Művelődés

Félszáz esztendeje annak, hogy hosszú kihagyás után ismét lett magyar nyelvű lapja a könyvtárosoknak Romániában. János evangéliumának indító mondatát megcsavarva akár így kezdhetnők visszatekintő beszámolónkat: „kezdetben vala a Bukarestben megjelenő Könyvtárosok Tájékoztatója (1957– 65), ez pedig a román nyelvű Cãlãuza bibliotecarului kisöccse vala”. Része lehetett 56-nak is abban, hogy a hatalom hirtelen szelepeket nyitott: beindult újra a Korunk, új gyermeklapként a Napsugár, a Méhészet, és tulajdonképpen a Művelődés is ekkor váltott át a Művelődési Útmutatóból közművelődési fórummá.

A Tájékoztatónak osztályrészül mindvégig szatellit-szerep jutott, de míg a román lap évente tizenkét kört írt le, a magyar mutáns keringési ideje mindössze negyedévekre tagolódott. De az első lapszámban még Sütő András ír publicisztikát Levél egy könyvtároshoz címmel. Érdemes néhány gondolatot idézni belőle: „Gondolkoztál-e már azon, hogy mily csodálatos hangszer az emberi lélek? Eltűnődtél-e az alkotó művész hatalmán, mellyel lenyűgözi, csodálatba ejti, megsiratja és megnevetteti, lesújtja vagy fölemeli az olvasót, az emberi lelket, mely szomjas a szépre, az igazra, a nemes, tiszta gondolatra. Emlékezz viszsza gyermekkorodra, amikor a művészet mesterei a tündérmesék birodalmába ragadták a képzeleted, amikor először dobogtatta meg szívedet az élet végtelen mezeinek kitárulkozása, Jókai hőseinek emberfeletti ereje, sorsuk szédületes szárnyalása. Emlékezz vissza, micsoda fordulat volt az életedben, amikor a magányban egy könyv fölé hajolva szerelmesek sorsáért aggódva könny bugygyant ki szemedből. Ó nem föltétlenül látható és érzékelhető, talán nem is tettekben lemérhető fordulatra gondolok, hiszen a lélek változásai, akár a tenger mélységeinek áramlatai, sokszor megmérhetetlenek. Hanem a feledhetetlen élményre gondolok, mely észrevétlenül is nyomot hagyott gondolkodásodon, amely beleszólott jellemed alakulásába.” Vagy szintén az első lapszámban számol be Farczády Elek, a marosvásárhelyi Bolyai Könyvtár tudós könyvtárosa a sorrendben az ötödik összefüggő magyar nyelvemlékről, a Koncz-kódexben őrzött Marosvásárhelyi sorokról és glosszákról. Aztán 1958 második felétől jöttek ismét a megszorítások. Ebben az időszakban a Könyvtárosok Tájékoztatójának legnagyobb érdeme, hogy egyáltalán létezett, és a magyar anyanyelvű könyvtárosokat csak-csak ellátta némi információval, szakmai tanáccsal, szakszókincsük gyarapításához hozzájárult a román lapból átvett és lefordított, a reguláris könyvtáros képzés hiányait pótolni hivatott szakmai fejtágító anyagokkal, sőt hellyel-közzel könyvismertetéseket, bibliográfiai összeállításokat is közölt. Hogy mennyire a román nyelvű lap függőségében tengődött, a szerkesztők névtelenségén kívül az is illusztrálja, hogy annak címváltozásával 1966-ban (Revista bibliotecilor) – a tükörfordítás szolgabilincséhez hűségesen szintén átalakult Könyvtári Szemlévé.

Gyökeres változást az 1971-es év hozott, amikor a román lap főszerkesztője – egyúttal természetesen a szatellit lapé is – a nagyváradi származású štefan Gruia lett, aki nemcsak a magyar nyelvnek, de a magyar művelődés legkülönbözőbb vonatkozásainak és a magyar irodalomnak is kiváló ismerője és kedvelője volt. Nos, Gruia bácsi csakhamar intézkedett: megnyerte az ügynek (és alkalmazta is) Balogh József költő-újságírót, akinek Kijevben szerzett újságíró diplomája és lelkesedése jó ajánlólevélnek számított arra, hogy a könyvtárosok magyar nyelvű folyóiratát felfuttatja. ő lett tehát a lap szerkesztője, aki egy ideig szabadon érvényesíthette (érvényesítette is!) bibliológiai koncepcióit, és akinek már a neve is szerepelt az impresszumban. Vitathatatlan, hogy a következő három évben (1971–73) üstökösként fölizzott, ragyogott a Könyvtári Szemle, a csak szigorúan szakmabeliekhez tartozás szűk kereteit áttörve „a legnépesebb olvasóközönség érdeklődési körébe vágó művelődés- és irodalomtörténeti népszerűsítő-tájékoztató jellegű írásokkal hívta fel magára a figyelmet” (Mészáros József: Szakfolyóirat a nagyközönségnek. A Hét, 1971/21). Tessék elképzelni azt a bőséget, amikor az olvasó, a könyvtárügy szolgálatában válogatott cigánylegények állnak: történészek (Jakó Zsigmond), irodalomtörténészek (Vita Zsigmond, Kántor Lajos), művelődéstörténészek (Binder Pál, Ritoók János), írók (Forró László), költők (Szilágyi Domokos). Mindez elsősorban a költő, publicista, műfordító és művelődésszervező Balogh József (1931–2006) fáradhatatlan szervezőmunkájának, kapcsolati tőkéjének köszönhetően. Megérdemli, hogy tisztelettel adózzunk emlékének, lévén életének 75. évében tavaly májusban Bukarestben elhunyt.

A Könyvtári Szemle valamennyi frissen megjelent számát azon nyomban lereagálta a hazai magyar sajtó, sőt a budapesti testvérlap, a Könyvtáros is elismeréssel írt róla (1971/11). 1974-től aztán megkezdődött nem is a hét, hanem a kilenc szűk esztendő. Megszűnt önálló státusa, előbb különálló negyedévi mellékletként, majd rovattá lefokozva a Művelődés laptestébe tördelve jelentkezett ugyan háromhavonta a Könyvtár. Kitartó küzdelem árán sikerült Balogh Józsefnek kiharcolnia, hogy 1978-tól, ha teljes önállóságát nem is nyerhette vissza, de ismét külön fűzött és számozott negyedévi mellékletként jelenhessen meg 1978–82 között. Egy kétesztendős rövid intervallumot leszámítva (1979–80), amíg Mezei József jegyzi a mellékletet (nyugodtan megállapíthatjuk: a kialakult és jól bevált hagyományokhoz híven!) mindvégig Balogh József maradt a hazai magyar könyvtárosok és könyvbarátok szakmai füzetének a lelke.

Ám 1984-től már sötét felhők gyülekeztek a Művelődés egén is: a román kulturális forradalom jegyében fogant megalomán és ugyanakkor gyászos emlékű Megéneklünk, Románia fesztivál folyóiratává sülylyesztette a hatalmasság, így halódott vele együtt az 1985-ös decemberi, utolsó számig, Könyvtár rovatként. Ettől kezdve a román lap Erdélyben terjesztett példányaiba 8–16 lapnyi irodalminak nevezett, olykor versként tördelt kultúrforradalmi propagandaanyagot közöltek egészen a 89-es decemberi bukfencig.

Az elmondottak ismeretében érthető, ha a rendszerváltás után mindkét folyóirat régi gárdája fokozott lelkesedéssel vetette bele magát a lapcsinálás keserédes gyötrelmeibe. Az egyik legkitartóbb munkatárs, az ex librisz gyűjtő, művészeti és könyves szakíró, bibliográfus Gábor Dénes visszaemlékezése szerint neki a híd szerep jutott osztályrészül, hiszen hosszú évek alatt külső munkatársként egyformán szoros szálakkal kötődött mind a Művelődéshez, mind a Könyvtári Szemléhez. Amikor tehát a Könyvesház címmel újjáalakult könyvtáros szaklap szerkesztőségébe nyert meghívást, megifjodott szívvel fogott hozzá Balogh Józseffel az alapok újbóli lerakásához. Nem csak rajtuk múlott, hogy a valóság a megálmodottnál halványabbra sikeredett, s mire 1991-ben az első Könyvesház-szám megjelenhetett, már ismét csak mellékletként és a negyedévi időszakosságot félévire cserélve állhatott hűséges olvasói elé. Nem panaszkodnak azért, ez a különös házasság sokkal szerencsésebb akár a Mikszáthénál, akár a korábbi kényszerpályáknál. Küllemében is utal a Művelődéshez való tartozására, nemcsak azért, mert alcímszerűen föltünteti, hogy A Művelődés melléklete, de azáltal is, hogy borítójának megtervezője ugyanaz a Deák Ferenc grafikusművész, aki a Művelődés megújhodott címoldalát is tervezte. A sikeresnek bizonyult hagyományokat – elsősorban a hazai magyar könyvkiadás évenkénti bibliográfiai felméréseire, előbb az EMKE Könyvtári Szakosztályával, majd az önállóvá vált Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületével való szoros együttműködésre gondolunk – igyekszünk folytatni. Elsősorban a háromszéki megyei könyvtár igazgatójának, Kiss Jenőnek a kitartásának, leleményességének köszönhetően mindmáig megjelenik.

Volt ugyan közben egy kis átmeneti szünet, amikor előbb még azonos címmel, Könyvesházként 1996-ban a csíkszeredai Pro Print, Pallas Akadémia könyvkiadók és a Corvina Könyvesház adta ki, majd Könyvjelző címen 1997-ben folytatták a kéthavonkénti megjelenést, hogy aztán egy év szünet után 1999-től ismét Könyvesházként és ismét a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesülete különböző pályázatokból nyert támogatásokból évente két számot, olykor kis késéssel, de megjelentet a Művelődés szerkesztőségével, velünk együttműködve. Megpróbálunk lépést tartani a felmerülő újabb igényekkel is. Olvasóink elsősorban a székelyföldi magyar könyvtárosok, visszajelzéseik biztatóak, anyagi létünk bizonytalanságait bizakodással, szervezési újításokkal próbáljuk áthidalni. Amíg lehet, ahogy lehet.