Művelődés

A szakirodalomban nem ismert balladára akadt az elmúlt évben a Szegedi Tudományegyetem tanára, Grynaeus Tamás, olyanra, amelyet adatközlőjének nagyanyja Szatmárnémetiben hallott az első világháború idején. Ráadásul a balladát átörökítő nagyanyjától úgy tudta, hogy a megtörtént eset Szatmárnémetitől nem messze, Kala nevű faluban történt. A balladának három változata is előkerült, dallama az új stílusú balladákéra emlékeztet, a Cséplőgépbe esett leány balladáját is hasonlóra éneklik. Tulajdonképpen bűnügy, rémtörténet. Tardó László elmegy a háborúba, otthon marad a felesége és négy gyermeke. A hűséget ígérő asszony azonban hamarosan összeáll egy szerb hadifogollyal, majd a családját látni akaró, a háborúból megszökött férjét megölik. A történet krimiszerűen folytatódik, feldarabolják, húsát megetetik a gyermekekkel, másnap őket is megölik. A három változat terjedelme is különböző, a leghosszabbik 43 versszak. Az egyes változatokban más-más módon végeznek a gyermekekkel, s különbözik az is, ahogyan a csendőrök vizsgálódnak, illetőleg ahogy a tettesek lelepleződnek. Kik ismerték/ismerik ezt a balladát? Bukovina, Hadikfalva egykori lakosai, illetőleg azok a hadikfalviak, akik a második világháború idején Magyarországra költöztek, s ezeknek jó néhány utóda. Hogy kerültek a hadikfalviak Szatmárnémetibe? Úgy, hogy 1914-ben az elsővilágháború idején a hadi események (Hadikfalva front volt) következtében a falu lakosait kitelepítették. Sokan a szomszédos bukovinai csángó falvakban húzódtak meg, több mint háromszázan Szatmárnémetibe kerültek. A vonattal érkezett kitelepítetteket – 196 felnőttet és 126 gyermeket – Németiben helyezték el, ellátásukban tevékenyen közreműködtek a női jótékonysági egyesületek és a Katolikus Karitász, nagyon sokan a Szatmári Irgalmas Nővérek rendházától és kertészetétől kaptak munkát. A Szatmári Hírlap korabeli száma beszámol a részükre szervezett karácsonyestről is. A háború után aztán a legtöbben visszatértek Hadikfalvára, így a mostani adatközlő akkor tíz éves nagyanyja, Illés Regina is. Tőle és nagybátyjaitól tanulta meg a balladát leánya (az adatközlő anyja), aki szintén tíz éves volt, amikor a második világháború idején 1941-ben a Bácskába költöztek, majd 1945-ben a hadikfalviak ismét menekültek, immár a Dunántúlra. Van-e valóságalapja a történetnek? Hol található Kala falu? A Tardó László balladája minden valószínűség szerint ún. ponyvaballada. Az első világháború után Szatmárnémetiből Hadikfalvára visszatért Illés Regina az őt kérdező leányának elmondta, hogy a balladát a város utcáján utcai muzsikus, kintornás énekelte. Az is kiderült, hogy ponyva formájában megkapható história volt.  El kell vetnünk annak a valószínűségét, hogy ez így megtörtént volna. A balladát záró morális tanulság idegen a (régi) balladák stílusától, s a bevezető szakasza is inkább a vásári  históriások hangvételére emlékeztető. Kala nevű falu Szatmárban sohasem volt. Maksai Ferenc A középkori Szatmár vármegye című könyvében említ egy 1470-ban ismert Kalatelke nevű települést, Petri Mór Szilágy vármegye monográfiája pedig 1481– 1550 között létezőnek említi ma Érszentkirály határában levő területen. A török nyelvben vár jelentésű kala szó egykor személynévként is előfordulhatott, de az sem lehetetlen, hogy valamilyen régi földvárra utal. Létező helységként említése a történetet kitaláló ügyes archaizálása. Noha a hadikfalviak körében szájról szájra terjedt, ahhoz a tájhoz semmiképp sem kötődhet, hiszen a Tardik családnév a csángók körében ismeretlen, a László keresztnév is (abban a korszakban bizonyosan) elenyészően ritka.

 Részletek a balladából: 

Tardó László Kala község lakossa

Bevonult és elmënt a háborúba.

Feleségét s négy gyermekét itt hagyta,

Fáj a szíve s mindegyiket csókolta.

Isten veled, édes hű feleségem,

Hozzád szólok, látod, hogy el kell mennem,

Egyre kérlek, növeld gyermekeimet,

Én irántam őrizd becsületedet.

Felesége esküdözött mindegyre,

Hogy ő hű lesz hozzá egész életbe.

Szegény férje minden szavát elhitte,

Feleségit még egyszer megcsókolta.

Néhány hétre megváltozott szerelme,

Hitves férjét többé már nem szerette,

Egy szerb fogoly járt minden este oda

Nála, kivel ő szerelmit megosztotta.

A négy gyermek más szobába nyugodott,

Történtekről egyik gyermek sem tudott.

Késő este ment a szerb mindig oda,

Mulatoztak, semmivel sem gondoltak.