magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Ta­tár Er­zsé­bet Tí­mea: Val­lo­má­sok a min­den­nap­ok­ról


Szabóné Ta­tár Er­zsé­bet 1932. már­ci­us 25-én szü­le­tett Szentmátéban, föld­mű­ve­lés­sel és ál­lat­te­nyész­tés­sel fog­lal­ko­zó kö­zép­ko­rú szülők ötö­dik, leg­ki­sebb gyer­me­ke­ként. 1941-ben, az apa ha­lá­la kö­vet­kez­té­ben meg­bom­lott a csa­lád mun­ka­vég­zé­si egyen­sú­lya, és a leg­ki­sebb gye­rek­nek is részt kel­lett vál­lal­nia a me­zei mun­ká­ból. Gye­rek­ko­ri vá­gya, a to­vább­ta­nu­lás a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú ki­tö­ré­se mi­att be­tel­je­sü­let­len ma­radt. A há­bo­rús évek­ben a be­te­ges any­ja egye­dü­li tá­ma­sza ma­radt, vál­lal­va a meg­él­he­tést biz­to­sí­tó női és fér­fi mun­kát egy­aránt. Az­tán én let­tem a rudasló is meg a há­tas­ló is – jel­lem­zi hely­ze­tét.

Nővére férj­hez ment, és el­köl­tö­zött a ház­tól, na­gyob­bik báty­ja so­ha nem tért vissza a fog­ság­ból, kö­zép­ső báty­ja há­bo­rús bű­nös­ség vád­ja alatt rót­ta le egy év­ti­zed­nyi fegy­ház­bün­te­tés­ét, ki­seb­bik báty­ja pe­dig a négy évi orosz fog­ság­ból alig sza­ba­dul­va ka­to­na­szö­ke­vény­ként hó­na­po­kig ült bör­tön­ben. A mi­ni­má­lis jö­ve­de­lem meg­szer­zé­se mel­lett az ott­hon ma­radt anya és lá­nya a kötelező ru­ha­ne­mű- és étel­cso­ma­go­kat is előteremtette a két el­zárt báty szá­má­ra.

Szabóné Ta­tár Er­zsé­bet a szülői há­zat csu­pán pár hó­nap­ra hagy­ta el, mi­vel 1950-ben kény­szer- és egy­ben ér­dek­há­zas­sá­got kö­tött egy tes­ti fo­gya­té­kos agg­le­génnyel. A si­ker­te­len há­zas­ság tör­vé­nyes fel­füg­gesz­té­se után be­tel­je­se­dett a nővére jós­la­ta: a ki­seb­bik le­ány ma­radt any­ja gon­do­zó­ja a szülői ház­ban.

1952-ben is­mét férj­hez ment. Má­so­dik fér­jé­vel öt gye­re­ket ne­vel­tek fel. A csa­lád termőföldjeinek gon­do­zá­sa mel­lett az ál­la­mi gaz­da­ság­ban, il­let­ve a kol­lek­tív gaz­da­ság­ban dol­goz­tak, va­la­mint a ka­to­li­kus temp­lom­nál ha­ran­goz­tak. 1962-ben a csa­lá­di te­lek kö­rü­li vi­ták mi­att a férj fa­lu­já­ba (Buzába) köl­töz­tek, de egy év múl­va is­mét Szentmátéban foly­tat­ták min­den­nap­ja­i­kat, az újon­nan fel­épí­tett ház­ban. A meg­fe­szí­tett mun­ka (ház­épí­tés) kö­vet­kez­té­ben Szabóné Ta­tár Er­zsé­bet egész­sé­gi ál­la­po­ta meg­rom­lott, a kór­há­zak­ból ha­za­ke­rül­ve sok­szor csak az ágy­ban kézimunkálhatott. A ház­tar­tás­ban, a gye­rek­ne­ve­lés­ben le­élt évek­re utal­va fo­gal­maz­ta meg ál­la­po­tá­ról: vi­se­lem, mint a ru­hát, a be­teg­sé­get. 1997-ben el­ve­szí­tet­te egyik le­á­nyát és fér­jét. Je­len­leg fi­á­val, ki­seb­bik lá­nyá­val és en­nek gyer­me­ké­vel él egy ház­tar­tás­ban, és min­den­nap­ja­it a fa­lu­ban élő töb­bi uno­ká­ja és déd­uno­ká­ja je­len­lé­te te­szi tel­jes­sé.

Éle­té­nek egyes for­du­ló­pont­ja­in vers­ben fo­gal­maz­ta meg él­mé­nye­it: én mindenáran író­nak akar­tam len­ni, vers­író­nak – vall­ja. 1988-ban fü­zet­be ír­ta em­lé­ke­it. Írá­sos val­lo­má­sát va­ló­szí­nű­leg ugyan­azon mo­ti­vá­ció ve­zé­rel­te, mint amellyel át­ad­ta nem­rég a fa­lu lel­ké­szé­nek ön­élet­írá­sa egy pél­dá­nyát – a hi­te­les meg­örö­kí­tés igé­nye. Sej­te­ti e nyi­lat­ko­zat is: hagy ír­ja átal az ilettörténetemet, hagy le­gyen mi­vel el­te­mes­sen, elprédikáljan, me nin­csen ki meg­mond­ja ne­ki, mi­lyen sorsam vót.

A szerkesztő ja­vas­la­tá­ra az írás­ban nem túl­sá­go­san gya­kor­lott szerző ön­élet­írá­sá­nak he­lyes­írá­sát a mai he­lyes­írás­hoz kö­ze­lí­tet­tük, de mind­vé­gig meg­ő­riz­tük a nyel­vi sa­já­tos­sá­go­kat. Íme egy rész­let az eredetiből: „1932 már­ci­us 25-ikét irtak ami­kor én szűlettem itt szent Má­té­ba. Ne­ve­ze­tes nap, mert ka­to­li­kus ün­nep. Ezen a na­pon je­lent meg az an­gyal szűz Má­ri­á­nak, hogy tu­das­sa ve­le Jé­zus szűletését. Gyűmölcs ol­tó­nak is ne­ve­zik. Én mint nem kel­let gyer­mek szűlettem mert szűleim középkoruak vol­tak. Édes­apám 47 éves, és édes­anyám 45 éves volt. Édes­apám Szent Má­téi születésü. 1885-ben szűletet ka­to­li­kus valásu fér­fi volt. Édes­anyám 1887-ben szűletet Al­más Málomba re­for­má­tus csa­lád­ban. Édes­apá­mék 5-ön vol­tak test­vé­rek, Édes­anyá­mék meg 9-en vol­tak test­vé­rek. Édes­anyám volt a leg­ki­sebb, 7 éves ko­rá­ban ár­ván ma­radt az édesanyátol. Töle ta­nul­tam meg hogy kell egy ár­vá­nak türni. 1908-ban kőtőttek há­zas­sá­got már mint ve­gyes há­zas­sá­got. 6-on vol­tunk test­vé­rek, négy fiú és két le­ány. A na­gyob­bik fiú test­vé­rem meg­halt há­rom és fél­éves ko­rá­ban torokgyik be­teg­ség­ben, igy az­tán ma­rad­tunk 5-ön test­vé­rek.”

A rész­let mu­tat­ja a Szabóné Ta­tár Er­zsé­bet bi­zony­ta­lan írás­gya­kor­la­tát, de az ol­va­sót is tá­jé­koz­tat­ja szö­veg­gon­do­zá­sunk mélységéről, ha el­ol­vas­sa a rész­ben át­írt más­fél tu­cat mon­da­tot. 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
AZ ERDÉLYI MEZŐSÉG rovat összes cikke

© Művelődés 2008