magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Sas Péter: Gondolatok egy Kós-levél kapcsán


 

Ha az írásom olvasói valamilyen szokványos, a szakmai követelményeknek megfelelően megírt, azoknak eleget tevő forrásközlést várnak, csalódniuk kell. Nem is a jogutód(ok) engedélyének hiánya, vagy a levél tulajdonosának jóleső önzése akadályozza/hátráltatja az irodalomtörténet szintjére emelhető folyamatot. Egy új, eddig – legalább is előttem – ismeretlen jelenségre szeretném felhívni a közfigyelmet.

Évtizedek óta kutatom, gyűjtöm, s alkalmasint adom közre az erdélyi magyarság 20. századi történetének egyik legjelentősebb, legmeghatározóbb kultúrmunkása, Kós Károly levelezését. Az írásbeli diskurzusok közreadásának oly nagy jelentőséget tulajdonítva azt gondolom, hogy az 1989-es újabb sorsfordító változás után újraéledő Erdélyi Múzeum-Egyesület egyik nagy ívű tudományos elképzelése, az erdélyi magyarság legújabb kori történetének megírása sem nélkülözheti azt az adalékanyagot, mely a korszak olyan kiemelkedő személyiségeinek levelezésében fellelhető, mint amilyen Kós Károly is volt. 

Ismertetett célomat, a levélközléseket több tényező is hátráltatta eddig: a levelek címzettje vagy leszármazottja, illetve hagyatékának gondozója akarta először megjelentetni azokat. Némelyik megjelen(tet)ésére – megfelelő áhítattal – már évtizedes jubileumot ülve várakozunk. Még cifrább a helyzet akkor, ha a levél címzettjétől, annak leszármazottjától olyanok szerzik meg, akik egy jó üzlet, vagyis a befektetésükhöz képest tetemes haszon – magas profit – érdekében Magyarország valamelyik egyre divatosabb és kifizetődőbb aukciójára adják be a jobb sorsra érdemes, jellegzetes kézírással telerótt papírlapokat. Ebbe a folyamatba nem lehet beleszólni, sem beleavatkozni, mindenki saját jogán el tudja dönteni, mihez kezd egy birtokába jutott Kós-levéllel. Az bizonyosnak látszik, hogy a válasz meghozatalában lelkiismereti kérdések nemigen játszanak szerepet. De nem is moralizálni akarok, csupán azért lázadozom, mert az aukciós katalógusban való megjelenés után legfennebb csak sóhajtozni lehet, vajon hova kerül, hova jut a katalógusban valamilyen sorszámmal megjelölt kéziratnak minősített levél. Legjobb esetben valamelyik közgyűjteménybe – mondhatná naiv reménykedéssel a nyers valóságot, a mai viszonyokat nem egészen ismerő romantikus, álmodozó filozopter. A legteljesebb anonimitásban maradó új tulajdonosok kilétét úgysem lehet kideríteni, ha ritka esetekben mégis megtörténhet, akkor sem kockáztatja meg a befektető, hogy befektetése tárgya a közreadással veszítsen értékéből. A közöletlen, ismeretlen kéziratnak – így a leveleknek is – magasabb az értéke, hasonlatosan a még fel nem vágott, eddig senki által nem olvasott könyvekéhez. Akkor mégiscsak inkább a közgyűjtemény – mondhatnók. Ott eddig csak az a veszély fenyegetett, hogy a közgyűjtemény fizetett közalkalmazottja – vélt elsőbbsége jogán – támasztott igényt a közreadás kizárólagosságára. Ezen a területen is új helyzet állott elő. A közgyűjteménybe jutott kéziratok – levelek – helyzete alapvető változás elé néz(het).

2006. október 15-én az egyik budai antikvárium aukciós katalógusában ismét feltűnt egy Kós-levél. Jelentőségét címzettje, megírásának időpontja és tartalma is növeli. A kétoldalas levél Sztánán, 1940. október 28-án kelt és „Igen tisztelt Barátom!” megszólítással Czakó Elemérnek íródott. Az aukciós katalógus igencsak szűkszava ismertetése szerint „Köszöni a meghívást a bélyegpályázatra, de részt venni nem tud rajta.” Czakó Elemér (1876–1945) könyvkiadó, iparművészeti szakíró, az Iparművészeti Iskola igazgatója volt. Talán legismertebb munkája – Györgyi Kálmánnal együttesen megvalósított – A magyaros ízlés (Bp. 1930) c. albuma. A levél témája meglehetősen izgalmas, Észak-Erdély jogi státusának megváltozása után kiírt bélyegpályázat. Sajnálhatjuk, hogy Kós Károly nem tudott részt venni rajta, nemcsak iparművészeti értéke lenne az akkor és általa elkészített bélyegtervnek. A szájhagyomány szerint pedig volt benne „gyakorlata”, 1919-ben állítólag megtervezte volt a létrehozandó Kalotaszegi Köztársaság lobogója mellett leendő postabélyegét is. A filatéliában jártas Czakó Elemér – akinek szakértelmét A bélyeggyűjtés értelme (Bp. 1941) c. könyve bizonyítja – számon tartotta az elismert grafikus Kós Károlyt és felkérte a pályázaton való részvételre.

A levél tartalmánál is nagyobb szenzációnak számíthat, hogy Kós Károly írásbeli diskurzusának újonnan felbukkant részlete egykoron közgyűjteményben őrzött anyag volt. Jól olvasható az Országos Levéltár P szekció bélyegzője, mely egykori őrzési helyére, a budai várban székelő Magyar Országos Levéltár egyik gyűjteményrészére utal. Az OL kissé elmosódott pecsétjén átlós formában egy újabb bélyegzés lenyomata virít: Törölve. Az eljárással kapcsolatosan felmerülő kérdésekre valószínűleg nem igazán lehet megfelelő, elfogadható választ, válaszokat adni. Kérdésem csak szónoki marad, hogyan álljunk a továbbiakban olyan közgyűjteményekhez, ahol az ilyen jellegű levele(ke)t csak az állományból való törlésre tartják alkalmasnak. S még örülhetünk annak, hogy nem került papírmalomba, az újsütetű üzleti lehetőség okán nem semmisítődött meg, elkezdte mindenkori kereskedelmi értékének megfelelően a vándorlását.

Az alapkérdés változatlanul izgatott, vajon miért nem vett részt Kós Károly a pályázaton. Ennek az volt az oka – írta levelében – „hogy az események következtében nap-nap után olyan előre nem látható dolgaim akadtak, melyek miatt nem mertem azt tenni”. A továbbiakban olyan veretes, tőle megszokott, természetesnek számító mondatokat olvashatunk, melyeket nem nélkülözhetnénk a munkásságát értékelő tanulmányokból: „És a napról-napra ismétlődő tárgyalásokból, ankétokból, eligazításokból, megnyugtatásokból, helyrehozásoktól, sőt ünnepélyekből nem vonhattam ki magamat, mert az Erdélyi sors parancsából én itt 22 esztendeig nemcsak a magam munkáját végeztem, de kötelességem volt vállalnom minden közmunkából a reám jutó részt…”

Amikor ezeket a sorokat írom, még nem zajlott le az aukció, nem tudom – és nem is fogom megtudni, – ki fogja megvásárolni a levelet, bár az Országos Széchényi Könyvtárnak elővételi joga van, de azt is tudjuk, hogy anyagi lehetőségei meglehetősen korlátozott módon állnak rendelkezésére. Én – és a levél jövőbeli közreadása után más is – mindenesetre nyertesnek érezhetem magam, mert a boltvezető jóindulatából megkaphattam a Kós-levél másolatát. Ilyen kockázatra nem építhet a tudományos kutatás, hacsak nem szerelnek minden Kós-levél – és egyéb kallódó erdélyi forrásanyag – mellé egy műholdas nyomkövetőt. Vagy – és ez lenne az olcsóbb, egyszerűbb és természetesebb – megoldás: nem változik meg gyökeresen identitástudatunk levéltári forrásokban rejtekező részének társadalmi megítélése és védelme.





vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008