Művelődés

Ku­ta­tá­sunk­ban a Tonk Sán­dor Táj és em­ber az er­dé­lyi Mezőségen a kö­zép­kor­ban cím­mel írt ta­nul­má­nyá­ban szereplő Mezőség fo­gal­mát hasz­nál­juk (Tonk 1994). Itt a következő meg­ha­tá­ro­zás ol­vas­ha­tó: a „Me­zőség azt a sa­já­tos er­dé­lyi élet­ke­re­tet je­len­ti, amely ter­mé­sze­ti adott­sá­ga­i­nál (sztyep­pei jel­leg , ki­ter­jedt le­gel­te­tés­re, föld­mű­ve­lés­re al­kal­mas te­rü­let) fog­va al­kal­mas volt ar­ra, hogy szál­lást nyújt­son a hon­fog­la­ló ma­gya­rok nem­zet­sé­gek szá­má­ra, majd pe­dig év­szá­zad­okon ke­resz­tül Er­dély mezőgazdaságilag leg­job­ban hasz­no­sít­ha­tó te­rü­le­te­ként sű­rű és túl­nyo­mó­ré­szét ma­gya­rok lak­ta te­lep­el­ülés há­ló­za­tá­val a kö­zép­kor év­szá­za­da­i­ban az er­dé­lyi ma­gyar­ság ge­rin­cé­nek te­rem­tett életlehetőségeket. De je­len­ti azt a te­rü­le­tet is, amely – ugyan­csak a ter­mé­sze­ti adott­sá­ga­i­nál fog­va leg­job­ban ki volt té­ve a kö­zép­kor há­bo­rús pusztításainak… és amit az er­dé­lyi ma­gyar­ság a leg­ne­he­zeb­ben tu­dott meg­vé­de­ni, és en­nek, amíg si­ke­rült ha­tal­mas vér­ál­do­zat volt az ára. A ma­gyar­ság szám­be­li fö­lé­nyé­nek el­vesz­té­se a XVII–XVIII. szá­zad­ra tehető, ek­kor a ma­gyar­ság vissza­vo­nu­lá­sa a Mezőségről egy­szer­smind egy sa­já­tos élet­for­ma vé­gét is je­len­tet­te.”

Vég­ered­mény­ben te­hát, je­len írá­sunk­ban a Tonk Sán­dor ál­tal is hasz­nált ha­gyo­má­nyos ér­tel­me­zés­ben hasz­nál­juk a Mezőség ki­fe­je­zést. „Er­dé­lyi Mezőség né­ven az Er­dé­lyi-me­den­cé­nek a Ma­ros és Sza­mos ál­tal köz­re­fo­gott, mint­egy 5247 négy­zet­ki­lo­mé­ter­nyi te­rü­le­tét szo­kás ne­vez­ni, me­lyet dél­ke­le­ten és dé­len (Szászrégentől Vaj­da­sze­gig) a Ma­ros fo­lyó, dél­nyu­gat­ról (Tordáig) az Ara­nyos, nyugaton(Apahidáig) a Virágosvölgyi és Ko­los­ka­rai-pa­tak, majd a Kis-Sza­mos, ke­le­ten pe­dig a Sa­jó pataka ha­tá­rol­nak. Nap­ja­ink­ban a te­rü­le­ten kö­zel 300 te­le­pü­lés ta­lál­ha­tó, de a ré­gi­ség­ben is sű­rűn la­kott vi­dék­nek szá­mí­tott (Kósa –Filep 1968.145).

Azt hi­het­nénk, hogy ez a te­rü­let a mezőgazdaság ki­zá­ró­la­gos he­lye, azon­ban itt is a kö­zép­kor vé­gén több hely­ség emel­ke­dett ki a fa­lu vi­lá­gá­ból. A kö­zép­kor vé­gi for­rá­sok ál­tal hasz­nált ter­mi­no­ló­gia vizs­gá­la­ta alap­ján Né­me­tit, Nagy­fa­lut, Te­két, Bátost, Szász­régent, Kolozst, Bonchidát, Szé­ket, Dést, Ret­te­get, Al­sóilosvát oppidumként em­lí­tik (Engel). Ezek a mezőségi te­le­pü­lé­sek minőségileg töb­bet je­len­tet­tek, ki­vál­tak a töb­bi­ek kö­zül. Azon­ban nem iga­zán tud­juk, nincs elegendő in­for­má­ci­ó­ik ah­hoz, hogy meg­ha­tá­roz­zuk mi­ben áll a más­sá­guk. Így Né­me­ti, Nagy­fa­lu, Alsóilosva és Ret­teg ese­tén alig van­nak ada­ta­ink, és nem tud­juk mi­vel ér­de­mel­ték ki az op­pi­dum, az­az mezőváros meg­ne­ve­zést. Ret­teg bi­zo­nyá­ra a malomkő fa­ra­gás­nak kö­szön­het­te fejlő­dé­sét és oppidumként va­ló em­lí­té­sét. Erről a tevé­keny­ség­ről már a kö­zép­kor vé­gén több adat is áll ren­del­ke­zé­sünk­re.

Még ha nin­cse­nek is ada­ta­ink, fel­té­te­lez­het­jük hogy le­het­sé­ges, ezek a hely­sé­gek vá­sá­rok­kal ren­del­kez­tek, azon­ban mint tud­juk, egye­dül az, hogy egy hely­sé­get mezővárosnak ne­vez­tek, nem fel­tét­le­nül je­len­ti azt, hogy vá­sár­ral ren­del­ke­zett, úgy, ahogy nem min­den vá­sá­ros helyből lett mezőváros. Vol­tak olyan vá­sá­ros he­lyek, ame­lyek so­ha nem let­tek mezővárosok pl. Som­ke­rék, Szovát.

A Mezőség és a só ki­ter­me­lés­sel is össze­fo­nó­dik Dés, Désakna, Szék, Kolozs éle­te. A só ki­ter­me­lé­sé­nek és szál­lí­tá­sá­nak kö­szön­het­ték mezővárosi mi­vol­tu­kat. Mezőség és Mezőség-szé­li vá­sá­rok, vásároshelyek Bonchidán, Buzán, Désen, Désaknán, Kolozson, Ko­lozs­vá­ron, Szászrégenben, Sáromberkén, Som­ke­ré­ken, Szé­ken, Szováton, Te­ké­ben, Újtordán és Ótor­dán mű­köd­tek.

A vá­sár­tar­tá­si jo­got a fent em­lí­tett hely­sé­gek a ki­rály­tól kap­ták, egye­dü­li ki­vé­tel ez alól Te­ke ese­te. Ezek a vá­sá­ros ada­tok elég sok­fé­le in­for­má­ció összegyűjtéséből kör­vo­na­la­zód­tak, mint a vá­sá­ros sza­ba­da­lom­tól, a ki­ki­ál­tó he­lyek szám­ba­vé­te­lén át a köz­ve­tett ada­to­kig.

A fent em­lí­tett hely­sé­gek­ben he­ti és or­szá­gos vá­sá­ro­kat tar­tot­tak. A he­ti­vá­sár a hét va­la­me­lyik nap­já­ra vo­nat­ko­zott. Ko­lozs­vár ki­vé­te­lé­vel, ahol a hét há­rom nap­ján volt he­ti­vá­sár – és Tordán, ahol két na­pon át tar­tott a he­ti­vá­sár, ál­ta­lá­ban a hét egyik nap­ján volt a vá­sár. Kolozs­várt, mint mezőség szé­li vá­sá­ros he­lyet em­lí­tet­tem, mint olyan he­lyet, ame­lyet a Mezőség nyu­ga­ti szé­lén élő em­be­rek lá­to­gat­hat­ták, áru­ik­kal, vagy mint vá­sá­ro­sok.

Az or­szá­gos vá­sá­ro­kat, vagy ahogy a for­rá­sok ne­ve­zik so­ka­dal­ma­kat egy­há­zi ün­ne­pek­hez köt­ve tar­tot­ták. Ezek a vá­sá­rok leg­alább há­rom na­pon át zaj­lot­tak, min­dig va­la­mely szent ün­nep előtti és utá­ni na­pon. Ki­vé­te­les ese­tek­ben akár há­rom hé­tig is el­tart­ha­tott, a na­gyon for­gal­mas he­lyen, ke­res­ke­del­mi utak cso­mó­pont­ján, jelentős hely­sé­gek­ben éven­te szer­ve­zett so­ka­da­lom. Azon­ban a mezőségiek ál­tal lá­to­ga­tott vá­sá­rok ese­tén, csu­pán a ko­lozs­vá­ri, 16. szá­zad kö­zé­pi vá­sá­rok tar­tot­tak töb­bet há­rom nap­nál.

A vá­sá­rok jelentőségét az áru­cse­re mennyi­sé­ge, ér­té­ke, va­la­mint a vá­sá­ro­zók szám­ará­nya sze­rint le­het­ne meg­ha­tá­roz­ni. Saj­nos, azon­ban az er­dé­lyi vá­sá­rok­ra ilyen­sze­rű ada­tok­kal nem ren­del­ke­zünk. Még ab­ban is prob­lé­mák adód­nak, hogy meg­ha­tá­roz­zuk az egy év­ben tar­tott vá­sá­ros na­pok szá­mát, ami jobb hí­ján leg­alább annyit el­mond az utó­kor szá­má­ra, hogy a vá­sá­ros te­le­pü­lé­sek éle­té­ben hány for­gal­ma­sabb nap volt.

A Doboka vár­me­gyé­be fekvő Bonchidán, a ked­den tar­tott he­ti­vá­sár­ról már 1337-ből tu­dunk (Jakó 2004.347), de a so­ka­dal­má­ról csu­pán 1484-ben van köz­ve­tett ada­tunk (Zimmermann–Wer­ner–Gün­disch 1991.VII.353–4), így nem tud­juk mi­kor volt és hány na­pot tar­tott. Annyit el­árul­nak a for­rá­sok, hogy a besz­ter­ce­i­e­ket nem volt sza­bad meg­vá­mol­ni sem az it­te­ni so­ka­da­lom­kor, sem a he­ti vá­sár ide­jén. Ab­ban az eset­ben, ami­kor nin­cse­nek ada­ta­ink a so­ka­da­lom vá­sá­ros nap­ja­i­nak szá­má­ról, úgy te­kint­jük, hogy a mi­ni­má­lis há­rom na­pon át folyt a vá­sá­ro­zás. Ezek sze­rint Bonchidán egy év le­for­gá­sa alatt leg­a­lább 55 na­pon át ren­dez­tek vá­sárt.

Buzán, Doboka vár­me­gye egy má­sik te­le­pü­lé­sén is már 1318-tól kezdődően is­mer­jük a he­ti­vá­sá­rát (Zimmermann–Werner–Gündisch 1892.I.333), míg 1484-ben so­ka­dal­má­ról van tu­do­má­sunk (Zimmermann–Werner–Gündisch 1991.VII.354–5). Itt is leg­alább 55 vá­sá­ros na­pot szá­mít­ha­tunk éven­te.

Dés Belső-Szolnok vár­me­gye jelentős te­le­pü­lé­se volt, és Déswár ne­vű te­le­pü­lés fejlődéséből ala­kult ki. A hely­ség leg­fon­to­sabb fog­la­ko­zá­sa a só szál­lí­tá­sa volt. A szer­dai na­pi vá­sá­rát 1517-ben szom­bat­ra tet­ték át (Rüsz-Fogarasi 1999.III.122–3), míg az 1502-ben ki­ál­lí­tott vá­sár­tar­tás­ról szó­ló ki­vál­tás­le­ve­le két so­ka­da­lom tar­tá­sá­ra jo­go­sít­ja fel a te­le­pü­lés la­kó­it, Oculi va­sár­nap és Szent Mik­lós nap­ja kö­rül (Rüsz-Fo­garasi 1999.123–4). Dés ese­tén, mint lát­tuk fenn­ma­radt a vá­sár­tar­tá­si sza­ba­da­lom, azon­ban en­nek a szö­ve­ge nem iga­zít el ben­nün­ket a so­ka­da­lom vá­sá­ros nap­ja­i­nak szá­má­val kap­cso­la­to­san. Hi­szen úgy fo­gal­maz, hogy annyi na­pot tart­son a vá­sár, ameny­nyit a szük­ség meg­kö­ve­tel. Bi­zo­nyá­ra ab­ban az eset­ben, ha há­rom nap­ról len­ne szó, ak­kor az ok­le­vél­ben a szo­kás­nak megfelelőként em­lí­te­nék. Vé­le­mé­nyünk sze­rint há­rom nap­nál hosszabb időről van itt szó, de saj­nos nem tud­juk meg­ál­la­pí­ta­ni, hogy hány­ról. Gon­do­lom so­ka­da­lom­ként, négy nap­pal szá­mol­ha­tunk, így az év alat­ti vá­sá­ros na­pok mind­kép­pen meg­ha­lad­ják a 60 na­pot.

Dés köz­vet­len szom­széd­já­ban, önál­ló te­le­pü­lés­ként lé­te­zett a kö­zép­kor­ban Désakna. Kö­zel­sé­gük el­le­né­re Désakna vá­sá­ros hely volt. A he­ti­vá­sár ked­den tar­tot­ták (Jakó 1997.I.289), az éves vá­sárt pe­dig ok­tó­ber 11-én (Tagányi–Réthy–Pokoly–Kádár III.222) Kö­vet­kez­te­tés­ként Désakna ese­tén is 55 vá­sá­ros na­pot szá­mol­ha­tunk.

A só­bá­nyá­szat má­sik kö­zép­ko­ri jelentős he­lyén, Kolozson a he­ti vá­sár­ra már 1291-től van adat, azon­ban az éves vá­sár tar­tá­sá­ra csu­pán 1564-ben ka­pott ki­vált­sá­got. Hús­vét har­mad­nap­ján és Im­re her­ceg nap­já­ra szólt a ki­vált­ság­le­vél (Linder 1895.486–7). Mi­vel a do­ku­men­tu­mok nem jel­zik pon­to­san a vá­sár­na­pok szá­mát, ezért há­rom na­pos vá­sár­ral va­gyunk kény­te­le­nek szá­mol­ni. Így 1564-ig Kolozs me­ző­város ese­tén 52 nap­pal, utá­na 58 vá­sár­nap­pal van dol­gunk.

Ko­lozs­vár Er­dély egyik legjelentősebb te­le­pü­lé­se volt, a kö­zép­kor és ko­ra­új­kor fo­lya­mán, vá­sá­rai messzi földről von­zot­ták az em­be­re­ket, kereskedői szá­mos ter­mék­re vám­men­tes­sé­get él­vez­tek. A Me­ző­ség nyu­ga­ti fe­lé­ben la­kó em­be­rek könnyű­szer­rel el tud­tak jut­ni ide, ahol mezőgazdasági ter­mé­ke­ik­nek felvevő pi­a­cot ta­lál­tak, és ahol akár igé­nye­sebb kéz­mű­ves ter­mé­ket is vá­sá­rol­hat­tak. Azt gon­dol­nánk, hogy egy ilyen jelentős vá­ros ese­tén sok­kal több adat­tal ren­del­ke­zünk, mint né­mely ki­sebb te­le­pü­lésről, azon­ban ha job­ban a dol­gok mé­lyé­re né­zünk, bi­zony meg­le­pet­ten ál­lunk a sze­gé­nyes ada­tok előtt.

A he­ti vá­sá­rát, a csü­tör­tö­kit már 1337-ből em­lí­tik a for­rá­sok, ezek bővítésére csu­pán a 16. szá­zad ele­jén ke­rül sor, ami­kor 1514-ben egy év alatt két­szer is szé­le­sí­tik a vásárlehetőségeket, mi­vel a meglévő vá­sár­nap mel­lé még a hétfői és szom­ba­ti vá­sárt is be­ik­tat­ják. De így is szin­te hi­he­tet­len, hogy a 15. szá­za­don át vé­gig Ko­lozs­vá­ron, ahol jelentős kéz­mű­ves és ke­res­kedő ré­get élt csu­pán a hét egyik nap­ján tar­tot­tak he­ti vá­sárt.

A so­ka­da­lom ese­tén sem ál­lunk sok­kal job­ban. A so­ka­da­lom­ra vo­nat­ko­zó ki­vált­ság­le­ve­le Ko­lozs­vár­nak csu­pán 1506-ból va­ló, azon­ban köz­ve­tett ada­tok­ból tud­juk, hogy éves, or­szá­gos mér­vű vá­sá­ra már ko­ráb­ban is volt Ko­lozs­vár­nak, erről az első ada­tunk a 14. szá­zad har­ma­dik har­ma­dá­ból van. Ek­kor a kas­sai kereskedők vám­men­tes­sé­gé­re vo­nat­ko­zó ki­vált­ság­le­vél em­lí­ti egy­ér­tel­mű­en a Ko­lozs­vá­ron tar­tott so­ka­dal­mat is.

Ko­lozs­vár vá­sá­ros nap­ja­i­val kü­lön köz­le­mény­ben fog­lal­koz­tam, amelyből ki­de­rült, hogy bi­zony a meglévő ada­ta­ink alap­ján Ko­lozs­vár vá­sá­ros éle­te a 16. szá­zad­ban len­dült fel iga­zán (Rüsz-Fogarasi 2006). Míg a 15. szá­zad vé­gén Ko­lozs­vá­ron csak 56 vá­sá­ros nap volt, a 16. szá­zad ele­jén ezek szá­ma 162-re emel­ke­dett ah­hoz, hogy a 16. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben 220 nap ren­dez­ze­nek vá­sárt éven­te. Ezek az ada­tok na­gyon tisz­tán kör­vo­na­laz­zák a vá­ros fel­len­dü­lé­sé­nek jelentősebb sza­ka­sza­it.

A kö­zép­ko­ri Mezőség ke­le­ti ré­szén élő em­ber szá­má­ra a szászrégeni vá­sá­rok is elérhető tá­vol­ság­ban vol­tak, és bi­zo­nyá­ra lá­to­gat­ták is an­nak el­le­né­re, vagy ép­pen azért, mert a rész­ben szá­szok lak­ta te­le­pü­lés kéz­mű­ves ter­mé­ke­i­re szük­sé­gük volt. Szászrégen vá­sá­ra­i­ról csu­pán közve­tett és későközépkori ada­ta­ink van­nak, hi­szen csu­pán a Má­tyás ki­rály besz­­ter­ce­i­ek­nek ado­má­nyozott vámmenteségről szó­­­ló ok­le­vél­ben (1484. már­ci­us 21.) tesz­nek em­lí­tést az itt ren­dezett he­ti és éves or­szá­gos vá­sá­rok­ról (Zim­mermann–Werner–Gündisch 1991.VII.354–5).

Ugyan­csak a Mezőség ke­le­ti fe­lé­nek vá­sá­ros he­lye le­he­tett Sáromberke is. Itt azon­ban két­sé­ge­ink van­nak, hi­szen a Ma­ros túl­só part­ján fek­szik ez a te­le­pü­lés és a Ma­ros még most is elég nagy ah­hoz, hogy könnyű­szer­rel át­kel­het­tek vol­na, ám­bár 1415-ből az itt sze­dett vám­ról van­nak ada­ta­ink (Má­lyusz– Bor­­sa 1951–1999.V.343). Még ha Sáromberke sok­kal je­len­ték­te­le­nebb te­le­pü­lés is, mint Szászrégen, még­is az itt tar­tott vá­sá­rok­ról sok­kal pon­to­sabb ada­ta­ink ma­rad­tak, hi­szen egy he­ti­vá­sár és két or­szá­gos vá­sár meg­ren­de­zé­sé­re vo­nat­ko­zó ki­vált­sá­gunk ma­radt fenn. A Torda vár­me­gyé­hez tar­to­zó Sáromberkén min­den szer­dá­ra tar­tan­dó és min­den pün­kösd és Szent Mi­hály nap­já­ra or­szá­gos vá­sár tar­tá­sá­ra ka­pott jo­got föl­des­ura Somkereki An­tal (Má­lyusz–Borsa 1951–1999.V.343). En­nek a kivált­ság­le­vél­nek köszönhetően Sáromberkén éven­te 58 vá­sá­ros na­pon át le­he­tett szer­ve­zett kö­rül­mé­nyek kö­zött árut cse­rél­ni.

Szin­tén föl­des­úri bir­to­kon nyert vá­sár­tar­tást Som­ke­rék is, ahol an­nak el­le­né­re, hogy egy he­ti és két or­szá­gos vá­sár­ra volt ki­vált­ság­le­vél, még­sem ered­mé­nye­zett jelentős, a for­rá­sok­ba is le­csa­pó­dó vál­to­zást a fa­lu szer­ke­ze­té­ben, hi­szen an­nak el­le­né­re, hogy ugyan­annyi vá­sá­ros nap­ja volt akár Sárom­berkének, még­sem em­lí­tik a for­rá­sok oppidumként, ahogy ez utób­bi­nál né­hány­szor előfordult (Má­lyusz–Borsa 1951–1999.III.550). Som­ke­rék ese­tén is egy év alatt 58 vá­sá­ros nap­pal szá­mol­ha­tunk.

A Doboka me­gyé­ben elhelyezkedő Szé­ken, ahol a kö­zép­kor­ban a sókitermelés jelentős sze­re­pet ját­szott, csu­pán egy he­ti­vá­sár tar­tá­sá­ról van­nak ada­ta­ink, ezek elég­gé ko­ra­i­ak (1291. jú­li­us 23. előtt), hi­szen még az Ár­pád­kor­ból szár­maz­nak (Jakó 1997.I. 289). Szék ese­tén nin­cse­nek so­ka­da­lom­ról szó­ló ada­ta­ink, ezért éven­te csu­pán 52 al­ka­lom­mal tu­dunk vá­sá­ros na­pok­ról.

A Mezőség két Kolozs vár­me­gyei föl­des­úri vá­sá­ros he­lye Magyarszovát és Te­ke. Mindkettő vá­sár­vám­ból szár­ma­zó jö­ve­del­me a föl­des­urat il­let­te. A Su­kyak bir­to­ká­ba lévő Szovát hétfői na­pon tar­tan­dó he­ti és Szent Mi­hály na­pi so­ka­da­lom­ra ka­pott ki­vált­sá­got (Mályusz–Borsa 1951–1999.II.439). Szováton egy év le­for­gá­sa alatt 55 na­pon át volt vá­sár.

Te­ke hosszú ide­ig a Zobi csa­lád bir­to­ká­ban volt. A te­kei vá­sár­tar­tá­si ki­vált­sá­ga rend­kí­vül ér­de­kes, hi­szen nem egy ki­rá­lyi ado­mány­ról van szó, ha­nem az ok­le­vél­ben a föl­des­úr elődjének vá­sár­tar­tá­si ki­vált­sá­gát erősíti meg. Ez a vá­sár­tar­tás­ra vo­nat­ko­zó ok­le­vél a ké­ső kö­zép­kor ter­mé­ke, amely­ben Zobi Mi­hály elődje, Pé­ter ál­tal adott vá­sár­tar­tást erősíti meg 1486. ok­tó­ber 29-én. Nem egy­sze­ri vá­sár­al­ka­lom­ról van szó, ha­nem Szent Fü­löp és Ja­kab va­la­mint Szent Lász­ló nap­ján tar­tan­dó so­ka­da­lom tar­tá­sát erősíti meg (Zimmermann–Werner–Gündisch 1991.VII.460–2).

A Mezőség egyik jelentős köz­pont­ja Torda, ahol szí­ve­sen szé­kel­tek a vaj­dák, gyak­ran or­szág­gyű­lé­se­ket szer­vez­tek, és amely a só bá­nyá­sza­tá­nak és szál­lí­tá­sá­nak jelentős bá­zi­sa volt. Torda kö­zép­ko­ri tör­té­ne­téről saj­nos na­gyon tö­re­dé­kes in­for­má­ci­ónk van, hi­szen a vá­ros le­vél­tá­ra meg­sem­mi­sült, és leg­több­ször köz­ve­tett for­rá­sok alap­ján kör­vo­na­la­zó­dik hal­vá­­nyan en­nek a nem­csak a Mezőségnek, ha­nem egész Er­dély­nek is sok szem­pont­ból is köz­pon­ti he­lye. Tordán az Ár­pád­kor végétől kezdődően két egy­más után követő nap­ra kap­tak vá­sár­tar­tá­si ki­vált­sá­got, és­pe­dig pén­tek reggeltől szom­bat es­tig volt a só­bá­nya vá­ros he­ti­vá­sá­ra (Jakó 1997.288–9). Or­szá­gos vá­sá­rá­ról sok­kal később ér­te­sü­lünk, és ek­kor is köz­ve­tett for­má­ban, a kas­sai kereskedők vám­men­tes­sé­gé­re vo­nat­ko­zó ki­vált­ság­ban em­lí­tik az itt tar­tott so­ka­dal­mat (Vlaicu 2003.14.72–73). Kö­vet­kez­te­tés­ként Torda ese­tén 107 vá­sá­ros nap­pal szá­mol­ha­tunk.

Ezek a vá­sá­ros na­pok és he­lyek kö­zül több is egy na­pi já­rás­ra volt a Mezőség bár­me­lyik településéről, és így az itt élő em­ber szük­sé­gé­nek függ­vé­nyé­ben egyi­ket vagy má­si­kat fel­ke­res­te, és a szá­má­ra szük­sé­ges ja­va­kat meg­vá­sá­rol­hat­ta, vagy ter­mény­fe­les­le­gét ér­té­ke­sít­het­te.

Azon­ban ezek a vá­sá­rok nem csu­pán a ter­mék­cse­ré­nek he­lyei, hi­szen itt a vi­dék ap­ra­ja-nagy­ja össze­gyűlt, ta­lál­ko­zott, be­szél­ge­tett, az új tör­vé­nye­ket, a le­ve­le­sí­tett törvényszegők lis­tá­ját, köz­ér­de­kű in­for­má­ci­ó­kat ilyen al­kal­mak so­rán is­mer­tet­ték, a tör­vény­re va­ló idé­zés is a vá­sá­ros he­lyek ki­ki­ál­tó he­lye­in tör­tént.

Iro­da­lom

Engel Pál: Ma­gyar­or­szág a kö­zép­kor vé­gén, CD

Jakó Zsig­mond

1997, 2004 Er­dé­lyi ok­mány­tár I., II. Bp.

Rüsz-Fogarasi Enikő

1999 Târgurile Dejului Medievalia

2006 Ko­lozs­vár vá­sá­rai. In Vá­ro­sok és vá­ros­la­kók. Florea, Carmen–Costea, Ionut–Pál Judit–Rüsz-Fogarasi Enikő (szerk.), Ko­lozs­vár

Vlaicu, Monica

2003 Comerţ şi meşteşuguri în Sibiu şi în cele şapte scaune 1224–1579. Nagy­sze­ben