|
|||||||||
Tóthpál Tamás:
Jókai teljesítménytúrák
Tizedik megrendezésként,
a sokéves gyakorlatnak megfelelően, 2007. május első szombatján zajlottak le
az Erdélyi Kárpát-Egyesület kolozsvári és tordai osztályainak közös
szervezésében, a Jókai Mór teljesítménytúrák. Mivel a
teljesítménytúrák, mint a turizmus sportosabb megnyilvánulásai másutt sem
régi keletűek, sőt a Jókai túrák előtt ismeretlenek voltak Erdélyben, ezért,
talán el kell mondanunk, mik is azok. Már a név is utal rá, hogy ezeken a
túrákon hangsúlyozott szerepet kap a fizikai teljesítmény. Naptári időponthoz
kötött megrendezésük, azaz évente nagyjából állandó napon. A Jókai Mór túrák
esetében ez minden év május első szombatjára esik. Egyébként, lényegük az, hogy
szabályos nevezés után, a túra során a rendezők által kijelölt útvonalat kell
végigjárni oly módon, hogy egy meghatározott időn (szintidő) belül kell a célba
érni. A szintidő az a maximális idő, ami a túrázónak rendelkezésre áll a
teljesítéshez. Ez a távolság függvénye, de a szintkülönbség is közbejátszhat
meghatározásában (például a Székelykőről való beereszkedés Torockóra, vagy a
Tordai-hasadék falainak megmászása). A szintidő 30 km esetében legtöbbször 8
óra, 50 km-re 12 óra, 100 km-re 24 óra. A túra nehézségét
meghatározó három tényező (távolság, szintkülönbség, szintidő) mellé járul
negyedikként az időjárás. Ez pedig általában csak valószínűsíthető, viszont
hatására egy könnyű sétának ígérkező „kis 10-es” is ádáz küzdelemmé válhat. A
túra teljesítését a túrázó, túrafüzetével, a pályán levő ellenőrzőpontokban gyűjtött
pecsétekkel igazolja, minekután a túra teljesítését oklevéllel és jelvénnyel
ismerik el. Az első magyarországi
teljesítménytúrát a Kinizsi 100-ast 1981-ben rendezte meg a Kinizsi TE
Encián Szakosztály. Azóta igen népszerűvé vált e sportág, és az
eseménynaptár szerint, évente több mint száz hosszabb-rövidebb teljesítménytúrát
rendeznek Magyarországon. Ugyanakkor örvendetes módon, növekvőben van az
Erdély-szerte, évente megrendezett teljesítménytúrák száma is. A Jókai
teljesítménytúrát rövidesen követte 1999 novemberében az Egyeskő 60, inkább
2x30-as, hiszen két nap alatt zajlik le. Napjainkra viszont a
teljesítménytúrázók már válogathatnak az említetteken kívül a Vigyázó és
Vasvári kerékpáros (2001), Kalotaszeg (2002), Kós Károly, Hunyadi Mátyás és
Wass Albert (2004) valamint a Hargita és Czárán Gyula (2006), évente
megrendezett erdélyi teljesítménytúrák között. Idén indul be a Bihar-go
kerékpáros túra, hosszú életet kívánunk neki! Az első erdélyi,
teljesítménytúra, a Jókai Mór, az 1998-as torockószentgyörgyi EKE vándortábor
alkalmával jött létre. Akkor emléktúrával idéztük a 150. évfordulón az
1848–49-es aranyosszéki eseményeket, melyeket Jókai Mór Egy az Isten című
regényében leírt. Kötődött az EKÉ-hez is, mivel Jókai Mór a régi EKE
tiszteletbeli tagja volt. Erdélyi útjain, turistaként járta be az Aranyos
völgye, avagy a Tordai-hasadék akkoriban nehezebben járható ösvényeit.
Regényében, 1876-ban, elsőnek írt le egy Kolozsvár– Tordai-hasadék–Torockó
„gyalogtúrát”. Természetesen, az útvonal meghatározásának érdekében, a túrát
egy „regényes nyomozás” előzte meg. Jókai negyedik erdélyi
útjának állomásaiból, valamint az Egy az Istenben leírt, a romantikus elemektől
levetkőztetett útvonalból létrejött az emléktúra itinerje. Ennek
Kolozsvár–Tordai-hasadék, Túri-hasadék szakaszai meg is jelentek az Erdélyi
Gyopár 1998-as évfolyamában. Azonban a Tordai-hasadék–Torockó résszel, a mai
napig is adós maradtam. A továbbiakban megpróbálom ezt a mulasztásomat is
törleszteni. Következő évre, 1999-re
aztán az emléktúra átalakult a szabványoknak is megfelelő teljesítménytúrákká.
Pontosabban három ugyanazon a napon megrendezett túrává, a Kolozsvár–Torockó
piros sávval színjelzett gerincút 50, 30 illetve 10 km hosszú szakaszain. Ezek
már nem követik hűen az Egy az Istenben leírt útvonalat, viszont érintik a Jókaihoz,
illetve regényéhez kapcsolódó pontokat. Ezek az Árpád csúcs (Peána), Szind,
Tordai-hasadék, Monasztéria tető, a várfalvi Aranyos hídja és a Székelykő.
Valamint természetesen a torockói völgy és maga Torockó – Jókai 1876-os
erdélyi látogatásának, az Egy az Isten c. regényének, az ott leírt 1848–49-es
eseményeknek tulajdonképpeni színtere. Az 50 km-es túra, a Tordai-hasadék
beiktatásával 2004-től 55 km-esre nőtt. Az első rendezvények
Theil Ede és Farkas Dénes anyagi támogatásával jöttek létre, aztán jobbára
önellátóvá váltak. Az ideit a kolozsvári Media Center Adverting és a
budapesti székhelyű Teljesítménytúrázók Társasága támogatták, ízléses
oklevelek, jelvények előállításával. A szállás minden évben, a túra előtt, a
kolozsvári unitárius kollégium jóvoltából a tornateremben van, saját
felszereléssel. Ez rendjén is van, hiszen Jókai saját bevallása szerint is,
regényét a torockói unitárius atyafikra szabta. A túra végeztével a túrázók
megszállhatnak az EKE szindi kulcsosházában, a volt unitárius parókián,
melynek épületét viszont a Jókait is vendégül látó Bors Albert építtette. Kilenc év távlatából,
tíz túra krónikájának megírására itt nem vállalkozhatom. Oldalakon át
sorolhatni a Jókai túrákhoz kapcsolódó emlékezetes történéseket. Csak
néhány, inkább anekdotikus jellegű emléket idéznék fel. Például 1999-ben a
túrán három Balog András és egy Balog Andrásné vett részt. Valamikor a
Tordai-hasadékba érkeznek Balog András és Balog Andrásné. Viszont Balog
Andrásné nem volt Balog Andrásnak a felesége. Ez a Balog András évek óta már
Finnországban él, az akkor 14 éves, a Székelykő nyergében bíráskodó Balog
András pedig mára meglett ember. A budapesti Wehner nagycsalád is hű részvevője
a Jókai hosszú távjainak. Évente térnek vissza ide túrázni. A gyerekek sorban
belenőnek ezekbe a túrákba, általában a legfiatalabb túrázók közülük
kerülnek ki. Talán csak 2000-ben történt meg, hogy a Jókai 50-esen részt vevő
két tíz éves közül, Peltán Brósz Roland két hónappal fiatalabb volt a Wehner gyereknél.
Az idén is haton képviselték a családot, négyen az 55 km-es ketten a 30 km-es
távokon. Természetesen a 30 km-es túra legifjabb férfi részvevője a hat éves
Wehner Lóránt, legifjabb női részvevője pedig a „talán már korosabb”, 11 éves
Wehner Luca voltak. A 13 éves Wehner Kornél az 55 km-es távon volt a legifjabb,
de ez már nem az első eset, az elmúlt években is vitte a pálmát. A
korkülönbségek érzékelésére még ideírom, hogy idén a legidősebb részvevő a
69 éves Magyar Balázs volt. Viszont más években voltak idősebbek is, a
kolozsvári EKÉ-s, Vári László 73 éves korában is megtette az 55 km-es távot,
utoljára 2005-ben. Megemlítném még, hogy
2006. január elsején született lányukat Kovács M. Krisztina és Nagy László,
a kolozsvári EKE osztály budapesti tagjai, Blanka névre keresztelték. Akárcsak
az Egy az Isten hősnőjét, nyilván a teljesítménytúrák hatására. Nem hagyhatom ki e rövid
áttekintésből, hogy a budapesti kertészeti egyetemről a diákok kétévente,
erdélyi terepgyakorlatuk alkalmával részt vesznek a Jókai túrákon, tanárukkal,
Csemez Attilával az élen. A részvétel már amolyan vizsgatételnek is
számíthatna náluk. Még sorolhatnám... A statisztika sem
hazudtolta meg önmagát. Az évi átlag száz részvevőnek megfelelően, idén, május
5-én reggel 7-kor, a zuhogó eső ellenére is, pontosan száz résztvevő
gyülekezett a rajtban, a bükki Silva kempingnél. Innen indultak aztán neki a 30
(Kolozsvár–Tordai-hasadék–Szind), vagy 55 km-es
(Kolozsvár–Tordai-hasadék–Székelykő–Torockó) gyalogtúrának. Derűlátásuk
fizetségeként nyolc után az eső elállt, végig gyönyörű idő kísérte őket. Az
inkább kezdő vagy idősebb teljesítménytúrázók részére elképzelt csak 10 km-es
távra, furcsamód, az idén nem akadt vállalkozó. Az idei túrák újdonsága,
a Szindről induló 27 km-es, de 30-asra sikerült emléktúra volt. Ez a Jókai
regényhősök Tordai-hasadék–Monasztéria-tető–Torockó útját elevenítette fel.
A Kolozsvár–Tordai-hasadék útszakasz valamint a Tordai-hasadékban töltött idővel
ellentétben, a regényhősök útjának erről az utolsó részéről, az Egy az
Istenben Jókai csak szűkszavúan utal: „Délfelé lóra ültek mindannyian; … s a
hegytetőre fölérve [Manassé] a gyönyörű panoráma részleteit magyarázta...
Blankának. Útjuk kioltott őrtüzek szénmaradványai közt vezetett el.
Tábornak nyoma sem volt már előttük. Alkonyatra elérték az Aranyos-parti
hidat, s azon túl van már az édes otthon. A sokszor megálmodott kis holdsziget:
Torockó.” Ez vajmi kevés, így a
legvalószínűbb útvonal kiválasztásához, feltételezéseinkben csak a korabeli
viszonyokat leíró szerzőkhöz, valamint, Jókai Torockóra tett látogatásához
fordulhatunk. Jókai és kísérői 1876. augusztus hatodikán, vasárnap reggel 5-kor
indultak Tordáról Torockóra, szekéren. A Keresztesmezőt elhagyva, az Aranyos
szorosban folytatták útjukat, a borrévi hídig. „Napjainkban kényelmes
országút vezet már e hídig az Aranyos partja mentében, a meredek
sziklaoldalba vágva és építve… Történetünk idejében azonban még csak egy
lóháton járható sziklaösvény vezetett végig az Aranyos szorosán, Várfalvától
Borrévig, s minden terhet a lóhátra tett »kerezs«-ben szállítottak ez úton. Egy
hosszú bércfolyosó volt az, változatos színű sziklatömegekből alkotva –
valóságos ördög útja” – írja Jókai. Az Aranyos szorosában
vezető utat (Várfalva és Borrév között), a forradalmat követő sötét emlékű Bach
korszakban építették ki. Következésképpen a regény hősei is más úton juthattak
csak, egyelőre Borrévre. Ürögdi Nagy Ferenc, 1838-ban kelt, Levéltöredékek
Torockóról című írásában leírja, hogyan ért Tordáról Torockóra. „őszelő 20-án
indultam ide Torda felől az úgynevezett peterdi úton. Ezen út az aranyosi
havasokról leszakadó roppant hegygerincnek, mely a tordai s túri hasadásokról
annyira elhírült, nyugati oldalán szántóföldek, rétek s erdőségek közt visz
egészen a borrévi tetőig… mintegy varázscsapással költői világ nyílik meg
bámész szemeink előtt... A tetőről... mélységek felett kanyarodik le a
sziklaút, hol szemes utas mindig gyalog lejt. A völgyecskét egy falu,
Borrév foglalja el, az Aranyos feletti hídjáról nevezetes, melynek két végén a
hídoszlopok a két szemben levő szikla oldalaiba bocsátvák, az egész völgy
szélességét tehát egy keskeny híd zárja el. Ezen túl már a völgy járhatatlan,
lovagok is az Aranyos színe felett közel száz láb magas, két felől árnyékos
bikkektől ölelt járdán hordozkodnak.” Ez az úgynevezett
peterdi út, avagy más néven mokányok útja, Tordáról, a Kövesbércet
megkerülve, Magyarpeterd–Közép- és Felsőpeterden keresztül vezetett a
Borrévi tetőre. Innen Borrévre, az Aranyos völgyébe lehetett ereszkedni. A
Peterdek közt az út járható, de a tetőről Borrévre kanyargó útszakaszt
napjainkban már csak esetleg „szemes gyalogosok” használják. Begyepesedett
nyomát, a villanyoszlopokat követve találjuk meg. Manasséék kis csapata,
tehát a Tordai-hasadék tetejétől az Aranyosig húzódó gerincről szükségszerűen
erre a peterdi útra kellett ereszkedjenek. Erre pedig, a Jókait ihlető Orbán
Balázs által ajánlott Felsőpeterdre ereszkedő út („kényelmesebb és biztonságosabb
ama másik ösvény, mely a nyugoti oldalról F.-Peterdről vezet a Muntye-tetőre.
Ez utóbbi már csak azért is ajánlatosabb, mert célszerű útrend betartását
engedi meg, amennyiben a tordai hasadékon már áthatolt… visszaútját a felsőpeterdi
ösvényen a Muntye-tetőn át teheti meg s a keletoldali második malomhoz vezető
ösvényen szállhat le s térhet vissza Tordára, Mészkő vagy Sinfalvára”)
helyett, ettől délebbre, a Sugó patak beömlésétől, a Berkesi szoros útját
választottuk. Mert nem Sinfalva vagy Mészkő volt a célunk, hanem Borrév. A
Berkesi-szorosból szinte szintvonalon érkezünk az évszázadokon át használt,
peterdi, a régi Torockói útra, ezen a Borrévi tetőre és onnan lefele, a már nem
létező borrévi híd lengő utódjához. Innen tovább az aszfalton, csak egy ugrás
már „a kis holdsziget: Torockó”. Eredeti elképzelés szerint ötévente lesz
megrendezve ez a túra. De idei sikere és a kérelem szerint nincs kizárva, hogy
ezentúl minden évben. Mindenesetre jövőre a rendezvény egy Jókai kerékpáros teljesítménytúrával
fog bővülni. Találkozunk 2008 májusának első hét végén. vissza a kiadáshoz minden cikke FŐLAPTEST rovat összes cikke |
|||||||||
|