Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Szikszai Katalin : Mezősámsond tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sa a 20. szá­zad­ban 1. rész


Dol­go­za­tom cél­ja a Ma­ros me­gyei Mezősámsond 20. szá­za­di tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sa­i­nak be­mu­ta­tá­sa anya­köny­ves vizs­gá­la­tok alap­ján. Elsősorban ar­ra for­dí­tok fi­gyel­met, hogy a mak­ro­szin­ten végbemenő po­li­ti­kai, gaz­da­sá­gi és tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sok mi­lyen mér­ték­ben be­fo­lyá­sol­ták a fa­lu tár­sa­dal­má­nak vál­to­zá­sát, va­la­mint ar­ra, hogy a köz­ség­ben mi­lyen né­pe­se­dé­si ten­den­ci­ák figyelhetőek meg az első vi­lág­há­bo­rú ide­jén, a két vi­lág­há­bo­rú kö­zött, a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú éve­i­ben és a kom­mu­niz­mus alatt.
Ah­hoz, hogy a te­le­pü­lés tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sa­it ele­mez­ni tud­jam a családrekonstituciós mádszert vá­lasz­tot­tam, ami diakrón jel­le­gű, mert anya­köny­vek alap­ján, tör­té­ne­ti­sé­gé­ben vizs­gál­ja egy fa­lu tár­sa­dal­má­nak vál­to­zá­sát (Var­ga 1993.51). A mód­szert az 1950-es évek­ben Louis Hen­ry dol­goz­ta ki, és se­gít­sé­gé­vel egy­részt a szü­le­tés­kor­lá­to­zás nél­kü­li ter­mé­sze­tes ter­mé­keny­sé­get akar­ta ku­tat­ni, más­részt pe­dig a fran­cia né­pes­ség­tör­té­ne­té­ben a szü­le­tés­kor­lá­to­zás ko­rai előfordulását akar­ta ki­de­rí­te­ni. A családrekonstituciós mód­szert ha­ma­ro­san a Cambridgei Né­pes­ség és Tár­sa­dal­mi Szer­ke­zet Ku­ta­tó Cso­port­ja is át­vet­te és al­kal­maz­ta. Ma­gya­ror­szá­gon először 1962-ben Kováts Zol­tán és Cs. Tóth Pé­ter al­kal­maz­ta a Csur­gón ki­vá­lasz­tott csa­lá­dok kö­ré­ben (Andorka 1988.15–17). A mód­sze­ren be­lül két vizs­gá­la­ti mó­dot kü­lö­ní­te­nek el, a nominatív és a nem nominatív mó­dot. A nem nominatív mód hasz­ná­la­ta­kor tu­laj­don­kép­pen szám­ada­to­kat írunk ki az anyakönyvből, mely­nek se­gít­sé­gé­vel fel tud­juk tár­ni a te­le­pü­lés ter­mé­sze­tes sza­po­ru­la­tát, vagy a ke­resz­te­lé­si anya­köny­vek alap­ján az éven­kén­ti ke­resz­te­lé­sek és szü­le­té­sek szá­mát össze­köt­het­jük a há­zas­sá­gok szezonali­tá­sával. A tör­vény­te­len gye­re­kek szá­má­nak meg­vizs­gá­lá­sá­val pe­dig kö­vet­kez­tet­ni le­het a fa­lu nor­ma­rend­sze­ré­re.
A há­zas­sá­gi anya­köny­vek­nél vizs­gál­ni le­het az es­ke­té­sek szezonalitásának vál­to­zá­sát, ugyan­ak­kor se­gít­sé­gük­kel nyo­mon tud­juk kö­vet­ni, hogy a te­le­pü­lés mi­lyen külső kap­cso­lat­há­ló­val ren­del­ke­zett és meny­nyi­re volt nyi­tott vagy zárt tár­sa­dal­ma. A lo­ká­li­san exogám há­zas­sá­gok ese­tén nem le­het tel­jes­ség­gel fel­mér­ni azt, hogy mi­lyen mér­ték­ben ala­kult a mig­rá­ció, mert nem tün­te­tik fel azt, hogy az if­jú pár a la­ko­da­lom után hol te­le­pe­dett le. Azon­ban se­gít­sé­get nyújt­hat az, hogy­ha fi­gye­lem­be vesszük, hogy a fi­a­ta­lok ál­ta­lá­ban a meny­asszony fa­lu­já­ban há­za­sod­tak össze, és ott is tar­tot­ták az esküvőt, majd rend­sze­rint a vő­le­gény fa­lu­já­ba köl­töz­tek (Andorka 1988.26).
Az el­ha­lá­lo­zá­si anya­köny­vek se­gí­te­nek az el­ha­lá­lo­zás­ok szezonalitásának és éven­kén­ti vál­to­zá­sá­nak fel­vá­zo­lá­sá­ban is. Az át­lag­élet­kort ki­szá­mít­hat­juk, az el­te­me­tet­tek szá­mát pe­dig kor­cso­port­ok­ra oszt­hat­juk. Ki­de­rül, hogy mi­kor volt na­gyobb a cse­cse­mő­halandóság, és mi­lyen kor­szak­ban volt na­gyobb az ön­gyil­kos­ok, va­la­mint az erőszakos ha­lál­lal meg­hal­tak szá­ma (Var­ga 1993.54–55).
 A nomintatív mód­szer se­gít­sé­gé­vel pre­cí­zebb ké­pet kap­ha­tunk egy fa­lu tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sa­i­ról. A mód­szer lé­nye­ge az, hogy csa­lád­la­pos fel­mé­ré­sek alap­ján egy vagy több csa­lá­dot nyo­mon le­het kö­vet­ni ge­ne­a­ló­gi­a­i­lag, így meg­tud­hat­juk azt, hogy pon­to­san hány gye­rek volt egy csa­lád­ban, há­nyan lak­tak egy fe­dél alatt, mi­vel fog­lal­koz­tak a csa­lád­tag­ok, mi­lyen tár­sa­dal­mi stá­tusszal ren­del­kez­tek. Az anya­köny­vek alap­ján ki­kö­vet­kez­het­jük azt is, hogy mi­lyen név­adá­si, il­let­ve öröklődési szo­ká­sok vol­tak. Ez a mód­szer azért is hasz­nos, mert se­gít­sé­gé­vel pó­tol­ha­tók egy adott anya­könyv­ben észlelhető hi­á­nyos­sá­gok, hi­szen az egyik anya­könyv hi­á­nyos­sá­ga­it ki­egé­szí­ti a má­sik.
Az anya­köny­ve­zés gyö­ke­rei Ma­gya­ror­szá­gon a 16. szá­zad­ra nyúl­nak vissza. 1625-ben Páz­mány Pé­ter kötelezővé tet­te az egy­há­zi anya­köny­vek ve­ze­té­sét, mely­nek elődleges cél­ja a vér­ro­kon­ság és a bi­gá­mia el­ke­rü­lé­se volt, de ugyan­ak­kor hoz­zá­se­gí­tett a hí­vek nyil­ván­tar­tá­sá­hoz és a bir­tok­jog ér­vé­nye­sí­té­sé­hez is. Kez­det­ben a ke­resz­te­lés­re, há­zas­ság­ra és az el­ha­lá­lo­zás­ra vo­nat­ko­zó ada­to­kat egy könyv­be je­gyez­ték be. Később kü­lön köny­vek­be ke­rül­tek be a be­jegy­zé­sek, és majd a 19. szá­zad­ban már előrenyomtatott táb­lá­za­tok­ba ír­ták be az ada­to­kat. 1827-ben kötelezővé tet­ték a két pél­dány­ban történő ve­ze­tést is, majd mai for­má­ju­kat 1895-ben nyer­ték el az ál­la­mi anya­köny­ve­zés be­ve­ze­té­sé­vel (Ör­si 1998.169–170).
Az anya­köny­vek egy fa­lu kró­ni­ká­já­ul is szol­gál­hat­nak, hi­szen nem­csak az egy­ház­ta­gok­ról, gyü­lekezetről (pa­pok ne­vei, ado­má­nyok, temp­lom épí­té­sé­re vo­nat­ko­zó ada­tok, vi­zi­tá­ci­ók) tar­tal­maz­nak be­jegy­zé­se­ket, ha­nem a településről is (Ör­si 1998. 169). A be­jegy­zé­sek elsősorban de­mog­rá­fi­ai té­ren se­gí­te­nek a ku­ta­tás­ban, mert hi­te­les ké­pet nyúj­ta­nak a te­le­pü­lés ter­mé­sze­tes sza­po­ro­dá­sá­ról, egy fa­lu kap­cso­lat­há­ló­za­tá­ról, szo­kás- és normarendszeréről. A be­jegy­zett ada­tok csak bi­zo­nyos for­rás­kri­ti­ká­val hasz­nál­ha­tó­ak, hi­szen az első be­jegy­zé­sek sok­szor pon­tat­la­nok, különböző kor­szak­ok­ban mást te­kin­tet­tek fon­tos­nak be­je­gyez­ni, így a lel­kész több eset­ben a sa­ját be­lá­tá­sa sze­rint jegy­zett be ada­to­kat egy ese­ménnyel kap­cso­la­to­san (Var­ga 1993.51).
A fa­lu rö­vid be­mu­ta­tá­sa
Mezősámsond Marosvásárhelytől észak­nyu­gat­ra fek­szik, a Szé­kely Mezőség ré­sze. A 1900-as évek sta­tisz­ti­kai ada­tai sze­rint a fa­lu össze­sen 5561 hold te­rü­let­tel ren­del­ke­zett (Recensămîntul din Transilvania 1900.501).
Az első fel­jegy­zé­sek a fa­lu­ról a 14. szá­zad­ból ma­rad­tak fenn: 1332 Sacendos de Samsud, 1334 Samsond és 1335 Samsud, 1597-ben Samson-Samsom, 1750-ben pe­dig Schamsud név alatt je­le­nik meg (Var­ga 2002.304). 1839–1863 kö­zött a fa­lu hi­va­ta­los ne­ve Sámsond, majd 1854-től kezdődően a Mező- előtaggal je­le­nik meg. Mezősámsondon la­kott és ta­nult egy ide­ig Gherorghe ąincai, ro­mán tör­té­nész, fi­lo­zó­fus és költő, ezért a kom­mu­niz­mus ide­je alatt a fa­lu a ąincai ne­vet kap­ta. Mind­ad­dig az ok­irat­ok­ban ro­má­nul ąamąud név alatt je­le­nik meg a te­le­pü­lés (Var­ga 2002.304). Első is­mert bir­to­ko­sa Er­dé­lyi Mi­hály 1534-ből, az első nagy­bir­to­ko­sa pe­dig a gróf Rhédei csa­lád. A 20. szá­zad ele­jén a fa­lu­ban még állt a Rhédeiek kas­té­lya, me­lyet 1777–1779 kö­zött épí­tet­tek, ami később ár­ve­re­zés út­ján idős Beth­len Ist­ván bir­to­ká­ba ju­tott. Az újon­nan be­ren­dez­ke­dett ha­ta­lom vi­szont ki­sa­já­tí­tot­ta ma­gá­nak az in­gat­la­no­kat, így 1953-ban a kas­télyt le­rom­bol­ták és he­lyé­be a mai kul­tú­rott­hont épí­tet­ték. Köz­igaz­ga­tá­si szem­pont­ból 1839-ben Marosszékhez tar­to­zott, 1850-ben az Ud­var­he­lyi ka­to­nai ke­rü­let Ma­ros­vá­sár­he­lyi kör­ze­té­nek Mezőkövesdi alkörzetéhez, majd 1857-ben a Ma­ros­vá­sár­he­lyi kör­zet Mezőmadarasi já­rá­sá­hoz tar­to­zott. 1880-ban, mi­kor az or­szá­got vár­me­gyék­re osz­tot­ták, Sámsond Maros-Torda vár­me­gye Mezőség já­rá­sá­hoz tar­to­zott, az első vi­lág­há­bo­rú után Maros-Torda me­gyé­hez, majd 1956-ban a Kolozs tar­to­mány Sár­má­si ra­jon­hoz csa­tol­ták. Ma a fa­lu, mint köz­ség­köz­pont ma­gá­ba fog­lal még há­rom ki­sebb te­le­pü­lést: Pusz­tát, Fe­ke­tét és Kislekencét (Var­ga 2002.304).
A fa­lu tár­sa­dal­ma fe­le­ke­ze­ti és et­ni­kai szem­pont­ból szí­nes volt és ezt mu­tat­ják a hi­va­ta­los nép­szám­lá­lá­si ada­tok is. Az 1850-es nép­szám­lá­lás­ok al­kal­má­val et­ni­ka­i­lag a kö­zös­ség a következőképpen osz­lott meg: 813 ro­mán, 572 ma­gyar, 77 egyéb nem­ze­ti­sé­gű és 72 ro­ma, te­hát össze­sen 1630 sze­mély élt a te­le­pü­lés­ben. Az 1880-as évek­ben né­pes­ség­sza­po­ro­dás fi­gyel­hető meg, mi­kor az össz­la­kos­ság 1745 fő, amiből 761 ro­mán, 947 ma­gyar, 2 né­met és 100 más nem­ze­ti­sé­gű. Ab­ban az év­ben ro­ma nem­ze­ti­sé­gű la­ko­sok szá­má­ról nem rög­zí­tet­tek ada­to­kat (Var­ga 1998.454).
Az 1900-as év sta­tisz­ti­kai ada­tai rész­le­tes ké­pet nyúj­ta­nak a fa­lu ko­ra­be­li tár­sa­dal­má­ról, hi­szen ak­kor nem­csak az et­ni­kai és fe­le­ke­ze­ti meg­osz­lást tüntték fel, ha­nem pon­to­san meg­je­le­ní­tet­ték a la­kos­ság nem, kor, csa­lá­di ál­la­pot sze­rin­ti meg­osz­lá­sát és rész­le­te­sen ki­tér­tek a va­gyo­ni ál­la­pot­ra is. Fel­mér­ték azt, hogy Mezősámsondon a há­zak fa­lai és tetőzete mi­lyen anyag­ból ké­szült, va­la­mint azt, hogy a la­ko­sok mi­vel fog­lal­koz­tak. Ab­ban az év­ben az össz­la­kos­ság 2034 volt, melyből 1072 ro­mán, 893 ma­gyar, 2 né­met, míg a ro­ma la­kos­ság­ra vo­nat­ko­zó­an nincs adat (Recensămîntul din 1900 Transilvania 1999.502).
Az első vi­lág­há­bo­rú utá­ni évek­ben a la­kos­ság szá­ma nö­ve­ke­dés­nek in­dult, hi­szen 1920-ban össze­sen már 2394 la­kost szá­mol­tak össze, melyből 1445 ro­mán, 938 ma­gyar, 1 né­met, 10 zsi­dó és 10 pe­dig más nem­ze­ti­sé­gű. Mezősámsond la­kos­sá­gá­nak szá­ma a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után csök­ken­ni kez­dett, és ez a fo­lya­mat ma sem fejeződött be. 1966-ban az össz­la­kos­ság 1630 volt, melyből 714 ro­mán, 916 ma­gyar, ugyan­ak­kor más nem­ze­ti­sé­gű sze­mé­lyek je­len­lé­té­re nincs adat. Az 1992-es ada­tok, pe­dig ezt mu­tat­ják: a fa­lu la­kos­sá­gá­nak szá­ma össze­sen 1142, ebből 432 ro­mán, 628 ma­gyar és 82 ro­ma (Var­ga 1998.454). 2002-es nép­szám­lás sze­rint pe­dig az össz­la­kos­ság 1634 volt, melyből 931 ro­mán, 663 ma­gyar és 40 ro­ma. A ro­ma la­kos­ság a különböző nép­szám­lá­lás­ok al­kal­má­val ro­mán­nak vagy ma­gyar­nak val­lot­ták ma­gu­kat, így szá­muk nap­ja­ink­ban na­gyobb, mint 40. Sa­ját becs­lé­sem sze­rint, nap­ja­ink­ban szá­muk kö­rül­be­lül 150-re tehető. Fe­le­ke­ze­ti szem­pont­ból a te­le­pü­lést re­for­má­tu­sok, ró­mai ka­to­li­ku­sok, gö­rög ka­to­li­ku­sok és or­to­do­xok lak­ják. Az utób­bi évek­ben a neoprotestáns egy­há­zak is te­ret pró­bál­tak hó­dí­ta­ni a fa­lu­ban, de ke­vés si­ker­rel.
A mezősámsondi ró­mai ka­to­li­kus temp­lom 1757-ben épült fá­ból. Mi­vel az idő fo­lya­mán az épü­let ál­la­po­ta rosszab­bo­dott, ezért 1770-ben a hí­vek egy új temp­lo­mot épí­tet­tek mel­lék­épü­le­tek­kel együtt. Ma­nap­ság már ke­vés ró­mai ka­to­li­kus él a te­le­pü­lé­sen, 1981-től pe­dig az egy­ház­nak nincs ál­lan­dó plé­bá­no­sa, ha­nem lány­egy­ház­ként mű­kö­dik, és a ma­ros­vá­sár­he­lyi plé­bá­ni­á­hoz tar­to­zik. Az egy­ház­nál a leg­ré­geb­bi ada­tok az 1730–1760-as évekből ta­lál­ha­tó­ak meg, ezek in­kább egy­há­zi ren­del­ke­zé­se­ket és bir­tok­le­ve­le­ket tar­tal­maz­nak. A Sámsondon szol­gá­ló plé­bá­no­sok ne­ve­it 1751-től le­het meg­ta­lál­ni, a Domus Historiát pe­dig csak 1868-tól ve­ze­tik rend­sze­re­sen (Mezősámsondi r. kat. E.H.D 1868–1981).
A re­for­má­ció te­ret hó­dí­tott a fa­lu­ban is, hi­szen azok, akik az új hit­re tér­tek már a 17. szá­zad vé­gén gyü­le­ke­zet­té szerveződtek. Az új gyü­le­ke­zet ha­ma­ro­san temp­lo­mot is épí­tett mely­nek pon­tos ide­jét nem le­het tud­ni, ha­nem a pa­ró­ki­án levő egy­há­zi le­vél­tár­ban ta­lált pa­pi ren­del­ke­zé­sek utal­nak rá. Azt a temp­lo­mot, ami nap­ja­ink­ban is áll 1845-ben kezd­ték el épí­te­ni, és 1847-ben fe­jez­ték be.
A sámsondi gö­rög-ka­to­li­kus egy­ház történetéről ke­vés adat ma­rad fenn. 1948-ban a kom­mu­nis­ta ha­ta­lom be­til­tot­ta e val­lás gya­kor­lá­sát, az egy­ház bir­to­ká­ban lévő anya­köny­ve­ket, egy­há­zi le­ve­le­ket mind el­éget­ték, temp­lo­mu­kat el­vet­ték, amit ma­nap­ság az or­to­do­xok hasz­nál­nak. Ha­bár a hí­vek nagy ré­szét az or­to­dox val­lás fel­ve­vé­sé­re kény­sze­rít­tet­ték, egy pár csa­lád még­is meg­ma­radt a ré­gi hit­ben, és a kom­mu­nis­ta évek alatt is ti­tok­ban is­ten­tisz­te­le­te­ket tar­tot­tak egy csa­lád la­ká­sá­ban.
A te­le­pü­lé­sen levő or­to­dox egy­ház­ról saj­nos sem­mi ada­tom sincs, mert a lel­kész nem volt haj­lan­dó ada­to­kat kö­zöl­ni vagy az anya­köny­ve­ket ren­del­ke­zé­sem­re bo­csá­ta­ni. Azt, hogy Mezősámsond ar­cu­la­ta fe­le­ke­ze­ti szem­pont­ból az évek so­rán ho­gyan vál­to­zott, a következő táb­lá­zat jól áb­rá­zol­ja (Var­ga 1998. 576):
A 2002-es nép­szám­lá­lás al­kal­má­val a fa­lu la­kos­sá­ga fe­le­ke­ze­ti szem­pont­ból a következőképpen osz­lott meg: 902 or­to­dox, 47 gö­rög-ka­to­li­kus, 100 ró­mai ka­to­li­kus, 571 re­for­má­tus, 4 pünkösdista, 4 he­ted­na­pot ünneplő ad­ven­tis­ta és 6 más val­lá­sú sze­mély élt a te­le­pü­lés­ben (Etnokulturális Ki­sebb­sé­gek Köz­pont­ja).
Mezősámsond ter­mé­sze­ti vi­szo­nyai a föld­mű­ve­lés­re és ál­lat­te­nyész­tés­re al­kal­ma­sak, ezek­nek a vi­szo­nyok­nak megfelelően a fa­lu­ban in­kább zsel­lér és job­bágy­csa­lá­dok lak­tak a 17-18. szá­zad fo­lya­mán.
A te­le­pü­lé­sen 1614-ben 12 job­bágy és 6 zsel­lér csa­lá­dot ír­tak össze, 1750-ben 18 job­bágy és 49 zsel­lér, majd 1848-ban 36 job­bágy és 95 zsel­lér­csa­lá­dot szá­mol­tak össze (Egyed 1981.110).
1910-ben a nép­szám­lá­lás ada­tai fog­lal­ko­zás sze­rint a következők hely­ze­tet mu­tat­ják (A Ma­gyar Szent Ko­ro­na or­szá­ga­i­nak 1910. évi nép­szám­lá­lá­sa 1912.595): mezőgazdaság és ker­té­szet 1937, ipar 55, ke­res­ke­de­lem és hi­tel 26, köz­le­ke­dés 5, köz­szol­gá­lat és sza­bad fog­lal­ko­zás 29, há­zi cse­lé­dek 22, nap­szá­mos-egyéb 5, bir­to­kos (100 hol­don felül) 1, kis­bir­to­kos vagy bérlő (10–100 hol­dig) 73.
Napjainkban a la­kos­ság egy ré­sze még min­dig föld­mű­ve­lés­sel fog­lal­ko­zik. Vál­lal­ko­zó szel­le­mű sze­mé­lyek meg­pró­bál­nak állattenyésztésből és na­gyobb mennyi­sé­gű gabonatermesztésből meg­él­ni a he­lyi pi­a­con. Töb­ben ál­la­mi mun­ká­ból és mező­gaz­dál­kodásból pró­bál­nak meg­él­ni. Az if­jabb ge­ne­rá­ció kö­ré­ben mig­rá­ci­ós fo­lya­mat figyelhető meg. Na­gyon so­kan nagy­vá­ros­ok­ban vagy kül­föld­ön pró­bál­nak sze­ren­csét, így a te­le­pü­lés a las­san elöregedő fal­vak kö­zé so­rol­ha­tó.
A re­for­má­tus egy­ház anya­köny­vei
A mezősámondi re­for­má­tus egy­ház anya­egy­ház­ként mű­kö­dött, ezért az anya­köny­vek­ben a be­jegy­zett ada­tok nem­csak Sámsondra vo­nat­koz­nak, ha­nem Szabédra, Kölpényre, Bándra, Kislekencére, Pusz­tá­ra és Fe­ke­té­re is. Csak a Sámsondra vo­nat­ko­zó ada­to­kat elem­zem.
A te­le­pü­lés re­for­má­tus anya­köny­vei a Ma­ros me­gyei le­vél­tár­ban ta­lál­ha­tó­ak. Az első anya­köny­vet 1762-től 1834-ig ve­zet­ték, a má­so­dik anya­köny­vet pe­dig 1834-től 1897-ig. Az első anya­köny­vet há­rom rész­re osz­tot­ták, az első rész­ben a ke­resz­te­lé­se­ket ve­zet­ték, a má­so­dik­ban a há­zas­sá­go­kat, a har­ma­dik­ban pe­dig az el­ha­lá­lo­zá­so­kat. Az első fel­jegy­zé­sek a ke­resz­te­lé­sek­re vo­nat­ko­zó­an na­gyon hi­á­nyo­sak, hi­szen 1762 és 1763-ban csak a gye­rek ne­ve je­le­nik meg és ke­resz­te­lé­sé­nek dá­tu­ma. 1764-től kezdődően a gye­rek ne­ve mel­lett az apa ne­ve is meg­je­le­nik. 1772-ben az ak­ko­ri lel­kész el­hagy­ja a sámsondi pa­ró­ki­át, így áp­ri­lis 4-től nin­cse­nek be­jegy­zé­sek egé­szen szep­tem­ber 25-ig. 1801-ben új­ból lel­kész­cse­ré­re ke­rül sor. 1807-től kezdődően a lel­kész már be­jegy­zi a gye­rek és apa ne­ve mel­lett az anya ne­vét, va­la­mint a ke­reszt­szülők ne­vét is. Ettől az évtől kezdődően az anya­könyv ve­ze­té­se foly­to­nos. A gye­rek ne­ve mel­lett csak a ke­resz­te­lé­si dá­tu­mot tün­te­tik fel és a szü­le­té­si időpont el­ma­rad. 1810-ben ta­lál­ha­tó az első fel­jegy­zés a tör­vény­te­len gye­re­ke­ket illetően. 1834-től a ke­resz­te­lé­si anya­köny­vek fej­léc­ében a következő ada­to­kat le­het meg­ta­lál­ni: hó­nap, a szü­le­tés és ke­resz­te­lés nap­ja, a szülők, bi­zony­sá­gok és bá­ba ne­vei va­la­mint a szü­le­tett ne­ve. 1872-től már előre nyom­ta­tott táb­lá­za­tok­ba jegy­zik be az ada­to­kat. Ek­kor már szám­ba ve­szik a gye­rek szü­le­té­sé­nek évét és nap­ját, ke­resz­te­lé­sé­nek évét és nap­ját, azt, hogy há­zas­ság­ból vagy há­zas­sá­gon kí­vül szü­le­tett a gye­rek, a gye­rek ne­mét, a keresztszülők lak­hely­ét, ne­mét és rang­ját va­la­mint kü­lön ro­vat­ba be­ve­ze­tik a lel­kész és a bá­ba ne­vét ( Reg. de Starea Civilă fond 1, nr. 847–9). A re­for­má­tus pa­ró­ki­án a ke­resz­te­lé­si anya­köny­vek 1900-tól ta­lál­ha­tó­ak meg. Ma­nap­ság is eb­be az anya­könyv­be jegy­zik be a ke­resz­tel­tek ne­ve­it. (Ref. E. Lev. 1900–2004).
A há­zas­sá­gi anya­köny­vek ese­té­ben az ada­to­kat 1762-től kezdődően ve­ze­tik. Az első be­jegy­zé­sek na­gyon hi­á­nyo­sak, hi­szen ezek­ben az évek­ben csak a há­zas­ság­kö­tés éve, nap­ja és a há­zas­ság­ra lépő fi­a­ta­lok ne­ve je­le­nik meg. 1788-tól kezdődően pe­dig már a ta­núk ne­vei is meg­je­len­nek. 1808-ig az anya­köny­vek nem foly­to­no­sak, sok eset­ben pe­dig több in­for­má­ció hi­ány­zik, míg az 1768, 1777, 1808-as évek­re vo­nat­ko­zó­an egy­ál­ta­lán nincs adat. 1872-től vi­szont már ro­va­tok­ba jegy­zik be az ada­to­kat, és több in­for­má­ci­ót je­gyez­nek be. Itt sor ke­rül az es­ke­tés évé­nek és nap­já­nak, a vőlegény és meny­asszony ne­vé­nek és rang­já­nak, a szü­le­tés és lak­hely ház­szá­má­nak a be­jegy­zé­sé­re, va­la­mint a val­lás, az élet­kor, nőtlen vagy öz­vegy, a ta­nuk rang­ja és ne­ve, akik előtt áll­nak, ki­kér­de­zet­tek vagy össze­es­ket­tek, az eskető lel­kész ne­ve, hir­de­tés vagy ment­vény mel­lett és más jegy­ze­tek be­jegy­zé­sé­re (Registrul de Starea civilă fond 1. nr. 849). A mos­ta­ni há­zas­sá­gi anya­köny­ve­ket 1908-tól ve­ze­tik és ugyan­eze­ket az in­for­má­ci­ó­kat tar­tal­maz­zák (Ref. E. Lev. 1908–2004).
Az el­ha­lá­lo­zá­si anya­köny­vek­nél a be­jegy­zett ada­tok rend­szer­te­le­neb­bek kez­det­ben, mert csak az el­hunyt ne­ve és te­me­té­sé­nek dá­tu­mát je­gyez­ték be. Ha­bár az anya­könyv­ben meglévő ro­va­tok ké­rik a holt élet­kor­ára és be­teg­sé­gé­re vo­nat­ko­zó ada­to­kat, ezt leg­több eset­ben a lel­kész nem jegy­zi be. 1872-től pe­dig az ada­tok meg­ta­lál­ha­tó­ak és foly­to­no­sak. Be­jegy­zés­re ke­rül az is, hogy egy sze­mély ter­mé­sze­tes vagy erőszakos ha­lál­lal halt meg vagy ön­gyil­kos lett (Registrul de starea civilă fond 1. nr. 847). A pa­ró­ki­án meg­ta­lál­ha­tó el­ha­lá­lo­zá­si anya­köny­vet 1908-tól ve­ze­tik.
A pol­gár­mes­te­ri hi­va­tal anya­köny­vei
A pol­gár­mes­te­ri hi­va­tal­nál meg­ta­lált anya­köny­vek a leg­tel­je­seb­bek. A ke­resz­te­lé­si anya­köny­ve­ket 1900-tól ve­ze­tik. 1970-ig a be­jegy­zé­sek foly­to­no­sak. 1971-től vi­szont na­gyon ke­vés a be­jegy­zés, mert ettől az évtől kezdődően az anyák­nak nem volt sza­bad ott­hon szül­ni­ük, így az új­szü­löt­tet már a kór­ház­ban je­gyez­ték be, nem pe­dig a pol­gár­mes­te­ri hi­va­tal­nál. Az es­ke­té­si anya­köny­vek ese­té­ben 1940-től kez­dődően a há­zas­tár­sak fe­le­ke­ze­ti ho­va­tar­to­zá­sát nem tün­tet­ték fel. Az el­ha­lá­lo­zá­si anya­köny­ve­ket pe­dig 1908-tól ve­ze­tik.
1919-ig az anya­köny­ve­ket ma­gya­rul ve­zet­ték. A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú ide­jé­ben, mi­kor Er­dély egy ré­sze új­ból Ma­gya­ror­szág­hoz ke­rült az anya­köny­vek­ben levő ada­to­kat új­ból ma­gya­rul je­gyez­ték le. Az or­szág­ha­tárt Mezősámsond ha­tá­rá­ban húz­ták meg, ezért Fe­ke­te, ami ak­kor Ro­má­ni­á­hoz tar­to­zott, kü­lön szü­le­té­si, há­zas­sá­gi és el­ha­lá­lo­zá­si anya­könyv­vel ren­del­ke­zett (Mezősámsond Pog. Hiv. Lev. 1900–2004).
Né­pe­se­dé­si ten­den­ci­ák a 20. szá­zad­ban
A ke­resz­te­lé­si és el­ha­lá­lo­zá­si anya­köny­ve­ket a ter­mé­sze­tes sza­po­ru­lat vizs­gá­la­ta ér­de­ké­ben hasz­nál­tam fel. In­kább ar­ra for­dí­tok fi­gyel­met, hogy a 20. szá­zad ese­mé­nyei mi­lyen ha­tás­sal vol­tak a te­le­pü­lés né­pe­se­dé­sé­re. Először az első vi­lág­há­bo­rú előtti időszakot vizs­gá­lom meg. 1902–1913 kö­zött a ter­mé­sze­tes sza­po­ru­lat a következő volt:
Év            Szü­le­té­sek     El­ha­lá­lo­zás­ok     Ter­mé­sze­tes sza­po­rulat

 

1902           72                       71                             1

 

1903           80                       53                           27

 

1904           90                       45                           45

 

1905           79                       51                           28

 

1906           73                       52                           21

 

1907         168                     113                           55

 

1908        134                       76                           58

 

1909         146                      115                          31

 

1910         154                  83                         71

 

1911         114                  85                         29

 

1912         170                 100                         70

 

1913         147                110                         37
A táb­lá­zat­ból ki­de­rül az, hogy a vizs­gált 11 év alatt a fa­lu la­kos­sá­gá­nak ter­mé­sze­tes sza­po­ru­la­ta na­gyon in­ga­do­zó. Ezek­ben az évek­ben vi­szont nagy a gyer­mek­ha­lan­dó­ság 0-12 év kö­zött, hi­szen 1902-ben az elhalálozottak 46,47% gye­rek, 1903-ban 54,71%. A következő két év­ben az el­te­me­tett gye­re­kek szá­ma 40% alá csök­ken. 1906-ban pe­dig 55,76%, a leg­ma­ga­sabb rá­ta, vi­szont 1912 és 1913-ban mu­tat­ha­tó ki, mi­kor az elhalálozottak kö­zül 66%, va­la­mint 63,63% gye­rek. Az anya­köny­vek­ben a ha­lál okát illetően a 0-12 hó­nap kö­zöt­ti gye­re­kek­nél a következőket ol­vas­hat­juk: sza­már­ke­reszt, tüdővész, víz­be­teg­ség vagy ve­le szü­le­tett gyen­ge­ség. Ter­mé­szet­el­le­nes vagy erő­sza­kos ha­lál­ra na­gyon ke­vés pél­da van. Ön­gyil­kos­sá­got vi­szont töb­ben kö­vet­tek el, és e sze­mé­lyek ko­ra vál­to­zó, hi­szen 1908-ban két ön­gyil­kos­sá­got je­gyez­tek be, 60 éves nő és 40 éves fér­fi, 1909-ben hár­man let­tek ön­gyil­kos­ok 19 éves fiú, 37 éves nő és 49 éves fér­fi. 1910-ben be­jegy­zett ada­tok sze­rint 13 éves gye­rek és 45 éves fér­fi, va­la­mint 1912-ben 76 és 38 éves fér­fi vet­te el sa­ját éle­tét. 1913-ban mind­össze egy ön­gyil­kos­sá­got ve­zet­tek be, 35 éves fér­fi.
Eb­ben az időszakban a szü­le­té­sek szá­ma össze­sen 1427, az elhalálozottak szá­ma pe­dig 954, te­hát Mezősámsond la­kos­sá­ga 473 fővel gya­ra­po­dott.
Az első vi­lág­há­bo­rú ide­jén Sámsond la­kos­sá­ga csök­kent. Eb­ben az időszakban a szü­le­té­sek szá­ma meg­csap­pan és megnő az el­ha­lá­lo­zás­ok szá­ma.
Év           Szü­le­té­sek          El­ha­lá­lo­zás      Ter­mé­sze­tes sza­po­ru­lat

 

1914         149                     96                                 53

 

1915         115                   103                                 12

 

1916           81                     89                                  -8

 

1917          60                      94                                -34

 

1918          63                    120                                -57

 

1919        140                      85                                 55

 

1920        120                      71                                 49
A gye­rek­ha­lan­dó­ság szá­ma na­gyon nagy, hi­szen több jár­vány pusz­tí­tott vé­gig a te­le­pü­lé­sen, és ugyan­ak­kor megnő a tör­vény­te­len gye­re­kek szá­ma is. 1914-ben a re­for­má­tus anya­köny­vek 6, 1915-ben 3, 1917-ben 2, 1918-ban 3, 1919-ben 4 és 1920-ban 6 tör­vény­te­len gye­re­ket je­gyez­tek be. Vé­le­mé­nyem sze­rint mind­ezen szám­adat­ok, in­kább a há­bo­rú szám­lá­já­ra ír­ha­tók, hi­szen eb­ben az időszakban mak­ro­szin­ten nem­csak gaz­da­sá­gi vál­ság kö­vet­ke­zett be, ha­nem tár­sa­dal­mi is, ami ugyan­csak tükröződött a te­le­pü­lé­sen is. 1916–1918-as éve­ket le­szá­mít­va in­kább növekedésről be­szél­he­tünk. Eb­ben az időszakban a ter­mé­sze­tes sza­po­ru­lat jó­val ki­sebb, hi­szen szü­let­tek 728-an, meg­hal­tak 658-an, te­hát a ter­mé­sze­tes sza­po­ru­lat 70.
A két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti időszakban Sámsondon új­ból né­pes­ség­nö­ve­ke­dé­si ten­den­cia figyelgető meg.
Év        Szü­le­té­sek       El­ha­lá­lo­zás          Ter­mé­sze­tes sza­po­ru­lat

 

1921          186                      95                                91

 

1922          141                      83                                58

 

1923          127                      56                                71

 

1924          122                      74                                48

 

1925          161                      81                                80

 

1926          112                      62                                50

 

1927            77                      59                                18

 

1928            89                      65                                24

 

1929            89                      58                                31

 

1930            74                      32                                42

 

1931            80                      32                                48

 

1932            91                      46                                45

 

1933            81                      54                                27

 

1934            97                      52                                45

 

1935            87                      82                                  5

 

1936            63                      41                                22

 

1937            60                      45                                15

 

1938            75                      33                                42

 

1939            71                      46                                25

 

1940            64                      41                                23


vissza a kiadáshoz
Szikszai Katalin minden cikke
AZ ERDÉLYI MEZŐSÉG rovat összes cikke
© Művelődés 2008