|
|||||||||
Máriás József:
Marosvécsi panteon
Marosi Ildikó
könyvének (Az Erdélyi Helikon képeskönyve) megjelenése
ismételten és méltán fordítja az erdélyi irodalom ismerőinek és
tisztelőinek figyelmét az egyetemes magyar szellemi élet e legendás
fejezete felé, Erdély felé, mely a többi elszakított országrészhez
hasonlóan viszonylag rövid idő alatt teremtette meg a maga sajátos,
de az egyetemes magyar irodalomhoz tartozást mindenkor felvállaló
irodalmi életét. 1944-et követően a két
háború közti időszak irodalmi termése csak részben vált hozzáférhetővé.
Ami nem illett a szocreál irodalmi kánonjába, azt elhallgatták,
indexre tették. Az ötvenes évek közepén a kolozsvári Utunkban
közölt Nézzünk hát szembe vita fölkeltette/ráirányította az érdeklődést
az akkor még elhallgatott írók munkásságára – a durva
elutasítással még inkább, mintha elfogadták volna. A tagadók
táborának hatalmi helyzete, erőfölénye évekkel odázta el a vitatott
művek kiadását. Kántor Lajos és Láng Gusztáv irodalomtörténete az
újraértékelés kezdetét a Kritikai Kiskönytár 1962-es
megindulásától datálja. A sorozat azonban nem teljesedhetett ki.
A tágabb horizontot felölelő kibontakozás a Kismonográfiákhoz –
előbb a bukaresti Ifjúsági Könyvkiadó, az Irodalmi Könyvkiadó, később
pedig a kolozsvári Dacia Könyvkiadónak köszönhetően –, majd a
bukaresti Irodalmi Könyvkiadó és a Kriterion Könyvkiadó Romániai
Magyar Írók sorozatához kötődik. Ez utóbbiban már – nem egy ízben
alaposan megrostált módon – olvashattuk Kuncz Aladár, Markovits
Rodion, Dsida Jenő, Karácsony Benő műveit, kézbe vehettük Makkai
Sándor, Reményik Sándor, Bánffy Miklós egy-egy könyvét. De Nyírő József,
Wass Albert neve és munkássága továbbra is tabutéma maradt, s mint
ilyen, csak a nagy könyvtárak zárt osztályain volt hozzáférhető. Ehhez a folyamathoz
kötődik a két világháború közti irodalmi lapok antológiájának a
megjelentetése. A hetvenes években, Kovács János szerkesztésében,
a nagyváradi Magyar Szó és Tavasz 1919–1920, az aradi Genius – Új Genius
1924–1925, az ugyancsak aradi Periszkóp 1925–1926 antológia ismertette
az indulás, az első próbálkozások irodalmi termését, a köréjük
csoportosult írók munkásságát. E sorozatban, 1967-ben Méliusz József
gondozásában adták ki a Korunk költészete, hat évre rá pedig,
Szemlér Ferenc válogatásában, az Erdélyi Helikon költői című
kötetet. A folytatás azonban elmaradt: a két erdélyi publikáció
prózai és irodalomkritikai anyaga a későbbiekben sem jelent meg. E
sorozatba illik a fordulat után napvilágot látott Erdélyi
Fiatalok, majd a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál 1998-ban
megjelent Zord Idők 1919–1921, aztán ugyancsak a Kriterionnál a Napkelet
(1920–1922), és A kolozsvári Vasárnap és Vasárnapi Újság (1921–1925)
című antológia. Ugyancsak a korszak irodalmi megismerését
szolgálta Gaál Gábor, Benedek Elek, Kuncz Aladár leveleinek
közzététele. E kép teljesebbé
tételéhez járult hozzá a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István színművészeti
főiskola rendezői tagozatán végzett Marosi Ildikó. Hosszú időn át
újságíróként dolgozott a Művelődés, az Új Élet, A Hét című lapok
szerkesztői közösségében. Írásai témáinak java része az erdélyi
szellemi élet eseményeihez fűződtek. Kötetben megjelent munkái az
irodalomtörténethez kötik nevét, azon belül is az elfeledett életművek,
a forráskiadványok feltárásában alkotott maradandót, szerzett
elévülhetetlen érdemeket, amit a Bethlen Gábor Alapítvány 1994-ben
Tamási Áron Díjjal, az erdélyi Kriterion Alapítvány pedig
Kriterion-koszorúval ismert el (2005). Marosi Ildikó
irodalomtörténészi kutatómunkája indulására igen kedvező
hatással volt az, hogy házassága révén a kiváló erdélyi író, Molter
Károly családjába került – Marosi Barna író, újságíró felesége
lett –, igen bensőséges kapcsolatba mindazokkal, akik a
marosvásárhelyi vendégszerető házban az évtizedek során megfordultak.
A Bolyai utcai tanári lakás e szempontból irodalomtörténeti
zarándokhelynek is nevezhető. Ha erdélyi vagy magyarországi író arra
vetődött, náluk mindenkor tiszteletét tette. Másik fontos momentuma
az indulásnak, hogy a Sütő András vezette Új Élet című, kéthetente
megjelenő folyóiratnál együtt dolgozhatott Kemény Jánossal, a
marosvécsi Helikon-találkozók házigazdájával, a két háború közti
erdélyi irodalmi és színházi élet bőkezű mecénásával. Marosi Ildikó
életét az irodalom szolgálatának szentelte. Indokolt tehát, hogy a
75. születésnapját töltött irodalomtörténésznek ne csak a most
megjelent könyvéről szóljunk, tekintsük át életművét, vegyük számba
annak áldásos gyümölcseit. A Domokos Géza
vezette Kriterion Könyvkiadónál 1973-ban jelent meg A
marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság levelesládája című
kötet. A Tolnai Lajos által
alapított írói közösség indulásától a megszűntetéséig terjedő
évtizedek dokumentumait – levelek, iratok, adatok – tárta fel s
tette hozzáférhetővé alapos filológiai kutató munkával. A Dávid
Gyula által jegyzett magvas előszó, valamint a kötetben közölt 255
levél szemléletesen érzékelteti a társaság munkájának szellemi
kisugárzását, Marosvásárhelyen túlmutató jelentőségét az erdélyi
magyar irodalmi életben. A függelék 58 dokumentuma a társaság belső
életére vet fényt. Ha csupán ezeket tette volna közzé Marosi Ildikó,
akkor is nagy szolgálatot tett volna az irodalomtudománynak.
Azonban a száz oldalnyi jegyzetanyag mintegy megemeli az előbbiek
jelentőségét, oly mélységekbe hatol, annyi háttér-információval
gazdagítja az irodalomtörténetet, mely felbecsülhetetlen értékű. A kötet kedvező
fogadtatása buzdítja a feltáró munka folytatására, az erdélyi
irodalomtörténet további fehér foltjai eltűntetésére. A Helikon
és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája (1924–1944) két kötetét
ugyancsak a Kriterion adta ki 1979-ben. Marosi Ildikó rendkívül gazdag
ismeretanyagra épülő bevezető tanulmánya méltó emléket állít a
„hármas vállalkozás – az Erdélyi Szépmíves Céh létrehozása, a
Helikon írói csoportosulás megszervezése, valamint az Erdélyi
Helikon című folyóirat megindítása – a két világháború közötti
erdélyi magyar szellemi élet csúcsteljesítményeként értékelhető. E
három fórum felöleli az irodalmi kibontakozás széles spektrumát,
vonzáskörében ott találjuk mindazokat, akik maradandó értékű,
örökbecsű művekkel gazdagították a magyar irodalmat. A 400
dokumentum elénk tárja azt a hatalmas munkát, amelynek legfőbb
mozgatói – Kós Károly, Kuncz Aladár, Kemény János, Makkai Sándor, Molter
Károly, Bánffy Miklós, Kovács László, Tamási Áron és mások – végeztek
a jó ügy szolgálatában. Oly szekértábort toboroztak és tartottak
egyben, amely nélkül az erdélyi szellemi élet elképzelhetetlen
lenne. A kötetek függelékében közli az Erdélyi Helikon tagjainak
névsorát, valamint a Vita Zsigmond által összeállított, az Erdélyi
Szépmíves Céhnél 1925 és 1944 között sorozatban megjelentetett
könyvek és egyéb kiadványok jegyzékét. A jegyzetek száma ugyancsak
négyszáz, ám szinte mindenikben rendkívül sok információ rejlik. Sok
évi gyűjtőmunka gyümölcse tárul elénk e kötetek lapjain. A szorgos,
kitartó törekvés célját és hátterét világítják meg Marosi Ildikó
igen elmélyült bevezető tanulmányában olvasható szavai: „Az
utóbbi években egyre nagyobb jelentőséget kapott világszerte a
dokumentumirodalom, arról viszont nemigen esik szó, hogy milyen
önmagát megtagadó feladatot vállal a gyűjtő és közlő, akinek a
végeredmény szempontjából kizárólag a precizitása,
elfogulatlansága vagy a teljességre törekvése érdekes csupán.
Számomra mindvégig örömteljes volt ez, a mások munkájának a
felkutatása. Úgy érzem, hogy én is csak a »közvetítő nemzedékhez« tartozom,
hiszen személyesen ismerhettem azokat az embereket, írókat, művészeket,
akik a romániai magyar irodalom alapjait megvetették, és a sors
szerencsés játéka folytán igen sokukhoz valóban közel is kerültem.” A nagyon fontos
forráskiadványok közlése a Molter Károly levelezését felölelő
kötetekkel – az első (1914–1926) 1995-ben, a második (1927–1932) 2001-ben
– folytatódott, s remélhetőleg mihamar kiteljesedik. Marosi
Ildikónak köszönhetjük a kolozsvári Polis Kiadónál megjelent
Bánffy Miklós estéje című kötetet is, amely a neves erdélyi író
saját, illetve a hozzá intézett, 1944 szeptember és 1949 decembere
közti keltezésű leveleket, valamint felesége, Váradi Aranka 1944
és 1952 között írt naplórészleteit tartalmazza. Talán mondanunk sem
kell, hogy e dokumentumokat ezúttal is nagyon bő jegyzetanyag
kíséri. E témaközelség, az
erdélyi irodalom kimeríthetetlen kincsesbányája feltárása
gyümölcseként születtek további könyvei is: Balázs Ferenc meséinek
a közzététele, 1973-ban, a két világháború közötti erdélyi előadó-művészet
nagyasszonya, Tessitori Nóra személyiségének bemutatása (1986), a
Dsida Jenő leveleiből, prózájából, publicisztikájából válogatott
kötet (1992). A művelődési lapok
munkatársaként kereste fel az erdélyi irodalom még élő
személyiségeit, készített interjút velük. Az 1974-ben könyv alakban
is megjelent húsz íróportré – Közelképek – a tanúk hiteles
megszólaltatásával teszi élővé, Erdélyi Lajos csodálatos
fotóival hozza testközelbe azokat az alkotókat, akik
évtizedekkel előbb maguk is cselekvő részesei voltak a két háború
közötti irodalmi életnek. Tíz évvel ezelőtt
indult Marosi Ildikó és a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó
együttműködése. Az említett kiadónál megjelent kötetek mindenike
az erdélyi irodalom tárgyköréhez tartozik: a Bonchidai Prospero Bánffy
Miklósról, a Hittel a mélységek felett Olosz Lajosról, A
fedélzetközi utas elsüllyedt világa Ligeti Ernőről, az Úz Bence
esetei Nyírő Józsefről, a Versailles-i repkény a Helikon-találkozók
házigazdáiról, Kemény Jánosról és feleségéről, az Emlékpróba
pedig Harag Györgyről rajzol hiteles képet. Irodalomtörténeti
áttekintés, dokumentumok, kortársak vallomásai teljesítik ki a
választott portrékat. Ennek az együttműködésnek
a szülötte Az Erdélyi Helikon képeskönyve című, remek nyomdai
kivitelezésben piacra került kötet, amelyet a 2005-ös
marosvásárhelyi nemzetközi könyvvásár Szép könyvek versenyén a
Románia Magyar Könyves Céh II. díjjal tüntetett ki. Mind tartalmában,
mind kivitelezésében megérdemelte. A kötet domináns alkotóeleme
a fotó, amelyeket Marosi Ildikó különböző intézményekből és magángyűjteményekből
kölcsönzött. Szándéka nem valósulhatott meg hiánytalanul. Bevezető
soraiban a teljesség lehetetlenségére hivatkozik. Okkal! De ki
tehet a történelem barbár, ostoba pusztításairól,
dokumentumoknak, irodalmi ereklyéknek az üldöztetések miatti, a
félelemből fakadó megsemmisítésekről?! A témában olyannyira
elmélyült irodalomtörténész mindenkinél jobban tudja, mily nagyok
a veszteségeink, mily nagy a szellemi kár, amelyet nemzedékek
szenvedtek, viseltek el. Míg a kötet összeállítója a félig telt
pohárban a félig üres pohárra gondol, az olvasó, az erdélyi
irodalom rajongói nem a hiányzó részt, hanem a benne levő „bort”
méltányolják. Nekünk ez is égi csoda, mennyei ajándék, ez is hatalmas
nyereség. Ösztönösen érezzük, hogy Marosi Ildikó gyűjtőmunkája
nélkül ennyi sem lenne a mienk. E könyv segítségével
mi is számba vehetjük az előzményeket, betekinthetünk az események
hátterébe, megismerhetjük a fotókról ránk tekintő
személyiségeket, kiknek arcvonásait épp e fotók idézik fel, őrzik
meg számunkra. Akiket eddig jobbára csak írásaikból ismerhettünk,
most visszamosolyognak ránk, beavatnak életük, közösségi
összetartozásuk szegmentumaiba, oly titkokba, melyekről a betűk
sosem vallhatnak, legalábbis vizuálisan nem. A kötet szerzője, gyűjtője,
közreadója ezúttal is igyekszik a háttérben maradni: kortársak műveiből,
újságcikkekből, megemlékezésekből ollózott szövegekkel egészíti ki a
képeket, ezzel is segítve olvasóit, nézőit, hogy emlékezetükbe
véssék a látottakat. Feltűnnek előttünk a helikoni helyszínek, a
hazai és külföldi rendezvények. A kortárs művészek által készített
portrék úgyszintén a kötet hitelességét, művésziségét húzzák alá. E csodálatos
kiadvány – s mind a többi – nyújtotta szellemi élményt szerettük volna
megosztani az olvasókkal, azt a megbecsüléssel elegy csodálatot,
amelyet Marosi Ildikó ébresztett bennünk. Az értékközvetítés
szándéka indított arra, hogy az olvasókkal is megismertessük azt a
személyiséget, aki e köteteket megálmodta, megalkotta, kezünkbe
adta. A képeskönyv méltatása így kerekedett a hetvenöt éves alkotó
munkásságának ismertetésévé. Minden eddigi kötete megannyi
szegletkő, tájékozódási magaslat, megkerülhetetlen,
nélkülözhetetlen filológiai adatbázis mindazoknak, akik szomjas
érdeklődéssel kívánnak az erdélyi szellemi forrásokhoz eljutni,
értékeit megismerni, azokból hitet s erőt meríteni. Köszöntsük az alkotót,
méltassuk tisztelettel a művet, amelyet az elmúlt évtizedek alatt
felépített, kívánjunk jó egészséget, erőt a folytatáshoz! vissza a kiadáshoz minden cikke FŐLAPTEST rovat összes cikke |
|||||||||
|