|
|||||||||
Szentimrei Judit:
Régi képek Kalotaszeg népének művészetéről
Életem első húsz
esztendejének legszebb élményei és legnehezebb megpróbáltatásai
Kalotaszeghez fűződnek. Éppen ezért Kalotaszeg népének művészetéről
beszélni nekem nagyon nehéz. Úgy érzem, azt látni, érezni kell. Ízelítőt
szeretnék adni abból, amit nekem nyújtott, arról, hogy a hagyományos falusi
kultúrában élő kalotaszegi ember hogyan élt, milyen magas művészi fokon
fejezte ki érzelmeit, bánatát és örömét. A természet adta nehézségekkel
küszködve hogyan igyekezett minden esetben összekötni a szükségest a
széppel. Hogyan tette elviselhetővé, sőt széppé megpróbáltatásokkal teli
életét. Kalotaszeg alatt
eredetileg a Sebes-Körös és a Kalota által közrefogott kis háromszög alakú
földterületet értették. De kalotaszeginek vallja magát Csucsától
Kolozsvárig a vasútvonal és az országút között és két oldalán elhelyezkedő
falvak lakossága. Ez a terület keskeny ék alakú. Az ék hegye Kolozsvár.
Éghajlatánál és természeti fekvésének megfelelően három egymással
összefüggő, de ugyanakkor három életformájában különböző vidékre tagolódik:
Felszegre, Alszegre és Nádasmentére. Gazdaságilag a Felszeg
és kisebb mértékben az Alszeg is a Mócvidékkel állt szoros kapcsolatban.
Bánffyhunyad vásárterén cserélték ki évszázadokon keresztül szegényes
termékeiket. Oda jöttek 2-3 napi járásról a móc és mokány szekeresek
gerendával, deszkával, cseberrel, melyeket a faanyagban szűkölködő
kalotaszegiek szívesen cseréltek el zöldséggel, gabonával, kukoricával, az
asszonynép kenderrel vagy vászonnal. A Nádasmente, vagyis
Jegenyétől Kolozsvár felé eső falvak már gazdaságilag Kolozsvár
környékéhez tartoztak. E vidék lakossága, miután termékeit Kolozsváron
jobban tudta értékesíteni (a föld is valamivel termékenyebb), legjobb módú
valamennyi közül. A Nádasmente népének művészete
a legdíszesebb, legrakottabb Felszeg népének művészete – a nép nehezebb
életkörülményeinél fogva egyszerűbb, zártabb, de ugyanakkor a legnemesebb.
Alszeg mintegy átmenetet képez a kettő között. Mint látni fogjuk,
Kalotaszeg népművészetének egyik fő jellemvonása, ahogy azt Kós Károly
Kalotaszeg legalaposabb ismerője is megállapítja: „a színekben való tobzódás.
A telt, határozott, éles egymás mellé állításában, összeépítésében,
elosztásában igazi soha nem tévedő művész… A kalotaszegi művészet
színes, de nem tarka, virít, de nem rikít. Olyan, mint egy virágos havasi
kaszáló.” Igen, ez volt a helyzet
Kalotaszegen mindaddig, amíg a díszítés nem vált öncélúvá és különösképpen
üzletté. Mikor már nem saját gyönyörűségükre, de üzleti érdekből varrtak és
faragtak, az igazi kalotaszegi biztos arány- és színérzék megingott,
felhígult és olcsó vásári portékává süllyedt. Az öncélúvá válás a kalotaszegi
öltözetben még szembetűnőbb, és szinte Kalotaszeg kipusztulásához vezetett.
Az amúgy is díszesebb Nádasmente népe már annyi cifraságot rakott magára,
hogy a sok gyöngy, pántlika és hímzés között elveszett maga az ember. John Galloway a ködös
Albionból tévedt a múlt század húszas éveinek vége felé Kalotaszegre, s mert
fényképezni szeretett, Sztánáról és a környékbeli falvakból egész sor
felvételen örökítette meg az itt élő emberek hétköznapjait is. Háromnegyed
század múltán egy azóta már az emlékekben is alig élő hagyományos falusi
világ fontos dokumentumai e képek,amelyekból egy kiállításnyi az Uránia
Nemzeti Filmszínházbeli adventi sorozatnyitón került először a közönség elé
2002 decemberében. Kalotaszeg nagyobbára
kopár dombvidék. Viszonylag kevés fával és mezőgazdaságra csak kis mértékben
alkalmas, sovány, arasznyi mély termőfölddel. Falvai a folyók völgyében
települtek (1. kép). A kevésbé meredek
domboldalakon igénytelenebb gabonaféléket vagy kukoricát termeltek,
szélén napraforgóval, hogy a puliszkával egyszerre olajszükségletüket is
biztosítsák. A meglehetősen kopár
tájból szinte kiragyog a kalotaszegi ember, de különösen az asszonynép
sajátos szabású öltözetével (2. kép). A déli fekvésű
domboldalakon szőlőtermesztéssel is foglalkoztak a Szilágyság felé eső
Alszegen (3. kép). A leszüretelt szőlőt,
mint minden más terűt hűséges munkatársukkal, bivalyokkal szállították,
mert a múltban csak a nagy erejű és igénytelen bivaly bizonyult alkalmasnak a
kalotaszegi föld megdolgozására, és az ottani nyaktörő utakon a
teherhordásra. A bivaly nagy zsírtartalmú tejének eladásából és
feldolgozásából, mint mondják nem egy házat építettek a Nádas mentén (4. kép). A jobbágyfelszabadítás
előtt a kalotaszegi ember magas zsúpfedeles házait kalákában építette. Részt
vett a munkában ember és asszony egyaránt. A jó szomszédok közösen egymásba
rótták a gerendákat, felrakták a jellegzetes meredek kalotaszegi fedélszerkezetet,
arra aztán az asszonyok adogatták fölé a zsúpszalmákat. A munka befejeztét
tánccal ünnepelték (5. kép). A jobbágyfelszabadítás
után a kalotaszegi nép is kezdett életre kapni. A szegényes föld igaz hogy nem
látta el megdolgozóit, de a nyár folyamán elmentek gabonában gazdagabb
vidékre aratni, s a tél többi hónapjában az egyes falvak különböző
mesterségre specializálták magukat. Voltak varga, szűcs, fazekas stb.
falvak. Ezen kívül a fafaragáshoz és az ácsmesterséghez majd minden
kalotaszegi ember értett. Ez meg is látszik későbbi zsindellyel fedett
házaikon. A elöl cifrán faragott házról messziről meg lehetett ismerni a
kalotaszegi mesterek munkáját (6. kép). Nem csak maguknak
építettek, de a szomszédos román községekben is szívesen látták a
kalotaszegi mestereket, mint ezt az oláhnádasi pávás ház homlokzata is
bizonyítja (7. kép). A kalotaszegi házak
egyik legrégibb és legfontosabb tartozéka a zöldcsempés kemence, melyet
legtöbb háznál, hogy az egyszínű zöld kályha egyhangúságát megbontsák, vörös
míniummal fugázzák ki. Az asszonynép minden szabad idejét kender fonására és
szövésére fordította (8. kép). Az asszony keze munkája
nyomán szebbnél szebb szőttesek és varrottasok születtek. Nem sajnálta a
munkát a szép fodor vászontól (előbb kenderből, majd gyapotból készült), s
arra messze földön híres írásos, vagdalásos mintákat hímzett. Dúsan hímzett
párnavégek, lepedőszélek és a csíkos rúdravalók a kalotaszegi háznak
sajátosan szép külsőt biztosítottak. A házak asszonynépe igyekezett
pótolni mindazt, amit a természet és az élet megvont tőle azzal, hogy
otthonát maga és családja számára paradicsommá változtassa. Nemcsak magának,
de leánygyermekének is már a születésétől készítette a szebbnél szebb
varrottasokat és szőtteseket, hogy új otthona számára készen legyen a
ládafiában, mire eljő a lakodalom napja (7–10. kép). A varrottasokat és szőtteseket
a maguk eredeti szépségében ma is megnézheti bárki sok kalotaszegi
otthonban. Az egyszínű piros vagy kék tömött, szinte foltként ható
varrottasok minden darabjából nagy szeretet és művészi érzék sugárzik. Nemcsak az asszony, de a
férfinép is azon fáradozott a maga keze munkájával, hogy háztáját minél
szebbé, derűsebbé tegye. Gazdagon faragott kapuk már azt mutatják, hogy
legtöbb kalotaszegi férfi biztos kézzel és nagy művészi hozzáértéssel kezeli
a faragószerszámokat. A szép faragást
halottaiktól sem sajnálták. A kalotaszegi temető cifrán faragott fejfái
virágos kertté változtatták még a temetőt is. A kalotaszegi ember
faragással díszítette valamennyi ház számára szükséges eszközét. A szerelmes
legények által gazdagon faragott sulykokat és vászonfeszítőket manapság
inkább már csak a lomok között találunk. A kalotaszegi ház első
szobájának elengedhetetlen dísze a például Vistán kék, Mákóban fehér alapon
gazdagon festett bútor is. A Nádasmentén még ma is készítik egyes falvakban
a bútorokat. A férfiak állítják össze és alapozzák le, de a mintákat már az
aszszonyok festik rá. A festett fogasokon az első házban győri tányérok és
kancsók sorakoznak, a hátsó házban bánffyhunyadi fazekasok fekete
alapon fehér díszítésű használati tányérok és kancsók álltak. A legszebb és
legdíszesebb mégis maga az ember Kalotaszegen. Nem is olyan régen még a
Nádasmentén is már a kisgyerekek is virítóan színes öltözetben pompáztak. * A 2005-ös pomázi
Kalotaszegi Hét kiállításán elhangzott előadás rövidített szövege. vissza a kiadáshoz minden cikke VADRÓZSA rovat összes cikke |
|||||||||
|