magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Máriás József: Marosvécsi pan­te­on


Ma­ro­si Il­di­kó köny­vé­nek (Az Er­dé­lyi He­li­kon ké­pes­köny­ve) meg­je­le­né­se is­mé­tel­ten és mél­tán for­dít­ja az er­dé­lyi iro­da­lom ismerőinek és tisztelőinek fi­gyel­mét az egye­te­mes ma­gyar szel­le­mi élet e le­gen­dás fe­je­ze­te fe­lé, Er­dély fe­lé, mely a töb­bi el­sza­kí­tott or­szág­rész­hez ha­son­ló­an vi­szony­lag rö­vid idő alatt te­rem­tet­te meg a ma­ga sa­já­tos, de az egye­te­mes ma­gyar iro­da­lom­hoz tar­to­zást min­den­kor fel­vál­la­ló iro­dal­mi éle­tét.

1944-et követően a két há­bo­rú köz­ti időszak iro­dal­mi ter­mé­se csak rész­ben vált hozzáférhetővé. Ami nem il­lett a szoc­re­ál iro­dal­mi ká­non­já­ba, azt el­hall­gat­ták, in­dex­re tet­ték. Az öt­ve­nes évek kö­ze­pén a ko­lozs­vá­ri Utunk­ban kö­zölt Néz­zünk hát szem­be vi­ta föl­kel­tet­te/rá­irá­nyí­tot­ta az érdeklődést az ak­kor még el­hall­ga­tott írók mun­kás­sá­gá­ra – a dur­va el­uta­sí­tás­sal még in­kább, mint­ha el­fo­gad­ták vol­na. A ta­ga­dók tá­bo­rá­nak ha­tal­mi hely­ze­te, erőfölénye évek­kel odáz­ta el a vi­ta­tott mű­vek ki­adá­sát. Kán­tor La­jos és Láng Gusz­táv iro­da­lom­tör­té­ne­te az új­ra­ér­té­ke­lés kez­de­tét a Kri­ti­kai Kiskönytár 1962-es meg­in­du­lá­sá­tól da­tál­ja. A so­ro­zat azon­ban nem tel­je­sed­he­tett ki. A tá­gabb ho­ri­zon­tot felölelő ki­bon­ta­ko­zás a Kis­mo­nog­rá­fi­ák­hoz – előbb a bu­ka­res­ti If­jú­sá­gi Könyv­ki­adó, az Iro­dal­mi Könyv­ki­adó, később pe­dig a ko­lozs­vá­ri Da­cia Könyv­ki­adó­nak köszönhetően –, majd a bu­ka­res­ti Iro­dal­mi Könyv­ki­adó és a Kriterion Könyv­ki­adó Ro­má­ni­ai Ma­gyar Írók so­ro­za­tá­hoz kötődik. Ez utób­bi­ban már – nem egy íz­ben ala­po­san meg­ros­tált mó­don – ol­vas­hat­tuk Kuncz Ala­dár, Markovits Rodion, Dsida Jenő, Ka­rá­csony Benő mű­ve­it, kéz­be ve­het­tük Makkai Sán­dor, Reményik Sán­dor, Bánffy Mik­lós egy-egy köny­vét. De Nyírő Jó­zsef, Wass Al­bert ne­ve és mun­kás­sá­ga to­vább­ra is ta­bu­té­ma ma­radt, s mint ilyen, csak a nagy könyv­tá­rak zárt osz­tá­lya­in volt hozzáférhető.

Eh­hez a fo­lya­mat­hoz kötődik a két vi­lág­há­bo­rú köz­ti iro­dal­mi la­pok an­to­ló­gi­á­já­nak a meg­je­len­te­té­se. A het­ve­nes évek­ben, Ko­vács Já­nos szer­kesz­té­sé­ben, a nagy­vá­ra­di Ma­gyar Szó és Ta­vasz 1919–1920, az ara­di Genius – Új Genius 1924–1925, az ugyan­csak ara­di Pe­risz­kóp 1925–1926 an­to­ló­gia is­mer­tet­te az in­du­lás, az első pró­bál­ko­zá­sok iro­dal­mi ter­mé­sét, a kö­ré­jük cso­por­to­sult írók mun­kás­sá­gát. E so­ro­zat­ban, 1967-ben Méliusz Jó­zsef gon­do­zá­sá­ban ad­ták ki a Ko­runk köl­té­sze­te, hat év­re rá pe­dig, Szemlér Fe­renc vá­lo­ga­tá­sá­ban, az Er­dé­lyi He­li­kon költői cí­mű kö­te­tet. A foly­ta­tás azon­ban el­ma­radt: a két er­dé­lyi pub­li­ká­ció pró­zai és iro­da­lom­kri­ti­kai anya­ga a későbbiekben sem je­lent meg. E so­ro­zat­ba il­lik a for­du­lat után nap­vi­lá­got lá­tott Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok, majd a ma­ros­vá­sár­he­lyi Men­tor Ki­adó­nál 1998-ban meg­je­lent Zord Idők 1919–1921, az­tán ugyan­csak a Kriterionnál a Nap­ke­let (1920–1922), és A ko­lozs­vá­ri Va­sár­nap és Va­sár­na­pi Új­ság (1921–1925) cí­mű an­to­ló­gia. Ugyan­csak a kor­szak iro­dal­mi meg­is­me­ré­sét szol­gál­ta Gaál Gá­bor, Be­ne­dek Elek, Kuncz Ala­dár le­ve­le­i­nek köz­zé­té­te­le.

E kép tel­je­seb­bé té­te­lé­hez já­rult hoz­zá a ma­ros­vá­sár­he­lyi Szentgyörgyi Ist­ván szín­mű­vé­sze­ti főiskola rendezői ta­go­za­tán vég­zett Ma­ro­si Il­di­kó. Hosszú időn át új­ság­író­ként dol­go­zott a Művelődés, az Új Élet, A Hét cí­mű la­pok szerkesztői kö­zös­sé­gé­ben. Írá­sai té­má­i­nak ja­va ré­sze az er­dé­lyi szel­le­mi élet ese­mé­nye­i­hez fűződtek. Kö­tet­ben meg­je­lent mun­kái az iro­da­lom­tör­té­net­hez kö­tik ne­vét, azon be­lül is az el­fe­le­dett élet­mű­vek, a for­rás­ki­ad­vány­ok fel­tá­rá­sá­ban al­ko­tott ma­ra­dan­dót, szer­zett el­évül­he­tet­len ér­de­me­ket, amit a Beth­len Gá­bor Ala­pít­vány 1994-ben Ta­má­si Áron Díj­jal, az er­dé­lyi Kriterion Ala­pít­vány pe­dig Kriterion-koszorúval is­mert el (2005).

Ma­ro­si Il­di­kó iro­da­lom­tör­té­né­szi ku­ta­tómun­ká­ja in­du­lá­sá­ra igen kedvező ha­tás­sal volt az, hogy há­zas­sá­ga ré­vén a ki­vá­ló er­dé­lyi író, Molter Kár­oly csa­lád­já­ba ke­rült – Ma­ro­si Bar­na író, új­ság­író fe­le­sé­ge lett –, igen bensőséges kap­cso­lat­ba mind­azok­kal, akik a ma­ros­vá­sár­he­lyi vendégszerető ház­ban az év­ti­ze­dek so­rán meg­for­dul­tak. A Bo­lyai ut­cai ta­ná­ri la­kás e szem­pont­ból iro­da­lom­tör­té­ne­ti za­rán­dok­hely­nek is nevezhető. Ha er­dé­lyi vagy ma­gyar­or­szá­gi író ar­ra vetődött, ná­luk min­den­kor tisz­te­le­tét tet­te. Má­sik fon­tos mo­men­tu­ma az in­du­lás­nak, hogy a Sütő And­rás ve­zet­te Új Élet cí­mű, két­he­ten­te megjelenő fo­lyó­irat­nál együtt dol­goz­ha­tott Ke­mény Já­nos­sal, a marosvécsi He­li­kon-ta­lál­ko­zók há­zi­gaz­dá­já­val, a két há­bo­rú köz­ti er­dé­lyi iro­dal­mi és szín­há­zi élet bőkezű me­cé­ná­sá­val.

Ma­ro­si Il­di­kó éle­tét az iro­da­lom szol­gá­la­tának szen­tel­te. In­do­kolt te­hát, hogy a 75. szü­le­tés­nap­ját töl­tött iro­da­lom­tör­té­nész­nek ne csak a most meg­je­lent könyvéről szól­junk, te­kint­sük át élet­mű­vét, ve­gyük szám­ba an­nak ál­dá­sos gyü­möl­cse­it.

A Do­mo­kos Gé­za ve­zet­te Kriterion Könyv­ki­adó­nál 1973-ban je­lent meg A ma­ros­vá­sár­he­lyi Ke­mény Zsig­mond Tár­sa­ság le­ve­les­lá­dá­ja cí­mű kö­tet.  A Tol­nai La­jos ál­tal ala­pí­tott írói kö­zös­ség in­du­lá­sá­tól a meg­szűn­te­té­sé­ig terjedő év­ti­ze­dek do­ku­men­tu­ma­it – le­ve­lek, ira­tok, ada­tok – tár­ta fel s tet­te hozzá­fér­he­tő­vé ala­pos fi­lo­ló­gi­ai ku­ta­tó mun­ká­val. A Dá­vid Gyu­la ál­tal jegy­zett mag­vas előszó, va­la­mint a kö­tet­ben kö­zölt 255 le­vél szem­lé­le­te­sen ér­zé­kel­te­ti a tár­sa­ság mun­ká­já­nak szel­le­mi ki­su­gár­zá­sát, Ma­ros­vá­sár­he­lyen túl­mu­ta­tó jelentőségét az er­dé­lyi ma­gyar iro­dal­mi élet­ben. A füg­ge­lék 58 do­ku­men­tu­ma a tár­sa­ság belső éle­té­re vet fényt. Ha csu­pán eze­ket tet­te vol­na köz­zé Ma­ro­si Il­di­kó, ak­kor is nagy szol­gá­la­tot tett vol­na az iro­da­lom­tu­do­mány­nak. Azon­ban a száz ol­dal­nyi jegy­zet­anyag mint­egy meg­eme­li az előb­biek jelentőségét, oly mély­sé­gek­be ha­tol, annyi hát­tér-in­for­má­ci­ó­val gaz­da­gít­ja az iro­da­lom­tör­té­ne­tet, mely fel­be­csül­he­tet­len ér­té­kű.

A kö­tet kedvező fo­gad­ta­tá­sa buz­dít­ja a fel­tá­ró mun­ka foly­ta­tá­sá­ra, az er­dé­lyi iro­da­lom­tör­té­net to­váb­bi fe­hér folt­jai el­tűn­te­té­sé­re. A He­li­kon és az Er­dé­lyi Szépmíves Céh le­ve­les­lá­dá­ja (1924–1944) két kö­te­tét ugyan­csak a Kriterion ad­ta ki 1979-ben. Ma­ro­si Il­di­kó rend­kí­vül gaz­dag is­me­ret­anyag­ra épülő bevezető ta­nul­má­nya mél­tó em­lé­ket ál­lít a „hár­mas vál­lal­ko­zás – az Er­dé­lyi Szépmíves Céh lét­re­ho­zá­sa, a He­li­kon írói cso­por­to­su­lás meg­szer­ve­zé­se, va­la­mint az Er­dé­lyi He­li­kon cí­mű fo­lyó­irat meg­in­dí­tá­sa – a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti er­dé­lyi ma­gyar szel­le­mi élet csúcs­tel­je­sít­mé­nye­ként értékelhető. E há­rom fó­rum fel­öle­li az iro­dal­mi ki­bon­ta­ko­zás szé­les spekt­ru­mát, von­zás­kör­ében ott ta­lál­juk mind­azo­kat, akik ma­ra­dan­dó ér­té­kű, örök­be­csű mű­vek­kel gaz­da­gí­tot­ták a ma­gyar iro­dal­mat. A 400 do­ku­men­tum elénk tár­ja azt a ha­tal­mas mun­kát, amely­nek legfőbb moz­ga­tói – Kós Kár­oly, Kuncz Ala­dár, Ke­mény Já­nos, Makkai Sán­dor, Molter Kár­oly, Bánffy Mik­lós, Ko­vács Lász­ló, Ta­má­si Áron és má­sok – vé­gez­tek a jó ügy szol­gá­la­tá­ban. Oly sze­kér­tá­bort to­bo­roz­tak és tar­tot­tak egy­ben, amely nél­kül az er­dé­lyi szel­le­mi élet el­kép­zel­he­tet­len len­ne. A kö­te­tek füg­ge­léké­ben köz­li az Er­dé­lyi He­li­kon tag­ja­i­nak név­so­rát, va­la­mint a Vi­ta Zsig­mond ál­tal össze­ál­lí­tott, az Er­dé­lyi Szépmíves Céh­nél 1925 és 1944 kö­zött so­ro­zat­ban meg­je­len­te­tett köny­vek és egyéb ki­ad­vány­ok jegy­zé­két. A jegy­ze­tek szá­ma ugyan­csak négy­száz, ám szin­te min­de­nik­ben rend­kí­vül sok in­for­má­ció rej­lik. Sok évi gyűjtőmunka gyü­möl­cse tá­rul elénk e kö­te­tek lap­ja­in. A szor­gos, ki­tar­tó tö­rek­vés cél­ját és hát­te­rét vi­lá­gít­ják meg Ma­ro­si Il­di­kó igen el­mé­lyült be­ve­ze­tő ta­nul­má­nyá­ban ol­vas­ha­tó sza­vai: „Az utób­bi évek­ben egy­re na­gyobb jelentőséget ka­pott vi­lág­szer­te a do­ku­men­tum­iro­da­lom, ar­ról vi­szont nem­igen esik szó, hogy mi­lyen ön­ma­gát meg­ta­ga­dó fel­ada­tot vál­lal a gyűjtő és közlő, aki­nek a vég­ered­mény szem­pont­já­ból ki­zá­ró­lag a pre­ci­zi­tá­sa, el­fo­gu­lat­lan­sá­ga vagy a tel­jes­ség­re tö­rek­vé­se ér­de­kes csu­pán. Szá­mom­ra mind­vé­gig öröm­tel­jes volt ez, a má­sok mun­ká­já­nak a fel­ku­ta­tá­sa. Úgy ér­zem, hogy én is csak a »közvetítő nemzedékhez« tar­to­zom, hi­szen sze­mé­lye­sen is­mer­het­tem azo­kat az em­be­re­ket, író­kat, mű­vé­sze­ket, akik a ro­má­ni­ai ma­gyar iro­da­lom alap­ja­it meg­ve­tet­ték, és a sors sze­ren­csés já­té­ka foly­tán igen so­kuk­hoz va­ló­ban kö­zel is ke­rül­tem.”

A na­gyon fon­tos for­rás­ki­ad­vány­ok köz­lé­se a Mol­ter Kár­oly le­ve­le­zé­sét felölelő kö­te­tek­kel – az első (1914–1926) 1995-ben, a má­so­dik (1927–1932) 2001-ben – foly­ta­tó­dott, s remélhetőleg mi­ha­mar ki­tel­je­se­dik. Ma­ro­si Il­di­kó­nak kö­szön­het­jük a ko­lozs­vá­ri Polis Ki­adó­nál meg­je­lent Bánffy Mik­lós es­té­je cí­mű kö­te­tet is, amely a ne­ves er­dé­lyi író sa­ját, il­let­ve a hoz­zá in­té­zett, 1944 szep­tem­ber és 1949 de­cem­be­re köz­ti kel­te­zé­sű le­ve­le­ket, va­la­mint fe­le­sé­ge, Váradi Aran­ka 1944 és 1952 kö­zött írt nap­ló­rész­le­te­it tar­tal­maz­za. Ta­lán mon­da­nunk sem kell, hogy e do­ku­men­tu­mo­kat ez­út­tal is na­gyon bő jegy­zet­anyag kí­sé­ri.

E té­ma­kö­zel­ség, az er­dé­lyi iro­da­lom ki­me­rít­he­tet­len kin­cses­bá­nyá­ja fel­tá­rá­sa gyü­möl­cse­ként szü­let­tek to­váb­bi köny­vei is: Ba­lázs Fe­renc me­sé­i­nek a köz­zé­té­te­le, 1973-ban, a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti er­dé­lyi előadó-művészet nagy­asszo­nya, Tessitori Nó­ra sze­mé­lyi­sé­gé­nek be­mu­ta­tá­sa (1986), a Dsida Jenő le­ve­leiből, pró­zá­já­ból, pub­li­cisz­ti­ká­já­ból vá­lo­ga­tott kö­tet (1992).

A művelődési la­pok mun­ka­tár­sa­ként ke­res­te fel az er­dé­lyi iro­da­lom még élő sze­mé­lyi­sé­ge­it, ké­szí­tett in­ter­jút ve­lük. Az 1974-ben könyv alak­ban is meg­je­lent húsz író­port­ré – Kö­zel­ké­pek – a ta­núk hi­te­les meg­szó­lal­ta­tá­sá­val te­szi élővé, Er­dé­lyi La­jos cso­dá­la­tos fo­tó­i­val hoz­za test­kö­zel­be azo­kat az al­ko­tó­kat, akik év­ti­ze­dek­kel előbb ma­guk is cselekvő ré­sze­sei vol­tak a két há­bo­rú kö­zöt­ti iro­dal­mi élet­nek.

Tíz év­vel ezelőtt in­dult Ma­ro­si Il­di­kó és a csík­sze­re­dai Pallas-Akadémia Könyv­ki­adó együtt­mű­kö­dé­se. Az em­lí­tett ki­adó­nál meg­je­lent kö­te­tek min­de­ni­ke az er­dé­lyi iro­da­lom tárgy­kör­éhez tar­to­zik: a Bonc­hidai Prospero Bánffy Mik­lós­ról, a Hit­tel a mély­sé­gek fe­lett Olosz La­jos­ról, A fe­dél­zet­kö­zi utas el­süllyedt vi­lá­ga Li­ge­ti Ernőről, az Úz Ben­ce ese­tei Nyírő Józsefről, a Ver­sailles­-i rep­kény a He­li­kon-ta­lál­ko­zók há­zi­gaz­dá­i­ról, Ke­mény Já­nos­ról és fele­sé­gé­ről, az Em­lék­pró­ba pe­dig Ha­rag Györgyről raj­zol hi­te­les ké­pet. Iro­da­lom­tör­té­ne­ti át­te­kin­tés, do­ku­men­tu­mok, kor­tár­sak val­lo­má­sai tel­je­sí­tik ki a vá­lasz­tott port­ré­kat.

En­nek az együtt­mű­kö­dés­nek a szü­löt­te Az Er­dé­lyi He­li­kon ké­pes­köny­ve cí­mű, re­mek nyom­dai ki­vi­te­le­zés­ben pi­ac­ra ke­rült kö­tet, ame­lyet a 2005-ös ma­ros­vá­sár­he­lyi nem­zet­kö­zi könyv­vá­sár Szép köny­vek ver­se­nyén a Ro­má­nia Ma­gyar Köny­ves Céh II. díj­jal tün­te­tett ki. Mind tar­tal­má­ban, mind ki­vi­te­le­zés­ében meg­ér­de­mel­te. A kö­tet do­mi­náns al­ko­tó­ele­me a fo­tó, ame­lye­ket Ma­ro­si Il­di­kó különböző intézményekből és magángyűjteményekből köl­csön­zött. Szán­dé­ka nem va­ló­sul­ha­tott meg hi­ány­ta­la­nul. Bevezető so­ra­i­ban a tel­jes­ség le­he­tet­len­sé­gé­re hi­vat­ko­zik. Ok­kal! De ki te­het a tör­té­ne­lem bar­bár, os­to­ba pusz­tí­tá­sa­i­ról, do­ku­men­tu­mok­nak, iro­dal­mi erek­lyék­nek az ül­döz­te­té­sek mi­at­ti, a félelemből fa­ka­dó megsemmi­sí­té­sekről?! A té­má­ban oly­annyi­ra el­mé­lyült iro­da­lom­tör­té­nész min­den­ki­nél job­ban tud­ja, mily na­gyok a vesz­te­sé­ge­ink, mily nagy a szel­le­mi kár, ame­lyet nem­ze­dé­kek szen­ved­tek, vi­sel­tek el. Míg a kö­tet össze­ál­lí­tó­ja a fé­lig telt po­hár­ban a fé­lig üres po­hár­ra gon­dol, az ol­va­só, az er­dé­lyi iro­da­lom ra­jon­gói nem a hi­ány­zó részt, ha­nem a ben­ne levő „bort” mél­tá­nyol­ják. Ne­künk ez is égi cso­da, mennyei aján­dék, ez is ha­tal­mas nye­re­ség. Ösz­tö­nö­sen érez­zük, hogy Ma­ro­si Il­di­kó gyűjtőmunkája nél­kül ennyi sem len­ne a mi­enk.

E könyv se­gít­sé­gé­vel mi is szám­ba ve­het­jük az előzményeket, be­te­kint­he­tünk az ese­mé­nyek hát­te­ré­be, meg­is­mer­het­jük a fo­tók­ról ránk tekintő sze­mé­lyi­sé­ge­ket, kik­nek arc­vo­ná­sa­it épp e fo­tók idé­zik fel, őrzik meg szá­munk­ra. Aki­ket ed­dig job­bá­ra csak írá­sa­ik­ból is­mer­het­tünk, most vissza­mo­so­lyog­nak ránk, be­avat­nak éle­tük, kö­zös­sé­gi össze­tar­to­zá­suk szeg­men­tu­ma­i­ba, oly tit­kok­ba, melyekről a be­tűk so­sem vall­hat­nak, leg­alább­is vi­zu­á­li­san nem. A kö­tet szerzője, gyűjtője, köz­re­a­dó­ja ez­út­tal is igyek­szik a hát­tér­ben ma­rad­ni: kor­tár­sak műveiből, újságcik­kek­ből, megemlékezésekből ol­ló­zott szö­ve­gek­kel egé­szí­ti ki a ké­pe­ket, ez­zel is se­gít­ve ol­va­só­it, nézőit, hogy em­lé­ke­ze­tük­be vés­sék a lá­tot­ta­kat. Fel­tűn­nek előttünk a he­li­ko­ni hely­szí­nek, a ha­zai és kül­föl­di ren­dez­vé­nyek. A kor­társ mű­vé­szek ál­tal ké­szí­tett port­rék úgy­szin­tén a kö­tet hi­te­les­sé­gét, mű­vé­szi­sé­gét húz­zák alá.

E cso­dá­la­tos ki­ad­vány – s mind a töb­bi – nyúj­tot­ta szel­le­mi él­ményt sze­ret­tük vol­na meg­osz­ta­ni az ol­va­sók­kal, azt a meg­be­csü­lés­sel elegy cso­dá­la­tot, ame­lyet Ma­ro­si Il­di­kó éb­resz­tett ben­nünk. Az ér­ték­köz­ve­tí­tés szán­dé­ka in­dí­tott ar­ra, hogy az ol­va­sók­kal is meg­is­mer­tes­sük azt a sze­mé­lyi­sé­get, aki e kö­te­te­ket meg­ál­mod­ta, meg­al­kot­ta, ke­zünk­be ad­ta. A ké­pes­könyv mél­ta­tá­sa így ke­re­ke­dett a het­ven­öt éves al­ko­tó mun­kás­sá­gá­nak is­mer­te­té­sé­vé. Min­den ed­di­gi kö­te­te meg­annyi szegletkő, tá­jé­ko­zó­dá­si ma­gas­lat, meg­ke­rül­he­tet­len, nél­kü­löz­he­tet­len fi­lo­ló­gi­ai adat­bá­zis mind­azok­nak, akik szom­jas érdeklődéssel kí­ván­nak az er­dé­lyi szel­le­mi for­rá­sok­hoz el­jut­ni, ér­té­ke­it meg­is­mer­ni, azok­ból hi­tet s erőt me­rí­te­ni.

Kö­szönt­sük az al­ko­tót, mél­tas­suk tisz­te­let­tel a mű­vet, ame­lyet az el­múlt év­ti­ze­dek alatt fel­épí­tett, kí­ván­junk jó egész­sé­get, erőt a foly­ta­tás­hoz!



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008