Művelődés

Ga­lé­ria Ko­lozs­vár köz­pont­já­ban, di­á­kok tu­laj­do­ná­ban

Ott­hon­ra ta­lált a mű­vé­szet egy is­ko­lá­ban, sőt egy ma­tek-fi­zi­ka is­ko­lá­ban. Akadt te­hát bi­zo­nyí­ték ar­ra, hogy lát­szik szép­ér­zék, mű­vé­szet irán­ti érdeklődés a 20. szá­zad­vég szak­bar­bár­ság­gal vá­dolt if­ja­i­ban is.

Köz­tu­dott, hogy több­nyi­re az egye­tem mű­sza­ki, ma­te­ma­ti­ka, fi­zi­ka, or­vo­si szak­ja­in foly­tat­juk későbbi ta­nul­má­nya­in­kat, még­is láng­ra lob­bant ben­nünk a Zsol­dos Ál­mos rajz­ta­nár kezdeményező szik­rá­ja, s az­óta ápol­juk a kis ott­hont.

A Klub­ga­lé­ri­át lét­re­ho­zó elő­deink meg­ér­tet­ték a mű­vé­szet hi­va­tá­sát: ,,az em­be­ri szív mé­lyé­re vi­lá­gos­sá­got deríteni“ (Schu­mann), táp­lál­ni a ta­lajt, melyből a lé­lek szép­sé­gé­nek az Em­ber szép­sé­gé­nek vi­rá­ga hajt ki, s így vál­ha­tott cél­juk­ká, meg­te­rem­te­ni a hely­színt a jövő nem­ze­dé­kek éb­re­de­zé­se szá­má­ra is.

Jó az, hogy mi­ná­lunk már egy kis­di­ák, ha csak egy nagy­szü­net, vagy en­nek né­hány perc­nyi tö­re­dé­ke ere­jé­ig is, ta­lál­koz­hat mű­al­ko­tás­ok­kal. Olyan ez, mint mi­kor a gyer­mek az első sza­va­kat, tá­vol­ról sem tu­da­to­san el­le­si szüleitől.

Sütő And­rás sza­va­it parafrazálva mond­hat­nánk: ,,ahány szép­re vá­gyó gyer­mek, jövőnknek meg­annyi lám­pá­sa a meg­ló­dult időben“.

Tá­vol­ról sem rin­gat­juk ma­gun­kat olyan il­lú­zi­ók­ban, hogy is­ko­lánk vég­zett­jei, a Klub­ga­lé­ria jó­vol­tá­ból tud­ni fog­nak Pheidiászról, Toulouse-Lautrec-ről vagy Rippl Ró­na­i­ról, vagy vi­tat­koz­ni fog­nak a leg­újabb stí­lus­áram­la­tok­ról. Ezt saj­nos mű­vé­szet­tör­té­net-ok­ta­tás nél­kül nem le­het el­ér­ni, de ki­ala­kul ben­nünk egy kis ér­zé­keny­ség a szép iránt. Ta­lán nem fo­gunk el­si­et­ni a mú­ze­u­mok hir­de­té­sei előtt, s ta­lán mo­soly­ra de­rül az ar­cunk, ha meg­lá­tunk egy szép for­mát vagy né­hány szé­pen egy­más mel­lé fes­tett színt.

A mű­vé­sze­ti ki­ál­lí­tás s a ki­lá­tás a kis­ga­lé­ria területéről nem szű­kül le a képzőművészetek ha­tá­rá­nál, hisz a ki­ál­lí­tá­sok meg­nyi­tói vers és ze­ne hall­ga­tá­sá­ra, sza­va­lás­ra, ének­lés­re ad­nak al­kal­mat. Így vált a könyvtárteremből át­ala­kí­tott ki­ál­lí­tó­hely­ség a tá­gabb ér­te­lem­ben vett szép­ség ott­ho­ná­vá.

Meg­hí­vot­ta­ink kö­zött egy­aránt vol­tak eu­ró­pai hír­név­nek örvendő mű­vé­szek, is­ko­lánk vég­zett­jei és az első pró­bál­ko­zás ne­héz­sé­ge­i­vel küszködő di­á­kok. Köz­tük a kö­zel­múlt­ban el­hunyt Kósa-Huba Fe­renc vagy él­vo­nal­be­li mű­vé­sze­ink kö­zül Lőwith Egon, Ba­lázs Pé­ter, Bardócz La­jos, Ká­dár F. Ti­bor, va­la­mint is­ko­lánk ta­nu­lói kö­zül Szil­ágyi Ka­ta­lin, Nagy Eme­se, Guttmann Sza­bolcs, Kán­tor Lász­ló, Darkó Zol­tán. Mint a ne­vek is el­árul­ják a mű­faj­ok ská­lá­ja a szob­rá­sza­tot, fes­té­sze­tet, gra­fi­kát, fo­tót és de­ko­rá­ci­ós mű­vé­sze­tet egy­aránt át­öle­li, stí­lu­sok­ban is a klasszi­kus és a for­ma­bon­tó egy­aránt he­lyet ka­pott.

A jövőben? Újabb ki­ál­lí­tá­sa­ink­kal sze­ret­nénk az ed­di­gi szín­vo­na­lat tar­ta­ni.

Az érdeklődés, re­mél­jük, nem fog csök­ken­ni, s a ga­lé­ria las­san a sok száz éves ha­gyo­má­nyok mel­lé fog fejlődni. Oly­annyi­ra hogy majd az éven­te végzősök ál­tal a fi­a­ta­labb nem­ze­dék­re bí­zott is­ko­la arany­kul­csa mel­lett ott lát­hat­juk az is­ko­lá­ban létező mű­vé­sze­ti élet szim­bó­lu­mát, a Klub­ga­lé­ria kul­csát is.

Feischmidt Mar­git

X. D.

(Haj­nal 1985/9. sz.)

(Feischmidt Mar­git a ko­lozs­vá­ri egye­tem fi­lo­ló­gia ka­rá­nak vég­zett­je)