magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Murádin Jenő: Körösfő évszázadai


Most a Dsida-centenáriumon iga­zán he­lyén­va­ló idéz­ni a köl­tő­nek a körösfői temp­lo­mi vo­nu­lá­sok­ról írt pá­rat­lan szép­sé­gű so­ra­it. Pró­zá­ban fo­gal­maz­ta meg ugyan­azt a föl­eme­lő ér­zést, amit Ady kalotaszentkirályi lá­to­má­sá­ban fog­lalt vers­be.

„Va­la­mennyi­en ün­nep­lő­ben: a leg­szebb ma­gyar tí­pus, a leg­szebb ma­gyar népviseletben.(…) Lát­tam az­óta más né­pek vi­se­le­tét, ki­rá­lyi dísz­fel­vo­nu­lá­so­kat, de eh­hez a szép­ség­hez fog­ha­tót az­óta sem… Ezért az arisz­tok­ra­ti­kus, nagy­sze­rű né­pért ér­de­mes él­ni és dol­goz­ni. Ka­lo­ta­szeg a ma­gyar nép esze és szí­ve.”

Nem tu­dom, ér­de­mes-e min­den fa­lu­ról mo­nog­rá­fi­át ír­ni; ta­lán igen (most min­den­kép­pen nagy di­vat­ja van a mű­faj­nak), de van­nak kul­túr­tör­té­ne­ti­leg ki­emelt ér­té­kű he­lyek. Körösfő ilyen. Mert min­den rom­bo­lás el­le­né­re, me­lyet az el­múlt fél év­szá­zad vég­hez­vitt raj­ta (akár­csak az egész Ka­lo­ta­sze­gen): fel­őröl­ve nép­mű­vé­szet­ét, íz­lé­sé­nek ere­de­ti­sé­gét, szét­rág­va nép­ének egy­ko­ri tar­tá­sos­sá­gát és mun­ka­er­köl­csét, egy­va­la­mit vi­szont nem pusz­tít­ha­tott el. Múlt­ját és re­ánk ha­gyo­má­nyo­zott örök­sé­gét. Nél­kü­le nincs ma­gyar sze­cesszió. Nem kez­dőd­het­ne Ka­lo­ta­szeg­gel A ma­gyar nép mű­vé­sze­tét be­mu­ta­tó könyv­so­ro­zat ép­pen száz éve meg­je­lent el­ső kö­te­te. Nyo­ma vesz­ne Mun­kácsy és a gö­döl­lő­i­ek, Bar­tók és Ko­dály er­re ve­ze­tő út­ja­i­nak, ki­mo­sód­na iro­dal­munk­ból Mó­ricz Zsig­mond és Kós Kár­oly Ka­lo­ta­szeg-él­mé­nye. Sze­gé­nyeb­bek len­nénk olyan köl­tői me­ta­fo­rák­kal, mint a „lá­bon já­ró tu­li­pá­nok”, me­lyet Bródy Sán­dor írt le a nép­vi­se­let­ben fel­vo­nu­ló ka­lo­ta­sze­gi le­á­nyok­ról.

Mind­ezt an­nak kap­csán írom itt le, hogy de­di­kál­tan kéz­hez kap­tam és tö­mör fo­gal­ma­zá­sa el­le­né­re, szin­te együltömben vé­gig­ol­vas­tam Se­bes­tyén Kál­mán köny­vét, Körösfő ava­tott kéz­zel meg­írt falumonográfiáját.*

Nem hi­szem, hogy el­fo­gult len­­nék a szer­ző­vel szem­ben (bár le­het­nék, mert Kál­mán­ka, aki most csa­lád­já­val egy rá­kos­ke­reszt­úri tömbháznegyedben él, va­la­mi­kor tör­té­nész-hall­ga­tó­ként ked­ves év­fo­lyam­tár­sam volt), an­nál in­kább néz­tem kri­ti­kus szem­mel, mi­lyen eszen­ci­á­kat szűrt le kö­rösfői ta­nár­ko­dá­sa sok-sok évé­ből az írá­sa­i­val rit­kán je­lent­ke­ző kol­lé­ga. Annyit tud­tam, hogy Ka­lo­ta­szeg 1848 előt­ti is­ko­la­ügyé­vel fog­lal­ko­zott be­ha­tó­an, s eb­ből az alap­ku­ta­tás­ból eb­be a könyv­be is be­épült egy és más. Csak­hogy itt a fel­adat sok­kal több ré­te­gű volt. Olyan fa­lu­ké­pet kel­lett meg­raj­zol­ni, mely a te­le­pü­lés ős­ko­ri nyo­ma­i­tól a mai hely­zet­ké­pig ve­zet el.

Egy bi­zo­nyos, Se­bes­tyén Kál­mán bir­to­kon be­lül volt a té­mát il­le­tő­en. Tanároskodása nem me­rült ki a min­den­na­pi ro­bot­ban. Körösfői ott­lé­te alatt Ferenczi Ist­ván­nal, egy­ko­ri ré­gész ta­ná­runk­kal ása­tást kez­de­mé­nye­zett a fa­lu ha­tá­rá­ban, ma­ga is ta­lált ős­ko­ri le­le­te­ket, meg­fej­tet­te elő­buk­kant ró­mai ko­ri pén­zek fel­ira­tát, össze­ír­ta a fa­lu táj­há­za­it, szám­ba vet­te va­la­mennyi por­tá­ját. Ér­zék­le­tes, egé­szen ki­tű­nő az úr­bé­res job­bágy­ság élet­for­má­já­nak le­írá­sa, a fa­lu­szer­ke­zet be­mu­ta­tá­sa.

Aki kö­ze­lebb­ről nem is­me­ri ezt a for­ra­da­lo­mig, 1848-ig fönn­ál­ló rend­szert, e könyv­ből az egész kor­szak­ra jel­lem­ző­en ké­pet al­kot­hat ma­gá­nak ró­la. Táb­lá­za­tok, ada­tok föl­so­ra­koz­ta­tá­sa ér­zé­kel­te­ti, hogy itt nincs he­lye bi­zony­ta­lan­ko­dó vagy se­ma­ti­kus be­mu­ta­tá­sok­nak. A le­írt dol­gok­nak oly­kor csa­lá­dok­ra le­bon­tott va­ló­ság­alap­ja van. Ho­gyan él­te meg sor­sát a job­bágy­te­lek­ért föl­des­urá­nak, a gya­lui ura­da­lom­nak, dézs­má­val, ro­bot­tal fi­ze­tő pa­raszt­ság? Ér­de­kes le­írás­ban kö­ve­ti nyo­mon a szer­ző, mi­ként szo­kott rá, nagy el­len­ér­zé­sek után, a körösfői em­ber a bur­go­nya­ter­mesz­tés­re, pap­já­nak és is­ko­la­mes­ter­ének fel­sőbb uta­sí­tás­ra sta­tu­ált pél­dá­ja nyo­mán. Vagy: mi­ért lett a na­gyobb vo­nó­ere­jű bi­valy tar­tá­sa olyan nép­sze­rű a so­vány föl­dű Ka­lo­ta­szeg egé­szén.

A fa­lu ta­ní­tó­mes­te­re­it (majd igaz­ga­tó-ta­ná­ra­it) és összes is­mert pap­ja­it is meg­ta­lál­ja az ol­va­só a kö­tet­ben. Előb­bi­ek kö­zött olyan ne­vek buk­kan­nak föl, mint a György Kár­olyé és Ottlyk Mar­gi­té – ki­emel­ve őket az anonimátusból –, akik Körösfőn a ka­lo­ta­sze­gi há­zi­ipar leg­főbb tá­mo­ga­tói let­tek. Ho­gyan szü­le­tett a körösfői hí­mes bú­tor, mi­ként adott ke­nye­ret a fa­lu­nak a fa­fa­ra­gás és var­rot­ta­sok föl­élesz­tett ha­gyo­má­nya? Er­ről kü­lön fe­je­zet szól, össze­kap­csol­va a Bánffyhunyadon mű­kö­dő Gyar­mathy Zsigáné jól is­mert kez­de­mé­nye­zé­se­i­vel.

A köny­vet szor­gos mun­ká­val egy­be­gyűj­tött bib­li­og­rá­fia egé­szí­ti ki. Ez az össze­ál­lí­tás ak­kor is im­po­ná­ló, ha a szer­ző, szán­dé­ka sze­rint ki­fe­je­zet­ten a Körösfőre vo­nat­ko­zó írá­so­kat ve­szi fi­gye­lem­be, le­vá­laszt­va tő­lük a Ka­lo­ta­szeg egé­szé­re vo­nat­ko­zó ál­ta­lá­nos köny­vé­sze­tet.

Pél­dát és min­tát adó könyv ez a 160 ol­da­las fa­lu­mo­no­grá­fia. Ép­pen el­len­té­te an­nak a sok he­ve­nyé­szett ki­ad­vány­nak, me­lyek di­let­tan­tiz­mu­sát legfennebb a szer­zők jó szán­dé­kú lo­kál­pat­ri­o­tiz­mu­sa men­te­ge­ti. Nem vé­let­len, hogy meg­je­len­te­té­sét, rend­ha­gyó mó­don, a bu­da­pes­ti Aka­dé­mi­ai Ki­adó vál­lal­ta föl.


*Sebestyén Kál­mán: Körösfői Riszeg alatt. Egy ka­lo­ta­sze­gi te­le­pü­lés év­szá­za­dai. Aka­dé­mi­ai Ki­adó, Bu­da­pest, 2007. 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008