Művelődés

1. Be­ve­ze­tés

Több egye­te­mi dol­go­za­tom­ban fog­lal­koz­tam mezőségi nép­szo­kás­ok­kal, hi­e­del­mek­kel. Dol­go­za­tom té­má­ját is a Mezőségen gyűj­töt­tem, pon­to­sab­ban e táj­egy­ség peremevidékén, Magyarborzáson. Mi­vel a fa­lu la­kos­sá­ga ve­gyes et­ni­ku­mú, nagy­mér­ték­ben ma­gyar, il­let­ve ro­mán et­ni­ku­mú, ezért leg­több dol­go­za­tom­ban azok­ra a stra­té­gi­ák­ra pró­bál­tam rá­vi­lá­gí­ta­ni, ame­lye­ket ez az interkulturális ta­lál­ko­zás ered­mé­nye­zett. Dol­go­za­tom a következő al­cí­me­ket tar­tal­maz­za: a bevezető után a fa­lu föld­raj­zi be­ha­tá­ro­lá­sá­val foly­ta­tom, majd azo­kat a nép­szo­ká­so­kat fo­gom is­mer­tet­ni, ame­lyek­ben a fa­lu la­kos­sá­ga részt vesz, füg­get­le­nül az et­ni­kai hoz­zá­tar­to­zás­tól, ezt kö­ve­ti majd egy olyan rész, amely­ben ap­ró­lé­ko­sab­ban szem­lél­te­tem egy nép­szo­ká­son ke­resz­tül azo­kat a stra­té­gi­á­kat, me­lye­ket az interkulturális ta­lál­ko­zás ered­mé­nye­zett és vé­gül az összeg­zés.

2. A fa­lu föld­raj­zi be­ha­tá­ro­lá­sa, rö­vid is­mer­te­té­se

Magyarborzás ne­ve az idők fo­lya­mán több for­má­ban je­gyez­ték fel: 1332–37 közt Buzyas, 1334-ben Buzias (Vil­la), 1406-ban Bozias, 1435-ben Bozzás és Bozzyas, 1610-ben Bozzas, 1614-ben Magyar-Borzzás, 1678-ban Magyar-Borzás. Olá­hul pe­dig: Bozieš (Ká­dár 1900. 252.) A ré­gi fel­osz­tás sze­rint Magyar­borzás Szolnok-Doboka vár­me­gyé­hez tar­to­zott, pon­to­sab­ban a Dobond-ág egy ré­szét ké­pez­te. A mos­ta­ni köz­igaz­ga­tá­si fel­osz­tás sze­rint, a fa­lu Beszterce-Na­szód me­gye Ké­kes köz­sé­gé­hez tar­to­zik.

Ha vé­gig­te­kint­jük a fa­lu tör­té­ne­tét, meg­fi­gyel­het­jük, hogy több tu­laj­do­nos bir­to­kát ké­pez­te. A tu­laj­do­no­sok kö­zé tar­to­zik Beth­len Mik­lós is, aki­nek mű­vész­pár­to­lá­sá­val hoz­zák össze­füg­gés­be a magyar­bor­zási temp­lom épít­ke­zé­sét (Entz 1944.213). Ré­gi temp­lo­ma mel­lett Magyarborzás ér­de­kes­sé­ge­ként még megemlíthető, hogy II. Rá­kó­czi Fe­renc fe­je­de­lem ide­jén itt két salétromfőző üst volt, lőporgyár­tás­ra föl­ál­lít­va (Ká­dár 1900.260).

A fa­lut a ve­gyes la­kos­sá­gú fal­vak kö­zé so­rol­hat­juk, az 1992-es nép­szám­lá­lá­si ada­tok sze­rint a fa­lu össz­la­kos­sá­ga 795 sze­mély, ebből 372 ma­gyar, 360 ro­mán, 63 egyéb, 62 ci­gány és 1 szlo­vák (Var­ga E. 2001.393). A 2002-es nép­szám­lá­lá­son a fa­lu­ban 229 csa­lád élt, ebből 109 ma­gyar, 104 ro­mán és 16 ci­gány. Az össz­la­kos­sá­ga pe­dig 720 fő, ebből 338 ma­gyar, 321 ro­mán és 61 ci­gány. (Ezen ada­tok nem az anya­köny­vek­ből szár­maz­nak, ha­nem ké­ré­sem­re a fa­lu­ban élő nyug­dí­jas tanítónő ké­szí­tet­te, és csak azo­kat a la­ko­so­kat szám­lál­ta, akik ab­ban az időben a fa­lu­ban lak­tak.) A fa­lu fe­le­ke­ze­ti­leg is meg­osz­lik re­for­má­tus, gö­rög ke­le­ti (or­to­dox), va­la­mint neoprotestáns fe­le­ke­zet­re, s egy ró­mai ka­to­li­kus csa­lád van, ame­lyik a szom­széd fa­lu, Vi­ce egy­há­zá­hoz tar­to­zik.

A fa­lu gaz­da­sá­gi helyzetéről a következőket le­het­ne el­mon­da­ni: a fa­lu­ban élő la­ko­sok mezőgazdasággal, va­la­mint ál­lat­tar­tás­sal fog­lal­koz­nak és in­kább az ön­el­lá­tó gazdálkodásjellemző rá­juk. A fa­lu­ban csak egy úgy­ne­ve­zett kis­vál­lal­ko­zó van, aki nem­csak sa­ját el­lá­tá­sá­ra ter­mel, ha­nem pi­ac­rá­ori­en­tált gaz­da­sá­got is foly­tat. Ezen vál­lal­ko­zó vagy a fa­lu­hoz leg­kö­ze­lebb levő vá­ros pi­a­cá­ra vi­szi be ter­mé­ke­it vagy pe­dig Besz­ter­cé­re.

A fa­lu töb­bi la­ko­sa sa­ját esz­köz­tár­ral ren­del­ke­zik, na­gyon sok eset­ben trak­tor­ral, ha pe­dig nem, ak­kor igás­ál­lat se­gít­sé­gé­vel foly­tat­ja a tu­laj­do­ná­ban levő, vagy a bé­relt föld meg­mun­ká­lá­sát. A fa­lu fi­a­ta­labb la­kos­sá­ga a 21 km-re levő vá­ros­ban, Beth­len­ben vál­lal mun­kát. A fi­a­ta­lok in­gáz­nak, tu­laj­don­kép­pen csak egy ide­ig­le­nes mo­bi­li­tást fi­gyel­he­tünk meg. A fi­a­ta­lok kö­zül egye­sek Ma­gya­ror­szá­gon vagy Besz­ter­cén is vál­lal­nak mun­kát. A fa­lu­ban a mezőgazdasági kis­vál­lal­ko­zó mel­lett még egy épí­té­sze­ti kis­vál­lal­ko­zó is van.

Magyarborzást kö­rül­ha­tá­ro­ló fal­vak a követ­ke­zők: dé­len Dellőapáti (la­kos­sá­gá­nak leg­na­gyobb ré­sze ro­mán, a ma­gyar la­kos­ság a magyarborzási egy­ház­kö­zös­ség­hez tar­to­zik), nyu­ga­ton Vi­ce (la­kos­sá­gá­nak leg­na­gyobb ré­sze ma­gyar és ró­mai ka­to­li­kus), észa­kon pe­dig Bőd (la­kos­sá­ga et­ni­ka­i­lag majd­nem ho­mo­gén, ro­mán), ke­le­ten pe­dig Kétel, mellyel a 2000-es évek ele­jén még egy fa­lut ké­pe­zett, mi­vel a magyarborzási fa­lu­ha­tá­ron levő táb­lán még a Bozieš-Cheøiu fel­ira­tot ol­vas­hat­ta a fa­lu­ba érkező, ez­zel je­lez­ve, hogy a két fa­lu egy­más­hoz tar­to­zik. A két fa­lu gaz­da­sá­gi­lag is össze­fo­nó­dik, va­la­mint fe­le­ke­ze­ti­leg is, mi­vel a magyarborzási gö­rög ke­le­ti egy­ház a kételi egy­ház le­ány­egy­há­za­ként van szá­mon tart­va, s emi­att a ro­mán gö­rög ke­le­ti pap egy anya­köny­vet ve­zet mind­két fa­lu ada­ta­i­nak be­jegy­zé­sé­re. Kétel ok­ta­tá­si­lag is Magyarborzástól függ, mi­vel a fa­lu­ban csak I–IV. osz­tály van, a kételi gye­re­kek az ele­mi is­ko­lá­i­kat Magyarborzáson foly­tat­ják. A két fa­lut nem­csak ezen kö­te­lé­kek kö­tik össze, ha­nem még egyes nép­szo­kás­ok is.

3. Magyarborzási nép­szo­kás­ok rö­vid is­mer­te­té­se

Az et­nog­rá­fu­sok osz­tá­lyoz­ni pró­bál­ták a nép­szo­ká­so­kat, ez­ál­tal meg­kü­lön­böz­tet­ve az em­be­ri élet for­du­ló­pont­ja­i­hoz kap­cso­ló­dó­kat, a hét­köz­nap­ok szo­ká­sa­it és a nap­tá­ri év ün­ne­pe­i­hez fűződő nép­szo­ká­so­kat, Honko Lauri, finn folk­lo­ris­ta be­ve­zet­te a krí­zis­hely­ze­tek­ben élő szo­ká­sok, il­let­ve a krí­zis­rí­tu­sok fo­gal­mát. Vé­le­mé­nye sze­rint ami­kor az egyén vagy a kö­zös­ség  biz­ton­sá­ga, meg­szo­kott vi­lág­rend­je meg­ren­dül, a krí­zis­rí­tu­sok le­ve­ze­tik és fel­old­ják szo­ron­gá­sát, fenyegetettségi ér­zé­sét, és azt meg­ha­tá­ro­zott cse­lek­vés­sel ke­ze­lik. (Demény–Gazda–Po­zsony–Tánczos 1999. 178.) Min­den fa­lu nép­szo­ká­sai kö­zött meg­ta­lál­ha­tó­ak a fent fel­so­rolt szo­ká­sok, de dol­go­za­tom­ban csak azo­kat a nép­szo­ká­so­kat érin­tem, ame­lyek­ben ki­mu­tat­ha­tó a két et­ni­kum ál­tal ki­dol­go­zott stra­té­gia, ah­hoz, hogy a fa­lu la­kos­sá­ga kö­zös­ség­ként mű­köd­jön.

A to­váb­bi­ak­ban is­mer­te­tett szo­ká­sok egy-egy év­szak­hoz kap­cso­lód­nak, s esze­rint tör­tént a cso­por­to­sí­tá­suk.

3.1. A té­li ün­nep­kör­höz kap­cso­ló­dó nép­szo­kás­ok kö­zül megemlíthető a ka­rá­csony. Nap­tá­ri ün­nep, s egy pon­tos dá­tum­hoz kap­cso­ló­dik, de­cem­ber 25. Ezen az ün­ne­pen a magyarborzási kö­zös­ség et­ni­ka­i­lag és fe­le­ke­ze­ti­leg is kü­lön ün­ne­pel. Az ün­ne­pi han­gu­la­tot a temp­lom­ba me­nés biz­to­sít­ja. Mind­két et­ni­kum szo­kás­kö­ré­hez tar­to­zik a kán­tá­lás, de ez egy írat­lan tör­vé­nyen alap­szik, mi­vel a fa­lu­ban délelőttől dé­lig a kis­ko­rú­ak kán­tál­nak. A kis­ko­rú­ak nem­csak a ro­kon­sá­got kán­tál­ják, ha­nem majd­nem min­den ház­hoz be­ko­pog­nak (füg­get­le­nül az et­ni­kai ho­va­tar­to­zás­tól), meg­kér­dez­ve: sza­bad kántálni?/ slobod cu crãciunul în casã? Ha a vá­lasz po­zi­tív, ak­kor a kis­ko­rú­ak el­kán­tál­ják a megfelelő kántát, amit a há­zi­gaz­da különböző ter­mék­kel ju­tal­maz, rit­ka a pénz­be­li ju­tal­ma­zás.

Dél­után, de főleg es­te a fi­a­ta­lok a fa­lu köz­pont­já­ban, eset­leg kocs­má­ban gyü­le­kez­nek, s ki­sebb-na­gyobb cso­por­to­kat al­kot­va el­in­dul­nak egy­mást meg­kán­tál­ni, sok­szor ez a szo­kás az egész ün­ne­pen zaj­lik, mi­vel a cso­port min­den tag­ját vé­gig­kán­tál­ják. Az ér­de­kes­sé­ge en­nek a szo­kás­nak az, hogy Magyarborzáson ka­rá­csony es­tén a Ka­rá­csony es­té­jén kez­de­tű kántát ének­lik, s ezen az es­tén min­dig csak éj­fé­lig kán­tál­nak, s ál­ta­lá­ban min­den cso­port legelőször a lel­ké­szi csa­lád­tól kez­di az ün­nep­lést. Az ün­nep következő nap­ja­i­ban már egy má­sik, a Há­la le­gyen az Is­ten­nek kántát ének­lik. En­nek a kántának ér­de­kes tör­té­ne­te van, mi­vel rit­ka az a sze­mély, aki a tel­jes szö­ve­get is­me­ri, mert ez a szö­veg ge­ne­rá­ci­ó­ról ge­ne­rá­ci­ó­ra írott vál­to­zat­ban ter­jed, az­az la­pon.

A ro­mán fi­a­ta­lok is szok­tak kán­tál­ni, a szo­kás a ma­gya­ro­ké­hoz ha­son­ló, annyi a kü­lönb­ség, hogy ők csak egy szö­ve­get kán­tál­nak. Ugyan­ak­kor a fi­a­tal fi­úk, főleg azok, akik még nem tar­tóz­nak a le­gé­nyek so­rá­ban csil­lag­gal (steaua) jár­nak, hir­det­ve Jé­zus szü­le­té­sé­nek tör­té­ne­tét, ami­ért pénz­be­li ju­ta­lom jár.

A té­li ün­nep­kör­höz tar­to­zik még az új év is, amely már a szil­vesz­ter es­té­jé­vel kezdődik.  Ezen az es­tén a fa­lu fi­a­tal­jai kü­lön-kü­lön szer­ve­zik az est meg­ün­nep­lé­sét. En­nek az ün­nep­nek nincs egy meg­szo­kott szo­ká­sa, mi­vel ez vál­to­zik, mert előfordul, hogy a különböző et­ni­ku­mú la­ko­sok kö­zö­sen ün­ne­pel­je­nek. Ta­lán azt le­het­ne el­mon­da­ni, hogy új év első nap­ján a lá­nyok­nak ti­los a szom­széd vagy a ro­kon­ság lá­to­ga­tá­sa, mi­vel sze­ren­csét­len­sé­get hoz, vi­szont a kis­ko­rú fi­úk, ha­son­ló­an a kán­tá­lá­si szo­kás­hoz új évet kö­szön­te­nek, csak­hogy most már pénz­be­li ju­ta­lom jár.

Meg­jegy­zem azt is, hogy a ro­mán szo­kás ha­tá­sá­ra ka­rá­csony il­let­ve szil­vesz­ter es­té­jén már egyes ma­gyar gye­re­kek is el­sa­já­tí­tot­ták ezen szo­kást, s az eh­hez kap­cso­ló­dó rí­tu­so­kat. Ugyan­csak ezen az es­tén, szil­vesz­ter es­té­jén az ún. csú­nyák (ál­ar­cos­ok) is jár­nak, akik­nek ugyan­csak pénz­be­li ju­ta­lom já­rul. Saj­nos a fa­lu­ból ki­halt egy szo­kás, ami új­év es­té­jé­hez kap­cso­ló­dott, ami­kor a fa­lu la­kos­sá­gá­hoz tar­to­zó ro­ma kö­zös­ség bált ren­de­zett, s ezen az ün­nep­sé­gen csak ők ün­ne­pel­tek.

Eh­hez az ün­nep­kör­höz kap­cso­ló­dó szo­ká­sok kö­zül még megemlíthető a víz­ke­reszt. Ez az ün­nep in­kább a ro­má­no­ké, még­is a ma­gya­rok is be­le­kap­cso­lód­nak, mi­vel ja­nu­ár 6-án es­te, víz­ke­reszt es­té­jén a gö­rög ke­le­ti egy­ház bált ren­dez, a fa­lu­ban ezt az ün­nep­sé­get ba­lul bisericiinek ne­ve­zik. Amint a ne­ve is jel­zi, ez a bált a gö­rög ke­le­ti egy­ház tá­mo­ga­tá­sá­ra ren­de­zik, de füg­get­le­nül az et­ni­kai il­let­ve fe­le­ke­ze­ti ho­va­tar­to­zás­tól a mu­lat­ni aka­rók részt vesz­nek.

3.2. A kö­zö­sen meg­ün­ne­pelt nép­szo­kás­ok a ta­va­szi ün­nep­kör­höz tar­to­zó szo­ká­sok­kal foly­ta­tód­nak, ezek kö­zé so­rol­hat­juk a nőnap (már­ci­us 8.) ün­nep­lé­sét. A kom­mu­niz­mus ide­jé­ben ezt az ün­ne­pet sok­szor a ha­tá­ron, mezőn ün­ne­pel­ték, kö­zö­sen, nagy mu­lat­sá­go­kat szer­vez­ve. Idővel az ün­nep az is­ko­la ke­re­te­in be­lül­re szo­rult, mi­vel a di­á­kok ün­ne­pé­lyét a szülők ál­tal meg­ren­de­zett asz­ta­lo­zás, il­let­ve chirmãs (mu­lat­ság) kö­ve­tett, ame­lyen több­ség­ben a nők ün­ne­pel­tek, el­vét­ve egy-egy fér­fi is. A fa­lu­ból ez a szo­kás is eltűnőfélben van, mi­vel most már csak a szűk kö­rű mu­la­to­zá­sok, a ro­kon­sá­gon be­lü­li­ek jel­lem­zik.

Ugyan­csak eh­hez az ün­nep­kör­höz so­rol­ha­tó az ún. össze­mé­rés (be­mé­rés) is, mely­re főleg áp­ri­lis 24-e, Szent György nap­ja kö­rül ke­rül sor. Ez a szo­kás az ál­la­tok első ki­haj­tá­sá­hoz kap­cso­ló­dik. Eh­hez a szo­kás­hoz kap­cso­lod rí­tu­so­kat és szim­bó­lu­mo­kat egy ta­nul­mány­ban is­mer­tet­tem (lásd: Tánczos 2004.103 –108.) Ugyan­csak a ta­va­szi ün­nep­kör­höz so­rol­hat­juk a hús­vé­tot is, mely­nek időpontja vál­to­zik. Mi­vel nem min­den év­ben esik egy­be az ün­ne­pi időszak, a magyarborzási ma­gya­rok ma­gyar hús­vét­kor a ro­mán szom­szé­dok­nak kis kós­to­lót visz­nek, amit majd a ro­mán hús­vét­kor vissza­kap­nak. Meg­jegy­zem, hogy meg­fi­gyel­tem, hogy a szom­szé­dok nem­csak azok­nak a szom­szé­dok­nak visz­nek kós­to­lót, ahol gye­re­kek il­let­ve idősök lak­nak, ha­nem min­den­ki­nek. Ér­de­kes mó­don, ha az ún. ro­mán hús­vé­ton a fi­a­ta­lok bu­lit ren­dez­nek, ak­kor a ma­gyar fi­a­ta­lok is részt vesz­nek, s együtt ün­ne­pel­nek. Azt kell el­mon­da­nom, hogy an­nak el­le­né­re, hogy a magyarborzási kö­zös­ség et­ni­ka­i­lag ve­gyes, a fa­lu­ban so­sem tört ki bot­rány emi­att, ve­szély­ben a magyarborzási iden­ti­tás­tu­da­tuk össze­tar­tó ka­pocs­ként mű­kö­dik.

Ezen szo­kás­kör ke­re­té­be so­rol­hat­juk az ún. szom­bat­nap tar­tást is, de erről a szo­kás­ról bővebben a következő rész­ben fo­gok be­szá­mol­ni.

3.3. A magyarborzási kö­zös­ség szo­ká­sai kö­zül meg­em­lí­te­ném még az em­ber­élet for­du­ló­i­hoz kap­cso­ló­dó nép­szo­kás­ok kö­zül a la­ko­dal­mi, il­let­ve a te­me­té­si szo­ká­so­kat. Ezen szo­ká­so­kat nem fo­gom ap­ró­lé­ko­san be­mu­tat­ni, csak az ér­de­kes­sé­ge­ket so­ro­lom fel. Ilyen ér­de­kes­ség­nek nevezhető azon je­len­ség is, amely a re­cip­ro­ci­tás el­vén alap­szik, s mű­kö­dik is már hosszú ide­je a fa­lu­ban. Füg­get­le­nül at­tól, hogy ma­gyar vagy ro­mán egyén há­za­so­dik vagy hal meg, a fa­lu la­ko­sai az öröm, il­let­ve a bá­nat költ­sé­ge­i­ben tá­mo­gat­ják a csa­lá­dot. Magyarbozáson ilyen­kor a csa­lá­dot nem pénz­zel se­gí­ti a fa­lu kö­zös­sé­ge, ha­nem in­kább ter­mé­kek­kel (liszt, to­jás, olaj, cu­kor, rizs, tyúk). Ezen je­len­sé­get ami­att le­het a re­cip­ro­ci­tás­nak ne­vez­ni, mert eze­ket az aján­dék­vi­te­le­ket az illető csa­lád föl­jegy­zi, s al­ka­lom ad­tán vissza­szol­gál­tat­ja. Pon­to­sí­ta­nom kell azt is, hogy a la­ko­dal­mat rendező csa­lád­hoz csak azok a csa­lá­dok visz­nek aján­dé­kot, akik részt is vesz­nek az ün­ne­pi va­cso­rán, míg ha­lál­est­kor elsősorban azok visz­nek aján­dé­kot, akik adó­sok, de nem utol­só­sor­ban azok, akik mo­rá­lis kö­te­les­sé­gük­nek ér­zik, hogy ilyen eset­ben tá­mo­ga­tást nyújt­sa­nak a gyá­szo­ló csa­lád­nak. Az aján­dék­vi­vés nem akár­hogy tör­té­nik, ha­nem egy írat­lan sza­bá­lyon működő rend sze­rint. Az ün­ne­pi va­cso­rát megelőző hét szer­da-csü­tör­tök na­pig, il­lik aján­dé­kot vin­ni, míg ha­lál­est­kor az első és legkésőbb a má­so­dik na­pon vi­szik az aján­dé­ko­kat. Egy-egy nép­szo­kás es­té­ben az ilyen írat­lan sza­bá­lyok­ból, vagy aho­gyan a magyarborzásiak szok­ták mon­da­ni: il­lik, nem illikekből ol­vas­ha­tó ki egy kö­zös­ség er­köl­csi ma­ga­tar­tá­sa. Ér­de­kes­ség­ként meg­jegy­zem, hogy an­nak el­le­né­re, hogy a köz­tu­dat­ban azon né­zet ural­ko­dik, hogy a ha­lot­tak­nak pá­ros vi­rág­szá­lat il­lik vin­ni, míg az élők­nek pá­rat­lant, Magyarborzáson a ha­lot­tas ház­hoz pá­rat­lan szá­mú to­jást visz­nek, míg a la­ko­dal­mas ház­hoz, pe­dig pá­ros szá­mút.

Megfigyelhető az, hogy az ilyen ve­gyes la­kos­sá­gú fal­vak­ban mi­lyen meg­ol­dá­so­kat kap­nak, hogy a fa­lu la­kos­sá­ga kö­zös­ség­ként mű­köd­jék, s hogy egy­más nép­szo­ká­sa­it s eh­hez kap­cso­ló­dó rí­tu­sa­it tisz­te­let­ben tart­ják.

4. Szom­bat­nap tar­tás Magyarborzáson

A nép­szo­kás­sal a 2002-es gyűjtőutamon szem­be­sül­tem, az igaz, hogy sem ak­kor sem most nem tu­dom el­dön­te­ni, hogy a krí­zis­hely­zet­hez fűződő nép­szo­kás­ok kö­zé sorolható-e?. A szo­kás alap­ja va­ló­ban krí­zis­hely­zet­hez fűződik, és egy­faj­ta cik­li­kus­ság is megfigyelhető, mi­vel ez a nép­szo­kás évről év­re ismétlődik, ugyan­ab­ban az időpontban, s ugyan­azt az időintervallumot tar­tal­maz­za. A szo­kást s az eh­hez kap­cso­ló­dó rí­tu­so­kat in­kább csak egy pre­ven­tív cse­lek­vés­so­ro­zat­nak te­kint­het­jük, mi­vel ez ál­tal a szo­kás ál­tal, amit a magyarborzási kö­zös­ség szom­bat­nap tar­tás­nak ne­vez, az időt, a ter­mé­sze­ti csa­pá­so­kat pró­bál­ják be­fo­lyá­sol­ni. Füg­get­le­nül a nem­ze­ti és fe­le­ke­ze­ti ho­va­tar­to­zás­tól, a fa­lu egész kö­zös­sé­ge részt vesz ben­ne. A szo­kás el­ne­ve­zé­se a ro­mán se þin sâmbetele ki­fe­je­zés tü­kör­for­dí­tá­sa, ar­ra utal, hogy a kö­zös­ség nép­szo­ká­sa­i­ban egy­faj­ta köl­csön­zés is megfigyelhető (mind­két kul­tú­rá­ból va­ló kölcsönzésről van szó).

Ma­ga a szo­kás na­gyon ré­gi­nek tű­nik, mi­vel gyűj­té­sem alatt sen­ki sem tud­ta el­mon­da­ni, hogy kö­rül­be­lül mi­ó­ta tart­ják. Ha­bár a szo­kás eredetéről nem so­kat tud­tam meg, az vi­szont ki­de­rült, hogy ez­zel a szo­kás­sal és a hoz­zá kap­cso­ló­dó rí­tu­sok­kal a ter­mé­sze­ti csa­pá­so­kat, ér­tem itt a felhőszakadást, va­la­mint a nagy időt pró­bál­ják el­há­rí­ta­ni úgy, hogy a szom­bat dél­utá­no­kat rá­szen­te­lik. Ha egy pár mon­dat­ban ké­ne is­mer­tes­sem ezen nép­szo­kást, ak­kor a követ­kezőképpen hang­za­na: ha va­la­ki nyá­ron be­té­ved Magyarborzásra, ak­kor meg­fi­gyel­he­ti, hogy szom­ba­ton dél­ben 13 óra­kor a fa­lu temp­lo­ma­i­nak ha­rang­jai (re­for­má­tus, il­let­ve gö­rög ke­le­ti) meg­kon­dul­nak. A ha­ran­go­zás 10-20 per­cig tart, ez alatt a mezőn, a ha­tá­ron dol­go­zó nép ab­ba­hagy­ja a mun­kát, s ki-ki ha­za­megy. Kí­vül­ál­ló­ként csak ennyi figyelhető meg, de to­vább kér­dez­get­ve na­gyon sok min­den ki­de­rül: az, hogy mi­lyen időintervallum kö­zött zaj­lik ez az ün­nep, az hogy mi be­fo­lyá­sol­ja a hi­tü­ket, hogy ez a szo­kás ge­ne­rá­ci­ó­kon ke­resz­tül fenn­ma­rad­jon, mi­vel ezen szo­kás rí­tu­sai írat­lan tör­vé­nye­ken alap­sza­nak.

A dol­go­za­tom az adatközlőim ál­tal szol­gál­ta­tott in­for­má­ci­ók­ra épül: a két fe­le­ke­zet lel­ké­sze, a re­for­má­tus lel­kész, Luk­ács Dá­ni­el (1953. feb­ru­ár 3.); a gö­rög ke­le­ti lel­kész, Istrate Iov (1973. feb­ru­ár 1.); va­la­mint Tóth Ilo­na (1918. áp­ri­lis 25.–2006. már­ci­us 25.) és nem utol­só sor­ban a re­for­má­tus ha­ran­go­zó, Ba­logh And­rás. Pon­to­sí­tom, hogy a gyűj­tés so­rán több rö­vid, fu­tó be­szél­ge­tést foly­tat­tam a fa­lu töb­bi la­ko­sá­val. Az adatközlők ki­vá­lasz­tá­sá­ban fi­gye­lem­be vet­tem, hogy a két lel­kész, ide­gen fa­lu­ból szár­ma­zik, s aka­ra­tuk el­le­né­re ak­tív részvevőkké vál­tak, ugyan­ak­kor sa­ját vé­le­mé­nyük is meg­tud­tam ezen nép­szo­kás­ról, a ha­ran­go­zó is szin­tén ak­tív részvevő, Tóth Ilo­ná­tól pe­dig na­gyon sok ér­de­kes­sé­get tud­hat­tam meg, sok ese­mény­nek le­he­tett szem­ta­nú­ja.

A szom­bat­nap tar­tás a re­for­má­tu­sok vé­le­mé­nye sze­rint má­jus első szom­bat­já­tól au­gusz­tus 15. , Sfântã Mãria-ig tart. A szo­kás pon­tos dá­tu­mát a gö­rög ke­le­ti lelkésztől tud­tam meg, aki azt mond­ta, hogy az ün­nep Ta­más va­sár­nap­já­tól (a gö­rög ke­le­ti val­lás­ban a hús­vét utá­ni első va­sár­na­pot ne­ve­zik így) au­gusz­tus 15., Nagyboldogasszony nap­já­ig tart. Ki­emel­tem az ün­nep szót, mi­vel a gö­rög ke­le­ti lel­kész vé­le­mény sze­rint ez a szo­kás egy ün­nep­nek nyil­vá­nít­ha­tó, mert a szo­kás első szom­bat­ján a fa­lu kö­zös­sé­ge fel­füg­gesz­ti a mun­kát s a na­pot is­ten­tisz­te­let­tel szen­te­li fel. Ez­zel azt jel­zik, hogy a szom­bat­nap tar­tás szak­rá­lis töl­té­sű a töb­bi hét­köz­nap­hoz vi­szo­nyít­va, mert tu­laj­don­kép­pen a ren­des va­sár­na­pok­hoz ha­son­ló is­ten­tisz­te­le­te­ket hall­gat­hat a kö­zös­ség. A be­szél­ge­té­sek so­rán ki­de­rült, hogy egyik lel­kész sem tu­dott sem­mit a fa­lu­ról s en­nek szo­ká­sa­i­ról, va­la­mint azt, hogy a szo­kás­ról a presbiteriumtól ér­te­sül­tek. A re­for­má­tus lel­kész a szo­kást uni­kum­nak vé­li, úgy mint a te­me­té­si vir­rasz­tá­so­kat; vé­le­mé­nye sze­rint ez egy jó szo­kás, mi­vel úgy tes­ti­leg, mint lel­ki­leg előkészülhetnek a va­sár­nap­ra. Más­kü­lön­ben a szo­kás­ban bib­li­ai ala­pot vél föl­fe­dez­ni, mi­vel az ószö­vet­ség né­pe a szom­ba­ti na­pot tisz­tel­te, va­la­mint a szom­bat szó eti­mo­ló­gi­ai ma­gya­rá­za­tá­val is kap­cso­lat­ba hoz­za, mi­vel a sza­bat szó szün­na­pot je­lent. Ezt a szo­kást még a kö­zös­ség erős hi­té­nek bi­zo­nyí­té­ká­ul is te­kin­ti, mi­vel a szom­bat­nap tar­tás a nyá­ri időszakra esik, a fa­lu kö­zös­sé­ge úgy hi­szi, hogy az­ál­tal, hogy ők az első szom­bat nap­ján, va­la­mint az utá­na következő szom­ba­tok dél­után­ján a me­zei mun­kát föl­füg­gesz­tik Is­ten meg­vé­di a ter­mést a víztől, esőtől, ami az özön­víz­re em­lé­kez­tet­he­ti őket. Val­lá­si­lag (re­for­má­tus) en­nek az ün­nep­nek, szo­kás­nak nincs alap­ja, ezt csak az em­be­rek erős hi­té­nek tu­laj­do­nít­ja; ő ma­ga is eh­hez iga­zo­dott, s ké­ré­sük­re az első szom­ba­ton is­ten­tisz­te­let­tel pe­csé­te­li, szen­te­li meg ezt a szo­kást. Ez­zel el­len­tét­ben a gö­rög ke­le­ti val­lás­ban már megfigyelhető a szo­kás alap­ja, mi­vel a val­lás úgy a ter­mé­szet­fe­let­ti, mint a ter­mé­sze­ti té­nyek­re, ese­mé­nyek­re alap­szik, va­gyis az írott és az írat­lan tör­vé­nyek­re. Ugyan­ak­kor a gö­rög ke­le­ti­ek bi­zo­nyos ha­ran­go­kat a nagyidő el­len föl­szen­tel­nek.

A magyarborzási temp­lo­mok­nak is föl van­nak szen­tel­ve a ha­rang­jai, eze­ket az in­for­má­ci­ó­kat, a gö­rög ke­le­ti lelkésztől tud­tam meg, aki az 1743-as föl­jegy­zé­sek­re hi­vat­koz­va, el­mond­ta, hogy a gö­rög ke­le­ti temp­lom ki­seb­bik ha­rang­ja a nagyidő el­há­rí­tá­sá­ra van fel­szen­tel­ve. Ar­ról is tu­do­má­sa van, hogy a re­for­má­tus temp­lom va­la­me­lyik ha­rang­ja szin­tén ugyan­ilyen cél­lal föl van szen­tel­ve, de nem tud­ta, hogy me­lyik ha­rang­ról van szó. A pon­tos vá­laszt a re­for­má­tus ha­ran­go­zó­tól tud­tam meg, aki iga­zol­ta, hogy a re­for­má­tus egy­ház nagy­ha­rang­ja is föl van szen­tel­ve, s emi­att, mi­kor nagyidő van, ak­kor ha­ran­go­zok, hogy a felhők szét­oszol­ja­nak. Ezt a vá­laszt ki­egé­szí­tet­te Tóth Ilo­na, aki még a szen­te­lés pon­tos időpontjára is em­lé­ke­zett, mi­vel eh­hez a dá­tum­hoz egy csa­lá­di ese­mény kap­cso­ló­dott, azon a na­pon a fi­át ke­resz­tel­ték. Ez a nap egy va­sár­nap­ra esett, te­hát a ha­ran­go­kat 1983-ban szen­tel­ték fel, jú­ni­us 23-án szü­le­tett a fi­am, Al­bert, és rá más­fél hét­re, jú­li­us 4-én a lel­kész a nagyidőre föl­szen­tel­te. Mi­vel a re­for­má­tus lel­kész ar­ra hi­vat­ko­zott, hogy a re­for­má­tus val­lás­ban csak az új ha­ran­gok fel­szen­te­lé­sé­re lé­te­zik imád­ság, ar­ra gon­dol­tam, hogy adatközlőm er­re em­lék­szik, de ezt meg is cá­fol­ta, mert a temp­lom új ha­rang­ja­it ak­kor hoz­ták, s szen­tel­ték fel, mi­kor én még lány­ka vol­tam, úgy hét-nyolc éves lány­ka. Ki­je­len­té­sét a ha­ran­gon levő év­szám is jel­zi, mert az egy­ház tu­laj­do­ná­ban levő há­rom ha­rang kö­zül a két na­gyobb ha­ran­gon a következő fel­írás ol­vas­ha­tó: Is­ten Dicsőségére ké­szí­tet­ték a Ma­gyar­bor­zási ref. hí­vek 1925, míg a ha­ran­gok al­ján  a két kudzs­iri mes­ter ne­ve ol­vas­ha­tó. Ugyan­csak Ilo­na né­ni­től tud­tam meg, hogy ezek a ha­ran­gok nem a ré­gi­ek, mert azo­kat el­vit­ték a há­bo­rú alatt és csi­nál­tak, amit kel­lett nekiek. A mos­ta­ni ha­ran­gok pe­dig nagy ha­ran­gok és na­gyon sok ara­nyat tet­tek be­le, emi­att szól­nak olyan szé­pen, hogy egész Nagy­fa­lu­ig hall­szik a hang­juk. A ha­rang anya­gá­nak má­gi­kus tu­laj­don­sá­gá­val ma­gya­ráz­za azt is, hogy most is, mi­kor nagyidő van, harangaznak, és a fe­ke­te felhők el is szielődnek.

Ugyan­csak meg­osz­lik a vé­le­mény, hogy e szo­kást me­lyik évtől kezd­ték el. A fa­lu­ban úgy tud­ják, hogy ez a szo­kás csak az 1912-es évtől van, ugyan­is eb­ben az év­ben egy ter­mé­sze­ti ka­taszt­ró­fa súj­tott. A fa­lun ek­kor vé­gig­sö­pört egy or­kán­hoz ha­son­ló nagy szél, mely­nek kö­vet­kez­té­ben ke­vés ház ma­radt épen, sőt még a két temp­lom is na­gyon meg­ron­gá­ló­dott.

E történetről a re­for­má­tus egy­ház lel­tá­rá­ban egy gé­pelt do­ku­men­tum is ta­lál­ha­tó. Az adatközlőm, Ilo­na né­ni pe­dig a száj­ha­gyo­mány­ra hi­vat­ko­zott, mi­vel a történetről az öregektől ér­te­sült: a nagy szél na­gyon meg­ron­gál­ta a fa­lut, annyi­ra, hogy alig két-há­rom ház ma­radt épen, a ro­mán temp­lom práporait (zász­la­it) meg el­fúj­ta és a körtifára fa­csar­ta, hogy úja­kat kel­lett hogy csi­nál­ja­nak, mert mind össze­akad­tak. A nagy szél a ma­gyar temp­lo­mot is meg­ron­gál­ta úgy, hogy a temp­lom tor­nyát le­fúj­ta, emi­att nincs a temp­lom­nak tor­nya, mert ak­kor az em­be­rek csak le­fed­ték a temp­lo­mot, hogy az eső ne es­sen be­le, és mel­lé haranglábot épí­tet­tek, az­óta sem épí­tet­ték vissza a temp­lom tor­nyát. Hogy ak­kor­tól tart­ják a szom­ba­to­kat, azt nem tu­dom, de azelőtt a nagy szél előtt a csütertekeket tar­tat­ták, de úgy, hogy egész nap nem dol­goz­tunk sem­mit, nem úgy mint most. Most mond­ják – na tart­juk a szom­ba­to­kat, de még­is be­fog­ják a mar­há­kat s el­men­nek dol­guk­ra. Ak­kor ríg egész nap tar­tot­tuk, csak­hogy mi hun­cu­tak vol­tunk, mert men­tük Nagy­fa­lu­ba a rokonaknak se­gí­te­ni, mert ott nem volt a szo­kás. Rígebb, mi­kor a csütertekeket tar­tot­ták, ak­kor ahogy ki­ta­va­szo­dott, má­jus 1-től, de ak­kor töb­bet tar­tot­ták, most csak Sfântã Mãriáig.

Ugyan­eh­hez a tör­té­net­hez ha­son­lót hal­lot­tam a gö­rög ke­le­ti lelkésztől is, aki pon­to­sí­tot­ta, hogy a tör­té­ne­te­ket az idős emberektől hal­lot­ta, va­la­mint a ku­rá­to­rok­tól. A tör­té­net ab­ban kü­lön­bö­zött, a fen­ti adat­közlőm ál­tal el­mon­dot­tak­tól, hogy a nagy szél mind­két temp­lo­mot meg­ron­gál­ta, de ro­mán temp­lom tor­nyát fúj­ta le a szél a ha­ran­gok­kal együtt a kö­ze­li pa­tak­ba. A lel­kész nem a vé­let­len­nek tu­laj­do­nít­ja azt, hogy mind­két temp­lom ha­rang­jai meg­ron­gá­lód­tak, ha­nem égi jel­nek te­kin­ti, mi­vel Is­ten így akar­ta hí­rül ad­ni, hogy higgye­nek ben­ne, ugyan­ak­kor le­het­sé­ges­nek vé­li, hogy ez a szo­kás azelőtt is meg­volt, csak­hogy a nagy szél után sok­kal na­gyobb hit­tel tar­tot­ták a szom­ba­to­kat. A lel­kész is hi­vat­ko­zik ar­ra, hogy ha­rang­hú­zás ese­té­ben a nagyidőt ho­zó felhők szét­osz­la­nak, ezt a ha­ran­gok má­gi­kus ere­jé­nek tu­laj­do­nít­ja, mi­vel a ha­ran­gok hang­ja Is­te­nig el­jut.

A re­for­má­tus lel­kész hi­vat­ko­zik ar­ra, hogy az egy­ház­ban sem­mi­lyen írott do­ku­men­tum nincs ar­ról, hogy a temp­lom­nak tor­nya lett vol­na. Vé­le­mé­nye sze­rint a temp­lom ré­gi le­het, erről ta­nús­ko­dik ma­ga az épü­let, mi­vel kez­det­ben ka­to­li­kus volt, er­re bi­zo­nyí­ték a temp­lom észa­ki fa­lán ta­lál­ha­tó, je­len­leg be­fa­la­zott lel­ké­szi aj­tó, va­la­mint a temp­lom­ban lát­ha­tó szent­ség­fül­ke a bol­to­zat­in­dí­tá­sok­kal. Az evan­gé­li­kus kor­szak je­gyei a temp­lom nyu­ga­ti ol­da­lán, még most is kívülről lát­ha­tó be­fa­la­zott aj­tó, míg a re­for­má­tus kor­ról ta­nús­ko­dik je­len­le­gi hely­ze­te, va­la­mint a dé­li fa­lán ta­lál­ha­tó és most hasz­ná­ló aj­tó. A temp­lom tor­nyá­nak meg­lé­té­re a mo­no­grá­fia sem hi­vat­ko­zik (lásd Ká­dár 1900. 258–259), va­la­mint ré­gi­sé­gé­re vo­nat­ko­zó­an Entz Gé­za egyik ta­nul­má­nyá­ban ol­vas­ha­tunk (Sza­bó T. 1944. 191–230.)

A szo­kás kap­csán mind­két lel­készt meg­kér­dez­tem, ha van-e er­re az al­ka­lom­ra kü­lön is­ten­tisz­te­let, a re­for­má­tus lel­kész vá­la­sza az volt, hogy sa­ját ma­ga vá­laszt­ja ki a bib­li­á­ból az igét, mi­vel a re­for­má­tus Ágen­da nem tar­tal­maz er­re az al­ka­lom­ra is­ten­tisz­te­le­tet. A Re­for­má­tus Imád­sá­gos Könyv­ben ol­vas­ha­tó há­rom imád­ság: Ká­ros és hosszas esőzéskor, Szá­raz­ság ide­jén, va­la­mint Csa­pás ide­jén cí­mű imád­sá­gok (Gönczy–Imre 1997.144–147). Ez­zel el­len­tét­ben a gö­rög ke­le­ti val­lás­ban van ki­lenc ki­mon­dot­tan er­re az al­ka­lom­ra szer­zett imád­ság, amit a lel­kész fel szo­kott ol­vas­ni, az is­ten­tisz­te­le­tet pe­dig a Luk­ács evan­gé­li­u­má­nak eh­hez az ese­mény­hez  kap­cso­ló­dó sza­ka­sza­i­ra épí­ti. A nagy szá­raz­ság ide­jén is szo­kott is­ten­tisz­te­le­tet vé­gez­ni, de ez nincs rög­zí­tett időhöz köt­ve.

A fa­lu nép­ének tu­da­tá­ban a nagy időn kí­vül más ter­mé­sze­ti ka­taszt­ró­fa nem lé­te­zik, ezt a gö­rög ke­le­ti lel­kész az em­be­rek erős hi­té­vel ma­gya­ráz­za, ad­dig a re­for­má­tus lel­kész sza­va­i­ból meg­tud­ha­tom, hogy az em­be­rek azt be­szél­ték, hogy a szom­bat­nap tar­tás ide­jén dol­go­zó em­be­re­ket a má­sik fe­le­ke­zet lel­ké­sze meg­szó­lí­tot­ta , ilyen eset­ben a meg­szó­lí­tott em­ber rossz pél­da­ként áll a fa­lu kö­zös­sé­ge előtt, mert deszakralizálta a fel­fo­ga­dott ün­ne­pet; ép­pen ezért a fa­lu la­kos­sá­ga igyek­szik szi­go­rú­an be­tar­ta­ni az írat­lan tör­vé­nye­ket.

Ez­zel a szo­kás­sal kap­cso­lat­ban még annyit sze­ret­nék el­mon­da­ni, hogy ami­att tart csak au­gusz­tus 15-ig, mert a ro­mán nép­hi­e­de­lem­ben olyan né­zet ural­ko­dik, hogy ez­után a nap után már sem­mi sem zöl­dül, ha­nem már be­áll az ősz.

Be­fe­je­zé­sül még annyit sze­ret­nék el­mon­da­ni, hogy a fa­lu összes la­ko­sát ak­tív szereplőnek nyil­vá­nít­hat­juk, ami pe­dig a szo­kás he­lyét il­le­ti, ez az első szom­bat nap­ján a két fe­le­ke­zet temp­lo­ma, aho­va a hí­vek Is­ten­hez imád­koz­nak, hogy ter­mé­sü­ket a ter­mé­sze­ti csa­pá­sok­tól meg­véd­je. Te­hát az első szom­bat az is­ten­tisz­te­let ál­tal ki­lép a pro­fán szfé­rá­ból és a szak­rá­lis szfé­rá­ba emel­ke­dik. A töb­bi szom­bat, au­gusz­tus 15., már cson­ka ün­nep­nek nevezhető, mi­vel du. 13 óra­kor a temp­lo­mok ha­rag­ja­i­nak meg­kon­du­lá­sá­ra a fa­lu em­be­rei föl­füg­gesz­tik a mun­kát s ott­ho­nuk­ba vo­nul­nak. Ez­zel a fel­fo­ga­dott ün­nep­pel ma­gya­ráz­ták azt is, hogy a fa­lut ki­ke­rü­li a ter­mé­sze­ti ka­taszt­ró­fa.

5. Összegzés

Dol­go­za­tom­ban egy mezőségi ve­gyes la­kos­sá­gú fa­lu nép­szo­ká­sa­i­ról sze­ret­tem vol­na ízelítőt nyúj­ta­ni, in­kább olyan nép­szo­ká­so­kat érin­tet­tem, amelyekből olyan stra­té­gi­á­kat le­het­ne ki­mu­tat­ni, ame­lye­ket ez az interkultúrális ta­lál­ko­zás ered­mé­nye­zett. Ugyan­ez­zel a cél­lal mu­tat­tam be ap­ró­lé­ko­sab­ban a szom­bat­nap tar­tá­sát, amely­hez még csak annyit sze­ret­nék hoz­zá­fűz­ni, hogy ha­bár úgy tű­nik, hogy a két fe­le­ke­zet meg­egye­zik a pon­tos dá­tum­ban, a re­for­má­tus lel­kész val­lo­má­sá­ból meg­tud­tam, hogy tu­laj­don­kép­pen min­dig a gö­rög ke­le­ti egy­ház szab­ja meg a pon­tos dá­tu­mot, a re­for­má­tus fe­le­ke­zet hoz­zá­iga­zo­dik.

Ezt a je­len­sé­get a kö­zös­ség gon­dol­ko­dás­mód­já­val le­het­ne ma­gya­ráz­ni, mely­re a hi­e­de­lem is jellemző.

Bár­mi­lyen eset­ben, a tény az, hogy ilyen ve­gyes la­kos­sá­gú fal­vak­ban az egyé­nek min­dig va­la­mi­lyen kö­zös nevezőre jut­nak, hogy a fa­lu egy kö­zös­ség­ként mű­köd­jék.

Iro­da­lom

Demény Ist­ván Pál–Gazda Klára–Pozsony Fe­renc– Tán­czos Vil­mos (szerk.)

1999 Ma­gyar né­pi kul­tú­ra. Ko­lozs­vár

Gönczy Lajos–Imre La­jos

1997 Re­for­má­tus imád­sá­gos könyv. Ko­lozs­vár

Ká­dár Jó­zsef

1900 Szolnok-Doboka vár­me­gye monográphiája II. Dés

Sza­bó T. At­ti­la (szerk.)

1944 Szolnok-Doboka ma­gyar­sá­ga. Dés–Kolozsvár.

Tánczos Vil­mos (szerk.)

2004 Ké­pek a folk­lór­ban. Ko­lozs­vár.