Művelődés

Ka­lo­ta­szeg nép­mű­vé­szet­ét a nagy­kö­zön­ség elő­ször az 1885. évi Or­szá­gos Ki­ál­lí­tá­son is­mer­te meg, ahol Gyarmathy Zsigáné be­mu­tat­ta a ka­lo­ta­sze­gi nép­vi­se­le­tet, szobabelsőt. Ek­kor kezdődött meg a táj nép­mű­vé­szet­ének nagy­ará­nyú fel­fe­de­zé­se, amely­nek kiemelkedő sze­mé­lyi­sé­gei kö­zött ta­lál­juk a nép­raj­zos Jan­kó Já­nost és Herrmann An­talt, a népdalgyűjtő Vikár Bé­lát és Bar­tók Bé­lát, a festő Edvi Il­lés Ala­dárt és Körösfői Kriesch Ala­dárt, az író-épí­tész Kós Ká­rolyt.

Ka­lo­ta­szeg fel­fe­de­zé­sé­ben igen jelentős sze­re­pet vál­lal­tak a kép­ző­művészek, elsősorban a festők. A leg­is­mer­tebb ka­lo­ta­sze­gi fest­ményt Edvi Il­lés Ala­dár fes­tet­te Körösfőn. A Temp­lom­ba menő ka­lo­ta­sze­gi nép cí­mű fest­ményt több nagy ki­ál­lí­tá­son be­mu­tat­ta, és ez a kép dí­szí­tet­te a St. Louis-i vi­lág­ki­ál­lí­tás (1904) ma­gyar há­zát, va­la­mint lát­ha­tó volt a mi­lá­nói ki­ál­lí­tá­son (1906) is.

A kép osz­tat­lan si­kert ara­tott: a vizualitás min­den ere­jé­vel ér­zé­kel­te­ti a temp­lom­ba vo­nu­lás las­sú rit­mu­sát, az ün­nep min­dent át­ha­tó szép­sé­gét. El­bű­völ a szí­nek vi­lá­ga, a me­leg sár­gás-zöl­des hát­tér előtt fel­vil­la­nó vi­se­let pi­ros-fe­hér folt­jai. A ké­pen megjelenő vi­se­let nem­csak festői, ha­nem klasszi­kus gö­rög min­tá­ra egye­ne­sen archi­tektonikus.

Ka­lo­ta­szeg felfedezéséről szól­va, ar­ra a kér­dés­re ke­res­sük a vá­laszt, hogy kik vol­tak azok a mű­vé­szek, akik elsőként jár­tak e vi­dé­ken és fes­tet­ték vász­na­ik­ra a táj szí­nes nép­vi­se­le­tet, szal­ma­fe­de­les há­za­it, a tisz­ta szo­bák belső be­ren­de­zé­se­it.

Murádin Jenő ne­ves mű­vé­szet­tör­té­nész sze­rint Ka­lo­ta­sze­gen feltételezhetően Szathmáry Pap Kár­oly (1812–1887) az Er­dély ké­pek­ben (Ko­lozs­vár, 1842) cí­mű kőnyomatos al­bum al­ko­tó­ja dol­go­zott, akit ro­ko­ni szá­lak is fűz­tek Gya­lu­hoz, de a ku­ta­tás ed­dig ka­lo­ta­sze­gi té­má­jú áb­rá­zo­lá­sá­ra még nem ta­lált.

A ka­lo­ta­sze­gi ma­gyar nép­vi­se­let legelső áb­rá­zo­lá­sa Kővári Lász­ló tör­té­nész A ka­lo­ta­sze­gi ma­gyar nép Er­dély­ben (1854) cí­mű írá­sá­nak il­luszt­rá­ci­ó­ja­ként je­lent meg, és ame­lyet a fel­vi­dé­ki szü­le­té­sű és kötődésű Klimkovics Ferenc (1825–1890) festő raj­zolt. őt azon­ban nem te­kint­het­jük Ka­lo­ta­sze­gen festő, a táj  fel­fe­de­zé­sé­ben résztvevő mű­vész­nek, ugyan­is so­sem járt e vi­dé­ken. Klimkovics öt­ven­éves festői ju­bi­le­u­ma al­kal­má­val meg­je­lent élet­raj­za rész­le­te­sen kro­no­lo­gi­kus sor­rend­ben is­mer­te­ti azo­kat a vá­ro­so­kat, vi­dé­ke­ket, ahol a festő éle­te so­rán meg­for­dult, al­ko­tott, de a fel­so­ro­lás­ban Erdélyről, Kalotaszegről nem tör­té­nik em­lí­tés (Va­sár­na­pi Új­ság, 1889/17. sz.).

Klimkovics nem is­mer­te Ka­lo­ta­sze­get, hi­szen a ké­pen a ka­lo­ta­sze­gi ma­gyar nép­vi­se­let­ben öl­tö­zött fér­fi és nő mö­gött egy gö­rög­ke­le­ti ro­mán temp­lom lát­ha­tó. Ha festőn járt vol­na Ka­lo­ta­sze­gen a re­for­má­tus em­ber­pár mö­gé – fi­gye­lem­be vé­ve azt, Ka­lo­ta­szeg ma­gyar né­pe szin­te tel­je­sen re­for­má­tus – bi­zony­ára egy négy fia­tor­nyos re­for­má­tus temp­lo­mot raj­zol. Klim­ko­vics feltehetően ta­lál­ko­zott va­la­hol ka­lo­ta­sze­gi­ek­kel, és raj­zát váz­la­ta vagy em­lé­ke­ze­te alap­ján ké­szí­tet­te.

Ka­lo­ta­szeg képzőművészeti fel­fe­de­zé­se az 1880-as évek tá­ján kezdődött. Ko­lozs­vá­ri fi­a­tal festők lá­to­gat­tak el először Ka­lo­ta­szeg­re és ké­szí­tet­tek itt első fest­mé­nye­i­ket, váz­la­ta­i­kat.

A 19. szá­zad utol­só har­ma­dá­ban Ko­lozs­vár az er­dé­lyi szel­le­mi – tu­do­má­nyos, mű­vé­sze­ti, iro­dal­mi – élet köz­pont­ja volt, ahol számottevő ér­tel­mi­sé­gi ré­teg élt és te­vé­keny­ke­dett. In­nen in­dult ma­gas­ra ívelő mű­vé­szi pá­lyá­ja Kö­rös­fői Kriesch Ala­dár­nak, aki­nek ap­ja ezek­ben az évek­ben a kin­cses vá­ros mű­egye­te­mén ta­ní­tott, és az it­te­ni tu­do­mány­egye­tem hall­ga­tó­ja, majd a pol­gá­ri fiú­is­ko­la magyar–történelem ta­ná­ra.

Malonyai Dezső A Ka­lo­ta­sze­gi ma­gyar nép mű­vé­sze­te (Bp. 1907) cí­mű mun­ka ne­ves szerzője. Ko­lozs­vá­ron élt hosszabb ide­ig id. Vastagh György fes­tő képzőmű­vész fi­a­i­val Vastagh Gé­zá­val és if­jú Vas­tagh Györggyel, Kővári End­re festő két év­ti­ze­den ke­resz­tül ta­nít az Uni­tá­ri­us Kol­lé­gi­um­ban, Sárdi Ist­ván festő ugyan­ennyi ide­ig a Tanítóképző ta­ná­ra.

Ko­lozs­vár képzőművészeti éle­té­ben 1883. feb­ru­ár ele­jén jelentős ese­mény tör­tént: a ró­mai ka­to­li­kus Ly­ceum dísz­ter­mé­ben meg­nyílt a vá­ros első gyűj­te­mé­nyes kép­ki­ál­lí­tá­sa, ame­lyen Fesz­ti Ár­pád, Thán Mór or­szá­gos hí­rű mű­vé­szek mel­lett részt vet­tek az er­dé­lyi fi­a­tal festők is, mint Melka Vin­ce, Mesterházy Kál­mán, Kő­vári End­re, Sárdi Ist­ván, Spányi Bé­­la, Vastagh Gé­za, Vastagh György stb.

Kővári End­re ezen a ki­ál­lí­tá­son be­mu­tat­ta a Ka­lo­ta­sze­gi le­ány cí­mű fest­mé­nyét, amely nagy si­kert ara­tott, és vé­le­mé­nyünk sze­rint el­in­dí­tot­ta Ka­lo­ta­szeg képző­mű­vészeti fel­fe­de­zé­sét. A kri­ti­ka sze­rint „a si­ke­rült kép­nek a gyö­nyö­rű arc, a szo­bor­sze­rű ál­lás és a szép szí­ne­zés ké­pe­zik előnyeit” (El­len­zék 1883/31). Az írás meg­jegy­zi, hogy a Ka­lo­ta­sze­gi le­ányt Bécs­ben a nem­zet­kö­zi ki­ál­lí­tá­son is ki­ál­lí­tot­ták, ebből ar­ra kö­vet­kez­tet­he­tünk, hogy 1880-ban vagy 1881-ben ké­szült.

A ko­lozs­vá­ri ki­ál­lí­tás után, 1884 au­gusz­tu­sá­ban több ne­ves festő is Ka­lo­ta­szeg­re lá­to­gat. Bruck La­jos és Telepy Kár­oly Bánffyhunyadon és Magyargye­rőmonostoron, Sárdi Ist­ván és Vastagh Gé­za Bánffyhunyadon lát­tak mun­ká­hoz. Ven­dég­lá­tó­juk Gyar­ma­thy Zsigáné Ka­lo­ta­szeg nagy­asszo­nya volt.

A saj­tó­ban Bruck és Telepy el­ra­gad­ta­tás­sal nyi­lat­ko­zott Ka­lo­ta­szeg szí­nes vi­lá­gá­ról, gaz­dag motí­vum­kincséről. A Pá­rizs­ban élő Bruck La­jos ek­kor ha­tá­roz­ta el, hogy rö­vi­de­sen hosszabb időre vissza­tér Ka­lo­ta­szeg­re (Ko­lozs­vá­ri Köz­löny 1884. VI­II. 12).

Gyarmathy Zsigáné, a ven­dég­lá­tó Kalotaszegről cí­mű írá­sá­ban (El­len­zék 1885. VI. 19.) rész­le­te­sen be­szá­molt az ek­kor ké­szült ké­pekről: „Bruck La­jos egyik ké­pe a Be­hor­dás Bánffyhunyad vé­gén; az or­szág­út mel­lett ül­nek a sze­gé­nyek, négy­ök­rös vagy bi­va­lyos te­le sze­ke­rek ka­nya­rod­nak be a mezőről, min­den gaz­da egy-egy bú­za­ké­vét dob le a sze­gé­nyek­nek. Te­le van a kép köl­té­szet­tel – lel­ke­se­dik az írónő – mint­ha a friss szal­ma egész­sé­ges il­la­tát erez­né az em­ber az al­ko­nyi levegőben.”

A gyerőmonostori ha­tá­ron fes­tet­te Telepy Kár­oly Szamosél cí­mű ké­pét. „Szik­lás he­gyek sötétlő feny­ve­se­in túl a hó­val ba­ráz­dált Vlegyásza – ír­ja a be­szá­mo­ló – a mű­vész el­ra­gad­tat­va áll a mély­ség szé­lén, lent a szik­la­me­der­ben fe­hér gyöngyöző taj­té­kot ver­ve csat­tog­va ro­han az if­jú Sza­mos. A he­gyek szín­vál­to­za­ta, a levegő tisz­ta­sá­ga, a víz és feny­ve­sek mo­ra­ja teremtő ih­let­re ra­gad­ják a mű­vészt.” Ez a kép a bu­da­pes­ti or­szá­gos tár­la­ton is sze­re­pelt, ahol Fe­renc Jó­zsef vá­sá­rol­ta meg.

Bruck La­jos ka­lo­ta­sze­gi út­já­ról az or­szá­gos he­ti­lap a nép­sze­rű Va­sár­na­pi Új­ság is be­szá­molt: „A nyár egy ré­szét a ne­ves festő Er­dély­ben töl­töt­te – szólt a hír­adás – ka­lo­ta­sze­gi ta­nul­má­nya­i­ból lesz al­kal­munk kö­zöl­ni” bi­za­ko­dik  a szerkesztő (1884. 52. sz.) Va­ló­ban a következő szá­mok­ban lát­hat­juk a Bánffyhunyadon fes­tett Pa­raszt gaz­dát (1886/24.) és a Magyarbikalon ké­szült Ka­lo­ta­sze­gi ud­var­há­zat (1887. 25. sz.). Ez utób­bi festményről ír­ta Gyar­mathy Zsi­gá­né: „A ké­pün­kön lát­ha­tó ud­var­ház ma­ga­san, vi­dá­man emel­ke­dik ki a táj­ból vi­rá­gos ve­ran­dá­já­val rep­kénnyel ko­szo­rú­zott hom­lok­za­tá­val. Olyan bá­jos kép ez, hogy nem cso­da, ha Bruck La­jos je­les kép­írónk egy szép olaj­fest­mé­nyen meg­örö­kí­tet­te. Ez a ház a Báthory-nővérek tu­laj­do­na.”

Hány ké­pet fes­tett Ka­lo­ta­sze­gen Bruck La­jos, azt ne­héz meg­ál­la­pí­ta­ni, a mű­vész ha­gya­té­ki ki­ál­lí­tá­sá­nak ké­pes ka­ta­ló­gu­sá­ban (Bp. 1911) azon­ban több ké­pe is sze­re­pelt: Ka­lo­ta­sze­gi szo­ba, Ka­lo­ta­sze­gi le­ány, Ka­lo­ta­sze­gi me­nyecs­ke, Ka­lo­ta­sze­gi asszony gyer­­me­ké­vel, Bánffyhunyadi gaz­da, Éva Bánffy­hunyadról.

Telepy Kár­oly­nak a fen­tebb em­lí­tett fest­mé­nyén kí­vül még két Bánffyhunyadon ké­szí­tett mű­vét is­mer­jük: a Tud­tam, hogy fel­kö­tik cí­mű be­tyár­té­mát áb­rá­zo­ló ro­man­ti­kus ké­pét és a Kony­ha bel­se­je Bánffy­hunyadon cí­mű fest­mé­nyét. Mind­két al­ko­tás sze­re­pelt az 1906-os Telepy ki­ál­lí­tá­son, ame­lyet a bu­da­pes­ti Mű­csar­nok­ban ren­dez­tek.

A következő évek­ben Mun­kácsy Mi­hály (1891) és az an­gol Walter Crane (1900) is el­lá­to­ga­tott Bánffyhunyadra. 1898 nya­rán Gya­lu­ban pe­dig elsősorban kül­föl­di képzőművészekből ál­ló festőkolónia mű­kö­dött (El­len­zék 1898. IX. 5.).

A 20. szá­zad ele­jén az­tán a Malonyai-vállalkozás so­rán el­in­dult Ka­lo­ta­szeg­re a ma­gyar képzőmű­vészek má­so­dik hul­lá­ma, kö­zöt­tük Edvi Il­lés Ala­dár, Körösfői Kriesch Ala­dár, Undi Ma­ris­ka, Ju­hász Ár­pád. Ezek a mű­vé­szek al­ko­tá­sa­ik­kal új kor­sza­kot nyi­tot­tak a táj képzőművé­szetének tör­té­ne­té­ben.