Művelődés

Először van Csíkszeredában, ezért is kérdezem meg a lelkes színház látogatók nevében, hogy mikor és hogyan is került a pályára?

Idén leszek  negyvenéves, 1995-ben végeztem a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Székely Gábor osztályában, vele együtt alapítottuk az Új Színházat. Négy év közös munka után a társulat felbomlott, és én felváltva Pécsen és Debrecenben dolgoztam, majd 2002 óta a Pécsi Nemzeti Színház Prózai Tagozatának vezetője vagyok.

Miként emlékezik vissza az első rendezésre, az első megmérettetésre?

Negyedéves vizsga-rendezésemet a Katona József Színház Stúdiójában készítettem (Büchner: Danton halála), amely meghatározó volt szellemiségét tekintve egész későbbi pályafutásomra. Nagyrészt remekműveket próbálok színpadra állítani, megszólaltatni, mint egy karmester, bátran és alázattal egyszerre. Hiszek a közösségi alkotásban, a csapatmunka fontosságában.

Miért éppen a Csíki Játékszín, hogyan is jött létre a találkozás?

A marosvásárhelyi egyetemen rendeztem negyedéves vizsgaelőadásként Kleist Amphitryonját, amelyet látott Parászka Miklós igazgató úr, s ez alapján hívott a Csíki Játékszínbe. Miután nagyon pozitív élményem volt az erdélyi színiegyetemisták között, szívesen vállaltam egy újabb erdélyi munkát.

Rendezőként, de emberként is, milyen benyomásokat tett önre a fiatal társulat?

A társulatnak öt előadását is láttam, de igazi megismerkedésre a próbafolyamatban került sor. Egy kialakulóban lévő, nagyon ambíciós, tehetséges csapatnak tartom.

Melyek voltak azok az érvek, kritériumok, amelyek alapján egy klasszikus darabra – Schiller: Ármány és szerelem – esett a választás?

Azért választottam ezt a darabot, mert viszonylag fiatal társulat számára kifelyezetten jó műhelymunkára ad lehetőséget, nagyon sok jó szerep van benne, s a színész személyiségét maximálisan igénybevevő játékmódot követel. Emellett azt gondoltuk az igazgató úrral, hogy a csíkszeredai nézők szívesen látnának egy izgalmas, újszerű klasszikust.

A probák során a társulatnak sikerült hamar vennie a lapot, azonos hullámhosszra kerülni a rendezői elképzelésekkel?

Igen. Ami óriási előnye a társulatnak, hogy a magyarországi színházakkal ellentétben sok a fiatal diplomás a társulatban. Ez mind gondolati frissességet és a munkához szükséges fanatizmust is becsempész a társulat munkájába. Az új iránt fogékonynak tűntek, azt hiszem igazi, jó közös munkáról van szó.

Immár túl a nehezén, közel a bemutatóhoz – hogyan érzi, eljön-e még rendezni a társulathoz?

A társulatot megismerve, miután sok tehetséges embert ismertem meg, szívesen vállalok egy újabb munkát, mert egy rendező számára az a legfontosabb, hogy talál-e igazi partnereket, szellemi alkotótársakat egy izgalmas feladat megvalósításához. Azt gondolom, egymásra találtunk, értjük egymást a társulattal.

Most már, az előbbiek jegyében, hogyan érzi, megvalósultak-e a rendezői, elképzelései? És mit jósol az előadásnak?

Még messze van a március 9-i bemutató, két hét sok idő, de remélem, a korábbi munkatempóból következően, hogy érzékenyebben tudjuk megszólaltani a darabot és egy igazi friss, a szónak jó értelmében vett modern, izgalmas előadást láthatnak a nézők. Nagyon szeretném, ha minél többen kellemesen csalódnának egy majd kétszázéves klasszikus mű örök értékeit látva.