Ötven körül van, termetes fehérnép, nagyon érti a szakmát. Dícsértessék a Fennvaló, Vironyika lelkem. A mennybéli úristen s a boldogságos szűz adjanak neked vigasztalást. Ilyen rettenetes csapás. Más hangon. De ne félj, úgy elsiratom én, mint egy főherceget.

Veron A köszönet se marad el, Bugyinén. Magam nem maradhatok itt, otthon is fut a házam. De hajnalosan itt leszek én is.

Bugyiné mikor meghallotta, hogy egyedül lesz, hirtelen megjáratta már a szemét minden mozdíthatón, mint a vércse, de a szava annál kenetesebb. Később se lesz késő, fiam.

Veron Ha fél egymaga, híjon valakit.

Bugyiné Nem hívok én lelkem senkit. Azelőtt is csak az egy Ötves Suták Kati vót, aki vót, mert az még tudott sírni. Mások csak virnyákolnak, mint a macskák az eszterhéjon, tavasszal. Sírok én galambom, úgy igaz szívemből kettő helyett is. S hogy lopnak mások, te fennvaló Isten. Mint az égető tűz.

Veron Most itt van ötven pengő, hozzon a zsidótól négy szépszál gyertyát. Amilyent nagymisekor tesznek az oltárra. Ne mondhassa a megboldogult odafenn, hogy az ő pénziből elkomiszkodtam a temetését.

Bugyiné kötényébe bogozza a pénzt Négy nagy szál. Értem én lelkem. Hozok lelkem, hozok. Útközik az ajtóban az asztalossal. Na itt van a deckaszabó is. Jó koporsót hozott legalább? Nem muszáj, hogy erősen nagy legyen. Fösvény ember vót, Isten nyugusztalja, kicsi helyre is összehúzza magát. El.

VI. jelenet

Veron, Asztalos az inassal.

Asztalos igen bölcs falusi mesterember Jó estét kívánok szép menyecske. Hát izé, hallom, hallom. Hát mégiscsak igaz, izé, hogy a fukar sem él tovább a tékozlónál. No mindegy.

Veron Koporsót tetszett hozni?

Asztalos Odakünn vár a kézi szekéren. Diófakoporsót rendeltek ugye? Kinn vár a kézi szekéren, megtekinthető. Itt lesz a ravatalozás?

Veron Itt közbül. Kihorgyuk a padot, meg az asztalt. Elég lesz?

Asztalos Szegény embernek feleannyi is elegendő volna. Izé. Tessék csak a koporsót megtekinteni. Valódi diófa. Megszámítom magának háromezerbe. Párna, szemfedő, miegymás ötszáz. De legalább olyan álma lesz benne Fercsebának, mint a tulajdon ágyában. A gyerekre rivall. Mit tátogsz te is? Fogd meg azt az asztalt. A gyerek húzgálja az asztalt kifelé.

Asztalos bizalmasan Veronhoz. És hát... izé... ha kérdenem szabad... mikor lesz az esküvő. Mintha Cuca Palkó barátomat is itt láttam volna.

Veron Van is most nekem kedvem, mester úr. Legyünk egyszer túl a temetésen. Segít a gyermeknek az asztal kitolásában. El.

Asztalos a gyermekhez Állványokat gyorsan. Ma még aludni is akarok. Fütyörészve méri lépéssel a helyet.

Márinén bedugja a fejét az ajtón Mester úr! Igazán háromezerbe gyön a koporsó?

Asztalos Nagygazdának! Zsellérembernek kettőezer ötszáz. De az annyiért sem veszi. Mér kérdi?

Márinén Csak tudni akartam. El. Egyszerű ravatal lesz. Lapos pódium, rá egy ládaforma, magasabb. Rá fekete posztó, a falra is egy.

Asztalos összeállítás közben csengő hangon rákezdi Csak párosan szép ez az élet, de kínszenvedés egyedül... Kicsi szeget adj gazember. Nem látod, hogy itt állok. Élesen énekel tovább, a gyermek szuszogva segédkezik. Így ni. Még csak egy akasztófát kéne fölibe állítani. Akkor éppen idevaló vóna Göde Fercse. Hidd bé a menyecskét. Mondd, hogy megvagyunk. Gyerek el s visszatér Veronnal.

Asztalos Ide tessék nézni. Ennek fele se tréfa. Ez is belekerül ötszázba. Kocsi, ló, sírásás, padmalydeszka használat ezer. Holnapután leszek bátor a számlát négyezer ötszázról benyújtani.

Veron Nem maradtunk még adósai senkinek. Utolsó krajcárig megfizetjük. Ne mondhassa odafenn, hogy a temetésiből is elhúztam. S tiszteljen meg mester úr a torra.

Asztalos Okkérem. Ez hivatalbeli kötelessége a temetésrendezőnek. Jó éjt kívánok.

Veron kiszól az ajtón Behozhatják immár. Kész a ravatal. Tessék mester úr a négy gyertyatartót is elküldeni. Nem hagyhassuk anélkül.

Asztalos Hát nem hozták be a szekérről? Lódulj Pista! A gyermek ki, mester utána. A koporsó után a gyerek visszajön, a gyertyatartókat elrendezi s el.

VII. jelenet

Minya, Palkó, Gábor

Falusiak nehezen cipelve behozzák a koporsót a halottal, közbe biztatják egymást A végín fogd Sándor. Ügyelj az ajtónál. Lassabban a testtel, le ne verjük a lámpát. Hű be nehéz, a teremtésit a vén zsobrákjának. Hóóórukk! S a koporsó fenn van a ravatalon. A falusiak dícsértessékkel elköszönnek. Gábor karonfogva szállítja a halottkémet, aki egy kissé kapatos.

Minya a halottkém, rezes orrú, öreges paraszt Dicsértessék. Itt van a halott?

Veron Itt Minyabá, itt. Tessék beljebb.

Minya Hogy ez Göde Fercse vóna? Odatántorog a ravatalhoz. Nagyon elváltozott. Kilátta, hogy meghótt?

Palkó Enyje már milyen facsaratos ember kend. Kémelje a halottat. Itt van maga előtt. Láthassa, hogy meghót.

Minya Ecsém, akit nem kérdeztek, ne feleljen. Azt kérdem, ki látta, mikor meghótt?

Veron Mindenkik látták a mezőn. Ágoston Kati nén is látta. Buzdugány nén is látta.

Minya Fehérnép tanú nem tanú. Harisnyás ember ki látta?

Palkó Enyje milyen facsaratos ember kend. Kémelje a halottat, az a ked mestersége.

Minya Fogd a szád a hatóság előtt, te paraszt! Én tudom azt, hogy kell kémlelni. Annak rendje van. Vót férfi jelen, vagy nem vót férfi jelen?

Gábor Két szememmel láttam, mikor hanyattág nyúlt a petrence tövinél.

Veron Kocka Márton Csutorás is látta. E már kettő.

Minya Az más. Két tanú az törvényes. Tapogatja a halottat. A fej hideg. A keze hideg. Hinnye, hát nem csizma van a lábán?!

Palkó dühös Az is baj, ha csizma van a lábán? Csak nem mehet lógos cipőben a másvilágra?

Minya fölénnyel Téged ki hítt ide, hogy koptasd a szádat. Miféle atyafiság vagy te az ilyen becsületes halotthoz? Addig pofázol itt elé s hátra, amíg megtanulod tőlem a becsületet.

Palkó Részeg disznóhoz nem járok én iskolába.

Veron Ugyan már.

Minya Ki a részeg itt, te rongyos? Majd megmutatom én neked. Azt a hétkeserves nemjóját ennek a fedákkrémes világnak. Gyere velem az örsre, ott megtanítják neked, a hatósági közeg kicsoda. Cibálni kezdi kifelé.

Veron Istenem, istenem, itt kötölőzködnek a halott mellett. Kednek legyen több esze, Minyabá, ha már ennek a Palinak elment. Te is mit avatkozol? Ahelyett, hogy engednél szépen s lehúznád a csizmát, ahogy a halottkém úr kívánja.

Minya ordít Húzd már azt a csizmát, ahogy neked parancsolják!

Palkó Húzza ám a rebbenet. Odafagyott az már a határba odakünn. Mikor mosták, akkor is hiába erőlködtünk.

Minya Mán pedig anélkül nincs halotti bizonyítvány s anélkül nincs temetési engedély.

Veron Próbáld te ki, Gábor. Legyen már kedve szerint. Gábor nekiesik az egyik csizmának, rángatni kezdi, nem megy. A halott csúszik kifelé a koporsóból.

Minya Nincs meghalva, én mondom nektek. Lássátok, kívánkozik kifelé a koporsóból.

Palkó Csak nem kívánja szegény fejétől, hogy megvesse az egyik lábát?

Minyabá Hát így nehezen megy. Honnét konstatálhassam, hogy hideg a lába? Márpedig a végtagok hidegsége a fő. Ez a rendelet a járásorvos úrtól.

Veron odasúg Palkónak Fél liter köményest keríts valahonnan. Egybe lesz halotti bizonyítvány, megládd. Palkó elszalad.

Minya Csak hogy elküldted ezt a mindjárt megmondom kit. Most már téntát, pennát adjatok.

Veron előszedi az írószerszámokat a ládából Az asztalt bizony már kihordtuk. Tessék talán ezen a ládán.

Minya a ravatalpódiumon ül, blankettát kotor elő a belső zsebéből, szemüveget tesz Gyertyát!

Veron Künn van a tornácfáján. A mosóasszonyoknak kellett. Hozd bé te Gábor. Gábor kiszalad, már hozza is, odacsepegteti a ládára, ráilleszti a gyertyát.

Minya Jó van már nó. Most mondjátok, ahogy a kérdést fölteszem. Mi a halott neve?

Veron Göde Fercse Pénzes, hiszen tudja ked jól.

Minya Én tudom, de ez az írás nem tudhassa. Ennek felelsz most. Vallása?

Veron Római katolikus.

Minya Hány esztendős vót?

Veron Hetvenkettőt tőtött a múlt őszön, törökbúzatöréskor.

Minya Az nem kell, hogy mikor tőtötte. Hetvenkettő. A halál oka?

Veron nevet Ezt má ne éntőlem kérgye a papiros. Ezt má Minyabától kérdje.

Minya Miféle betegsége vót? Azt csak tudod?

Veron Nem vót nekije semmiféle. Csak kiment a reggel, s estére úgy hozták be saroglyán.

Minya diktálja magának A halál oka: hirtelen halál. Ez csak jó lesz? A halál napja?

Veron De furcsákat kérdez? Hát a mai nap. Szereda déltájt, úgy két óra felé.

Palkó jön a köményessel vígan Nohát lejött már az a csizma?

Minya felhorkan Már megint itt vagy, hogy azt a csizmát ne tudjam elfelejteni? Nem adok bizonyítványt s punktum. Neked nem.

Palkó Márpedig éppen egy kis csizmafelejtőért vótam. Valódi köményes.

Veron Ezt használja Minyabá. Jót teszen az ilyesmi nehéz hivatalában.

Minya felragyog. Jót húz az üvegből. Ezt már szeretem. Nó nem viszlek az örsre, Cuca Palkó. Dehogyis viszlek. Itt a kezem.

Veron S az írást is megkapjuk, ugyi Minyabá?

Minya Hogyne, fiam, sze csak mókáztam. Két férfitanú is vót, azt mondod? A végtagok hidegek, az álla fel van kötve. A tiszti főorvos úr is aláírhatná ezt a bizonyítványt.

Veron Köszönjük szépen, Minyabá. A jó embereinket aztán egy kis torra szívesen látjuk.

Minyabá Nesztek az írás. Erre hónap a jegyző úr kiadja a többit. Csak azétt vótam egy kicsit indulatba, met éppen a községiből hívtatok el. Már nem baj semmi. Nem baj semmi. Palkóhoz. Na te jóféle, világíts elől a gyertyával. Indul. Vígasztalódást. Gábor karon fogja Minyát, világít neki, s együtt el.

VIII. jelenet

Veron, Palkó

Veron Csak most vette észre Andrist, aki azóta, hogy Bugyinét elővezette, jóízűen alszik a gócon. Nézd a kis ártatlant. Nem győzte szegény tovább ébren. Csak már az a Bugyiné jönne, hogy lefektethessem az ágyába ezt is.

Palkó Állj meg! Hát az írás!

Veron Igaz ám. Hát nézzük. Előhúzza a kebeléből, sillabizálja. „Végső akaratom. Én, alólírott Göde Fercse, akit Pénzesnek is hí közönségesen a falubeli nép, teszem ezen végső akaratomat írásba, ép ésszel s meghányva-vetve, hogy az ember élete csak olyan, mint a gyertyaláng, s kit elébb, kit később elolthat a halál szele. Itt Kovács Márton a Balázsé és Kovács Pista Puzduri jószomszédaim előtt. Mindennémű vagyonkámat, mit Isten után gyűjthettem, hagyom idő előtt elpusztult egyetlen András fiam Andriska fiára. Házat, telket, rétet, szántót, erdőrészt, legelőjusst, mind, ami nevemen áll telekkönyv szerint. Unokám anyjának, kit ezennel nem vádolok, pedig vádolhatnék, mert engem, vénembert itt hagyott gondviselet nélkül, hagyom mindenben a haszonélvezést, míg Andriska elsőbben sor alá nem áll. De kívánom, hogy mielébb magához illő férjet találjon, mert gazda nélkül elmarad a haszon s elfogy a kész is.

Palkó Mégis derék vénember volt. Nyugosztalja az Isten.

Veron sír Isten nyugosztalja. Tovább olvas. „István sógoromnak hagyom a kisebbik erdőjáró szekeret. Ha ráfot tetet rá, még hasznát veheti. Meghagyom továbbá menyemnek tisztességes eltemettetésemet, amiben elmehet két meddő tehén áráig. Pap legyen kettő s a református dalárda. Siratónéknak, mosóasszonyoknak egyenkint 200-200 pengőt fizessen, romány pénzben lejt. Szógámnak minden viselő gúnyámat s egy pár csizmára valót, szolgálómnak két ágy béhúzását s két párnát derékaljjal. S ezeknek utána minden élőt kérek, tartsanak meg jóemlékezetükben. Bűnös lelkemért pedig mondjanak gyászmisémen bár egy imádságot, hátha megszerezhetnék vele lelkem nyugodalmát.” Mégis becsületes ember vót. Ó, de vádol a lélek, hogy otthagyám istenszámába.

Palkó öleli, csitítgatja Ne búsujj. Ami eltőtt, eltőtt. Eltemetjük tisztességgel. Jó ember vót.

IX. jelenet

Voltak, Bugyiné

Bugyiné beliheg az ajtón a gyertyákkal Jaj lelkem, hogy siettem. Itt vannak a gyertyák. Nem is akart adni a hitvány Hermány, hogy este van, most nincs bót, csak kocsma. Mondtam is neki, hát a maga jébuzéus lelkének jólesne, ha meghalna, hogy még gyertya se égjen a szobában. Erre megemberelte magát, adott, de disznó drágán lelkem. Tizenkét és fél pengő darabja. Éppen ráment a négyre az ötven.

Veron Nem baj, Bugyi nén, jó ember vót, megérdemelte.

Bugyiné ömlik belőle a szó, közben elrendezi, meggyújtja a gyertyákat Aztán haza is kellett még nézni. Elrendezni a házat éjszakára. Ki tudja, mi adódhatik elő, ha nem hál otthon az ember? Mindenre gondolni kell lelkem. Még falnivalót is hoztam, mert látom, itt semmi sincs kéznél. Kóstolják meg lelkeim. Ilyen finom szalonnát nem eszik a király se. Olyan ez, mint a mogyoró. Jó kövér kocát öltem a télen. Szívesen kínálom, nó.

Veron Köszönöm, nekem is van otthon. A gyermeket is haza kéne vinni, nézze, hogy elaludt a lelkem.

Bugyiné Na nézd, a lelkem aranyom. Ott szuszog a gócon, mint a macska. Vigyék is, jobb neki a vetett ágy. Leül oldalt a székre, rákezdi a siratást, vontatott, panaszos hangon. Ó-ó-ó-ó-ó. Édem, édem, édem, édem, édem, meghót élet, tiszta lélek. Félszemmel állandóan lesi a fiatalokat, akik rendre minden mozgathatót kivisznek a külső  szobába. Bezárják a ládát, lezárják a szobaajtót, csak az udvar felőli marad nyitva. Ó, édes lelkeim, tőlem tudom istenem nincs mit zárkózni. Én egy gyufaszálat el nem mozdítok a helyéről egy világért. Az embernek csak az a kicsi becsülete van. Üdvözlégy Mária, malaszttal teljes, az Úr vagyon teveled, te vagy áldott...

Veron és Palkó Megállnak, végigvárják az imádságot, maguk is utánamondják, a végén keresztet vetnek, indulnak.

Veron Jó virrasztást, Bugyi nén. Még nem is pitymallik, visszajövök.

Bugyiné Csak aludd ki magad fiam erre a nagy bánatra. Hónap is van nap.

Palkó S nem fél egyedül?

Bugyiné Én, kitől? A szellemektől? Az ilyen vénasszonyt már a szellemek se igen környékezik. Menjetek csak lelkeim. Nyugodalmat.

Veron Ölbe veszi Andrist, az ajtóból visszaszól. Igaz, el ne felejtsem: kétszázat hagyott kednek is a siratásért.

Bugyiné erre teljes buzgalommal jajgatni kezd.

Ó szegény jólélek, ki elmentél tőlünk,

Érted a bánatnak kebelére dőlünk,

Gyásznak könnyeivel siratjuk múlásod,

Időnek előtte gyászos pusztulásod.

Ó szegény jó lélek, ó te sújtó végzet,

Ó szívet szakasztó rettenetes érzet.

Ó, ó, ó, ó, ó, édem, édem, édem. Zokog hangosan, de nem sokáig. Felugrik, az ablakhoz siet, kinéz rajta, behúzza, lereteszeli, lefüggönyözi az ablakot, fúj egyet. Na, csakhogy tiszta a levegő. Hogy az a mendergős menykő üssön beléjük, hát nem elzártak mindentől!

X. jelenet

Bugyiné egyedül a halottal.

Bugyiné körbejár, minden kihúzhatót, minden nyithatót megpróbál, de nem szuperál egyik sem. Benéz az ágy alá is, ott sem lel semmire. Felhányja az ágyban a párnákat, a surgyét, semmi.

A mátyás Tolváj ... Tolváj ...

Bugyiné összerázkódik, felegyenesedik, körülnéz Te vagy az, madár? Hát te mér nem alszol a többi madarakkal? A világért, persze. Na engem se ijesztegetsz te többet. Leoldja a fejkeszkenőjét, leborítja a kalickát. Jóccakát, Mátyás. Elfújja a lámpát, el a két gyertyát is a négyből, visszaül a székre, eléveszi a szalonnát, eddegél. Közben a miatyánkot és az üdvözlégyet is mondogatja merő szórakozásból. Bicskás kezével itt-ott keresztet is vet. Aztán újra fal s közben imádkozik. Végül bekeccinti a bicskát. Így ni. Most feltápászkodik s különös műveletbe kezd. Egy gyertyát kivesz a tartóból, négybe vágja, meghegyezi mind a négy darabkát. Közben imádkozik persze. Most meggyújtja egyik nagy gyertyánál a négy kicsit, a nagyokat eloltja, kiszedi a tartóból s helyükbe rendezi a kicsiket. Előbb azonban a három nagy gyertyát gondosan a kötőjébe csavarja, s leteszi az egyik sarokba. Onnét visszatér, a lábnál lévő sarokba illeszti a gyertyát, amikor megszólal a

Halott Jó szerző fehérnép lehetsz te, Máli!

Bugyiné hátratántorodik, egészen a falig. Veti a keresztet, hadarja a miatyánkot, merően nézi a koporsót, de a halott nem mozdul. Erre megint megbátorodik, folytatja a munkát.

Göde Mennyibe adsz egy ilyen nagy gyertyát a falubelieknek?

Bugyiné reszketve dadog Ö... öö... ötpengőbe. Sikít. Jézus Mária, ki szól hozzám?

Göde Megér nyócat is egy-egy. Alig égett félórácskát a három.

Bugyiné hányja a keresztet Uram, irgalmazz nékem. Uram, kegyelmezz nékem. Miatyánk, ki vagy a mennyekben, te vagy áldott...

Göde felül Gyújtanád meg a lámpát, te Máli.

Bugyiné ujjong Él, él, él. Ugyi él ked, Göde Fercse?

Göde erősen élvezi a helyzetet Én azt hiszem, élünk mind a ketten, sze, sze látjuk egymást. De az is lehet, hogy mind a ketten meg vagyunk halva.

Bugyiné nyelvesen Én nem. Én osztán nem. Én éltem még az este. Én hoztam a gyertyákat is magának. Maga vót itt egyedül a halott.

Göde Akkor én sem tudtam ám, hogy halott vagyok. Honnat tudod te, hogy élsz?

Bugyiné kezét tördeli, jajgat, nem tudja, mit csináljon Jézus Mária, Szűzanyám ne hagyj el. Hogy én nem élek?! Közben a lábával is mind azon igyekszik, hogy az ágy alá gurítsa a bepakolt gyertyákat. Mikor ezzel is elkészült, hirtelen világosság gyúl az agyában. Ugyan, Gödebá, nem ennék egy falás jó házi szalonnát?

Göde Éppen kérni akarálak, te. Olyan éhes lettem, mint a tigris.

Bugyiné táncra perdül, kezében a bicskával és a szalonnával Élünk, élünk, aki nem éhes, nem kívánja az ételt.

Göde Nana. Nehogy elbúcsúzz a szépeszedtől, mielőtt ennem adtál.

Bugyiné Itt van nó, egyék lelkem emberem. Nem sajnálom én magától. Jó helyről való, a hasa tájékáról. Olyan ez, mint a mogyoró.

Göde elveszi a kenyeret, szalonnát, bicskát Sokat beszélsz, Máli. Nem állhatom a sok beszédet.

Bugyiné nem szól, közelebb viszi a gyertyát, s úgy nézi jobbról-balról a jóízűen falatozó embert.

Göde Én vagyok, nó. Te sem számítottad ugyi, hogy a frustukodat én eszem meg vacsorára?

Bugyiné leszáll a dobogóról Ha már... ha már ilyen jó étvággyal fal ked, akkor itt már nincs is rám szükség.

Göde Azért csak ne menj, nó. Mégis jó, ha van valaki velem. Nem a szomszédból jöttem.

Bugyiné Itt lesz a menye reggel. Avval elbeszélgethet.

Göde Hát itt vót?

Bugyiné Itt hát. A pecitorjával. Azzal a Cuca Palkóval.

Göde S a kis Andrissal?

Bugyiné Avval is.

Göde Bezzeg virrasztani már röstellte a ravatalomnál.

Bugyiné tódítja Már ami nem szép, nem szép.

Göde Pedig a nagy módba ő élt vóna utánam.

Bugyiné beszéd közben eléhalászta s csomagolja kifelé a gyertyákat és loppal odahelyezi a ravatal lábához.

Göde aki félszemmel figyelte ezt a műveletet. Azokat csak tartsd meg magadnak, te Máli. Immár keress te is, ha már a siratópénztől elestél.

Bugyiné felpattan, mint egy fúria Elestem-é? Hát fél éccakát ki siratta kedet becsülettel?

Göde Azt betudjuk a három szál gyertya árába.

Bugyiné De az nem úgy van ám. A ked cifra menye mondta itt ebbe a szent helybe, hogy kétszáz pengő jár nekem a siratásért. Abból fél éccaka száz forint. Egyetlenben eggyel se kevesebb.

Göde nem komoly, csak húzza Hol vagyunk még a fél éccakától? Vaj egy kakasszót csak hallottunk volna.

Bugyiné Akkor is. Hát ér ez a rongyos gyertya, ahogy van, tizenötöt?

Göde Huszonnégyre tarthatod bátran.

Bugyiné csípőn a keze, minden szót megnyom Na, nemhiába fösvény kutyának mondják kedet. Hát nem lehúzna még a siratópénzéből is?

Göde felpattan, kiveti a két lábát a koporsó oldalán Hinynye, aki ántija van ennek a hitvány világnak. Meglopott vóna s még neki áll feljebb.

Bugyiné odacsapja a gyertyákat Nekem csak az kell, ami jár. Itt van a rongyos gyertyája. Kívánom, hogy minél elébb hasznát lássa. Istennek ajánlom. Szedelőzködik, hogy indul. Kis csönd.

Göde csendesebben Bár a kicsi szógálót küld be, hogy legyen valaki segélyemre.

Bugyiné Azt lesheti. Úgy eliszkolt az innen, mint a haris. S nem üres kézzel, ne féljen.

Göde letörik Ó, hogy az a tűz langja vesse fel. Hát nem meglopott az is.

Bugyiné Tartotta vóna itt a menyét, akkor nem kellett vóna idegen tolvaj a házhoz. De hát én ebbe mit ártom magam? Istennek ajánlom.

Göde Állj meg, nó. Ne légy már olyan serény egyszerre. Legalább leszállni segélj ebből az isten verte ládából. Bugyiné segíti. Jaj a derekam. Megnyomta ez a deszkaágy. Hiába, nem vénembernek való ez, te Máli.

Bugyiné Kinek való legyen? Fiatalnak? Azt hiszi ked, elélhet, még a világ?

Göde a földön van már, megropogtatja a derekát Most már aztán addig élek, ameddig én akarok. Adj valami innivalót arra a sós szalonnára.

Bugyiné Elzártak azok itt mindent, még egy csuporkát se hagytak künn. Észreveszi az ablakpárkányon felejtett köményest. Álljon meg. Van itt valami üvegforma. Eisze pálinka.

Göde elveszi, megszagolja, jót húz az üvegből Ühüm. Ez már beszéd. Öntözd meg te is a fogaidat, hogy ki ne sárguljanak.

Bugyiné jót húz az üvegből.

Göde Elnyeled az üveget, te. Utána kap, elveszi.

Bugyiné Nahát, még a korty pálinkát is elirigyli tőlem. Fösvény kutya ked, jól mondják. Megyek is már. Istennek ajánlom.

Göde leül a ládára Vetett ágyam sincs, te Máli. Legalább az ágyat megvethetnéd.

Bugyiné Én? Azétt a három szál gyertyáért? Magának? Éppen abban járok.

Göde elgondolkozik Állj meg, nó, te Máli. Kérdenék valamit. Sok pénzt csinálsz te a siratóból?

Bugyiné Hászen, ha halnának a népek. De tudja a fene, alig mennek el húszan egy esztendőben. Abból is ki öt pengőt ád, ki tízet, nagyobb gazda húszat, más egy tyúkot, más azt se. Ritkán hal olyan nagygazda, mint ked.

Göde Csak hát élhető állapotban vagy-e, azt kérdem.

Bugyiné Tudhassa ked is, amit mindenek tudnak. Házam van, tehénkém. Egy-egy csirkét adogatok el a városban. Mosni járok, ha hínak. Enyje, mit bajlódik ked az én dógommal?

Göde Csak ne mind ágaskodj, mint a csökönyös ló. Hátha azt kérdeném, főznél te rám, ha úgy fordulna? Hallom, jól főzöl.

Bugyiné Már amit én főzök, azután még a püspök is megnyalhassa a tíz ujját. De hogy magára? Nincs az a pénz, tudja?... Mit adna?

Göde Semmit. Egy ital pálinkát. Nyújtja az üveget. Igyál s hallgass.

Bugyiné nem veti meg, csak aztán mondja Tán bizony úgy pománába gondolja? Kitelik az ilyen zsobráktól.

Göde Affenét, aki megette. Ráüt Bugyiné térdére. Mást gondoltam, te Máli. Te is vén vagy immár, mint az a kert, én se vagyok fiatal...

Bugyiné műfelháborodással Uram őrizz. A koporsóba felejtette az eszit ez a vén ember. Hogy én öreg? Én vónék öreg?

Göde Na jó, jó. Fiatal vagy, na. Lehet, hogy tudsz is lenni, ha akarsz. Idehallgass. Neked is van egysmásod, nekem is valamicském. Legalább nem lopjuk ki egymás szemét. Ehhez mit mondanál?

Bugyiné olvad a boldogságtól Hogy én? Hogy én mit? Ó lelkem emberem. Csókot nyom az arcára. Ezt ni. Ezt.

Göde elhárítja Ezt nem muszáj aztán okvetetlenül. Ez nem lesz nálunk kikötve. Iszik. Hinnye, milyen jó kedvem kerekedett. Asszon, takarítsd ki ezt a koporsót ebből a házból. Nem nézhetem azt a fényes deszkáját. Bugyiné a koporsót kezdi taszigálni, Göde a falról tépi a drapériát s hányni kezdi kifelé az ajtón.

Göde Ablakot nyiss. Mind a kettőt. Nem állhatom a halott szagot a házban.

XI. jelenet

Voltak, majd a halottkém, Gábor, a cigányok. Benn a koporsót, ravatalt tologatják, Göde nagyokat káromkodik, hogy milyen nehéz. Kívülről közeledő cigányzene hallik, dalolással. Minyabá halad hazafelé a kocsmából, Gáborral.

Minya a színfalak megett énekeli

Jaj de szép a lakodalom, bizony isten,

Akinek most kedve nincsen, esze sincsen.

Én nem bánom, fogadjunk egy liter borba,

Tudom tisztán, a menyasszony immár csorba. A ház elé érve, ráordít a cigányra. Ácsi! Itt halott van a háznál. Betolja a képét az ablakon, látja a mozgást benn. Keresztet vet, sebesen lehúzódik.

Göde Te vagy az, Minya? Hova lettél Minya?

Minya látszik, amint Gábor tologatja előre Kísértetek járnak. Vajon a gazdád háza ez?

Gábor Csak tudom, esztendeje szógálok benne. Meglátja Gödét, csak egyet ordít, lebukik. Jaj Istenem.

Bugyiné mérgesen Ne rázzon annyit a zsigora. Gyertek inkább segíteni. Nem látjátok, majd beleszakadunk ebbe az istenverte ládába.

Minya hangja az ablak alól Mi oda nem. Azt az egyet tudom. Magyaráz a többieknek. Ha nem én állítottam volna ki a halottiját evvel a tulajdon két kezemmel...

Göde az ablakhoz megy, kihajol Hé, Minya, te tolvaj, jól felkészültél a rórátéra.

A prímás hangja Jaj, fussunk instállom. Valami kísérteties dolog van itt.

Minya hangja Felszólítom azt, aki ebben a házban meg van halva, hogy térjen vissza koporsójába. Halotti bizonyítványom erejével köteleztetik.

Bugyiné bentről sipít Kötél köteleztetik a nyakadra.

Minya felegyenesedik, magasra tart egy félliterest No, ha élsz, te sem veted meg az effélét.

Göde elfogadja az üveget Arra no, hogy jó bizonyítványomat adtad.

Minya Emberek, iszik ez. A fenét kísértet ez. Csak az egy Bugyi Máli sirassa, de annak az a hivatala.

Göde Hát asse sirat, ugyi Máli? Még a héten meghitelünk, ugyi Máli?

Minya kurjant Idehallj világ. Házasodik a halottam. Vezényel. Utánam emberek. Szempillantás alatt benn vannak. Gábor egybe leemeli a koporsót, s odaállítják a falhoz. Bugyiné tuszkolja Gábort kifelé.

Minya Igyál egyet Fercse, ilyet úgysem adtak a menyországba.

Bugyiné künn dirigál már Te Gábor, itasd meg az állatokat, hajtsd ki a csordába. Az a sok részeg disznó pedig takarodjék innen. Az én házamból nem csináltok herberget.

Minya Göde felé vág Jól kezdi az új menyecske.

Göde Sokat imádkozott az este. Most szellőzteti a száját.

Bugyiné fújva jön Na, aki ilyen szógát tart, azt nem csoda, ha kikezdik a tetűk. Hajnalosan állít haza. Na csak az én házamnál próbálja meg mégegyszer.

Minya Ilyen szájjal akarsz te a pap elé menni a héten?

Bugyiné Ked ne törődjék az én számmal. Tartsa a magáét. Lóduljon immá haza, sze nem áll a lábán.

Minya csúfondárosan énekel Gödének Jaj de szép a lakodalom, bizonyisten, Akinek most kedve nincsen, esze sincsen.

Göde az asztalra csap, amelyet most cipeltek be a cigányok Bort!

Bugyiné Tán elment a szépesze?

Göde Nekem bort adj, ha mondom.

Bugyiné Nem sül ki a szeme. Csak most kőtt fel a koporsóból.

Göde Indulj borért. Amíg szép szóval mondom. Nekem asszony kell, nem kerep!

Bugyiné megszelídül s rohan Jézus Márja, ne hagyj el. Hol kapom a kócsot?

Göde A pincegádorban, a negyedik grádics alatt. Bugyiné el. Ne búsuj Minya, lesz itt rend, ha én akarom. Neköm húzzad, Csipás. Énekli.

Lányok fonják a lenszöszt,

Beszélgetnek egymásközt:

Hej anyám, jó anyám,

De nagy az én nyavalyám.

Minya tele torokkal Hej anyám, jó anyám,

De nagy az én nyavalyám.

Göde Ezt csináljátok reggelig!

Csipás a bandával énekel.

Keszkenő kell virágom,

Azt is veszek, nem bánom,

Hej anyám, jó anyám,

Nem az az én nyavalyám.

Minya és Göde a refrént együtt éneklik a bandával.

Bugyiné érkezik a borral Itt van, duhadjanak meg. De a poharakat elzárta a menyecske.

Göde Fogd nyakon az üveget, Minya. Nem a pohár a fő. Az ital a fő.

Bugyiné Emberek, mindjárt pitymallik.

Göde Nem a te dógod. Az Isten dóga, hogy mikó húzza fel a firhangot. Énekel.

Piros csizma kéne tán,

Apádnak szólj, venne tán,

Hej anyám, jó anyám,

Nem az az én nyavalyám.

XII. jelenet

Voltak, Cuca Palkó, Veron. Kinn pitymallik.

Bugyiné az ablakra néz Az Isten szent szerelmére emberek, virrad már. Mindjárt erre hajtják a csordát. Mit mondanak az emberek?

Göde Az emberek azt mondják: tedd bé az ablakot, de a salukátert is. Nekem nem olyan kurta az éccaka, mint másnak. Én halott vagyok, punktum.

Bugyiné az ablakhoz megy, előbb kinéz, hogy húzza be a zsalut Jön is már a cifra menye a Palkójával, hogy folytassa utánam a siratást.

Göde Ácsi. A cigánynak, aki beszéd közben folyton cincogott. Jöjjenek csak be, megkapják a magukét. Te csak húzd elé a zsalut, Máli. Rendezkedjünk el. Én ideülök. A kályhapadkára ül. Te Minya, mellém, ti füstösök megénk, ide a sarokba. Mikor felemelem az üveget, rákezditek a nótát. Pszt... Jönnek.

Veron megjelenik az ajtóban, mögötte Palkó. Göde felemeli az üveget, beint a cigányoknak, azok rákezdik. Veron hatalmasat sikít. Hijj, mi van itt, uram teremtőm?

Minya Eljedzés.

Palkó dühösen Miféle eljedzés? Mit ijeszgetik itt ezt a szegény asszonyt? Mi az Minyabá, azt a hétszentségit neki. Így tud maga halottkémelni?

Minya Ennek a taknyosnak nem felelek. Felelj neki Máli, ha kedved tartja.

Bugyiné Igenis eljedzés. Tudod? Göde Fercse, meg én! Egy kicsit összemelegedtünk. Tudod?

Veron Összemelegedtek? Hallod-e Palkó? Összemelegedtek. A siratóné meg a halott. Összemelegedtek. Amilyen vén boszorkány ez, még megkuruzsolta, hogy megkaparinthassa magának. Tisztességes siratóné mellett nem támad fel a halott, s ha feltámad is, nem ád neki mindjárt innya, hogy megint hótra igya magát. Kitakarodjék innen, amíg jó dóga van, cigányostól, halottkémestől. Maga meg apósom lelkem, szégyellje magát. Ilyen öreg ember létire. Na mit állanak itt? Pucoljanak egy-kettő!

Bugyiné egész terjedelmében felegyenesedik a székről. Szétveti a két lábát, csípőre vágja a kezét. Megindul a szája, mint a kereplő. Elhordod ám magad mindjárt te, te cifra, te híres, te, te, te, mindjárt megmondom ki. Vóna pofád pereputtyostól ráülni a készre, de bezzeg életibe nem tetszett neked, hogy elgondozd ezt a drága, gyámoltalan vénembert. Bezzeg előlem lehúztátok a kócsokat az este, hogy több maradjon nektek, hát ez marad nektek, ez ni. Pattint a körmével a fogán. Fel is út, le is út, kocsi út, gyalogút, amelyiken teccik. Alászolgája, kalapom torzsája.

Göde kacag Jól van Máli, ügyesen van Máli. Minyához. Ez a neköm való fehérnép. Úgy őrzi a házat, hogy nincs az az ugató kutya.

Veron hüledezve hátrál Egyszóval mi... ?

Palkó emeltebb hangon Egyszóval elmehetünk, úgy értsük?

Minya felugrik, nekiszalad Még itt vagy, te hoppcihé, te koszos. Veron elöl, Palkó utána, rémülten igyekeznek kifelé. Minya Palkónak kaszát ad a lábával, az a küszöbnél hasra esik. Ez hasra esett.

Göde Nohát akkor ezt is elintéztük vóna! Gyerünk Csipás, azt a rézangyalát. Emeli az üveget, int a cigánynak, megcsípi a Bugyiné arcát, énekli.

Hát egy ilyen vén legény,

Ilyen doktort híjjak én?

Hej anyám, jó anyám,

Eltalálta nyavalyám. Refrént a banda is fújja.

Függöny