magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Carlile-Kovács Flóra – Puskás Katalin: „Emelj fel helyzetemből, míg ke­gyel­med le nem jár...” 1. rész


Egy szé­ki, ad­ven­tis­ta asszony val­lá­sos éle­te

Az egyén val­lá­sos­sá­ga több­fé­le mó­don meg­nyil­vá­nul­hat, a val­lá­si sze­rep az egyén éle­té­nek különböző as­pek­tu­sá­ra le­het ha­tás­sal, több­fé­le­kép­pen át­hat­hat­ja az egyén éle­tét. Meg­kü­lön­böz­te­tünk szeg­men­tált és dif­fúz val­lá­sos­sá­got asze­rint, hogy a val­lá­sos sze­rep mennyi­re hat­ja át az egyén éle­tét. „Csak az is­ten­tisz­te­let ide­jé­ig (szeg­men­tált val­lá­sos­ság), vagy csak­ugyan min­den tu­da­tos per­cé­ben a val­lás irá­nyít­ja a vi­sel­ke­dé­sét (dif­fúz vallásosság)”(vö. Tö­rök 2004). A val­lá­si igény ki­elé­gí­té­se egy adott kö­zös­sé­gen be­lül is több szin­ten le­het­sé­ges. Ta­nul­má­nyunk­ban egy olyan asszony éle­tét és val­lás­gya­kor­la­tát mu­tat­juk be, aki kre­a­ti­vi­tá­sá­val és al­ko­tás­vá­gyá­val – mint bútorfestő spe­ci­a­lis­ta –, ki­emel­ke­dik lo­ká­lis közösségéből, és aki­nek min­den­nap­ja­it át­szö­vi és meg­ha­tá­roz­za az in­ten­zív val­lá­si élet­re tö­rek­vés és a na­gyobb val­lá­si tö­ké­le­tes­ség ke­re­sé­se, s ez­ál­tal val­lá­si kö­zös­sé­gé­nek is meg­ha­tá­ro­zó tag­ja. A val­lás­szo­ci­o­ló­gi­á­ban McGuire ál­tal be­ve­ze­tett ki­fe­je­zés a val­lá­si vir­tu­óz; ami­kor az egyént nem elé­gí­ti ki a tö­me­gek val­lá­sos­sá­gi szint­je, és val­lá­si éle­té­ben a tö­ké­le­tes­ség­re tö­rek­szik. A tö­ké­le­tes­ség meg­fo­gal­ma­zód­hat mo­rá­lis, asz­ke­ti­kus, misz­ti­kus vagy tes­ti-emo­ci­o­ná­lis ide­á­lok­ban (McGuire 1992).

Élet­tör­té­net

„ezt a ki­csi éle­tet mi­ért nem tud­juk úgy él­ni... hát nem gyö­nyö­rű­ség, ha az em­ber szé­pen él”

Ta­más Zsu­zsa 1937-ben szü­le­tett Szé­ken (Kolozs me­gye), egy sze­gény, ad­ven­tis­ta val­lá­sú csa­lád­ban. A nagyszülők is meg­ke­resz­tel­ke­dett ad­ven­tis­ták vol­tak: nagy­any­ja „már 1908-ban fi­gyel­te az ad­ven­tis­tá­kat”. (A Ko­lozs­vár kör­nyé­ki fal­vak­ba ko­rán el­ju­tott az ad­ven­tis­ta misszió. Ko­lozs­vár az ad­ven­tis­ta misz­szió legerősebb köz­pont­ja volt Er­dély­ben. 1902-ben itt tar­tot­ták az első ala­ku­ló köz­gyű­lést. Az Ad­ven­tis­ta Egy­ház Transsylvániai Egye­sü­le­te 1910-ben ala­kult meg Nagy­sze­ben­ben, és ak­kor 357 ta­got szá­molt. Lásd Vöő 1997.) Szim­pa­ti­zált ve­lük és ha­ma­ro­san meg­ke­resz­tel­ke­dett. Csa­lá­di kör­ben es­tén­ként a bib­li­á­ból ol­vas­tak, édes­any­ja dél­utá­non­ként gyak­ran ta­ní­tott a gyer­me­ke­i­nek val­lá­sos éne­ke­ket.

T. Zs. az ele­mi is­ko­lát Szé­ken vé­gez­te, vé­gig kitűnő ered­ménnyel. Ki­csi ko­rá­ban so­kat sza­valt az is­ko­lá­ban és fa­lu­si ren­dez­vé­nye­ken egy­aránt. Má­sik kiemelkedő te­het­sé­ge a raj­zo­lás­ban mu­tat­ko­zott meg; ta­ná­rai kér­ték az ap­ját, hogy ta­nít­tas­sa to­vább festőnek, kol­lé­gi­u­mot is, ösz­tön­dí­jat is ígér­tek ne­ki, de a szülők nem en­ged­ték el.

Leánykorában nagy jelentőségű volt szá­má­ra a szom­szé­dos fal­vak ha­son­ló val­lá­sú fi­a­tal­ja­i­val va­ló rend­sze­res kap­cso­lat­tar­tás. Ma is szí­ve­sen em­lé­ke­zik a kö­zö­sen el­töl­tött időkre, ki­rán­du­lá­sok­ra, kö­zös is­ten­tisz­te­le­tek­re, bib­lia­órák­ra. Ma már nem ilyen in­ten­zív a Ko­lozs­vár kör­nyé­ki fal­vak ad­ven­tis­ta fi­a­tal­jai kö­zöt­ti kap­cso­lat­tar­tás. In­kább az anya­or­szág lett a ki­rán­du­lá­sok, tá­bo­rok, kon­fe­ren­ci­ák cél­pont­ja. Ez­zel pár­hu­za­mo­san a fa­lu­be­li ad­ven­tis­ta gyü­le­ke­zet lé­lek­szá­ma ex­po­nen­ci­á­li­san megnőtt, in­ten­zív, ki­egyen­sú­lyo­zott kö­zös­sé­gi éle­tet nyújt­va a fi­a­ta­lok­nak. Nyi­tott lett vol­na lo­ká­li­san exogám há­zas­sá­got köt­ni. Szék re­for­má­tus és ka­to­li­kus tár­sa­dal­ma szá­má­ra a lo­ká­lis en­do­gá­mia szi­go­rú­an be­tar­tott és be­tar­ta­tott írat­lan tör­vény­nek szá­mí­tott egé­szen a kö­zel­múl­tig. Ve­lük szem­ben a ki­sebb lé­lek­szá­mú ad­ven­tis­ta kö­zös­ség a val­lá­si en­do­gá­mi­át ré­sze­sí­tet­te előnyben. A pár­vá­lasz­tás ne­héz dön­té­sé­ben Is­ten se­gít­sé­gét kér­te:

„Hát én nem azért men­tem a fér­jem­hez, mert nem volt ki­hez men­jek. Me­het­tem vol­na vá­ros­ra, fa­lu­ra, és lett vol­na ki­hez. Én gyer­me­ki hit­tel böj­töl­tem és imád­koz­tam, hogy a jó Is­ten ren­del­je. (...) Nem azért men­tem az uram­hoz, mert nem volt más, de ő min­dig jött utá­nam, s ahogy én imád­koz­tam és böj­töl­tem... na­gyon sar­kallt, na­gyon járt utá­nam, és akár­hogy is pró­bá­ra tet­tem az Is­tent, hogy­ha nem őt ren­del­te, aka­dá­lyoz­za meg, nem aka­dá­lyoz­ta meg, hát össze­há­za­sod­tunk.”

1958-ban ment férj­hez, egy Kalotaszegről Szék­re köl­tö­zött ad­ven­tis­ta csa­lád fi­á­hoz. Ha­ma­ro­san – szé­ki vi­szony­lat­ban elég ko­rán – el­hagy­ta a szé­ki vi­se­le­tet, az anyó­sa után „tarkult”. (Mi­vel a vi­se­let el­ha­gyá­sa szé­ki vo­nat­ko­zás­ban na­gyon ko­rán kö­vet­ke­zett be, ar­ra kö­vet­kez­te­tünk, hogy eb­ben a fe­le­ke­ze­ti ho­va­tar­to­zás is sze­re­pet játsz­ha­tott.) Fér­je, val­lá­sá­val nem törődve a szé­ki mu­lat­sá­gok ked­velt szereplője lett, eb­ben azon­ban nem si­ke­rült ne­ki mér­té­ket tar­ta­ni, és má­ra alkoholfüggő szen­ve­dély­be­teg­gé vált. Há­rom fi­uk szü­le­tett, a két idősebb Ma­gya­ror­szá­gon te­le­pe­dett le, a leg­ki­seb­bik Szé­ken ala­pí­tott csa­lá­dot, Bálványosváraljáról ho­zott ma­gá­nak ad­ven­tis­ta fe­le­sé­get.

A férj iszá­kos­sá­gá­ból, hűtlenségéből és hi­te­ha­gyá­sá­ból szár­ma­zó konf­lik­tu­sok­ra, a meg nem ér­tett­ség­re, és a lel­ki ma­gány­ra T. Zs. szá­má­ra a hit nyújt re­ményt és ki­utat.

A bú­tor­fes­tést 9–10 éves kis­lány­ként kezd­te, 3–4. osz­tá­lyo­san már se­gí­tett asz­ta­los édes­ap­já­nak bú­tort fes­te­ni. Ezt a mes­ter­sé­get senkitől sem ta­nul­ta, csak ki­ta­pasz­tal­ta, és a fa­lu egyik ked­velt bútorfestője lett. Kísérletező ked­vé­nek köszönhetően sa­ját stí­lust te­rem­tett a szé­ki bú­tor­fes­tés­ben, amit Szé­ken min­den­ki fel­is­mer: a Ju­lis­ka Zsu­zsié (ezen a „csufondáros”, az­az ra­gad­vány­né­ven em­le­ge­tik őt a fa­lu­ban). ő a vi­rág­mo­tí­vu­mo­kat a ha­gyo­má­nyos­nál ter­mé­szet­hű­eb­ben fes­tet­te meg, jó­val több színt és szín­ár­nya­la­tot hasz­nál­va. A ré­gi sti­li­zált bim­bós-tu­li­pá­nos min­ták so­rát kibővítette a kert­jé­ben ta­lál­ha­tó vi­rá­gok má­so­lá­sá­val. In­dá­zó mo­tí­vum­fü­zé­rei a ko­ráb­bi bútorfestő stí­lus­sal el­len­tét­ben szin­te min­den fe­lü­le­tet be­bo­rí­ta­nak, alig lát­szik ki itt-ott a fe­ke­te alap­szín. Stí­lu­sá­ra jellemző a ha­gyo­mány és in­no­vá­ció egy­aránt. Míg a vi­rá­gok áb­rá­zo­lá­sá­ban a na­tu­ra­liz­mus­ra tö­re­ke­dett, ad­dig a kom­po­zí­ci­ói ha­gyo­má­nyos fel­épí­té­sű­ek: kí­sér­le­te­zé­se so­rán nem tet­szett ne­ki, ezért nem al­kal­maz­za az egy szár­ból fa­ka­dó egy­fé­le vi­rág­min­tát. Mos­ta­ná­ban a leg­újabb fa­lu­be­li igé­nyek ki­elé­gí­té­sé­ben tud­ja ki­él­ni festői kre­a­ti­vi­tá­sát: az új meg­ren­de­lé­sek kö­zött előfordulnak olya­nok, ami­kor a ha­gyo­má­nyos fe­ke­te ala­pú bú­tor­fes­tés­sel el­len­tét­ben na­túr fa lam­bé­ri­ák­ra fest a ké­pes­lap­ok vi­rág­csok­ra­i­hoz ha­son­ló tar­ka, tö­mött csok­ro­kat.

A fa­lu mind­há­rom sze­gé­be hív­ják fes­te­ni, na­gyobb mun­kák ese­tén tá­vo­lab­bi csa­lá­dok­nál al­szik né­hány éj­sza­kát. Ez a mes­ter­ség fo­lya­ma­to­san jó mel­lék­jö­ve­del­met je­len­tett szá­má­ra, ami­vel férjétől füg­get­le­nül önál­ló­an gaz­dál­kod­ha­tott. Ebből tud­ta tá­mo­gat­ni há­rom fi­á­nak csa­lád­ala­pí­tá­sát, és önál­ló­an el­ren­dez­ni a ki­sebb-na­gyobb la­kás-át­ala­kí­tá­so­kat: fürdőszoba be­épí­tést, bú­tor­cse­rét stb. Anya­gi ja­vak te­kin­te­té­ben jó­zan gon­dol­ko­dás jel­lem­zi; sze­ré­nyen, de szor­gal­ma­san és jól gaz­dál­ko­dik.

A hit Ta­más Zsu­zsa éle­té­ben köz­pon­ti sze­re­pet tölt be, val­lá­sos­sá­ga az át­lag­nál el­mé­lyül­tebb­nek tekinthető, amelyről az egyé­ni val­lás­gya­kor­lá­sá­ban meg­mu­tat­ko­zó kre­a­ti­vi­tá­sa is ta­nús­ko­dik.

Ez a kre­a­ti­vi­tás nem kiemelkedő szer­ve­zé­si ké­pes­ség­ben mu­tat­ko­zik meg, mint az ún. szent­em­be­rek­nél, a val­lá­si élet spe­ci­a­lis­tá­i­nál oly gyak­ran, nem is a ka­riz­ma­ti­kus ve­ze­tés ké­pes­sé­gé­ben, ha­nem az al­ko­tás­ban; a bú­tor­fes­tés­ben és az írás­ban kiteljesedő ön­ki­fe­je­zés­ben. Ne­héz élet­kö­rül­mé­nyei el­le­né­re, vagy ép­pen azok ha­tá­sá­ra ala­kí­tott ki ma­gá­nak egy a hi­te ál­tal ve­zé­relt belső vi­lá­got, amely­ben az al­ko­tás a hét­köz­na­pi ál­la­po­ton kí­vül­re he­lyez­ke­dés (men­tál­hi­gi­é­ni­ás) tech­ni­ká­ja. „A mű­vé­szet, mely nem fojt­ja el, nem ta­gad­ja le az ér­zel­me­ket, ha­nem ép­pen rá hi­vat­koz­va ki­mű­ve­li, de nem en­ge­di köz­vet­le­nül ki­tör­ni és meg­je­len­ni, ha­nem át­te­szi egy má­sik, egy mes­ter­kélt vi­lág­ba, jel­zés­sé, ha­son­lat­tá, szim­bó­lum­má ala­kít­va azt. (...) A mű­vé­szet ele­mi lel­ki szük­ség­le­tek ki­elé­gí­té­sé­re jött lét­re, nem rá­adás, fény­űzés, a szabadidő ér­tel­mes el­töl­té­sé­nek a mód­ja, ha­nem az egész tár­sa­da­lom men­tál­hi­gi­é­ni­ás tech­ni­ká­ja” (Andrásfalvy 2004).

Az ad­ven­tis­ta val­lás nem csak vi­lág­kép­ét és gon­dol­ko­dá­sát, de írá­sa­it is át­hat­ja.

Az írás sze­re­pe Ta­más Zsu­zsa éle­té­ben

„Oly­kor előveszem a fü­ze­te­met, az­tán meg­ol­va­som, s mint­ha nem én ír­tam vol­na”

1992-ben ült le először ír­ni, mi­kor a fér­je, aki Ma­gya­ror­szág­ra ment meg­lá­to­gat­ni ki­te­le­pült gyer­me­kü­ket, ha­za­üzent a leg­ki­sebb fi­uk­nak, hogy ta­lált mun­kát, és vi­gye utá­na a va­ko­ló­ka­na­lat. A fiú egyik nap­ról a má­sik­ra uta­zott el, az ag­gó­dó, ma­gá­nyos anya nem tud­ta ilyen gyor­san fel­dol­goz­ni leg­ki­sebb fia ki­uta­zá­sát. A következő szom­ba­ton is­ten­tisz­te­let után ott ma­radt az ima­ház­ban, „nem tu­dom, hogy jött, hogy le­ír­jam a bá­na­to­mat”. A hosszú vers­be fog­lalt val­lo­más meg­könnyí­tet­te el­vi­sel­ni a sor­sát, és se­gí­tett mé­lyeb­ben be­le­ka­pasz­kod­ni hi­té­be:

„Úgy ér­zem ma­gam oly egye­dül va­gyok

Min­den lel­ki ter­vem zá­tony­ra futot (…)

Se­gíts hogy is­mét elölről kezd­jem

Drá­ga Jé­zu­som a ter­vet ve­led szőjem

Mert én egyedűl gyen­ge va­gyok nagyon…”

Ez után a vers után öt év szü­net kö­vet­ke­zett, ami­kor is­mét egy mély lel­ki fel­in­du­lás ih­let­te az írás­ra. A következő vers Ka­pos­vá­ron szü­le­tett, középső fia csa­lád­já­nál tett lá­to­ga­tá­sa al­kal­má­val. Eb­ben a vers­ben is az anyai fél­tés kap han­got, s mel­let­te a mé­dia hí­rei ál­tal a lel­ké­ben kel­tett koz­mi­kus szo­ron­gás, amely apo­ka­lip­ti­kus jövőkép for­má­já­ban je­le­nik meg írá­sá­ban. A kül­vi­lág ne­héz­sé­ge­i­nek el­vi­se­lé­sé­re és a belső, lel­ki ví­vó­dá­sok­ra vá­laszt és egy­ben meg­ol­dást Is­ten­be ve­tett hi­te, mély val­lá­sos meggyőződése ad.

Az írás in­dí­té­kai és funk­ci­ói

T. Zs. vissza­ol­vas­va sa­ját ver­se­it lel­ki meg­nyug­vást és megerősödést, ön­iga­zo­lást ér­zett. Küllős Imo­la négy pont­ban fog­lal­ta össze a pa­rasz­ti ön­élet­rajz­írók in­dí­té­ka­it: 1. ide­ge­nek érdeklődése, 2. pél­da­adás, ta­ní­tás, 3. pa­nasz, 4. lel­ki kény­szer, az írás gyö­nyö­rű­sé­ge, me­ne­kü­lés (Küllős 1988, lásd még Ke­szeg 1991, 1999, 2003, 2006). Ta­más Zsu­zsa össze­gyűj­tött szö­ve­gei kö­zött az ön­élet­raj­zi jel­le­gű írá­sok in­dí­té­ka­i­nak elem­zé­se­kor a fen­ti­ek­kel va­ló meg­egye­zést ta­pasz­tal­tuk Ez az ér­zés még mé­lyebb volt, ha új­ra­ol­vas­ta vagy le­má­sol­ta őket. Négy má­so­la­tot ké­szí­tett ver­ses füzetéről: egyet ma­gá­nak és egyet-egyet a fi­ai szá­má­ra. A má­so­la­tok ele­in­te kéz­írás­sal ké­szül­tek, az utol­só né­hány már fény­má­so­ló­val. Leg­fon­to­sabb cél­ja csa­lád­já­nak, elsősorban fi­a­i­nak és uno­ká­i­nak va­ló irány­mu­ta­tás. Az út­mu­ta­tás mel­lett erős vágy él ben­ne, hogy va­la­mi ma­ra­dan­dó ér­té­ket is hát­ra­hagy­jon csa­lád­tag­ja­i­nak.

„Va­la­mit ad­ni sze­ret­nék gyer­me­ke­im­nek

Va­la­mit, ami­nek lá­tom, hogy örül­nek

Amit évek múl­tá­val is megőrízhetnek (...)

Né­ha-né­ha, mé­la csend­be, jusak esze­tek­be!”.

En­nek a mo­ti­vá­ci­ó­nak különböző meg­nyil­vá­nu­lá­si for­mái – a fent em­lí­tett kéz­irat má­so­lá­sa, és mind­há­rom fi­á­nak nagy pon­tos­ság­gal és hi­te­les­ség­gel el­ké­szí­tett, le­má­solt mi­ni­a­tűr szé­ki szobabelső is – azo­nos (a fent em­lí­tett) lel­ki szük­ség­le­tet elé­gí­te­nek ki.

Né­hány ver­se is­ten­tisz­te­le­te­ken is el­hang­zott. Az is­ten­tisz­te­le­tek után al­kal­man­ként fel­ol­va­sott belőlük az ott ma­ra­dó idős hí­vek­nek, akik to­váb­bi írás­ra bíz­tat­ták. Né­ha köl­csön­ad­ta a fü­ze­tét hoz­zá ha­son­ló sor­sú asszo­nyok­nak, akik­nél szin­tén hi­ány­zott a csa­lá­di bé­ke, hogy ne­kik is lel­ki vi­gasz­ta­lást nyújt­son. El­jut­tat­ja a ver­se­it az el­eset­tek­hez, a gyen­gél­kedőkhöz, vagy akik va­la­mi mi­att nem tud­nak is­ten­tisz­te­le­te­ken részt ven­ni. Ta­más Zsu­zsa szo­ci­á­lis és lel­ki se­gít­ség nyúj­tó te­vé­keny­sé­ge alá­tá­maszt­ja Fe­hér Ág­nes meg­ál­la­pí­tá­sát: „A sza­bad­egy­há­zak mű­kö­dé­sé­nél ki kell emel­ni, hogy tag­ja­ik szá­má­ra biz­ton­sá­gos mik­ro­kö­zös­sé­gi for­mát je­len­te­nek min­den kö­rül­mé­nyek kö­zött” (Fe­hér 1987). Nem ki­zá­ró­lag ad­ven­tis­ták­nak mu­tat­ja meg jó szív­vel: így adom egyik­nek is má­sik­nak is, de nem aka­rok di­cse­ked­ni ve­le, csak úgy aján­lom”.

Csa­lád­ján, fi­a­in kí­vül ez idá­ig csak nők ol­vas­ták írá­sa­it: „In­kább nőszemélyekkel va­gyok kap­cso­lat­ban. Sze­re­tek a Bib­li­á­ról em­ber­nek is be­szél­ni, aki sze­re­ti Jé­zust, én nem bá­nom akár­ki, ha fér­fi, ha nő, szí­ve­sen.”

Az utób­bi évek­ben szü­le­tett írá­sa­i­ban a misszi­ó­zás szán­dé­kát is meg­ta­lál­juk (lásd Pél­da­tár 3–5. Nem bi­zo­nyos; Fel­hí­vás; Jöj­je­tek Jé­zus­hoz). Ez a mo­ti­vá­ci­ó­ja an­nak a vá­gyá­nak, hogy akár sa­ját költ­sé­gén is, ki­adas­sa írá­sa­it: „Sze­ret­ném, hogy megörökítődjön. Hát­ha van­nak még má­sok is hoz­zám ha­son­ló hely­zet­ben, akik még vi­gaszt ta­lál­ná­nak ben­ne. Ha tisz­tán csak egy lé­lek tér­ne meg, tisz­tán az is meg­ér­né ne­kem” – ír­ja.

Az írás tech­ni­ká­ja és al­kal­mai

Ta­más Zsu­zsa szö­ve­gei ver­ses for­mát öl­te­nek, ő ma­ga is ver­sek­nek hív­ja őket. „A pa­rasz­ti iro­da­lom első al­ko­tá­sai gyak­ran ver­ses for­má­ban je­lent­kez­tek” (Küllős 1988. 260). Ta­más Zsu­zsa szö­ve­gei (igaz­tör­té­net, élet­tör­té­net, nap­ló­be­jegy­zés) mű­fa­juk­tól füg­get­le­nül ver­ses for­má­ban íród­tak. Először fo­gal­ma­zó­dik meg a szö­veg­törzs, a cí­me­ket utó­lag vá­laszt­ja hoz­zá­juk.

„Ami­kor meg­ír­tam a ver­set, utá­na írok cí­met én min­dig... Nem tu­dom én olyan pon­to­san meg­ma­gya­ráz­ni, olyan böl­csen ki­fej­te­ni, de van úgy, ami­kor úgy gyün belőlem.”

Az írás­ra elsősorban az es­ték és az éj­sza­kák al­kal­ma­sak, leg­in­kább té­li éj­sza­ká­kon jut rá ide­je, de né­ha nyá­ron is tol­lat ra­gad. El­mon­dá­sa sze­rint gyak­ran le­fek­vés előtt előkészíti a pa­pírt és az író­szer­szá­mot, hogy ál­má­ból fel­ri­ad­va is le tud­ja ír­ni fel­to­lu­ló ér­zé­se­it, gon­do­la­ta­it. Az írás gya­ko­ri mo­ti­vá­ci­ó­ja a belső lel­ki fel­in­dult­ság (pl. álom­be­li lá­to­más), zak­la­tott­ság (pl. csa­lá­di prob­lé­mák, ide­gen kör­nye­zet, hon­vágy). Túl­fű­tött lel­ki­ál­la­pot­ban szü­le­tett szö­ve­ge­i­re jel­lem­ző, hogy kö­vet­ke­zet­len köz­pon­to­zás­sal el­lá­tott, ára­dó belső mo­no­ló­gok. Szer­kesz­té­sük­re jellemző, hogy a vers­szak­sze­rű ta­go­lás kö­vet­ke­ze­te­seb­ben van je­len, mint a rí­mek il­lesz­ke­dé­se.

Az ad­ven­tis­ta kö­zös­ség el­is­me­ri te­het­sé­gét, és ün­ne­pi al­kal­mak­ra ren­del­tek is tőle ver­se­ket. Fel­ké­rés­re, meg­ren­de­lés­re azon­ban csak na­gyon rit­kán vál­lal írást. „Én csak ar­ról tu­dok ír­ni, amit én is át­élek, én is megtapasztalok… Úgy kell, hogy jöj­jön va­la­mi.” Ilyen fel­ké­rés­re írt ver­se szü­le­tett az öre­gek ta­lál­ko­zó­já­ra, amin ő ma­ga is je­len volt (lásd Pél­da­tár 6).

Az ün­ne­pi al­ka­lom­hoz kö­tött ver­se­it előre meg­ír­ta, és ver­ses fü­ze­té­be nap­ló­be­jegy­zés-sze­rű hoz­zá­fű­zé­sek­kel má­sol­ta be. Ilyen al­ka­lom­hoz kö­tött ver­se leg­ki­sebb fi­á­nak esküvőjére író­dott.

Ta­más Zsu­zsa ver­ses fü­ze­te

A pa­pír­lap­ok­ra írt ver­se­ket több­ször le­má­sol­ta, fü­zet­be ren­dez­te és aján­lás­sal, kvá­zi előszóval lát­ta el. Az ál­ta­lunk ta­nul­má­nyo­zott fü­zet aján­lá­sá­nak kel­te­zé­se 2003. ja­nu­ár. 3. A fü­zet több mint hat­van lap­ból áll; össze­sen 42 ver­ses írást tar­tal­maz, ebből 34 da­tált. A fü­zet­nek tar­ta­lom­jegy­zé­ke nincs, a ver­sek cí­me­it a fü­zet­ben ta­lál­ha­tó sor­rend alap­ján kö­zöl­jük a Pél­da­tár­ban. Az első ver­set 1992. au­gusz­tus 29-én, az utol­sót 2004. ok­tó­ber 8-án ír­ta. Mű­fa­ju­kat te­kint­ve ver­set, nap­ló­be­jegy­zést, élet­tör­té­ne­tet és igaz­tör­té­ne­tet egy­aránt tar­tal­maz. A ver­ses szö­ve­gek utó­lag rö­vid ma­gya­rá­za­tok­kal, ada­tok­kal, kom­men­tá­rok­kal egé­szül­tek ki: pél­dá­ul fon­tos csa­lá­di dá­tu­mok­kal (ke­resz­tel­ke­dés, há­zas­ság­kö­tés időpontjai), aján­lás­sal, kö­szö­net­tel, vagy a vers szü­le­té­sé­nek kö­rül­mé­nye­i­vel. Ezek a be­jegy­zé­sek író­juk szán­dé­ka sze­rint ki­sebb be­tűk­kel – je­lez­ve, hogy csak ki­e­gé­szí­tés­ről van szó – a lap szé­lé­re, a fü­zet mar­gó­já­ra ke­rül­tek.

Ta­más Zsu­zsa írá­sa­it tel­jes mér­ték­ben meg­ha­tá­roz­za val­lá­sa. Gyak­ran utal a Szent­írás­ra, ezen be­lül az apo­ka­lip­ti­kus iro­da­lom­ra, az ad­ven­tis­ta hit­té­te­lek­re, és El­len G. White prófétanő jós­la­ta­i­ra. Hang­sú­lyoz­za a szom­bat jelentőségét, fel­buk­kan­nak az eszkhatologikus ké­pek. Krisz­tus má­so­dik el­jö­ve­te­le, az utol­só íté­let és a ke­gyel­mi idő le­jár­ta va­la­mi­lyen for­má­ban min­den írá­sá­ban je­len van.

T. Zs. írá­sa­i­ban az ad­ven­tis­ta, milleniarista je­gye­ken túl, erőteljesen meg­je­le­nik a lo­kál­pat­ri­o­tiz­mus; a val­lá­si kö­zös­ség­hez va­ló ta­ro­zás mel­lett hang­súlyt kap a fa­lu­kö­zös­ség­hez tar­to­zás, a la­kó­hely­hez va­ló hű­ség is. Ugyan­ez a ra­gasz­ko­dás szülőfaluja kul­tú­rá­já­hoz megfigyelhető bú­tor­fes­té­sze­té­ben, és a kis mé­re­tű szé­ki szo­bák ké­szí­té­sé­ben is. Ez iga­zol­ja Vöő Gab­ri­el­lá­nak azt a meg­fi­gye­lé­sét, hogy az er­dé­lyi ma­gyar ad­ven­tis­ta gyü­le­ke­ze­tek­ben, az ad­ven­tis­ta fe­le­ke­ze­ti élet ha­tá­sá­ra nem tű­nik el a nép kul­tú­rá­hoz va­ló ra­gasz­ko­dás, az et­ni­kai kul­tú­ra nem mi­ni­ma­li­zá­ló­dik; a val­lá­si élet­tel kom­pa­ti­bi­lis kul­tú­ra­ér­té­ke­ket to­vább­ra is ma­gu­ké­nak vall­ják (Vöő 1997. 413).

A csa­lád­ja – mint sa­ját nyá­ja – iránt ér­zett felelős­ségtudat több­ször meg­nyil­vá­nul a vizs­gált szö­ve­gek­ben: „Mi­kor ama na­pon az Úr majd azt mond­ja / Hol van a nyáj, amely te re­ád volt bíz­va Mit fo­gok fe­lel­ni? Nem lesz ott sza­vam / Vizs­gá­lom éle­tem / Oh hol mullasztotam? Nem tu­dok semit teni bár­me­nyit agodom / Csak egyet, hogy Jé­zus­nak nap mind nap el­mon­dom.”

Írá­sa­i­nak jelentős ré­sze fel­fog­ha­tó sze­mé­lyes ima­ként is. A sze­mé­lyes és ri­tu­á­lis ima köz­ti különbségről ír rész­le­te­sen Heiler (1932) nyo­mán Lo­vász Irén (2002): A sze­mé­lyes ima a szív és lé­lek ki­ára­dá­sa Is­ten előtt; ez­zel össze­füg­gés­ben gon­dol­ha­tunk neoprotestáns egy­há­zak in­di­vi­du­á­lis imá­i­ra. Az ad­ven­tis­ta prófétanő El­len G. White sze­rint a sze­mé­lyes ima lel­ki fejlődésünk ér­de­ké­ben el­en­ged­he­tet­len, nem Is­tent hoz­za le hoz­zánk, ha­nem ben­nün­ket emel fel hoz­zá (White 1990.59). A csa­lá­di kör­ben és nyil­vá­no­san el­mon­dott imák mel­lett ugyan­olyan fon­tos sze­re­pet kap­nak a ma­gá­nyo­san el­mon­dott imák, nincs idő és hely mely al­kal­mat­lan vol­na Is­ten­hez va­ló fo­hász­ko­dás­ra (White 1990.63).

T. Zs. aki a val­lás­gya­kor­la­tá­ban a tö­ké­le­tes­sé­get ke­re­si, ver­sei írá­sa ré­vén jut el ah­hoz a – White prófétanő ál­tal ja­va­solt – val­lás­gya­kor­lá­si me­tó­dus­hoz, mi­sze­rint: a tisz­tá­ta­lan vá­gyak és szent­ség­te­len gon­do­la­tok min­den aj­ta­ját szo­ro­san el­zár­hat­juk, ha szí­vün­ket bensőséges imá­ban emel­jük Isenhez. Azok, akik szí­vü­ket nyit­va tart­ják Is­ten ál­dá­sa és se­gít­sé­ge előtt, sok­kal szen­tebb lég­kör­ben él­nek, mint amely őket e föl­dön kö­rül­ve­szi; ál­lan­dó­an kö­zös­sé­gük lesz a mennyel (White 1990.63).

Er­re az ál­la­pot­ra va­ló vá­gyá­nak, tö­rek­vé­sé­nek nem csak írás­ban adott han­got, a be­szél­ge­té­sek al­kal­má­val is több­ször el­mond­ta, hogy szá­má­ra meg­nyug­vást és bol­dog­sá­got az ad, ha „lel­ki ma­gas­la­tot” si­ke­rül el­ér­nie. „Vol­tam olyan ma­gas­la­ton, ami­kor úgy ér­zem te­li van a szí­vem.”

Ver­ses fü­ze­té­nek előszavában szin­tén fellelhető ez a gon­do­lat: a ma­gas­lat el­éré­sé­ért a lel­ki üd­vös­sé­gért va­ló ví­vó­dás, „tu­sa­ko­dás a hi­tért”. Az Ön­vizs­gá­lat, Ilyen va­gyok én még ma és Jé­zus a pél­da­kép cí­mű ver­se­i­ben is ezt a kér­dés­kört jár­ja kö­rül (lásd Pél­da­tár 7).

A vallásosos ta­pasz­ta­lás vi­zu­á­lis él­mé­nye lá­to­más­sze­rű ál­mok­ban je­lent­ke­zett T. Zs. szá­má­ra. Ezek az ál­mok szá­má­ra annyi­ra fon­to­sak vol­tak, hogy ver­ses fü­ze­té­be is be­je­gyez­te őket.

A füzetből meg­is­mert álomnarráció azon­ban kö­zel sem olyan szí­nes, mint szó­be­li álom­el­be­szé­lé­se, a le­jegy­zett szö­veg­nek ez al­ka­lom­mal az ese­mény rög­zí­té­se volt a cél­ja (lásd Pél­da­tár 8).

Írói, költői képességeiről ő ma­ga azt vall­ja: „Nem tu­dom min­dig pon­to­san le­ír­ni azt amit én ér­zek. Nem tu­dom mi­ért, csak azt, hogy nincs annyi böl­cses­sé­gem. Ne­kem nincs olyan szó­kin­csem, nem tu­dok úgy ír­ni mint egy vá­ro­si.”

El­len­ben na­gyon sze­re­ti Balázsy Kár­oly és Pi­lis Balázsy Sán­dor ver­se­it. Balázsy Kár­oly az er­dé­lyi ad­ven­tis­ta val­lá­sos köl­té­szet kiemelkedő al­ko­tó­ja (lásd Vöő 1997.412–9). Ve­ze­ték­ne­vét – az irán­ta va­ló tisz­te­let je­lé­ül – ve­je, Pi­lis Sán­dor is fel­vet­te. Pi­lis Ba­lá­zsy Sán­dor kö­zel öt évig mű­kö­dött Szé­ken, mint ad­ven­tis­ta pré­di­ká­tor, ez­alatt apó­sa meg­ze­né­sí­tett köl­te­mé­nye­it gyak­ran éne­kel­te, és ő ma­ga is írt ver­se­ket. Úgy vél­jük, hogy Ta­más Zsu­zsá­ra is nagy ha­tás­sal volt az a né­pi­es hang­vé­te­lű ad­ven­tis­ta köl­té­szet, amit a Balázsy-versek nyúj­tot­tak.

Összeg­zés

Dol­go­za­tunk­ban a szé­ki ad­ven­tis­ta kö­zös­ség egy meg­ha­tá­ro­zó sze­mé­lyé­nek, Ta­más Zsu­zsá­nak egyé­ni­ség­vizs­gá­la­tá­ra tet­tünk kí­sér­le­tet, ki­emelt fi­gyel­met for­dít­va a val­lá­si ori­en­tá­ci­ó­ra, ezen be­lül egyé­ni val­lás­gya­kor­lás­ára és eh­hez kap­cso­ló­dó írá­sa­i­ra. Az egyé­ni­ség- és sze­mé­lyi­ség­vizs­gá­lat kö­zöt­ti kü­lönb­ség­re Gunda Bé­la hív­ta fel a fi­gyel­met. Meg­pró­bál­tuk be­mu­tat­ni, hogy ná­la az egyén val­lá­sos­sá­gá­ból adó­dó sze­rep nem ké­pez kü­lön sze­re­pet, ha­nem dif­fúz mó­don az élet min­den as­pek­tu­sá­ra ki­ve­tül és tel­je­sen át­hat­ja azt. Szá­má­ra a két leg­fon­to­sabb ön­ki­fe­je­zé­si mód az írás, amely­ben val­lá­sos­sá­ga in­di­vi­du­á­lis belső ima for­má­ját öl­ti, és a bú­tor­fes­tés, mely­ben sa­ját stí­lust te­rem­tett, mi­köz­ben a „fo­lya­ma­to­san vál­to­zó ha­gyo­mány­hoz, kö­zös­sé­ge meg­tar­tá­sá­hoz, igé­nyé­hez al­kal­maz­kod­va al­kot” (Gunda 1998. 15).

Ta­más Zsu­zsa mint egyé­ni­ség más-más meg­íté­lés­sel, más-más funk­ci­ót tölt be fe­le­ke­ze­ti kö­zös­sé­ge és a fa­lu­kö­zös­ség éle­té­ben. A fa­lu­kö­zös­ség el­is­mert és tisz­telt tag­já­vá vált mí­ves bú­tor­fes­té­se ál­tal. Bútorfestő mi­vol­tá­ban ke­res­ték fel őt a szé­ki ká­bel­té­vé hely­be­li képviselői, hogy egy rö­vid ri­port­fil­met ké­szít­se­nek ve­le mun­ká­já­ról, ame­lyet ha­son­ló al­ko­tó egyéniségekről ké­szí­tett fil­mek kö­zött va­sár­nap dél­utá­non­ként és ün­nep­nap­okon be­mu­tat­nak. Írá­sa­it azon­ban ke­vés­sé is­me­rik, és a más fe­le­ke­ze­tű hí­vek a „hi­va­ta­los” ál­lás­pont sze­rint el­uta­sít­ják azo­kat. Ki­sebb konf­lik­tus­hely­zet ala­kult ki pél­dá­ul, ami­kor T. Zs. az írá­sa­it a re­for­má­tus fe­le­ke­zet­ben ha­son­ló sze­re­pet betöltő la­i­kus hit­ok­ta­tó- és író­val akar­ta le­gé­pel­tet­ni. Kí­ván­sá­gát val­lá­si-vi­lág­né­ze­ti kü­lönb­ség mi­att dur­ván el­uta­sí­tot­ták. Bár Szé­ken az ad­ven­tis­ta egy­ház már 100 éve, egy­re fo­ko­zot­tabb mér­ték­ben je­len van, a he­lyi re­for­má­tu­sok nagy ré­sze még­is szek­ta­ként (szom­ba­tis­ta el­ne­ve­zés­sel) el­uta­sít­ja. Mind­emel­lett Szé­ken ál­ta­lá­no­san tisz­te­lik őt a ne­héz kö­rül­mé­nyei el­le­né­re is pél­da­mu­ta­tó éle­té­ért.

A szé­ki ad­ven­tis­ta kö­zös­ség­nek fél év­szá­za­da hű­sé­ges, meg­bíz­ha­tó tag­ja. Ti­zen­négy éve­sen, 1951-ben ke­resz­tel­ke­dett meg. In­ten­zív val­lá­si éle­tet él az­óta is, a szom­ba­ti is­ten­tisz­te­let mel­lett hét­köz­na­pon­ként is rend­sze­re­sen jár bib­lia­órák­ra, és össze­jár a buz­góbb gyü­le­ke­ze­ti ta­gok­kal. Az ad­ven­tis­ta ta­ní­tá­sok sze­rint fi­gyel az egész­sé­ges, mér­ték­le­tes élet­mód­ra. Ét­ke­zé­sé­ben be­tart­ja az ószö­vet­sé­gi előírásokat, a kó­ser táp­lál­ko­zást. Né­hány év­vel ezelőttig gyak­ran böj­tölt, főleg szom­ba­ton­ként. Év­ti­ze­de­kig tag­ja volt az ad­ven­tis­ta ének­kar­nak, és a mai na­pig na­gyon sze­ret éne­kel­ni. Ott­hon az egyé­ni imák mel­lett min­den­nap éne­kel és előfordul, hogy a szom­ba­ti is­ten­tisz­te­let után is ott ma­rad az ima­ház­ban egy­ma­ga ének­szó­val di­csér­ni az Urat. Egy al­ka­lom­mal az is­ten­tisz­te­let után, az ima­ház­ban ma­rad­va a ke­zé­be ke­rült egy ré­gi éne­kes­könyv, amelyből éne­kel­ni kez­dett. Há­tul­ról, a kettőszázadik énektől ha­ladt előre fe­lé, egé­szen a har­min­ca­di­kig. Ész­re sem vet­te, hogy az idő mú­lik, hogy már a száz­het­ve­ne­dik zsol­tá­ron is túl van, be­re­kedt, hang­ja el­ment, de ha­tár­ta­lan bol­dog­sá­got ér­zett.

A hét­köz­na­pi időn és élet­hely­ze­ten kí­vül­re he­lyez­ke­dés tech­ni­ká­ját gya­ko­rol­ja ak­kor is, ha al­kot, ha ír, ha má­sol és új­ra­ol­vas.

„Ne­kem olyan jó ér­zés mi­kor azo­kat ol­va­som, mint­ha ott len­nék, mint­ha ab­ban a hely­zet­ben len­nék.”

Val­lás­gya­kor­la­tá­ban feltűnő a tö­ké­le­tes­ség mo­rá­lis szint­jé­nek el­éré­sé­re, a tö­me­gek val­lá­sos­sá­gi szint­je fö­lé tö­rek­vés ál­lan­dó vá­gya, ami meg­egye­zik a vir­tu­óz val­lá­sos­ság is­mér­vé­vel.

Pél­da­tár

1. Ezen fü­zet­be rend­re meg­írt ver­se­i­met gyüj­tö­tem egy­be. Ezen ver­sek közt vanak olyan ver­sek me­lyek az én sa­ját életemről szól­nak, de még­is be­le ír­tam gon­dol­va, hát­ha el ke­rül olya­nok ke­zé­be, kik­nek hasonlo hejzetük van, ta­lán va­la­mi vi­gaszt vagy ta­nul­sá­got ta­lál­nak bene. Ezen ver­sek arol tanuskodnak, hogy lel­ki éle­tem még min­dig in­gá­zik. Hol egy lel­ki ma­gas­la­tot si­ke­rül el ér­nem, hol egy lel­ki mély pon­ton ér­zem ma­gam. Azon ve­szem ész­re ma­gam, hogy a csügedés mo­csa­rá­ba esek gyak­ran, és ilyen­kor jól eső ér­zés, hogy e ver­se­ket ol­vas­va ujbol felrázanak és ujbol fel­ka­pasz­kod­jak és meg­ra­gad­jam az én Is­te­nem kar­ját, Ben­ne vi­gaszt és erőt ta­lál­jak.

Így vergődöm hol a ma­gas­la­ton, hol a méjben. Oh bár­csak eljöne az a pil­la­nat, hogy so­ha ne csuszak le! Ha­nem min­dig erős hit­tel feljeb és feljeb jut­hat­nék! Ez az én szí­vem vá­gya!

Az Úrré le­gyen hálla a dicsőség és a fel­ma­gasz­ta­lás, minednért, mert ő ad ér­tel­met és bölcseséget. Nálla nél­kül sem­mik va­gyunk. Most amidőn ezen fü­zet­be, gon­do­la­ta­im, vá­gya­im, és ér­zel­me­i­met pró­bál­tam ki­fe­jez­ni, hogy másokal is megoszhasam azt, mit nem csu­pán sa­ját ér­tel­mem fej­lesz­tet ki. Is­te­né a hálla!

Is­ten ál­dá­sát kér­ve bocsájtom ut­já­ra!

Imádkozo szív­vel; sok-sok sze­re­tet­tel kül­döm drá­ga Gyremekeimnek.

Szivem vá­gya az, hogy ta­lál­ja­nak ben­ne oly sza­va­kat, mely szivükhöz szoljon és üdvöségük el­nye­ré­sé­hez segitse őket.

És ha ta­lán má­sok ke­zé­be is ke­rül, Te­gye az Úr áldásá és gyümölcsözövé.

Ha hoz­zám hasonlo hejzetben lévőkhöz is el jut. Ad­ja az Ur hogy vi­gaszt és üze­ne­tet ta­lál­ja­nak bene. Ugyan­az a Szent Lé­lek ki se­gí­tet leirni

Segitsen min­den egyes olvasonak hogy még töbet és bölcseben meg ért­se mint ahogy le van irva.

2. Va­la­mit ad­ni, Va­la­mit hagy­ni sze­ret­nék

Egy vágy éb­redt szivembe, s nap mint nap küz­kö­dek

Va­la­mit ad­ni sze­ret­nék gyer­me­ke­im­nek

Va­la­mit, ami­nek lá­tom hogy örül­nek

Amit évek mul­tá­val is megörizhetnek

Gaz­dag­sá­gom nin­csen, ara­nyom sem pén­zem

Pe­dig az élet­ben oly so­kat küzdötem

Csak amenyit tud­tam, anyit se­gít­he­tem

Hisz az élet ter­hét, ne­he­zen ci­pel­tem

De va­la­mit még­is ad­ni sze­ret­nék

Va­la­mit, ami gaz­dag­ság­hoz ve­zet

Egy iga­zi ragyogo, tisz­ta szép jel­le­met

Bár hogy sze­ret­ném ezt sem ad­ha­tok

Ne­kem is csak az van amit én is ka­pok

Hisz magamtol nem tu­dom ki­fej­lesz­te­ni

S ha len­ne is: azt nem le­het aján­dék­ba ad­ni

Hi­szen ezt min­den­ki ömgaga kell él­je

Sovárogva, tisz­ta szívből, jó Atyánk­tól kér­je

Mert ki­nek élő hi­te van és tisz­ta jel­le­me

A meny összes gaz­dag­sá­gát biz­tos, hogy meg­nyer­te

Tisz­ta szivből va­la­mit ad­ni, hagy­ni aka­rok

Bár ér­zem tes­ti­leg, lel­ki­leg, te­he­tet­len va­gyok

Nem ren­del­ke­zek én olyan értékekel

Csak a min­den­na­pos ne­héz keresztemel

Azt ami .................................................

És ahoz még potlásul egy-két jó ta­ná­csot

Szívből ta­ná­cso­lom „Is­tent szeresétek”!

Hi­szen ő éle­tét ál­doz­ta ér­te­tek!

A má­sik ta­nács; egy­mást félt­ve szeresétek

Le­gye­tek egy­más­hoz na­gyon jó test­vé­rek!

Ezen ta­ná­cso­kat el ne fe­lejt­sé­tek

Mert iga­zi bol­do­gok csak így le­he­tek

Ez amit ad­ha­tok, s ha meg fo­gad­já­tok

A me­nyei ál­dás, böven szál ti rá­tok

Meg­ta­pasz­tal­já­tok; tes­ti­leg, lel­ki­leg.

A leg­gaz­da­gab­bak e föl­dön ti lesz­tek

S a sze­rény va­la­mi, mit hagy­ni tud­hat­nék

A kö­zö­sen meg­élt anyi sok jó em­lék

Mi fájjo volt, könyes, azt mind fe­lejt­sé­tek

Ha nem vol­tam sok­szor tü­rel­mes köz­te­tek

El ne fe­lejt­sé­tek a ne­mest a szé­pet

A gyer­mek éve­ket a csa­lá­di fész­ket

Bár sok­szor a vihartol megtépászot volt

De anyai szí­vem csak ér­te­tek dobogot

Va­la­mit hagy­ni aka­rok szívemből ti nék­tek

Legyetek bá­tor, szerető, és sze­líd em­be­rek

Csa­lád megbecsülők! Én csak ere kér­lek

Hi­szen az éle­tem gyor­san to­va tünhet

Soh­se bánkodjatok, ne ke­se­reg­je­tek

Ha bár­mi jön! Örizétek meg az em­lé­ke­ket

Ha, sor­so­tok bár mere visz, soh­se fe­led­jé­tek

Imád­ko­zom! És a szivem ott van ti ve­le­tek

Sohsem vá­rok aján­dék­ra, mi pézbe ke­rül­ne

Csak szép szora, egy mo­soly­ra; ez mi gyogyír len­ne

S oly­kor-oly­kor mun­ka után az éj mély csndjébe

Né­ha-né­ha, mé­la csend­be, jusak esze­tek­be!

Ta­más Zsu­zsa 2004. ok­tó­ber 8.

3. Nem bi­zo­nyos

Nem bi­zo­nyos, ha elszunyadunk, hogy feléb­re­dünk

Ha el­uta­zunk hogy meg­ér­ke­zünk

Hogy learat­juk azt amit ve­te­tünk

Hogy meg ta­lál­juk azt amit sze­ret­tünk

Nem bi­zo­nyos hogy kinyilik a ró­zsa

Hogy a kenyérből min­dig lesz egy mor­zsa

Hogy felnő min­den fa, vi­rág, gye­rek

Hogy moz­du­lat­la­nul áll­nak a he­gyek

Hogy nem lesz so­ha gaz­ság az igazságbol

Hogy nem vállik gyász, bá­nat a vígságbol

Mi­ért ma égünk hogy hol­nap is sze­ret­jük

Mit ma megigértünk, hogy hol­nap meg­te­het­jük

Nem bi­zo­nyos itt semi semi sem

Még­is épí­tünk, bí­zunk, re­mé­lünk

Gyüjtünk, mu­la­tunk, égünk, ígé­rünk

De ar­ra alig-alig gon­do­lunk

Hogy egy bi­zo­nyos! az hogy meg­ha­lunk!

4.Felhívás

Test­vé­rem egy éven ujra át ha­lad­tunk

Az íté­let nap­já­hoz közeleb jutotunk

Fut, ro­han az idő mi nem veszük ész­re

Nem is gon­do­lunk a közelgő jövöre

Az in­té­sek is alig lenditenek raj­tunk

Ott va­gyunk még majd­nem honan el­in­dul­tunk

Tu­da­tá­ba vagy-e hogy fo­lyik az íté­let?

Okos szüzként vá­rod-e közelgő vőlegényed?

Meg­tel­tél-e test­vér igaz sze­re­tet­tel?

Sza­kí­tot­tál-e már gyű­lölt teteidel?

Oh, mulnak a na­pok s az évek

És te gond­ta­la­nul ész­re sem ve­szed

Sürün hang­za­nak el át­kok szi­dal­ma­zá­sok

Emiat jönek ránk az utolso csa­pá­sok

A gyeremekek is egy­re elégedetlenebek

De azt arat­ják majd le amit most el­vet­nek

Bár mere is né­zünk a bűn özö­ne lát­szik

Él­tünk szín­pa­dán e nép utol­já­ra ját­szik

If­jak! Ne kösétek ma­ga­tok e vi­lág­hoz

Ti lá­nyok ma­ga­to­kat mindentől óv­já­tok

Ne­hogy bünt kö­ve­se­tek el szán­dé­ko­san

Ne­hogy a gyehenán ég­je­tek kí­no­san

Kér­lek még ma! Vál­toz­tas­sá­tok meg éle­te­tek

Amig az an­gya­lok tart­ják a négy sze­let

Éb­red­je­tek mert a kegyelelm ide­je le­zá­rul

Rö­vi­de­sen, a szentej aj­ta­ja ki­tá­rul

Ak­kor majd el­han­go­zik is­ten­nek szozata

Szent sza­vá­val ve­lünk e sza­va­kat halatja

Aki igaz volt, le­gyen ez­után is igaz

Aki pe­dig fer­tel­mes, le­gyen örök­re az

Ez után már hi­á­ba lesz min­den ké­re­lem

Mert visza lesz von­va az Is­te­ni ke­gye­lem

Mily ré­mes lesz ha az ég­bolt ro­pog­va el mulik

A föld inog s tá­tong, a ten­ger hulámzik

A kitörő tűz si­ke­ten dü­bö­rög

A földből jövő lá­va iszonyuan hö­rög

A nép majd ré­mül­ten ide-oda futkosik

A jajj ki­ál­tás el hat a velőkig

Min­den­fe­lé halatszik a nép jaj veszeklése

Ha rá jönek hogy vég­leg el vanak már kés­ve

Egy­mást ölel­ve kér­nek bo­csá­na­tot

Le ír­ha­tat­lan lesz ez az álapot

Szü­lök mily bor­zal­mas lesz az az álapot

Ha gyermekeitektöl el kell majd válnatok

Mert nem gá­tol­tá­tok meg gyer­me­ke­i­tek hi­bá­it

Most látnatok kell bor­zal­mas kinjait

Te, ki még ma a bünnek vi­zét foralod

Hagyj fellvelle! Ta­lán még aba hagy­ha­tod

Ren­dezd lel­ki ügyed, mert az ajto ki­tá­rul

S a ke­gye­lem  tölled örök­re el zá­rul.

Vé­ge

5. Jöjetek Jé­zus­hoz

Ez a föld a fáj­da­lom­nak ha­zá­ja

Könytöl ázik enek min­den tá­ja

Milioknak jajja száll az ég­re

Mi­kor jön el már egy szeb kor vég­re

Megprobáltak a böl­csek sok min­dent

Hogy javitsák a hejzetet itt lent

De nem se­gít az em­ber tu­dá­sa

Ha nincs raj­ta Is­ten­nek ál­dá­sa

Nem se­gít az em­be­ri aka­rat

Ez a vi­lág si­ra­lom völgy ma­rad

Míg az em­ber a bünnek szolgaja

Amig Sá­tán a szivek ki­rá­lya

El jött Jé­zus a nagy Is­ten fia

Bűneinekből min­ket meg­vál­ta­nia

ő a vi­lág szabadíto hősse

De jajj! Nem kell az em­ber­nek ő se

Sok nép vall­ja hogy Krisz­tust követő

De sza­va­it, s pél­dá­ját el ve­tik

Vi­se­lik bár a ke­resz­tény ne­vet

De nem él­nek Krisz­tu­si éle­tet

Ke­resz­té­nyek po­gány mód­ra él­nek

Jé­zus­hoz csak aja­kuk­kal tér­nek

De szivüket tá­vol tart­ják tölle

A Megváltot ki­zár­ják belöle

Em­be­rek! Kik küz­döt­tek szen­ved­tek

Bol­do­gok csak Jé­zus­sal le­het­tek

Szí­ve­te­ket ha né­ki ad­já­tok

A jo Is­ten ál­dá­sa szál rá­tok

Ha lel­ke­tek uj­já fog szü­let­ni

Tud­tok hini, re­mél­ni sze­ret­ni

Égi bé­ke töl­ti be keb­le­tek

Tér­je­tek meg Jé­zus­hoz jöjetek.

Vé­ge

6. Öre­gek ta­lál­ko­zó­ja

Ünep van ma öröm ünep a meny ve­lünk ünepel

Ezért száljon há­la ének jó Atyánk­hoz meny­be fell

Egy olyan nap­hoz ér­kez­tünk mely nem kö­zön­sé­ges

Mely­nek min­den egyes per­ce szent és gyö­nyör­tel­­jes

E nap­ra kettős ünep dup­la ál­dást rej­te­get

Ha őszintén só­vá­rog­va ki­tár­juk sziveinket

Hi­szen az Úr szent nap­ja a te­rem­tés em­lé­ke

Mely me­nyei áldásal telt és ő meg­szen­tel­te

Má­sod­sor­ban találkozo if­jak és öre­gek

A sok szép em­lé­kek ma mind felfrisülnek

Már csak mind em­lé­kek már rég to­va tüntek.

A Bib­lia sza­vai mind-mind tel­je­sül­nek

Éle­tünk mullando mint mező vi­rá­ga

Mely reg­gel még vi­rul, de es­té­re el­her­vad

Csak alig szü­let­tünk s már meg is öre­ged­tünk.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
AZ ERDÉLYI MEZŐSÉG rovat összes cikke

© Művelődés 2008