magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Guttman Mihály: A Romániai Magyar Dalosszövetség évi közgyűlése


 

A Romániai Magyar Dalosszövetség 2006. november 18-án tartotta évi beszámoló gyűlését. A Kolozsvári Református Kollégium adott lehetőséget a dísztermükben való találkozóra. A kórusok, fúvószenekarok több mint száz képviselője volt jelen Szatmártól Sepsiszentgyörgyig.

Az évi beszámolót Tóth Guttman Emese elnöknő olvasta fel. Először számba vette a kitűzött célok megvalósítását. A magyar kultúra napját ez alkalommal két helyen ünnepelték meg kórusaink, találkozóval egybekötve, Kolozsváron és Marosludason. 1956 októberének magyarországi eseményeiről és a forradalomról emlékeztek meg az EMKE-vel együttesen. 2006-ban Bartók Béla születésének 125. évfordulója tiszteletére a Dalosszövetség a Bartók-év jegyében szervezte tevékenységét. Ebben a szellemben szervezte meg Nagyszebenben, Besztercén, Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön, Nagyenyeden, Tordaszentlászlón a kórustalálkozókat, mozgósítva az elemi és középiskolák énekkarait, valamint az egyházi és civil szféra kórusait. (A tordaszentlászlói női kórus kilenc Bartók mű előadásával jeleskedett. Fúvós átiratban pedig a rétyi fúvósok tűntek ki.) Cél volt az énekkaraink szórványban való szerepeltetése. Ezt kevesebben tudták tervükben megvalósítani anyagi ráfordítás miatt. Sajnos egyre kevesebb a szórványban működő énekkaraink száma is.

Énekkari találkozókra van szükség. Ebben az évadban (2005. november – 2006. november), a beszámolókból kitűnik, hogy 32 kórustalálkozót tartottak énekkaraink, többnek volt nemzetközi jellege, hiszen énekkarainknak nem csak itthon, de külföldön is van testvérkórusa. A találkozók java részét énekkarok szervezik, de a többiek is jeleskednek. Megemlítenénk a Gyímesbükkön 2006 áprilisában, a római katolikus templom felszentelésének 30. évfordulóján tartott ünnepséget, ahol 18 énekkar magyar és latin nyelvű kórusműveket énekelt. Májusban Sepsibodokon a XIII. Cantate egyházi zenekar találkozót rendezték a református műemléktemplomban. Májusban a Kolozsvár-monostori református templom énekkara Zsoltáros Énekkari Találkozót szervezett. Júniusban a XVII. Szent László-napi kórustalálkozón vehettek részt énekkaraink Tordaszentlászlón. Júliusban a Kolozs megyei Kisbácsban gyűltek össze a református templom avatásának évfordulóján. Szilágybagoson a negyedik találkozót tartották meg a református templomban. Jelen volt Birtalan József zeneszerző, a falu szülötte is. De sorolhatnám még a települések neveit: Aranyosgyéres, Aranyosegerbegy, Méra, Máramarossziget…

A jubiláló énekkarokról számolt be a jelentés. Kolozsvár Alsóváros református templomában ünnepelték a 120 éves kolozsvári Református Földészek Bethlen Gábor Férfi Dalkörét és karnagyát, Radovics Józsefet. Az évfordulóra Sipos Gábor a Dalkör történetét kis könyvben örökítette meg.

A zágoni Mikes Kelemen Énekkar 125 évét ünnepelte az idén vezető karnagynőjükkel, Bokor Emma tanárnővel.

A rangidősek a magyarfenesiek voltak. Augusztus 20-án ünnepelték községükben az éneklés 130 évét. Ez alkalommal kopjafát állítottak a templomudvarban, melyen ez olvasható: „A magyarfenesi éneklés 130. évében, a dalosok emlékére 2006”. Az ünneplésen szép éneklésükkel gyönyörködtették a meghívottakat, karnagyukkal Tóth Guttman Emese orgonaművész tanárukkal.

Sepsiszentgyörgyön a Művelődési Ház Magyar Férfidalárdája 85. évét ünnepelte. Karnagyuk László Attila.

Énekkaraink számos külföldi úton is részt vettek. Öregbítették erdélyi énekkaraink hírnevét. Legszebb útjukról, a vajdasági ötnapos vendégszereplésükről, a marosvásárhelyi vártemplom református Psalmus énekkar számolt be, a sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus Vegyeskar tíznapos külföldi turnéjáról (Németország, Hollandia, Ausztria, Magyarország) tájékoztatott. Nem kisebb volt a zenekaraink kiszállása is, a Haáz Sándor vezette szentegyházi Gyermek Filharmónia nyári turnéját Magyarországon át Ausztriába szervezte.

Zenei táborról csak a Gregorián Scola számolhatott be, amit az idén Marosfőn szerveztek gyermekek számára.

Fúvószenekaraink közül a rétyi zenekar számolt be szépen sikeredett külföldi útjukról. Az idén a XV. Nemzetközi Fúvóstalálkozót szervezték. Kelemen Antal igazgató-karnagy a fúvósok mozgatója. Beszámolójában kitért a Hargita megyei (Felcsík, Gyergyó, Sóvidék, Küküllőmente, Udvarhely, Keresztúr), Maros megyei (Héjasfalva, Fehéregyháza, Dicsőszentmárton) fúvósokra, zenei mozgalmukra, megdicsérve a megérdemlőket és megbírálva a munkájuk elhanyagolókat.

Az elemző beszámoló után kiosztották az évi díjakat.

 

Guttman Mihály

 

 

Laudációk

Czier Zsolt. A mezőfényi fúvószenekar karnagya, a Romániai Magyar Dalosszövetség 2006. november 18-i közgyűlésén, kiváló fúvószenekari teljesítményének elismerése jeléül a szövetség Rónai Antal-díját kapja meg.

A Szatmár megyei Mezőfényen született, 1976. február 28-án. Elemi és általános iskolai tanulmányait szülőfalujában végezte 1982–1989 között. 1994-ben, Nagykárolyban, a Mezőgazdasági Szakközépiskolában érettségizett. Ezt követően, tíz éven át, mint szakképzett mezőgépész, a Mezőfényi Mezőgazdasági Társulásban dolgozott. Már előtte, 1988-ban, tizenkét évesen felvették a helybéli fúvószenekarba, ahol altkürtön kezdett tanulni. Azóta kipróbálta a fúvószenekar mondhatni mindenik hangszerét, jelenleg épp a tubánál tart.

1998-ban fiatal kollégáival együtt munkához láttak a régi mezőfényi fúvószenekarban, azzal a céllal, hogy javítsanak a zenekari próbák és a zenekari muzsikálás hatékonyságán, a zenekari együttmuzsikálás színvonalán, valamint az egyéni hangszertanulás, hangszerkezelés minőségén, ugyanis ebben az időszakban a zenekar – úgymond – gyengén működött, megérett a fiatalításra és a változtatásokra.

Czier Zsolt átvette a zenekar irányítását, amivel igencsak megszaporodtak a teendői. Mindenekelőtt elkezdte komolyan tanulmányozni a zenekari partitúrákat, kézbe vette az egyes hangszereket és stimmjeiket, foglalkoznia kellett a hangszerek karbantartásával, esetenként a javításukkal. Amihez műhelyeket és szakembereket kellett felkutatnia olyan körülmények között, amelyekben közismert, hogy igen kevés a hangszerjavító műhely és hangszerjavító szakember. Továbbá új tagok toborzásával és tanításával kellett foglalkoznia, a fellépések és kiszállások szervezésével, lebonyolításával, a zenekar szállításával és ellátásával, tehát tulajdonképpen az égvilágon mindennel. Azt kellett tapasztalnia, hogy így is akadozott a művészi munka, és a sok adminisztrációs gond is nehezítette a haladást. A szakmai elfoglaltsága mellett kevés idő jutott a zenekar sok problémájának a kezelésére és megoldására. A mezőfényi zenekar létszáma is minimális volt, ugyanis a helybéli fiatalok nem igen érdeklődtek a fúvószenekari muzsika iránt, amiért körülményes volt új tagokat meggyőzni és munkára fogni. Mind jobban meggyőződött arról, hogy ilyen bonyolult munka egész embert követel, kellő komolysággal és eredményességgel csak főállásban lehetne jól végezni a sok feladatot.

Egy véletlen találkozás és beszélgetés kapcsán ajánlatot kapott a csomaközi Löckli Mihály polgármester és egyben társulatigazgató részéről, hogy olyan munkahelyet biztosít számára a csomaközi társulásban, amelyik mellett kedvére foglalkozhat a fúvósok nevelésével, zenekarok irányításával. A csomaközi fiatalokból öt zenekart szervezett, és tanította őket a hangszerek megszólaltatására, majd lassan az együttzenélésre. Közben sajnálta, hogy ez a lehetőség nem Mezőfényen adódott.

Az elkövetkező idő úgy hozta, hogy ma három faluban foglalkozik fúvószenekarral: Csomaközön 30 tanulója van, Mezőfényen 20, míg Csanáloson 15. Tekintettel arra, hogy zenészei közül nem mindenki kezdő, a három falu legénységéből két zenekart szervezett, egy gyermekzenekart 40 taggal és egy ifjúsági együttest 25-28 taggal. Természetesen a gyermekzenekar számít a kezdők iskolájának, míg az ifjúsági a haladóké. Oktatni mind a három faluba jár, de az összpróbákra Mezőfényre hívja a zenekari tagokat.

2004 óta, amióta főállásban karnagykodik, szép sikereket értek el úgy a belföldi fellépéseken, kiszállásokon, mint külföldön. Muzsikáltak már Budapesten, Dunabogdányon és Németországban.

Czier Zsolt, mint fúvószenekari karnagy rendszeresen jár karnagyképző tanfolyamokra, főleg Rétyre, ahol személyesen is találkoztunk. Tanítványai továbbképzését is úgy segíti, hogy a nyári vakációkban fúvóstáborba viszi őket. Ebben az esetben is Réty jön legelőször számításba.

Mindeme tevékenységekről igen egészséges a véleménye. Azt vallja, hogy a zenei képzésen túl, ami maga is nagyon hasznos dolog, az ember egész életére kihat, igen jelentős a közösségépítő, vagy ha úgy tetszik, a nemzetépítő szerepe. Tanítványai is úgy érzik, hogy jó dolog egy olyan közösségbe tartozni, mint a fúvószenekar, mely egymásra figyelésre, fegyelemre, toleranciára és sok egyéb jóra neveli tagjait.

Híres karmesterünk, néhai Rónai Antal nevével fémjelzett díj elnyeréséhez tiszta szívből gratulálunk, és kívánom (úgyis, mint hajdan, 1949-ben a kézdivásárhelyi fúvószenekar trombitása), hogy a jó Isten áldása kísérje minden elkövetkező tevékenységét, az új és fiatal fúvószenészek, de mindannyiunk javára.

 

Fejér Kálmán

 

*

Mezei Tünde. Nem a ruha teszi az, embert – tartja a mondás. Ennek ellenére, mikor Mezei Tünde tiszteletes asszonyt először láttam cifra kalotaszegi ruhában, azt gondoltam, hogy mégis: a ruha tette ugyanis azzá az emberré, akiről lerítt, hogy neki – kolozsvári lány létére is – sikerült azonosulnia a férje szolgálata által rá is bízott nyájjal. Ezen túlmenően pedig, lerítt, hogy nemcsak úgy felvette a falusi ruhát, hanem tartással viseli is.

Viseli úgy, mint aki szent meggyőződéssel végzi a kevesek által rangján értékelt falusi kántori-karnagyi szolgálatot, melynek nyomán – ha annyi hittel, odaadással és nem utolsó sorban szakszerűséggel végzi valaki, mint ő – egy falu, sőt egy vidék reformátussága ismerheti fel a zenében rejlő imádságot, az együtténeklés összetartó és megtartó erejét.

Zenei tanulmányait a kolozsvári Zeneművészeti Középiskolában kezdte, ahol nyolc évig Györkös-Mányi Albertnél klarinétozott. 1984-ben kántori, gyülekezeti énekvezéri diplomát szerzett. 1990–92 között Svájcban tanult blockflötét azzal a szent elhatározással, hogy tudását majd az itthoni gyerekek között fogja kamatoztatni. Így is történt: Mérában évekig működött furulyacsoport, ahol a gyerekek megtanultak kottát olvasni, hangszeren játszani, tudásukat azóta is folyamatosan gyarapítják.

Lelkész férjét követve első szolgálati helyükre, Mezőköbölkútra kerültek. A piciny, eldugott mezőségi faluban több hárult az elhivatott tiszteletes aszszonyra, mint másra hárult volna. ő ugyanis nem tudta elnézni, hogy a gyerekek iskolás korukig ne ismerkedjenek meg a zene szépségeivel csupán azért, mert ilyen helyre nem kerül óvónő. Felvállalta zenei képzésüket, énekelni tanította őket, minek eredményeként kánonkórus alakult. A maroknyi mezőségi gyermekkel Németországba is eljutottak énekelni.

Mezőségről Kalotaszegre szólította őket a szolgálat. Immár tíz éve – mióta odakerültek – Mérában vezeti a gyülekezeti kórust, pár év után pedig a gyülekezet kántora is lett.

A mérai kórusra jellemző egy állandóság: mióta megalakult, mindig 20-25 tajga van. Ez az állandóság azonban nem jelentett megöregedést, ugyanis a kimaradozó, idősebb tagokat mindegyre újabbak, fiatalabbak váltották fel. Jelenleg már annak a szép jelenségnek is szem- és fültanúi vagyunk, hogy több szülő és gyereke is énekel együtt. Mivel a méraiak nagyobbrészt Kolozsváron dolgoznak, esténként későn érnek haza, a vasárnap délutánjukat szánják kóruspróbákra.

Mint mindenütt, ahol hasonló gyülekezeti kórus működik, Mérában is nagy szerepe van a kórusnak az egyházi és nemzeti, illetve közösségi alkalmak ünnepélyessé tételében. Rendszeresen szolgálnak tehát karácsonykor, húsvétkor, pünkösdkor, imaheteken, de ők emlékeztetnek március 15-re és október 23-ra is, továbbá pedig ők jelentik a színvonalas színfoltot az immár hagyományossá vált Mérai napokon.

A mérai kórus tisztán csengő, kiegyensúlyozott, kiegyenlített hangzása nem szorul azonban a falu határai közé. Részt vesznek különböző kórustalálkozókon. Ezek közül az egyiket maguk kezdeményezték. Karácsony harmadnapján szervezik a Nádasmenti kórustalálkozót, melyre olykor más régióbeli kórusokat is meghívnak. Az ilyen rendezvényeknek megvan az a jó tulajdonsága, hogy felkelti a környék figyelmét. Így történhetett, hogy kedvet kapott az énekléshez a türei gyülekezet is. Az ő kórusukat is Mezei Tünde tiszteletes asszony indította, illetve vezette két évig. Ezek után természetes, hogy azóta is szeretettel és figyelemmel figyeli fejlődésüket, mint a bába, ki ott volt a gyermek születésénél, és mint a dajka, ki évekig nevelgette.

Az évek során két, szintén református gyülekezeti kórussal alakított ki testvérkórusi kapcsolatot Méra, rendszeresen kölcsönösen látogatják egymást a szegedi Honvéd téri, valamint a budakeszi kórussal.

Nemcsak a múltban, hanem napjainkban is sajátos erdélyi tapasztalat, hogy az elhivatott lelkész és felesége szorosan vett egyházi feladataikon kívül a közösségnevelés, hagyományápolás, sőt olykor még a falufejlesztés adminisztrációs teendőit is ellátják. Mezei Tünde tiszteletes asszony népdalvetélkedőkre készít fel gyerekeket. A mérai gyerekek többször is tértek haza díjjal, elismeréssel a Riszeg-tetőn, valamint a Szatmárnémetiben rendezett megmérettetésről.

A gyülekezet gyerekeivel való foglalkozásban jelentős szerepet játszik a tiszteletes asszony. Mint a vallásórák vezetője, folyamatosan foglalkozik a gyerekekkel, karácsonyi, anyák napi ünnepélyek szervezésével, igyekszik ápolni a közösség szép hagyományait.

Kántorként is hárult rá egy nem mindennapi feladat. Mint egyházkerületünk legtöbb gyülekezetében, Mérában is próbálkozni kell az 1996-ban kiadott, gazdag zsoltár- és énekanyagot tartalmazó új énekeskönyv bevezetésével. Különleges feladatot jelent ez azonban egy olyan hagyománnyal rendelkező gyülekezetben, mint Méra, ahol ugyanis egy érdekes, sajátos, népies, hajlításos éneklésmód rakódott az évszázadok során a lelki énekek, zsoltárok megszólaltatására. Mit tegyen ilyenkor a gyülekezeti kántor? Fogadjon szót a zsinat utasításának, dobja sutba mindazt, ami régi, és tanítsa újra, új ritmussal, új szöveggel, és ennek következtében olyan új előadásmóddal, mely már nem Mérára jellemző? Én úgy gondolom, Mezei Tünde tiszteletes asszony ebben is a legméltóbb módot választotta. Nem nyúlt azokhoz a zsoltárokhoz, melyeket oly sajátosan és szépen énekelnek Mérában, mint sehol másutt. Ez azonban nem jelentette azt, hogy nem merítettek az új énekeskönyv azon kincseiből, melyek nélkül szintén szegényebbek lennénk.

Minden ilyen elismerés szól a közösségnek is, ugyanis oly keveset tehetne egy-egy elhivatott kántor-karvezető, ha nem állna mellette-mögötte egy hívő, kitartó, megértő, szeretetben élő közösség, mely fáradságot nem ismerve, áldozatot hozva, a próbákon rendszeresen és pontosan való megjelenéssel, az összetartás szép példájaként sok-sok éve együtt dicséri az Urat.

És nem hagyhatjuk ki a családot sem, akik kölcsönösen támogatják egymást. Három Mezőségen és két Kalotaszegen született gyermek dicséri Istent édesanyjával a gyülekezeti vallásórán. A nagyobbak már nemcsak népdalvetélkedőkre járnak, hanem a gyülekezeti kórusban is énekelnek, melynek Mezei Csaba tiszteletes úr – aki szinte egymagában teszi ki a tenort – szintén oszlopos tagja.

Befejezésül egy költői kérdés: hol tarthatna Erdély egyházi és kulturális élete, ha falvainkban ilyen óvónők, tanítók, tanárok, tiszteletes urak és tiszteletes asszonyok lennének? Akik nem úgy azonosulnak a rájuk bízott közösséggel, hogy maguk is Lagzi Lajcsira vagy manelére mulatnak, hanem úgy, hogy felveszik népviseletüket és hívogatják őket az általuk igaznak megismert lelki és szellemi kútfőhöz, a tiszta forráshoz.

 

Kállay M. Tünde

 

*

Öröm e földön nemesebb,

Nem is tudom más mi lehet;

Mint amit az ének szerez,

Az ékességes zengzetes,

Az ékességes zengzetes.

                    (Luther Márton)

 

Bokor Emma Mária. Ahogy a Zágoni Mikes Kelemen Vegyes Kar karnagyának Seprődi János díjra való előterjesztését, mint nemes feladatot rám bízták, azóta kering emlékeim halmazában az a négy év amelyet ebben a rendhagyó székely faluban töltöttem pedagógusként. Nem sok település dicsekedhetett a 70-es években két jó színvonalú dalárdával, egy fúvószenekarral és igen sokszínű kulturális élettel. Akkortájt modellként állt a magyar kultúrát művelő székely magyar települések előtt. Talán a mikesi hűség szellemisége sugározta át Zágont, hogy több olyan személyiséget adott a nemzetnek és a világnak, akik ma nemzeti büszkeségeink (Mikes Kelemen, Csutak Vilmos, Kiss Manyi, Szabó Kati, Berszán Lajos atya és mások). De túl e kimagasló személyiségeken, a kultúrát önzetlenül fölvállaló pedagógusok és értelmiségiek nevét említhetném, a számtalan és névtelen zágoni kultúrát művelő személy előtt, akik írásos dokumentumok alapján több évszázada a nemzet lelkületét, szellemiségét ápolták. Mert ahogy azt Kodály mindnyájunk számára örökül hagyta: „Kultúrát nem lehet örökölni, az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg nem szerzi magának. Erre a kultúrára azonban tanítani kell az embereket, mert magától nem jut el idáig.”

Ennek a nem mindennapi közművelődési életnek egyik lángoló fáklyája 125 évvel ezelőtt gyúlt meg 1881-ben vegyes kar formájában. Mint minden más művészeti munkával foglalkozó csoport számos eredményt, sikert és hullámvölgyet mondhat magáénak a sok hányatott évtized alatt. Az erénye, hogy átvészelt két világháborút, országhatár-módosítást és a minden értéket romboló kommunizmust. Ezt a rövid ismertetőt a zágoni közművelődési hagyományokról azért próbáltam föleleveníteni, hogy megértsük azt a történelmi parancsot, amelyet Bokor Emmának 1993-ban föl kellett vállalnia.

De ki is ez a Bokor Emma Mária, aki a 90-ben megváltozott világunkban a zágoni nagyhírű vegyes kar újjászervezését vállalja. Édesapja révén a báró Szentkeresztyek egyik utódja, amely számára részben pályája kettétörését okozta, másrészt olyan családi nevelést és alapműveltséget biztosít, amelyet bármikor elővehetett életében. Eltanácsolják a középiskolából, és miután kántori oklevelet szerez a Torján szervezett egyházi kórusban, ebből az állásából is eltávolítja. A továbbiakban nem egyéniségéhez szabott munkákat végez, míg végül 1965-től a zágoni telefonközpontnál kap végleges állást. A központ kattogása mögül szemléli a Domokos Dezső által irányított nagyszámú és szép sikerekkel büszkélkedő kórust, amely mindaddig, amíg az említett karnagy le nem mondott, sikeresen működött. A családban ott van az édesapa, aki zenét oktat, zenekarban játszik, vezeti a fúvószenekart, aki állandó példakép abban, hogy minden megalázás ellenére számtalanszor újra kell kezdeni.

1993-ban, amikor már úgy tűnt, hogy nincs megfelelő személy Zágonban, aki ezt a nagy múltú énekkart újjászervezze, Bokor Emma Pál Antal plébános segítségével hozzálátott, hogy újjáélessze. Kezdetben egyházi szereplésekre vállalkoznak, de rövidesen visszatérnek a nagy hagyományú világi föllépésekhez.

Kényelmes próbatermet kaptak az önkormányzat és a vállalkozók támogatását élvezve. Fölveszik a Mikes Kelemen Vegyes Kar nevet. Kulturális egyesületet hoznak létre, és Kiss József polgármester személyében olyan mecénásra találnak, akinek nemcsak Zágon fölemelkedése, hanem a nagy hagyományú énekkar is szívügye. Itt és most nincs annak helye, hogy az elmúlt 13 év mozgalmas, bel- és külföldi szereplések hosszú sorát fölemlítsem, de ami számomra meglepetést jelentett, az a 2006. június 24-én a kórus fennállásának 125. évfordulóján, a 37. Zágoni Dalos Találkozón elhangzott magas színvonalon előadott műsor volt. Ez igazolja azt a képességet és önzetlen hozzáállást, amelyet Bokor Emma az elmúlt 13 év alatt a kórusba befektetett. Én személyesen érdekes életpályának tartom Emike ügyködését a közművelődésben. Akkor állt a kórus élére, amikor a helyzet megkövetelte, nem a Zeneakadémiai karvezetés tanszéken szerzett friss diplomával, hanem egy szerény már megfakult kántori diplomával, és egy olyan családi nevelés örökségével, amely egész eddigi életét vezérelte és akkor késztette tevékenységre, amikor arra szükség volt.

Laudációmat Kodály szavaival zárom: „Hisszük, hogy az emberiség boldogabb lesz, ha megtanul a zenével méltóképpen élni”. S aki csak valamit tesz ez irányban, már nem élt hiába, így van ez Bokor Emma esetében is, aki folytatja a zágoni nagyok példáját azért a nemzetközösségért, amelyből vétetett. Így van rendjén!

 

Kelemen Antal

 

*

Radovics József. Még gyermekkorában Magyarbikalon, az édesanyjától hallott vallásos énekek vezették a zenélés fele, és ezek a dallamok csalták ki belőle önkéntelenül is, a második szólamot.

Akkor még senki sem tudhatta, hogy e kettő, a zene és a hit lesz az, amire később újra rátalál, rávezeti Isten, és e kettő határozza meg egész életútját. Magyarbikalról Bánffyhunyadon át Kolozsvárra vezetett ez az út, ahol előbb a festészet vonzotta, majd miután ezt a háború és fogság kiszorította, a kolozsvári Konzervatórium lett az a hely, ahol az Istentől ajándékba kapott talentuma, a zenélés kibontakozott.

A kolozsvári Állami Magyar Operában alkalmazták, mint kürtöst. Zenekari tevékenyégé mellett szólította, hívta Isten, legelőször a Kolozsvár-Felsővárosi Református gyülekezet kórusának élére. Ezután egyre több kolozsvári gyülekezet kérte fel énekkarának irányítására. Ez elmúlt közel négy évtized alatt a kincses város református gyülekezeteinek zömében tevékenykedett. Ott volt, ahol szervezni, vagy hosszabb időre helyettesíteni kellett. De nem csak Kolozsváron munkálkodott, hanem Tordaszentlászlóra és Türébe is kijárt.

Mennyei vezetés volt mindez, hogy így szolgálva töltsön be egy fogadalmat, amelyet egy nagy veszedelemből megszabadulva Istenek tett.

A leghosszabb ideig a Bethlen Gábor Földész Dalkörrel kötődött össze kórusvezetői tevékenyége. Immár 32 esztendeje dicséri, velük együtt, énekkel Istent templomi ünnepélyeinken, és vigasztalja a gyászolókat a temetéseken. Több mint három évtized alatt e jellegzetes és egyedi közösségnek a része lett, miközben a 120 éves férfikórus szolgálatának egynegyed részét Radovics József karvezetése határozta meg.

Munkahelyére és szolgálatába mindig imádkozva, Isten előtt térdelve indult. Így merít azóta is erőt, amikor gyülekezeti énekkarok, gyakran inkább lelkesedéssel, mint zenei tudással rendelkező tagjaival tanulják meg együtt, türelemmel az éneklő imádkozást.

A 120 éves Bethlen Gábor Férfikart harminckét éve vezető, nyolc évtizedet betöltött vezetőjének, Radovics Józsefnek hűséges, hittel, szeretettel, türelemmel végzett szolgálatát Isten iránti hálával köszönjük az énekkarok, a kolozsvári gyülekezetek és magyar közösségünk nevében. Munkájának elismeréséül a Romániai Magyar Dalosszövetség Radovics József karvezetőt Zsizsmann Rezső-díjjal tünteti ki.

 

Adorjáni László

 

*

Prógli Éva zenetanárnő-karnagy, a Marosvásárhelyi Zeneművészeti Főiskola végzettje, több mint egy negyed évszázadon át tanítja, neveli diákjait, vezeti be a zene rejtelmeibe, szerez nekik zenei élményeket, szerepléseiken keresztül pedig a közönség elismerését, értékelésért; ilyen elfoglaltsága mellett időt teremt magának a Római Katolikus Egyház keretében is énekkart vezetni-szervezni.

Tanári tevékenységét Csanáloson kezdi meg, ahol nyolc évig tanít. Itt alapítja meg családját is, három gyermek édesanyja. Mint fiatal karnagy, Csanáloson is énekkart szervez, és versenyekre jelentkezik, ahol a bírák elismerő első díjjal tüntetik ki.

A rendszerváltás után kerül haza Mezőfényre. E Szatmár megyei község szülöttje Prógli Éva tanárnő, ez a csodálatosan szép vidék, nem hiába Fény volt a neve, úgy tűnik, hogy szülöttei is fényt sugároznak. Fényt sugároznak maguk körül szeretett családjukban, iskolájukban, egyházukban.

Prógli Éva tanárnőt Szatmárnémetiben, a római katolikus székesegyházban ismertem meg, amikor énekkarával szerepelt. Gyertyaláng kórusa, amely 1990-ben alakult, csodálatos meleg hangzásával nem csak a bírálók, de a nagyközönség elismerését is kivívta. Szereplésük igazolta, hogy kiváló felkészítőjük van, aki nem csak a szép éneklést tartja szükségesnek, hanem a művek megválasztását is. Értékeket tanít be. Ki tudja választani azokat a zenei gyöngyszemeket, amelyeknek technikai nehézsége nem haladja meg énekkarának képességeit, de ugyanakkor mindig talál oly nehézségeket, amelyekkel fejleszti az énekeseket, és ezáltal énekkarát is.

Az iskolában a kicsinyek kórusát alapozta meg, és immár majdnem húsz éve csiszolja kis énekeseinek, a Szivárvány nevet viselő kórusának hangzását. Arról, hogy milyen szépen énekelnek, Kolozsvár közönsége is meggyőződhetett, amikor az Állami Magyar Operában, az EME 120 éves ünneplésén szereplésükkel jelen voltak. De ez a kicsinyek kórusa jelen van odahaza a történelmi ünnepségeken, valamint az ünnepi szentmiséken is. Énekeseit felkészíti a népdaléneklési versenyekre, és ilyenképp jelen vannak a Nagykárolyban, valamint a Szatmáron megrendezett népdaléneklési vetélkedőkön is.

Tavaly a szövetségünk keretében rendezett Karácsonyváró Hangversenyen, az ott megjelent felnőtt kórusok értékelhették a Gyertyaláng énekkar művészi tolmácsolását. A két énekkar többször együtt is szerepel, több meghívásnak eleget téve Magyarországon: Mátészalkán, Nyírbátorban, Nyíregyházán, valamint a Szatmáron és a Nagybányán megrendezett kórustalálkozókon.

Csak az a karmester képes igényesnek lenni az együttesével szemben, aki a saját felkészülésével, magatartásával szemben is igényes, aki megtalálja embertársaiban a készséget, hogy együttes munkájukkal a társadalomnak a javát szolgálja. Prógli Éva tanárnő ezt teszi, és ezért a kitartó tanári-karnagyi, nevelői munkáját értékelve, a kiváló erdélyi zeneszerző és pedagógus nevével fémjelzett díjat, a Márkos Albert-díjat adományozza, kívánva hosszú életet, jó egészséget és további sikeres munkát, főleg a zene, de a társadalmi munka más területén is. Isten éltesse!

 

 

Guttman Mihály



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008