Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Zsigmond Győző: Ma­gyar né­pi gom­ba­is­me­ret a Mezőségen 1. rész


Mint­egy húsz éve – 1980–2006 kö­zött, hosszabb meg­sza­kí­tá­sok­kal – elsősorban négy fa­lu­ban (Bot­há­za, Kide, Magyarszovát, Szék) vé­gez­tem te­rep­mun­kát. Főleg en­nek alap­ján, va­la­mint a szak­iro­da­lom fel­hasz­ná­lá­sá­val igyek­szem kör­vo­na­laz­ni e vi­dék etnomikoló­giai tér­kép­ét. A szak­iro­da­lom­ban alig esik szó a Mezőség gom­bás vo­nat­ko­zá­sa­i­ról, a gyűj­tö­getésről, az étkezésről szól­va se em­lí­tik a gom­bá­szást (Kós 2000.I. 25–7, II. 167–9).

Mezőség né­pi gom­ba­is­me­re­te át­lag kö­ze­li és jel­leg­ze­tes. Fal­vai közt vi­szony­lag ke­vés az olyan, ame­lyik a vál­to­za­tos, bőséges gom­ba­ter­més szá­má­ra kedvező ter­mé­sze­ti kö­rül­mé­nyek­kel ren­del­ke­zik, és sok az olyan, mely ha­tá­rá­ban erdő nincs, így csak a mezőn termő gom­bák jö­het­nek szá­mí­tás­ba ese­tük­ben. Mind­két cso­port it­te­ni fal­va­i­ban a ma­gyar né­pi gom­ba­is­me­ret a ma­gyar át­lag­hoz kö­zel áll, kis­sé át­lag alat­ti­nak mond­ha­tó, de ez nem je­len­ti azt, hogy hí­ján van sa­já­tos vo­ná­sok­nak.

A töb­bi er­dé­lyi táj­egy­ség­hez vi­szo­nyít­va itt is­mert, pon­to­sab­ban szin­te csak itt is­mert a gom­bá­nak Krisz­tus föl­di ván­dor­út­já­hoz kap­csolt ere­det­mon­dá­ja, il­let­ve an­nak tö­re­dé­ke, ma­rad­vá­nya. A gom­ba ke­let­kezéséről ál­ta­lá­ban nem tud­nak a ma­gyar nyelv­­te­rü­let nagy ré­szén: az Is­ten ad­ta – mond­ják, s eset­leg azt is hoz­zá­te­szik, hogy nedvességből lesz. A Me­ző­sé­gen ed­dig csu­pán Magyarszováton je­gyez­tem le egy más­hol (pél­dá­ul Al­föld­ön, Fel­föld­ön) köz­is­mert etiológiai mon­da nyo­mát: „Aho­vá le­hull a ke­nyér­mor­zsa, abbó csi­ná­ló­dik a gom­ba (Zsig­mond 1994.32).

Tel­jes vál­to­zat­nak tekinthető pél­dá­ul a következő al­föl­di (Pest me­gye) tör­té­net:

A Sinai hegy­re ment Krisz­tus Urunk meg a Pé­ter, mert pré­di­kál­ni akart a Krisz­tus Urunk. És meg is tar­tot­ta. Azt mond­ta a Szent Pé­ter­nek:

– Gye­re ve­lem, ne men­jek ma­gam!

Mi­kor in­dul­tak vol­na:

– Uram, Teremtőm – azt mond­ja Pé­ter –, nem vi­szünk en­ni­va­lót?

– Nem vi­szünk, Pé­ter, mert má­ma böjt van, pén­tek van, majd ha ha­za­jö­vünk, eszünk.

De Pé­ter tett a zse­bé­be. Gon­dol­ta, hogy majd Krisz­tus urunk után megy, és majd meg­eszi út­köz­ben. De Krisz­tus urunk tud­ta, hogy Pé­ter eszik a há­ta mö­gött, min­den fa­lat ke­nyér­nél szót in­té­zett hoz­zá, kér­dést. Egy fa­la­tot sem tu­dott le­nyel­ni, mert Krisz­tus szólt hoz­zá.

Mi­kor jöt­tek ha­za­fe­lé, már gom­bák ter­met­tek ab­ból a kenyérből. Mi­kor Pé­ter meg­lát­ta a gom­bá­kat, nem tud­ta, hogy mi az.

– Uram, Teremtőm, mi az? Mi­kor jöt­tünk, nem lát­tam.

– Igen – azt mond­ja –, nem lát­tuk, mert ez ab­ból a kenyérből lett, ami­ket ki­köp­köd­tél, mi­kor jöt­tünk. Ab­ból lett a gom­ba (AaTh 774L, Lammel-Nagy 1995.192).

Ta­lán csak a szom­szé­dos Aranyosszéken (táj­egy­sé­ge­ink kö­zül) ennyi­re je­len­ték­te­len a gom­ba áru­ként, pénz­for­rás­ként. In­kább csak a ci­gá­nyok árul­ják, s ré­gebb is a ma­gya­rok kö­zül – azt mond­ják – csak a na­gyon sze­gé­nyek vit­ték a pi­ac­ra el­ad­ni, Szamosújvárra, Ko­lozs­vár­ra pél­dá­ul. Ál­ta­lá­ban már a fa­lu­ban el­kelt az el­adó gom­ba, gyak­ran nem is pén­zért, de más éle­le­mért.

Táj­egy­sé­ge­ink kö­zül csak a Mo­kány­ság­ban és Mold­va középső meg észa­ki ré­sze­in ha­son­ló­képp erős a ro­mán nyel­vi ha­tás a gom­ba­ne­vek­ben is. Né­mely gom­ba ne­vét több hely­ség­ben csak ro­má­nul is­me­rik: pizda ţigăncii, ? Coprinus atramentarius, C. co­ma­tus (Bot­há­za), csupérka, Agaricus campester (Bot­há­za, Magyarszovát).

Több it­te­ni ma­gyar gom­ba­név va­ló­szí­nű­leg for­dí­tás ro­mán­ból, il­let­ve a ro­mán név töb­bé-ke­vés­bé ma­gya­ro­sí­tott hang­zá­sú vál­to­za­ta (ke­nyér­gom­ba, Russula cyanoxantha, R. virescens – pâiniąoare / csípős gom­ba, Lactarius piperatus – bureţi iuţi / plopujgomba, Armillaria mellea – ? / ge­be, Armillaria mellea – ghebe).

Tu­laj­don­kép­pen nem csu­pán a gom­ba­ne­vek­ben mu­tat­ko­zik a ro­mán ha­tás, de bi­zo­nyos ve­lük kap­cso­la­tos ki­fe­je­zé­sek­ben is. Már-már azt hit­tem, hogy nem jön elő a gom­ba­ki­rály el­ne­ve­zés e vidékről, az­tán még­is be­mond­ták, de na­gyon ro­má­nos, ma­gya­rul visszá­san hang­zó for­má­ban: Ke­ve­sen gom­bász­nak a fa­lu­ban, most annyit se, mint ré­gebb. Nagy­apám volt a gom­bák­nak az ap­ja. So­kat járt, jól is­mer­te a gom­bá­kat. (HE, Bot­há­za)

Bi­zo­nyos it­te­ni fel­hasz­ná­lá­si for­mái a gom­bá­nak (tűz­gyúj­tás, gyó­gyí­tás, füs­tö­lés) ki­vé­te­le­sek, rit­kák, csak egy-egy fa­lu­ban van­nak meg. Ez más táj­egy­sé­ge­ink ese­té­ben is ha­son­ló­képp szo­kott len­ni. Jel­leg­ze­tes­ség­nek szá­mít vi­szont az, hogy csak itt for­dul elő a ma­gyar nyelv­te­rü­le­ten a pe­csét­vi­asz­gom­ba (Ganoderma lucidum) igény­be vé­te­le a né­pi gyó­gyí­tás­ban.

Gunda Bé­la a gom­bá­szás szó­cikk­ben a 10–15 gom­ba­faj­tát ismerő fa­lut jó át­lag­nak (NL) te­kin­ti. Sze­rin­tem a sok­fé­le gom­bá­ban gaz­dag fal­vak át­la­ga a ma­gyar­ság­nál 25–40 kö­rü­li. Sík­föl­di, erdő nél­kü­li fal­vak ese­té­ben 4–8 le­het az át­lag. Mezőségen össze­sen több mint 30 né­ven kb. 25 gom­ba­fé­lét (ők 20-ra utal­nak, de egyes ne­vek több eset­ben nem egy gom­ba­fé­lé­re, ha­nem 2-3-ra is vo­nat­koz­nak) is­mer­nek, a leg­töb­bet az erdővel is bí­ró fal­vak­ban (A eset). Az erdős kör­nye­ze­tű fal­vak át­la­ga: 10–15 né­ven mint­egy 15–20 gom­ba­faj meg­ne­ve­zé­se. A csak me­zei gom­bá­szás­sal élő fal­vak­ban (B eset, kö­zé­jük tar­to­zik pél­dá­ul Szék, no­ha van er­de­je) ál­ta­lá­ban alig 4 né­ven mint­egy 5–6-féle gom­bát tar­ta­nak szá­mon. A vizs­gált fal­vak kö­zül Ki­dé­nek a leg­jobb az át­la­ga.

A mezőségiével majd­nem azo­nos a hely­zet (no­ha ne­vek­ben pél­dá­ul elég sok a kü­lönb­ség) a szom­szé­dos Alsó-Fehérben és Aranyosszéken. A Szeben kör­nyé­ki ro­má­nok­nál 10–13 kö­rü­li­re be­csü­löm az át­la­got. (A pon­to­sabb, meg­bíz­ha­tóbb össze­ha­son­lí­tás­hoz több s ala­po­sabb mun­ká­ra van szük­ség!) A szom­szé­dos Móc­vi­dék meg Mo­kány­ság ro­mán­jai úgy 15 né­ven kb. 20-fé­le gom­bát tar­ta­nak szá­mon.

A to­váb­bi­ak­ban vá­zo­lom a mezőségi hely­ze­tet, már­mint az ál­ta­lá­ban is­mert, úgy­mond köz­ked­velt (cent­rá­lis), va­la­mint a ke­vés­bé is­mert és hasz­nált (pe­ri­fé­ri­á­lis) gom­bá­kat illetően (Ki­csi 2005.337).

Cent­rá­li­sak:

A/ ke­se­rű­gom­ba (Lactarius piperatus), ró­ka­gom­ba (Cantharellus cibarius), csi­per­ke (Agaricus sp), har­mat­gom­ba (Marasmius oreades), kék­há­tú (Russula cyanoxantha) R. virescens), tap­ló (Phellinus, Fomes, Polyporus,...).

B/ csi­per­ke (Agaricus sp), szeg­fű­gom­ba (Marasmi­us oreades), lófing, lófinggomba (Lycoperdon, Bovista, …), tap­ló (Polyporus, Fomes, Lentinus).

Pe­ri­fé­ri­á­li­sak:

A/ ke­nyér­gom­ba (Lactarius volemus), ge­be­gom­ba (Armillaria mellea), szeg­fű­gom­ba (Ramaria flava és R. botrytis), hiribe (Boletus edulis, B. reticulatus), őzlábú (Macrolepiota procera), szil­va­fa­gom­ba (Calocybe gam­­bosa), tüvisalj (Entoloma clypeatum), pócgomba (Pleurotus ostreatus), szépasszonykalán (Ganoderma lucidum), nyúlfülgomba, Laetiporus sulphureus, piz­da ţigăncii, Coprinus atramentarius, C. comatus).

B/ tap­ló (Phellinus, Fomes, Polyporus,...).

A leg­több cent­rá­lis gom­ba a fel­mért fal­vak kö­zül Ki­dén volt: 12, a leg­ke­ve­sebb Szé­ken: 3, a leg­több pe­ri­fé­ri­á­lis gom­ba pe­dig Magyarszováton: 6.

Azo­no­sí­tat­lan gom­ba­ne­vek is adód­tak te­rep­mun­kám so­rán: pirosgomba (Magyarszovát), tö­vis­gom­ba (Bot­há­za). Nem tel­jes mér­ték­ben meg­bíz­ha­tó azo­no­sí­tá­sok­kal ugyan­csak kel­lett szá­mol­nom: nyúlfülgomba, Laetiporus sulphureus, póc (Pleurotas ostreatus), pizda ţigăncii, ? Coprinus atramentarius, C. comatus (Bot­há­zán). Ugyan­csak azo­no­sí­tat­lan a más ál­tal jel­zett kis­asszony­gom­ba.

A ma­gya­rok ál­tal is is­mert, em­lí­tett mezőségi ro­mán né­pi gom­ba­ne­ve­ket ugyan­csak lejegyez­tem: be­ąică de cal (Bovista, Lycoperdon), bureţi de rouă, (Ma­rasmius oreades), ciupercă, ciupercă de câmp (Aga­ri­cus campester), gălbiori (Cantharellus cibarius), ghebe (Armillaria mellea), hiribă (Boletus edulis, B. reticulatus), pizda ţigăncii (Coprinus atramentarius, C. comatus), pula calului (Bovista, Lycoperdon).

Leg­is­mer­tebb Mezőségen a csi­per­ke, alá­húz­za ezt egy ka­lap­fé­le it­te­ni el­ne­ve­zé­se is: csi­per­ke­ka­lap (Ko­csis 1988.102, 103). A ma­gyar nyelv­te­rü­let leg­na­gyobb ré­szén, ha gom­bá­ra gon­dol­nak az em­be­rek, elsősorban a (ré­ti vagy ter­mesz­tett) csi­per­ke jut eszük­be.

Ál­ta­lá­ban nem is­me­rik a fán termő ehető gom­bák egyi­két sem. Ki­vé­te­le­sen tud­nak a pócról, az­az a ké­sei las­ka­gom­bá­ról (Pleurotus ostreatus), meg a szépasszonykalánról (Ganoderma lucidum), nyúlfülgombáról (Laetiporus sulphureus). Az a vé­le­ke­dés sem rit­ka pél­dá­ul Szé­ken s Magyarszováton, hogy: Er­dei gom­bát egyet se is­me­rek (KS, Magyarszovát)

A föld­mű­ve­lés, ál­lat­tar­tás mel­lett nincs, il­let­ve alig jut idő a gom­bá­szás­ra, ezért is mond­ják, hogy több­nyi­re a gyer­me­kek és az öre­gek gom­bász­nak, rit­kán má­sok is, nők s fér­fi­ak egy­aránt. Van csa­lád, ahol in­kább a fér­fi, van, ahol in­kább a nő megy gom­bász­ni. A fog­lal­ko­zást illetően a pász­to­rok­ról mond­ják, hogy töb­bet gom­bász­nak, de ha rá­kér­dez­tem, hogy ki jár leg­több­ször gom­bász­ni, a vá­lasz az volt, hogy va­la­me­lyik idős asszony vagy fér­fi, aki nem volt pász­tor az ese­tek egyi­ké­ben sem...

„Kéz­be­li ko­sa­rat” aján­la­nak fel­sze­re­lés­nek. Acs­kóba s ké­zi ko­sár­ba sze­dik a gom­bát. (NKI, Bot­há­za)

A gom­ba ré­sze­it főleg a következőképp ne­ve­zik: szár (’tönk’), ka­lap (’kalap’), alj, re­ce (’lemez’).

Gom­ba­ter­mesz­tés­sel nem szok­tak fog­lal­koz­ni, ki­vé­te­le­sen azért be­szá­mol­tak gom­ba­ter­mesz­té­si kísérletről Magyarszováton (be­ol­tott tus­kót hasz­nál­tak). Ar­ra vi­szont több helyt ügyel­nek, hogy hagy­ják hely­ben a gom­ba szá­rát s az el­öre­ge­dett, fér­ges gom­ba­ka­la­po­kat, re­mél­ve, hogy ek­képp job­ban sza­po­ro­dik.

Bo­lond­gom­bá­nak, vad­gom­bá­nak – csak­úgy mint Ara­­nyosszéken – mindenekelőtt a légyölő ga­ló­cát tart­ják (van aki e né­ven is is­me­ri), a bo­lond­gom­bát, az is­me­ret­lent, nem sze­dik le.

Ál­ta­lá­ban be­csü­lik a gom­ba­ételt, ked­ven­cek­nek in­kább a szeg­fű­gom­ba, a csi­per­ke és a ró­ka­gom­ba szá­mí­ta­nak. To­kány­nak, pap­ri­kás­nak s to­jás­sal, il­let­ve egy­sze­rű­en meg­süt­ve (tú­ró­val, sza­lon­ná­val) ké­szí­tik el leg­gyak­rab­ban a gom­bát. Hagymáva, pet­re­zse­lyemme s téfelle szok­tam csi­nál­ni a gom­bát. (HE, Bot­há­za)

A ke­nyér­gom­bát (Lactarius volemus) nyer­sen meg­eszik. (SL, Kide)

Íme né­hány it­te­ni gom­bás re­cept:

Csi­per­ké­vel (Agaricus campester): A csi­per­két rég csak sóz­tuk s rá a plattenre, úgy et­tük. (HE, Bot­há­za)

Me­zei szeg­fű­gom­bá­val, har­mat­gom­bá­val (Marasmius oreades)

A har­mat­gom­bát szárisztani szok­ták, jó pap­ri­kás­nak. (SP, Kide)

Pap­ri­kás­nak, töl­tött ká­posz­tá­nak ké­szít­jük meg pél­dá­ul a har­mat­gom­bát. (BE, Magyarszovát)

A leg­több gom­ba jó to­kány­nak, így a har­mat­gom­ba (Marasmius oreades), a ró­ka­gom­ba (Cantharellus ci­ba­rius), a ka­kas­ta­ré­jú (Ramaria flava), a csupérka (Aga­ricus campester): ál­lít­ják. A csupérkát s a har­mat­gom­bát úgy csinálam, hogy te­szek a zsír­ba pet­re­zsely­met, hagy­mát, pap­ri­kát (fű­szert, por for­má­já­ban), s felfőzöm vízze, s miko kész, fel­töl­töm téfelle. (NKI, Bot­há­za)

Ró­ka­gom­bá­val (Cantharellus cibarius):

Van aki szed el­ad­ni is. Leg­jobb a sár­ga­gom­ba pap­ri­kás­nak vagy zsír­ba, hagymáva. (MV Kide)

Íz­le­tes var­gá­nyá­val, hiribével (Boletus edulis):

A hiribét, mint a rán­tott húst úgy ké­szí­tet­tem meg. (JKM, Kide)

Bor­sos tejelőgombával, ke­se­rű­gom­bá­val (Lactarius piperatus):

Leg­gya­ko­ribb és leg­köz­is­mer­tebb el­ké­szí­té­si mód­­ja a Mezőségen (is): A ke­se­rű­gom­bát sü­tik túróva. (SP, Kide) A ke­se­rűt ki­süs­sük. Min­den gom­bát, eztet is, előtte megfőzzük jól. (NKI))

Nem in­do­ko­lat­lan a ke­se­rű­gom­bát hungarikumnak te­kin­te­ni, ugyan­is se­hol máshol– főképp Eu­ró­pá­ban – nincs olyan be­csü­le­te, mint a ma­gyar­ság­nál (még tőlünk ke­let­re sem). A ma­gyar nyelv­te­rü­let ha­gyo­mányőrzőbb vi­dé­ke­in köz­ked­velt cent­rá­lis gom­ba a ke­se­rű­gom­ba (Er­dély, Kár­pát­al­ja, őrség). Ér­vé­nyes ez a Mezőség azon fal­va­i­ra is, me­lyek ha­tá­rá­ban van erdő.

Tar­tó­sí­tás­sal (sa­va­nyú­ság­nak, szá­rít­va, sóz­va, hű­­tőben le­fa­gyaszt­va) ke­ve­sen fog­lal­koz­nak. Nem szok­tunk gom­bát etenni. (NS, HE Bot­há­za) Szá­rít­ják, ha nem is so­kan a szeg­fű­gom­bát és a var­gá­nyát: A har­mat­gom­bát szárisztani szok­ták. (SP, Kide) A hiribét cér­ná­ba fel­fűz­ve szárisztják. (SL, Kide) Só­ba is tet­ték e a gom­bát, a csi­per­két. (SP, Kide)

Gombamérgezésről majd sem­mit sem mond­tak mezőségi adatközlőim, ez jó jel, azt húz­za alá, hogy min­den nem is­mert gom­bát bo­lond­gom­bá­nak te­kin­te­nek, nem pró­bál­koz­nak me­ge­vé­sé­vel. Nem tudak gombamérgezésről ná­lunk. (NS, Bot­há­za) El­ter­jedt hi­e­de­lem itt is, hogy amit a csi­ga meg­rág, az jó gom­ba; de ezt a jog­gal ki­fo­gá­sol­ha­tó vé­le­ke­dést a meg­kér­de­zet­tek egyi­ke sem ve­szi kész­pénz­nek.

Íme ed­di­gi ku­ta­tá­sa­im alap­ján, mely sze­rep­kör­ben for­dul­nak elő a gom­bák ál­ta­lá­ban a nép­ha­gyo­mány­ban, dőlttel jel­zem a ma­gyar­ság ese­té­ben is érvényesülő funk­ci­ó­kat, fél­kö­vér­rel pe­dig a Mező­ség­re vo­nat­ko­zó­kat.

1. étel (fű­szer; ínyenc­ség) 2. mé­reg: em­ber, il­let­ve ál­lat szá­má­ra (l. a va­dá­szat­ban va­ló fel­hasz­ná­lá­sá­ról Új­fal­vi 1982.233) 3. áru (pénz­for­rás) 4. nyers­anyag a. fes­ték (Jaccottet 1973, Pálfalvi Pál szó­be­li köz­lé­se 2000-ben), b. dísz- meg ház­tar­tá­si hasz­ná­la­ti tár­gyak, c. tűz­gyúj­tó va­la­mint d. já­ték e. fül­be­va­ló (AEÁ, Ore­gon pl.) ké­szí­té­sé­hez; 5. (tej)oltószer (Gunda 1979. 291), 6. díszítőmotívum (Ke­szeg 1991.203, Sinkó 1980.11), 7. jel­kép Pél­dá­ul: a fér­fi ne­mi­sé­get idéző (ikonikus jel­ként), a hal­ha­tat­lan­sá­gé, a sza­po­ra­sá­gé, a ter­mé­keny­sé­gé (Toporov 1988.82), a lé­le­ké (Chevalier–Gheerbrant 1991), 8. hal­lu­ci­no­gén, ká­bí­tó, bó­dí­tó szer (Toporov 1988.83; Wasson 1986), 9. gyógy­szer 10. időjárásjelző 11. ro­var­ir­tó 12. füs­tö­lés (mé­hek füs­tö­lé­se), 13. il­la­to­sí­tó (Jaccottet 1973), 14. ha­lá­szok árvízjelzője (meg­gyúj­tott tap­lót hasz­nál­nak e cél­ra a Du­na men­tén, pél­dá­ul a Tol­na me­gyei Decsen (Andrásfal­vy 1975.209), 15. kenőanyag (Dö­mö­tör 1952.4), 16. táb­la­törlő (Mold­va, Bahána, il­let­ve Gö­csej) (Gunda 1990. 178), 17. ál­latri­asz­tó­ként, a vad (med­ve, far­kas) el­űzé­sé­re hasz­nál­ták – jószágőrzés köz­ben – a hosszú rúd­ra kö­tött, meg­gyúj­tott tap­lót (A gyimesi Fehér­me­zőn)( l. Gunda 1989.59), 18. időzítőként rob­ban­tás­hoz bükk­fa­tap­lót is hasz­nál­tak (arany­bá­nyá­ban Verespatakon), 19. irányjelző (Szé­kely­föld, MM): „Mi va­dá­szok, gyak­ran a pö­fe­teg po­rá­ból ál­la­pít­juk meg a szél irá­nyát.”) 20. trá­gya (a föld, a ta­laj fel­ja­ví­tá­sá­ra, Mold­va, Klézse) 21. ta­liz­mán (Az ame­ri­kai in­di­á­nok egyik tör­zsé­nél olyan ta­liz­mán­ként tar­ta­nak szá­mon bi­zo­nyos fa­gom­bát, mely sze­ren­csét hoz a já­ték­ban. Lévi-Strauss 1973.276), 22. szellem(ek) be­fo­lyá­so­lá­sa (lásd pél­dá­ul: Lévi-Strauss 1973.277), 23. ma­gya­rá­za­ta (oka, ere­de­te) ter­mé­sze­ti je­len­sé­gek­nek. (Egy pél­da: a vissz­hang oká­nak, ere­de­té­nek egy gom­bát lát­nak a szkuamis in­di­á­nok. Lásd Lévi-Strauss 1973. 276), 24. tö­mí­tés (ha­jó­pad­lóé – Csaplovics 1829.107, Radványi 1912, paj­zsé – Thoen 1982.310), 25. aphrodisiacum (Hol­lós 1911.120, 177., K. Mátyus 1797.II. 484., Brillat-Savarin 1845.99), 26. egy­fé­le is­ten­ség (To­porov 1988.I.82).

A ma­gyar nyelv­te­rü­le­ten a gom­bák­nak tu­laj­do­nít­ha­tó mint­egy 19 funk­ció, je­len­tés kö­zül hét ját­szik fon­to­sabb sze­re­pet a Mezőségen.

A gom­ba szót gyak­ran hasz­nál­ják szim­bo­li­kus, sza­po­ra­ság je­len­tés­ben, jel­ké­pi­sé­ge kor­lá­to­zott bár, de je­len van, gom­ba­mód az itt is sza­po­rát je­lent.

Étel­ként ál­ta­lá­ban be­csü­lik az is­mert ehető gom­bá­kat.

Áru­ként vi­szony­lag rit­kán él­nek ve­le, an­nak el­le­né­re, hogy még olasz ha­tás­nak is ki van­nak té­ve az em­be­rek pél­dá­ul Magyarszováton. Van egy olasz an­nak szed­tünk hiribát s gălbiorit, s dol­goz­tunk is ná­la. Van begyűjtője, fel­dol­go­zó­ja. El­adás­ra sze­dünk a fa­lu­ba is, ren­de­lés­re. Pén­zé vagy má­sé. (CF)

Ami a né­pi gyó­gyí­tást il­le­ti (Zsig­mond 2005), elsősorban a pö­fe­te­get (lófinggombát, főképp a Langermannia giganteát és a Bovista plumbeát) hasz­nál­ták, s hasz­nál­ják vá­gás­ra, vér­zés­csil­la­pí­tás­ra. Erről van ada­tunk mezőcsávási (Kós 2000.II.368) meg magyar­szo­vá­ti is. Van ott­hon lófingporam. Miko meg­be­ret­vál­koz­tam s evágtam ma­gam, oda­tet­tem az evágásra a meg­szá­rí­tott lófing po­rát, s he­re­jött ha­mar. (BJ)

Szé­ken a szépasszonykalánnal kel­lett egyék-igyék egy­pár na­pig az, aki­nek fél­re volt men­ve a szá­ja a szép­asszony­ok mi­att (Ko­csis 1988.138–9). Ez a meg­ke­mé­nye­dett, ka­nál­hoz ha­son­ló fa­gom­ba, va­ló­szí­nű­leg a pe­csét­vi­asz­gom­ba, Ganoderma lucidum. Ko­csis Ró­zsi ál­lí­tot­ta, hogy na­gyon ha­tá­sos volt e gom­ba gu­ta­ütés ese­té­ben is, főleg az asszo­nyok let­tek jól tőle, amennyi­ben ve­le ka­na­laz­ták az ételt. Apahidai ro­má­nok­nál is­mert a Ganoderma lucidum (lingura mi­los­tivirii) gom­bá­ról va­ló víz­ivás fe­hér­fo­lyás (flu­or albis vagy leukorrhea) el­le­ni aján­lá­sá­ról (Kós 2000. II.366).

Tu­dunk ró­la, hogy a tap­ló (pa­la­gom­ba) – csak­úgy, mint sok­fe­le má­sutt – tűz­gyúj­tás­ra volt hasz­ná­la­tos még a kö­zel­múlt­ban is.

Em­lék­szem, kovakőve szik­ráz­tat­tak, meg­gyúlt a tap­ló, s abbó gyúj­tot­ták a szi­vart. (AA, Kide)

Ré­gebb palagombáva gyúj­tot­ták a tü­zet, két bikasót össze­ver­tek, szik­rá­zott. (SL, Kide)

Füs­tö­lés­re a mé­hé­szek ma is előszeretettel hasz­nál­ják a nem egy­szer messziről ho­zott bükk­fa­tap­lót. Pél­dá­ul Magyarszováton csak ak­kor fo­lya­mod­nak a szá­rí­tott lóganéhoz, ha nincs tap­ló (nyug­tas­sa a mé­he­ket mond­ja KS). Az Új Ma­gyar Szó­tár III. kö­te­té­ben uta­lás van egy bi­zo­nyos kis­asszony­gom­bá­ra, melyről csak annyit tu­dunk, hogy füs­tö­lés­hez hasz­nált gom­ba­faj­ta.

A mezőségi nép­köl­té­szet­ben, nép­mű­vé­szet­ben ugyan­csak je­len van a gom­ba.

A mon­dá­kat illetően, mi­ná­lunk a gom­ba ke­let­ke­zé­sét több­nyi­re Krisz­tus és Szent Pé­ter föl­di ván­dor­út­já­val hoz­zák kap­cso­lat­ba. Az út­köz­ben kéregető ván­do­rok élel­met (tú­rót, lán­gost, cse­resz­nyét, li­ba­com­bot, ke­nye­ret, ga­lus­kát) kap­nak. Jé­zus ar­ra ké­ri Pé­tert, hogy vár­jon még, egyelőre ne egyék. Pé­ter csak nem tud­ja meg­áll­ni, s be­le­ha­rap a kol­dult ele­mó­zsi­á­ba. Jé­zus épp ek­kor szól hoz­zá, és, hogy vá­la­szol­ni tud­jon, Pé­ter­nek ki kell köp­nie a szá­já­ba vett fal­al­tot. A ki­kö­pött da­rab­kák­ból lett esze­rint a gom­ba, az en­ni­va­ló így – a Jó­is­ten­nek köszönhetően – nem ment kár­ba. Mindebből a Mezőségen annyi is­me­re­tes je­len­leg, hogy ke­nyér­mor­zsá­ból lett a gom­ba.

A szó­lás­mon­dás­ok­ban (nem et­tem bo­lond­gom­bát, nő, mit eső után a gom­ba stb.), a né­pi táp­lál­ko­zás­ban, hi­e­del­mek­ben, rö­vid tré­fás pró­zai al­ko­tá­sok­ban, falvédőkön, asztalterítőn pél­dá­ul ott van, sze­re­pe, he­lye van a gom­bá­nak.

Gom­bás ta­lá­lós kér­dés ugyan­csak is­mert a Me­ző­ség­ről: Tör­pe zsi­dó menny­be néz (BE, Ma­gyar­szo­vát). Más „ta­lá­lós me­sé­re” is van ada­tunk: „Fe­hér egy­ház egy lá­bon áll; mi ez?” (MNy 1899.527) Saj­nos csak annyit tün­tet fel a gyűjtő, hogy Kolozs me­gyé­ben tör­­tént a le­jegy­zés (te­hát nem fel­tét­le­nül a Me­ző­sé­gen). Ér­de­kes, hogy a mezőségi da­lok kö­zül épp egy bet­le­he­mes­ben van gom­bás is (a buzaiban, Kal­lós Zol­tán szó­be­li köz­lé­se).

Em­lé­kez­nek rá a Mezőségen, hogy falvédőn s te­rí­tőn is volt gom­ba, azon­ban mind­ed­dig még nem ta­lál­tam rá ezek­re.

Összeg­zés­képp el­mond­ha­tó, hogy Mezőség et­no­mi­kológiai szem­pont­ból is ér­de­kes szín­folt­ja a ma­gyar nyelv­te­rü­let­nek. A né­pi gom­ba­is­me­ret itt fal­van­ként ugyan­csak eltérő le­het, de ál­ta­lá­ban át­lag alat­ti­nak tekinthető); a gom­ba folk­lór­ja vi­szont fi­gye­lem­re­mél­tó. Ren­del­ke­zik más ma­gyar táj­egy­sé­gek­ben meg nem lévő meg­ne­ve­zé­sek­kel, fel­hasz­ná­lá­si for­mák­kal is.

A mezőségi ma­gya­rok hasz­nálta né­pi gom­ba­ne­vek

bo­lond­gom­ba, ál­ta­lá­ban a mérgező gom­bák­ra mond­ják, főleg a légyölő ga­ló­cá­ra (Amanita muscaria)

csiperka, Agaricus campester

csiperke(gomba), Agaricus campester

csípős gom­ba, Lactarius piperatus

csupérka, csüperke, Agaricus campester

csir­ke­gom­ba, Cantharellus cibarius

ge­be, Armillaria mellea

har­mat­gom­ba, Marasmius oreades

hiriba, hiribe, Boletus edulis, B. reticulatus

ka­kas­ta­ré­jú, Ramaria flava

kék­há­tú, Russula cyanoxantha

ke­nyér­gom­ba, Lactarius volemus

ke­nyér­gom­ba, Russula cyanoxantha, R. virescens

ke­se­rű­gom­ba, Lactarius piperatus

kis­asszony­gom­ba, ?

lófing(gomba, gamba), Lasiosphera gigantea, Ly­co­perdon, Bovista

(nyúlfülgomba), Laetiporus sulphureus

őzlábú, Lepiota procera

őzláb(gomba), Macrolepiota procera

pa­la­gom­ba, Fomes, Polyporus

pirosgomba, ?

pizda ţigăncii, ? Coprinus atramentarius, C. co­ma­tus

póc (Pleurotas ostreatus)

plopujgomba, Armillaria mellea

ró­ka­gom­ba, róukagomba, Cantharellus cibarius

sár­ga­gom­ba, Cantharellus cibarius

szeg­fű­gom­ba, Ramaria flava

szeg­fű­gom­ba, Marasmius oreades (Szék)

szépasszonykalán, Ganoderma lucidum

szil­va­fa­gom­ba, Calocybe gambosa

tap­ló, Fomes, Polyporus

tüvisgomba, Entoloma clypeatum

tö­vis­gom­ba, ? Calocybe gambosa

vad­gom­ba, ’mérgező



vissza a kiadáshoz
minden cikke
AZ ERDÉLYI MEZŐSÉG rovat összes cikke

© Művelődés 2008