Művelődés

2004-ben a Romániai Magyar Dalosszövetség megújulásának 10. évfordulóján a díjkiosztáskor tiszteletbeli elnökünk, Guttman Mihály különös gonddal vigyázott arra, hogy senki se maradjon ki a jutalmazandók népes sorából. Ám egyszer mégis kivételt tett. Önmagával. Eszébe sem jutott, hogy ő maga is szerepelhetne a kitüntetettek sorában, sohasem iktatta magát a díjazottak közé. Valljuk be, bajosan is tehette volna, hiszen nemcsak szerénysége tiltotta, de öndíjazásával öndicséretként furcsa dicsfényt vont volna maga köré. És ebben igazat kell adnunk neki.

De csak félig adhatunk igazat Guttman Mihálynak. Mert az igazság másik felének a háttérbe szorításával már nehezen érthetnénk egyet. Életműve ugyanis – és éppen ez igazságának a másik, az elhallgatott fele – szervesen összeforrt a Romániai Magyar Dalosszövetség múltjával, jelenével, s tegyük hozzá: távlataival is. Egyszóval mindnyájunkkal. Nos, ha mi vagyunk ez a másik fél, akkor nekünk már igazán jogunk van a szeretet eme nagyon szerény formájában, díjazottként is magunk mellett tudni, érezni őt!

Persze, minden minősítés egyben lehatárolás is: valaki ez és nem más, ennyi és nem több. Talán azért gondoltuk, hogy a díjazottak díjazottjaként az emlékezés lehatárolhatatlan, örökös díjával illessük. Reméljük, megtisztel elfogadásával. Annál inkább reméljük, mert mint mindig, ma is tanítani szeretett a legjobban. Már pedig a ráemlékezés a dalosszövetség jegyében nem lehet más, mint tanító emlékezés.

Jaj annak a népnek, aki nem tud ünnepelni, olvashatjuk a Siralmak könyvében, és tegyük hozzá, bizony még inkább jaj annak is, aki nem tud visszaemlékezni. Hiszen minden emlékezés kognitív térkép, amely a jövő felé irányít.

Engedd meg nekünk hát, szeretett elnökünk, hogy a féligazságainkat egyetlen egésszé rakjuk össze és életműved megírásra váró monográfiáját gondolatban tervezgetve, idézzünk eseményanyagából oly módón, hogy az egészért beszéljen minden rész, és fordítva is persze.

Az előzmények ismerete, a múlt megidézése volt természetesen a kiinduló pont Guttman Mihály számára is.

Jól tudta, a Romániai Magyar Dalosszövetséget 30 lelkes karnagy alapította 1921. november 13-án Brassóban. Sajnos az irattár a II. világháború alatt és után egészében elveszett. Címerét is csak a 30-as években adományozott emléklapokról ismerjük. Még az alapítók névsorát sem tudjuk, valamint azt sem, hogy 1945-ben kiknek az ihletett javaslatára vette fel Bartók Béla nevét. Csak azt tudjuk, hogy 1947-től egyéb szellemi-művészeti javainkkal együtt a történelem süllyesztőjébe került. És ott aludta Csipkerózsika-álmát egészen 1994-ig, amikor is Guttman Mihály kezdeményezésére újraalakult. És rövidesen megszerezte jogi státusát is. Megvalósítását szavakba öntve talán nem is lehet értékelni, ám teszik ezt napról napra maguk az imigyen újra életre keltett zenei művelődés eseményeinek és eredményeinek ügyszerető részesei. Valamennyien, együtt. Tanító művészetükkel szellemi értékeinkért.

A Romániai Magyar Dalosszövetség énekkari tevékenysége zenei anyanyelvünk védelmének ars poeticáját kelti éltre. Mindenkori éthoszát a népzene alapjain nyugvó kórusirodalmunk alapértékeinek következetes bemutatására építette azzal a céllal, hogy megszerettesse, hiteles esztétikai élménnyé tegye ennek az irodalomnak a befogadását, s általa zenei létformánkat anyanyelvi szinten tökéletesítse.

Guttman Mihály mindennapos breviáriuma volt ez az ars poetica. Akkor is, amikor a kórusmozgalmunkat művészi események sorozatává nemesítette, és akkor is, amikor ennek a nemesítő munkának elvégzését tagtársaitól a szakma szigorának jegyében számon kérte.

Zenei anyanyelvünk erős várává emelte énekkari művészetünket. A bölcsen megválasztott műsorpolitika révén napirenden tartotta – Bartók Béla, Kodály Zoltán, Bárdos Lajos, Jagamas János, Márkos Albert, Vermessy Péter, Zoltán Aladár, Birtalan József szebbnél szebb népdalfeldolgozásait, amelyek így paradigmatikus értékekké emelkedtek a dalosszövetség minden énekkara számára.

Rávalló célirányos érzékkel szorgalmazta, különösen szórványban, az énekkari munka minél színvonalasabbá tételét. Mert tudta, hogy a szép, ha igazán az, akkor kötelező a tetszése, Kantot parafrazálva maga a tetszés is széppé válik. Valóban, a színvonalas kórusművészetet a szórványban is dalosszövetségünk együttesei biztosítják.

Párját ritkító energiával és fiataljainknál is fiatalosabban mozgósította egész Erdély, Arad vidéke és a Partium éneklésre vágyó közösségét. Pontosabban, közösséggé, öntudatos közösséggé alakította a zeneszerető közönséget.

Példaként említjük: az évente megtartott máramarosi kórustalálkozókat a Hollósy Simon Egyesületen belül Zahoránszky Ibolya munkássága révén; a Szilágyságban a Báthory Alapítvánnyal karöltve  Széman Péter doktor közreműködésével; Szatmárnémetiben a Hajnal akar lenni magyar népdalversenyt Csirák Csaba és Fejér Kálmán szervezésében; az ifjúsági- és gyermek-kórustalálkozókat Aradon Horváth Tünde énekkari művészetének fényében; Brassóban vezetőjükkel, Klára Máriával az élen a Magyar Dalárdát, amelynek tagjai, az egykori dalárda hű utódai, akik itt őrizték, amíg őrizhették, énekkari múltunk jelvényeit, szimbólumait (ma is a múlt igézetében szervezik-alakítják munkájukat); Kolozsváron a Mikulást váró gyermekek, avagy a felnőttek részére szervezett Karácsonyt váró énekkari hangversenyt.

Végül a legelsőt is megemlítjük. Az újraalakulás biztató előjelének tekintettük mindnyájan már akkor a ma 15. születésnapját ünneplő tordaszentlászlói kórustalálkozó megszervezését, rögtön a rendszerváltás után, 1990-ben.

Persze, a teljesség igénye nélkül is, esemény-emlékeinket még hosszan sorolhatnánk. A tovább sorolás helyett azonban idézzük fel Guttman Mihály szerepét a műsortervek kialakításában és értékvédő minősítésében. A fő cél a giccs, a dilettantizmus és a sznobizmus elleni küzdelem következetes megvívására irányult. Jelszava ars poeticájának keresztmetszete is lehetne: a Dalosszövetség nem csak amatőr mozgalom! És Guttman Mihály szerint több szempontból nem csak az.

Mindenekelőtt, a művészi elvárás mércéjét profi igényekhez igazította. Minden jelentősebb esemény alkalmával legalább két profi kórust is szerepeltett.

Ami pedig az értékek üzenetté varázsolását illeti, Guttman Mihály és vezető tagtársai mindvégig ezeknek az értékeknek szerves kapcsolatát, sőt egymásba oldódását szorgalmazták. Gondolunk itt a gyermekkarok, a női és vegyes karok értékvédő énekművészetére, a templomi éneklésbe foglalt szakrális és esztétikai értékek közös művelésére, nem különben az egyetemes és az autochton műalkotások közös műsoraira, a stílusok történelmi ívén régmúlttól napjainkig.

Az élő gyakorlat sikerének zálogaként tartotta számon a rendszeres elméleti képzést. Valóságos esztétikai élményt nyújtottak Guttman Mihály keze nyomán a karvezetői tanfolyamok, például Kolozsmonostoron 8-10 kórus részvételével. És ide számíthatjuk az elméleti forrásmunkák naprakész biztosítását is, hiszen személyesen vállalta a magyarországi szakirodalmi folyóiratok és könyvészeti anyagok behozatalát és eljuttatását valamennyi érdeklődőhöz.

Mindezt összefoglalja Guttman Mihály erkölcstana példaadásból. Az az erkölcstan, amelyet egész közösségének szánt egész életével. Zsil-völgyi ősei munkaszeretetét és munkabírását örökölve-gyakorolva munkaterápiára késztetett mindannyiunkat. És bizony jól tette. Mert az elvégzett munka sikerélménye mögül a feltárt esztétikai értékek is szebben, jobban csengenek. És több örömet hordoznak. Ezt az örömöt tetézte a dalosszövetség díjainak megalapítása és rendszeres kiosztása is Guttman Mihály kezdeményezésére. Jómaga a szövetség életét tiszteletbeli elnökként a háttérből vigyázta, élére mindig az ifjúságot állította.

Most, ebből a szerénységből szőtt háttérből, engedd meg, hogy pillanatra mégis előtérbe hívjunk, és mint hat évvel ezelőtt, amikor az EMKE Nagy István-díjasaként a legnagyobb szeretettel köszöntöttünk, most is – a Dalosszövetség megújulásának 10. évfordulóján – ha lehet, még forróbb ragaszkodás érzésével átadhassuk neked örökös emlékünk távlati díját azzal a szigorú felszólítással, hogy még sok-sok éven át közöttünk maradj, mindannyiunk örökös Misi bácsijaként.

A Jóisten áldjon meg és éltessen sokáig!