Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Szabó Attila: Az IPP ART tízéves születésnapjára


 

Tíz éve annak, hogy Ippon elindult valami a szilágysági közművelődés életében: megszületett egy alkotótábor Csepei János ippi születésű mérnök kezdeményezésére, művészetszeretetének, művészetpártolásának köszönhetően, akit, a szárhegyi alkotótábort megismerve már a 70-es évek óta foglalkoztatott ez a gondolat. 1997-ben álma valóra vált: pályázati úton nyert támogatással valamint a faluközösség segítőkészségének köszönhetően augusztus 10– 20. között minden évben megrendezésre kerül az alkotótábor. Utólag visszatekintve, nagyon sokat jelentett az Ipp Art, nagyon jelentős változásokat hozott Szilágyság képzőművészetében. Főleg a magyar alkotók és a magyar közönség számára ma már szűkebb pátriánkon kívül is ismeretes a neve. És aztán ott a másik hozadéka: Ippra immár nem csak úgy kell gondolnunk, mint a negyvenes évek sajnálatos eseményeiben mártíromságot szenvedett családok tragikumának színhelyére, hanem egy, a kultúra ügyét felkaroló és befogadó közösségre.

A művészet egyetemes nyelvét beszélők és értők egymásra találnak a táborban és a vándor-kiállítások színhelyein egyaránt.  Nem kis eredmény az, hogy nagy sikereket könyvelhettünk el Bukarestben (Petőfi-ház), Nagybányán (Teleki-ház), Kolozsváron (Bánffy-palota/Művészeti Múzeum, Gy. Szabó Béla Galéria, Györkös Mányi Albert Galéria, Reményik Galéria), Szilágysomlyón (Református templom galériája, EMKE-galéria), Szilágycseh (Magyar-ház), Zilah (Művészeti Múzeum, EMKE-galéria, Ioan Sima Művészeti Galéria). Szeretettel látogatunk el falvainkba is, ahová csak meghívnak, így jártunk Krasznán, Kémeren, Szilágyzoványon, Kárászteleken, Selymesilosván, Lompérton.

Napilapokban és folyóiratokban írtak az Ipp Artról, Kolozsváron különös szeretettel várnak évente kiállítani, legutóbb Művészeti Múzeumbeli kollektív tárlatunkon a vártnál sokkal nagyobb sikert aratott az Ipp Art – eddigi legjobb alkotásainkat mutathattuk be magunk számára is meglepő eredménnyel.  Köszönet mindezért a népszerűsítésért és lehetőségekért a Művelődésnek, a támogatóinknak (Communitas, Illyés Közalapítvány, Népi Alkotások Háza, Szilágy Társaság), a faluközösségek szeretetteljes támogatását is hálásan köszönjük.

Nos, Ipp volt az a falu, ahol indult a tábor; a záró kiállítás az iskolában, a Csepei porta vendéglátó otthonossága, az emberek, a templom, a táj – végül is alapvető élményeink a helyről mind ott vannak az alkotásokban. Aztán a hetedik évben átköltöztünk Kárásztelekre, a tábor házigazdájának újabb otthonába, de a tábor neve maradt Ipp Art, hisz ez immár nem a helységről szól, hanem sokkal inkább maga a művészeti alkotás eseménye az, az évről évre gyarapodó művek összessége, egy-egy újabb kiállítás, mely minden nyáron vándorútra indul. 

Tavalyelőtt Szilágyzovány vállalta fel a táboroztatás terhét, ott zajlott az alkotómunka különleges körülmények között a református egyházközség Sarepta Diankóniai Központjában. Tavaly pedig a jubileumi tábor a református egyházmegye sólyomkővári pihenőházában. Nagyon jó ez az időnkénti helyszínváltás, mert újabb élményanyaggal gazdagodik az alkotó.

A tábor résztvevői évről évre visszajárnak, sőt új tagokkal is gyarapodik a tábori alkotó közösség. Manapság Erdélyben egyre több helyütt létesülnek a kis költségvetésű alkotótáborok, ahol a kötetlenség és baráti hangulat az a légkör, amiből aztán az egyéni művek születnek. Egyetlen szempont a művészi minőség, ez a kiállítandó alkotásokon is tetten érhető, más szóval szigorúan szelektálunk.  Mindaz, ami első években egyetemi hallgatók és középiskolás diákok nagyobb számú részvételével kísérletként indult, ma már felnőtt a Szilágysági és némi túlzással az erdélyi képzőművészet egyik jelentős közegévé. Részt vettek táborunkban Magyarországi alkotók is, de többnyire szilágysági és kolozsvári kollegák jelentkeznek kiállításainkon.

Képzőművészeti irányultságunktól függően mindnyájan egyéni stílusban találunk rá a hozzánk közelálló témákra, legyen az tájkép, portré, tárgyi vonatkozású kompozíció, absztrakt kép, vagy szoborkompozíció. Tusrajz, vagy ceruzarajz, olajkép vagy tempera, komputergrafika vagy fotó, akrill és szénrajz, minden technika, mely az adott témát hordozza, esztétikai közegévé válik a képi információnak, amit kifejez. Az expresszionizmus, az impresszionizmus, a szürrealizmus vagy a posztmodern műfajköziséget is érintő konstrukciók, az etno-art mind fellelhető az alkotásokban. A tematika a helyszínen dolgozók esetében szinte kizárólag helyspecifikus, és mintegy programszerűen foglalja képbe a letűnőben lévő falu világát tárgyi és tájbeli vonatkozásaiban – korántsem a romantikus szentimentalizmus szellemében, hanem a szinte mágikus megragadás és megtartani akarás erejével és kifejezésével alkotja újra azt, ami még puszta ottfelejtettségében idézi a múltat, az értéket, a szellemiségét mindannak, ami elődeink kultúráját képezte de civilizált-elvárosiasult jelenünkben félretétetett. Mindezek mellett műteremben vagy egyebütt készült alkotások is szerepelnek tárlatainkon, nyilván, nemcsak amelyek a táborban születnek. 

2006-ban ünnepeltük az Ipp Art tízéves évfordulóját. Figyelemreméltó, hogy országszerte ismeretes már, mint művészeti jelenség, odafigyelnek rá a szakmabeliek is, és pozitív kritikákat írnak. Mindenképpen méltó arra, hogy erdélyi művészeti életünkben fontos szerepét továbbra is betöltse. Köszönet azoknak, akik fontosságát felmérik és támogatni is óhajtják a művészet ügyét; elismerés kis és nagy közösségeink ilyen irányú felelősségérzetéért.

Az alkotótáborban az évek folyamán a következő képzőművészek vettek részt: Adorján Ilona (Zilah), Barta Nagy Ilona (Zilah/Szolnok), Sepsi József, Szabó Vilmos, Szabó Attila, Váncza Edit (Zilah), Bálint Michel, Hajdu Attila, Kovács Anita (Szilágysomlyó), Márkus László (Szilágyzovány), Kenéz Anikó (Budapest), Chią Monica (Ipp), Ruzsa Ilona (Békéscsaba), Nagy Dániel (Szilágysomlyó), Vetró B. András (Brassó), Scheck-Dunai Zoltán (Margitta), Kósa Andrea  (Nagyvárad), Ciobanca Teodora (Zilah), Csepei Loránd Balázs (Ipp), Szépkenyerűszentmártoni Ildikó, Csóka László (Százhalombatta), Keresztes József (Sarmaság), Bíró István (Szilágysomlyó), Márkus L. Tünde, Lőrincz Gyula, Fábián Árpád, Forró Ágnes (Kolozsvár).



vissza a kiadáshoz
minden cikke
GALÉRIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008